Az első parancs -1. Áhítat, jámborság (Evetovics: Erkölcstan. 1940)

Fra Bartolomeo: Az isteni gyermek imádása.

Fa, tempera. 1499 k. Róma, Galleria Borghese

Istentől való függésünk, Isten fönségének tudata s a tőle kapott nagy kegyelmi javak készséges hódolatot és odaadást ébresztenek lelkünkben. Ez a készség és odaadás a vallásosság erényének első s legközvetlenebb megnyilvánulásában, az áhítatban, jámborságban jelentkezik. Az áhítat ugyanis készséges akarat az istentisztelet szolgálatában.

            

Az áhítat (ájtatosság) szót különféle értelemben használjuk. Értünk alatta bizonyos lelkigyakorlatokat, azaz ájtatossági gyakorlatokat pl. Jézus Szíve ájtatosság; lelkigyakorlatainkban, imádságainkban kifejtett benső elmélyedést; lelki buzgóságot, buzgalmat, mely a lelkigyakorlatok végzésére és általában istentisztelet gyakorlására sarkal, ösztönöz. A devociónak, ennek az áhítatnak, jámborságnak eredeti jelentését leginkább 'a vallásos buzgalom' kifejezése közelítí meg.

   

Ez az áhítat, vallásos buzgalom hatással van lelki életünk helyes, szép kialakítására, sőt bizonyos mértékben, mint egyéb lelki tulajdonság, az ember egész magatartására is.

            

Ebből a vallásos buzgalomból, áhítatból fakad a többi istentiszteleti erénygyakorlat: általában a hódoló tisztelet, különösképpen az imádság, imádás, áldozat, Isten nevének tisztelete, fogadalom, eskü, szentségek használata, egyes ünnepnapok megszentelése stb.

Az első parancs (Evetovics: Erkölcstan, 1940)

"Én az Úr vagyok, a te Istened." (Ex. 20, 2)

Sandro Botticelli: Szentháromság.

Tempera fatáblán, 1491–93. Courtould Intézet Képtára, London

A) Az általános vallásos tisztelet megnyilvánulásai

 Istentől függünk létünkben, fönnmaradásunkban, jövő életünk kialakításában. Ez a függésünk az Isten iránti hódolat kötelezettségét, a vallásosság erényének gyakorlását rója ránk.

A vallásosság erkölcsi erény, mely Istennek, mint legfőbb Urunknak kijáró hódoló tisztelet  megadására ösztönöz. 

E vallásosság erényének alanyi forrása és székhelye az akarat ugyan, mert a hódolatnyilvánítás akarati meghajlás; de föltételezi az értelem részéről Istentől való függésünk ismeretét.

Távolabbi alanya minden ember, –mint ember, Krisztus is,– továbbá a tisztítótűzben szenvedő lelkek és az angyalok az égben.

Nincs meg a vallásosság erénye a gonosz lélekben és az elkárhozott lelkekben, valamint azokban, akik Istentől teljesen elfordulnak, vallástalanságban, pogányságban élnek.

A vallásosság erényének tárgya az Isten iránti hódoló tisztelet külső és belső megnyilvánítása s ennek különböző módozata pl. imádság, eskü, fogadalom, szentmisehallgatás.

Mivel az ember testből és lélekből álló szociális lény, vallásosságának bensőben, külsőben, sőt nyilvános közösségben is meg kell nyilvánulnia.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/5 (Pázmány Péter fordítása)

5. A szent könyvek olvasásáról

1. Igazságot kell a szent iratokban keresni, nem ékesenszólást vadászni.

Minden jámbor könyvet azon lélekkel kell olvasni, a mellyel elkészült.

Hasznot kell inkább a szent könyvekben keresni, mint czifra beszédet.

Szintoly örömest kell olvasnunk az ájtatos egyszerű könyveket, mint ama nagy tudományú és mély értelmű írásokat.

Ne ütközzél meg az író személyén, se ne nézz arra, mély vagy csekély tudománya volt-e; hanem csak az egy tiszta igazság szeretete édesítsen az olvasásra.

Ne kérdezd, ki mondotta ezt vagy amazt, hanem arra figyelmezz, mit mondott.

2. Elmúlnak az emberek, de az Úr igazsága örökké megmarad.

Személyválogatás nélkül sokképen szól nekünk az Úr Isten.

A mi szemfüles, nyughatatlan kíváncsiságunk gyakorta meg-megakaszt a  szent könyvek olvasásában, midőn ott akarunk tövéről-hegyére mindent tudni s meghányni, a hol együgyűen kellene rajta általmenni.

Ha hasznot akarsz nyerni, alázatosan, együgyűen és őszinte szívvel olvass, soha pedig tudós névre ne vágyódjál.

Örömest kérdezkedjél és csendesen figyelmezz a szent emberek mondásaira.

A vének példabeszédét ne vedd fél kedvvel mert ok nélkül nem szólanak.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/4 (Pázmány Péter fordítása)

4. Az óvatosságról

1. Nem kell sem minden szónak, sem minden indulatnak hinni, hanem okosan tapogatva és hosszú várakozással Isten szerint kell minden dolgot megfontolni.

            

Jaj, gyakran s hamarabb mondunk és hiszünk gonoszat másokról, hogysem jót, oly gyarlók vagyunk!

            

De a tökéletes ember nem egy könnyen hisz minden csacsogásnak, mert tudja, hogy az emberi gyarlóság hajlandó a gonoszra és könnyen botlik beszédében.

             

2. Nagy bölcsesség a cselekedetekben, nem hebehurgyálkodni és makacsul a maga tetszéséhez nem ragaszkodni.

             

Az is bölcsesség, el nem hinni akárkinek szavát, sem a hallott és elhitt dolgokat legott más ember fülébe nem röpíteni.

             

Bölcs és lelkismeretes emberrel tarts tanácsot, és inkább náladnál jobbtól iparkodjál tanulni, mint a magad agyának koholmányai után járni.

             

A jámbor élet Isten szerint bölccsé, és sokban látottá-forgottá teszi az embert.

             

Minél alázatosabb valaki magában és Istenhez engedelmesebb, annál bölcsebb és csöndesebb szívű lesz mindenben.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/3 (Pázmány Péter fordítása)

3. Az igazság tanításáról

Albrecht Altdorfer. Krisztus a kereszten.
1520 körül. Szépművészeti Múzeum, Budapest.

1. Boldog, a kit az Igazság maga tanít, nem árnyékok és elmúlandó szózatok által, hanem voltaképen, a mint magában van.

A mi vélekedésünk és érzelmünk gyakran megcsal minket és rövidet lát.

Mit használ a titkos és homályos dolgokban akadozó sok szőrszálhasogatás, a melyeket ha nem tudsz sem pirulsz érettök az utolsó napon?

Nagy esztelenség, hogy a hasznos és szükséges dolgok kárával magunk kényén haszontalan, sőt ártalmas dolgokba avatkozunk. Van szemünk, de nem látunk.

2. Valjon mi gondunk, a teremtett dolgok nemére és különböző természetére?

A kinek az örök Ige szól, sokféle vélekedésekből kifesel.

Egy Igétől van eredete mindennek, ezt hirdeti minden teremtmény, és ez ama Kezdet, mely nekünk is szól.

Senki nála nélkül értelmes nem lehet, semmit igazán meg nem ítélhet.

A kinek ez az egy a mindene, a ki mindent ebbe az egybe foglal, mindent erre igazít és ebben szemlél, annak állhatatos lehet a szíve, és Istenben csöndesen nyugodhatik.

Oh Istenem, te tökéletes igazság, tégy eggyé engem te veled az örökkévaló szeretetben.

Unalmas nekem nagy gyakorta a sok dolgok olvasása és hallása; mert csak te benned van mind, a mit én szeretek és kívánok.

Hallgassanak minden bölcsek, csöndben legyenek minden teremtmények a te színed előtt, és csak te egyedül szólj nekem.

3. Mentül inkább megvonja magát az ember, és minél egyszerűbb a lelke, annál több és mélyebb dolgoknak mehet végére fáradság nélkül, mert mennyből veszi az értelem világosságát.

A tiszta, együgyű és állhatatos lélek sokféle tennivalója közt el nem szórakozik, mert mindent Isten dicsőségére cselekszik, és azon igyekezik, hogy mindenben tulajdon kedve keresésétől ment legyen.

Ki bánt, ki háborgat téged egyéb, mint a tenszívednek meg nem tört indulatja?

A jámbor és ájtatos ember elrendeli előbb magában minden dolgát, a melyet külsőkép véghez akar vinni.

Nem is ezek vonják őt valami vétkes hajlam kívánságaira, hanem inkább ő igazítja ezeket az igaz okosság rámájára.

Kinek van keményebb bajvívása, mint annak, a ki magát meg akarja győzni?

Pedig bezzeg ez volna a mi dolgunk, hogy magunkon diadalmat aratnánk, naponkint magunkon nagyobb erőt vennénk, és a jóban előbbre haladnánk.

4. E világi életben minden tökéletességhez valami fogyatkozás tapad, és nincs vizsgálódás homály nélkül.

Az alázatos magadismerete bizonyosabb út Istenhez, mint a világi tudományok mély fürkészése.

Nem vétek a tudomány vagy akármely dolognak közönséges ismerete, mert ez magában jó és Isten ajándéka; de azért mindenkor föllebb kell becsülni a jó lelkiismeretet és a szent életet.

Mivel pedig sokan inkább igyekeznek tudósok lenni, mint szentül élni, innen van, hogy gyakran csalódnak és vagy semmi hasznot sem tesznek, vagy igen keveset.

5. Vajha olyan szorgalmatosak volnának a bűnök kiírtásában és a jó erkölcsök beoltásában, mint a mély kérdések indításában, bezzeg nem volna annyi gonoszság és botránykozás a községben, a klastromokban sem volna annyi feslettség.

Bizon ha eljő az ítélet, nem kérdik, mit olvastunk, hanem mit cselekedtünk; sem azt nem vizsgálják, mily szépen beszéltünk, hanem mily szentül éltünk.

Ugyan mondd meg, kérlek, hol vannak most azok az urak és tanítók, a kiket jól ismertél, mikor még éltek és tudományukban virágoztak.

Immár az ő konczuk egyebekre szállott, és nem tudom, vannak-e csak emlékezetben is. Életökben látszottak valaminek, most mindenki hallgat róluk.

6. Jaj, mily hamar elmúlik e világ dicsősége. Vajha az ő életök egy nyomban járt volna tudományukkal, bezzeg jól tanultak s jól olvastak volna!

Mily sokan vesznek el gonoszul e világon a hiúságos tudomány által, a kik az isteni szolgálattal keveset gondolnak!

De mivel inkább szeretnek nagyuraskodni, mint alázatosságban maradni, azért semmivé lesz minden gondolkodásuk.

Valóban nagy, a kiben nagy szeretet vagyon.

Valóban nagy, a ki maga előtt kicsiny, és semmire sem becsül minden magas hivatalt és méltóságot.

Ha valóban eszes, a ki szemétnek tartja, valami e földön van, csak Krisztust megnyerhesse.

Valóban tudós, a ki Isten akaratját cselekszi és maga kívánságával fölhagy.

A parancsolatok (Evetovics: Erkölcstan, 1940)

Philippe de Champaigne: Mózes a Tízparancsolattal (1648)
Ermitázs, Szentpétervár

A tízparancs a természeti törvénynek részletesebb kifejtése, amelynek érvényét, kötelező erejét maga Isten is megerősítette a kinyilatkoztatásban (Ex. 20, 2-17; Deut. 5, 6-21). A közhasználat parancsoknak, parancsolatoknak mondja, mert parancsoló, azaz lelkiismeretben kötelező erkölcsi törvényeket tartalmaznak. Mint a természetből fakadó megnyilatkozások, magukban foglalják az emberi élet minden erkölcsi vonatkozását: jelzik kötelességeinket Istennel, az ég és föld föltétlen urával, létünk adójával és fönntartójával szemben, rendezik az emberi közösségi élet alapsejtje, a család tagjainak erkölcsi vonásait, védelmezik az emberi életet, az életfakadás szentélyét, a házasság intézményét, biztosítják az ember külső személyi és anyagi javait, és mindezekben az emberi természet minden irányú szolgálatával az emberiség vallási, társadalmi életének biztonságát. A tízparancs rövid foglalatát a katekizmus tartalmazza.

I. Én vagyok a te Urad, Istened; Uradat, Istenedet imádjad és csak neki szolgálj.

II. Istennek nevét hiába ne vegyed.

III. Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját megszenteljed.

IV. Atyádat és anyádat tiszteljed.

V. Ne ölj.

VI. Ne paráználkodjál.

VII. Ne lopj.

VIII. Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen.

IX. Felebarátod feleségét ne kívánjad.

X. Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánjad.

            A hívek természetfölötti életét gondozó Egyház a természeti törvény s Krisztus természetfölötti parancsainak jegyében hozta a maga törvényeit, amelyeket az Anyaszentegyház öt parancsában ismerünk. Céljuk az emberek minél tökéletesebb önmegszentelése, de e mellett alkalmasan simulnak az istentiszteleti megnyilvánulásokhoz. A vasárnapok és ünnepnapok megszentelésének parancsa kifejezetten szabályozza az újszövetségi külső istentiszteletet; a húsvéti szentáldozás előírása s a bűnbánati időben a zajos ünneplések kerülése illő alkalmazkodás az Egyház nagy ünnepeihez, ezért ezek alkalmasan tárgyalhatók a harmadik parancs keretében; mivel pedig a böjt a mértékletesség jegyében szolgálja a természetfölötti indítóokokkal is sürgetett önmegszentelést, ezért legalkalmasabban az ötödik parancsolatban szólunk róla.

            Az Anyaszentegyház öt parancsa:

1. Az Anyaszentegyháznak szokott ünnepnapjait megüljed.

2. Ünnepnap misét becsületesen hallgass.

3. Bizonyos napokon a parancsolt böjtöket megtartsad és a húseledelektől magadat megtartóztassad.

4. Bűneidet minden esztendőben meggyónjad és legalább húsvét táján az Oltáriszentséget magadhoz vegyed.

5. Tiltott napokon (zajos) menyegzőt ne tarts.

A mellverés (Romano Guardini: Örökmécs)

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei

 

Joos van Wassenhove: Az Oltáriszentség alapítása (részlet). 1473-75.
Marche Nemzeti Galéria, Urbino

  

Megkezdődött a szentmise. A pap ott áll az oltár lépcsője előtt. A hívők, vagy az ő nevükben a ministránsok imádkozzák: ,,Gyónom a mindenható Istennek... hogy fölötte vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...'' És valahányszor kimondják e szót: ,,vétkem'', mellüket verik.

Mit jelent a mellverés?

Éljük csak bele egyszer magunkat! De ehhez elengedhetetlen, hogy a mellverést helyesen végezzük. Nemcsak ujjunk hegyével kell megérintenünk, hanem zárt ököllel kell vernünk mellünket. Talán láttad már képen Szent Jeromost, amint a pusztában térdel és kezében kővel megrendülten veri a mellét. Ez azután igazi mellverés és nem csak afféle finomkodó mozdulat. A mellverésnek belső világunk kapuja ellen kell irányulnia, és meg kell remegtetnie a lelket.

Több életet kell vinnünk ebbe a belső világba, meg kell töltenünk azt világossággal, erővel, kemény tenniakarással. Hogy fest ezzel szemben a valóság? Sok komoly követelmény áll előttünk: kötelességek, szükségletek, döntő elhatározásra való felszólítások, azonban alig akad közöttük olyan, amely megmozgatná belső világunkat. Mennyi bűnterhet vettünk magunkra, de íme, nem aggódunk miattuk. ,,Az élet közepette halál vesz körül bennünket,'' de mi nem gondolunk rá. Ekkor felhangzik Isten szava: ,,Ember, ébredj! Nézz körül! Szállj magadba! Térj meg! Tarts bűnbánatot!'' Ez a felszólítás a mellverésben ölt testet. Ennek egészen át kell téged hatnia, fel kell ráznia belső világodat, hogy felébredjen, látni kezdjen és Istenhez térjen.

De ha aztán egyszer az ember magába száll, világossá válik előtte, hogy mennyire elpocsékolta az értékes életet, mily sokszor áthágta Isten törvényeit, mennyire elhanyagolta kötelességeit ,,az ő vétke, az ő vétke, az ő igen nagy vétke'' által. Ez a vétek körülfogja, és nincs más kiút, mint az, hogy elismerje fönntartás nélkül: ,,Vétkeztem gondolattal, szóval és cselekedettel a szent Isten és a szentek közössége ellen.'' A lélek ekkor Isten pártjára áll és állást foglal mellette önmaga ellen. Úgy gondolkozik most önmagáról, mint ahogy Isten nézi őt. Haragszik önmagára bűnei miatt és mellét verve bünteti magát.

A mellverés tehát annyit jelent: Az ember felébreszti önmagát. Felrázza belső világát, hogy meghallja Isten hívását. Isten oldalára áll és megbünteti önmagát. Vagyis magábaszállás, bánat, megtérés.

Ezért veri a mellét a pap és a nép is, amikor a lépcsőimádságban bűnvallomást tesznek; ezt teszik akkor is, amidőn a pap az áldozás előtt az Úr testét mutatja föl és mondja: ,,Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj.'' Hasonlóképpen a litániában, amidőn bűnösnek valljuk magunkat: ,,Mi bűnösök, kérünk téged, hallgass meg minket!''

Az idők folyamán a mellverés sokat vesztett eredeti értelméből. A hívők most már sok helyütt úrfelmutatáskor is verik a mellüket, sőt az Úrangyala közben is, midőn azt mondják: És az Ige testté lőn. Az eredeti jelentés itt már szétfoszlott, és a mellverés általánosságban csak a tisztelet és az alázatosság kifejezője akar lenni. De nekünk meg kell őriznünk az eredeti nyers komolyságot is: hogy Isten szólítja vele magábatérésre a lelket, és a bánatos lélek bünteti vele önmagát.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/2 (Pázmány Péter fordítása)

2. Az alázatos magaismeretről

Pantokrátor.
Áthosz-hegyi Sztavronikita Monostor, 1546.

1. Minden ember természet szerint tudós kíván lenni, de isteni félelem nélkül mi haszna a tudománynak?

Bizon sokkal jobb rendén van dolga az alázatos pórnak, ki Istennek szolgál, mint a felfuvalkodott tudósnak, a ki magáról elfeledkezve az ég forgásán töri a fejét.

       
A ki önnönmagát voltaképen ismeri, nem tartja magát nagyra és az emberi dicséretben nem gyönyörködik.

            
Tudnám bár e világ minden titkait, ha Isten szeretetében nem vagyok, mi hasznom Isten előtt, ki engem cselekedetemből fog ítélni.

            
 2. Hagyj föl a tudomány szertelen kívánságával; mert ebben nagy elme-csavargás és csalódás leledzik.

             
A kik valamihez tudnak, mások szeme előtt szeretnek forogni és tudós hírben állni.

             
Sok dolog van, a minek tudása vajmi keveset vagy épen semmit sem használ a léleknek.

             
Pedig nagy balgatag, a ki egyebet vesz szemre, mint a mi üdvösségére szolgál.

             
A szószaporítás nem tölti be lelkedet, de a jámbor élet megnyugtatja szívedet, és a tiszta lelkiismeret nagy bizalmat ad az Istenhez való folyamodásra.

            
3. Mennél többet és jobban tudsz, annál keményebb ítéleted lesz belőle, ha szentebb életet nem élsz.

            
Tehát föl ne fuvalkodjál semminemű mesterségedben vagy tudományodban, hanem inkább rettegj a neked jutott tudományért.

             
Ha neked úgy tetszik, hogy sokat tudsz és elég mélyen értesz, tudva legyen előtted, hogy sokkal több van hátra, a mihez nem értesz.

             
Azért fenn ne héjázz, hanem inkább valld meg tudatlanságodat. Ugyan miért akarod magadat valakinél nagyobbnak tartani, holott találkozik sok bölcsebb és a törvényben tudósabb náladnál?

             
Ha hasznosan akarsz valamit tudni és tanulni, azt szeresd, ha ismeretlen vagy és semminek sem tartanak.

             
4. Ez a legnagyobb és leghasznosabb leczke, hogy az ember magát igazán megismerje és semmibe sem vegye.

             
Nem bölcsesség és tökéletesség, midőn az ember maga felől semmit sem állít, egyebek felől mindenkor jót és nagyot tart.

             
Ha másnak nyilvánvaló botlását vagy súlyos bűnbe esését látnád is, magadat nálánál jobbnak nem kellene vélned, mert nem tudod, meddig leszesz állhatatos a jóban.

             
Mindnyájan gyarlók vagyunk, de te senkit magadnál gyarlóbbnak ne tarts.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/1 (Pázmány Péter fordítása)

Első könyv

Oktatás a lelki életre

1. Krisztus követéséről és a világ minden hiúságának megutálásáról.

 1. A ki engem követ, nem jár sötétségben, úgymond az Úr. Ezek Krisztus szavai, mellyekkel int, hogy az ő szent életét és erkölcsét kövessük, ha valóban meg akarunk világosodni, és minden lelki vakságtól megszabadulni.

Fő törekvésünk legyen tehát a Úr Jézus életéről elmélkedni.

2. Krisztus tanítása a szentek minden tanítását fölülmúlja, és a kiben a Szentlélek ajándéka volna, abban elrejtett mannát találna.

De sokszor megesik, hogy némelyek az evangélium gyakori hallásából kevés ájtatosságot és lelki gerjedezést éreznek, mert nincs bennök Krisztus lelke.

   

 A ki pedig Krisztus igéjét teljesen és édesdeden meg akarja érteni, annak szükséges, hogy egész élete folyását ahhoz szabni és alkalmazni igyekezzék.

    

3. Mi haszon a Szentháromságról nagy tudósan vitatkoznod, ha nincs alázatosságod, a miért aztán a Szentháromságnak kelletlen vagy.

    

Bizon, bizon nagy szavak szentté és igazzá nem tesznek, hanem a tökéletes élet tesz Isten előtt kedvessé.

     

Inkább kívánom magamban a töredelmességet érezni, mint mivoltát érteni.

     

Ha az egész bibliát könyv nélkül tudnád, és minden bölcsek mondásit elmédben tartanád is; mit használna mind ez Isten szeretete és malasztja nélkül?

    

Hiúságok hiúsága és minden csak hiúság, kivéve Istent szeretni és egyedül neki szolgálni.

  

Ez az igaz bölcsesség veleje, hogy e világot megutáljuk, és a mennyei boldogságra áhítozzunk.

     

4. Csak merő hiúság azért veszendő gazdagságot keresni, és abban reménységet helyezni.

             

Hiúság tisztségeket vadászni és magas polczokra fölemelkedni.

             

Hiúság a test kívánságát követni és olyanra vágyódni, a miért végre kemény kínokkal kell lakolni.

             

Hiúság hosszú életet óhajtani és a szent életre kevés gondot viselni.

             

Hiúság csak a jelen életre figyelmezni, és a következőre nem tekinteni.

             

Hiúság csak azt szeretni, a mi hirtelen elmúlik, és oda nem sietni, a hol örökkévaló öröm lakik.

             

5. Emlékezzél meg gyakorta azon közmondásról, hogy meg nem elégszik a szem látással, a fül sem telik be hallással.

             

Azon igyekezzél tehát, hogy szívedet a látható dolgok szerelmétől elfogd és a láthatatlanokra fordítsd. Mert a kik az érzékiségnek eresztik magukat, beszennyezik lelkiismeretöket és Isten kedvéből kiesnek.