2018. szeptember 28., péntek

Európa megmentői voltak

Írta: Gedai István

Két évvel ezelőtt kellett és illett volna emlékeznünk két, bár nem kerek – 630., illetve 560. – évfordulóra: 1386-ra és 1456-ra. 1386. június 4-én az olaszországi Capestranóban született Kapisztrán Szent Jánosra és az 1456-os nándorfehérvári diadalra, illetve annak hősére, Hunyadi Jánosra kell így most emlékeznünk.


Kapisztrán János bírói és közigazgatási tevékenysége után 1416-ban belépett a ferences rendbe, és vándorprédikátorként járt Burgundiában, Flandriában, majd Közép-Európában. Műveltsége, széles látóköre ismertette fel vele, hogy „Európát és kereszténységét csak Magyarország tudja megvédeni, megmenteni” (Magyar Katolikus Lexikon). 1455-ben Magyarországra jött, és itt kapta meg III. Callistus pápa (1455–1458) megbízását a török elleni háború meghirdetésére, szervezésére. A pápa – könyörgésként – ekkor rendelte el a déli harangszót.

A török seregek 1389-ben a szerbeket legyőző rigómezei csata után érték el Magyarország déli határát, és ettől kezdve állandósult a háború. II. Mehmed szultán (1451–1481) 1456-ban Európát meghódítandó, hatalmas seregével július 4-én megkezdte Nándorfehérvár ostromát. Hunyadi János zseniális hadvezetése, Kapisztrán János mágikus erejű lelkesítése július 22-én Európát és kereszténységünket megmentő győzelemre vitte a magyar keresztes sereget.

A két hős, Hunyadi János és Kapisztrán János, mondhatnánk, teljesítette isteni és történelmi küldetését; a győzelem évében Hunyadi János augusztus 11-én, Kapisztrán János október 23-án meghalt. Ám kettejük és az általuk vezérelt győzelmes magyar sereg örökre beírta nevét Európa és a keresztény világ történelmébe. Amelyet Európa – úgy tűnik – mára elfelejtett, vagy tudatosan elhallgat.

Látván a két éleslátású, Európát, az európai kereszténységet és kultúrát védő és megmentő hőst, valamint napjaink egyes „politikusainak” tevékenységét, két kérdés merül fel bennünk:

– Lehetséges, hogy keresztény magyar nemzeti értékrendünkkel szemben álló politikusok tervei szerint majd az iskolai tankönyvekben Hunyadi Jánost és Kapisztrán Jánost, valamint a későbbi Zrínyi Miklóst, Dobó Istvánt és társaikat idegengyűlölő, rasszista, kirekesztő stb. emberekként fogják értékelni, akiknek tevékenysége európai ember számára elfogadhatatlan?

– Ki a „tévedhetetlen pápa”? A XV. századi III. Callistus, vagy napjaink Ferenc pápája?

És még egy megjegyzés: a XV. századi hősök idejében egyetlen magyar sem követelte határaink kinyitását a hódító iszlám előtt.

Forrás: www.demokrata.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése