Haydn-mise Szegeden - eredeti liturgikus környezetben

"Én pedig irgalmaddal eltöltve belépek a te házadba" (Ps 5, 7)

Isten szemével tekintve mindössze pillanatnyi zavar után a szegedi régi rítusú közösség -remélhetőleg tartós- új otthont talált magának a Szeged-Felsővárosi Szent Miklós Minorita Templomban. Artur Prenkiewicz OFM Conv. plébános atya szóbeli engedélye alapján május hónaptól itt folytatódnak a szegedi régi rítusú szentmisék egyelőre a szokott időben, vasárnap 15:30-kor.

Az első szentmise előreláthatóan május 14-én lesz.

KÖSZÖNJÜK!!!

www.szegedfelsovaros.hu

Alsóváros nincs nyitva többé...

Úgy tűnik, e szép oltár előtt ezentúl nem imádkozhatunk

Sajnálattal tudatjuk, hogy Szeged-Alsóváros ferences közössége 2012. április 1-én, Virágvasárnap összehívott rendkívüli házi-káptalanja döntésének értelmében a szegedi régi rítusú közösség nem végezhet többé szertartásokat a gyönyörű -a barokk korban átalakított- gótikus templomban.

Az okok:

1. A közösségünk által használt olvasóállvány, amely mellől Ervin atya prédikálni szokott, nem kerül vissza pontosan az eredeti helyére, ezért a mikrofonokkal (amelyek akusztikailag precízen az állvány eredeti helyzetéhez vannak igazítva) mindig gond van. 

2. A virágvasárnapi körmenetes ill. passiós szentmise elhúzódása miatt a plébánia elsővasárnapi szentségimádása jelentős késéssel kezdődhetett csak meg, ez pedig a hívek felháborodását vonta maga után.

Idézet Ervin atya válaszleveléből:

"Ezúton szeretném kifejezni elsősorban Neked, Kedves Plébános Atya, majd minden alsóvárosi ferences testvérnek és a templom kiszolgáló személyzetének mélységes hálámat az elmúlt időszakban mutatott segítőkészségért és kedvességért. Ezt bizton mondhatom minden egyes hívünk nevében. Valóban példamutató, igazi ferences erény volt a mi kis közösségünk befogadása; remélem, fogunk találni még egy olyan helyet, ahol ilyen tisztelettel, ilyen nagylelkűen bánnak velünk. Elnézést, ha bosszúságot vagy fölfordulást okoztunk volna, biztosíthatlak, hogy ezt nem szándékosan tettük."

Utolsó szentmisénk május első vasárnapján lesz az alsóvárosi ferences templomban, addig is helykeresőben vagyunk...

Folytatódnak a régi rítusú szentmisék Szegeden

Minden Kedves Testvérünknek örömmel jelezzük, hogy dr. Alácsi Ervin János százados, hódmezővásárhelyi tábori lelkész Isten segedelmével egészségben visszaérkezett szarajevói katonai missziójából, így Ötvenedvasárnaptól kezdve a szegedi régi rítusú szentmisék ismét a régi rend szerint folytatódnak: minden vasárnap 15:30 órakor az alsóvárosi ferences templomban.

Köszönetet mondunk azoknak az atyáknak, akik Ervin atya távollétében hat hónapig a régi rítusú hívek segítségére és szolgálatára voltak, így Perlaki György tápéi és petőfitelepi plébános atyának, Galaczi Tibor SchP kecskeméti piarista atyának és mindenekelőtt Cibian Miklós ruzsai plébános atyának, aki, amikor csak ideje engedte, igyekezett biztosítani számunkra a rendszeres vasárnapi szentmisén való részvételt.

Köszönetünket és jókívánságainkat a 18. zsoltár szavainak rájuk alkalmazásával fejezzük ki:

Legyen kedves előtted az ő szájuknak beszéde,

és legyen az ő szívük gondolata a te színed előtt mindenkor!

 

Ugyanakkor jelezzük, hogy a hétköznapi hódmezővásárhelyi régi rítusú szentmisék is folytatódnak minden kedden 18:00 órakor a belvárosi templomban.

Alsóvárosi búcsú - Szeged, 2011

 2011. augusztus 7-én a szeged-alsóvárosi ferences templomban fr. Barsi Balázs OFM szentmisét mutatott be a római rítus rendkívüli formája szerint. A Szegeden nagy hagyományokkal bíró Havas Boldogasszony búcsú számunkra nagy eseménye ez, hiszen a ferences testvérek jóvoltából immár másodszor lehetett alkalma a szegedi híveknek arra, hogy a sok hívőt vonzó alsóvárosi búcsú szertartás-sorozatának részeként az Egyház hagyományos liturgikus rendje szerinti szentmisén vegyenek részt.

Ahogyan Barsi atya közvetlenül megérkezése után kihirdette, mi, katolikusok, próbálunk kapcsolatot találni mellettünk élő protestáns testvéreinkkel, és ugyanígy kell megpróbálnunk kapcsolatot teremteni saját történelmünkkel, saját hagyományainkkal; ezért végzi az Egyház azt a szertartást, amely évszázadokon keresztül a sajátja volt, és amely Őszentsége XVI. Benedek pápa 2007-ben kiadott motu proprioja jóvoltából újra szabadon az egész Egyház közös kincsévé válhat.

Nem lehet említés nélkül hagyni azt, ahogyan Balázs atya közvetlenül megérkezése után megállt a hívek előtt és a fenti gondolatokat elmondta. Éppen úgy tette ezt, mint Szent Ferenc vagy Szent Antal annak idején. Egyszerűen megállt az emberek között, csuhában, az út porától meggyötörve, és szólt. Nem várt külön fogadóbizottságot, vörös szőnyeget, még csak a mikrofon közelében sem körülményeskedett. A fél évszázados templom építőmesterei által megtervezett, jótállási jegy nélkül máig is kitűnően működő "hangtechnika" segítségével a hívek minden bizonnyal kitűnően hallották őt, ezt bizonyítja az is, hogy amikor a kórusban elhelyezkedő üres stallumok elfoglalására invitálta az embereket, azonnal hömpölyögni kezdett a tömeg, hogy Krisztus áldozatához testileg is közelebb legyen.

 

A szentmise Jézus Krisztus keresztáldozatának vértelen jelenvalóvá tétele; Krisztus áldozata a kereszten és a szentmise-áldozat egy és ugyanazon áldozat. Mégis azt kell mondanunk, hogy ez a szentmise szép volt.

Egyfelől minden hívő édesanyja, a Boldogságos Szűz tiszteletére mutattuk be ezt a szentmisét, akinek tisztelete mindannyiunk lelkébe örömet áraszt. Jól megadja az öröm alaphangját Sedulius Introitus-szövege ("Szent Anya, üdvözlégy! Te szülted a Királyt, ki földet-eget tart századokon át birodalmas erővel"), hiszen hitünk egyik legnagyobb titka és keresztény életünk egyik sarokköve Isten Fiának világra születése. (Mennyire nagy áldás a magyar Egyháznak, hogy a szentmise latin nyelvű énekszövegeit saját anyanyelvünkön is énekelhetjük! Imádkozzunk azokért a szakemberekért, akik ezeknek a szövegeknek a fordításán és méltó dallamra ültetésén fáradoztak Isten nagyobb dicsőségére és a hívek lelki javára...)

 Másfelől a régi liturgiának megvan az a sajátossága –amit oly nagyon szeretünk benne–, hogy csendes, mély, elmélyülésre alkalmat adó, imádságos lelkületű. Ugyanez már nem mondható el az 1970. óta végzett formáról, amelynek már első pillanataiban a pap köszönt(het)i az egybegyűlteket, ezzel zökkentve ki őket az alig sarjadó misztériumos légkörből, s ez sajnos a legtöbb esetben sikerül is... Itt nincsenek fölösleges megjegyzések, magyarázatok, mozdulatok, itt egyedül a Mindenható Isten imádása van.

 Harmadfelől bizonyára nem véletlenül érlelődött ki a liturgiának éppen ez a szerkezete az évszázadok folyamán. Mintha a szertartás fokozatosan, az emberi lélek dramatikus igényeihez alkalmazkodva vezetne mind beljebb és beljebb a hit legmélyebb titkaiba; ez pedig könnyen magával ragadja a hívő lelket: a jelenlévő úgy érzi, hogy itt és most a legjobb helyen van, ahonnan nem is kívánkozik el. Hiszen "jobb a te házadban egy nap, mint ezer máshol" (Zsolt 83, 10) Olyan a liturgia és benne a gregorián ének, mint egy spirál, mint egy jótékony örvény, amely lépcsőzetesen von magába, fájdalommentesen és könnyedén, hogy aztán soha többé ne engedjen el...

 Aztán a szentbeszéd... Igen, ez a beszéd valóban szent volt, nem csupán elmélkedés, nem csupán a gondolatok megosztása, hanem homília, evangélium-magyarázat. Szűz Mária miséjének evangéliuma: "Az időben: Jézus a sereghez szólván, fölemelé szavát egy asszony a seregből, mondá neki: Boldog a méh, mely téged hordozott és az emlők, melyeket szoptál. Ő pedig mondá: Sőt inkább boldogok, kik az Isten igéjét hallgatják és megőrzik azt." (Lk 11, 27-28)

Balázs atya mondanivalójának lényege: mint Isten teremtményei, mint Isten gyermekei egy közösségbe tartozunk, és ez a közösség Máriát, Isten anyját is magába foglalja. Számunkra ez a legnagyobb dolog: Isten gyermeke, Jézus Krisztus testvére lenni. Mária számára a legnagyobb dolog: Istent a világra szülni. S bár boldog Mária, mint istenszülő, mennyivel inkább boldogabbak Isten gyermekei, akik teljesítik Atyjuk akaratát...

A templom pedig tele volt. Ahogy éppen Balázs atya írja valahol, az emberek szeretik, ha a pap Istenről beszél nekik. Nem politikáról, pénzről, TV-műsorokról, hanem egyedül Istenről! Milyen igaz: az emberek nem azért jöttek el ezen a vasárnapon, mert Balázs atya híres ember. Ez legfeljebb másodlagos dolog. Azért jöttek el, mert Balázs atya Istenről beszélt nekünk, jól ismert modorában, magával ragadóan, mély meggyőződéssel. Mennyire hiányzik ez a beszédmód ma templomainkból!

És még valami: bizony, a térdelve áldozásnak megvan a maga varázsa, hiszen kijár ez az Istennek, aki saját testét adja nekünk az örök élet eledeléül, nem? Ezt a csodát pedig nem szabad elrejteni a hívek elől, mert bármennyire is modern lett az Egyház, azért mi, emberek nem vagyunk Krisztussal egyenrangúak. Ő valóban leereszkedett hozzánk, de mi nem emelkedtünk fel őhozzá, csupán próbálkozunk, s ha sikerül, mindez az ő ingyenes kegyelmének köszönhető... Térdeljünk le bátran, s ne szégyelljük, hogy kicsik vagyunk. Krisztus sem szégyellte ezt a szolgai alakot magára ölteni. A térdelés bizonyos értelemben a világ rendjéhez tartozik, melynek során a szolga, a teremtmény, az Isten irgalmára folytonosan rászoruló ember kifejezi valóságos viszonyát Teremtőjével szemben. Hacsak le nem esik a karikagyűrű az ujjáról...

Hála legyen Istennek ezért a nagyszerű lelki táplálékért! Köszönet a ferences testvéreknek, elsősorban Varga Kamill OFM plébános atyának, hogy befogadott bennünket ezen a szép ünnepen, és lehetőséget ad hétről hétre, hogy a régi liturgiához ragaszkodó hívek szentmisén vehessenek részt a Havas Boldogasszony templomban! Köszönet Surinás Istvánnak, a templom kántorának, hogy ez alkalommal kis énekkarát méltó módon állította a régi liturgia szolgálatába.

  

Glória Patri, et Fílio, et Spirítui Sancto, sicut erat in princípio, et nunc, et semper et in saécula saeculórum. Amen.

Fr. Barsi Balázs régi rítusú szentmiséje Szegeden

Örömmel tudatjuk, hogy 2011. augusztus 7-én, vasárnap 16:00 órakor Szegeden, az alsóvárosi ferences templomban a Havas Boldogasszony búcsú alkalmából Fr. BARSI BALÁZS OFM ferences atya, a sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom és Kolostor elöljárója latin nyelvű szentmisét mutat be a római rítus rendkívüli formája (ú.n. tridenti rítus) szerint és szentbeszédet mond. 

Plakát innen letölthető.

Miklós Péter: Hit és hagyomány - A szeged-alsóvárosi búcsú

A szeged-alsóvárosi búcsú évszázados ünnepe a délvidéki katolicizmusnak. Szeged-Alsóváros a középkorban – amikor még a zabolátlan Tisza vízjárásos területei között jöttek létre a települések – önálló városka volt Alszeged néven. Saját önkormányzattal, élén a választott bíróval. Alszeged akkoriban elkülönült a Vártól (nagyjából a mai szegedi Belvárostól), amely akkoriban a királyi hatalom és az uralkodónak a sókereskedelem fölötti monopóliumának biztosítására hivatott erősség volt (hiszen az erdélyi só szállításának utat adó Maros Szeged fölött folyik a Tiszába) éppúgy, mint Asszonyfalvától – ami a mai Szeged-Fölsőváros területén volt –, ahol többnyire kereskedők, kézművesek, halászok, vízi emberek éltek.

Szeged-Alsóvárosnak – Alszegednek – a középkorban Szent Péter tiszteletére szentelt temploma volt, amely mellett a johannita rendnek működött kórháza és szegényháza (ispotálya). Ez a templom azonban a török időkben elpusztult. A mai szeged-alsóvárosi templom a tizenötödik–tizenhatodik századi magyar gótika sajátos remeke. A templom patrónája Szűz Mária, búcsúünnepe pedig augusztus ötödike, Havi Boldogasszony (újabb kori, elterjedt nevén Havas Boldogasszony) napja. Az 1503-ra elkészült templomot hat évvel később, augusztus ötödikén szentelték föl.

Augusztus ötödike eredetileg a híres római Mária-templom, a Santa Maria Maggiore bazilika fölszentelésének napja volt. A székesegyház hagyománya, hogy alapítói – egy előkelő és gazdag, de gyermektelen római házaspár – templom akartak építeni. Egy meleg augusztusi éjszakán álmukban megjelent nekik Szűz Mária és azt mondta, hogy ott építtessenek templomot, ahová reggelre hó esik. Erre emlékezve a középkorban a Mária-ünnepeken a Santa Mária Maggiore templomban mise közben fehér rózsaszirmokat szórtak a hívek közé.

A csodatévőnek tartott Fekete Mária-kegykép (amely a lengyel katolicizmus jelképének tekintett czestochowa-i Fekete Madonna alapján készült) vonzotta Szegedre a délvidéki búcsújárókat. De a Havi Boldogasszony alsóvárosi búcsúja nemcsak spirituális esemény volt. A török utáni újjáéledés idején a Délvidék számos településére került szegedi kirajzás – a Bálint Sándor által olyan csodásan leírt szögedi nemzet – számára az összetartozás ünnepe, s a szegedi eredet és a szegedi származás kifejezésének alkalma lett. A búcsúsok – legtöbben egykor szegedi családok sarjai – már szombaton délután megérkeztek, a templom körül a parkban (az egykori temetőben) keresztaljanként elkülönültek és énekeltek, imádkoztak, másnap pedig részt vettek a búcsú szentmiséjén. Ezt a szegedi rokonokkal és ismerősökkel való találkozás követte, vagy ebédet és szegedi borokat fogyasztottak valamelyik alkalmi borkimérésben – duttyánban. Ezeket az alsóvárosi házak szárazkapui alatt a búcsú idején még a huszadik század közepén is működtették a hagyományőrző családok.

A nagy szegedi költő, Juhász Gyula Havi Boldogasszony (1928) című versében így írt a virrasztó búcsúsokról:

Az öreg templom füvellő tövében
A nyári éjben ott hevernek ők,
Parasztok, barnák, csöndes és komoly nép,
Mint hajdan őseik, a bessenyők.

Móricz Zsigmond pedig Rózsa Sándor a lovát ugratja (1941) című regényében a következő szavakkal örökítette meg a Havi Boldogasszony napi búcsút.

„Erre a napra megindult a tanyák népe, a puszták túró, törő, nyüzsgő lakossága, és tízezres tömegben vándorol be gyalogszerrel a városba. Ahogy a görög kolóniák népe, ahogy a keleti vallások hívei mindig az anyafészek után esengenek: a szegedi pásztor, gazda és munkásnép minden tagja ide vágyik be, a havi búcsúra, az ős otthonba, ahonnan jöttek, ahova hazamenni egyértelmű a földi boldogsággal, üdvösséggel: Szegedre. Szent énekeket énekelve gyalogolnak a puszta avarjában, torzsájában, forróságában s éjszakájában. Mert a távolról jövők már előtte való este indulnak, s egész éjszaka rójják mezítlábbal még ebben az időben az utat. Toronyiránt. Ha lehet. Ha nem állja útjukat a vadvíz.

Keresztet visznek magukkal. Elöl megy a keresztvivő. A keresztet legtöbbször maga faragta. Különös alkotások ezek. Az idvességre vezető akasztófának csodálatosan egyszerű és szimbolikus emléke.

És énekeket énekelnek, amelyek ezerévesek, s ha újabban költek is, teljesen az ezer és másfélezer év előtti énekek szellemében.”


Miklós Péter