2018. május 19., szombat

Május 19. Coll Guitart Szent Ferenc emléknapja


Ferenc domonkos testvér, áldozópap
                                                       

Ferenc Barcelona közelében, a katalóniai Gombrenyben született 1812. május 18-án. 18 évesen 1830-ban, Vichyben lépett be a Domonkos Rendbe. A geronai kolostorban élt diakónussá szenteléséig. 1835-től a kormány nem engedte működni a szerzetesrendeket, ezért Ferenc is rendi közösség nélkül kényszerült élni, de változatlan hűséggel megtartotta Domonkos-rendi fogadalmát. Tanulmányait titokban folytatta és 1836. március 28-án Vichyben pappá szentelték.

Először Arles-ban volt plébános, majd 1839-től Moyában, ahol jótékonysági szervezetet hozott létre a háború okozta éhínségtől szenvedők és a menekültek megsegítésére. Együttműködött Claret Szent Antallal (aki a spanyol egyház legnagyobb alakja volt a 19. században) az „Apostoli közösség” létrehozásában. 1846-ban. Vichyben a harmad-rendi világi domonkos közösség rendi asszisztense lett. Fáradhatatlanul, velük együttműködve dolgozott a világi domonkosokért. 1850-ben újra megnyitotta a domonkos másodrendi apácák bezárt kolostorát. Egész Katalóniát bejárta prédikációival térítve az embereket. Az 1854-es kolerajárvány idején ápolta a betegeket.

Az ifjúság nevelésére megalapította 1856-ban az Angyali Üdvözletről elnevezett Domonkos Nővér Kongregációt, akik tanítással foglalkoztak. Ferenc halálakor már 50 kolostorral rendelkeztek, mára pedig már több mint 140 kolostoruk van szerte a világban.

1869-ben megvakult, de meggyengült egészsége ellenére sem volt hajlandó visszavonulni. Amikor 37 év elteltével 1872-ben engedélyezték a Domonkos Rend visszatérését, úgy találták, hogy Ferenc valahogyan fenn tudta tartani az alapvető működéshez szükséges struktúrát, így tehát a domonkosoknak nem kellett mindent teljesen újrakezdeniük, hanem ott folytathatták a munkát, ahol annak idején a betiltáskor abbahagyták.

Ferenc a spanyolországi Vicben halt meg 1875. április 2-án. Ereklyéit az általa alapított Angyali Üdvözletről elnevezett Domonkos Nővér Kongregáció anyaházában őrzik. II. János Pál pápa 1979. április 29-én ünnepélyesen a boldogok közé sorolta, majd XVI. Benedek pápa 2009. október 11-én szentté avatta.

Könyörgés:
Istenünk, te kiválasztottad szent Ferenc áldozópapot, hogy szent Fiad nevét hirdesse és a keresztény népet a jámbor életre tanítsa. Közbenjárására add, hogy néped hite szüntelenül növekedjen és megerősödjön az igehirdetés szolgálata által! Amen.

(forrás: világidomonkosok)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése