2022. december 31., szombat

 

A hosszú betegség után, december 31-én elhunyt XVI. Benedek pápára emlékezünk.

Kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje - jelentette be a Vatikán.

„Amikor átveszem ezt a szolgálatot, Péter utódáét, nyomatékosan megerősítem szilárd elhatározásomat, hogy továbbra is a II. vatikáni zsinat megvalósítására törekszem elődeim nyomdokain, hűségesen ragaszkodva az egyház kétezer éves hagyományához.” Életfeladatának tekintette, hogy a katolikus hit igazságát és szépségét megmutassa. Az „igazság munkatársának” tartotta magát, ahogy ezt már püspöki jelmondata is jelezte. E jelmondat választásáról így vall: „Mindig az igazságot akartam követni, és annak szolgálatában állni. Másrészt azért választottam ezt a mottót, mert a mai világban az igazság fogalma szinte teljesen kihalt, pedig minden elvész, ha az igazság eltűnik.”

Két idézet Őszentségétől:
"A szeretet nem puszta érzelem. Az érzések jönnek és mennek. Az érzés lehet egy nagyszerű, kezdeti szikra, de az egész szeretet nem ez. (...) Természetesen ez egy folyamat, állandó úton-lét: a szeretet soha nincs "készen", nincs befejezve; változik az élet folyamán, érlelődik, s éppen ezáltal marad hűséges."

"Ne féljetek Krisztustól, nem vesz el tőletek semmit és mindent megad nektek."

Nyugodj Békében Benedek pápa! 
Köszönjük Szolgálatodat!
Emlékedet Szíveinkben megőrizzük!


2022. december 16., péntek

NEM LESZ! szentmise advent IV. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. december 18-án 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) NEM LESZ hagyományos római rítusú szentmise.

2022. december 5., hétfő

Szentmise advent III. vasárnapján

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2022. december 11-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.