Szentmise a mennybemenetel nyolcadába eső (húsvét utáni VI.) vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. május 17-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Aranyszájú Szent János magyarázata Szent János evangéliumához (47,3. 4. 5.);  PG 59:417–420. In: Az egyházatyák beszédeiből, IV. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 209–217. o.

Nézd csak, milyen vigasztalást hoz Krisztus, hogy ezek a gondolatok meg ne zavarják őket. „Mikor pedig eljövend a Vigasztaló, kit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelkét, ki az Atyától származik, ő majd bizonyságot tesz énfelőlem; és ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől velem vagytok”. Ő majd hitelt érdemel, hiszen az igazság Lelke. Ezért nevezte „az igazság Lelkének”, nem pedig Szentléleknek. „Aki az Atyától származik”, ez azt jelenti, hogy mindent pontosan tud. Magáról is állítja Krisztus: „tudom, honnan jövök és hová megyek”. Itt is az igazságról beszélve, mondta ezt saját magáról „Akit én küldök”. Íme, nemcsak az Atya magában, hanem a Fiú is küldi. És ti is hitelt érdemeltek majd, ti, akik velem voltatok és nem mástól hallottátok ezeket. Ezért mondják határozottan az Apostolok: „Minekünk, akik ettünk és ittunk ővele" (ApCsel 10,41). Hogy pedig ez nem a kegyelemre vonatkozik, azt maga a Lélek bizonyítja (16. fej.).

„Ezeket mondottam nektek, hogy meg ne botránkozzatok”; amikor ugyanis majd sok hitetlen embert láttok és viszontagságok között szenvedtek. „Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából”. Hiszen már el is határozták, hogy ha valaki megvallja Krisztust, azt kiteszik a zsinagógából. „Sőt eljön az óra, hogy mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek”. A ti meggyilkolástokat úgy készítik elő; mintha jámbor és Istennek tetsző dolgot cselekednének. Ezután viszont azonnal vigasztalást is nyújt Krisztus: „És ezeket fogják cselekedni veletek, mert nem ismerték az Atyát, sem engemet”. Nektek elég a megvigasztalódásra, hogy miattam és Atyám miatt szenveditek ezeket. Itt emlékezetükbe idézi azt a boldogságot, melyet működése kezdetén már kilátásba helyezett: „Boldogok vagytok, midőn szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudván, minden rosszat mondanak rátok énérettem. Örüljetek és vigadjatok, mert jutalmatok bőséges mennyekben” (Mt 5,11).

„De ezeket szólottam nektek, hogy mikor eljövend az óra, rájuk emlékezzetek” és a többi mondásomban is higgyetek. Nem mondhatjátok ugyanis sem azt, hogy ezeket hízelgésből, vagy azért mondtam volna, hogy kegyeitekbe férkőzzem, sem pedig azt, hogy szavaimmal megcsallak benneteket. Mert ha valaki be akarna titeket csapni, az nem jósolna olyasmit, ami megrettenthet. Én tehát azért mondtam ezt meg előre, hogy ezek az események ne törjenek rátok váratlanul és meg ne zavarjanak benneteket; de még egy másik okból is, hogy ne mondhassátok majd: ezeket az eljövendő eseményeket nem tudtam előre. "Emlékezzetek, hogy én megmondottam nektek.” Mert a zsidók mindig találtak gonosz ürügyet az üldözésükre, tudniillik, hogy őket mint kártevőket hajszolják. De ez nem zavarta a tanítványokat, mert ennek bekövetkezéséről előbb már tudomást szereztek és tudták: miért szenvednek. És ez az ok elég volt arra, hogy bátor lelkűekké tegye őket. Ezért hangoztatta azt Krisztus mindenütt, ahol csak megfordult: nem ismertek engem és: Miattam teszik majd; és: Az én nevem miatt; Az Atya miatt (Jn 16,3; 15, 21); és Én szenvedtem először; és: Nem igaz ok miatt merik ezeket.

Mi is erre gondoljunk lelkünkben, amikor kísértésben vagyunk, amikor a gonosz emberektől elszenvedünk valamit; tekintsünk vezérünkre és hitünk tökéletesítőjére; és arra, hogy a gonoszok részéről, meg hogy az erényért és Krisztusért szenvedünk. Ha ugyanis erre gondolunk, minden könnyű és elviselhető lesz. Mert ha valaki szeretteiért viselt szenvedésével büszkélkedik, akkor, ha Istenért szenvedett majd, mit fog érezni a rosszból? Ha ugyanis Krisztus a gyalázatot, tudniillik a keresztet, miattunk dicsőségének nevezte; nekünk sokkal inkább kell ilyen érzelműeknek lennünk. És ha így meg tudjuk vetni a kínzást, akkor még egyszerűbb a pénzt és a zsugoriságot lenézni. Szükséges tehát, hogyha nehéz szenvedések előtt állunk, akkor ne csak a megpróbáltatásra, hanem a győzelemre is gondoljunk.

Amint a kereskedők nemcsak a tenger veszélyeivel, hanem a haszonnal is számolnak, így nekünk is az égre és az Istenben való bizalomra kell gondolnunk. Ha a gazdagság előtted kívánatosnak tűnik föl, akkor gondolj csak arra, hogy Krisztus nem így akarja és meglásd; azonnal értéktelennek tűnik majd neked. Ha pedig terhedre van a szegényeknek adni, akkor ne csak a kiadásra légy tekintettel, hanem a vetésről gondolj lelkedben azonnal az aratásra. és ha kínosnak tetszik neked más feleségétől távol maradni, úgy gondolj csak arra a győzelemre, melyet ebben a küzdelemben fogsz aratni; és meglásd; könnyen elviseled a szenvedést. Mert ha már az emberektől való félelem távol tart gaztettektől, akkor mennyivel inkább Krisztus szeretete!

Az alamizsnát ajánlja. Nehéz az erény útja, de eljövendő nagy ígéretek veszik körül. Az igazak az erényt, minden mástól eltekintve, önmagában is szépnek találják. Ezért tehát önmagáért gyakorolják és Isten tetszéséért, nem pedig a jutalomért cselekszenek helyesen. Nagyra tartják az önmegtartóztatást, nem azért, hogy elkerüljék a büntetést, hanem azért, mert ez Isten parancsa. Ha azonban valaki nem ilyen erős, az gondoljon a jutalomra. Tegyük így az alamizsnával is. Szánjuk meg embertársainkat, ne nézzük le az éhségtől elgyötörteket, mert miképpen nem volt képtelenség, hogy nevetve, gyönyörűségeket élvezve üljünk az asztalhoz, míg másokat jajgatni hallunk az utcán és nem sietünk a jajgató segítségére, hanem bosszankodva tűrjük csak el őt és csalónak nevezzük? Mit mondasz ember? „Vajon csalna-e valaki egy darabka kenyérért?” Igen, válaszolod. Ez a tény még inkább indítson téged a könyörületességre; ezért kell tehát embertársaidat legelőször az ínségből kimentened. Ha pedig nem akarsz adni, akkor legalább ne rágalmazd: ha nem akarsz a hajótörésből senkit sem kimenteni, akkor legalább senkit se lökj le a mélységbe.

Amikor elutasítod a téged kérőt; akkor gondolj csak arra: mit is akarsz te Istentől a kéréseiddel? „Amilyen mértékkel mértek”, mondta, „olyannal fognak visszamérni nektek” (Mt. 7, 2). Gondold csak meg, hogyan távozik el az az ember visszautasítva, lehajtott fejjel, szomorkodva, szegénységének és egyszersmind gyalázatának sebeit magán hordozva. Mert ha a koldulást átkozott dolognak tartjátok, akkor a kéregetőt be nem fogadni és szitkokkal távozni mellőle, gondold csak meg, micsoda méltatlankodást fog ez okozni. Meddig leszünk még a vadállatokhoz hasonlóak és a kapzsiság által meddig tartjuk még rejtve jó természetünket? Sokan sóhajtoznak e dolgok miatt, én azonban nemcsak most, hanem mindig birtokában akarok lenni ennek az irgalmasságnak. Gondolj csak arra a napra, amikor Krisztus ítélőszéke előtt fogunk állni, amikor majd irgalmasságért fogunk könyörögni és hozzánk, a középre állítottakhoz, így fog szólni Krisztus: Egy darabka kenyér vagy obulus miatt vertetek akkora vihart ezeknek a lelkében? Mit fogunk majd válaszolni? Milyen védekezéssel fogunk előjönni? Hogy pedig Krisztusnak szándékában van ezeket középre vezetni, azt szavaiból is kiveheted: „Amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek” (Mt 25,45). Ők nem szólnak majd akkor egy szót sem hozzánk, hanem Isten fog minket miattuk vádolni. Lázárt ugyanis látta a gazdag, de Lázár nem szólt hozzá semmit sem, hanem Ábrahám beszélt helyette.

Így lesz ez a szegényekkel is, kiket mi most megvetünk. Nem rongyos ruhában és könyörgésre tárt kézzel fogjuk őket látni, hanem már az örök nyugalomba helyezettekként jelennek majd meg előttünk. Mi pedig föl fogjuk ölteni az ő alakjukat és ruhájukat. Ó, bárcsak egyedül a ruhájukat kelljen magunkra vennünk, s nem pedig, ami sokkal súlyosabb annál, a büntetést. Az a gazdag sem vágyott ott arra, hogy jóllakjon a morzsákkal, hanem kínozták és nagyon szenvedett. Közben pedig hallotta: „Elvetted javaidat életedben, Lázár pedig ... a rosszakat” (Lk 16, 25). Ezért tehát ne becsüljük valami nagyra a gazdagságot. Mert hacsak nem ügyelünk, akkor a büntetéshez vezető útravaló lesz az számunkra, és viszont, ha vigyázunk, a szegénység, a gyönyörűség és nyugalom járuléka lesz. Bűneinket mossuk ugyanis le, ha a szegénységet hálaadással viseljük el, Istennél pedig nagy biztosítékot szerzünk magunknak.

Ne keressük tehát mindig csak a nyugalmat, hogy majd aztán ott legyen nyugalomban részünk, hanem vállaljuk magunkra az erényért a fáradtságot is. Ami fölösleges, hagyjuk el és ne keressünk semmi mást, hanem a szegényeknek adjuk mindenünket. Mivel védekezhetünk majd, amikor ő az eget ígérte nekünk, mi pedig még kenyeret sem nyújtunk neki? Amikor ő gondoskodik arról, hogy fölkeljen a nap és ellát téged a teremtmények mindenféle szolgálatával; te pedig még ruhát sem adsz neki és födeledet sem osztod meg vele? Neked adta testét és értékes vérét, te pedig még italt sem adsz neki? Vagy talán azt mondod, hogy egyszer már adtál? Ez bizony még nem irgalmasság; amíg még van valamid és nem adsz belőle, addig még nem tettél meg mindent. Hiszen azoknak a szüzeknek, akiknek lámpájuk volt, olajuk is volt, csak éppen nem elég. Amikor a magadéból adtál, nem kellett volna ilyen szűkmarkúnak lenni, most pedig, amikor abból adsz, ami az Úré, most miért vagy olyan fukar?

Eláruljam nagy embertelenséged okát? Azok, akik fösvénységükből gazdagodtak meg, lusták az alamizsnához; aki ugyanis így tanult meg nyerészkedni, az semmit sem bír kiadni. Mert hogyan tudna az ilyen, állandóan harácsolásra kész ember az ellenkezőre változni; aki másét rabolja, hogyan fogja az a sajátját másnak adni? Az a kutya, amely megszokta a húsevést, már alkalmatlan a nyáj őrzésére; az ilyeneket tehát megölik a pásztorok. Tartóztassuk meg az ilyen ételtől mi is magunkat, hogy ilyesmi meg ne történjék velünk. Azok táplálkoznak ugyanis csak hússal, akik az éhség által halált hoznak. Nem látod-e, hogy nekünk embereknek az Isten mennyire mindent közösen adott: mert, ha megengedte, hogy szegények is legyenek, ezt a gazdagok kedvéért tette, hogy az alamizsnálkodással lerázzák bűneiket. Te azonban kegyetlen és embertelen vagy ebből a szempontból. Ebből következik tehát, hogy ha jelentősebb dolgokban lenne hatalmad, akkor megszámlálhatatlan sok gyilkosságot engednél meg és a fényt és az életet mindenki elől elvágnád. Hogy pedig ez meg ne történjék, az ilyen telhetetlenségnek útját vágta. Ha pedig ti, akik ezeket hallgatjátok, rossz néven veszitek tőlem, akkor mennyivel inkább vehetem én rossz néven, aki mindezt láthatom.

Meddig leszel te gazdag, és meddig marad ő szegény? Estig, tovább nem szabad. Olyan rövid ugyanis az élet, s annyira az ajtóban áll már minden, hogy mindent csak röpke órának kell becsülni. Mit törődsz olyan sokat bőséges élelmeddel, mit foglalatoskodsz annyit a szolgák és felügyelők seregével? Miért nem szerzel magadnak inkább ezer, az alamizsnaosztásodat jelző kikiáltót? Az élelmiszerkészlet nem szólal meg, legföljebb sok tolvajt csalogat oda, míg a szegényeknek adott kenyér magához Istenhez száll föl. Jelen életünket kedvessé teszi, minden bűnt fölold, Isten szemében dicsőséget szerez, az emberekében pedig tiszteletet kelt. Miért sajnálod magadtól ezt a sok jót? Így ugyanis sokkal inkább magadnak adod az ajándékokat, mint a szegényeknek: nekik ugyanis csak a jelenvalókat ajándékozod, magadnak ezzel szemben a jövendő dicsőséget és megnyugvást biztosítod: melyet mi bárcsak mindannyian elérnénk, a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme és jósága által, akinek dicsőség és hatalom mindörökké. Ámen.

Szentmise áldozócsütörtökön (Urunk mennybemenetele ünnepén)

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. május 14-én 17:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston 261. beszéde a mennybemenetelről; PL 38:1202–1207. In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 125–130. o.

 Az Úr mennybemenetelét úgy kell ünnepelnünk, hogy vele együtt fölemelkedjünk. Föl a szívekkel, de jámborságból és nem büszkeségből. Az Úr föltámadása a mi reményünk, mennybemenetele a mi megdicsőülésünk. A mennybemenetel ünnepét ünnepeljük ma. Ha tehát helyesen, hűségesen, áhítattal, szentül, jámborul ünnepeljük az Úr mennybemenetelét, emelkedjünk föl vele együtt, és fönn legyen a szívünk. Ha föl is emelkedünk, ne fuvalkodjunk föl, és ne is fönnhéjázzunk érdemeinkkel, mintha a mieink volnának. Legyen fönn a szívünk, de az Úrnál. Ha fönn van a szívünk, de nem az Úrnál, ez büszkeséget jelent. Ha azonban az Úrnál van fönn a szívünk, az menedéket jelent. Hiszen annak mondjuk, aki a mennybe ment: „Uram, te vagy a mi menedékünk” (Zsolt 89,1). Föltámadott ugyanis, hogy reményt adjon nekünk; föltámadt, aki meghalt, hogy a halállal reményünket el ne vesszük, és azt ne gondoljuk, hogy a halállal egész életünk be van fejezve. Aggódtunk ugyanis magáért a lélekért is, és ő föltámadásával a testre vonatkozólag is megnyugtatott bennünk.

Tehát fölment a mennybe. Ki? Aki leszállt a földre. Leszállt, hogy meggyógyítson téged, fölment, hogy fölemeljen téged. Ha magad emeled föl magadat, újra leesel, ha azonban ő emel föl, nem esel le. Föl tehát a szívvel, de az Úrhoz; hisz ő a menedék; mert ha fönn a szív, de nem az Úrnál, büszkeség az. Mondjuk tehát neki, a föltámadónak: „Mert te vagy, Uram, reménységem!” (Zsolt 90,9), a mennybemenőnek pedig: „A Fölségest választottad menedéknek” (uo.). Hogy lehetnénk büszkék, ha szívünket ahhoz emeljük, aki értünk alázatos lett, hogy mi se maradjunk büszkék. Meg kell tisztítanunk szívünket, hogy láthassuk Istent. Ki mutatja meg neked, milyen az Úr Krisztus? Amit megmondott szolgája által, meg fogja mondani e szolga által szolgatársainknak is, az ő szolgáinak. Neked mondta: „Kezdetben volt az ige”. Ha kérded, hol volt, felel: „Az Ige Istennél volt”. És hogy ne egyszerűen az emberi beszéd értelmében vedd, folytatja: „Isten volt az Ige”. És ha kérded, hogy milyen Isten: „Mindenek ő általa lettek”. Szeresd őt, mert bármit szeretsz, tőle van. Ne szeressük a teremtményt a Teremtő megvetésével, de becsüljük meg a teremtményt, és dicsőítsük a Teremtőt!

Ha nem is tudom neked megmutatni Istenemet, megmutatom alkotásait, elmondom tetteit. „Mindenek őáltala lettek.” Új dolgokat teremtett a nem új, ideig tartókat az örök, változandókat a változhatatlan. Nézd az alkotást, dicsérd az Alkotót! Higgy, hogy megtisztulj! Akarsz látni? Jó dolgot, nagy dolgot akarsz? Buzdítlak, akarj! Akarsz látni? „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meg fogják látni az Istent” (Mt 5,8) Előbb legyen hát gondod szíved megtisztítására: ez legyen az első dolgod, erre szólítsd föl magadat, ennek állj neki! Amit látni akarsz, az tiszta; de tisztátalan az, amivel látni akarod. Ha föld esik a szemedbe, és azt akarod, hogy megmutassam neked a fényt, keress először valakit, aki szemedet kitisztítja. Annyi piszok van a lelkedben: itt van mindjárt a fösvénység nem kicsiny piszka; nem veszed észre, hogy mikor vagyont gyűjtesz, sárt halmozol a lelkedbe. Hogy láthatnád hát azt, akit akarsz?

Tisztítsd meg hát szívedet, amennyire csak tudod! Ezt tedd, ezzel foglalatoskodj! És hogy Isten is megtisztítsa, kérdd, könyörögj, alázd meg magadat! Nem érted a következőket: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az ige. Ez volt kezdetben az Istennél. Mindenek őáltala lettek, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”? Hát ezért nem érted: „És a világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta”. Mi ez a sötétség, ha nem a rossz cselekedet? Mi ez a sötétség, ha nem a rossz kívánságok, büszkeség, fösvénység, törtetés, irigység. Mindezek a sötétséget teszik, ezért nem érted meg. Mert a fény világít ugyan a sötétségben, de eszköz kell, mely fölfogja.

De lásd, ezt talán valahogy megérted: „És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék”. Az emberré lett Krisztus által törekedj a Krisztus Istenhez. Sok tehozzád képest az Isten, de az Isten emberré lett. Ami messze volt tőled, az ember által közel került hozzád. Isten az, akiben megmaradsz, de ember az, aki utat mutat. Egyazon Krisztus az, aki utat mutat, és akiben megmaradsz. Tehát ő maga az Ige, amely testté lőn, és miköztünk lakozék. Fölvette azt, ami nem volt, de nem veszítette el azt, ami volt. Emberként jelent meg, elrejtvén istenségét. Megölték az embert, és megbántották az Istent, de föltámadt az ember, megtaláltatott Isten. Gondold meg, hogy mennyit tett, mint Isten, és mennyit szenvedett, mint ember! Megölték, de nem istenségében: magát Krisztust ölték meg. Mert nem kettő, nem külön Isten és ember. Hisz akkor már nem Háromság volna, hanem négység. Embernek ember, és Istennek Isten, de Krisztus ember és Isten. Maga Krisztus az ember és Isten. Amint te test és lélek vagy, úgy Krisztus ember és Isten. Tehát Krisztus: test, lélek és Isten.

Mosson tisztára bennünket az ő kegyelme, mosson tisztára segítségével és vigasztalásával! Testvéreim, őáltala és őbenne kérlek benneteket, növekedjetek jócselekedetekben, irgalmasságban, jóságban, jószívűségben! Gyorsan bocsássátok meg, amit ellenetek vétenek! Senki se tartson haragot mással szemben, hogy el ne zárja Istenhez imádságának az útját! Mivel e világban élünk, még ha előrehaladunk is, ha igazul is élünk, bűn nélkül itt nem élünk. Mert nemcsak a halálos bűnök, nemcsak a házasságtörés, paráznaság, szentségtörés, lopás, rablás, hamis tanúzás: nemcsak ezek bűnök. Bűn az is, ha arra figyelsz, amire nem kellene, azt hallgatod, amit nem kellene, azon gondolkodsz, amin nem kellene.

De adott az Úr az újjászületés vize után más mindennapi orvosságot is. A mi mindennapi mosakodásunk az Úr imádsága. Mondjuk, és igazat mondunk, mert maga is alamizsna: „Bocsásd meg nekünk a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek” (Mt 6,12). „Adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta nektek.” (Lk 11,41) Emlékezzetek csak rá, testvérek, mit mond majd a jobbján állóknak? Nem mondja, hogy ezt meg ezt a nagy dolgot tettétek, hanem azt: „Éheztem és ennem adtatok”. A baloldalon állókhoz nem azt mondja, hogy ezt meg azt a rosszat tettétek, hanem azt: „Éheztem és nem adtatok ennem” (Mt 25,35, 42). Azok az alamizsnáért az örök életre, ezek meddőségükért az örök tűzre mennek. Most válasszátok, vagy a jobb, vagy a bal oldalt!

De kicsi a betegség? Sok kicsi ledönt. Kisebbek a bűneim? De nem sok-e a számuk? Mert hogy lenne kicsiny, ami elnyom, ledönt? Mi kisebb az esőcseppnél? Mégis folyamokat tölt meg. Mi kisebb a búzaszemnél? Magtárak lesznek tele vele. Te azt nézed, hogy kicsinyek bűneid, és nem azt, hogy sok a számuk. Ha tudsz figyelni, számláld meg őket, ha tudod! De mindennapi orvosságot is adott az Isten. Nagy annak az irgalma, aki fölvonult a magaslatra és foglyokat ejtett (Zsolt 67,19). Mit jelent az, hogy foglyokat ejtett? Megölte a halált. A halált ejtette foglyul: meghalt a halál. Mit még? Vagy csak ezt tette, aki fölvonult a magaslatra és foglyokat ejtett? Tehát meg is bocsátott nekünk? „És íme én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig”. (Mt 28,20) Tehát figyeld azt: „Ajándékokat adott az embereknek” (Zsolt 67,19). Nyisd meg a jóság öblét, és fogadd a boldogság ajándékát!

Szentmise a húsvét utáni V. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. május 10-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston magyarázata Szent János evangéliumához, 102. fejezet; PL 35:1896–1899. In: Az egyházatyák beszédeiből, IV. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 205–208. o.

Most az Úr emez igéit vegyük tárgyalás alá: „Bizony, bizony mondom nektek: amit csak kérni fogtok az Atyától, az én nevemben, megadja nektek” (Jn 16,23). Arról már szóltam, hogy ha valaki kér valamit az Atyától Krisztus nevében, de nem nyer meghallgatást, ez azért van, mert nem az Üdvözítő nevében kért, vagy kérésének teljesítése nem válna üdvösségére. De nem az kér „az ő nevében”, aki üresen, gépiesen kiejti Jézus nevének hangjait, hanem aki valóban annak a nevében kér, akit e hangok jelentenek. Aki tehát olyasvalamit gondol Krisztusról, amit Isten egyszülött Fiáról nem lehet gondolni, ez nem az ő nevében kér akkor sem, ha kimondja Krisztus nevének hangjait, hanem annak nevében, aki lelkében Krisztus igazi alakja helyett él, miközben kér. Aki viszont helyesen gondolkodik róla, az az ő nevében kér és meghallgatást is talál, hacsak kérése nem hátrányos örök üdvösségére. Meghallgatást pedig akkor talál, amikor erre szüksége van.

Bizonyos kéréseink teljesítése ugyanis alkalmas időre halasztást szenved. Ezeket a szavakat pedig „megadja nektek”, úgy kell értenünk, hogy minden kérőnek a maga jótéteményeit adja meg. A szentek meghallgatást nyernek a saját ügyeikben, de nem mindenkiében, nem ellenségében és jóbarátéban egyaránt, mert nem azt mondja az Úr „megadja”, hanem „megadja nektek”. Eddig – folytatja – semmit sem kértetek az én nevemben. „Kérjetek és megnyeritek, hogy örömetek teljes legyen” (Jn 16,24). Ez a „teljes öröm” természetesen nem testi, hanem lelki örömet jelent. Ez kétségkívül akkor lesz teljes, mikor oly nagy lesz, hogy semmi sem hiányzik belőle. Ami már most eme teljes öröm elérésére tartozik, azt kell Krisztus nevében kérnünk, ha ugyan fölfogjuk az isteni kegyelmet és az igazi boldogságra törekszünk.

Bármi mást kérünk, annyi, mintha semmit sem kérnénk. Nem mintha a kért dolog semmi volna, hanem mivel ekkora értékkel összehasonlítva semminek tűnik föl. Az emberről sem mondhatjuk, hogy semmi, akiről az Apostol azt mondja: „Ha valaki magát valaminek tartja, holott semmi, önmagát vezeti félre" (Gal 6,4). De aki vakmerően bizakodik, az semmi a lelki emberrel összehasonlítva, azzal, aki tudja, hogy Isten kegyelméből az, aki. Így azt is megértjük, hogy idézetünk ama szavai: „amit csak kérni fogtok”, nem vonatkoznak bármire, csak arra, ami az örök élet szempontjából jelentős.

A következő szavak: „Eddig semmit sem kértetek az én nevemben” kétféleképpen érthetők. Vagy úgy, hogy „nem az én nevemben” kértetek, mert nem úgy ismertétek meg nevemet, ahogy meg kellett volna ismernetek; vagy úgy, hogy semmit sem kértetek, mert kéréstek semmi volt ahhoz viszonyítva, amit kérnetek kellett volna. Hogy az ő nevében ne semmis dolgokat, hanem a „teljes örömöt” kérjük (hiszen bármi más semmi ehhez képest}, maga buzdít: „Kérjétek és megnyeritek, hogy örömötök teljes legyen". Mintha azt mondaná: ezt kérjétek az én nevemben, hogy örömötök teljes legyen; s ezt meg is fogjátok nyerni. Szentjeit, kik állhatatosak eme jó kérésében, nem fogja isteni irgalmától megfosztani.

„Ezeket” – fűzi tovább – „példabeszédekben mondottam nektek; eljön az óra, midőn már nem példabeszédekben fogok nektek szólani, hanem nyíltan beszélek az Atyáról” (Jn 16,25). Mondhatnám, hogy azon az órán, amiről beszél, a jövendő kort kell értenünk, amikor Szent Pál szerint színről-színre látunk. A következő szavak pedig „ezeket példabeszédekben mondottam nektek” – arra a látási módra vonatkozik, amiről Szent Pál így beszél: „Most tükör által homályban látunk” (1Kor 13,12). „Beszélek az Atyáról”: mert az Atyát a Fiú által látjuk, amint másutt olvasható: „Az Atyát sem ismeri senki más, mint a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (Mt 11,27). „Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem” (Jn 16,27). Azért szeret bennünket, mivel mi is szeretünk, vagy talán azért szeretünk, mivel ő is szeret? Ugyanez az evangélista így mondja levelében: Mi szeretünk, mert ő előbb szeretett bennünket (1Jn 4,10). Azért szeretünk, mert szeretett bennünket. Tehát az istenszeretet Isten ajándéka.

Az adja a szeretetet, aki szeretett, mielőtt szerették volna. Érdemtelenül szeretett bennünket, hogy legyen, miből érdemeket szerezzünk. Nem szeretnénk a Fiút, ha nem szeretnénk az Atyát is. Azért szeret bennünket az Atya, mert szeretjük a Fiút. Az Atyától és Fiútól tanultuk, hogy az Atyát is, Fiút is szeressük. Szétárasztja ugyanis szívünkbe a szeretet mindkettőjük Szentlelke (Róm 5,5), aki által az Atyát is, Fiút is szeretjük, s akit együtt szeretünk az Atyával és Fiúval. A mi Isten iránt való jámbor szeretetünket tehát Isten hozta létre; és látta, hogy jó, ezért szerette azt, amit alkotott. De bennünk nem hozott volna létre szeretetreméltót, ha már előbb nem szeretett volna bennünket, mielőtt ezt tette.

„És hittétek, hogy én az Istentől jöttem ki. Kijöttem az Atyától és a világra jöttem; ismét elhagyom e világot és az Atyámhoz megyek” (Jn 16,27–28). Valóban hittük, ámbár a világra jőve úgy jött ki az Atyától, hogy nem hagyta el az Atyát, s a világról az Atyához menve sem hagyta el a világot. Kijött az Atyától, mivel az Atyától van, a világra jött, mivel megmutatta a világnak a Szűztől fölvett testét. Elhagyta a világot testi eltávozással, sietett az Atyához az ember mennybemenetelével, de a világot sem hagyta el jelenlétének kormányzásával.

Szentmise a húsvét utáni IV. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. május 3-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Aranyszájú Szent János homíliája János evangéliumához (78.). PG 59:419–426. In: Az egyházatyák beszédeiből, IV. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 190–204. o.

Nagy ereje van a szomorúságnak és erőseknek kell lennünk, hogy nagylelkűen ellen tudjuk állni a lélek e betegségének. Mivel pedig valami haszna is van a szomorúságnak; használjuk ki és miután már kihasználtuk, hagyjuk el belőle azt, ami fölösleges. Amikor ugyanis mi vagy mások vétkezünk, akkor csak hasznos a szomorúság. Amikor azonban emberi bajokba kerülünk, haszontalan a szomorúság. Mivel tehát a még tökéletlen tanítványokat ez a szomorúság fogta el, figyeld csak meg, hogyan tereli őket Krisztus még korholásával is a helyes útra! Ők ugyanis, akik már azelőtt ezerszer kérdezgették Jézust, amint Péter is kérdezte: „Hová mégy?”, meg Tamás: „Nem tudjuk, hová mégy; miképpen tudhatnák az utat?” (Jn 13,36; 14,5) és Fülöp: „Mutasd meg nekünk az Atyát!” (Jn 14,8) – most ilyesmiket hallván: „Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából”; és gyűlölni fognak; és „aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek” (uo. 16,2); annyira elcsüggedtek, hogy még dadogni vagy beszélni sem tudtak. Ezt szemükre hányva mondta nekik: „Mindezt pedig kezdetben nektek nem mondottam, minthogy veletek valék. Most pedig elmegyek ahhoz, ki engem küldött; és senki közületek nem kérdi tőlem: Hová mégy? Hanem mivel ezeket mondottam, szomorúság töltötte be szíveteket” (Jn 16,5).

A túlságosan nagy szomorúság bizony veszélyes. Veszélyes, mondom, és a halál útját készíti elő. Ezért mondta már Pál: „Hogy a fölötte nagy bánat valamiképen meg ne eméssze az ilyent” (2Kor 2,7). „Mindezt pedig kezdetben nektek nem mondottam” szólt Jézus. Miért nem mondta meg kezdettől fogva? Azért, hogy senki se mondhassa: a gyakran előforduló, jelentéktelen dolgokból akar következtetni. És miért kezd ilyen nehéz dologba? Ezeket – így szólt – kezdettől fogva tudtam, és nem azért hallgattam, mintha nem tudtam volna, hanem mert veletek voltam. Krisztus itt ismét emberi módon fejezi ki magát, azaz: mivel biztonságban voltatok és kedvetek szerint kérdezősködhettetek. Ezenkívül minden támadás tulajdonképen én ellenem irányult, fölösleges lett volna tehát mindezt már a kezdetben megmondani. Hát vajon nem mondta-e meg előre mindezeket? Nemde, miután összehívta a tizenkettőt, így szólt hozzájuk: „A helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak majd ... és megostoroznak benneteket zsinagógáikban” (Mt 10,18, 17). Miért hangoztatja tehát: „Kezdetben nem mondottam?” Azért, mert csak a megverést és elővezetést jósolta meg, nem jelezte azonban, hogy meggyilkolásuk ellenségeiknek annyira szívügyük lesz, és hogy azt istentiszteletnek tartják. Mert ez rettentette meg a legjobban a tanítványokat, hogy mint a gonoszokat és romlást okozókat kell őket elítélni.

Akkor azt fűzte hozzá jóslásaihoz, amit a pogányoktól fognak majd elszenvedni. Most azt vázolta, mégpedig sokkal hevesebben, amit a zsidóktól fognak majd eltűrni, s fölvilágosította őket, hogy: már a kapuban áll a megpróbáltatás. „Most pedig elmegyek ahhoz, ki engem küldött; és senki közületek nem kérdi tőlem: Hová mégy? hanem mivel ezeket mondottam, szomorúság töltötte be szíveteket.” Nem kis vigasztalás volt számukra az a tudat, hogy Krisztus ismeri; micsoda nagy a szomorúságuk. Távozása és a bekövetkezendő bajok fölötti aggódásukban – melyekről azt sem tudták: vajon el tudják-e viselni – meg voltak döbbenve. Miért nem közölte ezt velük csak később, amikor már vették a Szentlelket? Azért, hogy megtanuld: a tanítványok megerősödtek már az erényben. Ha még a Szentlélek vétele előtt sem futottak meg, noha a szomorúság emésztette őket, akkor gondold csak meg, milyenek lesznek majd kegyelemmel teljesen. Mert ha ezek hallatára csak a Lélek jövetele után viseltek volna el mindent, akkor mindent csak a Szentlélek munkájának tulajdonítottunk volna. Most pedig mindez lelkük gyümölcse és a lélek mélyéből jövő, Krisztus iránti szeretet tiszta bizonyítéka.

„De én az igazságot mondom.” Figyeld csak meg; ismét megvigasztalja őket! Nem kedvetek szerint beszélek, szálalt meg, de ha elszomorodtok is, hallanotok kell azt, ami javatokra van. Ti azt kívánnátok, hogy legyek veletek, a szokás azonban mást tanácsol. A gondnok kötelessége nem jelentkezni a barátok előtt akkor, amikor valamilyen hasznos dolgot akarnak eltávolítani. „Mert ha el nem megyek, a Vigasztaló nem jövend.” Mit szólnak ehhez azok, akiknek helytelen véleményük van a Szentlélekről? Érdemes az úrnak elmenni és a szolgának jönni? Látod-e, milyen nagy a Szentlélek méltósága? „Ha pedig elmegyek, el fogom őt küldeni hozzátok.” Mi hasznunk lesz ebből? „Ki mikor eljön, meggyőzi a világot”, azaz, ha ő megjön, nem cselekedhetnek így többé büntetlenül. Ami eddig történt, arról elég csöndben kellett maradniuk. Majd amikor már mindez bekövetkezett, akkor már tökéletesebb lesz a tanítás és nagyobb csodák történnek. Éppen ezért sokkal inkább fognak elítéltetni azok, akik olyan nagy és ilyen sok csodát láttak az én nevemben véghez vinni. Ez pedig világosabbá teszi a föltámadás bizonyságát. Most mondhatják: csak egy ács fia, akinek apját, anyját ismerjük, de majd ha látják a halál legyőzését, a gonoszság kiűzését, a sántító természetet kiegyenesedve járni, a megfutamított ördögöket, a Szentlélek kimondhatatlan bőkezűségét, és észreveszik, hogy mindez az én nevemben történik, akkor mit fognak mondani? Tanúskodott rólam az Atya; tanúskodik a Szentlélek is. Amint a kezdettől fogva ezt cselekedte, most is ezt fogja tenni.

Mit jelent: „meggyőzi a bűnről”? Mit: „az igazságról’”? Mit: „az ítéletről”? Ez a „meggyőzi a bűnről”, azaz kizárja számukra minden védekezés lehetőségét, megmutatja, hogy bűnüknek nincs bocsánata. „Az igazságról, hogy az Atyához megyek, és már nem láttok engem”; azaz: azért, mert feddhetetlen életet éltem; ennek a jele, hogy az Atyához megyek. Krisztust ugyanis a zsidók állandóan azzal vádolták, hogy nem Istentől való. Ezért nevezték őt bűnősnek és gonosznak. Most pedig itt állítja, hogy ennek a vádaskodásnak még az ürügyétől is megfosztja őket. Mert ha az a vélemény, hogy én nem vagyok az Atyától, engem törvényszegőnek tüntet föl; akkor, amikor a Lélek meg fogja mutatni, hogy én oda megyek, nem ideig-óráig, hanem hogy ott maradjak (ez a: „Már nem láttok engem” ezt jelenti), mit szólnak majd ehhez? Figyeld csak meg: e két mondásával elsöpörte a rosszindulatú véleményeket! Csodákat tenni ugyanis a bűnösök nem szoktak, sót arra nem is képes a bűnös, és Istentől lenni nem a bűnös tulajdonsága. Ezentúl tehát már nem mondhatjátok őt bűnösnek és azt sem állíthatjátok: nem Istentől van.

„Az ítéletről pedig, hogy e világ fejedelme már megítéltetett.” Itt ismét a megigazulásról beszél, mert legyőzte az ellenséget, akit sem a bűnös, sem pedig bárki más igaz leküzdeni nem tudott volna. Hogy pedig miattam ítéltetett meg, azt tudják meg mindazok, akik nyomdokában lépkednek és föltámadásomat, ez a bíró hatalma, világosan fogják látni. Hiszen engem sem tudott fogva tartani a világ fejedelme. Az, amit rólam terjesztettek, hogy ördögöm van és csaló vagyok, majd kiderül; szemenszedett valótlanság. Nem tudtam volna elfogni a Sátánt, ha közöm lett volna a bűnhöz: most pedig el van ítélve és ki van dobva.

„Még sok mondani valóm volna nektek, de most nem vagytok hozzá elég erősek.” Hasznotokra lesz tehát, hogy elmenjek, mert akkor, mikor már elmentem, el tudjátok majd viselni. Mi is történt tulajdonképpen? Vajon nagyobb-e nálad a Lélek, hogy amit most nem bírunk el, annak elviselésére ő majd alkalmassá tud tenni minket? Talán nagyobb és tökéletesebb az ő hatása? Legkevésbé sem: azt fogja ugyanis mondani, ami az enyém. Ezért folytatja: „Mert nem fog magától szólani, hanem amiket hall, azokat fogja mondani és a jövendőket hirdeti nektek. Ő majd megdicsőit engem, mert az enyémből vesz és kijelenti nektek. Minden, ami Atyámé, enyém”. Mivel Jézus ezt állította a Szentlélekről: ő majd tanít titeket és sugalmaz és bajaitokban meg fog vigasztalni, mindezt pedig maga Krisztus nem cselekedte; és mivel azt is állította: javatokra szolgál, hogy én elmenjek és ő jöjjön; majd ismét: most még nem tudjátok elviselni, akkor azonban majd tudjátok; ismét máshol: ő rávezet titeket a teljes igazságra; azért, hogy ezeket hallván valaki nagyobbnak ne gondolja a Szentlelket és így gonosz istentelenségbe ne essék, hozzátette Krisztus: „az enyémből vesz”, azaz: amit én mondtam; azt fogja ő is mondani. Amikor pedig beszélni fog, akkor „nem fog magától szólani”, nem fog ellenkezni velem, semmi sajátot vagy idegen tant nem fog hirdetni, hanem az enyémet. Amint magáról beszélve is mondja: „nem magamtól mondom” (Jn 14,10), ez azt jelenti, hogy semmi mást nem fog tanítani; csak azt, ami az Atyától van, semmi sajátot, vagy attól idegent. Igy kell ezt itt a Szentlélekről is érteni. „Az enyémből”: azaz abból, amit én tudok, az én ismeretemből. A Szentléleké és az én tudásom ugyanis egy; „És a jövendőket hirdeti nektek”.

Felcsigázza a tanítványok figyelmét: semmire sem vágyik úgy az emberi elme, mint a jövő megismerésére. Tudniillik ezt gyakran kérdezgették már tőle: „Hová mész?” Milyen az út? Megszabadítja tehát ettől a gondtól a tanítványokat, így szólván: mindent előre meg fog nektek mondani, hogy meggondolatlanul vesztetekbe ne rohanjatok. „Ő majd megdicsőít engem.” Hogyan? Úgy, hogy az én nevemben fog nagy tetteket véghez vinni. A Szentlélek eljövetele után nagyobb csodákat fognak művelni. Ezért jegyzi meg az egyenlőség föltüntetésére: „Ő majd megdicsőít engem”. Mit jelentsen ez a „minden igazságban?" Krisztus tanúsítja, hogy a Szentlélek rá fog vezetni minket minden igazságra. Krisztus ugyanis testet öltött és hogy ne tűnjék úgy, mintha önmagáról dicsekedve beszélne, mert hiszen a tanítványok nem tudtak még a föltámadásról és még tökéletlenebbek voltak; másrészt pedig a zsidók miatt, hogy ezek őt, látszat szerint, mint törvényszegőt meg ne büntessék, ritkán beszélt magáról valami nagy jelentőségű dolgot és nyíltan a törvénnyel sem szállt szembe.

Mivel pedig a tanítványok elszakadtak a zsidóktól, a zsidók ezentúl elkülönültek és sok hivő, meg bűnétől szabadulni akaró és sok más Jézusról beszélő ember akadt már, igen helyesen nem mondott többé magáról nagyobb jelentőségű dolgot. Ennélfogva nem az én tudatlanságom rovására kell írni, hogy nem mondom azt, amit kellene, hanem a hallgatók erőtlenségének. Ezért, amikor azt állította: „ő majd eligazít titeket minden igazságban”, hozzátette: „mert nem fog magától szólani”. Hogy lásd, a Szentlélek nem szorul azért tanításra, figyelj csak Szent Pálra: „Éppúgy az Isten dolgait sem ismeri senki, csak Istennek Lelke” (1Kor 2,11). Amint tehát az ember lelke sem mástól kitanítva tud és ismer: hasonlóképpen a Szentlélek „az enyémből vesz”, azaz: az én szavaimmal összhangban tanít. „Minden, ami Atyámé, enyém.” Mivel tehát mindez az enyém, a Szentlélek pedig abból beszél, ami az Atyáé, az enyémből fog beszélni. Miért nem jött el a Szentlélek még Krisztus mennybemenetele előtt? Mert amíg az átok még nem volt föloldva, amíg a bűn még nem volt megváltva és még mindenki alá volt vetve a büntetésnek, addig nem jött el a Lélek. Az ellenségeskedést, így szólt, meg kell szüntetni, és ki kell békíteni minket Istennel, akkor lehet csak azt az ajándékot megkapni.

De miért mondja: „El fogom őt küldeni”? Azaz: az ő befogadására készítelek elő titeket. Hogyan lehet azt küldeni, aki mindenütt jelen van? Különben ez a kifejezési mód, már a személyek közötti különbségeket mutatja. Ezért beszél Krisztus így. Mivel aligha lehet őket elválasztani egymástól, azt tanácsolja, hogy ragaszkodjanak a Szentlélekhez és tiszteljék őt. Mindezeket megtehette volna maga Krisztus is. Azért engedi a Lelket csodákat tenni, hogy így megismerjék az ő méltóságát is. Amint az Atya meg tudta teremteni a létező világot, a Fiú pedig ugyanazt cselekedte, hogy megismerjük a hatalmát; hasonlóképpen áll a dolog a Szentlélekkel kapcsolatban is. Azért testesült meg Krisztus, a Szentléleknek fönntartva a cselekvést, hogy elhallgattassa azoknak a száját, akik kimondhatatlan jóságának bizonyítékát istentelenségre akarták volna fölhasználni. Amikor ezek azt állítják: azért testesült meg a Fiú, mert alacsonyabb rendű volt az Atyánál, szemükbe vághatjuk: Mi a véleményetek a Szentlélekről? Testet nem öltött, s ezért mégsem mondhatjátok nagyobbnak a Fiúnál, és a Fiút sem tehetitek meg nála alacsonyabb rendűnek.

Azért van jelen a keresztelésnél is az egész Szentháromság. Az Atya ugyan el tudja végezni maga az egészet, a Fiú is, a Szentlélek is. Mivel pedig az Atya hatalmában senki sem kételkedik, hanem a kételkedés a Fiú és a Szentlélek személye körül forog, ezért szerepel a keresztelésben az egész Szentháromság. Így a kimondhatatlan javak közös ajándékozásában ismerjük meg a fönség közösségét is. Egészen világosan hallhattuk, hogy a Fiú önmagában is képes arra, amit a keresztelésben az Atyával együtt tehet, hasonlóképen a Szentlélek is. Így szólt ugyanis Krisztus a zsidókhoz: „Hogy megtudjátok, hogy hatalma van az emberfiának a földön a bűnök bocsánatára” (Mk 2,10), majd: „Hogy világosság fiai legyetek”; és: „én örök életet adok nekik”; „Hogy életük legyen és minél több legyen” (Jn 12,36; 10,28, 10). Látjuk, amint a Szentlélek is ugyanezt cselekszi: Hol? „Lélek kinyilatkoztatása azonban mindenkinek hasznára adatik” (1Kor 12 7). Aki pedig ilyet cselekszik, annak sokkal inkább hatalmában van megbocsátani a bűnöket. Máshol ismét: „A szellem az, ami éltet” (Jn 6,64): „éltetni fog a bennetek lakó Lélek által” (Róm 8, 11); „A Lélek és a megigazulás által” (uo. 10) „Ha lélek vezet titeket, nem vagytok törvény alatt” (Gal 5,18): majd ismét: „Nem vettétek ugyanis a szolgaság lelkét, hogy ismét csak féljetek. hanem vettétek a gyermekké fogadás lelkét” (Róm 8,15).

Akkor pedig a tanítványok mindazokat a csodákat, melyeket műveltek, az eljött Szentlélek által tették. A korinthusiaknak írja Szent Pál: „De megmosattatok, de megszentelést nyertetek, de megigazultatok a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1Kor 6,11). Mivel pedig sokat hallottak már az Atyáról, a Fiúnak meg cselekedeteit látták, a Szentlélekről pedig eddig nyíltan még semmit sem tudtak, most ő viszi véghez a csodákat és ő vezet a tökéletes ismeretre. Hogy azonban ne tartsák ezért nagyobbnak, amint már mondtam, hozzáteszi Krisztus: „Amiket hall, azokat fogja mondani és a jövendőket hirdeti nektek”. Ha ugyanis nem így állna a helyzet, ha ő is csak akkor hallaná, amikor már megtörténtek a dolgok, akkor nemde képtelenség lenne a tanítványok miatt? A ti elgondolástok szerint sem akkor később kellett majd megismernie a Léleknek a jövendőt, hanem csak a hallgatóság miatt fejezte ki magát így Krisztus. Mi lenne gonoszabb ennél az állításnál? Különben is mit kellett volna még meghallania? Nemde ő mindezt már a próféták által előre megmondta? Akármiről akart ugyanis beszélni, akár a törvény föloldásáról, akár Krisztusról, istenségéről, megtestesüléséról, mindez már meg volt jövendölve. „És a jövendőket hirdeti nektek.”

Itt mutatta ki az Úr leginkább a Szentlélek méltóságát: hiszen Istennek legbensőbb sajátja a jövendőt megmondani. Ha ezt másoktól tanulná, akkor semmivel sem lenne több mint a próféták. Itt azonban lsten legpontosabb ismeretét tünteti föl, olyannyira. hogy semmi mást nem lehetne róla mondani. Ez az „enyémből vesz”; azaz abból a kegyelemből, amely az én testembe jött. Vagy pedig abból, amelyik az én ismeretemben van, nem jelenti, hogy a Szentlélek másra rászorulna, vagy mástól tanulna, hanem csakis azt fejezi ki, hogy ez a két ismeret egy és ugyanaz. De miért fejezte magát igy ki, nem pedig másként? Azért, mert a tanítványok még nem ismerték a Szentlelket. Csak arra az egyre törekszik tehát az Úr, hogy higgyenek neki, és fogadják be őt, és ne botránkozzanak meg. Mivel pedig egyszer azt mondta: „Egy a ti tanítótok, Krisztus" (Mt 23,8), ezért ha már hisznek a Léleknek a tanítványok, hogy azt ne gondolják, hogy Krisztus hitét már nem birtokolják „egy, mondta, az én tanításom és az övé, abból beszél majd ő is, amiből én akartam beszélni”. Ne gondoljátok, hogy mást hirdet a Lélek, mert hiszen az ő szavai az enyémek és az én dicsőségemet magasztalják. Egy ugyanis az Atya és Fiú és Szentlélek akarata. Azt akarja, hogy mi is egyek legyünk: „Hogy egyek legyenek, amint te és én egyek vagyunk” (Jn 17,11).

Semmit lehet összehasonlítani az egyetértéssel és a megértéssel: ez ugyanis egy és mégis sokoldalú. Ha ketten vagy tízen egyetértenek, nem marad már többé mindegyik egy, hanem mindegyikük tízszeres lesz és a tízükben megtalálod az egyet, az egyben mind a tízet. Ha van valaki ellenségük, az nem úgy jár, mintha egyet támadna meg, hanem szinte tízet támadva győzik le. Nemcsak egy, hanem tíz támadja. Szükséget szenved az egyik? Nem kerül nyomorba, hiszen a nagyobb résznek, a kilenc másiknak bőven van, a hiányzó részt pótolják, a keveset a bővebbel. Mindegyiküknek húsz keze, húsz szeme és ugyanannyi lába van. Nemcsak saját szemével néz, hanem a többiekével is, nemcsak a saját lábával lép, nemcsak saját kezével dolgozik, hanem a többiekével is. Tíz lelke van. Nemcsak a magáéra vigyáz, hanem a többiekére is. Ha pedig százan lennének, ugyanaz lenne a helyzet, csak nagyobb lenne az erejük.

Láttad-e, hogy a szeretet kiválósága miképpen teszi az egyet sokoldalúvá és leküzdhetetlenné? Hogyan lehet egy egyszerre Perzsiában és Rómában? Amire a természet képtelen, azt meg tudja tenni a szeretet. Egyik része itt, a másik ott lesz? Sőt, az egész itt, és az egész amott is lesz. Ha pedig valakinek ezer vagy kétezer barátja lenne, képzeld csak, micsoda hatalomra jutna! Látod-e, milyen nagy dolgokra képes a szeretet? Csodálatos, hogy egyből ezer lesz. De miért nem szerzünk magunknak ilyen nagy hatalmat, és miért nem helyezzük magunkat igy biztonságba? Ez minden hatalomnál és gazdaságnál kiválóbb, az egészségnél, sőt még a fénynél is jobb; ez a vidámság bizonysága. Meddig írjuk még körül a szeretetet? Értsd meg az ellentétekből: Tegyük föl, hogy van valaki, akinek egy barátja sincs, ez természetesen nagy esztelenség jele (a bolond mondja: nincs barátom), milyen az ilyen ember élete? Ha igen gazdag is, ha minden gyönyörűséggel bőségesen el is van látva, ha nagy vagyona is van, mégis egészen mezítelen és elhagyott az ilyen.

A barátok, ha szegények is, mégis gazdagabbak a dúsgazdagoknál. Amit valaki még a maga érdekében sem mer kimondani, azt megvallja a barátja. Amit maga se mer megtenni, azt más által el tudja végezni, sőt annál sokkal többet tud így cselekedni. Így aztán barátunk számunkra mind gyönyörűségünk, mind pedig biztonságunk okozója lesz. Az ilyen emberrel semmi rossz sem történhetik, hiszen annyi testőr veszi körül. Még a királyok testőrei sem olyan éberek és buzgók, mint ezek. Azok ugyanis félelemtől és szükségtől vezetve őrzik urukat, ezek pedig jóakaratból és szeretetből. Az fél a saját őreitől, ez pedig jobban bízik bennük, mint magában, és rájuk támaszkodva egyikükben sem gyanakszik cselszövőre.

Szerezzük meg tehát magunknak ezt a jutalmat! Szerezze meg a szegény, hogy szegénységében vigasza legyen. A gazdag, hogy gazdagságát biztonságban bírhassa. A fejedelem, hogy nyugodtan parancsolhasson, az alattvaló, hogy jóakaratú fejedelmei legyenek. Ez a jóakarat és a szelídség föltétele. A vadak között is azokat a legkegyetlenebbek és leginkább összeférhetetlenek, melyek nem csoportosulnak nyájakba. Azért lakunk városokban, azért vannak piacaink, hogy együtt legyünk. Ezt parancsolja Szent Pál: „Nem hagyván el gyülekezeteinket” (Zsid 10,25). Semmi sem rosszabb a magánynál és minden társaság és látogatás megfosztásánál. Mi van hát a szerzetesekkel, mondod és azokkal, akik a hegyek csúcsán tanyáznak? Ők sincsenek barátok nélkül. Miközben elmenekülnek a piaci tolongásból, sok társuk van, akiket velük a szeretet bilincse köt össze. Ők a szeretet megnyerésére vonultak vissza. Mivel a közügyekkel való foglalkozás szenvedélye sok veszekedést szül, azért elvonulva egészen a szeretetnek élnek.

Ha valaki egyedül van, kérded, lehet-e akkor számtalan sok barátja? Ha lehetséges lenne, én minden bizonnyal azt akarnám, hogy együtt is élhessenek, hogy közben megmaradjon a szilárd barátság. Nem a hely teszi a barátokat. Sok dicsérőjük akad a szerzeteseknek. Dicsérők, akik nem dicsérnék, ha nem szeretnék őket. A szerzetesek viszont az egész világért imádkoznak, ez pedig a barátság legnagyobb bizonyítéka. Misztériumainkban ezért öleljük mi kölcsönösen át egymást, hogy sokan, mind egyek legyünk: és a meg nem kereszteltekért, a betegekért, a föld terméséért, a földért és a tengerért közös imádságokat mondunk. Látod-e az imádságokban, a misztériumokban, és az intelmekben a szeretet egész erejét? A szeretet minden jónak okozója, ha buzgón ragaszkodunk hozzá, jelen életünket helyesen fogjuk beosztani és elnyerjük az országot, melyet bár csak mindannyian elérjünk, a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme és jósága által, aki által és akivel dicsőség az Atyának, vele együtt a Szentléleknek, mindörökkön örökké! Ámen.  

Szentmise a húsvét utáni III. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 26-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

HIRDETÉSEK:

(1) Az április 19-i gyűjtésünk alkalmával a Tiszavirág (szegedi Hit és Fény) közösség nyári táborának anyagi támogatására a "kicsiny nyáj" erején fölül adakozott. Szívből köszönjük a hívek nagylelkűségét!

(2) A nyár folyamán napközi (nem bentlakásos) liturgikus tábort szervezünk a római rítus hagyományos formájához kötődő közösségnek. Minden érdeklődőt kérünk, hogy írjon pár soros e-mailt a holczagi@gmail címre arról, hogy milyen programokat látna szívesen! A tábor végleges időpontját időben igyekszünk meghirdetni.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston magyarázata János evangéliumához, 101. fej. PL 35:1893–1896. In: Az egyházatyák beszédeiből, IV. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 184–189. o.

Az Úrnak azok a szavai: „Még egy kis idő, és már nem láttok engem; és megint egy kis idő, és megláttok engem; mert az Atyához megyek” (Jn 16,16), mielőtt beteljesedtek volna, annyira homályosak voltak a tanítványoknak, hogy amikor egymástól kérdezték, hogy mit jelent, be kellett vallaniok, hogy nem tudják. Így folytatódik az evangélium: „Mondták tehát némely tanítványai egymásnak: Mi ez, amit nekünk mond: Egy kis idő, és nem láttok engem; és ismét egyű kis idő, és megláttok engem; és mert az Atyához megyek? Mondák azért: Mi az, amit mond: Egy kis idő? Nem értjük, mit beszél” (Jn 16,17–18). Az mozgatta meg őket, hogy „kis idő és már nem láttok engem, és megint egy kis idő, és megláttok engem.” Az előbbi helyen ugyanis nem mondta, hogy „kis idő”, csak egyszerűen azt mondta: „Az Atyához megyek, és már nem láttok engem” (Jn 16,10). Ekkor világos volt előttük a beszéd, nem is kérdezősködtek egymás között róla.

Tehát nekik most még homályos volt, amit mondott, de csakhamar világos lett, és előttünk is világos: a beszéd után ugyanis nem sokkal szenvedett, és nem látták, majd röviddel föltámadt, és újra látták. Abban a kifejezésben pedig: „már nem láttok engem”, a „már” azt akarja jelenteni, hogy Krisztust ezután nem láthatják halandó alakban. „Észrevevé Jézus, hogy kérdeni akarják őt, és monda nekik: Efelől tudakozódtak egymás között, hogy mondottam: Egy kis idő, és nem láttok engem; és ismét egy kis idő, és megláttok engem? Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti majd sírtok és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog; ti majd szomorkodtok, de a ti szomorúságtok örömre fordul” (Jn 16,19–20). Ezt úgy kell értenünk, hogy szomorkodtak a tanítványok az Úr halála miatt, de csakhamar örvendeztek föltámadásának. A világ pedig (ezzel a névvel vannak megjelölve ellenségei, akik Krisztust megölték) minden bizonnyal örült Krisztus halálának, ami miatt a tanítványok szomorkodtak. A világ nevén ugyanis e világ gonoszságát érthetjük, azaz e világ barátaiét. Ezekről mondja Jakab apostol levelében: „Aki tehát e világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek” (Jak 4,4). Az Istennek ezek az ellenségei nem kegyelmeztek az Isten Egyszülöttjének sem.

Így folytatja beszédét: „Az asszony midőn szül, szomorúságban vagyon, mert eljött az ő órája; mikor pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra örömében, hogy ember született a világra. Ti is most ugyan szomorúságban vagytok, de majd ismét meglátlak titeket és örvendeni fog szívetek, és örömötöket senki nem veszi el tőletek” (Jn 16,21–22). Ez a hasonlat is könnyen érthető; a hasonlóság nyilvánvaló, maga az Úr magyarázza meg, miért mondta. A szülést szomorúsághoz, a gyermeket örömhöz hasonlítja. Ez az öröm annál nagyobb, ha nem leány, hanem fiú születik. Azok a szavak pedig: "Örömötöket senki nem veszi el tőletek”, arra vonatkoznak, amit Pál apostol fejez ki: „Krisztus, miután föltámadt halottaiból, már nem hal meg, s a halál többé nem uralkodik rajta” (Róm 6,9); az ő örömük ugyanis maga Jézus.

Evangéliumunk eme fejezete, amiről ma elmélkedünk, eddig mindenütt könnyen érthető volt.  Fokozottabb figyelmet kívánnak azonban a következők. Mert mit jelentenek ezek a szavak: „És azon a napon már semmit sem kérdetek éntőlem” (Jn 16,23). Ez a szó „kérdeni” azt is jelenti: kérni; s a görög nyelvű evangélium is, ahonnan a latint fordították, olyan szót használ e helyen, amelyen mind a kettő érthető. Így a nehézség a görög nyelv alapján sem oldható meg. De ha meg is tudnánk oldani, akkor is maradna nehézség. Hiszen azt olvassuk, hogy Krisztust kérték és kérdezték is föltámadása után. Mennybemenetele előtt pl. azt kérdezték tőle tanítványai, hogy mikor állítja helyre Izráel országát (ApCsel 1,6). Mikor pedig már az égben volt, kérte tőle Szent István, hogy adja meg neki az ő lelkületét (ApCsel 7,58). De ki is merészelné gondolni vagy mondani, hogy az égben trónoló Krisztust nem kérhetjük, mikor gyakran kérték, mikor a földön élt? Nem szabadna kérni a halhatatlant,  csak a halandót? De igen, testvéreim, kérjük őt, hogy nehézségünket oldja meg az által, hogy megvilágítja szívünket szavainak megértésére.

Én azt gondolom, hogy ezek a szavai: „Ismét meglátlak titeket, és örvendeni fog szívetek, és örömötöket senki nem veszi el tőletek”, nem arra az időre vonatkoznak, amikor föltámadt, hanem arra, amiről ezeket mondja: „Aki pedig engem szeret, Atyám is szeretni fogja azt, és én is szeretni fogom, és kijelentem neki magamat” (Jn 14,21). Hiszen már föl is támadt, tanítványainak testben meg is jelent, már az Atya jobbján ült, mikor János apostol levelében ezeket írta: „Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, és még nem tűnt ki, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van” (1Jn 3,2). Ez a látás nem a jelen élet látása, hanem a jövő életé, nem ideigtartó, hanem örök. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldöttél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3).

Erről a látásmódról mondja az apostol: „Most tükör által homályban látunk, akkor pedig majd színről-színre. Most rész szerint ismerlek, akkor pedig úgy foglak ismerni, amint én is ismert vagyok” (1Kor 13,12–13). Munkájának eme gyümölcsét most szüli az Egyház vággyal, akkor élvezi látással; most szüli fájdalommal, akkor élvezi örömmel; most szüli imádsággal, akkor élvezi dicsőítéssel. Ez a gyümölcs egyedül szabad, mert önmagáért kívánjuk és nem másért. Erre irányul minden jó cselekvés; ezt nem más miatt, hanem önmagáért birtokoljuk. Ez az a cél, amely elég nekünk. Ez a cél örök, mert hiszen csak az a cél elégséges nekünk, amely végtelen. Ezt sugalmazta a Szentlélek Fülöpnek, mikor mondja: „Uram! Mutasd meg nekünk az Atyát, és elég nekünk!” Erre Jézus azt felelte neki: „Nem hiszed-e, hogy én az Atyában, és az Atya énbennem vagyon?” (Jn 14,8.10). Eme elégséges örök célról halljuk: „Örömötöket senki nem veszi el tőletek”.

Ezek után talán a föntebbieket is jobban megértjük: „Még egy kis idő, és már nem láttok engem, és megint egy kis idő, és megláttok engem". Hiszen rövid időköz az egész jelen élet. Ezek a szavak: „Mivel az Atyához megyek”, ezekkel kötendők össze: „Egy kis idő és már nem láttok engem”, nem pedig azzal: „ismét egy kis idő, és megláttok engem”. Mert azért volt, hogy nem látták, mivel az Atyához ment, nem pedig azért nem látták, mivel meghalt. Említett szavai tehát: „És ismét egy kis idő, és megláttok engem”, az egész Egyháznak szólnak, mint ahogy az egész Egyháznak ígérte: „Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig” (Mt 28,20). Nem késlekedik az Úr ígéretének beteljesítésére. Egy kis idő és meg fogjuk látni ott, ahol már semmit sem kérdezünk és semmit sem kérünk tőle, mert nem lesz mire vágyjunk, mit kérdezzünk.

Ez a kis idő hosszúnak látszik nekünk, mert most folyik: de mikor vége lesz, be fogjuk látni, mily rövid volt. Ne legyen hát a mi örömünk olyan, amilyen a világé, amelyről e szavak szólnak: „A világ pedig örvendeni fog”; de szomorúak se legyünk, míg e világról vágyakozunk! Legyünk olyanok, amilyenekről az Apostol beszél: „Örvendezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban” (Róm 12,12). Hiszen a szülő is, akivel az Úr összehasonlít bennünket, inkább örül nemsokára születendő gyermekének, mint szomorkodik a jelen fájdalma miatt. De fejezzük be beszédünket. Az evangélium következő szavai súlyos kérdéseket vetnek föl, amelyeket nem tudunk röviden elintézni.