2018. május 29., kedd

Nyári Tábor 2018 – Pécs


Örömmel hirdetjük, hogy idén is lesz Juventutem Nyári Tábor, ezúttal Pécsett, dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök úr nagylelkű engedélyével.


A tábor időpontja: 2018. július 23-28.


A tábor programjának struktúrája a korábbi évekéhez lesz hasonló.
7:00 Laudes
7:30 Szentmise majd reggeli
10:00 Tercia és délelőtti foglalkozás
Délelőtt két gyakorlati foglalkozást tervezünk:
  • Asszisztencia képzés
  • Szkóla képzés

12:00 Sexta majd ebéd
17:00 Nóna és délutáni előadás
19:00 Vesperás majd vacsora
21:30 Kompletórium 

A tábor teljes költségéről továbbá a délutáni előadók személyéről és a szállással kapcsolatos információkról a következő napokban adunk részletes információt.
A tábor teljes programja nyilvános, de regisztrációhoz kötött, ezért szeretettel hívjuk és várjuk a helyi érdeklődőket is!

Jelentkezni illetve regisztrálni Pintér Miklósnál a pinter.miklos@juventutem.hu címen lehet.

A Vatikánvárosi Csendőrségről

Csendőr szolgálatban
A Vatikánvárosi Csendőrség 1816 óta (olaszul Corpo della Gendarmeria dello Stato della Città del Vaticano) biztonsági és rendőrségi egység a Vatikánban.

A csendőrségről

A Vatikán gépkocsival járható kapuinál a második vonalban, a svájciak mögött találhatók a csendőrök: igazoltatják a belépőket, illetve a szűk keresztmetszetű udvaroknál és átjáróknál irányítják a forgalmat (a munkaidő végén a Vatikánban sem ismeretlen a közlekedési dugó). Az ő felelősségük a Szent Péter-bazilika őrzése, ezenkívül a pápai kihallgatások és szertartások során a svájciakkal közösen vesznek részt a rendfenntartásban. Létszámuk: 130 fő.

Jelenlegi parancsnok: Domenicio Giani


Vezetőjük a főfelügyelő, és a Vatikánvárosi Állam Pápai Bizottsága alá vannak rendelve. Egyenruhájuk kék színű zubbony és nadrág tányérsapkával. Ezt télen köpeny egészíti ki, nyáron azonban zubbony nélkül, fehér ingben teljesítenek szolgálatot. Tagjai katolikus vallású olaszok, akik többnyire az olasz rendőrség vagy csendőrség soraiból lépnek a pápa szolgálatába. Kiképzésükről is az olasz biztonságiak gondoskodnak.

Forrás: A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

2018. május 25., péntek

Ezen a napon született...

1887-ben ezen a napon /május 25-én/ született Pietrelcinában  Francesco Forgione, Szent Pio atya.
"Nézzétek, milyen dicsőség vette körül!
Milyen világra szóló sereget toborzott!
- Vajon miért? Filozófus volt talán, vagy tudós?
- Ó, nem!
Egész egyszerűen csak alázattal bemutatta a szentmisét és gyóntatott reggeltől estig.

- Hogyan jellemezzük még ezen felül?
Krisztus megjelölte őt sebhelyeivel." (VI. Pál pápa)
„Pio atya valóban egy nagy lélek, egyike azon különleges embereknek, akiket Isten időről időre elküld a földre, hogy megtérítse az embereket.” /XV. Benedek pápa/
Néhány életrajzi adat:
Boldoggá avatása: 1999. május 2., Róma
Boldoggá avatta: Szent II. János Pál pápa
Szentté avatása: 2002. június 16., Róma
Szentté avatta: Szent II. János Pál pápa
Tiszteletének legfőbb kegyhelye:
San Giovanni Rotondo (itt élt sok éven át és itt van eltemetve is)
A liturgikus kalendáriumban ünnepnapja: szeptember 23.

Összeállította: Virth József /facebook/, Mór

2018. május 19., szombat

Május 19. Coll Guitart Szent Ferenc emléknapja


Ferenc domonkos testvér, áldozópap
                                                       

Ferenc Barcelona közelében, a katalóniai Gombrenyben született 1812. május 18-án. 18 évesen 1830-ban, Vichyben lépett be a Domonkos Rendbe. A geronai kolostorban élt diakónussá szenteléséig. 1835-től a kormány nem engedte működni a szerzetesrendeket, ezért Ferenc is rendi közösség nélkül kényszerült élni, de változatlan hűséggel megtartotta Domonkos-rendi fogadalmát. Tanulmányait titokban folytatta és 1836. március 28-án Vichyben pappá szentelték.

Először Arles-ban volt plébános, majd 1839-től Moyában, ahol jótékonysági szervezetet hozott létre a háború okozta éhínségtől szenvedők és a menekültek megsegítésére. Együttműködött Claret Szent Antallal (aki a spanyol egyház legnagyobb alakja volt a 19. században) az „Apostoli közösség” létrehozásában. 1846-ban. Vichyben a harmad-rendi világi domonkos közösség rendi asszisztense lett. Fáradhatatlanul, velük együttműködve dolgozott a világi domonkosokért. 1850-ben újra megnyitotta a domonkos másodrendi apácák bezárt kolostorát. Egész Katalóniát bejárta prédikációival térítve az embereket. Az 1854-es kolerajárvány idején ápolta a betegeket.

Az ifjúság nevelésére megalapította 1856-ban az Angyali Üdvözletről elnevezett Domonkos Nővér Kongregációt, akik tanítással foglalkoztak. Ferenc halálakor már 50 kolostorral rendelkeztek, mára pedig már több mint 140 kolostoruk van szerte a világban.

1869-ben megvakult, de meggyengült egészsége ellenére sem volt hajlandó visszavonulni. Amikor 37 év elteltével 1872-ben engedélyezték a Domonkos Rend visszatérését, úgy találták, hogy Ferenc valahogyan fenn tudta tartani az alapvető működéshez szükséges struktúrát, így tehát a domonkosoknak nem kellett mindent teljesen újrakezdeniük, hanem ott folytathatták a munkát, ahol annak idején a betiltáskor abbahagyták.

Ferenc a spanyolországi Vicben halt meg 1875. április 2-án. Ereklyéit az általa alapított Angyali Üdvözletről elnevezett Domonkos Nővér Kongregáció anyaházában őrzik. II. János Pál pápa 1979. április 29-én ünnepélyesen a boldogok közé sorolta, majd XVI. Benedek pápa 2009. október 11-én szentté avatta.

Könyörgés:
Istenünk, te kiválasztottad szent Ferenc áldozópapot, hogy szent Fiad nevét hirdesse és a keresztény népet a jámbor életre tanítsa. Közbenjárására add, hogy néped hite szüntelenül növekedjen és megerősödjön az igehirdetés szolgálata által! Amen.

(forrás: világidomonkosok)

2018. május 17., csütörtök

Programajánló a Szegedi Dóm Látogatóközpontban

Boldogasszony-kiállítás május 11-től június 3-ig lesz megtekinthető Látogatóközpontunkban, Szeged,Dóm tér 16.

Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!



2018. május 15., kedd

Isten ismer téged, és tisztában van a szükségleteiddel

„Ezért ne fáradjunk bele jót tenni, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel.” Gal. 6:9. (HCSB-fordítás)


Isten mindenható, ami azt jelenti, hogy tud mindenről, beleértve a Te életedet is. Ismeri a hibáidat, a kudarcaidat, az érzéseidet, illetve  frusztrálcióid – és ismeri a jövődet is.

Isten tisztában van a félelmeiddel
. Ő tud azokról az akadályokról, amelyekről úgy érzed, hogy képtelen vagy megoldani őket, vagy felülkerekedni rajtuk. Napjainkban például, sokan a gazdasági körülmények miatt aggódnak, és anyagi  helyzetükkel kapcsolatban vannak félelmeik.

És emiatt úgy viselkedünk, mintha Istennek nem lenne tudomása kifizetendő számláinkról. "Nem látod, Uram? Vége mindennek! Én erre képtelen vagyok!" Megpróbálunk kitartani, és végig csinálni. Feszültek, idegesek vagyunk, és aggodalmaskodunk. Ám félelmünk azt jelzi, hogy nem vagyunk tisztában Isten végtelen tudásával.

Az igazság az, hogy Isten tisztában van az összes szükségleteddel. Az ima nem Isten tájékoztatása mindarról, amire érzésed szerint szükséged van. Ő régen tudja már, hogy éppen milyen helyzetben vagy. A Biblia azt mondja, "Atyád tudja, hogy mire van szükséged, mielőtt kérnél tőle" Máté 6:8 (NIV-fordítás). Minden egyes szükségletedet ismeri, legyen az akár pénzügyi, lelki, fizikai, szociális vagy érzelmi igény.

Végül, Isten tudja, hogy hűséges vagy
. Látja mindazt a jó és helyén való dolgot, amit cselekszel. Minden alkalommal, amikor nem a bűn mellett döntesz, minden alkalommal, amikor ellenállsz a kísértésnek, minden alkalommal, amikor állást foglalsz Isten igazsága mellett, Ő tanúja lesz annak, hogy hűséges vagy hozzá.

A Biblia azt tanítja, hogy minden jócselekedet elnyeri méltó jutalmát, függetlenül attól, hogy mennyire jelentéktelen, illetve, hogy bárki más látta-e azt. Minden alkalommal, amikor bátorítasz valakit, minden alkalommal, amikor az irodában elvégzel valamit, ami nem is a te dolgod lenne, amikor a gyülekezetben elrendezed a székeket, ülőhelyeket, minden alkalommal, amikor visszautasítod, hogy pletykálkodj másokról – Isten látja mindezt, és nem számít Neki, hogy milyen jelentéktelen dolog is ez. Ahogy a Máté 10:40-42. versei is mondják. („Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem. Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be azért, mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat kap. Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.”)

Lehet hogy most így szólsz: „Megpróbáltam a házasságomban helyesen cselekedni, mégis semmi eredményét nem láttam ennek.” „ Megpróbáltam igaz emberként élni, és megfelelően viszonyulni a gyerekeimhez (vagy a szüleimhez). Megpróbáltam rendesen elvégezni a feladataimat a munkahelyemen (vagy az iskolában), és nem tudom, hogy mindez megéri-e. Nem látom, hogy ez bárki életében akármilyen különbséget eredményezne.

Isten azt mondja: "Én látom ezeket, és nem számít, hogy ki más látja még." A jó, amit cselekszel, sohasem hiábavaló: „Ezért ne fáradjunk bele jót tenni, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel.” Gal. 6:9. (HCSB-fordítás)

Ne csüggedj el! Cselekedj továbbra is helyesen, és bízz a jóisten gondviselésében.

Forrás: A http://napiremeny.blog.hu oldaltól, Rick Warren (a "Céltudatos élet" című könyv szerzője) napi áhítatainak lefordított változatait tartalmazza.

2018. május 13., vasárnap

Karinthy Frigyes: B A R A B B Á S

A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé.
Megállt előtte, és így szólt:
– Itt vagyok!
Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.
– Rabbi, rabbi! – zokogott.
És a mester szelíden folytatta.
– Ne sírj! Állj fel és jöjj velem! Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.
A nyomorult pedig feltápászkodott és az ő öltönyét megragadta.
– Mester! – kiáltott elfulladva és könnyek között – ó mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!
– Semmit, mondta ő szelíden – csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett titeket: „Kit engedjek el hát közülük, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?”
– Ó, én bolond! – kiáltott a nyomorult fejét öklével verve, – ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!
– Jól van – folytatta szelíden a mester – most jöjj hát velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „Az életemet!”
Az pedig követte őt.
És találnak útközben egy másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát, feleségét, gyermekét és szemeit kiszúratta.
És ő homlokon érinté csendesen kezével és így szólt:
– Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!”
Az pedig felzokogott és követte őt.
És találtak még másikat is, kinek lábai és kezei kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, őt magát pedig arccal lefelé bűzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé.
Odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt:
– Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted: Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! A léleknek és a gondolatnak a szabadságát!” Az pedig megcsókolta az ő saruját és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral.
És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanák: „Békesség, békesség! Békesség e földön!”
Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé.
Pilátus a tornácon ült és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nehéz borokat ittak, és drága ételeket ettek arany edények fenekéről: skarlátpiros palástjuk messze világított.
A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte őt, a tornác elé járult és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett:
– A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus! Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsátod, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, engem megfeszítettek – de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást és most új törvényt akar. Kérdezd meg őket újból, amint a törvényeinkben meg vagyon írva.
Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:
– Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?
És akkor ő intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”
A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbást!”; mintha azt hörögné: „Halál! Halál! Halál!”
Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod…”
Ó pedig bólintott fejével és csendesen felmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.

1917. január

Forrás: (https://www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kt_030.html)


2018. május 12., szombat

Az utolsó magyar hercegprímás halála

1975. május 6-án, Bécsben hunyt el Magyarország utolsó hercegprímása, Mindszenty József esztergomi érsek, bíboros, a Rákosi-korszak egyik leismertebb politikai elítéltje.
Mindszentyt ellenséges magatartásáért a nyilasok 1944. november 26-án elfogták, Sopronkőhidán majd Sopron városában tartották fogva hazaárulás vádjával. A püspök a nyilasok kiüldözése után, 1945 áprilisában térhetett vissza székhelyére, és miután Serédi Jusztinián esztergomi érsek cukorbetegségben elhunyt, XII. Pius pápa Mindszenty Józsefet nevezte ki őt érsekké, október 7-én iktatva be tisztségébe az új prímást. Hogy Mindszenty tisztségét megerősítse a kommunista nyomás alá kerülő országban, a pápa választottját 1946 februárjában bíborossá kreálta. Az új érsek a kormányzati szándék ellenére a keresztény-konzervatív szellemben kívánta folytatni munkáját, 1947-ben részt vett az ottawai nemzetközi katolikus kongresszuson, Magyarországon pedig meghirdette a Boldogasszony Évét. 1947. augusztus 20-án tartott körmenetén mintegy félmillió fő vett részt, aktivitásával aztán kivívta a kommunista párt ellenszenvét, és hamarosan egy újabb diktatórikus rendszer börtönében találta magát. Mindszentyt a kommunista hatóságok hazaárulás és valutaüzérkedés vádjával vették őrizetbe 1948. december 26-án és az Államvédelmi Osztály hírhedt főhadiszállására, az Andrássy út 60. alá hurcolták. Az eljárás során a püspököt kínvallatásnak vetették alá, pszichotróp szerek segítségével beismertették vele, hogy árulást követett el a háború utáni magyar kormányok ellen, részt vett a harmadik világháború kirobbantását előkészítő összeesküvésben, továbbá, hogy szerepet játszott a Szent Korona nyugatra menekítésében, azzal a céllal, hogy Habsburg Ottót koronázza meg. A nyilvánvalóan hamis vádakra épülő kirakatper felháborította az egész keresztény világot, XII. Pius kiátkozta a perben közreműködőket, de így sem tudta megakadályozni, hogy Mindszentyt 1949 februárjában életfogytiglani börtönre ítéljék, amit 1955-ben baranyai majd nógrádi házi őrizettel váltottak fel. Miután 1956. október 23-án kitört Magyarországon a forradalom, a hercegprímást Pálinkás-Pallavicini őrgróf kiszabadította és Budapestre vitte. Miután Mindszenty betöltötte 75. életévét (1974-ben), VI. Pál teljesítette a kommunista kormányzatnak tett ígéretét és lemondatta – nyugdíjazta – a prímást, de jelzésértékű, hogy annak haláláig nem nevezett ki új érseket. Mindszenty bíboros, aki a diktatórikus rezsimek elleni küzdelmével, szenvedéseivel és kitartásával nem csak Magyarország, de az egész világ tiszteletét és megbecsülését elnyerte, utazásaiban kimerülve, több betegségtől egyszerre gyötörten 1975. május 6-án hunyt el az Irgalmasok Kórházában, Bécsben. Mindszenty, az utolsó hercegprímás halála után Lékai László kinevezése véget vetett a katolikus egyház és a Kádár-rendszer küzdelmének. A Magyar Katolikus Egyház 1989-ben kezdeményezte Mindszenty boldoggá avatási eljárásának megkezdését, 1991-ben pedig hazaszállították földi maradványait és Esztergomban helyezték őt végső nyugalomra.


Forrás: Magyar Fórum

Szigorú étkezési szabályaik miatt a templomos lovagok tovább éltek, mint a középkor átlagembere

Az öregségben megőszült emberek igencsak ritkaságszámba mentek a 13. században. Még a gazdag földbirtokos férfiak számára is körülbelül 31 év volt az átlag várható élettartam, ez 48-ra emelkedett, ha valaki megérte a húszas éveit. A templomos lovagok ehhez képest olybá tűnhettek, mint akiknek valamilyen varázsszer van a birtokában: a katolikus katonai rend tagjai közül sokan jóval 60 év feletti kort értek meg. Többekkel még ekkor sem időskori betegségek végeztek, hanem ellenségeik.



1314-ben Jacques de Molayt, a rend utolsó nagymesterét 70 éves korában égették el máglyán. Az ugyanebben az évben kivégzett Geoffroi de Charney a legtöbb forrás szerint 63 éves lehetett. Ezek a magas életkorok majdhogynem általánosnak tűnnek a templomosok körében. Más nagymesterek, mint például Thibauld Gaudin, Hugues de Payens, vagy Armand de Périgord, hogy csak néhányat említsünk, mind 60 feletti életkort értek meg. A kor viszonyai között valóságos matuzsálemeknek számíthattak.
„A templomos lovagok hosszú életét többnyire egy különleges isteni ajándéknak tulajdonították” – írta Francesco Franceschi, a Szent Szív Katolikus Egyetem római campusának kutatója. A modern tudomány azonban másban látja a megfejtést: a rend kötelező étkezési előírásai sokban befolyásolhatták életük hosszát és egészségüket.

Sok modern ábrázolással szemben a templomosok úgy tűnik, valóban szerény életet éltek, Istent szolgálva. Ezt étrendbéli választásaik és kötelezettségeik is tükrözik. Habár a rend meggazdagodott a körültekintően kezelt adományokból, valamint abból, hogy az utazó zarándokok pénzét őrizték, maguk a férfiak formális szegénységi, szüzességi és engedelmességi fogadalmakat tettek – még csak nem is beszélhettek nőkhöz. Közel kétszáz éven keresztül élt a rend Európa-szerte, a 13. század végén 15 000 taggal érve el csúcspontját. Legfőképpen professzionális harcosok voltak, soraikból sokan a világ legjobbjai közé tartoztak.


A sertés gyakori fogás volt a templomosoknál

A 12. század elején Clairvaux-i Bernát francia apát egy hosszú és bonyolult szabálygyűjteményt állított össze, amely a lovagok életét kormányozta. Ez a regula Szent Benedek és Szent Ágoston írásaiból merített, de sok szabálya már a templomos rendben született. A lovagok az 1129-ben elkészült regula előtt is szabályok szerint éltek, írja Judith Upton-Ward brit kutató, „és összeálltak hagyományaik és szokásaik (…) jelentős mértékben tehát a regula a már meglévő szokásokon alapszik.”

A szabályokból sok volt, és sokfélék voltak. A lovagok feladata volt az árvák, özvegyek és templomok védelme, kerülniük kellett a „nyilvánvalóan kiátkozott” személyek társaságát, és nem állhattak fel a templomban imádkozni vagy énekelni. Még költekezést szabályozó törvényeik is a szerénységet helyezték előtérbe: csuháik egyszínűek voltak, de a húsvét és mindenszentek közötti meleg időszakban hordhattak helyette vászoninget is (a hegyes cipők viszont mindig tilosak voltak). A szabályok arra is kiterjedtek, mit ettek, hogyan és kivel.

Étkezéseik nem voltak hangos események: a lovagoknak együtt kellett enniük, de csendben. Ha a sót akarták elkérni, „csendesen és bizalmasan” kellett kérniük, hogy adják körbe azt, „minden szerénységgel és alázatossággal.” Egyfajta partnerrendszer létezett, részben egy rejtélyes „tálhiány” miatt. Ez talán inkább az absztinencia bemutatása lehetett mindenekelőtt, csakúgy, mint a lovagok címere, amely egy lovon megosztozó két férfit ábrázolt.

A templomos rend címere

A lovagok párokban összeülve ettek, és arra biztatták őket, „vizsgálják meg közelebbről a másikat”, és bizonyosodjanak meg róla, hogy egyikőjük sem eszik többet a másiknál, de nem is tartja magát semmilyen „titkos absztinenciához”. Az, hogy mi a teendő akkor, ha a partner nem úgy eszik, ahogy kellene, nem tisztázott, az asztalnál való kiabálás mindenesetre biztosan tilos volt. Evés után mindenki csendben ült, és hálát adott. A kenyérdarabokat összegyűjtötték és a szegényeknek adták, az egész cipókat pedig félretették a következő étkezéshez.
A templomosok étrendje alapvetően a szerzetesekre kirótt hagyományos böjtölési előírások és a katonai életmódjukhoz szükséges tápanyagbevitel közötti egyensúlymutatvány volt. Üres gyomorral nem lehet sem keresztes hadjáratban, sem lovagi tornán részt venni (a templomosok csak gyakorlásképpen vettek részt tornákon, nem sportként). Így hát a lovagok egy héten háromszor ehettek húst – annak ellenére, hogy tudták, hogy „a hús fogyasztása megrontja a testet.” Vasárnaponként mindenki húst evett, a magasabb rangú tagok ebédre és vacsorára is fogyaszthattak valamilyen sült állatot. A korabeli beszámolók szerint ez gyakran marhahús, sertéshús vagy szalonna volt, amelyet sóval ízesíthettek.


Sakkozó templomosok csuháikban

Valószínű, hogy az adagok bőségesek voltak: ha például egy keddi böjtnap miatt a lovagok nem ehettek húst, másnap „bőségesen” rendelkezésre állt. Egy forrás szerint a szakácsok elég húst raktak a templomosok tányérjára ahhoz, „hogy két szegény ember is jóllakjon a maradékból.”

Hétfőn, szerdán és szombaton a lovagok spártaibb, zöldséges ételeket ettek. Habár a regula „két vagy három étkezésnyi zöldséget vagy más fogást kenyérrel elfogyasztva” ír elő, gyakran került bele tej, tojás és sajt. Más esetekben zabból vagy hüvelyesekből készült levest, vagy rostokban gazdag párolt zöldségeket ettek (a gazdagabb testvérek drágább fűszereket, például köményt is belekeverhettek). Kertjeikben a templomosok termesztettek gyümölcsöket és zöldségeket, főként mediterrán éghajlatiakat, mint a füge, a mandula, a gránátalma, az olajbogyó és a gabonafélék. Ezekből az egészséges élelmiszerekből nagy valószínűséggel saját asztalaikra is került.

Hetente egyszer, pénteken teljes böjtöt tartottak – sem tojást, sem tejet, sem más állati eredetű terméket nem fogyaszthattak. Tápláló étekül ekkor a szárított vagy sózott hal, vagy mandulatejből készült tejtermék- és tojásutánzatok szolgáltak. Itt is voltak azonban praktikus engedmények: A gyengék és betegek nem vettek részt ezekben a böjtökben, és „húst, madarakat és mindennemű olyan ételt, amely jó egészséget hoz” kaptak, hogy minél előbb újra harcképes állapotba kerüljenek.


Tipikus középkori konyha egy fametszeten

Mindeközben a testvérek bort ittak, de ez is korlátozva volt. Mindenki ugyanakkora adagot kapott, amelyet még fel is öntöttek. Azt a tanácsot kapták, hogy az alkoholt nem szabad túlzásba vinni, hanem mértékkel fogyasztani. Mert Salamon mondta (…) a bor megrontja a bölcseket.” A Szentföldön állítólag fertőtlenítő aloe verából, kenderből és pálmaborból készült koktélt ittak, amelyet „Jeruzsálem elixírjének” hívtak, ez gyorsíthatta a sebesülésekből való felépülést is.

Franceschi ír továbbá a Bernát-féle regulán kívüli előírásokról, amelyek „kimondottan a fertőzések terjedésének elkerülésére” szolgáltak. Ezek közé tartozott a kötelező kézmosás evés és ima előtt, valamint a kint a szabadban munkát végző testvérek felmentése az ételkészítés és -felszolgálás alól. Eme újítások, amelyeket a baktériumok létezéséről való bármiféle fogalom nélkül vezettek be, részben a kor élenjáróinak tartott arab orvosokkal való kapcsolataikból származhattak. A középkori Európában az orvosi tudás csúcsán kétségtelenül a templomosok álltak, sok betegséget kezelni tudtak és megfelelően törődtek gyengélkedő társaikkal.

A templomos rend a világ egyik leggazdagabbja volt – ezek a szabályok azonban megakadályozták azt, hogy a lovagok üljenek babérjaikon vagy zsíros, pácolt húsokon hizlalják magukat. Étkezési szabályaik közül sok igen közel áll a mai dietetikai tanácsokhoz is: sok zöldség, hús csak alkalmanként, bor mértékkel. Nem éppen királynak való lakomák, de a komoly keresztesi teendőkkel bíró lovag számára mindenképpen a legmegfelelőbb étrend.


Köszönet a Múlt-kor történelmi magazinnak.
https://mult-kor.hu









2018. május 10., csütörtök

† Hagyományos római rítusú Szentmise - 2018 Május 13 †

http://szeretetlang.blog.hu

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. 

Várjuk a kedves Híveket! 

SZENT MIHÁLY NAPJA

Szent Mihály Arkangyal

A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis Archangeli titulust viseli, azaz, a bazilika fölszentelésének évfordulós ünnepe. Tulajdonképpen egyik ünnep sem korlátozódik Szent Mihályra, hiszen a liturgikus szövegek egyértelműen a teljes angyali sereglet szolgálatáról beszélnek.
    
Az imádság eredetével kapcsolatban valójában nincsenek tökéletesen megbízható források és a bizonytalanságot tovább növeli a tény, hogy idővel sok mende-monda alakult ki, járt szájról-szájra. Erről az Ephemerides Liturgicae római folyóirat egy hosszabb cikket közölt 1955-ben (V. LXIX, 54-60. old). A cikk 9-es számú lábjegyzete utal egy bizonyos Domenico Pechenino atya tanúságtételére, ami eredetileg a La Settimana del Clero egy 1947-es cikkében látott napvilágot. Pechenino atya XIII. Leó pontifikátusa alatt a pápa közvetlen munkatársaként dolgozott a Vatikánban.




        „Nem igazán emlékszem a pontos évszámra. Egy reggel a nagy pápa, XIII. Leó szokása szerint miséje befejeztével, hirtelen azt vettük észre, hogy a pápa fölemelte fejét és tekintete összpontosult valamire. Mozdulatlanul, pislogás nélkül bámult valamit. Arckifejezése borzalomról s félelemről árulkodott, és hirtelen elsápadt. Valami szokatlan és komoly dolog történt vele. Végül, magához térve, finoman, de határozottan jelt adott, majd fölállt. Saját irodája felé vette az utat, kísérete pedig izgatottan és aggódva követte, suttogván: ’Szentatyám, nem érzi jól magát? Szüksége van valamire?’ Erre azt válaszolta: ’Nem, Semmire!’ Körülbelül fél óra elteltével magához kérette a Szent Rítus Kongregáció titkárát, akinek kezébe nyomott egy papirost, és utasította, hogy azt nyomtassák ki és küldjék el a világon minden ordináriusnak. Mi volt azon a papíron? Az az ima, amit minden olvasott mise után recitálunk a hívekkel.” A pápa tehát rendeletet hozott arról, hogy minden Szentmise után – az egész világon –, MINDIG mondják el az általa írt Szent Mihály imát!!!
    
Bár ennél többet megbízható forrásból nem tudhatunk meg, idővel elterjedt az a híresztelés, hogy a pápának látomása volt, amelyben az Isten átengedte a sátánnak a 20. századot, hogy próbára tegye az Egyházat. Bár az Egyház 20. századi történelme és az ima szövege (a hosszabb változatban) ezt alátámasztani látszik, XIII. Leó látomásának ezen értelmezése az marad, ami: szóbeszéd, amit megnyugtatóan igazolni nem lehet.
Azt mindenesetre kevesen tudják, hogy a rövid Szent Mihály imán túl (amit olvasott misék után volt kötelező elimádkozni), XIII. Leó egyúttal megfogalmazott egy új exorcizmust is, amit beillesztett a Római Rituálé imái közé. A pápa nyomatékosan kérte a püspököket és papokat, hogy gyakran végezzék el ezt az exorcizmust egyházmegyéjükben és plébániáikon, amint azt maga is tette akár napjában többször is.
     Itt most leközlöm az egyszerű nép által is napjában többször mondható imát, mely pápai áldással van ellátva és különösen hathatós! Ajánlom mindazok figyelmébe, akik maguk-, szeretteik-, az Egyház és hazájuk sorsát őszintén szívükön viselik! FORRÁS nyomán. Felhívom kedves Olvasóim figyelmét, hogy e hónap 1-12-e közt 12 részben foglalkoztam az Égi Seregek Vezérével! (A első poszt itt!)

Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Amen.



Forrás: http://szeretetlang.blog.hu



2018. május 8., kedd

Május 4. Szent Flórián - a tűzoltók védőszentje +Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.

Magas rangú katonatiszti családból származott, s maga is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, s mint sok más katona, ő is keresztény lett. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodalmasok voltak az Egyház számára, így Flórián kitöltvén a szolgálat éveit, békességben vehetett búcsút a hadseregtől, s mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban (Krems mellett) telepedett le.
Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Mielőtt még beért volna a városba, önként föltárta keresztény voltát. Elfogták és Aquilinus bíró elé vitték, aki megbotoztatta, és arra ítélte, hogy nyakában kővel vessék a folyóba. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt.
Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen védő szent.
                                                                          🔥
A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. Katonaruhában, égő házzal ábrázolják, melyre dézsából vizet önt. Erre az ábrázolásmódra legendája két magyarázatot is kínál. Az egyik szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik magyarázat szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már izzott, egy nagy szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető próbálta újra befödni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy veszedelmében így fohászkodott: ,,Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!'' Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült.
                                                                            🔥
Legendája szerint amikor Lorchba indult, a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.''
Aquilinus először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét''. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent nevedet.''
Aquilinus ennek hallatára rákiáltott: ,,Micsoda badarságot beszélsz, hogy dacolni akarsz a császár parancsával!'' Mire Flórián: ,,Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet, és a sátán soha nem bírt elidegeníteni tőle. Most a testem ugyan hatalmadban van, de a lelkemnek nem árthatsz, mert az egyedül Istené. Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!'' Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''
                                                                             🔥
Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.                             
                                                                             🔥
Kérünk, Urunk, Szent Flórián érdemeiért és könyörgésére oltalmazz bennünket minden lelki és testi veszedelem, főként a tűz pusztításai és gonosz vágyaink lelket emésztőlángjai ellen!
                                                                         
Forrás: www.katolikus.hu/szentek

2018. május 4., péntek

† Hagyományos római rítusú Szentmise - 2018 Május 6 †

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. 

Várjuk a kedves Híveket!

A miseruhák és azok jelentései


Aki földi királyhoz kihallgatásra megy, az tiszteletből ünnepélyes öltözetet vesz föl: épen így a pap is, ha az oltárnál a legmagasabb király előtt megjelenik. A pap az oltárnál külön öltözetet használ annak jelképezésére, hogy ő ott nem saját hatalmából cselekszik, hanem mint Krisztus Urunk helyettese. Már az ószövetségben külön ruhákat írt elő az Úr az istentisztelet számára. A miseöltözet az apostolok korából származik.
A szentmisénél hat ruhadarab használatos, úgymint a vállkendő, a miseing, az öv, a karkötő, a stóla és a miseruha.
A vállkendőt keleten a nyak befödésére szokták használni. A papok régebben a fej befödésére használták, hogy a szentmise alatt ne szórakozzanak könnyen. A szerzetes papoknál ma is szokásban van a fej befödése. Világi papoknál most is a nyak és vállaknak befödésére használják. A vállkendő arra a kendőre emlékeztet bennünket, mellyel az Úr Jézus kínzói bekötötték szemeit és kezdték arcul verni, mondván: «Találd el, kicsoda az, aki megütött?» A vállkendő arra inti a papokat és híveket, hogy a szentmise alatt szemeiket őrizet alatt tartsák, űzzenek ki elméjükből minden földi gondot, szórakozást és áhítattal arra a fölséges áldozatra gondoljanak, melyet Jézus Krisztus az ő mennyei Atyjának a pap kezei által bemutat.

A miseing (alba) a földig leérő fehér vászonruha. Keleten szokásban volt ünnepélyes alkalmakkor, midőn tisztán kellett megjelenni, fehér ruhát viselni. Ilyen ruhát kapott például a menyegzőre meghívott ember a lakodalmasok termébe való belépéskor; ezen menyegzői öltönyt említi fel Krisztus Urunk a menyegzőről szóló példabeszédében. A miseing emlékeztet arra a fehér gúnyöltözetre, melyet Heródes az Üdvözítőre adott. Így csúfolják meg Jézust ma is, akik nem imádkozni mennek a templomba, hanem csak szemhizlalás végett, vagy hogy mutogassák bársonyuk és selymök hitvány rongyait, vagy hogy másokat rostálgassanak. Ezeknek szól az Úr ítélete: «Az én házam imádság háza, ti pedig azt latrok barlangjává tettétek.» (Luk. 19, 46.) A miseing fehér színe int bennünket, hogy tiszta szívvel jelenjünk meg a szentmisén, mert imádságod, misehallgatásod és másnemű jócselekedeted mindaddig kárba vész, hiába leszen, míg meg nem tisztítod lelkedet a bűnbánat könnyeiben, a penitenciatartás szentségében; mert Istennek csak a megtisztult lelkek fohászaiban telik öröme.
Az öv azon zsinór, mellyel a miseinget megerősítik, hogy a papot a járásban ne akadályozza. A keletieknél szokásban volt utazás alkalmával, valamint munka közben a hosszú ruhát övvel felkötni. Ez az öv a kötelet jelenti, mellyel édes Üdvözítőnket az oszlophoz kötözték, mikor kegyetlenül megostorozták és arra int mindnyájunkat, hogy kötözzük meg mi is szenvedélyeinket, különösen a test rendetlen vágyait, hogy meg ne fertőztessük testünket a rút, tisztátalan, állati bűnökkel.
A karkötő, vagyis izzadtság-kendő kezdetben vászonkendő volt, melyet a bal karon hordtak, s mellyel a pap az izzadtságot törölte le. (Szűk rejtekhelyeken miséztek, katakombákban; vagy a meghatottság könnyei.) Ma olyan anyagból van, mint a miseruha. Veronika kendőjére emlékeztet... Jézus vigasztalta a kesergő asszonyokat. Amikor ínség, szomorúság ér bennünket, mikor azt gondolod, hogy téged, bűnös embert, még Isten sem hallgat meg; mikor az emberek eltaszítanak maguktól, megvetnek és úgy állsz a földön, mint egy apátlan-anyátlan árva, ó akkor kelj föl, jöjj a templomba szentmisére, kérj Jézustól vigasztalást, segítséget és bizonyára meg fogsz enyhülni.
A stóla két széles szalag, melyek a nyakról a mellen keresztül függnek le és felül össze vannak varrva. Ez is a miseruha kelméjéből készült. A papi hatalom és méltóság jele, azért mindig fölveszi ezt, ha szentel, prédikál, gyóntat, miséz. A pap Krisztus helyettese s ugyanazt teszi a szentmisében. Ép ezekért tisztelet illeti meg. Megrovásra méltó a különféle babonaság... például ha valaki válogat, hogy melyik pap végezze az ő szentmiséjét, vagy melyiken akar jelen lenni, mert minden pap egyenlő hatalommal bír, nem az ő jámborságától függ a szentmise ereje; végtelen értékű az mindig.
A tulajdonképpeni miseruha díszes öltöny, mely a mellet és a hátat betakarja és körülbelül a térdig ér, felül nyílása van a fej számára, innen a név: casula vagyis házacska. Ezen a ruhán elől is, hátul is kereszt szokott lenni és jelenti Krisztus keresztjét, melyet tulajdon vállain vitt a Golgotára, és melyre rászegezték, s amelyen három órai iszonyatos haláltusa között kiadta lelkét. A miseruha elején a kereszt azért van, hogy soha el ne felejtsük, hogy mindig szem előtt tartsuk a szent keresztet és jusson eszünkbe, mily drága áron váltott meg Jézus bennünket. A miseruha hátulján a kereszt azért van, hogy Krisztus példájára a földi bajokat, csapásokat, bántalmakat békével tűrjük, mert Jézussal, a mi Urunkkal csak úgy dicsőíttetünk meg, ha Jézussal, a mi Urunkkal békével hordozzuk keresztünket; azért mondja Krisztus Urunk: «Aki nem viseli keresztjét és nem jő utánam, nem lehet az én tanítványom.» (Luk. 14, 27.)
A misén kívül a pap az ő hivatalos ténykedései közben rendesen rövid albát visel, amit karingnek nevezünk. Ünnepélyes alkalmakkor ezenfelül palástot (pluviale). Ha ünnepélyesség alkalmával a papnak még más papok is segédkeznek (assistálnak), akkor ezeknek is külön ruhájuk van (dalmatika).
A miseruha színei

Különféle ünnepeken különféle színű miseruhát ölt magára a miséző pap. Igy némelykor fehérben miséz. A fehér szín az ártatlanságot, tisztaságot jelenti, azért az egyház a fehér színt Üdvözítőnk, továbbá szűz Mária, valamint a hitvallók és szent szüzek ünnepein használja. A piros szín a szeretet és vértanúság színe, azért pirosban misézik a pap pünkösdkor, mikor a szeretet Istene apostolaira szállott, és vértanúk ünnepein, akik Jézus iránt való szeretetből vérüket ontották. A zöld a remény színe, rendesen olyan vasárnapokon használtatik, amelyekre semmi ünnep, vagy szentnek napja nem esik és azt jelenti, hogy Krisztus által van reménységünk a mennyországra. A kék vagy viola szín a bánat és törödelem színe, ádventben, nagybőjtben, búzaszentelő és keresztjáró napokon használtatik. A fekete szín a gyász színe, azért használjuk nagypénteken, halottas szentmisében és temetéseknél. Ez a szín azt kiáltja felénk: Ember! Emlékezzél meg, hogy porból lettél, porrá válsz. Rövid az élet, lelked hamarosan az ítélő Bíró elé áll; boldog lész, ha itt a földön üdvösségeden szorgalmasan munkálkodtál; de jaj neked, ha hivalkodva támolyogsz a világ piacán, mert mint haszontalan szolga ki fogsz vetteni a külső sötétségre, ahol sírás lesz és fogak csikorgatása.
mb. [Marton Bernát OP]

(Rózsafüzér Királynéja. Képes havi folyóirat. A Rózsafüzértársulatok hivatalos lapja. Szerk.: P. Marton Bernát OP. M. O. P. XLVI. évfolyam, 1. szám, 1930. február. 51-54. old. Egyről-másról című rovat)

Forrás: http://romaikatolikus.blogspot.hu