Szentmise a húsvét utáni I. vasárnapon (fehérvasárnapon)

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 12-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston beszéde húsvét nyolcadára, fehérvasárnapra, Sermo 259. PL 38:1196–1201. In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 171–175. o.

A nyolcadik nap a világ végén új életet jelent, a hetedik pedig a szentek jövendő nyugalmát a földön. Uralkodni fog ugyanis az Úr szentjeivel együtt a földön, amint az írások mondják. Állni fog az Úr elkülönített és minden gonosz ragálytól megtisztított Egyháza, ahová gonosz nem teheti be a lábát. Ezt jelképezi az a 153 hal (Jn 21,11), amelyről már, ha jól emlékszem, elmélkedtünk.

Az Egyház itt jelenik meg először igazi fényben és méltóságban. Senkinek sem lesz itt kedve csalni, hazudni, farkas létére báránybőrbe bújni. „Jönni fog ugyanis az Úr, ki a sötétség titkait is megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza, és akkor dicsérete leszen kinek-kinek az Istentől” (1Kor 4,5). Rosszak ugyanis itt már nem lesznek: őket erre az időre már elkülöníti az Úr. A szentek sokasága úgy jelenik meg, mint a csűrben megtisztított búza, és úgy lesz beöntve a halhatatlanság égi hombárába. Ott tisztítják meg a gabonát, ahol előbb kicsépelték. Azt a helyet, ahol a gabonát kicsépelték és a polyvától megtisztították, a tiszta gabona szépsége díszíti.

A szelelés után a csűr egyik oldalán egy rakás pelyvát, másik oldalán egy rakás gabonát látunk. Tudjuk, hogy mi lesz a pelyva sorsa; azt is, hogy mennyire örül a gazda a gabonának. Most, mikor a pelyva már el van választva a gabonától, gyönyörűség annyi munka után nézni a nagy kupac gabonát, amely eddig a pelyva között rejtőzött, és ezért nem lehetett látni cséplés közben. A tiszta gabonát most már a hombárba öntik és gondosan őrzik. Így folyik e világban a lelki értelemben vett cséplés is, de a gabona és pelyva úgy össze van itt keveredve, hogy nehéz szétválasztani, mert a szelelés még nem történt meg. A szentek tömege az ítéletnapi szelelés után fog megjelenni, méltóságban tündökölve, érdemekben gazdagon, maga előtt víve szabadítójának irgalmasságát. Ez lesz a hetedik nap.

Első napnak az Ádámtól Noéig terjedő időt vehetjük, másodiknak a Noétól Ábrahámig, harmadiknak az Ábrahámtól Dávidig, negyediknek a Dávidtól a babiloni fogságig, ötödiknek a fogságtól Jézus Krisztus eljöveteléig terjedő időt. Az Úr születésétől kezdve tehát a hatodik napot töltjük. És amint a Teremtés könyve szerint az ember a hatodik napon teremtetett az Isten hasonlatosságára (Ter 1,26–27), így a jelenkorban is mintegy a hatodik napon újulunk meg a keresztségben, hogy visszanyerjük Teremtőnkkel való hasonlatosságunkat.

Mikor pedig ez a hatodik nap eltelik ama szelelés után jön a nyugalom, jön Isten szentjeinek és igazainak örömünnepe. A hetedik nap elteltével pedig abba az életbe és nyugalomba megyünk, „amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt, amiket Isten készített azoknak, akik őt szeretik” (1Kor 2,9). Ekkor mintegy visszatérünk a fejhez. Amint pedig hét nap elteltével a hét ugyanazon napjához érünk, ahonnan kiindultunk, éppígy a világ hét kora után ugyanazon halhatatlanságba és boldogságba jutunk vissza, ahonnan a bűnbeeséssel kiestünk.

Figyelmeztetlek benneteket, hogy kettős irgalmasságot gyakorol, aki, úgy ad a szegénynek, hogy saját maga adja. Mert nemcsak az adakozó jóságának kell meglennie bennetek, hanem a kiszolgáló alázatosságának is. Testvéreim, nem tudom hogyan, de érzi az adakozó lelke az emberi sors és emberi gyöngeség közösségét, mikor a módosabb kezét a szűkölködő kezébe teszi. Ámbár egyik ad, a másik kap, mégis összekapcsolódik az adakozó a megajándékozottal. Nem a baj kapcsol össze bennünk, hanem az alázatosság.

A ti gazdagságtok, ha Istennek tetszik, megmarad nektek és fiaitoknak. De azt a földi gazdagságot ne is említsük, amely az ember ártalmára van. A kincs ugyan nyugodtan hever a házban, de gazdája nyugalmát elveszi. Fél ez a rablótól, betörőtől, hűtlen szolgától, a gonosz és rossz szomszédtól. Minél többje van, annál jobban fél. De ha kincsedet alamizsnálkodással Istenre bízod, nem veszted el. Aggódnod sem kell érte, mert maga az Isten őrzi meg az égben, aki a földön is megadja azt, amire szükséged van. Vagy talán félsz, hogy Krisztus elveszíti azt, amit rábíztál? Nemde mindenki hű vagyonkezelőt választ családjából, hogy rábízza pénzét. Az a kezelő hatalmában áll, hogy a rábízott pénzt el ne lopja, de az nem, hogy el se veszítse.

De Krisztusnál ki megbízhatóbb, ki mindenhatóbb? Sem ellopni nem tud semmit tőled, hiszen mindent ő adott neked, amit neki adhatsz; sem valamit elveszíteni nem tud, mert mindent mindenható kezében tart. Tápláljátok bensőtöket, mikor agapét ültök! Mikor fölszolgálunk, a magunkét adjuk, sajátkezűleg adjuk, bár csak azokat adjuk, amiket Istentől kaptunk. Jó és Istennek nagyon kedves dolog, ha az adakozást sajátkezűleg végzitek. Elfogadja és viszonozza ajándékodat az Úr, aki megadta azt, amit másnak adj már azelőtt, mielőtt megérdemelted volna. Az adakozáshoz hozzá kell kapcsolni a saját kezű szolgálatot.

Mikor két érdemet nyerhetsz, miért veszítenéd el az egyiket? De mivel ki-ki elégtelen arra, hogy mindenkinek adjon, adjon mindenki erejéhez mérten vidáman a szegényeknek. “Mert lsten a jókedvű adakozót szereti.” (2Kor 9, 1) Szerezzük meg mindenáron a mennyek országát! Ne mondja senki, akinek legalább két dénárja van, hogy ő alkalmatlan a mennyek országa megszerzésére! Az evangéliumi özvegy ennyiért szerezte meg (Lk 21,2).

Elmúltak az ünnepnapok, következnek a napi foglalatosságok, üzletek, pörök. Testvéreim, ügyeljetek magatokra e fajta ügyeitekben. Az elmúlt ünnepnapokban a szelídséggel kellett töltekeznetek, nem pedig pörös ügyeitek megoldásán gondolkoznotok. Vannak azonban olyan emberek is, akik azért pihennek ezekben a napokban, hogy gonoszságokat találjanak ki, amelyeket majd e napok elteltével véghez visznek. 

Kérlek benneteket, hogy úgy éljetek, mint akik tudjak, hogy egész életükről, nem pedig csupán e tizenöt napról, számot kell Istennek adniok! A Szentírásnak sok kérdését szeretném még nektek megvilágítani, de az idő rövidsége miatt most nem tehetem. Tudom, hogy ezzel nektek tartozom, ezért meg is fogom adni. De egy tartozása mindenkinek van: a szeretet.

Szentmise húsvét vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 5-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Aranyszájú Szent János beszéde Krisztus Istenünk dicsőséges és üdvösséges föltámadásának szent és fényhozó napján. 

Aki jámbor és istenszerető, élvezze ezt a szép és derűs ünnepséget!
Aki hálás szolga, örvendezve lépjen be az ő Urának örömébe!
Aki a böjtölésben megfáradt, élvezze most a jutalmát!
Aki az első órától munkálkodott, nyerje el ma igazságos bérét!
Aki a harmadik után jött, hálásan ünnepeljen!
Aki a hatodik óra után érkezett, egyáltalán ne kételkedjék, mert semmiben sem károsodik 
meg!
Aki a kilencedik óráig késlekedett, jöjjön, egyáltalán ne habozzék!
Aki csak a tizenegyedik órában érkezett, az se féljen késlekedése miatt, mert bőkezű az Úr: az utolsót éppúgy fogadja, mint az elsőt, a tizenegyedik órában érkezettet éppúgy megpihenteti, mint azt, aki az elsőtől fogva dolgozott; a későbbit is kegyelmébe fogadja és az elsőt is megbecsüli; annak is ad, ezt is megajándékozza; a cselekedeteit is elfogadja és a szándékát is üdvözli, a munkáját is megbecsüli és az elhatározását is megdicséri.
Lépjetek hát be mindannyian a mi Urunk örömébe; elsők és másodikok, élvezzétek jutalmatokat!
Gazdagok és szegények, együtt ujjongjatok!
Mértékletesek és könnyelműek, tiszteljétek ezt a napot!
Akik böjtöltetek és akik nem böjtöltetek, vigadjatok ma!
Tele az asztal, tobzódjatok valamennyien!
Sok a borjú, senki se távozzék éhesen!
Mindannyian élvezzétek a hit lakomáját!
Mindannyian élvezzétek a jóság bőségét!
Senki se siránkozzék szegénysége miatt, hiszen megjelent a közösség országa!
Senki se bánkódjék vétkezései miatt, hiszen bűnbocsánat kelt ki a sírból.
Senki se féljen a haláltól, hiszen megszabadított minket tőle az Üdvözítő halála!
Eltörölte azt, amikor alávetette neki magát.
Leigázta az alvilágot az, aki alászállott az alvilágba.
Megkeserítette azt, amikor megízleltette vele az ő testét.
És ezt látván előre Izajás, így kiáltott föl: Az alvilág – úgymond – megkeserült, amikor ott lenn találkozott veled.
Megkeserült és megrontatott.
Megkeserült és megcsúfoltatott.
Megkeserült és megöletett.
Megkeserült és megsemmisült.
Megkeserült és megbilincseltetett.
Testet ragadott meg és Istent talált.
Földet ragadott meg és a mennyel került szembe.
Olyat ragadott meg, amit látott, és oda hullott alá, ahonnan nem látott.
Ó, halál, hol van a te fullánkod?
Alvilág, hol van a te győzelmed?
Föltámadott Krisztus, és lehullottak a démonok.
Föltámadott Krisztus, és örvendeznek az angyalok.
Föltámadott Krisztus, és senki halott nincs a sírban.
Mert föltámadván Krisztus a halottaiból, első zsengévé lett az elhunytak közül.
Övé a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké! Ámen.

Szentmise szenvedés II. vasárnapján (virágvasárnapon)

 

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. március 29-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

 Clairvaux-i Szent Bernát (2.) beszéde virágvasárnapra (PL 183:256–259). In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 164–170. o.

Körmenetet készülünk tartani, s utána csakhamar hallani fogjuk Krisztus szenvedésének történetét. Mi célja ennek a csodálatos kapcsolatnak, vagy mi lehetett Atyáink gondolata, hogy a szenvedés-történetet összekapcsolták a körmenettel? Az érthető, hogy a körmenetet ma tartjuk, mivel a mai napon történt. De miért kapcsolódik hozzá a szenvedés, amely csak a rá következő pénteken következett be? Azért, hogy megtanuljuk, hogy e világ semmiféle örömében el ne bízzuk magunkat, mivel az öröm mögött gyász leselkedik ránk. Ne legyünk hát olyan ostobák, hogy szerencsénk vesztünket okozza, hanem a jóban se feledkezzünk meg a szerencsétlenségről!

A jelen élet jónak és rossznak keveréke, nemcsak a világi, hanem a lelki ember számára is. Azt látjuk ugyanis, hogy a világi emberrel is egyszer olyan dolgok történnek meg, amelyek tetszenek, máskor meg olyanok, amelyek nem tetszenek. A lelki emberrel sem történnek csak szomorú, vagy csak vidám dolgok, hanem egy nap alatt szomorú is, vidám is, mint a Szentírás mondja: „Minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed”(Jób 7,18). Bizony így van, míg a világ áll, helyesebben, míg folyik.

Egyébként két nagyon ellenkező élet következik. Az egyikben csak sírás lesz s fogak csikorgatása, a másikban hálaadás és dicséret. „És az lsten majd letöröl szemünkből minden könnyet, és halál nem leszen többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem leszen többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21,4). S most, a jelen életben Isten szolgáival sem mindig az történik, amit szeretnének, mint ahogy a világ szerelmeseinek is sok kellemetlenséget kell kiállaniok. De az előbbiek rossz napokban a jókra emlékeznek, hogy kislelkűek és türelmetlenek ne legyenek, amilyenekről a zsoltár beszél: „Mikor jót teszel vele, dicsőít téged” (Zsolt 48,19). A jó napokban meg a rosszakra emlékeznek, hogy föl ne fuvalkodjanak, és jólétükben azt ne mondják: mindörökre így maradunk.

Amint pedig a földi dolgokban való szerencse vesztét okozhatja az oktalan világi embernek, éppígy megronthatja a tanulatlan lelki embert a lelki kincsekben való bővelkedés. Igaz, az ilyen ember nem igazi lelki ember, mert a lelki ember mindent megfontol. A szerencse a dőréket veszíti el, nem az okosakat (Péld 1,32). S ámbár a szerencsétlenség is sokakat letör, mégis sokkal többnek árt a szerencse. Erre vonatkoztat hatjuk a zsoltár szavát: „Ezren esnek el bár oldalad mellől”, tudniillik baloldalad mellől, ami a szerencsétlenséget jelenti, de sokkal többen „tízezren esnek el jobbod felől”, ami viszont a szerencsét jelképezi (Zsolt 90,7).

Mivel pedig mindkét oldalról fenyeget a veszedelem, könyörögve kéri a bölcs: „Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot!”(Péld 30,8), nehogy talán a gazdagság gőgössé, a szegénység türelmetlenné tegyen. Ezért van az, hogy az Úr is alázatosságot akar tanúsítani bevonulásakor, mint ahogy türelmes volt szenvedés közben. Szenvedéskor vitték, mint a juhot leölésre, és elnémult, mint nyírója előtt a bárány, és nem nyitotta meg száját, nem fenyegetett, mikor verték, hanem inkább imádkozott: „Atyám! Bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34).

És Jeruzsálembe való bevonulásakor hogy cselekedett? A nép készülődött, hogy eléje menjen; és Krisztus tudta ezt, hisz tudja, ami az emberben lakik. És ő is útra kelt, de nem diadalszekereken, és aranyhámos lovakon, nem aranyveretes trónuson, hanem egy kicsiny kis szamár hátán, amelyre az apostolok ócska ruhája volt terítve. De miért akart diadalmas bevonulást tartani, mikor tudta, hogy nemsokára a szenvedés következik? Talán azért, hogy keserűbb legyen a szenvedés, amelyet diadalmenet előzött meg. Hisz ugyanaz a nép, ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben feszítette néhány nap múlva keresztre, amely oly nagy lelkesedéssel fogadta. Ó, mennyire másképp hangzik: „El vele, el vele, feszítsed meg őt!” (Jn 19,15), mint az: „Áldott, ki az Úr nevében jön. Hozsanna a magasságban!” (Mt 21,9); vagy: „Izráel királya” (Jn 12,13), és „Nincsen királyunk, csak császárunk!” (Jn 19,15). Mennyire más a zöld ág, mint a kereszt, mennyire más a virág, mint a tövis! Aki elé előbb mások ruháját terítették, azt megfosztják saját ruháitól, és sorsot vetnek reájuk. Jaj, a mi keserves bűneinknek! Eltörlésükért kellett neki annyi keserűséget elszenvednie!

Most már a bevonulásra térve mintha négy rendet látnék benne megkülönböztetve; mindez talán a mi körmenetünkben is látható lesz. Némelyek előrementek és előkészítették az utat. Ezek azok, akik utat készítenek az Úrnak a ti szívetekbe, akik kormányoznak titeket, és irányítják lépteiteket a béke útján. Mások követik ezeket; ezek azok, akik a maguk tudatlanságának ismeretében állandó odaadással szegődnek az előttük menők nyomdokaiba. Itt voltak a tanítványok is, a Krisztus mellé szegődött háznép. Ők azok, akik a legjobb részt választották, akik kolostorban egyedül Istennek élnek, állandóan az Isten mellett vannak, az ő tetszését keresik.

De barom is volt a menetben, ezen ült az Úr. Ez a keményszívűeket és ezért valamiképpen állati lelkűeket jelképezi. Efféle állat nem volt nagyobb számban abban a menetben, nem is illett volna oda. Inkább teher lett volna, mint dísz, s a menet fönségét aligha emelte volna. Mert az ilyen állatok nem tudnak énekelni, s hangjuk idomtalan állati hang. Állandóan ostorral és sarkantyúval kell noszogatni őket. De őket sem ejti el az Úr, míg alkalmazkodnak a rendhez. Hozzájuk intézi e szavakat: „Szolgáljatok az Úrnak rettegve”, és „tanuljatok fegyelmet, hogy föl ne gerjedjen az Úr haragja, és az igaz útról el ne vesszetek” (Zsolt 2,11–12) Mert ha a barom nem tűri ezt a fegyelmet, mi marad más hátra, minthogy méltatlankodva veti el az Úr. És tüstént letér ekkor az útról, rohan a tövisek és kórók közé, amelyek elnyomják Isten igéjét. E tövisek és kórók a világ gazdagsága és a test vágyai. De ha itt köztünk vannak ilyenek, akiknek nehéz a rend, és minden terhes, akiket gyakran kell ostorozni és nógatni, kérem őket, tanuljanak az állatoktól, és ha tudnak, alakuljanak át emberré. Hadd lehessen őket a többi emberek közé sorolni, akár az elől menők, akár az ezekhez csatlakozók, akár a távolabbról követők közé. Ha ezt nem teszik, akkor csak arra kérem őket, hogy legalább mostani helyükön maradjanak meg, s közben türelemmel viseljék el azt, ami számukra üdvös, ha nem is nagyon kellemes. Talán majd méltóztatik az Úrnak rátekinteni alázatosságukra, s valami jobb helyre lépteti elő őket.

Akarjátok, hogy valamivel megvigasztaljuk a mi barmunkat? Azt tudjuk, hogy énekelni nem tud. Nem azok közül van, akik azt mondhatják: „Énekek nekem a te parancsolataid, zarándokságomnak helyén” (Zsolt 118,54). Mégis az összes közül őhozzá van legközelebb az Úr. Mert még tanítványai sincsenek oly közel hozzá, mint a barom, amelyen ül. Ezt halljuk a prófétától is: „Közel van az Úr a megtört szívűekhez” (Zsolt 33,19). Hisz a beteg gyermeket az anya is jobban kényezteti, és gyakrabban megcsókolja. Senki se méltatlankodjék, ne vesse meg azt, aki Krisztus barma akar lenni. Mert aki egyet megbotránkoztat e kicsinyek közül, súlyosan megbántja azt, aki e kicsinyeket, mint az anya irgalmasságának keblén melengeti, míg meg nem erősödnek. Ezért figyelmeztet Szent Benedek is az erkölcsi fogyatékosságok béketűrő elviselésére (Regula 72).

Négy rendet lehet tehát az Úr bevonulásában megkülönböztetni. Az okos jó emberek mennek elől, és az egyszerű jó emberek követik őket. Hozzáteszem, hogy jó emberek, mert a nem jó okosak gonoszak, mint a Szentírás mondja: „Értenek ahhoz, hogy rosszat cselekedjenek” (Jer 4,22), s a nem jó egyszerűek pedig ostobák. Krisztus menetében pedig nincs helyük a gonoszaknak és ostobáknak. Akik hozzájuk csatlakoznak, azok a szemlélődők. A keményszívűek és kissé jámborak azok, akik hordják őt, akiket megterhel. De íme, mind az Úr menetében vannak, s senki sem látja az ő arcát. Akik ugyanis elől mennek, el vannak foglalva az úttöréssel, a mások bűnei és kísértései miatt való aggodalommal. Azok sem láthatják arcát, akik követik. De amint Mózesnek mondta az Úr, hátulról láthatják.

A barom, amelyen ül, szintén nem emeli föl látására tekintetét, hanem mindig a földre néz. Azok azonban, akik hozzája csatlakoznak, néha láthatják az arcát, de csak futólagosan és nem állandóan, nem teljesen, mindaddig, míg úton vannak. A többiekhez viszonyítva mégis ők látják leginkább színről-színre, éppúgy, mint Mózes, akivel színről-színre beszélt az Úr, míg a többi prófétával csak látomásokban és álomban. De arcának teljes látását maga Mózes sem nyerte meg életében, mert mint maga mondja az Úr, nem lehet őt látni ebben az életben, ebben a bevonulásban.

Adja meg hát az ő nagy jósága szerint, hogy bevonulásában megmaradhassunk, míg élünk, hogy majd ama nagy bevonulásban, amikor övéivel együtt fölveszi őt az Atya, és mikor átadja földi megbízatását az Atyaistennek, mi is méltók legyünk belépni a szent városba, vele együtt, aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.

Szentmise az angyali üdvözlet (megtestesülés), népiesen: Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. március 25-én 18:00 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Alexandriai Szent Cirill dicsérete az Istenanyáról (Encomium in Mariam Deiparam; Beszéd a 431-es Efezusi Zsinaton; PG 77:1029–1040.) In: Az egyházatyák beszédeiből, I. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1942), 17–20. o.

Világos, könnyű és kegyelemmel teljes a beszédem, mert a Szentatyáknak is előkelő a gyülekezete. Nagyon bánkódom Nestorius istentelen káromlásai miatt, azért kísérletezem itt a hangos, szép, angyali és mennyei hallgatóságnál. Ti vagytok az istenfélők tanítói, a hit oszlopai és betetőzői. Ti rendíthetetlen oszlopok, örvendetes kikötők. Hűségesen és lelkiismeretesen gondunkat viselitek. Ti okos építők. Ti mennyei hajósok, angyalhoz hasonlóan éltek itt a földön. A prófétákkal együtt éltek. Kormányzótársai vagytok az apostoloknak és elöljárói az Egyháznak.

Megtoroljátok az aljas káromlást. Megvéditek bölcsen az én szegénységemet. A főpapság szép, Istenre emlékeztető hatalmát birtokoljátok. Gyöngyöző mézforrások, akik az isteni gondviselés szavait csurgatjátok. Fáradhatatlanul bejárjátok a világ négy táját. Sem a hőség, sem a hullámzó tenger, sem a vadul rohanó folyók, sem a romboló viharok nem tudták megakadályozni, hogy örömmel jöjjetek ide. Minden nehézséget legyőzött vágyatok és az Úr félelme. Kezetekbe vett kereszttel bölcsen megvéditek Istenanyánkat, Máriát. Erősítsen meg imádságtok! Köszöntöm ezt a várost és így kezdek bele Istenanyánk magasztalásába.

Üdvözöllek Efezus város! Most még jobban tengermenti lettél, mert földi kikötők helyett angyali, égi kikötők vesznek körül. Üdvözöllek, ázsiai területeink gyöngye. Drágakőnél értékesebb templomokkal vagy teli! Most meg sok szent atyának és pátriárkának lábnyoma szentel meg. Igazán áldottak még a kapuid, utcáid és kikötőid is, ahol a szent atyák tartózkodnak. Ahol sok pásztor egybegyűl, ott sok mindenben érezhető a megszentelődés. Ezek az istenfélő, hűséges emberek, akik az angyalokhoz hasonlítanak, kiűznek innen minden sátáni erőt, pogány bálványimádást. Megszégyenül általában az egész ragályos eretnekség. Az igazi hithűségnek pedig nagy öröme lesz.

Üdvözöllek nagyon Szent János apostol és evangélista, szüzek dísze, szemérem tanítómestere, az ördög incselkedéseinek elhárítója! Te pusztítottad el a pogány templomot. Efezusiak menedéke és vezérharcosa. Szegények táplálója, szorongatottak oltalma. Te megmented és felüdíted a hozzád folyamodókat. A mi Urunk, Jézus Krisztus a kereszten függve, Istenanyánkat, a mindig Szüzet, neked, a Szűznek adta.

Üdvözöllek téged Isten anyja, Mária, szűzen szülő fényforrásunk, romlatlan edény! Üdvözlégy Szűz Mária, anya és szolgáló. Szűz vagy a belőled született szűz miatt! Anya vagy, mert öledben ringattad és szoptattad fiadat. Szolgáló, mert ő is a szolga alakját vette föl. Megérkezett a király a városodba – méhedbe –; úgy jött ki, ahogy ő akarta. A te kapud bezárult mögötte. Férfi nélkül fogantál, Istenhez illően szültél.

Üdvözlégy Mária, vendégváró templom, te szent! Dáviddal kiáltsuk: „Dúslakodunk… szentséges templomodban” (Zsolt 64,6). Üdvözlégy Mária, világ kincse! Üdvözlégy Mária, örök galamb! Üdvözlégy Mária, olthatatlan lámpa! Belőled született az igazság napja. Üdvözlégy Mária, a téretlen befogadója. Az egyszülött isteni Igének helyet készítettél. Örök kalászt burjánoztattál eke és vetőmag nélkül!

Üdvözlégy Mária, Istenanyánk, miattad prófétáltak az Ószövetségben! Miattad mondtak dicséretet a pásztorok, az angyalok társaságában, annak a fenséges mondatnak szavaival: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,14) Üdvözlégy Mária, Istenanyánk! Miattad vonulnak az angyalok és főangyalok, miközben fönséges himnuszokat zengenek örömükben. Üdvözlégy Mária, Istenanyánk! Miattad borulnak le a háromkirályok, kiket a fényes csillag vezetett. Üdvözlégy Mária, Istenanyánk! Miattad választotta Krisztus a tizenkét apostolt. Üdvözlégy Istenanyánk, Mária, aki miatt János még anyja méhében repesett és leborult a fény, az örök világosság előtt!

Üdvözlégy Mária, Istenanya! Általad áradt az a kimondhatatlan kegyelem, melyről az Apostol így beszél: „Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek” (Tit 2,11). Üdvözlégy Mária, Istenanyánk! Benned gyűlt föl az igaz fény, a mi Urunk, Jézus Krisztusban. így szól magáról az evangéliumban: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Üdvözlégy Mária, Istenanyánk! Te gyújtottál világosságot a halál sötétjében és árnyékában ülőknek. „A nép, mely sötétben járt, Nagy fényességet lát.” (Iz 9,2). Vajon milyen fényt? Természetesen a mi Urunk-, Jézus Krisztust, az igazi világosságot, „mely megvilágosít minden világra jövő embert” (Jn 1,5).

Üdvözlégy Istenanyánk, Mária! Te vagy az oka, hogy az evangélium hírül adhatja: „Áldott, ki az Úr nevében jő” (Mt 21,9). Miattad alakulhatott meg az igaz egyház falukon, városokban, szigeteken. Üdvözlégy Istenanyánk, Mária! Belőled született a halál legyőzője és a pokol hatalmának lerombolója. Üdvözlégy Isten anyja, Mária! Belőled származott az első ember teremtője és bűneinek helyrehozója; ő vezet a mennyei királyságba. Üdvözlégy Mária, Istenanyánk! Általad virágzott föl és gyulladt ki a föltámadás szépsége. Üdvözlégy Mária, Istenanya! Általad lett szentté János és a Jordán. Te romboltattad le az ördög hatalmát. Üdvözlégy Istenanyánk, Mária! Te vagy minden hívő lélek megmentője. Üdvözlégy Mária, Istenanyánk! Teveled csöndesedett le és lett nyugodt a tenger hulláma.

Szolgatársaink, munkatársaink örömmel és nyugodtan hajóztak. A föld, mely azelőtt rablók szabad zsákmánya volt, a szent Atyák jövetelére békéssé vált. Írva vagyon: „Mily szép a hegyeken annak a lába, ki kihirdeti és kikiáltja a békét” (Iz 52,7). Milyen békét? A mi Urunk-, Jézus Krisztust, a béke hirdetőjét, aki azt mondja az evangéliumban: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek” (Jn 14,27). Milyen békét? Melyet a káromló Nestorius nem kapott meg. Hiszen azt állítja, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus, az Isten fia, az Ige, nem született Szűz Máriától. Nem ismeri a szüzességet nem sértő szülést. Nem hisz a főangyal szavának: „Üdvözlégy, malaszttal teljes” (Lk 1,28). Azt állítja, hogy az Isten egyszülött Fia nem Isten. Mindezt sok ember romlására és a lelkek pusztulására igyekszik tenni.

Erről a rikácsoló kakasról tegnap eleget beszéltem, mikor elétek tártam a fogolymadarat. Erről Jeremiás így beszél: „Mint a fogolymadár, mely oly tojáson ül, melyet nem ő tojt, olyan az, aki nem igaz úton gyűjt gazdagságot” (Jer 17,11). Olyan aljas és káromló ez a Nestorius, mert látja, hogy csatlósai mindentől megvédik. Merészsége mindenre elragadja. Látja, hogy
megrémülünk. Ez még többre ösztönzi. Mondjuk állandóan fájdalommal, sírással: „Jobb az Úrban bizakodni, mint fejedelmekben reménykedni” (Zsolt 117,9). Ez, ez az istentelen, kilőtte aranyos nyilát, fölizgatta a főhivatalnokokat és környezetüket, a közhivatalokat, sőt a királyné udvarát is. Mondjuk ismételten a próféta szavát: „Ezek harci szekereikben, azok lovaikban, Mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevében keresünk segítséget” (Zsolt 19,8). Ha a világ urához, ha magához a legjámborabb királyhoz kellene beszélnem, nem szégyenkeznék, nem félnék.

Dávid figyelmeztet engem állandóan és így beszél: „És bizonyságaidról királyok előtt beszélek, És nem szégyenülök meg” (Zsolt 118,46). Ki hallott ilyen borzalmas és félelmes dolgokat? A próféták és apostolok nekünk hirdették Krisztust, az Istent, az Igét. Most tagadják istenségét és emberré formálják. Szűz Mária Istenanyánkból csak földi anya tett. Ne állítsa nekem ezután senki, hogy a hálátlan és förtelmes zsidók szemtelenül merészek voltak és Krisztussal kegyetlenül bántak. Hát most ki a kegyetlenebb? Aki káromlóan így beszél: Embert feszítettetek meg. A pogányok tévelyeit, istentelen áldozatait, bálványimádását, konok megátalkodottságát, Arius súlyos betegségét, a manicheusok legcsúnyább káromlását, – minden tévedést fölülmúl ennek az istenkáromlása. Jaj! Mindenkin túltesz ez a gonoszság.

Benne beteljesedett az a mondás: „Elbontom csűreimet, és nagyobbat építek… Az Isten pedig mondá neki: Esztelen! az éjjel számonkérik tőled lelkedet, amiket tehát szereztél, kié lesznek?” (Lk 12,18–20). Amennyire fölfelé merészkedtél, te fertő, te gonosz fajzat, úgy lezuhantál az istenkáromlás mélységébe. Nem győzött meg Pál apostol, a kiválasztott edény, az Egyház tücske, az evangélium és az éj áldozata, illatárasztó forrás. Mennyit szenvedett! Mennyi levelet írt! Megvakult az úton. Újra látott és látomásában „elragadtatott a harmadik égig” (2Kor 12,2). Krisztus meglátásakor arcra borult. Isten megismerése újra hívővé tette. Az egész világot megerősítette, hogy higgyen a Szentháromság Egyistenben, egy Úrban, egy hitben, egy keresztségben, egy Atyában, egy Fiúban, egy Szentlélekben. Higgye a szétoszthatatlan lényeget, a legegyszerűbbet, a megfoghatatlan istenséget, Istent az Istenből, világosságot a világosságtól. Higgye a dicsőség fényét, a Szűz Máriától szülöttet. A főangyal szava szerint: Üdvözlégy, malaszttal teljes, az Úr vagyon teveled (Lk 1,28). „A Szentlélek száll tereád, és a Magasságbelinek ereje megárnyékoz téged; azért a Szent is, mi tőled születik, Isten fiának fog hívatni” (Lk 1,35).

Nemcsak Gábor főangyal, hanem Dávid is bizonyít. Őt naponta halljuk, amint a templomban hirdeti: „Szólt ugyanis hozzám az Úr: Fiam vagy te, A mai napon nemzettelek én téged.” (Zsolt 2,7) A mélyen bölcs Izaiás, Ámosz próféta fia, prófétának próféta fia, így szól hozzánk: „Íme a szűz méhében fogan és fiút szül, neve Emmánuel lesz” (Iz 7,14). Emmánuel annyit tesz: Velünk az Isten. Nem hiszel a prófétáknak és az apostoloknak, az evangélistáknak és Gábor főangyalnak? Legalább utánzod a fajtabelieket, akik borzadtak Jézus hatalmától és így kiáltottak: „Mi közünk hozzád, Jézus, Istennek fia?! Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj bennünket?” (Mt 8,29) Ha akkor igazuk volt, hogy idő előtt, most, úgy látszik, benned teljesedett minden. El kell jönnie az antikrisztusnak. Annak a helyébe te érkeztél. Még az ördögnek sem hittél, pedig ő megcáfolt téged: „Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek kenyerekké váljanak” (Mt 4,3).

Félelmetes esztelenség! Az ördögök ördögatyjukkal Isten Fiának nevezik Mária szülöttét. Ez pedig embernek vallja Isten Fiát. Valami változást akart és gonosz gondolattal el akarta pusztítani a legderekabb királyt, aki barátja és pártolója az igaz hitnek. Ez volt a szándéka a hitben ragyogó, szent királynék udvarában is. De nem ért célt. Elvetemült kapzsisággal szörnyű hajótörést szenvedett. Kikötőben volt, mégis tönkrement, mert nem volt kormánylapátja. Ezért elsüllyedt a gonoszságban és az egész világ előtt a szerencsétlenség szomorú látványa lett. Meggyőződése volt, hogy gonosz és keserű gondolkodásához csalogathatja a jámborokat. Elhomályosult elméjével nem fogadta el a szentatyák, az evangélisták és a főangyalok tanítását, szavait. Valami gyávaság és gonosz gondolkodásmód vett erőt rajta. Elöntötte az istentelenség.

Pusztulást, gonosz szertartásokat akart behozni az egész világra. De nem talált bennünket készületlenül gonosz és rosszindulatú gondolkodásával szemben. Nem katonai fegyverekben bízunk, sem az arany értékében. A szent, sugalmazott Írással felelünk neki. A mi fegyverünk nem földi, nem fogható meg, hanem szellemi, égi, ahogyan Szent Pál hirdette. Ne higgye senki, hegy nevetünk a bajaidon, te szerencsétlen! Mikor az istentelenség szakadékába estél, kinyújtottuk kezünket utánad a Szentírással. Nem hallgattál ránk józan önmérsékletünkben. Ezzel a megátalkodottság gyanújába keveredtél.

Szavaim igazolására tanúul hívom a legszavahihetőbbet, az egész világ szent főpapját, Celesztin atyát, Róma világváros patriarcháját. Ő is figyelmeztetett téged levélben, hogy szabadulj meg esztelen istenkáromlásodtól. Nem hallgattál rá, hanem dicsekedtél hiúságodban és oktalanságodban. Az egész világ öldöklő szerszáma lettél. A föld negyedét megzavartad. A szent embereket ide kényszerítetted. Pedig ez nagy fáradságodba került. Gonoszságot írtál és nem jót. Ezért Isten végre kizárt a papságból. Ez meg is történik az Atyák bölcsességéből. Először a királyi városból kerültél ki, utána az érseki székből, melyet jogtalanul bitoroltál. „Félve látják majd ezt az igazak, Nevetnek rajta és ekképpen szólnak: Így jár az az ember, ki nem az Istent választotta segítőjének, hanem gazdagsága sokaságában bízott, és hiúságában fölfuvalkodott” (Zsolt 51,8). Mi pedig az evangélium igazságainak követői, a próféta szerint olyanok leszünk, „mint a termékeny olajfa az Isten házában” (Zsolt 51,10).

Dicsérni fogjuk a mindenható Atyát, Szűz Máriától született egy Fiát, a Szentlelket, az életadót. Legyünk hű szolgái a hithű királyi családnak! Tiszteljük a szűzi életet élő erényes királynékat! Kérjük az Istent, hogy fiú szülessék házasságukból! Maradjon meg az egész család istenszerető, hűséges és igazhitű a mi Urunk-, Jézus Krisztusban! Legyen neki dicsőség mindörökkön örökké! Ámen. 

Szentmise szenvedés I. vasárnapján (feketevasárnapon)

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. március 22-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Nagy Szent Leó pápa beszéde Szenvedés I. vasárnapjára (Homilia 52; PL 54:313–317). In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 159–163. o.

Kedveseim, az Úr szenvedésének szent titkát, amelyet az Úr Jézus, Isten Fia, az emberi nem üdvösségéért magára vállalt, s általa ígéretéhez híven mindent magához vont a keresztfán, oly érthető világossággal őrizte meg az evangéliumi elbeszélés, hogy a hívőknek és jámboroknak semmi másra nincs szükségük, mint olvasni az írást, s látni a történteket. Mivel pedig a szent elbeszélésnek előttünk rendíthetetlen hitele van, Isten segítségével csupán arra kell törekednünk, hogy világosan álljon előttünk az, amiről a történelem tanúskodik.

Mert az emberi gonoszság ama első és általános bukása után, melynek következtében „a bűn egy ember által jött be a világba és a bűn által a halál, s így a halál átment minden emberre, mert mindenki vétkezett” (Róm 5,12), senki sem tudta elkerülni az ördög sötét uralmát, a kemény szolgaság bilincseit. És senki számára nem nyílt volna meg a kiengesztelődés vagy az életre való visszatérés útja, hacsak az Atyaistennel egyenlő és egyformán örök Fiú nem kegyeskedett volna Emberfiává is lenni és eljönni, hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett (Lk 19,10). Hogy amint Ádám által a halál, úgy Krisztus Urunk által a föltámadás legyen osztályrészünk (1Kor 15,22).

De nem kell azt gondolnunk, hogy mivel az isteni bölcsesség kifürkészhetetlen akarata következtében az Ige csak később lett testté, ezért a Szűz szülötte csak az újabb kor szülötteinek lett volna hasznára, s nem árasztotta volna ki áldásait a régebbi korokra. A régi korok összes igaz istenhívői, a régi korok szentjeinek teljes száma e hitben élt és tetszett Istennek. Sem a pátriárkáknak, sem a prófétáknak, sem bármely más szentnek nem volt másban üdve, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus megváltásában, amelyet várt az emberiség, mivel a próféták jóslatai és jelei megjövendölték, s ami az ő működése folytán be is következett.

Azért most, testvéreim, az Úr szenvedésének rendjén ne állítsuk annyira szemünk elé az ő emberi gyöngeségét, hogy mintegy azt véljük, hogy hiányzott belőle az isteni hatalom; de a Fiúnak az Atyával egyenlő és egyformán örök formáját se úgy, hogy azt gondoljuk, hogy nem is igazak azok, amelyek Istenhez méltatlannak látszanak. Kettő ugyanis a természet, egy a Krisztus. Az Ige itt nem választható szét az embertől, sem az ember az Igétől. Nincs megvetve az alázatosság, mert nem csökkent a fönség. Semmit sem ártott a sérthetetlen természetnek az, amit el kellett viselnie emberi természetének.

Az az egész áldozat, amit együtt mutatott be az emberiség az istenséggel, Isten irgalmasságának elrendelése volt, s a jóság tette. Oly bilincsek kötöztek le bennünket, hogy csak ez által a tett által szabadulhattunk meg. Az Istenség alázatossága tehát a mi hasznunkért volt. Ily ár vált meg bennünket, ily költség árán gyógyulunk meg! Ki jutna el a gonoszságból a megigazulásig, a nyomorúságból a boldogságig, ha az Igaz nem hajolt volna le a gonoszakhoz, s a Boldog a szerencsétlenekhez? Nem kell hát szégyenkeznünk, szeretteim, Krisztus keresztje miatt, melyet nem a bűn okozott, hanem az isteni bölcsesség ereje hozott létre!

Francke mester (c. 1430): A fájdalmak férfia (Museum der bildenden Künste, Lipcse)

Ámbár a mi gyöngeségünkből kifolyólag valóban szenvedett az Úr Jézus, valóban meg is halt, mégis nem tartózkodott annyira isteni dicsőségétől, hogy a szenvedés megaláztatásai közt semmi isteni működést nem gyakorolt volna. Mert amikor a gonosz Júdás már levetette a bárány álarcát és kimutatta farkasi dühét, és a békecsók álarca alatt megkezdte végrehajtani bűnét, Krisztus egyetlen szava oly hatalmas volt, hogy a leggonoszabbakból toborozott csapatot úgy földre terítette, mintha villám vágott volna közéjük. Hol volt ekkor a gyűlölők szövetsége, hol a harag tüze, hol a fölfegyverzett hadsereg? Az Úr csak azt mondta: „Én vagyok”, s szavára porba hull a gonoszok tömege. Mit tehetett volna az ő ítélő fönsége, mikor ennyire volt képes ítélet előtt álló embersége?

Mindazonáltal tudta az Úr, mit kell tennie az elvállalt titok értelmében, s ezért nem élt hatalmával. Megengedte, hogy üldözői végrehajtsák bűnüket. Mert ha nem akarta volna, hogy elfogják, nem fogták volna el. De ki üdvözült volna az emberek közül, ha Krisztus nem engedte volna magát elfogni? Szent Péter, ki lelkes állhatatossággal állt az Úr mellett, a kegyetlen támadókkal szemben a szent szeretet föllobbanásával kardot rántott a papi fejedelem szolgája ellen, s levágta annak fülét. De nem engedte az Úr, hogy a tüzes apostol tiszteletreméltó föllobbanásában tovább menjen, ezért megparancsolja, hogy tegye hüvelyébe kardját. Nem engedte, hogy késsel és karddal védjék meg a gonoszokkal szemben.

Megváltásunk titka ellen lett volna, ha nem akarta volna magát elfogatni az, aki mindenekért meghalni jött e világra. Nem akarhatta, hogy a dicsőséges kereszt diadala halasztást szenvedjen, s az ördög uralma, az emberiség fogsága még tovább tartson. Alkalmat ad hát üldözőinek dühük kielégítésére. De ebben is kimutatta magát az Istenség. A szolga levágott fülét, amely már meghalt azáltal, hogy megszűnt az élő testtel kapcsolatban lenni, az elcsúfított fejre visszahelyezte az Úr keze. Újjáalakította azt, amit ő alakított, s a hús serényen engedelmeskedik alkotója parancsának.

E tettek tehát isteni erőből folynak. De az, hogy az Úr fönségének hatalmát elnyomta, s megengedte, hogy üldözői erőt vegyenek rajta, csak azért van, mert megszeretett bennünket, és átadta magát érettünk (vö. Ef 5, 2). Közreműködött ebben az Atya, „ki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért” (Róm 8,32). Egy ugyanis az Atya és Fiú akarata, amint egy az Istenség. Az ő elhatározásának gyümölcséért nem tartozunk hálával sem a zsidóknak, sem Júdásnak. Az ő gonoszságuk akaratukon kívül ugyan a mi megváltásunkat szolgálta, s általuk történt mindaz, „amiről kezed és akaratod elhatározta, hogy megtörténjék”(ApCsel 4,28).

 Krisztus halála minket tehát megszabadít, őket vádolja. Egyedül csak ők nélkülözik a Megváltót, pedig mindenki számára el akarták pusztítani. És mégis oly nagy a mi Megváltónk jósága, hogy ők is bocsánatot nyerhetnek, ha Krisztust elismerik Isten Fiának, s ezzel elhagyják gyilkos gonoszságukat. Nem imádkozott hiába az Úr a keresztfán: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). Ez az orvosság még Júdást is meggyógyította volna, ha ahhoz a bűnbánathoz menekült volna, amely visszavezette volna Krisztushoz, s nem ahhoz, amely az önakasztásra ösztökélte. Mikor azt mondta: „Vétkeztem elárulva az igaz vért” (Mt 27,4), megmaradt gonoszságának bűnében, mert halálának küszöbén Jézust nem hitte Isten Fiának, csak hozzánk hasonló embernek. Ha nem tagadta volna az ó mindenhatóságát, talán megnyerte volna irgalmasságát. Legyen ma, kedveseim, jámbor figyelmeteknek ennyi elég! A többiről majd a következő alkalommal fogunk beszélni.