2016. június 7., kedd

A kézbe áldozás bűn!

Részlet a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségben élő Emmanuelle nővér és Maria Simma (aki arról lett híres, hogy látogatják és segítségét kérik a tisztítótűzben szenvedő lelkek) beszélgetéséből.


Kézbeáldozás:


"Egyszer egy pap (Szenvedő Lélek) látogatott meg: " Imádkozz értem, mert nagyon szenvedek"- azzal eltűnt. Egy másik lélektől kaptam magyarázatot: azért kell szenvednie, mert bevezette a kézbeáldozást, és emiatt kivitték a térdeplőket. A legegyszerűbben úgy lehetne neki segíteni, ha a térdeplőket visszahoznák oda, ahol voltak, és ha nem kézbe áldoznának azok, akiket erre rávett." Elmondtam ezt az illetékes esperesnek aki megértőnek mutatkozott: " A kézbe áldozást nem én vezettem be. Ami a térdeplőket illeti, megpróbálhatok eleget tenni ennek a kérésnek, de a döntést rá kell bíznom az ottani plébánosra".

Azóta már kétszer is járt nálam egy-egy pap (Szenvedő Lélek), tehát harmadjára hallom a panaszt, hogy azért kell szenvedniük, mert eltávolították a templomból a térdeplőket, és a hívek kénytelenek voltak állva áldozni. Valami tehát itt nincs rendjén. Bár a pápa engedélyezte az állva történő áldozást, de aki a Szentséget térdelve szeretné magához venni, annak meg kell kapni erre a lehetőséget. A pápa is ezt akarja, tehát a hívek is elvárhatják a papoktól. Egy másik papnak a lelke így panaszkodott: " Azért kell szenvednem, mert bevezettem a kézbe áldozást. Ha egy plébános vagy egy püspök tudná, milyen következményekkel jár ez, soha többé nem szolgáltatná kézbe az Oltáriszentséget, és nem is lenne olyan hívő, aki ezt várná tőle."


Részlet Mária Simma:Élményeim a Szenvedő Lelkekkel c. könyvéből

Maria Simma történetének folytatását elolvashatod ITT

„Bármerre járok a világban, az szomorít el leginkább, hogy látom az embereket, amint az Oltáriszentséget kezükbe fogadják.” (Teréz anya)

Római Katolikus Blog komment: 60 évvel ezelőtt nagymamáink még úgy tanulták, hogy a Szentostyát csak a pap érintheti. Avatatlan kezekbe nem kerülhet! Osszátok meg ezt a cikket minél több hívővel és plébánossal! 


Forrás:
http://romaikatolikus.blogspot.hu

1 megjegyzés:

  1. Egy atya hozzászólása:


    Legelőször is, akik annyira rajonganak az ókeresztények áldozási szokásaikért, jó lenne, ha az őskeresztények böjti fegyelmét is vissza akarnák hozni. Persze a kézbe áldozás pártfogói igyekeztek a lehető legminimálisabbra csökkenteni. Az őskeresztények egyes közösségei térdelve, mélyen meghajolva, 24 órás szentségi böjttel vették a kézbe ( a nők kendőbe) a szentséget, és előtte és utána is kezet mostak, tehát ezt semmiképpen sem lehet a kézbe áldozás mostani módjával összehasonlítani! De ez a gyakorlat is a gyakori visszaélések miatt lett kivezetve. Másrészről áldozás után mindig sok apró szemcse marad a szentostyából a tálcán és az ujjamon, a körmöm alatt, amit minden áldozópap köteles nagy gonddal a kehelybe belemosni majd meginni, de kézbe áldozás mostani gyakorlatával ezek a részecskék a földre hullanak, ráragadnak a cipőre, ruhára, és a kezünkről kikerülnek az utcára, a tömegközlekedési eszközökre és a sort jobb nem folytatni!

    VálaszTörlés