Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/2 (Pázmány Péter fordítása)

2. Az alázatos magaismeretről

Pantokrátor.
Áthosz-hegyi Sztavronikita Monostor, 1546.

1. Minden ember természet szerint tudós kíván lenni, de isteni félelem nélkül mi haszna a tudománynak?

Bizon sokkal jobb rendén van dolga az alázatos pórnak, ki Istennek szolgál, mint a felfuvalkodott tudósnak, a ki magáról elfeledkezve az ég forgásán töri a fejét.

       
A ki önnönmagát voltaképen ismeri, nem tartja magát nagyra és az emberi dicséretben nem gyönyörködik.

            
Tudnám bár e világ minden titkait, ha Isten szeretetében nem vagyok, mi hasznom Isten előtt, ki engem cselekedetemből fog ítélni.

            
 2. Hagyj föl a tudomány szertelen kívánságával; mert ebben nagy elme-csavargás és csalódás leledzik.

             
A kik valamihez tudnak, mások szeme előtt szeretnek forogni és tudós hírben állni.

             
Sok dolog van, a minek tudása vajmi keveset vagy épen semmit sem használ a léleknek.

             
Pedig nagy balgatag, a ki egyebet vesz szemre, mint a mi üdvösségére szolgál.

             
A szószaporítás nem tölti be lelkedet, de a jámbor élet megnyugtatja szívedet, és a tiszta lelkiismeret nagy bizalmat ad az Istenhez való folyamodásra.

            
3. Mennél többet és jobban tudsz, annál keményebb ítéleted lesz belőle, ha szentebb életet nem élsz.

            
Tehát föl ne fuvalkodjál semminemű mesterségedben vagy tudományodban, hanem inkább rettegj a neked jutott tudományért.

             
Ha neked úgy tetszik, hogy sokat tudsz és elég mélyen értesz, tudva legyen előtted, hogy sokkal több van hátra, a mihez nem értesz.

             
Azért fenn ne héjázz, hanem inkább valld meg tudatlanságodat. Ugyan miért akarod magadat valakinél nagyobbnak tartani, holott találkozik sok bölcsebb és a törvényben tudósabb náladnál?

             
Ha hasznosan akarsz valamit tudni és tanulni, azt szeresd, ha ismeretlen vagy és semminek sem tartanak.

             
4. Ez a legnagyobb és leghasznosabb leczke, hogy az ember magát igazán megismerje és semmibe sem vegye.

             
Nem bölcsesség és tökéletesség, midőn az ember maga felől semmit sem állít, egyebek felől mindenkor jót és nagyot tart.

             
Ha másnak nyilvánvaló botlását vagy súlyos bűnbe esését látnád is, magadat nálánál jobbnak nem kellene vélned, mert nem tudod, meddig leszesz állhatatos a jóban.

             
Mindnyájan gyarlók vagyunk, de te senkit magadnál gyarlóbbnak ne tarts.