2011. július 23., szombat

A parancsolatok (Evetovics: Erkölcstan, 1940)

Philippe de Champaigne: Mózes a Tízparancsolattal (1648)
Ermitázs, Szentpétervár



























































































A tízparancs a természeti törvénynek részletesebb kifejtése, amelynek érvényét, kötelező erejét maga Isten is megerősítette a kinyilatkoztatásban (Ex. 20, 2-17; Deut. 5, 6-21). A közhasználat parancsoknak, parancsolatoknak mondja, mert parancsoló, azaz lelkiismeretben kötelező erkölcsi törvényeket tartalmaznak. Mint a természetből fakadó megnyilatkozások, magukban foglalják az emberi élet minden erkölcsi vonatkozását: jelzik kötelességeinket Istennel, az ég és föld föltétlen urával, létünk adójával és fönntartójával szemben, rendezik az emberi közösségi élet alapsejtje, a család tagjainak erkölcsi vonásait, védelmezik az emberi életet, az életfakadás szentélyét, a házasság intézményét, biztosítják az ember külső személyi és anyagi javait, és mindezekben az emberi természet minden irányú szolgálatával az emberiség vallási, társadalmi életének biztonságát. A tízparancs rövid foglalatát a katekizmus tartalmazza.
I. Én vagyok a te Urad, Istened; Uradat, Istenedet imádjad és csak neki szolgálj.
II. Istennek nevét hiába ne vegyed.
III. Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját megszenteljed.
IV. Atyádat és anyádat tiszteljed.
V. Ne ölj.
VI. Ne paráználkodjál.
VII. Ne lopj.
VIII. Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen.
IX. Felebarátod feleségét ne kívánjad.
X. Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánjad.
            A hívek természetfölötti életét gondozó Egyház a természeti törvény s Krisztus természetfölötti parancsainak jegyében hozta a maga törvényeit, amelyeket az Anyaszentegyház öt parancsában ismerünk. Céljuk az emberek minél tökéletesebb önmegszentelése, de e mellett alkalmasan simulnak az istentiszteleti megnyilvánulásokhoz. A vasárnapok és ünnepnapok megszentelésének parancsa kifejezetten szabályozza az újszövetségi külső istentiszteletet; a húsvéti szentáldozás előírása s a bűnbánati időben a zajos ünneplések kerülése illő alkalmazkodás az Egyház nagy ünnepeihez, ezért ezek alkalmasan tárgyalhatók a harmadik parancs keretében; mivel pedig a böjt a mértékletesség jegyében szolgálja a természetfölötti indítóokokkal is sürgetett önmegszentelést, ezért legalkalmasabban az ötödik parancsolatban szólunk róla.
            Az Anyaszentegyház öt parancsa:
1. Az Anyaszentegyháznak szokott ünnepnapjait megüljed.
2. Ünnepnap misét becsületesen hallgass.
3. Bizonyos napokon a parancsolt böjtöket megtartsad és a húseledelektől magadat megtartóztassad.
4. Bűneidet minden esztendőben meggyónjad és legalább húsvét táján az Oltáriszentséget magadhoz vegyed.
5. Tiltott napokon (zajos) menyegzőt ne tarts.

2011. július 21., csütörtök

A mellverés (Romano Guardini: Örökmécs)

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei

 

Joos van Wassenhove: Az Oltáriszentség alapítása (részlet). 1473-75.
Marche Nemzeti Galéria, Urbino




  

Megkezdődött a szentmise. A pap ott áll az oltár lépcsője előtt. A hívők, vagy az ő nevükben a ministránsok imádkozzák: ,,Gyónom a mindenható Istennek... hogy fölötte vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...'' És valahányszor kimondják e szót: ,,vétkem'', mellüket verik.


Mit jelent a mellverés?

Éljük csak bele egyszer magunkat! De ehhez elengedhetetlen, hogy a mellverést helyesen végezzük. Nemcsak ujjunk hegyével kell megérintenünk, hanem zárt ököllel kell vernünk mellünket. Talán láttad már képen Szent Jeromost, amint a pusztában térdel és kezében kővel megrendülten veri a mellét. Ez azután igazi mellverés és nem csak afféle finomkodó mozdulat. A mellverésnek belső világunk kapuja ellen kell irányulnia, és meg kell remegtetnie a lelket.

Több életet kell vinnünk ebbe a belső világba, meg kell töltenünk azt világossággal, erővel, kemény tenniakarással. Hogy fest ezzel szemben a valóság? Sok komoly követelmény áll előttünk: kötelességek, szükségletek, döntő elhatározásra való felszólítások, azonban alig akad közöttük olyan, amely megmozgatná belső világunkat. Mennyi bűnterhet vettünk magunkra, de íme, nem aggódunk miattuk. ,,Az élet közepette halál vesz körül bennünket,'' de mi nem gondolunk rá. Ekkor felhangzik Isten szava: ,,Ember, ébredj! Nézz körül! Szállj magadba! Térj meg! Tarts bűnbánatot!'' Ez a felszólítás a mellverésben ölt testet. Ennek egészen át kell téged hatnia, fel kell ráznia belső világodat, hogy felébredjen, látni kezdjen és Istenhez térjen.

De ha aztán egyszer az ember magába száll, világossá válik előtte, hogy mennyire elpocsékolta az értékes életet, mily sokszor áthágta Isten törvényeit, mennyire elhanyagolta kötelességeit ,,az ő vétke, az ő vétke, az ő igen nagy vétke'' által. Ez a vétek körülfogja, és nincs más kiút, mint az, hogy elismerje fönntartás nélkül: ,,Vétkeztem gondolattal, szóval és cselekedettel a szent Isten és a szentek közössége ellen.'' A lélek ekkor Isten pártjára áll és állást foglal mellette önmaga ellen. Úgy gondolkozik most önmagáról, mint ahogy Isten nézi őt. Haragszik önmagára bűnei miatt és mellét verve bünteti magát.

A mellverés tehát annyit jelent: Az ember felébreszti önmagát. Felrázza belső világát, hogy meghallja Isten hívását. Isten oldalára áll és megbünteti önmagát. Vagyis magábaszállás, bánat, megtérés.

Ezért veri a mellét a pap és a nép is, amikor a lépcsőimádságban bűnvallomást tesznek; ezt teszik akkor is, amidőn a pap az áldozás előtt az Úr testét mutatja föl és mondja: ,,Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj.'' Hasonlóképpen a litániában, amidőn bűnösnek valljuk magunkat: ,,Mi bűnösök, kérünk téged, hallgass meg minket!''

Az idők folyamán a mellverés sokat vesztett eredeti értelméből. A hívők most már sok helyütt úrfelmutatáskor is verik a mellüket, sőt az Úrangyala közben is, midőn azt mondják: És az Ige testté lőn. Az eredeti jelentés itt már szétfoszlott, és a mellverés általánosságban csak a tisztelet és az alázatosság kifejezője akar lenni. De nekünk meg kell őriznünk az eredeti nyers komolyságot is: hogy Isten szólítja vele magábatérésre a lelket, és a bánatos lélek bünteti vele önmagát.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/2 (Pázmány Péter fordítása)

2. Az alázatos magaismeretről


Pantokrátor.
Áthosz-hegyi Sztavronikita Monostor, 1546.

1. Minden ember természet szerint tudós kíván lenni, de isteni félelem nélkül mi haszna a tudománynak?

Bizon sokkal jobb rendén van dolga az alázatos pórnak, ki Istennek szolgál, mint a felfuvalkodott tudósnak, a ki magáról elfeledkezve az ég forgásán töri a fejét.
       
A ki önnönmagát voltaképen ismeri, nem tartja magát nagyra és az emberi dicséretben nem gyönyörködik.
            
Tudnám bár e világ minden titkait, ha Isten szeretetében nem vagyok, mi hasznom Isten előtt, ki engem cselekedetemből fog ítélni.
            
 2. Hagyj föl a tudomány szertelen kívánságával; mert ebben nagy elme-csavargás és csalódás leledzik.
             
A kik valamihez tudnak, mások szeme előtt szeretnek forogni és tudós hírben állni.
             
Sok dolog van, a minek tudása vajmi keveset vagy épen semmit sem használ a léleknek.
             
Pedig nagy balgatag, a ki egyebet vesz szemre, mint a mi üdvösségére szolgál.
             
A szószaporítás nem tölti be lelkedet, de a jámbor élet megnyugtatja szívedet, és a tiszta lelkiismeret nagy bizalmat ad az Istenhez való folyamodásra.
            
3. Mennél többet és jobban tudsz, annál keményebb ítéleted lesz belőle, ha szentebb életet nem élsz.
            
Tehát föl ne fuvalkodjál semminemű mesterségedben vagy tudományodban, hanem inkább rettegj a neked jutott tudományért.
             
Ha neked úgy tetszik, hogy sokat tudsz és elég mélyen értesz, tudva legyen előtted, hogy sokkal több van hátra, a mihez nem értesz.
             
Azért fenn ne héjázz, hanem inkább valld meg tudatlanságodat. Ugyan miért akarod magadat valakinél nagyobbnak tartani, holott találkozik sok bölcsebb és a törvényben tudósabb náladnál?
             
Ha hasznosan akarsz valamit tudni és tanulni, azt szeresd, ha ismeretlen vagy és semminek sem tartanak.
             
4. Ez a legnagyobb és leghasznosabb leczke, hogy az ember magát igazán megismerje és semmibe sem vegye.
             
Nem bölcsesség és tökéletesség, midőn az ember maga felől semmit sem állít, egyebek felől mindenkor jót és nagyot tart.
             
Ha másnak nyilvánvaló botlását vagy súlyos bűnbe esését látnád is, magadat nálánál jobbnak nem kellene vélned, mert nem tudod, meddig leszesz állhatatos a jóban.
             
Mindnyájan gyarlók vagyunk, de te senkit magadnál gyarlóbbnak ne tarts.

2011. július 18., hétfő

Fél év Szarajevóban



E hét szerdáján távozik fél éves katonai misszióba Dr. Alácsi Ervin János tábori lelkész, százados, a szegedi régi rítusú szentmisék celebránsa. 140 katonatársát kíséri Szarajevóba, ahol hat hónapig fogja ellátni lelki szolgálatukat. Imádkozunk érte, hogy tettei mindenkor Isten akarata szerintiek legyenek, s hogy legyen gyümölcsöző ez a szolgálata is...

Ervin atyát egy héttel távozása előtt "szűk családi körben" búcsúztattuk immár rendszeressé vált hittanóráink helyszínén, kis evés-ivással, beszélgetéssel.

Hála legyen Istennek, hogy ily tudós lelki vezetőnk van, aki biztos kézzel irányítja sokszor botladozó híveit. Szentbeszédeiben egyértelmű, félreérthetetlen, a katolikus tanítást szigorúan, komolyan közvetíti. Külön öröm, hogy az egyházatyák iránymutatása mindig szerepel beszédeiben. Hittanóráinkon olyan témákat választ, amelyek amellett, hogy érdekesek, a mai katolikus közbeszédben szinte soha nem szerepelnek, ha pedig mégis, úgy igényességük, teológiai megalapozottságuk és kidolgozottságuk kívánnivalót hagy maga után. Ilyen volt: a kézbe áldozás története és szempontjai; a házasság teológiája; a Boldogságos Szűz Mária tisztelete (megkezdett sorozat) stb.

Várunk vissza, Ervin Atya!

2011. július 9., szombat

Fr. Barsi Balázs régi rítusú szentmiséje Szegeden


Örömmel tudatjuk, hogy 2011. augusztus 7-én, vasárnap 16:00 órakor Szegeden, az alsóvárosi ferences templomban a Havas Boldogasszony búcsú alkalmából Fr. BARSI BALÁZS OFM ferences atya, a sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom és Kolostor elöljárója latin nyelvű szentmisét mutat be a római rítus rendkívüli formája (ú.n. tridenti rítus) szerint és szentbeszédet mond. 

Plakát innen letölthető.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/1 (Pázmány Péter fordítása)

Első könyv
Oktatás a lelki életre

1. Krisztus követéséről és a világ minden hiúságának megutálásáról.


 1. A ki engem követ, nem jár sötétségben, úgymond az Úr. Ezek Krisztus szavai, mellyekkel int, hogy az ő szent életét és erkölcsét kövessük, ha valóban meg akarunk világosodni, és minden lelki vakságtól megszabadulni.

Fő törekvésünk legyen tehát a Úr Jézus életéről elmélkedni.

2. Krisztus tanítása a szentek minden tanítását fölülmúlja, és a kiben a Szentlélek ajándéka volna, abban elrejtett mannát találna.

De sokszor megesik, hogy némelyek az evangélium gyakori hallásából kevés ájtatosságot és lelki gerjedezést éreznek, mert nincs bennök Krisztus lelke.
   
 A ki pedig Krisztus igéjét teljesen és édesdeden meg akarja érteni, annak szükséges, hogy egész élete folyását ahhoz szabni és alkalmazni igyekezzék.
    
3. Mi haszon a Szentháromságról nagy tudósan vitatkoznod, ha nincs alázatosságod, a miért aztán a Szentháromságnak kelletlen vagy.
    
Bizon, bizon nagy szavak szentté és igazzá nem tesznek, hanem a tökéletes élet tesz Isten előtt kedvessé.
     
Inkább kívánom magamban a töredelmességet érezni, mint mivoltát érteni.
     
Ha az egész bibliát könyv nélkül tudnád, és minden bölcsek mondásit elmédben tartanád is; mit használna mind ez Isten szeretete és malasztja nélkül?
    
Hiúságok hiúsága és minden csak hiúság, kivéve Istent szeretni és egyedül neki szolgálni.
  
Ez az igaz bölcsesség veleje, hogy e világot megutáljuk, és a mennyei boldogságra áhítozzunk.
     
4. Csak merő hiúság azért veszendő gazdagságot keresni, és abban reménységet helyezni.
             
Hiúság tisztségeket vadászni és magas polczokra fölemelkedni.
             
Hiúság a test kívánságát követni és olyanra vágyódni, a miért végre kemény kínokkal kell lakolni.
             
Hiúság hosszú életet óhajtani és a szent életre kevés gondot viselni.
             
Hiúság csak a jelen életre figyelmezni, és a következőre nem tekinteni.
             
Hiúság csak azt szeretni, a mi hirtelen elmúlik, és oda nem sietni, a hol örökkévaló öröm lakik.
             
5. Emlékezzél meg gyakorta azon közmondásról, hogy meg nem elégszik a szem látással, a fül sem telik be hallással.
             
Azon igyekezzél tehát, hogy szívedet a látható dolgok szerelmétől elfogd és a láthatatlanokra fordítsd. Mert a kik az érzékiségnek eresztik magukat, beszennyezik lelkiismeretöket és Isten kedvéből kiesnek.

2011. július 7., csütörtök

A járás (Romano Guardini: Örökmécs)

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei


Hányan tudnak igazán járni? Mert a járás nem sietés és futás, hanem nyugodt mozgás. Nem csúszás-mászás, hanem biztos előrehaladás. Aki jár, ruganyosan lép, nem vonszolja magát. A törzs egyenesen áll, nem meghajolva. Nem bizonytalanul mozog, hanem biztos egyformasággal.

Igazán jól járni nem közönséges dolog. Szabadon, és mégis nemes fegyelemmel. Könnyen és erősen, egyenesen és teherbíróan, nyugodtan és előretörő lendülettel. És aszerint, hogy férfi, vagy nő jár-e, a járásban van valami katonásság, vagy kecsesség; az egyik külső terhet hordoz, a másik derűs, nyugodt, bensőséges világot.

És milyen széppé válik a járás, ha vallásos lelkület hatja át! Istentiszteletté nemesedhetik. Már egyszerűen a tudatos és hódolatos előrehaladás is az Isten színe előtt, mint pl. ha valaki a templomban, a legfőbb Úr házában, és főként az Ő szeme láttára jár. De járásunkkal Isten kísérőivé is szegődhetünk: így pl. a körmenetek alkalmával. Te persze most talán arra gondolsz, hogy a körmenetek résztvevői gyakran milyen fegyelmezetlenül lökdösődnek, milyen unottan vonszolják magukat és hogyan bámészkodnak szerteszét? Pedig milyen ünnepélyessé és lélekemelővé válhat a körmenet, amelyben az Urat kísérjük a város utcáin, vagy az ,,Ő mezőin,'' ha mindenki imádságos lélekkel jár: a férfiak katonás fegyelemmel, a nők anyai méltósággal, a leányok a maguk fiatalos vidám bájával, az ifjak fegyelmezett erővel!

Ily módon a bűnbánati körmenet is testet öltött imádsággá alakulhat át. Megtestesült tudata lehet bűneinknek és nyomorúságunknak, és mégis telve keresztényi bizalommal, amely meg van győződve arról, hogy miként az emberben van egy erő, a nyugodt, önmagában biztos akarat, mely fölötte áll minden többi erejének, azonképpen van egy legfőbb Hatalom is, mely felette áll minden nyomorúságnak és bűnnek, és ez a Hatalom az élő Isten.

Nemde a járás az emberi természet nemességének is egyik tényezője? Egyedül az embernek kiváltsága az egyenes testalkat, melyen maga uralkodik, és amellyel nyugodtan, biztosan viszi tovább önmagát. Egyenesen járni annyit jelent, mint embernek lenni.

De mi nem vagyunk egyszerűen csak emberek. ,,Isten ivadékai vagytok'', mondja az Írás. Istenből új életre születtünk. Krisztus él mibennünk, különösen bensőséges módon az Oltáriszentség által: az Ő teste van testünkben, az Ő vére kering vérünkben. Mert ,,aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne'', mondja az Úr. Krisztus növekszik bennünk és mi növekszünk benne, és egyre jobban Őbelé, s rajta át fölfelé, míg végre ,,el nem jutunk a Jézus Krisztusban való nagykorúságig'', amíg csak ,,ki nem alakul'' Ő mibennünk s míg csak minden lét és tevékenység, ,,akár eszünk, akár alszunk s bármit is cselekszünk'': a munka, a játék, az öröm és a könnyek, minden-minden Krisztus-életté nem változik át.

Ennek a titoknak a tudata milyen örömteljes, szépséggel és erővel áthatott kifejezést nyerhetne a helyes járásban! Az Úr parancsának mélységes értelmű teljesedésévé válhatna: ,,Járj előttem, és légy tökéletes.''

De csak akkor, ha teljes igazlelkűséggel végezzük! Csakis igazságból és nem hiú erőlködésből fakadhat ennek szépsége.