Gondolatok az egyházi reakciókról járvány idején

A látszat ellenére nem vagyok megmondóember, aki álnéven trollkodik az interneten, főleg akkor nem, ha halálosan komoly dolgokról van szó, viszont van néhány gondolatom arról, ahogy az egyházak reagálnak a koronavírus terjedésére.

Az alap kiindulás a következő. Amerikai Egyesült Államokban egykor általánosan használt hagyományos hittankönyv, a Baltimore Katekizmus (1891) egyik kérdése így szól: Mitől kell feltétlen óvakodnunk vallási gyakorlatainkban? (#1154.) A válasz: "Minden vallási gyakorlatunkban feltétlen óvakodnunk kell, nehogy elvárjuk Istentől, hogy csodákat tegyen, miközben természetes okok is előidézhetik azt, amit remélünk. Isten néha csodálatosan a segítségünkre siet, de általában csak akkor, ha már minden természetes eszközünk kudarcot vallott."

Ez lényegében két dolgot jelent: (1) Az egyházi hatóságok jól teszik, ha felelősen, fölvilágosultan járnak el egy ilyen helyzetben, minden észszerű óvintézkedést meghoznak, azaz, bevetik a rendelkezésre álló "természetes eszközöket" a "természetfölötti eszközök" MELLETT ÉS NEM HELYETT! (2) A naiv és szájtáti csodavárás, a rendkívül istenesnek, vallásosnak, jámbornak tűnő, de valójában felelőtlen, sőt vakmerő és istenkísértő "lesz, ami lesz", vagy "majd Isten megoltalmaz" stb. hozzáállás méltatlan egy igaz keresztényhez.

A kézbeáldoztatással kapcsolatos véleményemet már elmondtam. Semjén miniszterelnök-helyettes urat a liberális sajtó ekézi, mert azt mondta, nem kevesebb, hanem több mise kell. Ez nyilván őrültség annak, aki nem hisz Istenben és az imádság (főleg a leghatékonyabb imádság: a szentmiseáldozat) erejében. Az ilyenek szerint a templomokat nem tudjuk elég gyorsan lakatra zárni, és a leghelyesebb, ha úgy is maradnak. Pedig amit a miniszterelnök-helyettes mondott, valójában nagyobb igazság és keresztényibb hozzáállás, mint amit sok nyugati ország katolikus püspökeitől láttunk! E tekintetben tiszteletreméltó kivétel a lengyel hierarchia. Ők azt mondták, amíg nem indokolt, nem zárjuk be a templomokat, sőt több misét biztosítunk, hogy elkerülhetők legyenek a tömegjelenetek, az emberek egymástól kellő távolságban tudjanak ülni stb.

Érdemes figyelni, hogy mi történik Olaszországban. A Vatikán már a vörös zóna országossá tétele előtt bezárkózott, kivetítőkön üzengetett a híveknek és legújabban az összes római templomot bezáratta. A papok eddig se jeleskedtek az elkeseredett hívek vigasztalásában és a betegek, haldoklók kétségkívül áldozatos szentségi ellátásában, de a templomok bezárása az eddiginél is nagyobb csalódást, fölháborodást váltott ki a katolikusok között. Sok ember úgy érzi, hogy teljesen magukra hagyták őket éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségük lenne lelki támogatásra. Ebből a helyzetből a Vatikán és az olasz papság óriási erkölcsi deficittel fog kijönni! Nem ünneplik majd őket, mint Borromei Szent Károlyt a milánói pestisjárvány után, hanem...

Persze eljöhet az a helyzet, amikor a józan ítélőképesség szerint már tényleg nem lehet nyilvános, közösségi istentiszteleteket tartani, áldoztatni stb. Ez viszont nem jelentheti a templomok kulcsra zárását, sem azt, hogy a szentmiseáldozat bemutatása megszűnik. A papoknak kutya kötelessége, hogy ha nép nélkül is, de napi rendszerességgel bemutassák a legszentebb áldozatot a bűnök bocsánatára és a mennyei jótétemények kiesdeklésére. A bemutatás körülményeitől függetlenül a szentmiseáldozat a leghatékonyabb eszköz az Egyház kezében arra, hogy a hívek testi és lelki javát szolgálja! Föl kell ébredni a több évtizedes csipkerózsika-álomból, amibe az átgondolatlan, túlzó koncelebrációs gyakorlat és a papi identitást romboló liturgikus tunyaság ringatta a klérust!

A rendelkezésre álló "természetes eszközök" használata MELLETT egyszerűen elengedhetetlen a "természetfölötti eszközök" használata. Ennek elmulasztása nem csupán meggondolatlanság vagy lelki restség, hanem a hit siralmas hajótörése, nettó istentelenség, egyfajta gyakorlati ateizmus! A kézfertőtlenítés és egyéb nagyon hasznos rendelkezések mellett hol vannak az ilyen jellegű intézkedések? Melyik püspök élt eddig a jogával (és kötelességével), hogy - amint az korábban rendszeres gyakorlat volt - kötelező imádságokat rendeljen el a járvány idejére? Hagyományosan ilyenkor minden templomban, szentmisén elrendelték bizonyos parancsolt könyörgések (orationes imperatae) elimádkozását. A rengeteg lehetséges szöveg, megoldás közül, itt már ajánlottam párat.

Végül a hangulat oldására egy angol nyelvű klip a nagyon vicces (és furcsán időszerű) "Yes, Prime Minister" című BBC vígjáték sorozatból. Alább olvasható a kicsit fazonigazított magyar átirat. Természetesen egy pillanatig sem gondolom, hogy ez a magyar helyzetre vonatkoztatható lenne (talán a kínaira igen), de azért tréfás.

- Mit tesznek, hogy segítsék őket?
- Semmit.
- De mi van akkor, ha ... hozzánk folyamodnak?
- Nos akkor megadunk nekik minden támogatást, kivéve a segítséget.
- És mi van akkor, ha a miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy segítsük őket?
- Akkor a négy-lépéses stratégiát követjük.
- Az mi?
- Az általános ... válasz válság idején. Első lépésként azt mondjuk: semmi sem fog történni. A második lépésben azt mondjuk: talán történik majd valami, de nekünk nem kell semmit sem tennünk. Harmadik lépésben azt mondjuk: talán tennünk kellene valamit, de sajnos nem tehetünk semmit. A negyedik lépésben azt mondjuk: talán tehettünk volna valamit, de most már túl késő.

Forrás: Quantum potes, tantum aude - Alácsi Ervin blogja

Szentmise Nagyböjt harmadik vasárnapján

Értesítjük a kedves híveket, hogy 2020. március 15-én 15:30 órakor a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.
Várjuk a kedves híveket!

A KORONAVÍRUS ÉS A MUSTÁRMAG

„A gyermek meggyógyult abban az órában. Ekkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz és megkérdezték: »Mi miért nem tudtuk kiűzni?« Azt felelte nekik: »A kishitűségetek miatt. Mert bizony, mondom nektek: ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, ‘menj innen oda’, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek.«” (Mt XVI: 18–20.)

A koronavírus az egyik legparányibb az emberekre életveszélyes kórokozók között, ahogy a mustármag a legkisebb a fák magvai között. Mégis mindkettő, ha teret kap, hatalmassá terebélyesedik.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar a pandemikussá váló koronavírus-járványra hivatkozva megtiltotta a római rítusban a szentáldozás nyelvre való kiszolgáltatását a hívek számára, kötelezővé téve a kézre áldoztatást…

Természetesen nem szeretnénk ön- és közveszélyes vakhit mellett kampányolni, életbevágóan fontosak a higiénikus szankciók. A szentségek nem érzékelhető csodákat okozó jelek, vagyis az érzékelhető világban szükségképpen rendkívüli jellegű csodákat (például fertőzésképtelenség) nem produkálnak. Aki ezt hiszi, az csodaváró, babonás egzaltált: a lelkipásztori elmekórtan alanya. A földi életben a természetszerűleg nem érzékelhető természetfeletti élet adására, és táplálására adattak a szentségek, nem sárkányfűnek.

Nem szeretnék továbbá bármely klerikust vagy laikust vakmerő és botrányos engedetlenségre sarkallni az MKPK rendelkezésével szemben. Egyetlen klerikus se kísérelje meg a híveket nyelvre áldoztatni és egyetlen laikus se próbáljon nyelvre áldozni. Megjegyezzük, ha a cél a fertőzés lehetőségének csökkentése, a leghelyesebb az, a hívek szentségi áldozását teljes egészében fölfüggesztik, ugyanis a kézre áldoztatás kötelezővé tétele nem oldja meg egy cseppet sem a kórokozó terjedését.

Mi katolikus hitvallásra hívjuk fel olvasóinkat!

Végezzenek kizárólag lelki áldozást, amennyiben nincs lehetőségük a szentségi színeket magukhoz venni. Hasonlóan ahhoz, ahogy egy tüdőlövést kapott katona sem képes másra, amikor kiszolgáltatja a viaticumot neki a tábori lelkész a lövészárokban: a feloldozás és az utolsó kenet után nem áldoztatja meg szentségileg, hisz nyelni sem képes már vért öklendező haláltusájában. Ennek ellenére a szentáldozás által közölt kegyelmeket lelki áldozása révén elnyeri utolsó csatájában.

Ha járvány okán lehetetlen a hívek megáldoztatása, szegezzük tekintetünket a konszekráció után felmutatott Felszegezettre, s megmenekülünk a minden földi nyavalyánál halálosabb kígyómarásától! Azonban ha kézre áldozunk, a Kígyó cinkosai leszünk. Hogy miért? A kézre áldozás után a mi Urunk, Jézus Krisztus teste a kenyérszín érzékelhető morzsáinak fátyla a tenyerünkre ragad, amiket utána a földre hullajtunk, majd eltaposunk… Méltatlan a legnagyobb kincshez ez az áldoztatási alak. Ezért nemhogy most, hanem sohase áldozzon kézre a laikus hívő!

Az isteni Gondviselés bölcs pedagógiája talán ezt azért engedte meg, hogy ráébredjünk Nagyböjtben, mennyi a méltatlan szentáldozás… Az emberek van, hogy évekig nem gyónnak, de áldozáshoz járulnak minden adandó alkalommal mondván, „az nekik jár”. Mindez a katolikus hitérzék eltompulásának szomorú pandémiája, mely halálosabb minden testi kórságnál.

Katolikus hitigazság, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus teste igazán, valóságosan és lényegileg jelen van az átváltoztatott kenyér minden egyes darabjában egészen és oszthatatlanul. A hívek kézre áldoztatása a mai pongyola alakban – ami köszönő viszonyban sincs az ősegyházi kézre áldoztatási alakkal – hittagadás. Amennyiben igaz a tétel, hogy a liturgia énekelt dogma, akkor a kézre áldozás mai – azelőtt sosemvolt – alakja a hittagadás ördögi kacaja.

A kézre áldozás elutasítása tanúságtétel – az átlényegülésben való, örök életet adó igazság megvallása.

Tekintsük föl mustármagnyi hittel Arra, Akit keresztülszúrtak, Akiben az egyedüli üdvösségünk vagyon! Ne feledjük, ha a megszentelő kegyelem állapotában így teszünk – vagyis lelkileg és nem szentségileg áldozunk –, elnyerjük a szentáldozásban közöltetett kegyelmeket!

Ne „tamáskodjunk”, hanem teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel, teljes elménkkel, és minden erőnkkel megrendülten sóhajtson fel egész valónk az úrfelmutatás pillanatában: „Én Uram, én Istenem!” (Jn XX: 28.)

Forrás: DEPOSITUM - KATOLIKUS HITVÉDELEM