Kosztolányi Dezső a 20. századi
magyar líra és széppróza egyik legnagyobb alakja kívülről csodálkozott
rá a keresztény év különleges körforgására!
„Olyan páratlan, tündöklő vallás egy
sincs, mint a tiétek. Tiszta költészet… Ti nem is sejtitek, milyen szépé
és változatossá tettétek az életet, amely magában fárasztó és unalmas.
Ti ünnepeitekkel részekre bontottátok az évet. Szolgálatába állítottátok
fel a csúcsokat: építészetben, szobrászatban, festészetben, zenében,
költészetben egyaránt.
November elsején, amikor kezdődik az
őszi vörös hervadás, kiviszitek az embereket a temetőbe, és
meggyújtjátok a kegyelet gyertyáit és mécslángjait.
Virággal borítjátok a sírokat, és figyelmeztetitek a világot az elmúlásra…
Amikor megjön a december, hajnali misét
tartotok. A hajnali kék ködben lámpásos emberek bandukolnak a
kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek
az „Ó fényességes szép hajnal”, kezdetű ódon adventi éneket. A
nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb.
És ti azt mondjátok: nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a
sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek
remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási
kedv.
Titokban vásároljátok szeretteiteknek az
emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését.
És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet „szentestének”
neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és
páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New York-tól Tokióig
látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül. De pár hét múlva
ismét üstökön ragadjátok az ember, és azt mondjátok neki: Elég volt!
Hamut hintetek a kijózanult fejekre és azt mondjátok: Emlékezzél ember,
hogy porból vagy és porrá leszel! És igyekeztek meggyőzni a világot,
hogy mindenkinek szenvednie kell.
A Kálváriára járatjátok az embereket, és
a szenvedés szépségeit magyarázzátok nekik… És megjön a nagyhét.
Elnémítjátok a harangokat. Felállítjátok a nagy Halott sírját. És
döbbenve áll a világ a nagy ravatalnál. De nagyszombaton felzúgatjátok a
Rómából visszatért harangokat. Aranyos karingbe öltöztök, és megindul
az öröm mámorában ujjongó körmenet. – Alleluja! Föltámadt Krisztus e
napon. A körmenet szegélyén sorfalat állnak a fák, zöld rügyekkel
figyelnek rátok. – Igen! Igen! – mondogatják. Valóban itt van a
feltámadás, a tavasz.
Olyan szép mindez, hogy az egyházhoz
akkor sem volna szabad hozzányúlni, ha Isten nem volna sem égben, sem
bennünk. Ha valami szörnyű hatalom kipusztítaná a világból a virágokat, a
színeket, és hamuszürkévé tenné a földet, vagy eltörölné a modern ember
játékszerét, a sportot, nem okozna akkora kárt, mintha az egyházat
törölné el.
Fotó: Origo/Youtube
Forrás: www.777blog.hu