Szentmise a húsvét utáni IV. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. május 3-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Aranyszájú Szent János homíliája János evangéliumához (78.). PG 59:419–426. In: Az egyházatyák beszédeiből, IV. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 190–204. o.

Nagy ereje van a szomorúságnak és erőseknek kell lennünk, hogy nagylelkűen ellen tudjuk állni a lélek e betegségének. Mivel pedig valami haszna is van a szomorúságnak; használjuk ki és miután már kihasználtuk, hagyjuk el belőle azt, ami fölösleges. Amikor ugyanis mi vagy mások vétkezünk, akkor csak hasznos a szomorúság. Amikor azonban emberi bajokba kerülünk, haszontalan a szomorúság. Mivel tehát a még tökéletlen tanítványokat ez a szomorúság fogta el, figyeld csak meg, hogyan tereli őket Krisztus még korholásával is a helyes útra! Ők ugyanis, akik már azelőtt ezerszer kérdezgették Jézust, amint Péter is kérdezte: „Hová mégy?”, meg Tamás: „Nem tudjuk, hová mégy; miképpen tudhatnák az utat?” (Jn 13,36; 14,5) és Fülöp: „Mutasd meg nekünk az Atyát!” (Jn 14,8) – most ilyesmiket hallván: „Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából”; és gyűlölni fognak; és „aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek” (uo. 16,2); annyira elcsüggedtek, hogy még dadogni vagy beszélni sem tudtak. Ezt szemükre hányva mondta nekik: „Mindezt pedig kezdetben nektek nem mondottam, minthogy veletek valék. Most pedig elmegyek ahhoz, ki engem küldött; és senki közületek nem kérdi tőlem: Hová mégy? Hanem mivel ezeket mondottam, szomorúság töltötte be szíveteket” (Jn 16,5).

A túlságosan nagy szomorúság bizony veszélyes. Veszélyes, mondom, és a halál útját készíti elő. Ezért mondta már Pál: „Hogy a fölötte nagy bánat valamiképen meg ne eméssze az ilyent” (2Kor 2,7). „Mindezt pedig kezdetben nektek nem mondottam” szólt Jézus. Miért nem mondta meg kezdettől fogva? Azért, hogy senki se mondhassa: a gyakran előforduló, jelentéktelen dolgokból akar következtetni. És miért kezd ilyen nehéz dologba? Ezeket – így szólt – kezdettől fogva tudtam, és nem azért hallgattam, mintha nem tudtam volna, hanem mert veletek voltam. Krisztus itt ismét emberi módon fejezi ki magát, azaz: mivel biztonságban voltatok és kedvetek szerint kérdezősködhettetek. Ezenkívül minden támadás tulajdonképen én ellenem irányult, fölösleges lett volna tehát mindezt már a kezdetben megmondani. Hát vajon nem mondta-e meg előre mindezeket? Nemde, miután összehívta a tizenkettőt, így szólt hozzájuk: „A helytartókhoz és királyokhoz hurcolnak majd ... és megostoroznak benneteket zsinagógáikban” (Mt 10,18, 17). Miért hangoztatja tehát: „Kezdetben nem mondottam?” Azért, mert csak a megverést és elővezetést jósolta meg, nem jelezte azonban, hogy meggyilkolásuk ellenségeiknek annyira szívügyük lesz, és hogy azt istentiszteletnek tartják. Mert ez rettentette meg a legjobban a tanítványokat, hogy mint a gonoszokat és romlást okozókat kell őket elítélni.

Akkor azt fűzte hozzá jóslásaihoz, amit a pogányoktól fognak majd elszenvedni. Most azt vázolta, mégpedig sokkal hevesebben, amit a zsidóktól fognak majd eltűrni, s fölvilágosította őket, hogy: már a kapuban áll a megpróbáltatás. „Most pedig elmegyek ahhoz, ki engem küldött; és senki közületek nem kérdi tőlem: Hová mégy? hanem mivel ezeket mondottam, szomorúság töltötte be szíveteket.” Nem kis vigasztalás volt számukra az a tudat, hogy Krisztus ismeri; micsoda nagy a szomorúságuk. Távozása és a bekövetkezendő bajok fölötti aggódásukban – melyekről azt sem tudták: vajon el tudják-e viselni – meg voltak döbbenve. Miért nem közölte ezt velük csak később, amikor már vették a Szentlelket? Azért, hogy megtanuld: a tanítványok megerősödtek már az erényben. Ha még a Szentlélek vétele előtt sem futottak meg, noha a szomorúság emésztette őket, akkor gondold csak meg, milyenek lesznek majd kegyelemmel teljesen. Mert ha ezek hallatára csak a Lélek jövetele után viseltek volna el mindent, akkor mindent csak a Szentlélek munkájának tulajdonítottunk volna. Most pedig mindez lelkük gyümölcse és a lélek mélyéből jövő, Krisztus iránti szeretet tiszta bizonyítéka.

„De én az igazságot mondom.” Figyeld csak meg; ismét megvigasztalja őket! Nem kedvetek szerint beszélek, szálalt meg, de ha elszomorodtok is, hallanotok kell azt, ami javatokra van. Ti azt kívánnátok, hogy legyek veletek, a szokás azonban mást tanácsol. A gondnok kötelessége nem jelentkezni a barátok előtt akkor, amikor valamilyen hasznos dolgot akarnak eltávolítani. „Mert ha el nem megyek, a Vigasztaló nem jövend.” Mit szólnak ehhez azok, akiknek helytelen véleményük van a Szentlélekről? Érdemes az úrnak elmenni és a szolgának jönni? Látod-e, milyen nagy a Szentlélek méltósága? „Ha pedig elmegyek, el fogom őt küldeni hozzátok.” Mi hasznunk lesz ebből? „Ki mikor eljön, meggyőzi a világot”, azaz, ha ő megjön, nem cselekedhetnek így többé büntetlenül. Ami eddig történt, arról elég csöndben kellett maradniuk. Majd amikor már mindez bekövetkezett, akkor már tökéletesebb lesz a tanítás és nagyobb csodák történnek. Éppen ezért sokkal inkább fognak elítéltetni azok, akik olyan nagy és ilyen sok csodát láttak az én nevemben véghez vinni. Ez pedig világosabbá teszi a föltámadás bizonyságát. Most mondhatják: csak egy ács fia, akinek apját, anyját ismerjük, de majd ha látják a halál legyőzését, a gonoszság kiűzését, a sántító természetet kiegyenesedve járni, a megfutamított ördögöket, a Szentlélek kimondhatatlan bőkezűségét, és észreveszik, hogy mindez az én nevemben történik, akkor mit fognak mondani? Tanúskodott rólam az Atya; tanúskodik a Szentlélek is. Amint a kezdettől fogva ezt cselekedte, most is ezt fogja tenni.

Mit jelent: „meggyőzi a bűnről”? Mit: „az igazságról’”? Mit: „az ítéletről”? Ez a „meggyőzi a bűnről”, azaz kizárja számukra minden védekezés lehetőségét, megmutatja, hogy bűnüknek nincs bocsánata. „Az igazságról, hogy az Atyához megyek, és már nem láttok engem”; azaz: azért, mert feddhetetlen életet éltem; ennek a jele, hogy az Atyához megyek. Krisztust ugyanis a zsidók állandóan azzal vádolták, hogy nem Istentől való. Ezért nevezték őt bűnősnek és gonosznak. Most pedig itt állítja, hogy ennek a vádaskodásnak még az ürügyétől is megfosztja őket. Mert ha az a vélemény, hogy én nem vagyok az Atyától, engem törvényszegőnek tüntet föl; akkor, amikor a Lélek meg fogja mutatni, hogy én oda megyek, nem ideig-óráig, hanem hogy ott maradjak (ez a: „Már nem láttok engem” ezt jelenti), mit szólnak majd ehhez? Figyeld csak meg: e két mondásával elsöpörte a rosszindulatú véleményeket! Csodákat tenni ugyanis a bűnösök nem szoktak, sót arra nem is képes a bűnös, és Istentől lenni nem a bűnös tulajdonsága. Ezentúl tehát már nem mondhatjátok őt bűnösnek és azt sem állíthatjátok: nem Istentől van.

„Az ítéletről pedig, hogy e világ fejedelme már megítéltetett.” Itt ismét a megigazulásról beszél, mert legyőzte az ellenséget, akit sem a bűnös, sem pedig bárki más igaz leküzdeni nem tudott volna. Hogy pedig miattam ítéltetett meg, azt tudják meg mindazok, akik nyomdokában lépkednek és föltámadásomat, ez a bíró hatalma, világosan fogják látni. Hiszen engem sem tudott fogva tartani a világ fejedelme. Az, amit rólam terjesztettek, hogy ördögöm van és csaló vagyok, majd kiderül; szemenszedett valótlanság. Nem tudtam volna elfogni a Sátánt, ha közöm lett volna a bűnhöz: most pedig el van ítélve és ki van dobva.

„Még sok mondani valóm volna nektek, de most nem vagytok hozzá elég erősek.” Hasznotokra lesz tehát, hogy elmenjek, mert akkor, mikor már elmentem, el tudjátok majd viselni. Mi is történt tulajdonképpen? Vajon nagyobb-e nálad a Lélek, hogy amit most nem bírunk el, annak elviselésére ő majd alkalmassá tud tenni minket? Talán nagyobb és tökéletesebb az ő hatása? Legkevésbé sem: azt fogja ugyanis mondani, ami az enyém. Ezért folytatja: „Mert nem fog magától szólani, hanem amiket hall, azokat fogja mondani és a jövendőket hirdeti nektek. Ő majd megdicsőit engem, mert az enyémből vesz és kijelenti nektek. Minden, ami Atyámé, enyém”. Mivel Jézus ezt állította a Szentlélekről: ő majd tanít titeket és sugalmaz és bajaitokban meg fog vigasztalni, mindezt pedig maga Krisztus nem cselekedte; és mivel azt is állította: javatokra szolgál, hogy én elmenjek és ő jöjjön; majd ismét: most még nem tudjátok elviselni, akkor azonban majd tudjátok; ismét máshol: ő rávezet titeket a teljes igazságra; azért, hogy ezeket hallván valaki nagyobbnak ne gondolja a Szentlelket és így gonosz istentelenségbe ne essék, hozzátette Krisztus: „az enyémből vesz”, azaz: amit én mondtam; azt fogja ő is mondani. Amikor pedig beszélni fog, akkor „nem fog magától szólani”, nem fog ellenkezni velem, semmi sajátot vagy idegen tant nem fog hirdetni, hanem az enyémet. Amint magáról beszélve is mondja: „nem magamtól mondom” (Jn 14,10), ez azt jelenti, hogy semmi mást nem fog tanítani; csak azt, ami az Atyától van, semmi sajátot, vagy attól idegent. Igy kell ezt itt a Szentlélekről is érteni. „Az enyémből”: azaz abból, amit én tudok, az én ismeretemből. A Szentléleké és az én tudásom ugyanis egy; „És a jövendőket hirdeti nektek”.

Felcsigázza a tanítványok figyelmét: semmire sem vágyik úgy az emberi elme, mint a jövő megismerésére. Tudniillik ezt gyakran kérdezgették már tőle: „Hová mész?” Milyen az út? Megszabadítja tehát ettől a gondtól a tanítványokat, így szólván: mindent előre meg fog nektek mondani, hogy meggondolatlanul vesztetekbe ne rohanjatok. „Ő majd megdicsőít engem.” Hogyan? Úgy, hogy az én nevemben fog nagy tetteket véghez vinni. A Szentlélek eljövetele után nagyobb csodákat fognak művelni. Ezért jegyzi meg az egyenlőség föltüntetésére: „Ő majd megdicsőít engem”. Mit jelentsen ez a „minden igazságban?" Krisztus tanúsítja, hogy a Szentlélek rá fog vezetni minket minden igazságra. Krisztus ugyanis testet öltött és hogy ne tűnjék úgy, mintha önmagáról dicsekedve beszélne, mert hiszen a tanítványok nem tudtak még a föltámadásról és még tökéletlenebbek voltak; másrészt pedig a zsidók miatt, hogy ezek őt, látszat szerint, mint törvényszegőt meg ne büntessék, ritkán beszélt magáról valami nagy jelentőségű dolgot és nyíltan a törvénnyel sem szállt szembe.

Mivel pedig a tanítványok elszakadtak a zsidóktól, a zsidók ezentúl elkülönültek és sok hivő, meg bűnétől szabadulni akaró és sok más Jézusról beszélő ember akadt már, igen helyesen nem mondott többé magáról nagyobb jelentőségű dolgot. Ennélfogva nem az én tudatlanságom rovására kell írni, hogy nem mondom azt, amit kellene, hanem a hallgatók erőtlenségének. Ezért, amikor azt állította: „ő majd eligazít titeket minden igazságban”, hozzátette: „mert nem fog magától szólani”. Hogy lásd, a Szentlélek nem szorul azért tanításra, figyelj csak Szent Pálra: „Éppúgy az Isten dolgait sem ismeri senki, csak Istennek Lelke” (1Kor 2,11). Amint tehát az ember lelke sem mástól kitanítva tud és ismer: hasonlóképpen a Szentlélek „az enyémből vesz”, azaz: az én szavaimmal összhangban tanít. „Minden, ami Atyámé, enyém.” Mivel tehát mindez az enyém, a Szentlélek pedig abból beszél, ami az Atyáé, az enyémből fog beszélni. Miért nem jött el a Szentlélek még Krisztus mennybemenetele előtt? Mert amíg az átok még nem volt föloldva, amíg a bűn még nem volt megváltva és még mindenki alá volt vetve a büntetésnek, addig nem jött el a Lélek. Az ellenségeskedést, így szólt, meg kell szüntetni, és ki kell békíteni minket Istennel, akkor lehet csak azt az ajándékot megkapni.

De miért mondja: „El fogom őt küldeni”? Azaz: az ő befogadására készítelek elő titeket. Hogyan lehet azt küldeni, aki mindenütt jelen van? Különben ez a kifejezési mód, már a személyek közötti különbségeket mutatja. Ezért beszél Krisztus így. Mivel aligha lehet őket elválasztani egymástól, azt tanácsolja, hogy ragaszkodjanak a Szentlélekhez és tiszteljék őt. Mindezeket megtehette volna maga Krisztus is. Azért engedi a Lelket csodákat tenni, hogy így megismerjék az ő méltóságát is. Amint az Atya meg tudta teremteni a létező világot, a Fiú pedig ugyanazt cselekedte, hogy megismerjük a hatalmát; hasonlóképpen áll a dolog a Szentlélekkel kapcsolatban is. Azért testesült meg Krisztus, a Szentléleknek fönntartva a cselekvést, hogy elhallgattassa azoknak a száját, akik kimondhatatlan jóságának bizonyítékát istentelenségre akarták volna fölhasználni. Amikor ezek azt állítják: azért testesült meg a Fiú, mert alacsonyabb rendű volt az Atyánál, szemükbe vághatjuk: Mi a véleményetek a Szentlélekről? Testet nem öltött, s ezért mégsem mondhatjátok nagyobbnak a Fiúnál, és a Fiút sem tehetitek meg nála alacsonyabb rendűnek.

Azért van jelen a keresztelésnél is az egész Szentháromság. Az Atya ugyan el tudja végezni maga az egészet, a Fiú is, a Szentlélek is. Mivel pedig az Atya hatalmában senki sem kételkedik, hanem a kételkedés a Fiú és a Szentlélek személye körül forog, ezért szerepel a keresztelésben az egész Szentháromság. Így a kimondhatatlan javak közös ajándékozásában ismerjük meg a fönség közösségét is. Egészen világosan hallhattuk, hogy a Fiú önmagában is képes arra, amit a keresztelésben az Atyával együtt tehet, hasonlóképen a Szentlélek is. Így szólt ugyanis Krisztus a zsidókhoz: „Hogy megtudjátok, hogy hatalma van az emberfiának a földön a bűnök bocsánatára” (Mk 2,10), majd: „Hogy világosság fiai legyetek”; és: „én örök életet adok nekik”; „Hogy életük legyen és minél több legyen” (Jn 12,36; 10,28, 10). Látjuk, amint a Szentlélek is ugyanezt cselekszi: Hol? „Lélek kinyilatkoztatása azonban mindenkinek hasznára adatik” (1Kor 12 7). Aki pedig ilyet cselekszik, annak sokkal inkább hatalmában van megbocsátani a bűnöket. Máshol ismét: „A szellem az, ami éltet” (Jn 6,64): „éltetni fog a bennetek lakó Lélek által” (Róm 8, 11); „A Lélek és a megigazulás által” (uo. 10) „Ha lélek vezet titeket, nem vagytok törvény alatt” (Gal 5,18): majd ismét: „Nem vettétek ugyanis a szolgaság lelkét, hogy ismét csak féljetek. hanem vettétek a gyermekké fogadás lelkét” (Róm 8,15).

Akkor pedig a tanítványok mindazokat a csodákat, melyeket műveltek, az eljött Szentlélek által tették. A korinthusiaknak írja Szent Pál: „De megmosattatok, de megszentelést nyertetek, de megigazultatok a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1Kor 6,11). Mivel pedig sokat hallottak már az Atyáról, a Fiúnak meg cselekedeteit látták, a Szentlélekről pedig eddig nyíltan még semmit sem tudtak, most ő viszi véghez a csodákat és ő vezet a tökéletes ismeretre. Hogy azonban ne tartsák ezért nagyobbnak, amint már mondtam, hozzáteszi Krisztus: „Amiket hall, azokat fogja mondani és a jövendőket hirdeti nektek”. Ha ugyanis nem így állna a helyzet, ha ő is csak akkor hallaná, amikor már megtörténtek a dolgok, akkor nemde képtelenség lenne a tanítványok miatt? A ti elgondolástok szerint sem akkor később kellett majd megismernie a Léleknek a jövendőt, hanem csak a hallgatóság miatt fejezte ki magát így Krisztus. Mi lenne gonoszabb ennél az állításnál? Különben is mit kellett volna még meghallania? Nemde ő mindezt már a próféták által előre megmondta? Akármiről akart ugyanis beszélni, akár a törvény föloldásáról, akár Krisztusról, istenségéről, megtestesüléséról, mindez már meg volt jövendölve. „És a jövendőket hirdeti nektek.”

Itt mutatta ki az Úr leginkább a Szentlélek méltóságát: hiszen Istennek legbensőbb sajátja a jövendőt megmondani. Ha ezt másoktól tanulná, akkor semmivel sem lenne több mint a próféták. Itt azonban lsten legpontosabb ismeretét tünteti föl, olyannyira. hogy semmi mást nem lehetne róla mondani. Ez az „enyémből vesz”; azaz abból a kegyelemből, amely az én testembe jött. Vagy pedig abból, amelyik az én ismeretemben van, nem jelenti, hogy a Szentlélek másra rászorulna, vagy mástól tanulna, hanem csakis azt fejezi ki, hogy ez a két ismeret egy és ugyanaz. De miért fejezte magát igy ki, nem pedig másként? Azért, mert a tanítványok még nem ismerték a Szentlelket. Csak arra az egyre törekszik tehát az Úr, hogy higgyenek neki, és fogadják be őt, és ne botránkozzanak meg. Mivel pedig egyszer azt mondta: „Egy a ti tanítótok, Krisztus" (Mt 23,8), ezért ha már hisznek a Léleknek a tanítványok, hogy azt ne gondolják, hogy Krisztus hitét már nem birtokolják „egy, mondta, az én tanításom és az övé, abból beszél majd ő is, amiből én akartam beszélni”. Ne gondoljátok, hogy mást hirdet a Lélek, mert hiszen az ő szavai az enyémek és az én dicsőségemet magasztalják. Egy ugyanis az Atya és Fiú és Szentlélek akarata. Azt akarja, hogy mi is egyek legyünk: „Hogy egyek legyenek, amint te és én egyek vagyunk” (Jn 17,11).

Semmit lehet összehasonlítani az egyetértéssel és a megértéssel: ez ugyanis egy és mégis sokoldalú. Ha ketten vagy tízen egyetértenek, nem marad már többé mindegyik egy, hanem mindegyikük tízszeres lesz és a tízükben megtalálod az egyet, az egyben mind a tízet. Ha van valaki ellenségük, az nem úgy jár, mintha egyet támadna meg, hanem szinte tízet támadva győzik le. Nemcsak egy, hanem tíz támadja. Szükséget szenved az egyik? Nem kerül nyomorba, hiszen a nagyobb résznek, a kilenc másiknak bőven van, a hiányzó részt pótolják, a keveset a bővebbel. Mindegyiküknek húsz keze, húsz szeme és ugyanannyi lába van. Nemcsak saját szemével néz, hanem a többiekével is, nemcsak a saját lábával lép, nemcsak saját kezével dolgozik, hanem a többiekével is. Tíz lelke van. Nemcsak a magáéra vigyáz, hanem a többiekére is. Ha pedig százan lennének, ugyanaz lenne a helyzet, csak nagyobb lenne az erejük.

Láttad-e, hogy a szeretet kiválósága miképpen teszi az egyet sokoldalúvá és leküzdhetetlenné? Hogyan lehet egy egyszerre Perzsiában és Rómában? Amire a természet képtelen, azt meg tudja tenni a szeretet. Egyik része itt, a másik ott lesz? Sőt, az egész itt, és az egész amott is lesz. Ha pedig valakinek ezer vagy kétezer barátja lenne, képzeld csak, micsoda hatalomra jutna! Látod-e, milyen nagy dolgokra képes a szeretet? Csodálatos, hogy egyből ezer lesz. De miért nem szerzünk magunknak ilyen nagy hatalmat, és miért nem helyezzük magunkat igy biztonságba? Ez minden hatalomnál és gazdaságnál kiválóbb, az egészségnél, sőt még a fénynél is jobb; ez a vidámság bizonysága. Meddig írjuk még körül a szeretetet? Értsd meg az ellentétekből: Tegyük föl, hogy van valaki, akinek egy barátja sincs, ez természetesen nagy esztelenség jele (a bolond mondja: nincs barátom), milyen az ilyen ember élete? Ha igen gazdag is, ha minden gyönyörűséggel bőségesen el is van látva, ha nagy vagyona is van, mégis egészen mezítelen és elhagyott az ilyen.

A barátok, ha szegények is, mégis gazdagabbak a dúsgazdagoknál. Amit valaki még a maga érdekében sem mer kimondani, azt megvallja a barátja. Amit maga se mer megtenni, azt más által el tudja végezni, sőt annál sokkal többet tud így cselekedni. Így aztán barátunk számunkra mind gyönyörűségünk, mind pedig biztonságunk okozója lesz. Az ilyen emberrel semmi rossz sem történhetik, hiszen annyi testőr veszi körül. Még a királyok testőrei sem olyan éberek és buzgók, mint ezek. Azok ugyanis félelemtől és szükségtől vezetve őrzik urukat, ezek pedig jóakaratból és szeretetből. Az fél a saját őreitől, ez pedig jobban bízik bennük, mint magában, és rájuk támaszkodva egyikükben sem gyanakszik cselszövőre.

Szerezzük meg tehát magunknak ezt a jutalmat! Szerezze meg a szegény, hogy szegénységében vigasza legyen. A gazdag, hogy gazdagságát biztonságban bírhassa. A fejedelem, hogy nyugodtan parancsolhasson, az alattvaló, hogy jóakaratú fejedelmei legyenek. Ez a jóakarat és a szelídség föltétele. A vadak között is azokat a legkegyetlenebbek és leginkább összeférhetetlenek, melyek nem csoportosulnak nyájakba. Azért lakunk városokban, azért vannak piacaink, hogy együtt legyünk. Ezt parancsolja Szent Pál: „Nem hagyván el gyülekezeteinket” (Zsid 10,25). Semmi sem rosszabb a magánynál és minden társaság és látogatás megfosztásánál. Mi van hát a szerzetesekkel, mondod és azokkal, akik a hegyek csúcsán tanyáznak? Ők sincsenek barátok nélkül. Miközben elmenekülnek a piaci tolongásból, sok társuk van, akiket velük a szeretet bilincse köt össze. Ők a szeretet megnyerésére vonultak vissza. Mivel a közügyekkel való foglalkozás szenvedélye sok veszekedést szül, azért elvonulva egészen a szeretetnek élnek.

Ha valaki egyedül van, kérded, lehet-e akkor számtalan sok barátja? Ha lehetséges lenne, én minden bizonnyal azt akarnám, hogy együtt is élhessenek, hogy közben megmaradjon a szilárd barátság. Nem a hely teszi a barátokat. Sok dicsérőjük akad a szerzeteseknek. Dicsérők, akik nem dicsérnék, ha nem szeretnék őket. A szerzetesek viszont az egész világért imádkoznak, ez pedig a barátság legnagyobb bizonyítéka. Misztériumainkban ezért öleljük mi kölcsönösen át egymást, hogy sokan, mind egyek legyünk: és a meg nem kereszteltekért, a betegekért, a föld terméséért, a földért és a tengerért közös imádságokat mondunk. Látod-e az imádságokban, a misztériumokban, és az intelmekben a szeretet egész erejét? A szeretet minden jónak okozója, ha buzgón ragaszkodunk hozzá, jelen életünket helyesen fogjuk beosztani és elnyerjük az országot, melyet bár csak mindannyian elérjünk, a mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme és jósága által, aki által és akivel dicsőség az Atyának, vele együtt a Szentléleknek, mindörökkön örökké! Ámen.  

Szentmise a húsvét utáni III. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 26-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

HIRDETÉSEK:

(1) Az április 19-i gyűjtésünk alkalmával a Tiszavirág (szegedi Hit és Fény) közösség nyári táborának anyagi támogatására a "kicsiny nyáj" erején fölül adakozott. Szívből köszönjük a hívek nagylelkűségét!

(2) A nyár folyamán napközi (nem bentlakásos) liturgikus tábort szervezünk a római rítus hagyományos formájához kötődő közösségnek. Minden érdeklődőt kérünk, hogy írjon pár soros e-mailt a holczagi@gmail címre arról, hogy milyen programokat látna szívesen! A tábor végleges időpontját időben igyekszünk meghirdetni.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston magyarázata János evangéliumához, 101. fej. PL 35:1893–1896. In: Az egyházatyák beszédeiből, IV. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 184–189. o.

Az Úrnak azok a szavai: „Még egy kis idő, és már nem láttok engem; és megint egy kis idő, és megláttok engem; mert az Atyához megyek” (Jn 16,16), mielőtt beteljesedtek volna, annyira homályosak voltak a tanítványoknak, hogy amikor egymástól kérdezték, hogy mit jelent, be kellett vallaniok, hogy nem tudják. Így folytatódik az evangélium: „Mondták tehát némely tanítványai egymásnak: Mi ez, amit nekünk mond: Egy kis idő, és nem láttok engem; és ismét egyű kis idő, és megláttok engem; és mert az Atyához megyek? Mondák azért: Mi az, amit mond: Egy kis idő? Nem értjük, mit beszél” (Jn 16,17–18). Az mozgatta meg őket, hogy „kis idő és már nem láttok engem, és megint egy kis idő, és megláttok engem.” Az előbbi helyen ugyanis nem mondta, hogy „kis idő”, csak egyszerűen azt mondta: „Az Atyához megyek, és már nem láttok engem” (Jn 16,10). Ekkor világos volt előttük a beszéd, nem is kérdezősködtek egymás között róla.

Tehát nekik most még homályos volt, amit mondott, de csakhamar világos lett, és előttünk is világos: a beszéd után ugyanis nem sokkal szenvedett, és nem látták, majd röviddel föltámadt, és újra látták. Abban a kifejezésben pedig: „már nem láttok engem”, a „már” azt akarja jelenteni, hogy Krisztust ezután nem láthatják halandó alakban. „Észrevevé Jézus, hogy kérdeni akarják őt, és monda nekik: Efelől tudakozódtak egymás között, hogy mondottam: Egy kis idő, és nem láttok engem; és ismét egy kis idő, és megláttok engem? Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti majd sírtok és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog; ti majd szomorkodtok, de a ti szomorúságtok örömre fordul” (Jn 16,19–20). Ezt úgy kell értenünk, hogy szomorkodtak a tanítványok az Úr halála miatt, de csakhamar örvendeztek föltámadásának. A világ pedig (ezzel a névvel vannak megjelölve ellenségei, akik Krisztust megölték) minden bizonnyal örült Krisztus halálának, ami miatt a tanítványok szomorkodtak. A világ nevén ugyanis e világ gonoszságát érthetjük, azaz e világ barátaiét. Ezekről mondja Jakab apostol levelében: „Aki tehát e világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek” (Jak 4,4). Az Istennek ezek az ellenségei nem kegyelmeztek az Isten Egyszülöttjének sem.

Így folytatja beszédét: „Az asszony midőn szül, szomorúságban vagyon, mert eljött az ő órája; mikor pedig megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra örömében, hogy ember született a világra. Ti is most ugyan szomorúságban vagytok, de majd ismét meglátlak titeket és örvendeni fog szívetek, és örömötöket senki nem veszi el tőletek” (Jn 16,21–22). Ez a hasonlat is könnyen érthető; a hasonlóság nyilvánvaló, maga az Úr magyarázza meg, miért mondta. A szülést szomorúsághoz, a gyermeket örömhöz hasonlítja. Ez az öröm annál nagyobb, ha nem leány, hanem fiú születik. Azok a szavak pedig: "Örömötöket senki nem veszi el tőletek”, arra vonatkoznak, amit Pál apostol fejez ki: „Krisztus, miután föltámadt halottaiból, már nem hal meg, s a halál többé nem uralkodik rajta” (Róm 6,9); az ő örömük ugyanis maga Jézus.

Evangéliumunk eme fejezete, amiről ma elmélkedünk, eddig mindenütt könnyen érthető volt.  Fokozottabb figyelmet kívánnak azonban a következők. Mert mit jelentenek ezek a szavak: „És azon a napon már semmit sem kérdetek éntőlem” (Jn 16,23). Ez a szó „kérdeni” azt is jelenti: kérni; s a görög nyelvű evangélium is, ahonnan a latint fordították, olyan szót használ e helyen, amelyen mind a kettő érthető. Így a nehézség a görög nyelv alapján sem oldható meg. De ha meg is tudnánk oldani, akkor is maradna nehézség. Hiszen azt olvassuk, hogy Krisztust kérték és kérdezték is föltámadása után. Mennybemenetele előtt pl. azt kérdezték tőle tanítványai, hogy mikor állítja helyre Izráel országát (ApCsel 1,6). Mikor pedig már az égben volt, kérte tőle Szent István, hogy adja meg neki az ő lelkületét (ApCsel 7,58). De ki is merészelné gondolni vagy mondani, hogy az égben trónoló Krisztust nem kérhetjük, mikor gyakran kérték, mikor a földön élt? Nem szabadna kérni a halhatatlant,  csak a halandót? De igen, testvéreim, kérjük őt, hogy nehézségünket oldja meg az által, hogy megvilágítja szívünket szavainak megértésére.

Én azt gondolom, hogy ezek a szavai: „Ismét meglátlak titeket, és örvendeni fog szívetek, és örömötöket senki nem veszi el tőletek”, nem arra az időre vonatkoznak, amikor föltámadt, hanem arra, amiről ezeket mondja: „Aki pedig engem szeret, Atyám is szeretni fogja azt, és én is szeretni fogom, és kijelentem neki magamat” (Jn 14,21). Hiszen már föl is támadt, tanítványainak testben meg is jelent, már az Atya jobbján ült, mikor János apostol levelében ezeket írta: „Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, és még nem tűnt ki, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van” (1Jn 3,2). Ez a látás nem a jelen élet látása, hanem a jövő életé, nem ideigtartó, hanem örök. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, egyedül igaz Istent, és akit küldöttél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3).

Erről a látásmódról mondja az apostol: „Most tükör által homályban látunk, akkor pedig majd színről-színre. Most rész szerint ismerlek, akkor pedig úgy foglak ismerni, amint én is ismert vagyok” (1Kor 13,12–13). Munkájának eme gyümölcsét most szüli az Egyház vággyal, akkor élvezi látással; most szüli fájdalommal, akkor élvezi örömmel; most szüli imádsággal, akkor élvezi dicsőítéssel. Ez a gyümölcs egyedül szabad, mert önmagáért kívánjuk és nem másért. Erre irányul minden jó cselekvés; ezt nem más miatt, hanem önmagáért birtokoljuk. Ez az a cél, amely elég nekünk. Ez a cél örök, mert hiszen csak az a cél elégséges nekünk, amely végtelen. Ezt sugalmazta a Szentlélek Fülöpnek, mikor mondja: „Uram! Mutasd meg nekünk az Atyát, és elég nekünk!” Erre Jézus azt felelte neki: „Nem hiszed-e, hogy én az Atyában, és az Atya énbennem vagyon?” (Jn 14,8.10). Eme elégséges örök célról halljuk: „Örömötöket senki nem veszi el tőletek”.

Ezek után talán a föntebbieket is jobban megértjük: „Még egy kis idő, és már nem láttok engem, és megint egy kis idő, és megláttok engem". Hiszen rövid időköz az egész jelen élet. Ezek a szavak: „Mivel az Atyához megyek”, ezekkel kötendők össze: „Egy kis idő és már nem láttok engem”, nem pedig azzal: „ismét egy kis idő, és megláttok engem”. Mert azért volt, hogy nem látták, mivel az Atyához ment, nem pedig azért nem látták, mivel meghalt. Említett szavai tehát: „És ismét egy kis idő, és megláttok engem”, az egész Egyháznak szólnak, mint ahogy az egész Egyháznak ígérte: „Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig” (Mt 28,20). Nem késlekedik az Úr ígéretének beteljesítésére. Egy kis idő és meg fogjuk látni ott, ahol már semmit sem kérdezünk és semmit sem kérünk tőle, mert nem lesz mire vágyjunk, mit kérdezzünk.

Ez a kis idő hosszúnak látszik nekünk, mert most folyik: de mikor vége lesz, be fogjuk látni, mily rövid volt. Ne legyen hát a mi örömünk olyan, amilyen a világé, amelyről e szavak szólnak: „A világ pedig örvendeni fog”; de szomorúak se legyünk, míg e világról vágyakozunk! Legyünk olyanok, amilyenekről az Apostol beszél: „Örvendezők a reménységben, béketűrők a nyomorúságban” (Róm 12,12). Hiszen a szülő is, akivel az Úr összehasonlít bennünket, inkább örül nemsokára születendő gyermekének, mint szomorkodik a jelen fájdalma miatt. De fejezzük be beszédünket. Az evangélium következő szavai súlyos kérdéseket vetnek föl, amelyeket nem tudunk röviden elintézni. 

Szentmise húsvét utáni II. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 19-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

HIRDETÉSEK:

(1) Az április 19-i, vasárnapi szentmisénken a Tiszavirág (szegedi Hit és Fény) közösség nyári táborának anyagi támogatására tartunk gyűjtést. A közösség 2010-ben alakult, sérült fiatalokból és családtagjaikból áll, és a rendszeres nyári táboruk teljes költségét nem tudják állni a résztvevők. Minden segítséget szívből köszönünk.

(2) A nyár folyamán napközi (nem bentlakásos) liturgikus tábort szervezünk a római rítus hagyományos formájához kötődő közösségnek. Minden érdeklődőt kérünk, hogy írjon pár soros e-mailt a holczagi@gmail címre arról, hogy milyen programokat látna szívesen! A tábor végleges időpontját időben igyekszünk meghirdetni.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston beszéde a jó pásztorról, János kommentár, 46. fej. PL 35:1727–1732. In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 176–183. o.

Jézus juhairól beszél, a mostaniakról és az utánuk következőkről. Voltak itt ugyanis, akik már az ő juhai voltak, és voltak olyanok, amelyek csak lesznek az ő juhai. Beszélt tehát a jelenlévőkről s az utánuk jövőkről, róluk és rólunk, s azokról is, akik mi utánunk lesznek az ö juhai. Mindnyájan hallják tehát pásztoruk szavát: „Én vagyok a jó pásztor”. Nem mondaná, hogy jó pásztor, ha nem volnának rossz pásztorok is. De a rossz pásztorok maguk is tolvajok és zsiványok, vagy legalább is, mint oly sokan, béresek.

Vizsgálni, elkülöníteni, ismerni kell mindazokat a személyeket, amelyeket az Írás itt elénk ad. Két dolgot már megvilágított az Úr: már tudjuk, hogy ő az ajtó, s hogy a pásztor is ő. Hogy kik a tolvajok és zsiványok, a minapi olvasmányból világos. Ma hallani fogunk a béresről és a farkasról.

Mit mondjunk a béresről? „A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig, és aki nem pásztor, kinek a juhok nem tulajdonai, látván a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut; és a farkas elragadozza és elemészti azokat.” A béres itt nincs kedvező színben föltüntetve, mégis szükség van rá. Nem volna béres, ha bért nem kapna gazdájától. Ki hát ez a béres, aki hibáztatható is meg szükséges is? Maga az Úr világosítson meg bennünket, hogy megértsük, kik a béresek, és magunk ne legyünk béresek. Ki hát a béres?

Vannak elöljárók az Egyházban, akikről Pál apostol azt mondja: „Hiszen mindenki a maga, és nem Jézus Krisztus dolgával törődik” (Fil 2,21). Mit jelent, hogy a magáéval törődik? Azt, hogy Krisztust nem ingyen szeretik, az Istent nem Istenért keresik; múló javakat kergetnek, nyereségre áhítanak, tisztségeket az emberektől várnak. Mikor ezeket a dolgokat szereti az elöljáró, és ezekért szolgál az Istennek, bárki is legyen, béres az, nem tartozik Isten gyermekei közé. Az Úr is azt mondja ezekről: „Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat” (Mt 6,5)

Halljátok, Timótról mit mond Pál apostol: „Reménylem az Úr Jézusban, hogy Timoteust hamarosan hozzátok küldöm, hogy megnyugodjam, ha értesülök dolgaitokról. Senkim sincs ugyanis, aki lélekben annyira hozzám hasonló volna és oly őszintén szívén viselné ügyeteket. Hiszen mindenki a maga, és nem Jézus Krisztus dolgával törődik” (Fil 2,19–21). Fölsóhajtott a béresek között a pásztor: olyan valakit keresett, aki őszintén szereti Krisztus nyáját, és azok között, kik ekkor voltak körülötte, nem talált ilyent. Nem mintha senki sem lett volna ekkor Krisztus Egyházában Pál apostolan és Timóton kívül, aki őszintén törődött volna a nyájjal, hanem abban az időben, amikor Tímótot elküldte, véletlenül senki sem volt mellette fiai közül. Csupa béres volt vele, akik a magukét keresték és nem Jézus Krisztusét. De a nyájjal annyira törődő apostol elküldte fiát, s a béresek kőzött maradt.

Találunk ma is béreseket, bár csupán az Úr lát keresztül rajtuk, aki a szívet vizsgálja. De néha mi is megismerjük őket. Nem hiába mondja maga az Úr a farkasokról: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Mt 1,16). Megvannak az Úr aklának az elöljárói. Közülük némelyek hűségesek, mások csupán béresek. A hűséges elöljárók a pásztorok. Ha pásztorok, hogy lehetne egy pásztor, hacsak nem úgy, hogy mindnyájan egy pásztor tagjai, akinek viszont a juhok tulajdonai.

Mondtam, hogy a béresek is szükségesek. Sokan vannak az Egyházban, akik földi hasznokat tartanak ugyan szem előtt, mégis hirdetik Krisztust, s általuk Krisztus szava szól hozzánk. S a juhok követik is, nem a bérest, hanem a pásztor szavát a béres szavában. Halljátok, hogy maga az Úr késztet, hogy a béresek szavát megszívleljétek: „Mózes székébe az írástudók és farizeusok ültek. Mindazt tehát, amit mondanak nektek, tartsátok meg és tegyétek, de tetteik szerint ne cselekedjetek!” (Mt 23,2–3). Mit mondana mást, mint azt, hogy a béresek által a pásztor hangját halljátok. Mózes szószékén Isten törvényét tanítják: tehát általuk Isten tanít. De ha a sajátjukat akarnák tanítani, ne hallgassátok és ne kövessétek őket! Mert az ilyenek a magukét keresik és nem azt, ami Jézusé. Azt ugyan egy béres sem meri mondani Krisztus népének, hogy a magadét keresd, ne Jézus Krisztusét! Amit rosszul tesz, nem hirdeti Krisztus katedrájáról. Azzal árt, hogy rosszat tesz, azzal azonban nem, ami jót hirdet. A szőlőt vedd, a tövistől óvakodj!

Ugye, megértettétek, mit akarok ezzel mondani? De a gyengébbek kedvéért bővebben megmagyarázom. Hogyan mondhattam, hogy a szőlőt vedd, a tövistől óvakodj, mikor az Úr azt mondja: „Vajon szednek-e a tövisbokorról szől6t, vagy a bojtorjánról fügét?” (Mt 7,16). Teljesen igaz. De én is igazat mondtam azzal, hogy vedd a szőlőt és őrizkedj a tövistől. Mert némelykor a szőlőtő termette gyümölcs a kerítésről függ le. Hosszú a venyige, tövisek veszik körül s köztük a szőlő gyümölcse. A szőlőtő nem hajtott töviseket, hanem a venyige futott a tövisek közé. Ne nézz semmit, csak a gyökereket! Úgy találod, hogy más tőről fakadt a szóló és másról a tövis? A szőlőt a szőlőtő a szőlőgyökéren termette.

Mózes katedrája volt a szőlőtő, a farizeusok erkölcsei a tövisek. A rosszak által hirdetett igaz tanítás pedig olyan, mint a sövényre futott szőlőág, szőlő a tövisek közt. Óvatosan vedd le ezt a szőlőt, hogy meg ne sebezd kezedet: azaz, mikor hallgatod igaz tanítását, ne kövesd gonosz tetteit. Miket mondanak, tegyétek – szedjétek a szőlőt –, amiket azonban tesznek, ne tegyétek – kerüljétek a töviseket! A béres szájából is a pásztor szavát halljátok, de ne legyetek béresek, hiszen a pásztor tagjai vagytok.

Ugyanaz a Szent Pál, aki mondja: „Senkim sincs ugyanis, ki lélekben annyira hasonló volna és oly őszintén szívén viselné ügyeteket. Hiszen mindenki a maga, és nem Jézus Krisztus dolgával törődik” (Fil 2,19–21), más helyen különbséget téve a béresek és fiúk között, azt mondja: „Némelyek ugyan irigységből és versengésből, mások azonban jóakaratból hirdetik Krisztust. Ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelméért vagyok itt. Azok meg versengésből, nem tiszta szándékkal hirdetik Krisztust, s azt hiszik, hogy lelki kint okoznak bilincseimben” (Fil 1,15–11). Ezek béresek voltak és irigykedtek volna, ha nem mulandókat kerestek volna. De figyeljetek, hogy folytatja: „No de mit tesz ez? Hacsak bármi módon, akár hátsó gondolattal, akár őszinte szándékkal hirdetik Krisztust, én ennek örülök” (Fil 1, 18).

Krisztus az Igazság: az igazságot a béresek hátsó gondolattal hirdetik, a fiúk tiszta szándékból. A fiúk békésen várják az Atya örökségét, a béresek gazdájuk időre szóló fizetését lesik. Kevesbedjék bennem a földi dicsőség, irigykedjenek rám a béresek, s hirdettessék Krisztus isteni dicsősége Isten fiai ajkán s a béresek ajkán: „Akár hátsó gondolattal, akár őszinte szándékkal hirdetik Krisztust” (uo.).

Láttuk most már, hogy ki a béres. Ki lenne a farkas, ha nem a gonosz lélek? És mit hallottunk a béresről? „Látván a farkast jönni, elhagyja a juhokat, és elfut; mert béres, és nem törődik a juhokkal” (Jn 10,12–13). Ilyen volt talán Pál apostol is? Távolról sem! Talán Péter apostol, vagy a többi apostolok, Júdás, a kárhozat fia kivételével? Isten mentsen! Pásztorok voltak tehát? Teljes mértékben! Hogy van hát akkor egy pásztor? Már mondtam, a pásztorok annyiban pásztorok, amennyiben a Pásztor tagjai. Ő volt a fej, az ő vezetése alatt egyesültek, egy test szervezetében egy lélekkel éltek: s ezzel mindnyájan egy pásztorhoz tartoztak.

Ha tehát pásztorok voltak, nem pedig béresek, miért futottak meg, mikor üldözést szenvedtek? Magyarázd meg nekünk, Urunk! Olvastam Szt. Pál levelében, hogy Pál megfutott: kosárban eresztették le a falon, hogy kikerülje az üldöző kezét (2Kor 11,33). Nem volt talán gondja nyájára, akiket a farkas közeledtére elhagyott? Nagyon is volt, de imáival az égben székelő Pásztornak ajánlotta őket; ő pedig megfutamodásával szolgálta az ő érdeküket, amint egy helyt mondja: „De tiértetek még szükséges, hogy megmaradjak a testben” (Fil 1,24). Hiszen tőle hallották mind: „Mikor pedig üldöznek titeket egyik városban, fussatok a másikba!” (Mt 10,23).

Az Isten kegyeskedjék e kérdést nekünk megmagyarázni. Uram, te mondtad azoknak, akiket bizonnyal hűséges pásztoroknak rendeltél, akiket tagjaidnak alakítottál, ezeket a szavakat: „Mikor pedig üldöznek titeket, fussatok!” Igazságtalan vagy hát velük szemben, mikor béreseknek nevezed azokat, akik megszaladnak, mikor a farkast látják jönni. Kérjünk útmutatást a kérdés mélységének megértésére, kopogtassunk, maga az ajtó őrzője lesz, aki nekünk ajtót nyit.

Ki az a béres, aki megszalad, ha látja a farkas közeledését? Aki a magáét keresi, nem Jézus Krisztusét, aki a bűnöst nem meri feddeni (1Tim 5,20). Ha valaki súlyosan vétkezett, megrovandó, kiközösítendő. De a kiközösített ellenséggé válik, leskelődik, ott árt, ahol csak tud. Már most az olyan, aki a magáét keresi, nem Jézusét, hogy el ne veszítse a barátság kellemességét, s az emberi ellenségeskedések kellemetlenségét elkerülje, hallgat, nem fedd. Íme, megragadja a farkas a juh torkát: az ördög házasságtörésre ösztönzi a hívőt; te meg hallgatsz, nincs feddő szavad. Jaj béres, látod jönni a farkast és elfutsz. Azt mondja talán: itt vagyok, nem futottam el. Elfutottál, mert hallgattál, hallgattál, mert féltél. A lélek megfutamodása a félelem. Testileg álltál ugyan, de lelkileg megszaladtál; pedig nem így cselekedett az, aki így beszélt: „Mert ha testileg távol is vagyok, lelkileg veletek vaqyok” (Kol 5.). Lelkében hogyan menekült volna el az, aki távollétében is korholta leveleiben a paráznákat? 

Érzelmeink lelkünk megmozdulásai. Az öröm a lélek kiömlése, a szomorúság lelki összeszorulás, a vágy a lélek előrehaladása, a félelem a lélek megfutása. Ha gyönyörködsz, lelkileg kiömölsz; ha szomorkodsz, lelked összeszorul; ha megkívánsz valamit, lelked megy valami után; ha félsz, lelkileg megfutamodsz. Ezért mondhatjuk, hogy menekül a béres, ha meglátja a farkast. Miért? Mert béres és nem törődik a juhokkal. Miért nem törődik a juhokkal? Mert béres. Mit jelent az, hogy béres? Ideiglenes bért keres, nem fog örökké az égi házban lakni.

Van még itt keresni és megmagyarázni való, de nem akarlak terhelni benneteket. Az isteni étellel szolgatestvéreinket szolgáljuk ki, a juhokat az Úr legelőjén legeltetjük, s egyúttal mi is táplálkozunk. Nem kell megtagadnunk azt, ami szükséges, de az ételek sokaságával sem megterhelnünk a gyönge szívet. Ne vegyétek hát zokon, kedveseim, ha mindazt, ami még itt kifejtésre vár, ma nem taglalom! De Isten nevében újra beszéd tárgyává tesszük ugyanezt a szentírási részt, s az ő segítségével még serényebben fogjuk elemezni. 

Szentmise a húsvét utáni I. vasárnapon (fehérvasárnapon)

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 12-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Szent Ágoston beszéde húsvét nyolcadára, fehérvasárnapra, Sermo 259. PL 38:1196–1201. In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 171–175. o.

A nyolcadik nap a világ végén új életet jelent, a hetedik pedig a szentek jövendő nyugalmát a földön. Uralkodni fog ugyanis az Úr szentjeivel együtt a földön, amint az írások mondják. Állni fog az Úr elkülönített és minden gonosz ragálytól megtisztított Egyháza, ahová gonosz nem teheti be a lábát. Ezt jelképezi az a 153 hal (Jn 21,11), amelyről már, ha jól emlékszem, elmélkedtünk.

Az Egyház itt jelenik meg először igazi fényben és méltóságban. Senkinek sem lesz itt kedve csalni, hazudni, farkas létére báránybőrbe bújni. „Jönni fog ugyanis az Úr, ki a sötétség titkait is megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza, és akkor dicsérete leszen kinek-kinek az Istentől” (1Kor 4,5). Rosszak ugyanis itt már nem lesznek: őket erre az időre már elkülöníti az Úr. A szentek sokasága úgy jelenik meg, mint a csűrben megtisztított búza, és úgy lesz beöntve a halhatatlanság égi hombárába. Ott tisztítják meg a gabonát, ahol előbb kicsépelték. Azt a helyet, ahol a gabonát kicsépelték és a polyvától megtisztították, a tiszta gabona szépsége díszíti.

A szelelés után a csűr egyik oldalán egy rakás pelyvát, másik oldalán egy rakás gabonát látunk. Tudjuk, hogy mi lesz a pelyva sorsa; azt is, hogy mennyire örül a gazda a gabonának. Most, mikor a pelyva már el van választva a gabonától, gyönyörűség annyi munka után nézni a nagy kupac gabonát, amely eddig a pelyva között rejtőzött, és ezért nem lehetett látni cséplés közben. A tiszta gabonát most már a hombárba öntik és gondosan őrzik. Így folyik e világban a lelki értelemben vett cséplés is, de a gabona és pelyva úgy össze van itt keveredve, hogy nehéz szétválasztani, mert a szelelés még nem történt meg. A szentek tömege az ítéletnapi szelelés után fog megjelenni, méltóságban tündökölve, érdemekben gazdagon, maga előtt víve szabadítójának irgalmasságát. Ez lesz a hetedik nap.

Első napnak az Ádámtól Noéig terjedő időt vehetjük, másodiknak a Noétól Ábrahámig, harmadiknak az Ábrahámtól Dávidig, negyediknek a Dávidtól a babiloni fogságig, ötödiknek a fogságtól Jézus Krisztus eljöveteléig terjedő időt. Az Úr születésétől kezdve tehát a hatodik napot töltjük. És amint a Teremtés könyve szerint az ember a hatodik napon teremtetett az Isten hasonlatosságára (Ter 1,26–27), így a jelenkorban is mintegy a hatodik napon újulunk meg a keresztségben, hogy visszanyerjük Teremtőnkkel való hasonlatosságunkat.

Mikor pedig ez a hatodik nap eltelik ama szelelés után jön a nyugalom, jön Isten szentjeinek és igazainak örömünnepe. A hetedik nap elteltével pedig abba az életbe és nyugalomba megyünk, „amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt, amiket Isten készített azoknak, akik őt szeretik” (1Kor 2,9). Ekkor mintegy visszatérünk a fejhez. Amint pedig hét nap elteltével a hét ugyanazon napjához érünk, ahonnan kiindultunk, éppígy a világ hét kora után ugyanazon halhatatlanságba és boldogságba jutunk vissza, ahonnan a bűnbeeséssel kiestünk.

Figyelmeztetlek benneteket, hogy kettős irgalmasságot gyakorol, aki, úgy ad a szegénynek, hogy saját maga adja. Mert nemcsak az adakozó jóságának kell meglennie bennetek, hanem a kiszolgáló alázatosságának is. Testvéreim, nem tudom hogyan, de érzi az adakozó lelke az emberi sors és emberi gyöngeség közösségét, mikor a módosabb kezét a szűkölködő kezébe teszi. Ámbár egyik ad, a másik kap, mégis összekapcsolódik az adakozó a megajándékozottal. Nem a baj kapcsol össze bennünk, hanem az alázatosság.

A ti gazdagságtok, ha Istennek tetszik, megmarad nektek és fiaitoknak. De azt a földi gazdagságot ne is említsük, amely az ember ártalmára van. A kincs ugyan nyugodtan hever a házban, de gazdája nyugalmát elveszi. Fél ez a rablótól, betörőtől, hűtlen szolgától, a gonosz és rossz szomszédtól. Minél többje van, annál jobban fél. De ha kincsedet alamizsnálkodással Istenre bízod, nem veszted el. Aggódnod sem kell érte, mert maga az Isten őrzi meg az égben, aki a földön is megadja azt, amire szükséged van. Vagy talán félsz, hogy Krisztus elveszíti azt, amit rábíztál? Nemde mindenki hű vagyonkezelőt választ családjából, hogy rábízza pénzét. Az a kezelő hatalmában áll, hogy a rábízott pénzt el ne lopja, de az nem, hogy el se veszítse.

De Krisztusnál ki megbízhatóbb, ki mindenhatóbb? Sem ellopni nem tud semmit tőled, hiszen mindent ő adott neked, amit neki adhatsz; sem valamit elveszíteni nem tud, mert mindent mindenható kezében tart. Tápláljátok bensőtöket, mikor agapét ültök! Mikor fölszolgálunk, a magunkét adjuk, sajátkezűleg adjuk, bár csak azokat adjuk, amiket Istentől kaptunk. Jó és Istennek nagyon kedves dolog, ha az adakozást sajátkezűleg végzitek. Elfogadja és viszonozza ajándékodat az Úr, aki megadta azt, amit másnak adj már azelőtt, mielőtt megérdemelted volna. Az adakozáshoz hozzá kell kapcsolni a saját kezű szolgálatot.

Mikor két érdemet nyerhetsz, miért veszítenéd el az egyiket? De mivel ki-ki elégtelen arra, hogy mindenkinek adjon, adjon mindenki erejéhez mérten vidáman a szegényeknek. “Mert lsten a jókedvű adakozót szereti.” (2Kor 9, 1) Szerezzük meg mindenáron a mennyek országát! Ne mondja senki, akinek legalább két dénárja van, hogy ő alkalmatlan a mennyek országa megszerzésére! Az evangéliumi özvegy ennyiért szerezte meg (Lk 21,2).

Elmúltak az ünnepnapok, következnek a napi foglalatosságok, üzletek, pörök. Testvéreim, ügyeljetek magatokra e fajta ügyeitekben. Az elmúlt ünnepnapokban a szelídséggel kellett töltekeznetek, nem pedig pörös ügyeitek megoldásán gondolkoznotok. Vannak azonban olyan emberek is, akik azért pihennek ezekben a napokban, hogy gonoszságokat találjanak ki, amelyeket majd e napok elteltével véghez visznek. 

Kérlek benneteket, hogy úgy éljetek, mint akik tudjak, hogy egész életükről, nem pedig csupán e tizenöt napról, számot kell Istennek adniok! A Szentírásnak sok kérdését szeretném még nektek megvilágítani, de az idő rövidsége miatt most nem tehetem. Tudom, hogy ezzel nektek tartozom, ezért meg is fogom adni. De egy tartozása mindenkinek van: a szeretet.

Szentmise húsvét vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. április 5-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Aranyszájú Szent János beszéde Krisztus Istenünk dicsőséges és üdvösséges föltámadásának szent és fényhozó napján. 

Aki jámbor és istenszerető, élvezze ezt a szép és derűs ünnepséget!
Aki hálás szolga, örvendezve lépjen be az ő Urának örömébe!
Aki a böjtölésben megfáradt, élvezze most a jutalmát!
Aki az első órától munkálkodott, nyerje el ma igazságos bérét!
Aki a harmadik után jött, hálásan ünnepeljen!
Aki a hatodik óra után érkezett, egyáltalán ne kételkedjék, mert semmiben sem károsodik 
meg!
Aki a kilencedik óráig késlekedett, jöjjön, egyáltalán ne habozzék!
Aki csak a tizenegyedik órában érkezett, az se féljen késlekedése miatt, mert bőkezű az Úr: az utolsót éppúgy fogadja, mint az elsőt, a tizenegyedik órában érkezettet éppúgy megpihenteti, mint azt, aki az elsőtől fogva dolgozott; a későbbit is kegyelmébe fogadja és az elsőt is megbecsüli; annak is ad, ezt is megajándékozza; a cselekedeteit is elfogadja és a szándékát is üdvözli, a munkáját is megbecsüli és az elhatározását is megdicséri.
Lépjetek hát be mindannyian a mi Urunk örömébe; elsők és másodikok, élvezzétek jutalmatokat!
Gazdagok és szegények, együtt ujjongjatok!
Mértékletesek és könnyelműek, tiszteljétek ezt a napot!
Akik böjtöltetek és akik nem böjtöltetek, vigadjatok ma!
Tele az asztal, tobzódjatok valamennyien!
Sok a borjú, senki se távozzék éhesen!
Mindannyian élvezzétek a hit lakomáját!
Mindannyian élvezzétek a jóság bőségét!
Senki se siránkozzék szegénysége miatt, hiszen megjelent a közösség országa!
Senki se bánkódjék vétkezései miatt, hiszen bűnbocsánat kelt ki a sírból.
Senki se féljen a haláltól, hiszen megszabadított minket tőle az Üdvözítő halála!
Eltörölte azt, amikor alávetette neki magát.
Leigázta az alvilágot az, aki alászállott az alvilágba.
Megkeserítette azt, amikor megízleltette vele az ő testét.
És ezt látván előre Izajás, így kiáltott föl: Az alvilág – úgymond – megkeserült, amikor ott lenn találkozott veled.
Megkeserült és megrontatott.
Megkeserült és megcsúfoltatott.
Megkeserült és megöletett.
Megkeserült és megsemmisült.
Megkeserült és megbilincseltetett.
Testet ragadott meg és Istent talált.
Földet ragadott meg és a mennyel került szembe.
Olyat ragadott meg, amit látott, és oda hullott alá, ahonnan nem látott.
Ó, halál, hol van a te fullánkod?
Alvilág, hol van a te győzelmed?
Föltámadott Krisztus, és lehullottak a démonok.
Föltámadott Krisztus, és örvendeznek az angyalok.
Föltámadott Krisztus, és senki halott nincs a sírban.
Mert föltámadván Krisztus a halottaiból, első zsengévé lett az elhunytak közül.
Övé a dicsőség és a hatalom mindörökkön örökké! Ámen.