 |
| Benedetto Carpaccio: Jézus Szentséges Nevének imádása (ca. 1550) |
Várjuk a kedves híveket!
2019. december 30., hétfő
Szentmise Jézus Szentséges Nevének ünnepén, megemlékezéssel Vízkereszt vigíliájáról és Szt. Telesphorus vértanú pápáról
Várjuk a kedves híveket!
Ludus Danielis
A Ludus Danielis középkori misztériumjáték/proto-opera Schola Hungarica által előadott (szerintem legjobb) verziója a YouTube lejátszási listáján:
KATTINTS IDE!
A latin-angol szövegkönyv kínos helyesírási hibákkal a latinban: ITT.
A lemez megrendelhető online pl. ITT.
2019. december 27., péntek
Szentmise a karácsony nyolcadába eső vasárnapon (megemlékezés Canterbury Szt. Tamásról)
Értesítjük a kedves híveket, hogy 2019. december 27-én 15:30 órakor a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) hagyományos római rítusú szentmise lesz.
Várjuk kedves híveinket!
Várjuk kedves híveinket!
2019. december 18., szerda
Kosztolányi Dezső az egyházról
Kosztolányi Dezső a 20. századi
magyar líra és széppróza egyik legnagyobb alakja kívülről csodálkozott
rá a keresztény év különleges körforgására!
„Olyan páratlan, tündöklő vallás egy sincs, mint a tiétek. Tiszta költészet… Ti nem is sejtitek, milyen szépé és változatossá tettétek az életet, amely magában fárasztó és unalmas. Ti ünnepeitekkel részekre bontottátok az évet. Szolgálatába állítottátok fel a csúcsokat: építészetben, szobrászatban, festészetben, zenében, költészetben egyaránt.
November elsején, amikor kezdődik az őszi vörös hervadás, kiviszitek az embereket a temetőbe, és meggyújtjátok a kegyelet gyertyáit és mécslángjait.
Virággal borítjátok a sírokat, és figyelmeztetitek a világot az elmúlásra…
Amikor megjön a december, hajnali misét
tartotok. A hajnali kék ködben lámpásos emberek bandukolnak a
kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek
az „Ó fényességes szép hajnal”, kezdetű ódon adventi éneket. A
nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb.
És ti azt mondjátok: nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a
sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek
remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási
kedv.
Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet „szentestének” neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New York-tól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül. De pár hét múlva ismét üstökön ragadjátok az ember, és azt mondjátok neki: Elég volt! Hamut hintetek a kijózanult fejekre és azt mondjátok: Emlékezzél ember, hogy porból vagy és porrá leszel! És igyekeztek meggyőzni a világot, hogy mindenkinek szenvednie kell.
A Kálváriára járatjátok az embereket, és a szenvedés szépségeit magyarázzátok nekik… És megjön a nagyhét. Elnémítjátok a harangokat. Felállítjátok a nagy Halott sírját. És döbbenve áll a világ a nagy ravatalnál. De nagyszombaton felzúgatjátok a Rómából visszatért harangokat. Aranyos karingbe öltöztök, és megindul az öröm mámorában ujjongó körmenet. – Alleluja! Föltámadt Krisztus e napon. A körmenet szegélyén sorfalat állnak a fák, zöld rügyekkel figyelnek rátok. – Igen! Igen! – mondogatják. Valóban itt van a feltámadás, a tavasz.
Olyan szép mindez, hogy az egyházhoz akkor sem volna szabad hozzányúlni, ha Isten nem volna sem égben, sem bennünk. Ha valami szörnyű hatalom kipusztítaná a világból a virágokat, a színeket, és hamuszürkévé tenné a földet, vagy eltörölné a modern ember játékszerét, a sportot, nem okozna akkora kárt, mintha az egyházat törölné el.
Fotó: Origo/Youtube
Forrás: www.777blog.hu
2019. december 17., kedd
Felemelő kisfilm arról, hogy mi történik a szentmisén | VIDEÓ
Szerző:
Az eltávolított fátyol egy rövidfilm, amely a Menny és a Föld találkozását mutatja be a szentmiséken, ahogyan azt a szentek és misztikusok láttatják, a szentírás és a Katolikus Egyház katekizmusa alapján.
“A projektet a kezdetektől a Szentlélek vezette.”-olvasható a készítők vallomásában, akik azt is megosztották, hogy minden héten, minden nap, minden órában imádkoztak a filmért 5 éven keresztül. A koncepciótól a megvalósulásig a Szentlélek vezette e projekt mellett elkötelezett civileket, akiket a hit és az Isten iránti szeretet kötött össze. És igen, az Eucharisztia.
Csodát láttam csodák után, és megválaszolt imáimat megválaszolt imák követték számomra és mások számára is…állítja Chris Magruder a csapat alapítója és projektvezetője, aki hívő katolikusként kezdte el tanulmányozni az Egyház tanítását. A tanulási, elmélyülési folyamat számos meglepetést okozott számára, amikor a hit szépségével és csodájával, ha úgy tetszik misztikájával szembesült. “Amikor megismertem, hogy mi is történik valójában a szentmisében, megváltozott az egész tapasztalatom.”
A film fantasztikus minőségben, sokak számára jeleníti meg a “fátyol” mögötti történéseket. Azt, amit szemmel nem, csak hittel és szívvel lehet látni.
Forrás: www.katolikus.ma
2019. december 13., péntek
Ritkán
olvasom a Főtér online sajtóterméket, mivel elkedvetlenít az az allűr,
ahogyan az Olümposz vagy legalábbis a Szent Mihály templom tornyának
magasságából mindent lemosolyognak, ami csak, a balesetektől kezdve a
latin érettségi bevezetéséig, történik a „mioritikus hazában” (i.e.
Romániában).
A Főtér ifjú újságírónője most éppen azon mosolyog, s azzal próbálja mosolyra deríteni olvasóit, hogy néhány román akadémikus a latin érettségiért petíciózik; hogy aztán pár sorral alább kiderüljön, ezek az urak csak annyit szeretnének, hogy a latin újra választható tantárgy legyen az érettségin. Tehát: választható, nem kötelező. Miért lenne ez pluszteher és kínszenvedés annak a diáknak, aki netán a latint választja? Annak a latin kétségkívül felüdülést és örömforrást jelent. Különben nem kattanna rá annyira, hogy érettségi tantárgyként válassza. Hogy azt már ne is kérdezzük, hogy miért lenne ez pluszteher és kínszenvedés annak a diáknak, aki NEM a latint választja opcionális tantárgyként?
Akkor mi a baj a latinnal mint választható (és újra hangsúlyozom: nem kötelező) érettségi tantárggyal? Túl azon, hogy ez román akadémikusok ötlete, és akkor máris lehet prüszkölni, hogy nekünk, magyar medvebocsoknak a nőstényfarkas csöcsét kell szopnunk, kötelező módon. Hát az, hogy a latin holt nyelv, és divatjamúlt. Azt a kifogást, hogy divatjamúlt, most hagyjuk is, mert AKKOR nézhetnénk meg magunkat igazán, ha a divat szabná meg, hogy mit tanuljunk és mit ne. Nézzük inkább ezt a holt nyelv dolgot.
Azt szokták mondani: holt nyelv az, aminek nincsenek anyanyelvi beszélői. De ez eléggé megtévesztő meghatározás. Mert beszél-e valaki az Ómagyar-Mária siralom, vagy akár Balassi vagy Károli Gáspár magyar nyelvén? Ha az ifjú hölgy netán Balassit olvas, akkor egy "holt" nyelven olvas, merthogy azt a magyar nyelvet eleven magyar ember már nem beszéli. Az a nyelv már senkinek nem anyanyelve. De nagy butaság lenne azt mondani, hogy akkor a magyar, bármilyen vonatkozásban, egy holt nyelv. Szóval az, amit holt nyelvnek szokás nevezni, az valójában egy nyelvállapot. Aztán az a nyelvállapot megváltozik, s a korábbit az emberek kezdik nem érteni vagy nehezen érteni. De eszükbe se jut a korábbi nyelvállapotot halott nyelvnek nevezni. Mert abból egyenes út vezet a jelenlegihez. Azoknak, akik a X-XI. században latinul beszéltek (valamilyen később újlatinnak nevezett nyelven vagy nyelvjárásban), meg sem fordult a fejükben, hogy ők nem latinul (vagy rómaiul) beszélnek, holott nyilván tudták, hogy az általuk beszélt latin nem olyan, mint mondjuk az egyház „magas” latinja. A lényeg az, hogy aki latinul tanul, az nem valamiféle relikviával, halott dologgal, hanem nagyon is eleven dologgal foglalkozik.
És még valami. Nem tudni miért, de a klasszikus műveltségű emberek kevésbé kaphatók a szélsőségességre. Úgy tűnik, hogy a klasszikus műveltség egyfajta morális mankóként működik, és immunitást ad a lelki-szellemi elgárgyulás ellen. Meglehetősen kevés görögül-latinul tudó címeres gazember szaladgál a világban. Ja, és valóban fejleszti a logikus gondolkodást (ahogy nyilván más tantárgyak is). Persze, ahhoz úgy kellene tanítani, ahogy (a ritka kivételektől eltekintve) nem tanítják. Ebben tehát aligha tévednek azok a megmosolygott akadémikus urak (akkor sem, ha egyébként a dák-római kontinuitás kiskátéjára esküsznek, ami némiképp ellentmond annak, hogy a latin fejleszti a logikus gondolkodást. Már persze abban az esetben mond ellent, ha ezek az urak valóban tudnak latinul). És abban sem tévednek, hogy az oktatásnak nem csupán a munkaerőpiac kielégítését kell (ene) szem előtt tartania.
„Egy holt nyelv ismeretéből nem lehet megélni” – hervad le végül a mosoly az ijfú újságírónő ajkáról. Nos, a latin egy kicsit olyan, mint a méhészet: megélni nem lehet (általában) belőle, de lehet gazdagodni. Már az is gazdagságnak számít, hogy valaki tudja: errare humanum est, tévedni emberi dolog.
(LMI)
https://foter.ro/…/a-latin-erettsegiert-peticiozo-roman-a…/…
Forrás: Laudator temporis acti (a laudator.blog.hu facebook oldala)
A Főtér ifjú újságírónője most éppen azon mosolyog, s azzal próbálja mosolyra deríteni olvasóit, hogy néhány román akadémikus a latin érettségiért petíciózik; hogy aztán pár sorral alább kiderüljön, ezek az urak csak annyit szeretnének, hogy a latin újra választható tantárgy legyen az érettségin. Tehát: választható, nem kötelező. Miért lenne ez pluszteher és kínszenvedés annak a diáknak, aki netán a latint választja? Annak a latin kétségkívül felüdülést és örömforrást jelent. Különben nem kattanna rá annyira, hogy érettségi tantárgyként válassza. Hogy azt már ne is kérdezzük, hogy miért lenne ez pluszteher és kínszenvedés annak a diáknak, aki NEM a latint választja opcionális tantárgyként?
Akkor mi a baj a latinnal mint választható (és újra hangsúlyozom: nem kötelező) érettségi tantárggyal? Túl azon, hogy ez román akadémikusok ötlete, és akkor máris lehet prüszkölni, hogy nekünk, magyar medvebocsoknak a nőstényfarkas csöcsét kell szopnunk, kötelező módon. Hát az, hogy a latin holt nyelv, és divatjamúlt. Azt a kifogást, hogy divatjamúlt, most hagyjuk is, mert AKKOR nézhetnénk meg magunkat igazán, ha a divat szabná meg, hogy mit tanuljunk és mit ne. Nézzük inkább ezt a holt nyelv dolgot.
Azt szokták mondani: holt nyelv az, aminek nincsenek anyanyelvi beszélői. De ez eléggé megtévesztő meghatározás. Mert beszél-e valaki az Ómagyar-Mária siralom, vagy akár Balassi vagy Károli Gáspár magyar nyelvén? Ha az ifjú hölgy netán Balassit olvas, akkor egy "holt" nyelven olvas, merthogy azt a magyar nyelvet eleven magyar ember már nem beszéli. Az a nyelv már senkinek nem anyanyelve. De nagy butaság lenne azt mondani, hogy akkor a magyar, bármilyen vonatkozásban, egy holt nyelv. Szóval az, amit holt nyelvnek szokás nevezni, az valójában egy nyelvállapot. Aztán az a nyelvállapot megváltozik, s a korábbit az emberek kezdik nem érteni vagy nehezen érteni. De eszükbe se jut a korábbi nyelvállapotot halott nyelvnek nevezni. Mert abból egyenes út vezet a jelenlegihez. Azoknak, akik a X-XI. században latinul beszéltek (valamilyen később újlatinnak nevezett nyelven vagy nyelvjárásban), meg sem fordult a fejükben, hogy ők nem latinul (vagy rómaiul) beszélnek, holott nyilván tudták, hogy az általuk beszélt latin nem olyan, mint mondjuk az egyház „magas” latinja. A lényeg az, hogy aki latinul tanul, az nem valamiféle relikviával, halott dologgal, hanem nagyon is eleven dologgal foglalkozik.
És még valami. Nem tudni miért, de a klasszikus műveltségű emberek kevésbé kaphatók a szélsőségességre. Úgy tűnik, hogy a klasszikus műveltség egyfajta morális mankóként működik, és immunitást ad a lelki-szellemi elgárgyulás ellen. Meglehetősen kevés görögül-latinul tudó címeres gazember szaladgál a világban. Ja, és valóban fejleszti a logikus gondolkodást (ahogy nyilván más tantárgyak is). Persze, ahhoz úgy kellene tanítani, ahogy (a ritka kivételektől eltekintve) nem tanítják. Ebben tehát aligha tévednek azok a megmosolygott akadémikus urak (akkor sem, ha egyébként a dák-római kontinuitás kiskátéjára esküsznek, ami némiképp ellentmond annak, hogy a latin fejleszti a logikus gondolkodást. Már persze abban az esetben mond ellent, ha ezek az urak valóban tudnak latinul). És abban sem tévednek, hogy az oktatásnak nem csupán a munkaerőpiac kielégítését kell (ene) szem előtt tartania.
„Egy holt nyelv ismeretéből nem lehet megélni” – hervad le végül a mosoly az ijfú újságírónő ajkáról. Nos, a latin egy kicsit olyan, mint a méhészet: megélni nem lehet (általában) belőle, de lehet gazdagodni. Már az is gazdagságnak számít, hogy valaki tudja: errare humanum est, tévedni emberi dolog.
(LMI)
https://foter.ro/…/a-latin-erettsegiert-peticiozo-roman-a…/…
Forrás: Laudator temporis acti (a laudator.blog.hu facebook oldala)
2019. december 6., péntek
Szentmise a Szeplőtelen Fogantatásról advent II. vasárnapján
Értesítjük kedves híveinket, hogy 2019. december 8-án 15:30 órakor a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) hagyományos római rítusú szentmise lesz.
Várjuk kedves híveinket!
2019. november 30., szombat
A SZENTMISE SAJNOS ELMARAD!
A korábbi hirdetéssel ellentétben 2019. december 1-én az advent első vasárnapi 15:30-as latin szentmise sajnos elmarad.
2019. november 27., szerda
 |
Bernini egyszerű sírja a Santa Maria Maggiore Bazilikában |
Giovanni Lorenzo Bernininek utolsó betegségében agyvérzés bénította meg jobb karját. "Úgy kellett történnie- mondogatta a munkaképtelenné vált szobrász-, hogy ez a karom valamivel halálom előtt vonuljon nyugalomba, hiszen olyan sokat dolgozott."
Meghalt 1680.november 28-án. A Santa Maria maggioréban van eltemetve, ahol fia, Pier Filippo, a bazilika kanonokja kiváltságképpen szerezte a sírhelyet.
Felirata a padlón olvasható a Piazza dell'Esquilinóra nyíló kijárat közelében:
NOBILIS FAMILIA BERNINI-HIC-RESURRECTIONEM EXPECTAT
(a nemes Bernini család itt várja a feltámadást)
2019. november 20., szerda
2019. november 15., péntek
2019. november 13., szerda
MAGYAR SZENTEK ÉS BOLDOGOK EMLÉKNAPJA - NOVEMBER 13.
'A magyar szentek és boldogok közös ünnepnapját 1984-ben vezette be a Magyar Katolikus Püspöki Kar, emlékezve arra, hogy mi, magyarok az államalapítástól napjainkig sok szentet és boldogot adtunk a világ számára. A mai napon különösen tekintsünk a magyar szentek példájára, és újítsuk meg elhatározásunkat hazánkért és honfitársainkért végzett szolgálatunkban.'
'Eredetileg november 6-án volt az egyházmegye ereklyéinek ünnepe. Azokat a szenteket ünnepeltük, akiknek ereklyéit templomainkban tiszteljük. A mai napon nemcsak rájuk emlékezünk, hanem mindazokra a szentekre is, akiknek nincs külön ünnepük, de itt éltek a magyar földön, akár a honfoglalás előtt, akár utána. Névtelen magyar szentek ők, egyháziak és világiak, férfiak és nők, akik hősi fokon gyakorolták a keresztény erényeket. Vannak köztük olyanok, akiket népi kegyelet és emberemlékezetet meghaladó kultusz övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei és szentjei, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai is. Magyar földből sarjadtak, és így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt.'
'Mindenható, örök Isten, te megadtad, hogy egy napon ünnepeljük a magyar szentek és boldogok dicsőségét. Kérünk, sokszoros közbenjárásukra áraszd bőven reánk nagy irgalmadat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.'
Amen.
Amen.
Forrás: DICSŐSÉG A MAGASSÁGBAN ISTENNEK FB OLDAL
https://dicsoseg.blogspot.com
Forrás: Dicsőség a Magasságban Istennek FB oldal
https://dicsoseg.blogspot.com
2019. november 3., vasárnap
Polcz Alaine és Baló György beszélgetése a halálról
"Haldoklás. Halál. Gyász. Nehéz velük... Pedig előbb-utóbb
mindannyiunkkal megtörténnek. Talán sokaknak segít ez a gyönyörű
interjú. Isten nyugosztalja gyermekeim kivételes tehetségű és emberségű,
imádott Apukáját, Baló Györgyöt. Remélem, hogy Odaát folytatják a
megkezdett beszélgetést a csodás Polcz Alaine-nel..." /MK/
MI LESZ A HALÁL UTÁN?
Részlet a tavaly november közepén megjelent Beer Miklóssal készült interjúsorozat negyedik kötetéből Most már látom címmel. A kiadó engedélyével közlünk részleteket a kötetből.
"Az ideológiák teljesen öncélú harcának, a jobb- és baloldal állandó küzdelmének az értelmetlensége akkor válik teljesen nyilvánvalóvá, amikor belátjuk, egyetlen dologgal nem foglalkozik egyetlen pártprogram sem: mi lesz a halál után. Minden politikai erő arra törekszik, hogy a saját elgondolása szerint rendezze a társadalom életét. Emelje a nyugdíjakat, építse az úthálózatot, fejlessze az orvosi ellátást.
Bátran rá kellene kérdezni: és ezzel mégis mennyi időre oldanak meg bármit is?
Ha eltekintünk a halál tényétől, szörnyű naivitásban élünk.
A püspök szerint a halálról nem őszintén beszélni struccpolitika, amihez az ember felelőtlensége is párosul.
A haláltól félünk, de közben száguldozunk, és előzünk a záróvonalon.
Szomorúnak tartja, hogy miközben az emberek órákig beszélnek a labdarúgó világbajnokságról, a létfontosságú dolgokról alig, arról például, hogy ami a földi életünk után következik, annak soha nem lesz vége. Soha. Felfoghatatlanul komoly dolog ez.
Érthetőnek tartja, hogy az emberek tervezgetik életüket, anyagi biztonságra törekszenek, sikeresen szeretnének élni.
De meddig? Nyolcvan év elég? Esetleg kilencven vagy száz? És utána?
Azt hiszem, legbelül sok nem vallásos is sejti, hogy valami hatalmas titokról van szó."
MI LESZ A HALÁL UTÁN?
Részlet a tavaly november közepén megjelent Beer Miklóssal készült interjúsorozat negyedik kötetéből Most már látom címmel. A kiadó engedélyével közlünk részleteket a kötetből.
"Az ideológiák teljesen öncélú harcának, a jobb- és baloldal állandó küzdelmének az értelmetlensége akkor válik teljesen nyilvánvalóvá, amikor belátjuk, egyetlen dologgal nem foglalkozik egyetlen pártprogram sem: mi lesz a halál után. Minden politikai erő arra törekszik, hogy a saját elgondolása szerint rendezze a társadalom életét. Emelje a nyugdíjakat, építse az úthálózatot, fejlessze az orvosi ellátást.
Bátran rá kellene kérdezni: és ezzel mégis mennyi időre oldanak meg bármit is?
Ha eltekintünk a halál tényétől, szörnyű naivitásban élünk.
A püspök szerint a halálról nem őszintén beszélni struccpolitika, amihez az ember felelőtlensége is párosul.
A haláltól félünk, de közben száguldozunk, és előzünk a záróvonalon.
Szomorúnak tartja, hogy miközben az emberek órákig beszélnek a labdarúgó világbajnokságról, a létfontosságú dolgokról alig, arról például, hogy ami a földi életünk után következik, annak soha nem lesz vége. Soha. Felfoghatatlanul komoly dolog ez.
Érthetőnek tartja, hogy az emberek tervezgetik életüket, anyagi biztonságra törekszenek, sikeresen szeretnének élni.
De meddig? Nyolcvan év elég? Esetleg kilencven vagy száz? És utána?
Azt hiszem, legbelül sok nem vallásos is sejti, hogy valami hatalmas titokról van szó."
2019. október 31., csütörtök
2019. november 3. - Pünkösd utáni XXI. vasárnap
2019. november 3-án szentmise lesz 15:30-kor a Szeged-Felsővárorsi Szent Miklós minorita templomban (Munkácsy u. 6.).
 |
| Példabeszéd a könyörtelen szolgáról |
2019. október 27., vasárnap
Búcsúzik a Szerkesztő...
Dicsértessék a Jézus Krisztus!👑
Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem hogy befejezem a Szent György Alapítvány blog szerkesztését.
Az indokot hosszas lenne leírnom,a döntésem is hosszasan született meg bennem.
Mégis úgy éreztem hogy meg kell lépjem.
Hogy mégsem keserű szájízzel teszem ezt,annak az az oka hogy sok tartalmas cikket,írást oszthattam meg Önökkel,Veletek,mindannyiunk remélhetőleg gyarapodására,örömére.
Abban a reményben búcsúzom hogy megtartotok emlékezetetekben,hogy volt egyszer egy Szerkesztő...
Ezúton is köszönöm Dr.Alácsi Ervin János atyának és Kohári Nándornak,a kuratórium elnökének hogy lehetőséget adtak nekem ezen a fórumon!
Köszönöm nekik az együtt töltött éveket!
Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem hogy befejezem a Szent György Alapítvány blog szerkesztését.
Az indokot hosszas lenne leírnom,a döntésem is hosszasan született meg bennem.
Mégis úgy éreztem hogy meg kell lépjem.
Hogy mégsem keserű szájízzel teszem ezt,annak az az oka hogy sok tartalmas cikket,írást oszthattam meg Önökkel,Veletek,mindannyiunk remélhetőleg gyarapodására,örömére.
Abban a reményben búcsúzom hogy megtartotok emlékezetetekben,hogy volt egyszer egy Szerkesztő...
Ezúton is köszönöm Dr.Alácsi Ervin János atyának és Kohári Nándornak,a kuratórium elnökének hogy lehetőséget adtak nekem ezen a fórumon!
Köszönöm nekik az együtt töltött éveket!
Soli Deo Gloria!
Kónya Ferenc
2019. október 23., szerda
Marschalkó Lajos: ÚJ BIBLIÁT!
🇭🇺 56 HŐSEINEK EMLÉKÉRE...
Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv,
Hamis próféták írtak bibliát
De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki,
S szólította az embernek fiát.
Össze kell törni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté az apostol
Vérével annyi sok magyar diák.
Az új Heródes hiába parancsolt,
Hiába küldött gyilkos sereget,
Bégő bárányként nem akartak halni
E csillag-lelkű magyar gyerekek.
Itt Nyugaton csak tehetetlen álltak,
A katonák s a sápadt férfiak...
Harcolni, halni senki sem akart itt
E vérző, árva gyerekek miatt!
Bábel mocsarán lángolt a neon-fény,
Kamasz-lányt ölelt a kölyök kamasz,
S túl hős-halált halt egy kis iskoláslány,
Hogy fénybe gyúljon a magyar tavasz.
Itt elvet árult néptribun, s a kalmár
A templom előtt mérte aranyát...
S ott, szabadságért szent halálba küldték
Fiaikat mind az — édesanyák!
És meghaltak a tízéves kis hősök,
Niobe még se siratta fiát,
Itt szét kell zúzni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát.
Hősi temető van-e a világon,
Hol együtt nyugszik kétszáz kis-gyerek?
S a hant alól is azt sikoltja vérük:
Segítsetek, ti népek, emberek!
Fáklyát gyújtott testéből a kislány,
Jézus! Az égből Te láttad magad,
Száz kis Szent György és ezer kicsi Jeanne d’Arc
Halt ott érted a romfalak alatt.
Pilátus-Nyugat hókezeit mosta,
A farízeus rádión beszélt,
S kétszáz gyerek-hős szállt a temetőbe
Szabadság Ura! ... mert csak érted élt.
Szabadságot! — így üvöltött a börze,
Míg kavargott a véres vad tusa,
De szabadságért egyedül vérzett el
Magyarország, – a népek Krisztusa.
Ám föld alól és temető árkából
Felsírnak halott magyar gyerekek,
Kis csontkezük a dúlt égre dörömböl:
Áruló Nyugat – százszor jaj neked!
Kialszik fényed szabadság Judása,
Összedőlsz gyáva nyomorult világ,
S szét fogjuk zúzni minden kőtábládat,
Át fogjuk írni minden Bibliád.
1956. november 5.
(Hídfő, 1956. november 25. – Trianoni Almanach, 1960)
Szentírás lett itt Nyugaton a csekkönyv,
Hamis próféták írtak bibliát
De Sináj hegyén csipkebokor gyúlt ki,
S szólította az embernek fiát.
Össze kell törni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát,
Különbet írt, mint Máté az apostol
Vérével annyi sok magyar diák.
Az új Heródes hiába parancsolt,
Hiába küldött gyilkos sereget,
Bégő bárányként nem akartak halni
E csillag-lelkű magyar gyerekek.
Itt Nyugaton csak tehetetlen álltak,
A katonák s a sápadt férfiak...
Harcolni, halni senki sem akart itt
E vérző, árva gyerekek miatt!
Bábel mocsarán lángolt a neon-fény,
Kamasz-lányt ölelt a kölyök kamasz,
S túl hős-halált halt egy kis iskoláslány,
Hogy fénybe gyúljon a magyar tavasz.
Itt elvet árult néptribun, s a kalmár
A templom előtt mérte aranyát...
S ott, szabadságért szent halálba küldték
Fiaikat mind az — édesanyák!
És meghaltak a tízéves kis hősök,
Niobe még se siratta fiát,
Itt szét kell zúzni mind a kőtáblákat,
Át kell írni az öreg Bibliát.
Hősi temető van-e a világon,
Hol együtt nyugszik kétszáz kis-gyerek?
S a hant alól is azt sikoltja vérük:
Segítsetek, ti népek, emberek!
Fáklyát gyújtott testéből a kislány,
Jézus! Az égből Te láttad magad,
Száz kis Szent György és ezer kicsi Jeanne d’Arc
Halt ott érted a romfalak alatt.
Pilátus-Nyugat hókezeit mosta,
A farízeus rádión beszélt,
S kétszáz gyerek-hős szállt a temetőbe
Szabadság Ura! ... mert csak érted élt.
Szabadságot! — így üvöltött a börze,
Míg kavargott a véres vad tusa,
De szabadságért egyedül vérzett el
Magyarország, – a népek Krisztusa.
Ám föld alól és temető árkából
Felsírnak halott magyar gyerekek,
Kis csontkezük a dúlt égre dörömböl:
Áruló Nyugat – százszor jaj neked!
Kialszik fényed szabadság Judása,
Összedőlsz gyáva nyomorult világ,
S szét fogjuk zúzni minden kőtábládat,
Át fogjuk írni minden Bibliád.
1956. november 5.
(Hídfő, 1956. november 25. – Trianoni Almanach, 1960)
2019. október 21., hétfő
A
Belvárosi Szent Mihály Templom régi rítusú szentmiseinek ministránsa, a
Juventutem Magyarország lelkes tagja Uhel Péter október 19-en részesült
a tonzúrában, és felöltötte a papi reverendát, ezzel megkezdve
szemináriumi éveit a Szent Péter Papi Testvérület (FSSP) egyszerű
fogadalmas tagjaként a németországi Wigratzbadban. Kérjük minden kedves
támogatónk imáját Péterért és közösségünk további négy tagjáért, akik
közül egy már felszentelt pap, a többiek pedig szintén idén határozták
el magukat a papi és szerzetesi hivatás mellett és kezdték meg
egyházmegyei illetve szerzetesrendi formációjukat.
Deo Gratias!
Deo Gratias!
Forrás: Séminaire Saint-Pierre FSSP Wigratzbad FB oldalától átvette Juventutem Magyarország FB oldala
Giuseppe Mezzofanti bíboros: “A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben…”
A fentebb említett mondatot nem kisebb nyelvtudós, mint Giuseppe Mezzofanti bíboros állította (1774-1849), aki 58 nyelven írt és 103 nyelven beszélt.(többek között
kitűnően magyarul is,négy nyelvjárásban).
Giuseppe Mezzofanti bíboros állítólag úgy tanult meg 102 nyelvet, hogy a harcmezőn, gyóntatás során elmondatta a haldoklóval a miatyánkot, és megfejtette belőle a haldokló által beszélt nyelv szavainak jelentését.
Ő maga mondotta, Ludwig August Frankl költőnek:
“Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, mert egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet.
A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben…”
És milyen igaza volt a bíborosnak.
Rengeteg nagy formátumú lángelménk született, akik nagyon magas szinten mímelték a nyelvet.
Kölcsey, Petőfi, vagy Móricz és Arany…
A legszebb versek a világon magyarul születtek, és valóban nincs még egy ilyen nagy szókészlettel rendelkező nyelv, mint a magyar.
Ezért akárhányszor elbizonytalanodunk abban, hogy mi végre van helye a kis magyar népnek az országom tengerében, mindig gondoljunk a nyelvünkre.
Arra, hogy mekkora kincs van a birtokunkban, és hogy a világ legkülönlegesebb módján szólalhatunk meg, vagy fakadhatunk dalra, káromkodhatunk, vagy épp vallhatunk szerelmet.
A San Onofrio templomban - Tasso síremléke és Goethe emléktáblája mellett – található a bíboros síremléke. A síremlék felirata: „Ebben a sírban fekszik, akit az egész világ bámul, mert neki az Isten megadta, hogy mindenféle nyelven beszéljen.”
Szerkesztette és összeállította: Kónya Ferenc
Giuseppe Mezzofanti bíboros állítólag úgy tanult meg 102 nyelvet, hogy a harcmezőn, gyóntatás során elmondatta a haldoklóval a miatyánkot, és megfejtette belőle a haldokló által beszélt nyelv szavainak jelentését.
“Tudja, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után minden más nyelv előtt leginkább dallamosnak és a verselés szempontjából a leginkább fejlődésre képesnek? A magyart. Ügyeljen, mert egy feltündöklő költői lángész még igazolni fogja nézetemet.
A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben…”
És milyen igaza volt a bíborosnak.
Kölcsey, Petőfi, vagy Móricz és Arany…
A legszebb versek a világon magyarul születtek, és valóban nincs még egy ilyen nagy szókészlettel rendelkező nyelv, mint a magyar.
Ezért akárhányszor elbizonytalanodunk abban, hogy mi végre van helye a kis magyar népnek az országom tengerében, mindig gondoljunk a nyelvünkre.
Arra, hogy mekkora kincs van a birtokunkban, és hogy a világ legkülönlegesebb módján szólalhatunk meg, vagy fakadhatunk dalra, káromkodhatunk, vagy épp vallhatunk szerelmet.
A San Onofrio templomban - Tasso síremléke és Goethe emléktáblája mellett – található a bíboros síremléke. A síremlék felirata: „Ebben a sírban fekszik, akit az egész világ bámul, mert neki az Isten megadta, hogy mindenféle nyelven beszéljen.”
Szerkesztette és összeállította: Kónya Ferenc
2019. október 18., péntek
Prohászka Ottokárra emlékeztek Székesfehérváron
Prohászka Ottokárra emlékeztek születése 161. évfordulóján az emlékére épített templomban. Az évforduló alkalmából Mózessy Gergely gyűjteményigazgató, püspöki levéltáros tartott előadást, majd az ezt követő szentmisében Spányi Antal megyéspüspök emlékezett meg püspökelődjéről.
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió
2019. október 17., csütörtök
Mit
mondjak még neked? A Szentlélek kegyelme és békéje legyen mindig
szívedben! Helyezd szíved az üdvözítő nyitott oldalába, és egyesülj
szíveink királyával, azzal a szívvel, amelynek minden más szív
tisztelettel és engedelmességgel tartozik. Ez a szív mindig nyitva áll
meghallgatásodra.
Kedves gyermekem, ne felejts el szólni hozzá az én érdekemben is, hogy isteni irgalma tartson meg jónak, engedelmesnek, hűségesnek és mindegyre önátadóbbnak.
Pio atya
Kedves gyermekem, ne felejts el szólni hozzá az én érdekemben is, hogy isteni irgalma tartson meg jónak, engedelmesnek, hűségesnek és mindegyre önátadóbbnak.
Pio atya
Forrás: Piertrelcinai Szent Pio FB emlékoldal
»Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.«
Valódi keresztény politikusokat szeretnénk!
Szándékosan vártam meg a választások végét ezzel az írással, mégpedig azért, mert még véletlenül sem akartam, hogy azzal lehessen vádolni, beszálltam – az egyébként elszomorítóan alacsony színvonalú – kampányhajrába. Szó sincsen erről, egyszerűen csak egy olyan mély szomorúság van bennem az elmúlt hetek eseményei után, amelyet már csak a lelkem megkönnyítése végett is szeretnék kiírni magamból.
Szerencsére
vannak ebben az országban olyan emberek, akik hitüket komolyan veszik,
és tudják, hogy politikusként nemcsak a nép, hanem Isten felé is el kell
számolniuk. Akik amikor kiejtik a keresztény szót, akkor tudatában
vannak, hogy ez azt jelenti: „Krisztus-követő”, és így is élik meg
hivatásukat, tesznek a közjóért. Becsüljük meg őket, és imádkozzunk
értük is.
Ugyanakkor őszintén és egyenesen kell beszélnünk arról, hogy a kereszténységet vétek politikai termékké zsugorítani. A kereszténység hitelességével játszanak azok, akik esetleges hasznot és jól ismételhető szólamokat látnak benne, nem pedig a megváltás felbecsülhetetlen ajándékát. Irtózatos felelősséget vállal az, aki kiejti politikusként a száján a keresztény szót:
- és ha ezt valaki politikai érdekek mentén teszi csupán, akkor mérhetetlen kárt okoz nekünk.
Nekünk,
akiknek a szenvedélyünk a hitünk, akik Krisztus mellé tesszük le
mindennap a voksunkat, akik csetlő-botló módon, de szívből próbáljuk
megélni a hitünket. Nem engedhetjük meg, hogy a keresztény szó ne
iránytű legyen az életünkben, hanem egy gyakran puffogtatott, elhasznált
szó a politikai csatatéren.
Hálás vagyok azoknak a politikusoknak, akik tényleg megélik a hitüket, akik képesek Istennek felajánlani a mindennapos munkájukat, akik nem szentek, de törekszenek, hogy azok lehessenek. A többieknek viszont üzenjük: nem lehet halálos bűnökkel és hiteltelen élettel védeni a kereszténységet!
Kívánom, hogy a tegnap megválasztott vezetők közül minél többen ismerjék fel Isten végtelen szeretetét, és a hit erejét. Hogy tényleg legyenek Krisztus-követő emberek a közéletben, akik felismerik, hogy micsoda felelősséget és örömöt jelent a valóban megélt hitet képviselni!
Írta: Martí Zoltán
https://777blog.hu
2019. október 16., szerda
Terence Hill: "Gyakorló katolikus vagyok."
A katolikus hite gyermekkora óta formálja, Assissi Szent Ferenc pedig példakép a számára. A színészi karrierje során visszautasította azokat a szerepeket - köztük az akcióhős Rambóét - amelyekről úgy érezte, ellenkeznek a keresztény értékekkel. A hite különös érték és rendkívül személyes dolog a számára. Terence Hillel az osztrák Missio oldal jelentetett meg interjút.
"A kapcsolatom a vallással nagyon személyes, bensőséges kapcsolat: boldog, komoly, akár még haragos is. Azt hiszem nehéz beszélni róla, mert olyan kapcsolatról van szó, amit meg kell tapasztalnod."
"Sok éve gyakorlom az Isteni Irgalmasság tiszteletét. Egyszer egy repülőtéren is feltartottak, amiért rengeteg kegykép volt a bőröndömben. A határőség felismert, és azt hitték, fegyvert rejtegetek alattuk."
"A színészek egyfolytában vitatkoznak, és aztán otthagyják egymást. Velem és Bud Spencerrel ez másként volt: mi sohasem irigykedtünk egymásra, és sohasem filmeztünk csak a pénzért. Jól éreztük magunkat, és egy életen át barátok voltunk."
"Az édesapám gyerekkoromban egy könyvet olvasott nekem Szent Ferencről. Ő a példaképem. Azóta vagyok hívő."
- Terence Hill, azaz Mario Girotti 1939. március 29-én született Velencében. Sok éven át a családjával Drezdában éltek, ahonnan az édesanyja származott. A mai napig emlékszik a háború végi súlyos légicsapásokra, amelyek Drezdát érték. Sokáig rémálmai voltak miattuk, és a mai napig elborzad az erőszaktól. Kalandkereső típusnak tartják, különösen a Bud Spencerrel játszott filmes szerepei miatt. Spencerhez a haláláig mély barátság fűzte. Terence Hillt azonban közel 20 éven át Matteo atyaként is megismerhettük: a papként, aki sorozatban oldja meg a bűnügyeket egy rendőr barátjával.
"Olyanoknak kell lennünk, mint egy vitorláshajó kapitánya. Nem mi vagyunk a szél. Mi csak a hajósok vagyunk. Minden erőnket latba vethetjük, hogy a hajót irányba tartsuk, de a szél ereje nem mi vagyunk."
"Hoztam olyan szakmai döntéseket, amelyeket mások oktalannak tartottak. Nagy pénzeket utasítottam vissza, viszont boldog voltam. Ezért tudok ma hiteles lenni Matteo atyaként."
"Gyakorló katolikus vagyok. Nem sokszor beszélek róla, mert a hit számomra értékes és rendkívül személyes dolog."
"Milyen gyengék vagyunk, hogy nem tudunk megbirkózni az igazsággal! Szórakoztatásra vágyunk, nem az igazságra."
2019. október 12., szombat
Az önkormányzati választásokról
Reakció - a hitvédelmi oldalMi, katolikusok, az önkormányzati és képviselői választásokon való megjelenésükkel, az önkormányzati és politikai életben való részvételükkel és más módokon is segíthetjük a közjó érvényesülését [1].
Október 13-án hazánkban az elkövetkezendő öt évre választunk polgármestereket és helyi, önkormányzati képviselőket. Elvárható, hogy ne párthűség, ideológiák és izmusok, hanem “keresztény lelkiismeret” szerint válasszunk a jelöltek közül. Szavazatunkkal azokat támogassuk, akik nem csak szavakkal, de életükkel is az evangéliumot hirdetik!
Vegyünk részt a választáson, döntsünk felelősen, erősítsük a jelenlegi többpártrendszert a saját szavazatunkkal, ezáltal alakítva szűkebb hazánk, a közvetlen lakóhelyünk és megyénk életét!
Ha tanácstalan, az alábbi szempontokat ajánljuk figyelmébe a támogatandó jelöltek kiválasztásakor:
1. Példás, keresztény emberhez méltó az életvitele (szentségi házasság, életre nyitottság, rendszeres templomba járás stb.);
2. A helyben élők érdekei iránt elkötelezett. Aki tiszteletdíj nélkül nem szolgált, az jobb esetben is csak tiszteletdíjért fáradozik a közösség életének segítéséért;
3. Nyitott a párbeszédre;
4. A másik ember méltóságát minden körülmények között tiszteletben tartja. A riválisaira nem legyőzendő ellenségként, hanem partnerként tekint, akikkel a meglévő véleménykülönbségek ellenére is együtt kell működni a közösség javának előmozdításáért.
[1]Vö.: II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció 75.
2019. október 10., csütörtök
161 éve ezen a napon született Prohászka Ottokár„lánglelkű püspök”, „Apostolus et Praeceptor Hungariae – Magyarország apostola és tanítómestere”
"Kelet hatalma a mi domború mellkasunkon tört meg,
Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak."
"Aki morzsákkal beérni nem tudja, és egy kardért mindenről lemondani nem tud, annak nincs missziója az igazságnak szolgálatára!"
Prohászka Ottokár
A 20. század elején élt egy ember, aki képes volt meglátni népének elrejtett fájdalmát, a mosoly mögött elrejtett bánatot. Élt egy ember, aki szociálisan oly mértékben érzékeny volt, hogy ez a tulajdonsága még életében védjegyévé vált. Fajtája iránti olthatatlan szeretete, valamint az igazság iránti vágya határozta meg Prohászka Ottokár életét. Nyitrán született 1858. október 10.-én. Budapesten hunyt el 1927. április 2.-án.
Magyar római katolikus pap, író, filozófus, politikus, teológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő, Székesfehérvár tizenötödik megyés püspöke. A magyar keresztényszocializmus legjelentősebb képviselője, a magyar egyháztörténet egyik legismertebb alakja.
A család tagjai egymás között németül beszéltek, később Prohászka Ottokár elsajátította a magyar nyelvet a család szolgálójától, majd a szlovákot és a latint az iskolában. Tanulmányai során végig kiváló eredményeket ért el, tanárai hamar felfigyeltek tehetségére. Végül 1881-ben szentelték pappá.
Ezek után 22 évig dolgozott az esztergomi szemináriumon. Szisztematikus munkájának eredményeképpen sikerült megreformálnia az intézmény lelkét. A régi beidegződéseket folyamatosan alakította át emberbarátivá. Az egykoron rideg, és korszerűtlen jozefinista papnevelői hagyományoknak képes volt bensőséges környezetet teremteni. Idővel Prohászka Ottokár spirituális és lelki vezetővé vált. Egy teljes papi generáció az Ő munkásságának köszönhetően készen állt arra, hogy a magyar nemzet lelkét megvédje és tartást adjon hazánk gyermekeinek a 20. század elején tapasztalható nagy válságok közepette is. Prohászka Ottokár a forradalmak, háborúk és az igazságtalan békediktátumok közben is erős bástyája volt hazánknak. Az igazság iránti szeretete és éleslátása okán több alkalommal is kikelt a magyar fajt sújtó materialista métely ellen. “Patkányhadjáratnak” és “poloskainváziónak” nevezte a magyar munkásokat sújtó uzsorások tevékenységét. Szívügyének érezte a szociális helyzet javítását, valamint azt, hogy Magyarországon magyar gazdaság jöjjön létre magyar munkásokkal és magyar vezetőséggel. Átlátta azt, amit minden magyar a saját bőrén érzett. Nemcsak fellépett a kultúraromboló tevékenységekkel szemben, de pozitív példát is mutatott. Tisztában volt vele, kik állnak ezen cselekedetek mögött és erről többször el is mondta velős véleményét. Ellenségei igazságbeszédeivel nem tudtak mit kezdeni, ezért ellenérvek hiányában inkább antiszemitának bélyegezték. Prohászka Ottokárt a magyar nép szüntelen szolgálata jellemezte.
1905. decemberében szentelték püspökké. Életmódját azonban ezek után is a puritánságra való törekvés jellemezte. Püspökségének csekély méretű birtokán is földosztásba kezdett a hányatott sorsú magyar emberek számára. Égető kérdésként élte meg a prostitúció elburjánzását is hazánkban, ami ellen több alkalommal is felemelte szavát.
Egyik gyakorlati alkotása a Szociális Missziótársulat megalapításának elősegítése, melyhez ezer szállal kötődött. Nem csak teoretikusa és védnöke, de lelki vezetője is volt egyben. A társulat árvaházakat tartott fenn és üzemeltetett, valamint börtönpasztorációval is foglalatoskodott. Emellett a fővárosba került cselédlányok számára is lelki vezetést nyújtott és nővédelmi szervezetet hozott létre.
Életének 68. évében szólította magához az Úr.
Halálakor Sík Sándor így fogalmazott:
A magyar nemzetért folytatott munkássága mintául szolgált az őt követő korszakokban egy új típusú szellemiség kibontakozásának. Szellemi örökségét pedig a mai napig magyar emberek ezrei hasznosítják mindennapjaik során.
„Nekünk Prohászka példakép” – jelentette ki határozottan Spányi Antal püspök. Az ő példájára kell szeretnünk és védenünk a keresztény értékeket és az egyházat, amely „hitünket őrzi, tanít az üdvösségre és szentségeivel segít a krisztusi élet megvalósításában. Nekünk az igazság megismeréséhez nem Da Vinci-kódra van szükségünk, hanem az egyház igaz tanítására, mely békét és örömet, tiszta életet, reményt ad az ember szívének. Ennek szépségét akarjuk a világba sugározni, hogy mindenkit gazdagíthassunk vele.”
Szerkesztette és összeállította: Kónya Ferenc
Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak."
"Aki morzsákkal beérni nem tudja, és egy kardért mindenről lemondani nem tud, annak nincs missziója az igazságnak szolgálatára!"
Prohászka Ottokár
A 20. század elején élt egy ember, aki képes volt meglátni népének elrejtett fájdalmát, a mosoly mögött elrejtett bánatot. Élt egy ember, aki szociálisan oly mértékben érzékeny volt, hogy ez a tulajdonsága még életében védjegyévé vált. Fajtája iránti olthatatlan szeretete, valamint az igazság iránti vágya határozta meg Prohászka Ottokár életét. Nyitrán született 1858. október 10.-én. Budapesten hunyt el 1927. április 2.-án.
Magyar római katolikus pap, író, filozófus, politikus, teológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő, Székesfehérvár tizenötödik megyés püspöke. A magyar keresztényszocializmus legjelentősebb képviselője, a magyar egyháztörténet egyik legismertebb alakja.
A család tagjai egymás között németül beszéltek, később Prohászka Ottokár elsajátította a magyar nyelvet a család szolgálójától, majd a szlovákot és a latint az iskolában. Tanulmányai során végig kiváló eredményeket ért el, tanárai hamar felfigyeltek tehetségére. Végül 1881-ben szentelték pappá.
Ezek után 22 évig dolgozott az esztergomi szemináriumon. Szisztematikus munkájának eredményeképpen sikerült megreformálnia az intézmény lelkét. A régi beidegződéseket folyamatosan alakította át emberbarátivá. Az egykoron rideg, és korszerűtlen jozefinista papnevelői hagyományoknak képes volt bensőséges környezetet teremteni. Idővel Prohászka Ottokár spirituális és lelki vezetővé vált. Egy teljes papi generáció az Ő munkásságának köszönhetően készen állt arra, hogy a magyar nemzet lelkét megvédje és tartást adjon hazánk gyermekeinek a 20. század elején tapasztalható nagy válságok közepette is. Prohászka Ottokár a forradalmak, háborúk és az igazságtalan békediktátumok közben is erős bástyája volt hazánknak. Az igazság iránti szeretete és éleslátása okán több alkalommal is kikelt a magyar fajt sújtó materialista métely ellen. “Patkányhadjáratnak” és “poloskainváziónak” nevezte a magyar munkásokat sújtó uzsorások tevékenységét. Szívügyének érezte a szociális helyzet javítását, valamint azt, hogy Magyarországon magyar gazdaság jöjjön létre magyar munkásokkal és magyar vezetőséggel. Átlátta azt, amit minden magyar a saját bőrén érzett. Nemcsak fellépett a kultúraromboló tevékenységekkel szemben, de pozitív példát is mutatott. Tisztában volt vele, kik állnak ezen cselekedetek mögött és erről többször el is mondta velős véleményét. Ellenségei igazságbeszédeivel nem tudtak mit kezdeni, ezért ellenérvek hiányában inkább antiszemitának bélyegezték. Prohászka Ottokárt a magyar nép szüntelen szolgálata jellemezte.
1905. decemberében szentelték püspökké. Életmódját azonban ezek után is a puritánságra való törekvés jellemezte. Püspökségének csekély méretű birtokán is földosztásba kezdett a hányatott sorsú magyar emberek számára. Égető kérdésként élte meg a prostitúció elburjánzását is hazánkban, ami ellen több alkalommal is felemelte szavát.
Egyik gyakorlati alkotása a Szociális Missziótársulat megalapításának elősegítése, melyhez ezer szállal kötődött. Nem csak teoretikusa és védnöke, de lelki vezetője is volt egyben. A társulat árvaházakat tartott fenn és üzemeltetett, valamint börtönpasztorációval is foglalatoskodott. Emellett a fővárosba került cselédlányok számára is lelki vezetést nyújtott és nővédelmi szervezetet hozott létre.
Életének 68. évében szólította magához az Úr.
Halálakor Sík Sándor így fogalmazott:
| „ | Mindnyájan árvák lettünk. A legnagyobb magyar ember, Magyarország apostola, Székesfehérvár próféta-püspöke, mindnyájunk édesapja meghalt. | ” |
A magyar nemzetért folytatott munkássága mintául szolgált az őt követő korszakokban egy új típusú szellemiség kibontakozásának. Szellemi örökségét pedig a mai napig magyar emberek ezrei hasznosítják mindennapjaik során.
„Nekünk Prohászka példakép” – jelentette ki határozottan Spányi Antal püspök. Az ő példájára kell szeretnünk és védenünk a keresztény értékeket és az egyházat, amely „hitünket őrzi, tanít az üdvösségre és szentségeivel segít a krisztusi élet megvalósításában. Nekünk az igazság megismeréséhez nem Da Vinci-kódra van szükségünk, hanem az egyház igaz tanítására, mely békét és örömet, tiszta életet, reményt ad az ember szívének. Ennek szépségét akarjuk a világba sugározni, hogy mindenkit gazdagíthassunk vele.”
Szerkesztette és összeállította: Kónya Ferenc
2019. október 4., péntek
Október 4 – állatok világnapja
Assisi Szent Ferenc legendájában leírják,
hogy az állatok nagy barátja volt, prédikált a madaraknak, és
megszelídítette a gubbiói farkast. Nem véletlen, hogy Ferenckor tartják
az állatok világnapját.
Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepeljük. Ezen a napon az állati lét minden formája ünnepelt. A világ minden táján számos templomban az október negyedikéhez legközelebb eső vasárnapon megáldják az állatokat.
Október negyedikét azért választották ennek a jeles napnak, mert ez Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet pártfogójának is az ünnepnapja.
Assisi Szent Ferenc (1182-1226), olasz katolikus szerzetes és prédikátor volt, a ferences rend megalapítója.
Gazdag családba született, ő mégis eldöntötte, hogy szegénységben éli le az életét, és a krisztusi útmutatás szerinti életről fog prédikálni az embereknek.
A legtöbb róla szóló történetből kiderül, hogy nem csak az emberekért végzett áldásos misszionárius munkát, hanem az állatokat és a természetet is nagyon szerette. Több legendás történet szól arról, hogy még az állatoknak is prédikált.
Egy napon, mikor társaival úton volt, megálltak az út menti fák mellett, amelyeken rengeteg madár ücsörgött. Ferenc azt mondta társainak, hogy várják meg, míg ő odamegy testvéreihez prédikálni. Mikor odament hozzájuk, a madarak körülvették őt, mindegyik figyelte a hangját, és egyik sem repült el.
Egy másik legenda Gubbio városához kötődik, ahol Szent Ferenc élt egy ideig. A városkát egy kegyetlen és vérszomjas farkas tartotta rettegésben. Szent Ferenc, hogy megmentse a város lakóit, felment a hegyre, hogy megkeresse a farkast. Mikor megtalálta, keresztet vetett, és ráparancsolt az állatra, hogy menjen vele, és ne bántson senkit.
A farkas összezárta az állkapcsát, és lefeküdt Szent Ferenc lábai elé.
Ferenc azt mondta neki, hogy sok kárt okozott az embereknek, ezért azok elátkozták őt, de hozzátette, hogy azt szeretné, ha békében élne az emberekkel.
Elment a városba a farkassal, ahol mindenki megdöbbenve vette körül őket. A farkas csak az éhség miatt volt vérszomjas, ezért Gubbio lakói ezután rendszeresen etették, így már nem támadott meg soha többé sem állatot, sem embert.
Szent Ferenc sokszor prédikált ember és állat kapcsolatáról. Azt mondta, hogy az emberiségnek kötelessége védeni és élvezni a természetet.
Azt is mondják, hogy mikor Ferenc haldoklott, a halálos ágyán megköszönte a szamarának, hogy szolgálta, mindenhová elcipelte, segítette őt, a szamara pedig mellette sírt.
Assisi Szent Ferenc 1226. október 3-án hunyt el. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté nyilvánította. Ő lett kikiáltva a természet, a környezetvédők és az állatok pártfogójának is, akiket az ő napján, október 4-én ünneplünk.
Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepeljük. Ezen a napon az állati lét minden formája ünnepelt. A világ minden táján számos templomban az október negyedikéhez legközelebb eső vasárnapon megáldják az állatokat.
Október negyedikét azért választották ennek a jeles napnak, mert ez Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet pártfogójának is az ünnepnapja.
Assisi Szent Ferenc (1182-1226), olasz katolikus szerzetes és prédikátor volt, a ferences rend megalapítója.
Gazdag családba született, ő mégis eldöntötte, hogy szegénységben éli le az életét, és a krisztusi útmutatás szerinti életről fog prédikálni az embereknek.
A legtöbb róla szóló történetből kiderül, hogy nem csak az emberekért végzett áldásos misszionárius munkát, hanem az állatokat és a természetet is nagyon szerette. Több legendás történet szól arról, hogy még az állatoknak is prédikált.
Egy napon, mikor társaival úton volt, megálltak az út menti fák mellett, amelyeken rengeteg madár ücsörgött. Ferenc azt mondta társainak, hogy várják meg, míg ő odamegy testvéreihez prédikálni. Mikor odament hozzájuk, a madarak körülvették őt, mindegyik figyelte a hangját, és egyik sem repült el.
Egy másik legenda Gubbio városához kötődik, ahol Szent Ferenc élt egy ideig. A városkát egy kegyetlen és vérszomjas farkas tartotta rettegésben. Szent Ferenc, hogy megmentse a város lakóit, felment a hegyre, hogy megkeresse a farkast. Mikor megtalálta, keresztet vetett, és ráparancsolt az állatra, hogy menjen vele, és ne bántson senkit.
A farkas összezárta az állkapcsát, és lefeküdt Szent Ferenc lábai elé.
Ferenc azt mondta neki, hogy sok kárt okozott az embereknek, ezért azok elátkozták őt, de hozzátette, hogy azt szeretné, ha békében élne az emberekkel.
Elment a városba a farkassal, ahol mindenki megdöbbenve vette körül őket. A farkas csak az éhség miatt volt vérszomjas, ezért Gubbio lakói ezután rendszeresen etették, így már nem támadott meg soha többé sem állatot, sem embert.
Szent Ferenc sokszor prédikált ember és állat kapcsolatáról. Azt mondta, hogy az emberiségnek kötelessége védeni és élvezni a természetet.
Azt is mondják, hogy mikor Ferenc haldoklott, a halálos ágyán megköszönte a szamarának, hogy szolgálta, mindenhová elcipelte, segítette őt, a szamara pedig mellette sírt.
Assisi Szent Ferenc 1226. október 3-án hunyt el. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté nyilvánította. Ő lett kikiáltva a természet, a környezetvédők és az állatok pártfogójának is, akiket az ő napján, október 4-én ünneplünk.
2019. október 6. - Pünkösd utáni XVII. vasárnap. Engesztelő-megemlékező szentmise az aradi vértanúkért🕯
Értesítjük kedves híveinket hogy 15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában.
Várjuk kedves híveinket!
2019. szeptember 23., hétfő
"Könnyebb lenne a világnak napfény nélkül létezni, mintsem szentmise nélkül." - Pietrelcinai Szent Pio atya (Emléknapja: szeptember 23.)
Kiemelt ajánlások a Szentmiséről
![almas[10] (1).jpg](https://m.blog.hu/sz/szeretetlang/image//almas%5B10%5D%20(1).jpg)
- Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked – mint számos –, melyet halálod után ajánlanak fel érted mások.
- A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja.
- A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem gyóntál meg. Mikor jelen vagy a szentmisén és odafigyelsz, a legnagyobb hódolatot mutatod be az Úr Jézus szent Emberségének.
- Minden szentmisével buzgóságod szerint többé-kevésbé csökkentheted ideiglenes földi büntetéseidet.
- Sok veszélytől és szerencsétlenségtől szabadulsz meg, amit különben nem kerülhetnél ki.
- Halálod óráján lesz a legnagyobb vigasztalásod, hogy szentmisét hallgattál. Minden szentmisét magaddal viszel az ítéletre és ezek lesznek közbenjáróid.
- Minden szentmise új dicsőséget szerez számodra az égben.
- Minden szentmisén való részvételeddel megrövidíted a tisztítótűzben viselendő szenvedéseidet, melyek különben reád várnak.
- A szentmisén való részvételeddel a lehető legnagyobb segítséget nyújtod a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek - különösen, ha értük ajánlod fel részvételedet.
- A szentmise alatt az angyalok seregei között térdelsz, akik félő tisztelettel vannak jelen az isteni áldozatnál.
- A szentáldozás során felbecsülhetetlen értékű kegyelemben részesülsz!
- A sátán gyengébb lesz veled szemben.
- A szentmisében a pap áldásában részesülsz, amit Isten megerősít az égben is. (Várd meg az áldást türelemmel!)
- A szentmiséről Isten áldását viszed haza anyagi ügyeidre is.
Szeretettel ajánlom átelmélkedésre! fr. Barsi Balázs OFM
Fulton J. Sheen érsek: A kommunizmus a keresztet választotta, a Nyugat a sebek nélküli Krisztust
Az alábbiakban Tiszteletreméltó Fulton J. Sheen érseket idézzük, az 1958-ban megjelent "Krisztus élete" című könyvének előszavából.
***
A modern világ, amely tagadja a személy bűnösségét, és csakis társadalmi bűnöket ismer el, ahol nincs helye a személyes bűnbánatnak, csakis a közösségi reformoknak, elválasztotta Krisztust a keresztjétől, eltávolította a Vőlegényt a Menyasszonyától. Amit Isten egybekötött, az ember szétválasztotta. Ennek eredményeként balra került a kereszt, jobbra Krisztus. Mindegyikre új társ várt, hogy felkarolják és egyfajta második, házasságtörő kapcsolatba vonják be őket. És jött a kommunizmus, és felkarolta a jelentés nélküli keresztet; a nyugati poszt-keresztény civilizáció pedig felkarolta a sebek nélküli Krisztust.
A kommunizmus a keresztet választotta, amennyiben egy énközpontú világba visszahozta a fegyelmet, az önmegtagadást, az önátadást, a kemény munkát, a tanulást, és az elköteleződést az egyént meghaladó célok mellett. A kereszt Krisztus nélkül azonban csak áldozat, szeretet nélkül. A kommunizmus így egy tekintélyelvű, kegyetlen, az emberi szabadságot elnyomó társadalmat eredményezett, tele koncentrációs táborokkal, kivégzőosztagokkal, és agymosással.
A nyugati poszt-keresztény civilizáció Krisztust karolta fel, a keresztje nélkül. De egy Krisztus az Istennel megbékítő áldozat nélkül csupán olcsó és feminizált vándorprédikátor, aki népszerűséget érdemel a Hegyi Beszéde miatt, de népszerűtlenséget azért, amit egyrészt a saját istenségéről, másrészt a válásról, az ítéletről, és a pokolról mondott. Ezt a szentimentális Krisztust részben ezernyi közhelyből foltozták össze, időnként olyan etimológus kutatók által megerősítve, akik képtelenek meglátni az Igét a szavakban; részben a felismerhetetlenségig torzították Krisztust egy olyan dogmatikai elvvel, ami szerint minden, ami isteni, szükségszerűen mítosz is kell, hogy legyen. A keresztje nélkül Krisztus nem több, mint a demokrácia ragyogó előfutára, vagy egy humanista, aki testvériségre tanított, könnyek nélkül.
A probléma most tehát ez: vajon a kereszt, amit a kommunizmus tart magánál, előbb talál-e Krisztusra, mint hogy a Nyugat szentimentális Krisztusa találná meg a keresztet? Mi úgy hisszük, Oroszország előbb fogja megtalálni Krisztust, mint hogy a nyugati világ egyesítené Krisztust az Ő megváltó keresztjével.
2019. szeptember 21., szombat
2019. szeptember 22. - Pünkösd utáni XV. vasárnap
2019. szeptember 22-én szentmise lesz 15:30-kor a Szeged-Felsővárorsi Szent Miklós minorita templomban (Munkácsy u. 6.).
2019. szeptember 20., péntek
Jó Pásztor - romantikus képzelgések és a kemény evangéliumi valóság
A mi Urunknak, mint Jó Pásztornak alakja mind az Ószövetség, mind az
Újszövetség könyveiben megjelenik: ott van a zsoltárokban (22.), a
prófétai irodalomban (Izajásnál és Ezekielnél), az evangéliumokban
(Lukácsnál és Jánosnál) és az apostoli levelekben (Pálnál és Péternél).
De vajon értjük-e, hogy ezzel a lelki szemeink elé állított képpel mit
akar nekünk mondani az isteni kinyilatkoztatás? Ez a kép legtöbbünknek
bizony csak egyfajta negédes, csöpögős barokk szentimentalizmust
képvisel, vagy a 19. század végének jólfésült, szőke fürtökkel, csillogó
szemekkel és rózsapiros orcával ábrázolt Krisztusát idézi föl, aki egy
tündéri aranyos, bolyhos kisbárányt cipel a vállán. Ennek a giccses
figurának azonban semmi köze sincs az evangéliumok Krisztusához!
Jó Pásztor alakja ugyanis az előbb elhangzott prófétai jövendölés fényében nézve fontos messiási cím, krisztológiai titulus, amelyet isteni Üdvözítőnk nyilvános működése során tudatosan vállal föl és alkalmaz magára. Valójában, amikor Krisztus az evangéliumokban kijelenti magáról, hogy ő a Jó Pásztor, akkor igen kemény beszédet mond, mert arra mutat rá, hogy benne végre beteljesedett Ezekiel vigasztaló szózata (34,11-16): az Úristen nem egyszerű prófétákat küld népéhez, hanem ő maga fogja személyesen fölkeresni és meglátogatni szeretett nyáját, hogy szétszóródott juhait megmentse, összegyűjtse, megerősítse és táplálja. Akkor majd juhai fölismerik az ő hívó szavát és megtudják, hogy ő az Úr, az Izajás által is megígért Emánuel, vagyis a velük és közöttük élő Isten.
Az is súlyosan téved, aki a Jó Pásztor alakját az ókori hellenisztikus költészet kedvelt műfajából, az ún. bukolikus, vagy pásztori költészetből akarja magyarázni. A Vergilius eklogáiból is ismert idilli pásztorvilágnak nyomát sem találjuk abban a krisztusi beszédben, amelyben Ezekiel jövendölésének beteljesítőjeként határozza meg önmagát, és a próféciát saját küldetésének éleivel árnyalja. Krisztus Urunk a Jó Pásztorral kapcsolatban tolvajokról, rablókról, nemtörődöm béresekről, báránybőrbe bújt farkasokról beszél, ami egyrészt az írástudókkal való konfliktusának kiéleződésére, valamint az általa meghívottak belső veszedelmeire utal. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy Krisztus e kijelentéseket a farizeusok gyűlölködése közepette teszi; példabeszédének mintegy keretét képezi, hogy a Megtestesült Istenfiút a nép világtalan vezetői nem átallottak bűnös embernek és ördögtől megszállottnak mondani (vö. Jn 9,24; 10,20).
Ezt figyelembe véve azonnal érthetővé válik, hogy a Megváltó a jó pásztor és az engedelmes juhok mellett miért emlegeti saját önfeláldozó halálát: „és én életemet adom juhaimért”. Az Emberfia lelki szemeit már ekkor a keresztfára szegezi, és gondolatait az ő engedelmes életáldozatának drámája tölti be. A Jó Pásztor, aki teljes sorsközösséget vállal juhaival, érettük és helyettük áldozza föl magát hibátlan húsvéti bárányként, megízleli a szenvedés és kínhalál minden keserűségét, hogy nekik életük legyen, és bőségben legyen. Mi ez, ha nem a húsvéti misztérium, a tökéletes pászka foglalata? Ez még egyértelműbbé válik, ha tovább olvassuk az evangélium szövegét: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem életemet, hogy ismét fölvegyem. Senki sem veszi el tőlem, hanem én teszem azt le magamtól, és hatalmam vagyon annak letételére, és ismét hatalmam vagyon annak fölvételére. E parancsolatot vettem Atyámtól.” (Jn 10,17-18).
A Jó Pásztor tehát nem csupán engedelmes, önfeláldozó halálát jövendöli meg, amelyet önszántából vállal juhaiért, hanem azt is, hogy hatalma van letett életét újra fölvenni, sírba szállt emberségét föltámasztani a halálból. Az Örök Ige szólott a próféták ajka által, amikor megígérte, hogy nem hagyja magára a hamis pásztoroktól és mihaszna béresektől szenvedő nyájat. Jó Pásztorként gyűjtötte össze az egyetlen akolba, az Egyházba azokat a juhait, akik hallgattak szavára. Nem riadt vissza a farkasoktól, akik életére törtek, hanem készakarva letette életét engesztelő áldozatul bűneinkért, váltságul a rábízott nyáj üdvösségéért. De hatalma volt rá, hogy életét harmadnapra újra fölvegye, és ezt az életet meg akarja osztani övéivel!
Adjunk hálát az Istennek, hogy lelkünknek ilyen jó pásztora van, nem elpuhult, csillagszemű álmodozó, nem idealizált, súlytalan irodalmi figura, hanem kemény, harcos vezér, aki félelem nélkül megküzd értünk az alvilág erőivel, és annyira szeret minket, hogy még az életét is föláldozza értünk, a mi üdvösségünkért! Egy ilyen pásztor mögé nem kínos, nem dicstelen dolog beállni. Legyen neki dicsőség, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt Isten, mindörökkön örökké! Ámen.
Jó Pásztor alakja ugyanis az előbb elhangzott prófétai jövendölés fényében nézve fontos messiási cím, krisztológiai titulus, amelyet isteni Üdvözítőnk nyilvános működése során tudatosan vállal föl és alkalmaz magára. Valójában, amikor Krisztus az evangéliumokban kijelenti magáról, hogy ő a Jó Pásztor, akkor igen kemény beszédet mond, mert arra mutat rá, hogy benne végre beteljesedett Ezekiel vigasztaló szózata (34,11-16): az Úristen nem egyszerű prófétákat küld népéhez, hanem ő maga fogja személyesen fölkeresni és meglátogatni szeretett nyáját, hogy szétszóródott juhait megmentse, összegyűjtse, megerősítse és táplálja. Akkor majd juhai fölismerik az ő hívó szavát és megtudják, hogy ő az Úr, az Izajás által is megígért Emánuel, vagyis a velük és közöttük élő Isten.
Az is súlyosan téved, aki a Jó Pásztor alakját az ókori hellenisztikus költészet kedvelt műfajából, az ún. bukolikus, vagy pásztori költészetből akarja magyarázni. A Vergilius eklogáiból is ismert idilli pásztorvilágnak nyomát sem találjuk abban a krisztusi beszédben, amelyben Ezekiel jövendölésének beteljesítőjeként határozza meg önmagát, és a próféciát saját küldetésének éleivel árnyalja. Krisztus Urunk a Jó Pásztorral kapcsolatban tolvajokról, rablókról, nemtörődöm béresekről, báránybőrbe bújt farkasokról beszél, ami egyrészt az írástudókkal való konfliktusának kiéleződésére, valamint az általa meghívottak belső veszedelmeire utal. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy Krisztus e kijelentéseket a farizeusok gyűlölködése közepette teszi; példabeszédének mintegy keretét képezi, hogy a Megtestesült Istenfiút a nép világtalan vezetői nem átallottak bűnös embernek és ördögtől megszállottnak mondani (vö. Jn 9,24; 10,20).
Ezt figyelembe véve azonnal érthetővé válik, hogy a Megváltó a jó pásztor és az engedelmes juhok mellett miért emlegeti saját önfeláldozó halálát: „és én életemet adom juhaimért”. Az Emberfia lelki szemeit már ekkor a keresztfára szegezi, és gondolatait az ő engedelmes életáldozatának drámája tölti be. A Jó Pásztor, aki teljes sorsközösséget vállal juhaival, érettük és helyettük áldozza föl magát hibátlan húsvéti bárányként, megízleli a szenvedés és kínhalál minden keserűségét, hogy nekik életük legyen, és bőségben legyen. Mi ez, ha nem a húsvéti misztérium, a tökéletes pászka foglalata? Ez még egyértelműbbé válik, ha tovább olvassuk az evangélium szövegét: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem életemet, hogy ismét fölvegyem. Senki sem veszi el tőlem, hanem én teszem azt le magamtól, és hatalmam vagyon annak letételére, és ismét hatalmam vagyon annak fölvételére. E parancsolatot vettem Atyámtól.” (Jn 10,17-18).
A Jó Pásztor tehát nem csupán engedelmes, önfeláldozó halálát jövendöli meg, amelyet önszántából vállal juhaiért, hanem azt is, hogy hatalma van letett életét újra fölvenni, sírba szállt emberségét föltámasztani a halálból. Az Örök Ige szólott a próféták ajka által, amikor megígérte, hogy nem hagyja magára a hamis pásztoroktól és mihaszna béresektől szenvedő nyájat. Jó Pásztorként gyűjtötte össze az egyetlen akolba, az Egyházba azokat a juhait, akik hallgattak szavára. Nem riadt vissza a farkasoktól, akik életére törtek, hanem készakarva letette életét engesztelő áldozatul bűneinkért, váltságul a rábízott nyáj üdvösségéért. De hatalma volt rá, hogy életét harmadnapra újra fölvegye, és ezt az életet meg akarja osztani övéivel!
Adjunk hálát az Istennek, hogy lelkünknek ilyen jó pásztora van, nem elpuhult, csillagszemű álmodozó, nem idealizált, súlytalan irodalmi figura, hanem kemény, harcos vezér, aki félelem nélkül megküzd értünk az alvilág erőivel, és annyira szeret minket, hogy még az életét is föláldozza értünk, a mi üdvösségünkért! Egy ilyen pásztor mögé nem kínos, nem dicstelen dolog beállni. Legyen neki dicsőség, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt Isten, mindörökkön örökké! Ámen.
2019. szeptember 7., szombat
Hagyományos római rítusú Szentmise-2019 Szeptember 8
Értesítjük kedves híveinket hogy 15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában.
Várjuk kedves híveinket!
2019. szeptember 4., szerda
The confession - A gyónás
Díjnyertes kisfilm az Irgalmasság éve(2016) alkalmából.
Magyarra fordította Czegka Miklós,a Youtube-on ki kell választani a magyar feliratot.(jobb alsó sarok,beállítások ikon,balról a második)
Magyarra fordította Czegka Miklós,a Youtube-on ki kell választani a magyar feliratot.(jobb alsó sarok,beállítások ikon,balról a második)
Szigeti József OP Aquinói Szent Tamás és korunk
A hosszú századok óta ismét magyar földön álló szentdomonkosrendi hittudományi főiskola első ízben örvendhet annak, hogy a fővárosi növendékpapság képviselőivel s a velük egy szívvel érző hívő sereggel együtt hódolhat aquinói Szent Tamásnak, az egyetemes egyháztanítónak s a katolikus iskolák s a keresztény tudományosság védőszentjének. Századok óta, talán a 16-ik század eleje óta nem volt erre alkalom. Akkoriban még állott a budai rendi főiskola és az egyetem, melyet Mátyás király a domonkosokra bízott. De azóta nagyot változott a világ. A régi egyetemből már csak egy csonka torony méláz fenn a várban. Jött a török és kioltotta a tudomány fáklyáját. Akkoriban Szent Tamás még csak szentté volt avatva. 1567-ben V. Pius az egyháztanítók közé emelte. S azóta úgy beleírta nevét az
Egyház szellemtörténetébe, mint Szent Pálon és Szent Ágostonon kívül senki más. Szent Pál apostol óta, ki a népek apostolává választatott ki, senki sem nyert oly egyetemes, az egész Egyházra kiterjedő hivatást, mint Szent Tamás.
Egyház szellemtörténetébe, mint Szent Pálon és Szent Ágostonon kívül senki más. Szent Pál apostol óta, ki a népek apostolává választatott ki, senki sem nyert oly egyetemes, az egész Egyházra kiterjedő hivatást, mint Szent Tamás.
Immár hét századja, hogy a földön élve hintette csodás szellemének kincseit. Azóta a tudomány és az egész kultúra hihetetlen szökelléssel haladt előre, s mégis: az egyszerű fehér ruhás szerzetes tanítását nem tudta ideje múlttá tenni s árnyékba állítani.
Sőt, ha felfigyelünk arra a tényre, hogy a pápák évtizedek óta mily szívós következetességgel hívják fel szüntelen a katolikus világ figyelmét Szent Tamásra, akkor azt kell mondanunk, hogy a nagy egyháztanító a még soha nem látott időszerűség fényébe öltözködik, mint a modern kor nagy apostola és szellemi vezére.
Az idők jelei – signa temporum – melyeket Krisztus figyelmeztetésére le kell tudnunk olvasni a kor arculatáról, csakugyan azt hirdetik, hogy a Gondviselés mélyreható szerepet akar juttatni az aquinói Szentnek a mai kor történetében is.
Ennek alátámasztására legyen elég utalni néhány általános jelenkori s egy-két sajátosan magyar jelenségre.
I. a) Az emberiség története végletből-végletbe csapódva halad előre. A múlt század individualizmusa után, mely az egyéniséget mindenek fölé emelte, ki hitte volna, hogy a mai, egyéniséget fojtó kollektív felfogású állameszme virágkorába jutunk?! Nem környékezheti-e meg ennek láttára a lelket a sejtelem, hogy ez az e világ kultuszában tengődő kor megunva a föld, a gép s a test keveset nyújtó szolgálatát, oly szenvedéllyel fog majd egyszer átlendülni a szellemi s természetfeletti javak keresésébe, amilyen buzgalommal szegődött egykor az anyagi kultúra zsoldjába. S ennek jelei máris mutatkoznak. De ki legyen vezére ennek a végletek közt vergődő emberiségnek, melyben hol a test, hol a lélek győz – melyet egyszer a föld vonz, majd a menny igéz – mely egyszer a romlott természetnek, majd az isteni kegyelemnek engedi át maga fölött az uralmat?
Szent Tamás legyen a vezére! Ő, akinek tanítása az élet szétfeszülő ellentéteit összhangba hajlítja – ő, akinél mélyebben senki sem világított bele a tudomány fáklyájával a test és lélek, a természet és kegyelem, a jelenvilág és túlvilág egymásba szövődésének titkaiba.
b) Manapság egyre növekszik azok száma, kik keservesen tapasztalják, hogy a merő e világi kultúra forrásainál szomjan veszhetnek s hogy a végtelen számára teremtett értelmük elsorvad a merő relativumok, a tűnő, a másod- és tizedrangú értékek szűk világában. A végtelen, az abszolút igazság kell nekik! De kihez forduljanak?!A megfellebbezhetetlen földi tekintély mondja: Mindazoknak, akik az igazságot keresik, mi mondjuk: menjetek Tamáshoz! (XI. Pius: Studiorum ducem.)
S ne mondja erre senki: Ott van az evangélium, a kinyilatkoztatás fényforrása! Minek menjünk emberekhez az igazságért?! Minek nekünk Szent Tamás?! Az evangélium talán nem szór elég világosságot? Igen, az evangélium elég világosságot nyújt, mint az égen a nap, melyből él ember, állat és növény. De a fejlődő kultúra mégis – és nem hiába – épített magának villanytelepeket és elektromos műveket, melyek végeredményben csak a nap energiáit dolgozzák fel és állítják a modern élet igényeinek szolgálatába. Igy Szent Tamás tanítása nem más, mint a tisztult emberi szellem műhelyében feldolgozott evangélium. Az evangéliumnak, hogy áthassa az egész életet minden vonalon, s hogy közvetlen kultúrtényezővé lehessen, frigyre kellett lépnie a tudománnyal is. Ezt a frigyet mind ez ideig a legtökéletesebben az aquinói Szent alkotta meg.
Már jelentkeznek a földön a nagy lelki éhség nyomai. Előre meg kell rakni tehát a szellemi tárházakat! Különösen a növendékpapság feladata, hogy megtöltse magát a tudás kincseivel, hogy a földi kultúra kenyerén-élés hét (vagy 77) szűk esztendeje után az adni-tudók öntudatával és boldogságával nyithassa meg az éhező népnek az egyiptomi csűröket, mondván: menjetek Tamáshoz!
II. Az idők jelei magyar jelenségeket tekintve is Szent Tamásra utalnak.
a) Prohászka hangoztatta, hogy a magyar kereszténységnek nem volt eddig alkalma eléggé kifejlődni és elmélyülni. A tatár, a török, a jozefinizmus nem engedték. De azért a magyarság sokat tett a kereszténységért – de inkább kardjával, mint szellemével. Fárad most is a munkában Krisztus ügyéért, de mintha tevékenységével nem állana egy fokon tudatos meggyőződése és lelki bensősége. A nagy püspök azt is felpanaszolta, hogy a magyar lélek a kereszténység mélyebb követelményeivel szemben sokszor olyan, mint hazája szikes pusztája. Élővizeket kell tehát rávezetni! Bele kell vinni a köztudatba, az intelligencia életébe, hogy e világi és túlvilági kérdésekben úgy igazodjék Szent Tamás szerint, mint maga az Egyház, mely a trienti zsinaton odatétette a szentírás mellé az oltárra a nagy egyháztanító fő művét, a Summát, hogy belőle merítsen megoldást nehézségeiben. És senki se bizalmatlankodjék Szent Tamás tanításától: van benne magasság, mélység és áttetsző fény. S rajta a megbízhatóság pecsétje: a pápák (X. Pius, XV. Benedek) az Egyház saját tanának nyilvánították.
b) A magyarság bizonyos kontemplatív hajlamot hozott magával keletről s másrészt eltanulta az aktivizmust a nyugattól. De mintha nem sikerült volna összhangba hoznia a kettőt. Néha nekilendül és tevékeny, de ugyanakkor megfeledkezni látszik a kontemplatív életben forrásozó lelki erőkről; máskor a tétlen szemlélődés partjára ül s közben engedi, hogy a fejlődés folyama tovarohanjon mellette. Menjen ez a magyarság iskolába Szent Tamáshoz! Ő az aktív és kontemplatív élet nagy theorétikusa s egyben gyakorlója is. Magyar ideál!
c) Mezsgyén állunk kelet és nyugat közt. A hitetlen Nyugat kultúrája megmérgezte a Keletet s most az öntudatra ébredt Kelet a pogányság misszionáriusait küldi a Nyugatra. Mélységes és erős keresztény kultúra kell ide nekünk, mely két világ választóvonalán, ahol állunk, meg tudja szűrni az áramló rosszat s ugyanakkor közvetíteni is tudja a jót. A szenttamási szellemkultúrának kívülállóktól is elismert kiválósága, hogy a tudományosan feldolgozott kinyilatkoztatásnak s a tisztává szűrt antik-pogány gondolatnak hallatlan szilárddá kovácsolt, szervesen egységes igazságrendszere. Tehát elsőrendűen alkalmas lehet arra, hogy most is azt a kultúraszilárdító, szűrő és közvetítő szerepet játssza, mely már létrejöttekor jellemezte.
d) Jó ráeszmélni arra, hogy a magyarságnak a maga elszigeteltségében jelenleg csak egy módja van arra, hogy messze kiemelkedjék az őt környező népek fojtó öleléséből: ha t. i. kultúrájával emelkedik föléjük. Ez a kultúra csak a gyökeres keresztény kultúra lehet. Ez pedig akkor lesz a legtermékenyebb, ha a kereszténység legtökéletesebb kultúrkiadásával, a szenttamási igazságrendszerrel olvad bele a magyar életbe. Ezáltal a maroknyi magyarság szellemi vezérszerephez juthat a környező népek családjában.
Történeti idők virradtak ránk. Ilyenkor támadnak a történeti hivatások – nemcsak a közélet porondján, hanem főként a szellemi küzdelmek terén. Ezekbe irányítóan belenyúlni a legnagyobb hivatás, mert hiszen a történelem eseményeinek külső fordulatai is mind végeredménykép szellemi, világnézeti befolyások alatt jönnek létre.
Adjon az Úr a magyar papságban, növendékpapságban és a világi intelligenciában minél több ilyen történeti hivatásokat, kik szent lelkesedéssel életcéljukká teszik, hogy az egész magyar életre szívós és lendületes áramban rávezetik a szenttamási gondolat vizeit! Támasszon a Gondviselés nagy hivatásokat, kik nagy feladatuk átérzett súlya alatt sóhajtják Szent Pállal: Vae mihi, si non evangelizavero, jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot! – s meggyőződéssel hozzáteszik kiegészítésül – ne botránkozzunk meg a nagy francia filozófus (Maritain) fordulatos kifejezésén –: Vae mihi, si non thomistizavero, jaj nekem, ha nem hirdetem Szent Tamás tanát! Evangelizare – thomistizare – hirdetni az evangéliumot és Szent Tamást! S e kettő összefűzése nem profanizálás, hiszen Szent Tamás tana nem más, mint az evangélium fényétől megtermékenyített emberi szellem legcsodálatosabb alkotása. Adjon az Isten nekünk minél nagyobb számmal értelmiségi hivatásokat, akik ebben a mai, magát reálisnak nevező, de valójában mélyen irreális korban kikezdetlenül tudnak hinni az eszmék történelem- és életalakító erejében, mert tudják, hogy az élet és szív is elsorvad – omne cor moerens –, ha az értelmek világa beteg – omne caput languidum –, s azért annak az eszmének szolgálatába szegődnek, mely az Egyház előrelátása szerint a legbiztosabb győzelem várományosa.
Dániel próféta látta, hogy a hegycsúcsról leszakadt egy kő, mely mire leért, görgeteggé, lavinává, heggyé nőtt s beborította az egész földet. Induljon meg innét a mai nap Szent Tamás szellemének még mélyebb kultusza az országban, s a nagy szent összes tisztelőinek közös munkájával érjen le egyszer az egész magyar síkságra és borítsa be azt – nem azért, hogy kőgörgeteg módjára életet fojtson, hanem hogy termékenyen kihajthasson alóla az evangéliumi és szenttamási szellemben megújult, elmélyült s új történelmi hivatására felkészült magyar szellem.
(Credo! Folyóirat katolikus férfiak számára. A Credo férfiegylet hivatalos lapja. Szerkeszti: P. Bőle Kornél OP. XV. évf. 1937. április 11. 54-55. old.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)