2022. december 31., szombat

 

A hosszú betegség után, december 31-én elhunyt XVI. Benedek pápára emlékezünk.

Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje - jelentette be a Vatikán.

„Amikor átveszem ezt a szolgálatot, Péter utódáét, nyomatékosan megerősítem szilárd elhatározásomat, hogy továbbra is a II. vatikáni zsinat megvalósítására törekszem elődeim nyomdokain, hűségesen ragaszkodva az egyház kétezer éves hagyományához.” Életfeladatának tekintette, hogy a katolikus hit igazságát és szépségét megmutassa. Az „igazság munkatársának” tartotta magát, ahogy ezt már püspöki jelmondata is jelezte. E jelmondat választásáról így vall: „Mindig az igazságot akartam követni, és annak szolgálatában állni. Másrészt azért választottam ezt a mottót, mert a mai világban az igazság fogalma szinte teljesen kihalt, pedig minden elvész, ha az igazság eltűnik.”

Két idézet Őszentségétől:
"A szeretet nem puszta érzelem. Az érzések jönnek és mennek. Az érzés lehet egy nagyszerű, kezdeti szikra, de az egész szeretet nem ez. (...) Természetesen ez egy folyamat, állandó úton-lét: a szeretet soha nincs "készen", nincs befejezve; változik az élet folyamán, érlelődik, s éppen ezáltal marad hűséges."

"Ne féljetek Krisztustól, nem vesz el tőletek semmit és mindent megad nektek."

Nyugodj Békében Benedek pápa! 
Köszönjük Szolgálatodat!
Emlékedet Szíveinkben megőrizzük!


2022. december 16., péntek

NEM LESZ! szentmise advent IV. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. december 18-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. december 5., hétfő

Szentmise advent III. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. december 11-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. november 30., szerda

Szentmise advent II. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. december 4-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. november 25., péntek

NEM LESZ! szentmise advent I. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. november 27-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. november 15., kedd

Szentmise a pünkösd utáni utolsó (XXIV.) vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. november 20-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. november 12., szombat

Szentmise a pünkösd utáni XXIII. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. november 13-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. november 5., szombat

NEM LESZ! szentmise a pünkösd utáni XXII. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. november 6-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. október 27., csütörtök

Szentmise a pünkösd utáni XXI. vasárnapon, Krisztus Király vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. október 30-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

FIGYELEM! Az órákat vasárnap hajnalban egy órával vissza kell állítani!

Szentmise a pünkösd utáni XX. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. október 23-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. október 11., kedd

Szentmise a pünkösd utáni XIX. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. október 16-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. október 8., szombat

Szentmise a pünkösd utáni XVIII. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. október 9-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. szeptember 28., szerda

Szentmise a pünkösd utáni XVII. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. október 2-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. szeptember 21., szerda

NEM LESZ! szentmise a pünkösd utáni XVI. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. szeptember 25-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. szeptember 15., csütörtök

Szentmise a pünkösd utáni XV. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. szeptember 18-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. szeptember 5., hétfő

Nem Lesz! szentmise a pünkösd utáni XIV. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. szeptember 11-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. szeptember 2., péntek

NEM LESZ! szentmise a pünkösd utáni XIII. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. szeptember 4-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. augusztus 26., péntek

NEM LESZ! szentmise a pünkösd utáni XII. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. augusztus 28-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. augusztus 20., szombat

Szentmise a pünkösd utáni XI. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. augusztus 21-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. augusztus 10., szerda

Szentmise a pünkösd utáni X. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. augusztus 14-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. augusztus 1., hétfő

NEM LESZ! szentmise a pünkösd utáni IX. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. augusztus 7-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. július 26., kedd

Szentmise a pünkösd utáni VIII. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. július 31-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. július 18., hétfő

Szentmise a pünkösd utáni VII. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. július 24-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. június 28., kedd

NEM LESZ! szentmise a pünkösd utáni IV. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. július 3-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. június 26., vasárnap

Szentmise a pünkösd utáni III. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. június 26-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. június 13., hétfő

NEM LESZ! szentmise a pünkösd utáni II. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. június 19-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. június 9., csütörtök

Szentmise Szentháromság vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. június 12-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. május 31., kedd

Szentmise pünkösd vasárnapján


Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. június 5-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. május 25., szerda

NEM LESZ! szentmise a mennybemenetel nyolcadába eső vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. május 29-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

 

2022. május 16., hétfő

NEM LESZ! szentmise húsvét V. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. május 22-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. május 11., szerda

Szentmise húsvét IV. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. május 15-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. május 4., szerda

Szentmise húsvét III. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. május 8-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. április 26., kedd

Szentmise húsvét II. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. május 1-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. április 20., szerda

Szentmise fehérvasárnapon (húsvét I. vasárnapján)

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. április 24-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. április 12., kedd

NEM LESZ (!) szentmise húsvétvasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. április 17-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. április 6., szerda

NEM LESZ (!) szentmise virágvasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. április 10-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. március 28., hétfő

Szentmise feketevasárnapon (a szenvedés idejének első vasárnapján)


Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. április 3-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú (csendes) szentmise lesz.

2022. március 21., hétfő

Szentmise nagyböjt IV. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. március 27-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. március 16., szerda

Szentmise nagyböjt III. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. március 20-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. március 8., kedd

Szentmise nagyböjt II. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. március 13-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. február 27., vasárnap

Szentmise negyvenedvasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. március 6-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

Néhány szép gondolat a nagyböjthöz egy ötvenedvasárnapra szánt ősi prefáció szövegéből:

Vere dignum et iustum est, æquum et salutáre, nos tibi semper et ubíque grátias ágere, Dómine, sancte Pater, omnípotens ætérne Deus: et maiestátem tuam cérnua devotióne exoráre, ut módulum terrénæ fragilitátis aspíciens, non in ira tua pro nostra pravitáte nos árguas, sed imménsa cleméntia purífices, erúdias, consoléris. Qui cum sine te nihil possímus fácere, quod tibi sit plácitum, tua nobis grátia sola præstábit ut salúbri conversatióne vivámus: Per Christum, Dóminum nostrum. Per quem maiestátem tuam laudant Angeli, adórant Dominatiónes, tremunt Potestátes. Cæli, cælorúmque Virtútes, ac beáta Séraphim, sócia exsultatióne concélebrant. Cum quibus et nostras voces ut admítti iúbeas, deprecámur, súpplici confessióne dicéntes: Sanctus Sanctus, Sanctus...

Valóban illő és igazságos, méltányos és üdvös mindig és mindenütt hálát adnunk néked, Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten, és a te fölségedet alázatos odaadással kérnünk, hogy a mi földi gyarlóságunk kicsinységét látva romlottságunk miatt ne dorgálj minket haragodban, hanem mérhetetlen könyörületedből tisztíts meg, taníts és vigasztalj bennünket! És mivel nélküled semmit sem cselekedhetünk, mi tetszésedre volna, egyedül a te kegyelmed adja meg nekünk, hogy üdvözítő módon éljünk: Krisztus, a mi Urunk által. Ki által a te fölségedet dicsérik az angyalok, imádják az uralkodók, rettegik a hatalmasságok. Az egek és az égi erősségek és a boldog szeráfok együttes ujjongással ünneplik. Hogy az övéikkel együtt a mi hangunkat is magadhoz engedd, alázatos dicsérettel könyörgünk, mondván: Szent vagy, szent vagy, szent vagy...


2022. február 22., kedd

NEM LESZ (!) szentmise ötvenedvasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. február 27-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. február 17., csütörtök

Szentmise hatvanadvasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. február 20-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. február 10., csütörtök

Szentmise hetvenedvasárnapon (kezdődik a böjtelő!)

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. február 13-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. február 1., kedd

NEM LESZ (!) szentmise a vízkereszt utáni V. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. február 6-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. január 27., csütörtök

Szentmise a vízkereszt utáni IV. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. január 30-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. január 18., kedd

Szentmise a vízkereszt utáni III. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. január 23-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. január 11., kedd

Szentmise a vízkereszt utáni II. vasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. január 16-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

2022. január 5., szerda

Szentmise vízkereszt nyolcadában

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. január 9-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.