2011. augusztus 7-én a szeged-alsóvárosi ferences templomban fr. Barsi Balázs OFM szentmisét mutatott be a római rítus rendkívüli formája szerint. A Szegeden nagy hagyományokkal bíró Havas Boldogasszony búcsú számunkra nagy eseménye ez, hiszen a ferences testvérek jóvoltából immár másodszor lehetett alkalma a szegedi híveknek arra, hogy a sok hívőt vonzó alsóvárosi búcsú szertartás-sorozatának részeként az Egyház hagyományos liturgikus rendje szerinti szentmisén vegyenek részt.
Ahogyan Barsi atya közvetlenül megérkezése után kihirdette, mi, katolikusok, próbálunk kapcsolatot találni mellettünk élő protestáns testvéreinkkel, és ugyanígy kell megpróbálnunk kapcsolatot teremteni saját történelmünkkel, saját hagyományainkkal; ezért végzi az Egyház azt a szertartást, amely évszázadokon keresztül a sajátja volt, és amely Őszentsége XVI. Benedek pápa 2007-ben kiadott motu proprioja jóvoltából újra szabadon az egész Egyház közös kincsévé válhat.
Nem lehet említés nélkül hagyni azt, ahogyan Balázs atya közvetlenül megérkezése után megállt a hívek előtt és a fenti gondolatokat elmondta. Éppen úgy tette ezt, mint Szent Ferenc vagy Szent Antal annak idején. Egyszerűen megállt az emberek között, csuhában, az út porától meggyötörve, és szólt. Nem várt külön fogadóbizottságot, vörös szőnyeget, még csak a mikrofon közelében sem körülményeskedett. A fél évszázados templom építőmesterei által megtervezett, jótállási jegy nélkül máig is kitűnően működő "hangtechnika" segítségével a hívek minden bizonnyal kitűnően hallották őt, ezt bizonyítja az is, hogy amikor a kórusban elhelyezkedő üres stallumok elfoglalására invitálta az embereket, azonnal hömpölyögni kezdett a tömeg, hogy Krisztus áldozatához testileg is közelebb legyen.
A szentmise Jézus Krisztus keresztáldozatának vértelen jelenvalóvá tétele; Krisztus áldozata a kereszten és a szentmise-áldozat egy és ugyanazon áldozat. Mégis azt kell mondanunk, hogy ez a szentmise szép volt.
Egyfelől minden hívő édesanyja, a Boldogságos Szűz tiszteletére mutattuk be ezt a szentmisét, akinek tisztelete mindannyiunk lelkébe örömet áraszt. Jól megadja az öröm alaphangját Sedulius Introitus-szövege ("Szent Anya, üdvözlégy! Te szülted a Királyt, ki földet-eget tart századokon át birodalmas erővel"), hiszen hitünk egyik legnagyobb titka és keresztény életünk egyik sarokköve Isten Fiának világra születése. (Mennyire nagy áldás a magyar Egyháznak, hogy a szentmise latin nyelvű énekszövegeit saját anyanyelvünkön is énekelhetjük! Imádkozzunk azokért a szakemberekért, akik ezeknek a szövegeknek a fordításán és méltó dallamra ültetésén fáradoztak Isten nagyobb dicsőségére és a hívek lelki javára...)
Másfelől a régi liturgiának megvan az a sajátossága –amit oly nagyon szeretünk benne–, hogy csendes, mély, elmélyülésre alkalmat adó, imádságos lelkületű. Ugyanez már nem mondható el az 1970. óta végzett formáról, amelynek már első pillanataiban a pap köszönt(het)i az egybegyűlteket, ezzel zökkentve ki őket az alig sarjadó misztériumos légkörből, s ez sajnos a legtöbb esetben sikerül is... Itt nincsenek fölösleges megjegyzések, magyarázatok, mozdulatok, itt egyedül a Mindenható Isten imádása van.
Harmadfelől bizonyára nem véletlenül érlelődött ki a liturgiának éppen ez a szerkezete az évszázadok folyamán. Mintha a szertartás fokozatosan, az emberi lélek dramatikus igényeihez alkalmazkodva vezetne mind beljebb és beljebb a hit legmélyebb titkaiba; ez pedig könnyen magával ragadja a hívő lelket: a jelenlévő úgy érzi, hogy itt és most a legjobb helyen van, ahonnan nem is kívánkozik el. Hiszen "jobb a te házadban egy nap, mint ezer máshol" (Zsolt 83, 10) Olyan a liturgia és benne a gregorián ének, mint egy spirál, mint egy jótékony örvény, amely lépcsőzetesen von magába, fájdalommentesen és könnyedén, hogy aztán soha többé ne engedjen el...
Aztán a szentbeszéd... Igen, ez a beszéd valóban szent volt, nem csupán elmélkedés, nem csupán a gondolatok megosztása, hanem homília, evangélium-magyarázat. Szűz Mária miséjének evangéliuma: "Az időben: Jézus a sereghez szólván, fölemelé szavát egy asszony a seregből, mondá neki: Boldog a méh, mely téged hordozott és az emlők, melyeket szoptál. Ő pedig mondá: Sőt inkább boldogok, kik az Isten igéjét hallgatják és megőrzik azt." (Lk 11, 27-28)
Balázs atya mondanivalójának lényege: mint Isten teremtményei, mint Isten gyermekei egy közösségbe tartozunk, és ez a közösség Máriát, Isten anyját is magába foglalja. Számunkra ez a legnagyobb dolog: Isten gyermeke, Jézus Krisztus testvére lenni. Mária számára a legnagyobb dolog: Istent a világra szülni. S bár boldog Mária, mint istenszülő, mennyivel inkább boldogabbak Isten gyermekei, akik teljesítik Atyjuk akaratát...
A templom pedig tele volt. Ahogy éppen Balázs atya írja valahol, az emberek szeretik, ha a pap Istenről beszél nekik. Nem politikáról, pénzről, TV-műsorokról, hanem egyedül Istenről! Milyen igaz: az emberek nem azért jöttek el ezen a vasárnapon, mert Balázs atya híres ember. Ez legfeljebb másodlagos dolog. Azért jöttek el, mert Balázs atya Istenről beszélt nekünk, jól ismert modorában, magával ragadóan, mély meggyőződéssel. Mennyire hiányzik ez a beszédmód ma templomainkból!
És még valami: bizony, a térdelve áldozásnak megvan a maga varázsa, hiszen kijár ez az Istennek, aki saját testét adja nekünk az örök élet eledeléül, nem? Ezt a csodát pedig nem szabad elrejteni a hívek elől, mert bármennyire is modern lett az Egyház, azért mi, emberek nem vagyunk Krisztussal egyenrangúak. Ő valóban leereszkedett hozzánk, de mi nem emelkedtünk fel őhozzá, csupán próbálkozunk, s ha sikerül, mindez az ő ingyenes kegyelmének köszönhető... Térdeljünk le bátran, s ne szégyelljük, hogy kicsik vagyunk. Krisztus sem szégyellte ezt a szolgai alakot magára ölteni. A térdelés bizonyos értelemben a világ rendjéhez tartozik, melynek során a szolga, a teremtmény, az Isten irgalmára folytonosan rászoruló ember kifejezi valóságos viszonyát Teremtőjével szemben. Hacsak le nem esik a karikagyűrű az ujjáról...
Hála legyen Istennek ezért a nagyszerű lelki táplálékért! Köszönet a ferences testvéreknek, elsősorban Varga Kamill OFM plébános atyának, hogy befogadott bennünket ezen a szép ünnepen, és lehetőséget ad hétről hétre, hogy a régi liturgiához ragaszkodó hívek szentmisén vehessenek részt a Havas Boldogasszony templomban! Köszönet Surinás Istvánnak, a templom kántorának, hogy ez alkalommal kis énekkarát méltó módon állította a régi liturgia szolgálatába.
Glória Patri, et Fílio, et Spirítui Sancto, sicut erat in princípio, et nunc, et semper et in saécula saeculórum. Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése