2019. január 6., vasárnap

Vigyázó szemetek Jézusra vessétek!

Írta: Dióssy Iván
Megjelent: sobrius95.blogspot.com

                                Vízkereszt

Giotto-Háromkirályok imádása


Mai nappal véget ér a karácsonyi ünnepkör. Liturgikus előírás szerint holnap már le kellene szedni a karácsonyfát, fel kellene készülni az évközi időre, de nálunk, Magyarországon sajátos szokás alakult ki. Nehezen tudunk beletörődni abba, hogy véget ért a Karácsony, hiszen hosszú előkészület előzte meg, olyan jó volna, ha még tartana! 

Ezért aztán kialakult az a szokás, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszonyig – ez február 2-án lesz -, nem bántjuk a fát és a betlehemi barlangot. E jámbor engedetlenség mögött az húzódhat meg, hogy a vidéken élő ember számára sokkal nagyobb kihívásokat ad a tél, mint a városban élőknek. Olyan jó, hogy még velünk van az Úr! Még velünk van a Szent Család! 

A kinti rideg, csupasz természet ellenpólusaként, itt bent a templomban égnek a gyertyák, meleget sugároz a jászol. 

Pedig az Úr Karácsony után is velünk van, csak hisszük –e ezt? Karácsonyfa-díszítésünk mögött nem egy olyan magatartás húzódhat –e meg, amely jellemezte az ószövetségi, messiás – váró népet? Hogy történetesen csillogó, glóriás fények eljöveteléhez kötötték a Megváltó eljövetelét. Miként a napkeleti bölcsek, akik hosszú utat tettek meg, forró sivatagokon keltek át, sziklás hegyeket másztak meg, követve a fényes csillagot, hogy találkozhassanak a megjövendölt Királlyal? Bizonyára. És ez nem is baj, addig, amíg készek vagyunk dolgozni magunkon. Amíg nem szép, jámbor mesének hisszük Jézus Krisztus születését, hanem kemény valóságnak, és megpróbálunk ennek megfelelően alakítani mindennapi életünket. 

A miséző pap a Mennyei Atyát szólítja meg, Jézus Krisztusban, a Szentlélek által minden misén. Ma is hallottátok a könyörgést,: „Istenünk, te a mai napon a betlehemi csillag fényével vezetted a nemzeteket, és kinyilatkoztattad nekik Egyszülöttedet.”

Ez a fény vezette a napkeleti bölcseket, ez a fény vezeti, azóta is minden korok hívő népét Jézushoz. Csakhogy amikor odaérünk, bizony meglepődünk. 
A megjövendölt király nem várt meglepetést okoz. Hol a korona? Hol a jogar, hol a súlyos palást? Hol a hatalmas udvartartás? Milyen király az, aki istállóban születik, hidegben, szegénységben, egyszerűségben? 

Ezt a tényt még ma sem tudja elfogadni a világ. Ez az értetlenség húzódik meg a mögött, hogy alig több mint egy évszázada karácsonyfát díszít a jámbor hívősereg, csillagszórókkal világítja be a sötétséget, a városok üzleteinek kirakatai ragyognak.
Pedig nem erről a fényről szól a Karácsony. Itt belső ragyogásról van szó, nem csak külsőségekről. 

Mert a várva várt Fény, aki beragyogja lelki sötétségünket, az maga a Kisded. A Fény, maga Jézus Krisztus.

Van a mai ünnepnek egy üzenete a mi korunk számára is.

A napkeleti bölcsek nem akárkik voltak.

Valószínűleg jómódú, nemes emberek, aki hosszabb ideje foglalkoztak már csillagászattal, jóslásokkal, horoszkópokkal, olyan dolgokkal, amelyeket ma ezoterikának nevezhetnénk. 

Ezen dolgokkal való foglalkozást szigorúan tiltja a Szentírás és hasonló szigorral jár el velük szemben az Anyaszentegyház is. Azokat, aki jósoltattak maguknak, horoszkópokat nézegettek, halállal büntették az ószövetség világában. Talán első pillantásra érthetetlen ez a kíméletlen szigor. De hát, mi rossz van abban? – kérdezhetné, és bizony kérdezi is a mai ember. Nos, a legsúlyosabb bűn, nevezetesen a bálványimádás van mögöttük. Nekünk hívő embereknek Istenre, az Ő kinyilatkoztatott szavaira kell figyelnünk, nem gyanús jósnőkre, horoszkópos bulvár újságokra, ingákra, varázsgömbökre. Ez a fajta viselkedés, méltatlan egy komoly keresztény emberhez, aki életét a Megváltó Krisztus oltalmába helyezte, és tőle, egyedül Tőle várja élete jobbra fordulását.

Ezek a napkeleti bölcsek jósok voltak. Olyan emberek, akiket a hívő zsidó nép megkövezett volna, de Heródes, a hitetlen, hatalommániás diktátor még vendégül is látott. 

Mégis, mi történt?

Ezek a bölcsek – vagy, ahogyan mi hívjuk őket: három királyok -, letérdeltek a Mária karján ringatózó csecsemő előtt. Még ezek az ezoterikus polihisztorok is tudták, ki valójában ez a gyermek, csak a mai világ felfuvalkodott, beteg, önző embere nem képes tudomásul venni. Abban a jelenetben, ahol a bölcsek aranyat, tömjént és mirrhát ajándékoznak a Mindenség Királyának, a sátáni ezoterika, a reinkarnációs zavarodott tévtanai, a jóslások, a New Age, a materializmus, az ateista filozófiák és minden ideológia egyszer és mindenkorra térdet hajt a Szent és Erősséges Isten előtt. Szent Pál apostol szavaival: 

Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse Isten, az Atya dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr”

A három királyok alázatos gesztusától, a Filippi – levél idézett soraitól dührohamot kap a sátán. Ahogyan dührohamot kapnak Jézus mai ellenségei is, akik magukat képzelik a világ mindenható urainak. Izmusokkal, különféle beteg, deviáns politikai ideológiákkal azt akarják elhitetni velünk, hogy nincs Isten. Hogy a Biblia jámbor mese a buta, műveletlen népnek. Hogy a vallás a nép ópiuma.

A keresztény ellenségszeretet nem azt jelenti, hogy birka módjára hagyjuk magunkat kisemmizni. Nekünk egyetlen Istenünk van, Aki Betlehemben megtestesül Jézus Krisztusban. Mi nem hajtunk térdet politikai áramlatoknak! Mi nem hajtunk térdet semmiféle izmusnak,
 hitetlen kommunistáknak és vad liberálisoknak. Mi Krisztus népe vagyunk. Mi Mária gyermekei vagyunk. Mi hallatlanul nagy méltóságot kaptunk avval, hogy Isten gyermekeinek hívnak bennünket! 

De különbséget is tudunk tenni. 

A mi alázatunk nem a három királyok alázata, vagy a korabeli, megfélemlített nép hamis alázata. Mi keresztények, Jézustól és édesanyjától, Máriától tanulunk alázatot nap – mint nap. Mi is térdet hajtunk. 
Mi is leborulunk, de kizárólag Jézus Krisztus előtt! Senki más nem tarthat igényt a mi hódolatunkra. Egyetlen politikai, gazdasági csoportosulás, egyetlen földi hatalmasság sem.

Nagy sötétség van ma időnként Mária Országában, de nekünk irányt mutat maga a Fény. Mi az Ő kegyelméből hiszünk, remélünk és mindenek ellenére szeretünk.

Akkor is, ha olyan szegények vagyunk, mint a jászolban meghúzódó Szent Család, akkor is, ha el akarják venni a lelkünket, hazánkat, ha szét akarják rombolni családjainkat, ha bezárják iskoláinkat, el akarják tüntetni feszületeinket.

A mi kincsünk az a remény, amelyet Jézus Krisztus élt elénk. Egy izgága jakobinus azt mondta valamikor: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” 

Nekem van egy jobb ajánlatom: Vigyázó szemetek Jézusra vessétek! 

Ameddig rajta tartjuk a szemünket, addig él bennünk a remény, addig boldogok és hálásak is lehetünk itt a földön.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése