Szentmise a húsvét utáni III. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 26-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

HIRDETÉSEK:

(1) Az április 19-i gyűjtésünk alkalmával a Tiszavirág (szegedi Hit és Fény) közösség nyári táborának anyagi támogatására a "kicsiny nyáj" erején fölül adakozott. Szívből köszönjük a hívek nagylelkűségét!

(2) A nyár folyamán napközi (nem bentlakásos) liturgikus tábort szervezünk a római rítus hagyományos formájához kötődő közösségnek. Minden érdeklődőt kérünk, hogy írjon pár soros e-mailt a holczagi@gmail címre arról, hogy milyen programokat látna szívesen! A tábor végleges időpontját időben igyekszünk meghirdetni.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston magyarázata János evangéliumához, 101. fej. PL 35:1893–1896. In: Az egyházatyák beszédeiből, IV. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 184–189. o.

Az Úrnak azok a szavai: „Még egy kis idő, és már nem láttok engem; és megint egy kis idő, és megláttok engem; mert az Atyához megyek” (Jn 16,16), mielőtt beteljesedtek volna, annyira homályosak voltak a tanítványoknak, hogy amikor egymástól kérdezték, hogy mit jelent, be kellett vallaniok, hogy nem tudják. Így folytatódik az evangélium: „Mondták tehát némely tanítványai egymásnak: Mi ez, amit nekünk mond: Egy kis idő, és nem láttok engem; és ismét egyű kis idő, és megláttok engem; és mert az Atyához megyek? Mondák azért: Mi az, amit mond: Egy kis idő? Nem értjük, mit beszél” (Jn 16,17–18). Az mozgatta meg őket, hogy „kis idő és már nem láttok engem, és megint egy kis idő, és megláttok engem.” Az előbbi helyen ugyanis nem mondta, hogy „kis idő”, csak egyszerűen azt mondta: „Az Atyához megyek, és már nem láttok engem” (Jn 16,10). Ekkor világos volt előttük a beszéd, nem is kérdezősködtek egymás között róla.

Tehát nekik most még homályos volt, amit mondott, de csakhamar világos lett, és előttünk is világos: a beszéd után ugyanis nem sokkal szenvedett, és nem látták, majd röviddel föltámadt, és újra látták. Abban a kifejezésben pedig: „már nem láttok engem”, a „már” azt akarja jelenteni, hogy Krisztust ezután nem láthatják halandó alakban. „Észrevevé Jézus, hogy kérdeni akarják őt, és monda nekik: Efelől tudakozódtak egymás között, hogy mondottam: Egy kis idő, és nem láttok engem; és ismét egy kis idő, és megláttok engem? Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti majd sírtok és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog; ti majd szomorkodtok, de a ti szomorúságtok örömre fordul” (Jn 16,19–20). Ezt úgy kell értenünk, hogy szomorkodtak a tanítványok az Úr halála miatt, de csakhamar örvendeztek föltámadásának. A világ pedig (ezzel a névvel vannak megjelölve ellenségei, akik Krisztust megölték) minden bizonnyal örült Krisztus halálának, ami miatt a tanítványok szomorkodtak. A világ nevén ugyanis e világ gonoszságát érthetjük, azaz e világ barátaiét. Ezekről mondja Jakab apostol levelében: „Aki tehát e világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek” (Jak 4,4). Az Istennek ezek az ellenségei nem kegyelmeztek az Isten Egyszülöttjének sem.

Így folytatja beszédét: „Az asszony midőn szül, szomorúságban vagyon, mert eljött az ő órája; mikor pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra örömében, hogy ember született a világra. Ti is most ugyan szomorúságban vagytok, de majd ismét meglátlak titeket és örvendeni fog szívetek, és örömötöket senki nem veszi el tőletek” (Jn 16,21–22). Ez a hasonlat is könnyen érthető; a hasonlóság nyilvánvaló, maga az Úr magyarázza meg, miért mondta. A szülést szomorúsághoz, a gyermeket örömhöz hasonlítja. Ez az öröm annál nagyobb, ha nem leány, hanem fiú születik. Azok a szavak pedig: "Örömötöket senki nem veszi el tőletek”, arra vonatkoznak, amit Pál apostol fejez ki: „Krisztus, miután föltámadt halottaiból, már nem hal meg, s a halál többé nem uralkodik rajta” (Róm 6,9); az ő örömük ugyanis maga Jézus.

Evangéliumunk eme fejezete, amiről ma elmélkedünk, eddig mindenütt könnyen érthető volt.  Fokozottabb figyelmet kívánnak azonban a következők. Mert mit jelentenek ezek a szavak: „És azon a napon már semmit sem kérdetek éntőlem” (Jn 16,23). Ez a szó „kérdeni” azt is jelenti: kérni; s a görög nyelvű evangélium is, ahonnan a latint fordították, olyan szót használ e helyen, amelyen mind a kettő érthető. Így a nehézség a görög nyelv alapján sem oldható meg. De ha meg is tudnánk oldani, akkor is maradna nehézség. Hiszen azt olvassuk, hogy Krisztust kérték és kérdezték is föltámadása után. Mennybemenetele előtt pl. azt kérdezték tőle tanítványai, hogy mikor állítja helyre Izráel országát (ApCsel 1,6). Mikor pedig már az égben volt, kérte tőle Szent István, hogy adja meg neki az ő lelkületét (ApCsel 7,58). De ki is merészelné gondolni vagy mondani, hogy az égben trónoló Krisztust nem kérhetjük, mikor gyakran kérték, mikor a földön élt? Nem szabadna kérni a halhatatlant,  csak a halandót? De igen, testvéreim, kérjük őt, hogy nehézségünket oldja meg az által, hogy megvilágítja szívünket szavainak megértésére.

Én azt gondolom, hogy ezek a szavai: „Ismét meglátlak titeket, és örvendeni fog szívetek, és örömötöket senki nem veszi el tőletek”, nem arra az időre vonatkoznak, amikor föltámadt, hanem arra, amiről ezeket mondja: „Aki pedig engem szeret, Atyám is szeretni fogja azt, és én is szeretni fogom, és kijelentem neki magamat” (Jn 14,21). Hiszen már föl is támadt, tanítványainak testben meg is jelent, már az Atya jobbján ült, mikor János apostol levelében ezeket írta: „Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, és még nem tűnt ki, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van” (1Jn 3,2). Ez a látás nem a jelen élet látása, hanem a jövő életé, nem ideigtartó, hanem örök. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldöttél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3).

Erről a látásmódról mondja az apostol: „Most tükör által homályban látunk, akkor pedig majd színről-színre. Most rész szerint ismerlek, akkor pedig úgy foglak ismerni, amint én is ismert vagyok” (1Kor 13,12–13). Munkájának eme gyümölcsét most szüli az Egyház vággyal, akkor élvezi látással; most szüli fájdalommal, akkor élvezi örömmel; most szüli imádsággal, akkor élvezi dicsőítéssel. Ez a gyümölcs egyedül szabad, mert önmagáért kívánjuk és nem másért. Erre irányul minden jó cselekvés; ezt nem más miatt, hanem önmagáért birtokoljuk. Ez az a cél, amely elég nekünk. Ez a cél örök, mert hiszen csak az a cél elégséges nekünk, amely végtelen. Ezt sugalmazta a Szentlélek Fülöpnek, mikor mondja: „Uram! Mutasd meg nekünk az Atyát, és elég nekünk!” Erre Jézus azt felelte neki: „Nem hiszed-e, hogy én az Atyában, és az Atya énbennem vagyon?” (Jn 14,8.10). Eme elégséges örök célról halljuk: „Örömötöket senki nem veszi el tőletek”.

Ezek után talán a föntebbieket is jobban megértjük: „Még egy kis idő, és már nem láttok engem, és megint egy kis idő, és megláttok engem". Hiszen rövid időköz az egész jelen élet. Ezek a szavak: „Mivel az Atyához megyek”, ezekkel kötendők össze: „Egy kis idő és már nem láttok engem”, nem pedig azzal: „ismét egy kis idő, és megláttok engem”. Mert azért volt, hogy nem látták, mivel az Atyához ment, nem pedig azért nem látták, mivel meghalt. Említett szavai tehát: „És ismét egy kis idő, és megláttok engem”, az egész Egyháznak szólnak, mint ahogy az egész Egyháznak ígérte: „Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig” (Mt 28,20). Nem késlekedik az Úr ígéretének beteljesítésére. Egy kis idő és meg fogjuk látni ott, ahol már semmit sem kérdezünk és semmit sem kérünk tőle, mert nem lesz mire vágyjunk, mit kérdezzünk.

Ez a kis idő hosszúnak látszik nekünk, mert most folyik: de mikor vége lesz, be fogjuk látni, mily rövid volt. Ne legyen hát a mi örömünk olyan, amilyen a világé, amelyről e szavak szólnak: „A világ pedig örvendeni fog”; de szomorúak se legyünk, míg e világról vágyakozunk! Legyünk olyanok, amilyenekről az Apostol beszél: „Örvendezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban” (Róm 12,12). Hiszen a szülő is, akivel az Úr összehasonlít bennünket, inkább örül nemsokára születendő gyermekének, mint szomorkodik a jelen fájdalma miatt. De fejezzük be beszédünket. Az evangélium következő szavai súlyos kérdéseket vetnek föl, amelyeket nem tudunk röviden elintézni. 

Szentmise húsvét utáni II. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 19-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

HIRDETÉSEK:

(1) Az április 19-i, vasárnapi szentmisénken a Tiszavirág (szegedi Hit és Fény) közösség nyári táborának anyagi támogatására tartunk gyűjtést. A közösség 2010-ben alakult, sérült fiatalokból és családtagjaikból áll, és a rendszeres nyári táboruk teljes költségét nem tudják állni a résztvevők. Minden segítséget szívből köszönünk.

(2) A nyár folyamán napközi (nem bentlakásos) liturgikus tábort szervezünk a római rítus hagyományos formájához kötődő közösségnek. Minden érdeklődőt kérünk, hogy írjon pár soros e-mailt a holczagi@gmail címre arról, hogy milyen programokat látna szívesen! A tábor végleges időpontját időben igyekszünk meghirdetni.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston beszéde a jó pásztorról, János kommentár, 46. fej. PL 35:1727–1732. In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 176–183. o.

Jézus juhairól beszél, a mostaniakról és az utánuk következőkről. Voltak itt ugyanis, akik már az ő juhai voltak, és voltak olyanok, amelyek csak lesznek az ő juhai. Beszélt tehát a jelenlévőkről s az utánuk jövőkről, róluk és rólunk, s azokról is, akik mi utánunk lesznek az ö juhai. Mindnyájan hallják tehát pásztoruk szavát: „Én vagyok a jó pásztor”. Nem mondaná, hogy jó pásztor, ha nem volnának rossz pásztorok is. De a rossz pásztorok maguk is tolvajok és zsiványok, vagy legalább is, mint oly sokan, béresek.

Vizsgálni, elkülöníteni, ismerni kell mindazokat a személyeket, amelyeket az Írás itt elénk ad. Két dolgot már megvilágított az Úr: már tudjuk, hogy ő az ajtó, s hogy a pásztor is ő. Hogy kik a tolvajok és zsiványok, a minapi olvasmányból világos. Ma hallani fogunk a béresről és a farkasról.

Mit mondjunk a béresről? „A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig, és aki nem pásztor, kinek a juhok nem tulajdonai, látván a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut; és a farkas elragadozza és elemészti azokat.” A béres itt nincs kedvező színben föltüntetve, mégis szükség van rá. Nem volna béres, ha bért nem kapna gazdájától. Ki hát ez a béres, aki hibáztatható is meg szükséges is? Maga az Úr világosítson meg bennünket, hogy megértsük, kik a béresek, és magunk ne legyünk béresek. Ki hát a béres?

Vannak elöljárók az Egyházban, akikről Pál apostol azt mondja: „Hiszen mindenki a maga, és nem Jézus Krisztus dolgával törődik” (Fil 2,21). Mit jelent, hogy a magáéval törődik? Azt, hogy Krisztust nem ingyen szeretik, az Istent nem Istenért keresik; múló javakat kergetnek, nyereségre áhítanak, tisztségeket az emberektől várnak. Mikor ezeket a dolgokat szereti az elöljáró, és ezekért szolgál az Istennek, bárki is legyen, béres az, nem tartozik Isten gyermekei közé. Az Úr is azt mondja ezekről: „Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat” (Mt 6,5)

Halljátok, Timótról mit mond Pál apostol: „Reménylem az Úr Jézusban, hogy Timoteust hamarosan hozzátok küldöm, hogy megnyugodjam, ha értesülök dolgaitokról. Senkim sincs ugyanis, aki lélekben annyira hozzám hasonló volna és oly őszintén szívén viselné ügyeteket. Hiszen mindenki a maga, és nem Jézus Krisztus dolgával törődik” (Fil 2,19–21). Fölsóhajtott a béresek között a pásztor: olyan valakit keresett, aki őszintén szereti Krisztus nyáját, és azok között, kik ekkor voltak körülötte, nem talált ilyent. Nem mintha senki sem lett volna ekkor Krisztus Egyházában Pál apostolan és Timóton kívül, aki őszintén törődött volna a nyájjal, hanem abban az időben, amikor Tímótot elküldte, véletlenül senki sem volt mellette fiai közül. Csupa béres volt vele, akik a magukét keresték és nem Jézus Krisztusét. De a nyájjal annyira törődő apostol elküldte fiát, s a béresek kőzött maradt.

Találunk ma is béreseket, bár csupán az Úr lát keresztül rajtuk, aki a szívet vizsgálja. De néha mi is megismerjük őket. Nem hiába mondja maga az Úr a farkasokról: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 1,16). Megvannak az Úr aklának az elöljárói. Közülük némelyek hűségesek, mások csupán béresek. A hűséges elöljárók a pásztorok. Ha pásztorok, hogy lehetne egy pásztor, hacsak nem úgy, hogy mindnyájan egy pásztor tagjai, akinek viszont a juhok tulajdonai.

Mondtam, hogy a béresek is szükségesek. Sokan vannak az Egyházban, akik földi hasznokat tartanak ugyan szem előtt, mégis hirdetik Krisztust, s általuk Krisztus szava szól hozzánk. S a juhok követik is, nem a bérest, hanem a pásztor szavát a béres szavában. Halljátok, hogy maga az Úr késztet, hogy a béresek szavát megszívleljétek: „Mózes székébe az írástudók és farizeusok ültek. Mindazt tehát, amit mondanak nektek, tartsátok meg és tegyétek, de tetteik szerint ne cselekedjetek!” (Mt 23,2–3). Mit mondana mást, mint azt, hogy a béresek által a pásztor hangját halljátok. Mózes szószékén Isten törvényét tanítják: tehát általuk Isten tanít. De ha a sajátjukat akarnák tanítani, ne hallgassátok és ne kövessétek őket! Mert az ilyenek a magukét keresik és nem azt, ami Jézusé. Azt ugyan egy béres sem meri mondani Krisztus népének, hogy a magadét keresd, ne Jézus Krisztusét! Amit rosszul tesz, nem hirdeti Krisztus katedrájáról. Azzal árt, hogy rosszat tesz, azzal azonban nem, ami jót hirdet. A szőlőt vedd, a tövistől óvakodj!

Ugye, megértettétek, mit akarok ezzel mondani? De a gyengébbek kedvéért bővebben megmagyarázom. Hogyan mondhattam, hogy a szőlőt vedd, a tövistől óvakodj, mikor az Úr azt mondja: „Vajon szednek-e a tövisbokorról szől6t, vagy a bojtorjánról fügét?” (Mt 7,16). Teljesen igaz. De én is igazat mondtam azzal, hogy vedd a szőlőt és őrizkedj a tövistől. Mert némelykor a szőlőtő termette gyümölcs a kerítésről függ le. Hosszú a venyige, tövisek veszik körül s köztük a szőlő gyümölcse. A szőlőtő nem hajtott töviseket, hanem a venyige futott a tövisek közé. Ne nézz semmit, csak a gyökereket! Úgy találod, hogy más tőről fakadt a szóló és másról a tövis? A szőlőt a szőlőtő a szőlőgyökéren termette.

Mózes katedrája volt a szőlőtő, a farizeusok erkölcsei a tövisek. A rosszak által hirdetett igaz tanítás pedig olyan, mint a sövényre futott szőlőág, szőlő a tövisek közt. Óvatosan vedd le ezt a szőlőt, hogy meg ne sebezd kezedet: azaz, mikor hallgatod igaz tanítását, ne kövesd gonosz tetteit. Miket mondanak, tegyétek – szedjétek a szőlőt –, amiket azonban tesznek, ne tegyétek – kerüljétek a töviseket! A béres szájából is a pásztor szavát halljátok, de ne legyetek béresek, hiszen a pásztor tagjai vagytok.

Ugyanaz a Szent Pál, aki mondja: „Senkim sincs ugyanis, ki lélekben annyira hasonló volna és oly őszintén szívén viselné ügyeteket. Hiszen mindenki a maga, és nem Jézus Krisztus dolgával törődik” (Fil 2,19–21), más helyen különbséget téve a béresek és fiúk között, azt mondja: „Némelyek ugyan irigységből és versengésből, mások azonban jóakaratból hirdetik Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelméért vagyok itt. Azok meg versengésből, nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, s azt hiszik, hogy lelki kint okoznak bilincseimben” (Fil 1,15–11). Ezek béresek voltak és irigykedtek volna, ha nem mulandókat kerestek volna. De figyeljetek, hogy folytatja: „No de mit tesz ez? Hacsak bármi módon, akár hátsó gondolattal, akár őszinte szándékkal hirdetik Krisztust, én ennek örülök” (Fil 1, 18).

Krisztus az Igazság: az igazságot a béresek hátsó gondolattal hirdetik, a fiúk tiszta szándékból. A fiúk békésen várják az Atya örökségét, a béresek gazdájuk időre szóló fizetését lesik. Kevesbedjék bennem a földi dicsőség, irigykedjenek rám a béresek, s hirdettessék Krisztus isteni dicsősége Isten fiai ajkán s a béresek ajkán: „Akár hátsó gondolattal, akár őszinte szándékkal hirdetik Krisztust” (uo.).

Láttuk most már, hogy ki a béres. Ki lenne a farkas, ha nem a gonosz lélek? És mit hallottunk a béresről? „Látván a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut; mert béres, és nem törődik a juhokkal” (Jn 10,12–13). Ilyen volt talán Pál apostol is? Távolról sem! Talán Péter apostol, vagy a többi apostolok, Júdás, a kárhozat fia kivételével? Isten mentsen! Pásztorok voltak tehát? Teljes mértékben! Hogy van hát akkor egy pásztor? Már mondtam, a pásztorok annyiban pásztorok, amennyiben a Pásztor tagjai. Ő volt a fej, az ő vezetése alatt egyesültek, egy test szervezetében egy lélekkel éltek: s ezzel mindnyájan egy pásztorhoz tartoztak.

Ha tehát pásztorok voltak, nem pedig béresek, miért futottak meg, mikor üldözést szenvedtek? Magyarázd meg nekünk, Urunk! Olvastam Szt. Pál levelében, hogy Pál megfutott: kosárban eresztették le a falon, hogy kikerülje az üldöző kezét (2Kor 11,33). Nem volt talán gondja nyájára, akiket a farkas közeledtére elhagyott? Nagyon is volt, de imáival az égben székelő Pásztornak ajánlotta őket; ő pedig megfutamodásával szolgálta az ő érdeküket, amint egy helyt mondja: „De tiértetek még szükséges, hogy megmaradjak a testben” (Fil 1,24). Hiszen tőle hallották mind: „Mikor pedig üldöznek titeket egyik városban, fussatok a másikba!” (Mt 10,23).

Az Isten kegyeskedjék e kérdést nekünk megmagyarázni. Uram, te mondtad azoknak, akiket bizonnyal hűséges pásztoroknak rendeltél, akiket tagjaidnak alakítottál, ezeket a szavakat: „Mikor pedig üldöznek titeket, fussatok!” Igazságtalan vagy hát velük szemben, mikor béreseknek nevezed azokat, akik megszaladnak, mikor a farkast látják jönni. Kérjünk útmutatást a kérdés mélységének megértésére, kopogtassunk, maga az ajtó őrzője lesz, aki nekünk ajtót nyit.

Ki az a béres, aki megszalad, ha látja a farkas közeledését? Aki a magáét keresi, nem Jézus Krisztusét, aki a bűnöst nem meri feddeni (1Tim 5,20). Ha valaki súlyosan vétkezett, megrovandó, kiközösítendő. De a kiközösített ellenséggé válik, leskelődik, ott árt, ahol csak tud. Már most az olyan, aki a magáét keresi, nem Jézusét, hogy el ne veszítse a barátság kellemességét, s az emberi ellenségeskedések kellemetlenségét elkerülje, hallgat, nem fedd. Íme, megragadja a farkas a juh torkát: az ördög házasságtörésre ösztönzi a hívőt; te meg hallgatsz, nincs feddő szavad. Jaj béres, látod jönni a farkast és elfutsz. Azt mondja talán: itt vagyok, nem futottam el. Elfutottál, mert hallgattál, hallgattál, mert féltél. A lélek megfutamodása a félelem. Testileg álltál ugyan, de lelkileg megszaladtál; pedig nem így cselekedett az, aki így beszélt: „Mert ha testileg távol is vagyok, lelkileg veletek vaqyok” (Kol 5.). Lelkében hogyan menekült volna el az, aki távollétében is korholta leveleiben a paráznákat? 

Érzelmeink lelkünk megmozdulásai. Az öröm a lélek kiömlése, a szomorúság lelki összeszorulás, a vágy a lélek előrehaladása, a félelem a lélek megfutása. Ha gyönyörködsz, lelkileg kiömölsz; ha szomorkodsz, lelked összeszorul; ha megkívánsz valamit, lelked megy valami után; ha félsz, lelkileg megfutamodsz. Ezért mondhatjuk, hogy menekül a béres, ha meglátja a farkast. Miért? Mert béres és nem törődik a juhokkal. Miért nem törődik a juhokkal? Mert béres. Mit jelent az, hogy béres? Ideiglenes bért keres, nem fog örökké az égi házban lakni.

Van még itt keresni és megmagyarázni való, de nem akarlak terhelni benneteket. Az isteni étellel szolgatestvéreinket szolgáljuk ki, a juhokat az Úr legelőjén legeltetjük, s egyúttal mi is táplálkozunk. Nem kell megtagadnunk azt, ami szükséges, de az ételek sokaságával sem megterhelnünk a gyönge szívet. Ne vegyétek hát zokon, kedveseim, ha mindazt, ami még itt kifejtésre vár, ma nem taglalom! De Isten nevében újra beszéd tárgyává tesszük ugyanezt a szentírási részt, s az ő segítségével még serényebben fogjuk elemezni. 

Szentmise a húsvét utáni I. vasárnapon (fehérvasárnapon)

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 12-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston beszéde húsvét nyolcadára, fehérvasárnapra, Sermo 259. PL 38:1196–1201. In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 171–175. o.

A nyolcadik nap a világ végén új életet jelent, a hetedik pedig a szentek jövendő nyugalmát a földön. Uralkodni fog ugyanis az Úr szentjeivel együtt a földön, amint az írások mondják. Állni fog az Úr elkülönített és minden gonosz ragálytól megtisztított Egyháza, ahová gonosz nem teheti be a lábát. Ezt jelképezi az a 153 hal (Jn 21,11), amelyről már, ha jól emlékszem, elmélkedtünk.

Az Egyház itt jelenik meg először igazi fényben és méltóságban. Senkinek sem lesz itt kedve csalni, hazudni, farkas létére báránybőrbe bújni. „Jönni fog ugyanis az Úr, ki a sötétség titkait is megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza, és akkor dicsérete leszen kinek-kinek az Istentől” (1Kor 4,5). Rosszak ugyanis itt már nem lesznek: őket erre az időre már elkülöníti az Úr. A szentek sokasága úgy jelenik meg, mint a csűrben megtisztított búza, és úgy lesz beöntve a halhatatlanság égi hombárába. Ott tisztítják meg a gabonát, ahol előbb kicsépelték. Azt a helyet, ahol a gabonát kicsépelték és a polyvától megtisztították, a tiszta gabona szépsége díszíti.

A szelelés után a csűr egyik oldalán egy rakás pelyvát, másik oldalán egy rakás gabonát látunk. Tudjuk, hogy mi lesz a pelyva sorsa; azt is, hogy mennyire örül a gazda a gabonának. Most, mikor a pelyva már el van választva a gabonától, gyönyörűség annyi munka után nézni a nagy kupac gabonát, amely eddig a pelyva között rejtőzött, és ezért nem lehetett látni cséplés közben. A tiszta gabonát most már a hombárba öntik és gondosan őrzik. Így folyik e világban a lelki értelemben vett cséplés is, de a gabona és pelyva úgy össze van itt keveredve, hogy nehéz szétválasztani, mert a szelelés még nem történt meg. A szentek tömege az ítéletnapi szelelés után fog megjelenni, méltóságban tündökölve, érdemekben gazdagon, maga előtt víve szabadítójának irgalmasságát. Ez lesz a hetedik nap.

Első napnak az Ádámtól Noéig terjedő időt vehetjük, másodiknak a Noétól Ábrahámig, harmadiknak az Ábrahámtól Dávidig, negyediknek a Dávidtól a babiloni fogságig, ötödiknek a fogságtól Jézus Krisztus eljöveteléig terjedő időt. Az Úr születésétől kezdve tehát a hatodik napot töltjük. És amint a Teremtés könyve szerint az ember a hatodik napon teremtetett az Isten hasonlatosságára (Ter 1,26–27), így a jelenkorban is mintegy a hatodik napon újulunk meg a keresztségben, hogy visszanyerjük Teremtőnkkel való hasonlatosságunkat.

Mikor pedig ez a hatodik nap eltelik ama szelelés után jön a nyugalom, jön Isten szentjeinek és igazainak örömünnepe. A hetedik nap elteltével pedig abba az életbe és nyugalomba megyünk, „amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt, amiket Isten készített azoknak, akik őt szeretik” (1Kor 2,9). Ekkor mintegy visszatérünk a fejhez. Amint pedig hét nap elteltével a hét ugyanazon napjához érünk, ahonnan kiindultunk, éppígy a világ hét kora után ugyanazon halhatatlanságba és boldogságba jutunk vissza, ahonnan a bűnbeeséssel kiestünk.

Figyelmeztetlek benneteket, hogy kettős irgalmasságot gyakorol, aki, úgy ad a szegénynek, hogy saját maga adja. Mert nemcsak az adakozó jóságának kell meglennie bennetek, hanem a kiszolgáló alázatosságának is. Testvéreim, nem tudom hogyan, de érzi az adakozó lelke az emberi sors és emberi gyöngeség közösségét, mikor a módosabb kezét a szűkölködő kezébe teszi. Ámbár egyik ad, a másik kap, mégis összekapcsolódik az adakozó a megajándékozottal. Nem a baj kapcsol össze bennünk, hanem az alázatosság.

A ti gazdagságtok, ha Istennek tetszik, megmarad nektek és fiaitoknak. De azt a földi gazdagságot ne is említsük, amely az ember ártalmára van. A kincs ugyan nyugodtan hever a házban, de gazdája nyugalmát elveszi. Fél ez a rablótól, betörőtől, hűtlen szolgától, a gonosz és rossz szomszédtól. Minél többje van, annál jobban fél. De ha kincsedet alamizsnálkodással Istenre bízod, nem veszted el. Aggódnod sem kell érte, mert maga az Isten őrzi meg az égben, aki a földön is megadja azt, amire szükséged van. Vagy talán félsz, hogy Krisztus elveszíti azt, amit rábíztál? Nemde mindenki hű vagyonkezelőt választ családjából, hogy rábízza pénzét. Az a kezelő hatalmában áll, hogy a rábízott pénzt el ne lopja, de az nem, hogy el se veszítse.

De Krisztusnál ki megbízhatóbb, ki mindenhatóbb? Sem ellopni nem tud semmit tőled, hiszen mindent ő adott neked, amit neki adhatsz; sem valamit elveszíteni nem tud, mert mindent mindenható kezében tart. Tápláljátok bensőtöket, mikor agapét ültök! Mikor fölszolgálunk, a magunkét adjuk, sajátkezűleg adjuk, bár csak azokat adjuk, amiket Istentől kaptunk. Jó és Istennek nagyon kedves dolog, ha az adakozást sajátkezűleg végzitek. Elfogadja és viszonozza ajándékodat az Úr, aki megadta azt, amit másnak adj már azelőtt, mielőtt megérdemelted volna. Az adakozáshoz hozzá kell kapcsolni a saját kezű szolgálatot.

Mikor két érdemet nyerhetsz, miért veszítenéd el az egyiket? De mivel ki-ki elégtelen arra, hogy mindenkinek adjon, adjon mindenki erejéhez mérten vidáman a szegényeknek. “Mert lsten a jókedvű adakozót szereti.” (2Kor 9, 1) Szerezzük meg mindenáron a mennyek országát! Ne mondja senki, akinek legalább két dénárja van, hogy ő alkalmatlan a mennyek országa megszerzésére! Az evangéliumi özvegy ennyiért szerezte meg (Lk 21,2).

Elmúltak az ünnepnapok, következnek a napi foglalatosságok, üzletek, pörök. Testvéreim, ügyeljetek magatokra e fajta ügyeitekben. Az elmúlt ünnepnapokban a szelídséggel kellett töltekeznetek, nem pedig pörös ügyeitek megoldásán gondolkoznotok. Vannak azonban olyan emberek is, akik azért pihennek ezekben a napokban, hogy gonoszságokat találjanak ki, amelyeket majd e napok elteltével véghez visznek. 

Kérlek benneteket, hogy úgy éljetek, mint akik tudjak, hogy egész életükről, nem pedig csupán e tizenöt napról, számot kell Istennek adniok! A Szentírásnak sok kérdését szeretném még nektek megvilágítani, de az idő rövidsége miatt most nem tehetem. Tudom, hogy ezzel nektek tartozom, ezért meg is fogom adni. De egy tartozása mindenkinek van: a szeretet.

Szentmise húsvét vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 5-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Aranyszájú Szent János beszéde Krisztus Istenünk dicsőséges és üdvösséges föltámadásának szent és fényhozó napján. 

Aki jámbor és istenszerető, élvezze ezt a szép és derűs ünnepséget!
Aki hálás szolga, örvendezve lépjen be az ő Urának örömébe!
Aki a böjtölésben megfáradt, élvezze most a jutalmát!
Aki az első órától munkálkodott, nyerje el ma igazságos bérét!
Aki a harmadik után jött, hálásan ünnepeljen!
Aki a hatodik óra után érkezett, egyáltalán ne kételkedjék, mert semmiben sem károsodik 
meg!
Aki a kilencedik óráig késlekedett, jöjjön, egyáltalán ne habozzék!
Aki csak a tizenegyedik órában érkezett, az se féljen késlekedése miatt, mert bőkezű az Úr: az utolsót éppúgy fogadja, mint az elsőt, a tizenegyedik órában érkezettet éppúgy megpihenteti, mint azt, aki az elsőtől fogva dolgozott; a későbbit is kegyelmébe fogadja és az elsőt is megbecsüli; annak is ad, ezt is megajándékozza; a cselekedeteit is elfogadja és a szándékát is üdvözli, a munkáját is megbecsüli és az elhatározását is megdicséri.
Lépjetek hát be mindannyian a mi Urunk örömébe; elsők és másodikok, élvezzétek jutalmatokat!
Gazdagok és szegények, együtt ujjongjatok!
Mértékletesek és könnyelműek, tiszteljétek ezt a napot!
Akik böjtöltetek és akik nem böjtöltetek, vigadjatok ma!
Tele az asztal, tobzódjatok valamennyien!
Sok a borjú, senki se távozzék éhesen!
Mindannyian élvezzétek a hit lakomáját!
Mindannyian élvezzétek a jóság bőségét!
Senki se siránkozzék szegénysége miatt, hiszen megjelent a közösség országa!
Senki se bánkódjék vétkezései miatt, hiszen bűnbocsánat kelt ki a sírból.
Senki se féljen a haláltól, hiszen megszabadított minket tőle az Üdvözítő halála!
Eltörölte azt, amikor alávetette neki magát.
Leigázta az alvilágot az, aki alászállott az alvilágba.
Megkeserítette azt, amikor megízleltette vele az ő testét.
És ezt látván előre Izajás, így kiáltott föl: Az alvilág – úgymond – megkeserült, amikor ott lenn találkozott veled.
Megkeserült és megrontatott.
Megkeserült és megcsúfoltatott.
Megkeserült és megöletett.
Megkeserült és megsemmisült.
Megkeserült és megbilincseltetett.
Testet ragadott meg és Istent talált.
Földet ragadott meg és a mennyel került szembe.
Olyat ragadott meg, amit látott, és oda hullott alá, ahonnan nem látott.
Ó, halál, hol van a te fullánkod?
Alvilág, hol van a te győzelmed?
Föltámadott Krisztus, és lehullottak a démonok.
Föltámadott Krisztus, és örvendeznek az angyalok.
Föltámadott Krisztus, és senki halott nincs a sírban.
Mert föltámadván Krisztus a halottaiból, első zsengévé lett az elhunytak közül.
Övé a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké! Ámen.

Szentmise szenvedés II. vasárnapján (virágvasárnapon)

 

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. március 29-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

 Clairvaux-i Szent Bernát (2.) beszéde virágvasárnapra (PL 183:256–259). In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 164–170. o.

Körmenetet készülünk tartani, s utána csakhamar hallani fogjuk Krisztus szenvedésének történetét. Mi célja ennek a csodálatos kapcsolatnak, vagy mi lehetett Atyáink gondolata, hogy a szenvedés-történetet összekapcsolták a körmenettel? Az érthető, hogy a körmenetet ma tartjuk, mivel a mai napon történt. De miért kapcsolódik hozzá a szenvedés, amely csak a rá következő pénteken következett be? Azért, hogy megtanuljuk, hogy e világ semmiféle örömében el ne bízzuk magunkat, mivel az öröm mögött gyász leselkedik ránk. Ne legyünk hát olyan ostobák, hogy szerencsénk vesztünket okozza, hanem a jóban se feledkezzünk meg a szerencsétlenségről!

A jelen élet jónak és rossznak keveréke, nemcsak a világi, hanem a lelki ember számára is. Azt látjuk ugyanis, hogy a világi emberrel is egyszer olyan dolgok történnek meg, amelyek tetszenek, máskor meg olyanok, amelyek nem tetszenek. A lelki emberrel sem történnek csak szomorú, vagy csak vidám dolgok, hanem egy nap alatt szomorú is, vidám is, mint a Szentírás mondja: „Minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed”(Jób 7,18). Bizony így van, míg a világ áll, helyesebben, míg folyik.

Egyébként két nagyon ellenkező élet következik. Az egyikben csak sírás lesz s fogak csikorgatása, a másikban hálaadás és dicséret. „És az lsten majd letöröl szemünkből minden könnyet, és halál nem leszen többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem leszen többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21,4). S most, a jelen életben Isten szolgáival sem mindig az történik, amit szeretnének, mint ahogy a világ szerelmeseinek is sok kellemetlenséget kell kiállaniok. De az előbbiek rossz napokban a jókra emlékeznek, hogy kislelkűek és türelmetlenek ne legyenek, amilyenekről a zsoltár beszél: „Mikor jót teszel vele, dicsőít téged” (Zsolt 48,19). A jó napokban meg a rosszakra emlékeznek, hogy föl ne fuvalkodjanak, és jólétükben azt ne mondják: mindörökre így maradunk.

Amint pedig a földi dolgokban való szerencse vesztét okozhatja az oktalan világi embernek, éppígy megronthatja a tanulatlan lelki embert a lelki kincsekben való bővelkedés. Igaz, az ilyen ember nem igazi lelki ember, mert a lelki ember mindent megfontol. A szerencse a dőréket veszíti el, nem az okosakat (Péld 1,32). S ámbár a szerencsétlenség is sokakat letör, mégis sokkal többnek árt a szerencse. Erre vonatkoztat hatjuk a zsoltár szavát: „Ezren esnek el bár oldalad mellől”, tudniillik baloldalad mellől, ami a szerencsétlenséget jelenti, de sokkal többen „tízezren esnek el jobbod felől”, ami viszont a szerencsét jelképezi (Zsolt 90,7).

Mivel pedig mindkét oldalról fenyeget a veszedelem, könyörögve kéri a bölcs: „Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot!”(Péld 30,8), nehogy talán a gazdagság gőgössé, a szegénység türelmetlenné tegyen. Ezért van az, hogy az Úr is alázatosságot akar tanúsítani bevonulásakor, mint ahogy türelmes volt szenvedés közben. Szenvedéskor vitték, mint a juhot leölésre, és elnémult, mint nyírója előtt a bárány, és nem nyitotta meg száját, nem fenyegetett, mikor verték, hanem inkább imádkozott: „Atyám! Bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34).

És Jeruzsálembe való bevonulásakor hogy cselekedett? A nép készülődött, hogy eléje menjen; és Krisztus tudta ezt, hisz tudja, ami az emberben lakik. És ő is útra kelt, de nem diadalszekereken, és aranyhámos lovakon, nem aranyveretes trónuson, hanem egy kicsiny kis szamár hátán, amelyre az apostolok ócska ruhája volt terítve. De miért akart diadalmas bevonulást tartani, mikor tudta, hogy nemsokára a szenvedés következik? Talán azért, hogy keserűbb legyen a szenvedés, amelyet diadalmenet előzött meg. Hisz ugyanaz a nép, ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben feszítette néhány nap múlva keresztre, amely oly nagy lelkesedéssel fogadta. Ó, mennyire másképp hangzik: „El vele, el vele, feszítsed meg őt!” (Jn 19,15), mint az: „Áldott, ki az Úr nevében jön. Hozsanna a magasságban!” (Mt 21,9); vagy: „Izráel királya” (Jn 12,13), és „Nincsen királyunk, csak császárunk!” (Jn 19,15). Mennyire más a zöld ág, mint a kereszt, mennyire más a virág, mint a tövis! Aki elé előbb mások ruháját terítették, azt megfosztják saját ruháitól, és sorsot vetnek reájuk. Jaj, a mi keserves bűneinknek! Eltörlésükért kellett neki annyi keserűséget elszenvednie!

Most már a bevonulásra térve mintha négy rendet látnék benne megkülönböztetve; mindez talán a mi körmenetünkben is látható lesz. Némelyek előrementek és előkészítették az utat. Ezek azok, akik utat készítenek az Úrnak a ti szívetekbe, akik kormányoznak titeket, és irányítják lépteiteket a béke útján. Mások követik ezeket; ezek azok, akik a maguk tudatlanságának ismeretében állandó odaadással szegődnek az előttük menők nyomdokaiba. Itt voltak a tanítványok is, a Krisztus mellé szegődött háznép. Ők azok, akik a legjobb részt választották, akik kolostorban egyedül Istennek élnek, állandóan az Isten mellett vannak, az ő tetszését keresik.

De barom is volt a menetben, ezen ült az Úr. Ez a keményszívűeket és ezért valamiképpen állati lelkűeket jelképezi. Efféle állat nem volt nagyobb számban abban a menetben, nem is illett volna oda. Inkább teher lett volna, mint dísz, s a menet fönségét aligha emelte volna. Mert az ilyen állatok nem tudnak énekelni, s hangjuk idomtalan állati hang. Állandóan ostorral és sarkantyúval kell noszogatni őket. De őket sem ejti el az Úr, míg alkalmazkodnak a rendhez. Hozzájuk intézi e szavakat: „Szolgáljatok az Úrnak rettegve”, és „tanuljatok fegyelmet, hogy föl ne gerjedjen az Úr haragja, és az igaz útról el ne vesszetek” (Zsolt 2,11–12) Mert ha a barom nem tűri ezt a fegyelmet, mi marad más hátra, minthogy méltatlankodva veti el az Úr. És tüstént letér ekkor az útról, rohan a tövisek és kórók közé, amelyek elnyomják Isten igéjét. E tövisek és kórók a világ gazdagsága és a test vágyai. De ha itt köztünk vannak ilyenek, akiknek nehéz a rend, és minden terhes, akiket gyakran kell ostorozni és nógatni, kérem őket, tanuljanak az állatoktól, és ha tudnak, alakuljanak át emberré. Hadd lehessen őket a többi emberek közé sorolni, akár az elől menők, akár az ezekhez csatlakozók, akár a távolabbról követők közé. Ha ezt nem teszik, akkor csak arra kérem őket, hogy legalább mostani helyükön maradjanak meg, s közben türelemmel viseljék el azt, ami számukra üdvös, ha nem is nagyon kellemes. Talán majd méltóztatik az Úrnak rátekinteni alázatosságukra, s valami jobb helyre lépteti elő őket.

Akarjátok, hogy valamivel megvigasztaljuk a mi barmunkat? Azt tudjuk, hogy énekelni nem tud. Nem azok közül van, akik azt mondhatják: „Énekek nekem a te parancsolataid, zarándokságomnak helyén” (Zsolt 118,54). Mégis az összes közül őhozzá van legközelebb az Úr. Mert még tanítványai sincsenek oly közel hozzá, mint a barom, amelyen ül. Ezt halljuk a prófétától is: „Közel van az Úr a megtört szívűekhez” (Zsolt 33,19). Hisz a beteg gyermeket az anya is jobban kényezteti, és gyakrabban megcsókolja. Senki se méltatlankodjék, ne vesse meg azt, aki Krisztus barma akar lenni. Mert aki egyet megbotránkoztat e kicsinyek közül, súlyosan megbántja azt, aki e kicsinyeket, mint az anya irgalmasságának keblén melengeti, míg meg nem erősödnek. Ezért figyelmeztet Szent Benedek is az erkölcsi fogyatékosságok béketűrő elviselésére (Regula 72).

Négy rendet lehet tehát az Úr bevonulásában megkülönböztetni. Az okos jó emberek mennek elől, és az egyszerű jó emberek követik őket. Hozzáteszem, hogy jó emberek, mert a nem jó okosak gonoszak, mint a Szentírás mondja: „Értenek ahhoz, hogy rosszat cselekedjenek” (Jer 4,22), s a nem jó egyszerűek pedig ostobák. Krisztus menetében pedig nincs helyük a gonoszaknak és ostobáknak. Akik hozzájuk csatlakoznak, azok a szemlélődők. A keményszívűek és kissé jámborak azok, akik hordják őt, akiket megterhel. De íme, mind az Úr menetében vannak, s senki sem látja az ő arcát. Akik ugyanis elől mennek, el vannak foglalva az úttöréssel, a mások bűnei és kísértései miatt való aggodalommal. Azok sem láthatják arcát, akik követik. De amint Mózesnek mondta az Úr, hátulról láthatják.

A barom, amelyen ül, szintén nem emeli föl látására tekintetét, hanem mindig a földre néz. Azok azonban, akik hozzája csatlakoznak, néha láthatják az arcát, de csak futólagosan és nem állandóan, nem teljesen, mindaddig, míg úton vannak. A többiekhez viszonyítva mégis ők látják leginkább színről-színre, éppúgy, mint Mózes, akivel színről-színre beszélt az Úr, míg a többi prófétával csak látomásokban és álomban. De arcának teljes látását maga Mózes sem nyerte meg életében, mert mint maga mondja az Úr, nem lehet őt látni ebben az életben, ebben a bevonulásban.

Adja meg hát az ő nagy jósága szerint, hogy bevonulásában megmaradhassunk, míg élünk, hogy majd ama nagy bevonulásban, amikor övéivel együtt fölveszi őt az Atya, és mikor átadja földi megbízatását az Atyaistennek, mi is méltók legyünk belépni a szent városba, vele együtt, aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.