"Kelet hatalma a mi domború mellkasunkon tört meg,
Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak."
"Aki morzsákkal beérni nem tudja, és egy kardért mindenről lemondani nem tud, annak nincs missziója az igazságnak szolgálatára!"
Prohászka Ottokár
A 20. század elején élt egy ember, aki képes volt meglátni népének elrejtett fájdalmát, a mosoly mögött elrejtett bánatot. Élt egy ember, aki szociálisan oly mértékben érzékeny volt, hogy ez a tulajdonsága még életében védjegyévé vált. Fajtája iránti olthatatlan szeretete, valamint az igazság iránti vágya határozta meg Prohászka Ottokár életét. Nyitrán született 1858. október 10.-én. Budapesten hunyt el 1927. április 2.-án.
Magyar római katolikus pap, író, filozófus, politikus, teológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő, Székesfehérvár tizenötödik megyés püspöke. A magyar keresztényszocializmus legjelentősebb képviselője, a magyar egyháztörténet egyik legismertebb alakja.
A család tagjai egymás között németül beszéltek, később Prohászka Ottokár elsajátította a magyar nyelvet a család szolgálójától, majd a szlovákot és a latint az iskolában. Tanulmányai során végig kiváló eredményeket ért el, tanárai hamar felfigyeltek tehetségére. Végül 1881-ben szentelték pappá.
Ezek után 22 évig dolgozott az esztergomi szemináriumon. Szisztematikus munkájának eredményeképpen sikerült megreformálnia az intézmény lelkét. A régi beidegződéseket folyamatosan alakította át emberbarátivá. Az egykoron rideg, és korszerűtlen jozefinista papnevelői hagyományoknak képes volt bensőséges környezetet teremteni. Idővel Prohászka Ottokár spirituális és lelki vezetővé vált. Egy teljes papi generáció az Ő munkásságának köszönhetően készen állt arra, hogy a magyar nemzet lelkét megvédje és tartást adjon hazánk gyermekeinek a 20. század elején tapasztalható nagy válságok közepette is. Prohászka Ottokár a forradalmak, háborúk és az igazságtalan békediktátumok közben is erős bástyája volt hazánknak. Az igazság iránti szeretete és éleslátása okán több alkalommal is kikelt a magyar fajt sújtó materialista métely ellen. “Patkányhadjáratnak” és “poloskainváziónak” nevezte a magyar munkásokat sújtó uzsorások tevékenységét. Szívügyének érezte a szociális helyzet javítását, valamint azt, hogy Magyarországon magyar gazdaság jöjjön létre magyar munkásokkal és magyar vezetőséggel. Átlátta azt, amit minden magyar a saját bőrén érzett. Nemcsak fellépett a kultúraromboló tevékenységekkel szemben, de pozitív példát is mutatott. Tisztában volt vele, kik állnak ezen cselekedetek mögött és erről többször el is mondta velős véleményét. Ellenségei igazságbeszédeivel nem tudtak mit kezdeni, ezért ellenérvek hiányában inkább antiszemitának bélyegezték. Prohászka Ottokárt a magyar nép szüntelen szolgálata jellemezte.
1905. decemberében szentelték püspökké. Életmódját azonban ezek után is a puritánságra való törekvés jellemezte. Püspökségének csekély méretű birtokán is földosztásba kezdett a hányatott sorsú magyar emberek számára. Égető kérdésként élte meg a prostitúció elburjánzását is hazánkban, ami ellen több alkalommal is felemelte szavát.
Egyik gyakorlati alkotása a Szociális Missziótársulat megalapításának elősegítése, melyhez ezer szállal kötődött. Nem csak teoretikusa és védnöke, de lelki vezetője is volt egyben. A társulat árvaházakat tartott fenn és üzemeltetett, valamint börtönpasztorációval is foglalatoskodott. Emellett a fővárosba került cselédlányok számára is lelki vezetést nyújtott és nővédelmi szervezetet hozott létre.
Életének 68. évében szólította magához az Úr.
Halálakor Sík Sándor így fogalmazott:
A magyar nemzetért folytatott munkássága mintául szolgált az őt követő korszakokban egy új típusú szellemiség kibontakozásának. Szellemi örökségét pedig a mai napig magyar emberek ezrei hasznosítják mindennapjaik során.
„Nekünk Prohászka példakép” – jelentette ki határozottan Spányi Antal püspök. Az ő példájára kell szeretnünk és védenünk a keresztény értékeket és az egyházat, amely „hitünket őrzi, tanít az üdvösségre és szentségeivel segít a krisztusi élet megvalósításában. Nekünk az igazság megismeréséhez nem Da Vinci-kódra van szükségünk, hanem az egyház igaz tanítására, mely békét és örömet, tiszta életet, reményt ad az ember szívének. Ennek szépségét akarjuk a világba sugározni, hogy mindenkit gazdagíthassunk vele.”
Szerkesztette és összeállította: Kónya Ferenc
Nyugat civilizációja széles hátunk mögött indult virágzásnak."
"Aki morzsákkal beérni nem tudja, és egy kardért mindenről lemondani nem tud, annak nincs missziója az igazságnak szolgálatára!"
Prohászka Ottokár
A 20. század elején élt egy ember, aki képes volt meglátni népének elrejtett fájdalmát, a mosoly mögött elrejtett bánatot. Élt egy ember, aki szociálisan oly mértékben érzékeny volt, hogy ez a tulajdonsága még életében védjegyévé vált. Fajtája iránti olthatatlan szeretete, valamint az igazság iránti vágya határozta meg Prohászka Ottokár életét. Nyitrán született 1858. október 10.-én. Budapesten hunyt el 1927. április 2.-án.
Magyar római katolikus pap, író, filozófus, politikus, teológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, országgyűlési képviselő, Székesfehérvár tizenötödik megyés püspöke. A magyar keresztényszocializmus legjelentősebb képviselője, a magyar egyháztörténet egyik legismertebb alakja.
A család tagjai egymás között németül beszéltek, később Prohászka Ottokár elsajátította a magyar nyelvet a család szolgálójától, majd a szlovákot és a latint az iskolában. Tanulmányai során végig kiváló eredményeket ért el, tanárai hamar felfigyeltek tehetségére. Végül 1881-ben szentelték pappá.
Ezek után 22 évig dolgozott az esztergomi szemináriumon. Szisztematikus munkájának eredményeképpen sikerült megreformálnia az intézmény lelkét. A régi beidegződéseket folyamatosan alakította át emberbarátivá. Az egykoron rideg, és korszerűtlen jozefinista papnevelői hagyományoknak képes volt bensőséges környezetet teremteni. Idővel Prohászka Ottokár spirituális és lelki vezetővé vált. Egy teljes papi generáció az Ő munkásságának köszönhetően készen állt arra, hogy a magyar nemzet lelkét megvédje és tartást adjon hazánk gyermekeinek a 20. század elején tapasztalható nagy válságok közepette is. Prohászka Ottokár a forradalmak, háborúk és az igazságtalan békediktátumok közben is erős bástyája volt hazánknak. Az igazság iránti szeretete és éleslátása okán több alkalommal is kikelt a magyar fajt sújtó materialista métely ellen. “Patkányhadjáratnak” és “poloskainváziónak” nevezte a magyar munkásokat sújtó uzsorások tevékenységét. Szívügyének érezte a szociális helyzet javítását, valamint azt, hogy Magyarországon magyar gazdaság jöjjön létre magyar munkásokkal és magyar vezetőséggel. Átlátta azt, amit minden magyar a saját bőrén érzett. Nemcsak fellépett a kultúraromboló tevékenységekkel szemben, de pozitív példát is mutatott. Tisztában volt vele, kik állnak ezen cselekedetek mögött és erről többször el is mondta velős véleményét. Ellenségei igazságbeszédeivel nem tudtak mit kezdeni, ezért ellenérvek hiányában inkább antiszemitának bélyegezték. Prohászka Ottokárt a magyar nép szüntelen szolgálata jellemezte.
1905. decemberében szentelték püspökké. Életmódját azonban ezek után is a puritánságra való törekvés jellemezte. Püspökségének csekély méretű birtokán is földosztásba kezdett a hányatott sorsú magyar emberek számára. Égető kérdésként élte meg a prostitúció elburjánzását is hazánkban, ami ellen több alkalommal is felemelte szavát.
Egyik gyakorlati alkotása a Szociális Missziótársulat megalapításának elősegítése, melyhez ezer szállal kötődött. Nem csak teoretikusa és védnöke, de lelki vezetője is volt egyben. A társulat árvaházakat tartott fenn és üzemeltetett, valamint börtönpasztorációval is foglalatoskodott. Emellett a fővárosba került cselédlányok számára is lelki vezetést nyújtott és nővédelmi szervezetet hozott létre.
Életének 68. évében szólította magához az Úr.
Halálakor Sík Sándor így fogalmazott:
| „ | Mindnyájan árvák lettünk. A legnagyobb magyar ember, Magyarország apostola, Székesfehérvár próféta-püspöke, mindnyájunk édesapja meghalt. | ” |
A magyar nemzetért folytatott munkássága mintául szolgált az őt követő korszakokban egy új típusú szellemiség kibontakozásának. Szellemi örökségét pedig a mai napig magyar emberek ezrei hasznosítják mindennapjaik során.
„Nekünk Prohászka példakép” – jelentette ki határozottan Spányi Antal püspök. Az ő példájára kell szeretnünk és védenünk a keresztény értékeket és az egyházat, amely „hitünket őrzi, tanít az üdvösségre és szentségeivel segít a krisztusi élet megvalósításában. Nekünk az igazság megismeréséhez nem Da Vinci-kódra van szükségünk, hanem az egyház igaz tanítására, mely békét és örömet, tiszta életet, reményt ad az ember szívének. Ennek szépségét akarjuk a világba sugározni, hogy mindenkit gazdagíthassunk vele.”
Szerkesztette és összeállította: Kónya Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése