2011. augusztus 24., szerda

A Magyar Egyházzene folyóiratról


Nincs semmilyen kerek évforduló. Annyi történt, hogy a napokban újra kézbe vettem a Magyar Egyházzene c. folyóirat XI. évfolyamának 1. számát, hogy egy értékes tanulmány után kutassak (ez a szám tartalmazza tematikus sorrendben az első tíz évfolyam valamennyi megjelent írásának szerzőjét és címét, mégpedig nagyon használható módon). Aztán lekerült a polcról a teljes II. évfolyam, aztán a X., majd az V. is. Ez a folyóirat ugyanis letehetetlen.

Nem csupán a cím által sugallt témában nyújt hasznos és kellemes "szórakozást", hanem a keresztény (ezen belül a katolikus) liturgia számos témáját érinti, és melegen ajánlható akár egyszerű, érdeklődő katolikus híveknek, papoknak is, nyugalmas délutáni olvasgatásra.

Ízelítőül:
Odo Casel: A liturgikus ünneplésről
Barsi Balázs: Az ünnep katolikus teológiájának bibliai alapjai
Liturgia és zene a szakrális térben (kerekasztal-beszélgetés)
Mezey László: A magyar szakrális nyelv problémájához
Adamik Tamás: Szent Ambrus, a szónok
Franz Karl Praßl: Az alleluja és a húsvétot ünneplő keresztény. A zene mint a húsvéti ötven nap liturgiájának meghatározó eleme
Dobszay László: A római offícium
Földváry Miklós István: Ordináriuskönyvek Magyarországon
Godfried Daneels: A liturgia 30 évvel a zsinat után
Michel Saint Pierre: Templom romokban - Egyház veszélyben

...és ez a töredéke annak, ami ebben a lapban olvasható. És milyen színvonalon!

Aki tehát teheti, rendelje meg a még megmaradt számokat az első évfolyamtól kezdve. Megrendelhető a fent jelzett honlapon, az oldal alján található elérhetőségek valamelyikén. (Amikor én rendeltem meg az első nyolc évfolyamot egyben, az induló évfolyamok lapszámai kb. 50 Ft-os darabáron jutottak el hozzám...)

(Megjegyzés: ha a kegyes olvasó a kedvcsináló sorok után kézbe veszi a folyóiratot, és arra a következtetésre jut, hogy az "nyugalmas délutáni olvasgatásra" nem éppen megfelelő, ne feledje, hogy a folyóiratot a Magyar Egyházzenei Társaság adja ki, a magyar szerzők többsége egyetemi oktató, egyházzenész, liturgikus szakember, a külföldiek pedig sokfélék: a bíborostól az egyházmegyei zeneigazgatón keresztül a filozófusig. Éppen ez szavatolja, hogy az érdeklődő valódi értéket tart a kezében. Kár lenne hát olyan nyomdaterméket kézbe venni, amely ennél ugyan könnyebb, de annál haszontalanabb tartalmat hordoz...)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése