A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alácsi Ervin János. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alácsi Ervin János. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 13., csütörtök

Ez, kérem, hittan, nem hígtan!

A Tridenti Katekizmus egyetlen magyar nyelvű kiadásának címlapja 1869-ből

Több mint két esztendeje, valamikor a 2011-es év elején mutatkozott meg először az igény a szegedi régi rítusú közösség néhány tagjában, hogy szeretnénk a Szent Liturgia és az Egyház hagyományos tanítása iránti vonzódásunkat  a vasárnapi szentmiséken kívül is elmélyíteni. Ervin atya szívesen vállalta a alkalmankénti hétköznapi hittanok vezetését, így neki is láttunk a dolognak. Bár a szervezés sok akadályba ütközött, elsősorban a megfelelő időpontok kiválasztásának nehézségei miatt, a kis csapat tudós vezetője irányítása alatt gyűlt össze, szerdai napokon, amikor a lehetőség kínálkozott, általában havi egy alkalommal.

A hittanórák vezérfonalát Ervin atya előadása alkotja, amelyet különféle témák közül választ. Az előadás után beszélgetés következik, kis teával és süteménnyel fűszerezve. Látva az összegyűlt közösséget, amely létszámát tekintve semmiben sem marad el a vasárnapi szentmisén résztvevők létszámától, rögtön élces mondat kívánkozik az ember ajkára: „Sok plébános boldog lenne, ha az általa meghirdetett hittanórán a templom teljes közössége megjelenne...”

Az utóbbi hónapokban ismét értő szó esett a Mária-kultuszról, annak túlzásairól és hiányosságairól, a szentségek teológiájáról, legutóbb pedig Aquinói Szent Tamás híres verséről, az Adoro te devote (Imádlak és áldlak) c. eucharisztikus énekről beszélgettünk, ám a téma gazdagsága miatt ez az előadás két részre osztva hangzik majd el.

Minden ember egyedi, megismételhetetlen személyiség, akit Isten azért helyez működési helyére, hogy talentumait kamatoztathassa. A papra, jelen esetben Dr. Alácsi Ervin János tábori lelkész, századosra ez különösen is vonatkozik. Előadásaiban mindig sikerül kiemelnie azokat a különleges szempontokat, amelyekre manapság oly kevés figyelem fordul, s amelyeket senki mástól, egyedül Tőle hallhatunk ilyen kristálytiszta magyarázatokkal, értékes megjegyzésekkel ellátva, életszerű, valódi tudományos környezetbe ágyazva, mégsem vontatottan vagy unalmasan. Különösen is hálásak vagyunk a Mindenható Istennek azért, hogy Ő lehet lelki atyánk, pásztorunk, és kívánunk Neki a továbbiakban is kitartást és jó egészséget!

Egy, az Oltáriszentségről szóló oldalpár a Tridenti Katekizmusból

2012. február 22., szerda

Folytatódnak a régi rítusú szentmisék Szegeden



Minden Kedves Testvérünknek örömmel jelezzük, hogy dr. Alácsi Ervin János százados, hódmezővásárhelyi tábori lelkész Isten segedelmével egészségben visszaérkezett szarajevói katonai missziójából, így Ötvenedvasárnaptól kezdve a szegedi régi rítusú szentmisék ismét a régi rend szerint folytatódnak: minden vasárnap 15:30 órakor az alsóvárosi ferences templomban.

Köszönetet mondunk azoknak az atyáknak, akik Ervin atya távollétében hat hónapig a régi rítusú hívek segítségére és szolgálatára voltak, így Perlaki György tápéi és petőfitelepi plébános atyának, Galaczi Tibor SchP kecskeméti piarista atyának és mindenekelőtt Cibian Miklós ruzsai plébános atyának, aki, amikor csak ideje engedte, igyekezett biztosítani számunkra a rendszeres vasárnapi szentmisén való részvételt.

Köszönetünket és jókívánságainkat a 18. zsoltár szavainak rájuk alkalmazásával fejezzük ki:

Legyen kedves előtted az ő szájuknak beszéde,
és legyen az ő szívük gondolata a te színed előtt mindenkor!


Ugyanakkor jelezzük, hogy a hétköznapi hódmezővásárhelyi régi rítusú szentmisék is folytatódnak minden kedden 18:00 órakor a belvárosi templomban.

2011. szeptember 7., szerda

Ezt el kell olvasni...

Szeretettel ajánljuk a Kedves Blogolvasónak Alácsi Ervin János atya alábbi két bejegyzését:

http://strigonium.blogspot.com/2011/08/formula-intentionis.html

ill.

http://strigonium.blogspot.com/2011/09/korporale.html


Csak úgy miheztartás végett...

2011. július 18., hétfő

Fél év Szarajevóban



E hét szerdáján távozik fél éves katonai misszióba Dr. Alácsi Ervin János tábori lelkész, százados, a szegedi régi rítusú szentmisék celebránsa. 140 katonatársát kíséri Szarajevóba, ahol hat hónapig fogja ellátni lelki szolgálatukat. Imádkozunk érte, hogy tettei mindenkor Isten akarata szerintiek legyenek, s hogy legyen gyümölcsöző ez a szolgálata is...

Ervin atyát egy héttel távozása előtt "szűk családi körben" búcsúztattuk immár rendszeressé vált hittanóráink helyszínén, kis evés-ivással, beszélgetéssel.

Hála legyen Istennek, hogy ily tudós lelki vezetőnk van, aki biztos kézzel irányítja sokszor botladozó híveit. Szentbeszédeiben egyértelmű, félreérthetetlen, a katolikus tanítást szigorúan, komolyan közvetíti. Külön öröm, hogy az egyházatyák iránymutatása mindig szerepel beszédeiben. Hittanóráinkon olyan témákat választ, amelyek amellett, hogy érdekesek, a mai katolikus közbeszédben szinte soha nem szerepelnek, ha pedig mégis, úgy igényességük, teológiai megalapozottságuk és kidolgozottságuk kívánnivalót hagy maga után. Ilyen volt: a kézbe áldozás története és szempontjai; a házasság teológiája; a Boldogságos Szűz Mária tisztelete (megkezdett sorozat) stb.

Várunk vissza, Ervin Atya!

2010. november 26., péntek

Gregorián énekekkel kísért szentmise


December 12-én vasárnap 15 óra 30 perces kezdettel gregorián énekekkel kísért hagyományos római rítusú szentmise lesz a az alsóvárosi ferences templomban. A szentmisét celebrálja Alácsi Ervin János tábori lelkész. Közreműködik A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Gregorián együttese. Művészeti vezető: Szudi Mária