2019. január 11., péntek

„Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4,4)

Van tehát a lelki életnek is tápláléka: az ISTEN IGÉJE.

Ezért aztán keresztényként csak úgy élhet az ember,
- ha nem csak a testét táplálja kenyérrel,
- hanem ha a lelkét is táplálja mindazzal, ami Isten ajkáról származik...

(...)

Bármilyen sok tennivalónk is van, igyekszünk naponta néhány nyugodt alkalommal enni valamit, mert tudjuk,
hogy csak így tudunk dolgozni, helytállni....
és csak így maradhatunk életben...

Persze az igazi az volna,
- ha mindig ugyanabban az időben, /rendszeresség, kiegyensúlyozottságban, legalább olykor közösségben-családban együtt.../ tudnánk táplálkozni,
- igényesen válogatva,
- és jól megrágva minden falatot...

Fontos tudnunk, hogy az embernek lelkét is táplálnia kell, mint a testét is, és hogy ezt legalább olyan gonddal kell tennie, mint ahogyan a testét táplálja.

Mivel a lélek nem követelőzik úgy, /nem úgy kér/ mint a test,
- ezért aztán olykor elfeledkezzünk a táplálásáról,
- és gyakran vagyunk nagyon igénytelenek a táplálásakor...

Pedig ugyanúgy elgyengül a lélek is, ha nem táplálják,
amint a test is, s bár másként, de jelez az is...

Jelei pedig bennük és köztünk olykor egészen kitapinthatók, kiáltóak, sőt, olykor egészen fájdalmasak is:
- kedvetlenség, aggodalmaskodás,
- békétlenség, türelmetlenség,
- haragtartás, agresszió...
(...)

Ezért mindig legyen előttük az Úr kijózanító, felvilágosító, de egyben buzdító tanítása is: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." (Mt 4,4)

Forrás: Magyar Kapucinus Delegáció FB oldala


2019. január 9., szerda

SILL ABA FERENC: A TŰFESTÉS MŰHELYE SZOMBATHELYEN

Megjelent a vasiszemle.hu oldalon.

A
köztudatban alig ismert iparművészi tevékenység a régi feljegyzésekben olvasható "acupinctura", a tűfestés. Pedig ezek a régi írott utalások a templomok leltáraiban századok óta nyilvántartott műtárgyakat jelzik. A templomokba látogatók az ott őrzött zászlókon, vagy a szertartások alkalmával a miseruhákon, a palástokon rendszeresen láthatják is ezeket az alkotásokat.

A TŰFESTÉS MÚLTJA

Ennek a művészi technikának művelése már évszázadok óta ismert és gyakorolt tevékenység volt. Az egyiptomi kopt keresztények már időszámításunk IV. századában alkalmazták. Ebből és a következő évszázadokból valók azok a tűvel hímzett textíliák, amelyeket régi műtárgyakként a múzeumok is megőriztek. A legismertebb tűfestett gyűjtemény a párizsi Louvre múzeumban van.

Sajátos képi ábrázolások ezek, amelyeken vadászjeleneteket szemléltettek, vagy növényi virágos ábrázolást készítettek tűhímzés módján. Ugyancsak híres alkotás a bauveux-i falikárpit, amely Anglia meghódításának emlékére készült. Ez a textil 68 méter hosszú és 50 cm széles, amelyet a tűfestés mellett más hímzési technika is díszít. Híres alkotás még Bernben a Historisches múzeumban őrzött 1340–50-es évekből való antipendium (oltárterítő), amely Krisztus szenvedéstörténetének jeleneteit ábrázolja.

A gótika korában a tűfestés főleg Angliában virágzott. Készítéséhez ebben az időben a kódexekben található színes miniatúra-képek szolgáltak mintául. Ekkor már rendszerint az egyházi liturgikus használatra készült ruhákat díszítették tűfestéssel.

A reneszánsz korban Itáliába helyeződött át ez az iparművészeti technika. Raffaello több olyan színes grafikát készített, amely a tűfestés mintájául szolgált. Akik ugyanis e sajátos hímzést művelték, a színes képekről másolták le az ábrázolást és a színezést is. A textíliák díszítésének ez a módja különösen a reneszánsz korban bontakozott ki és virágzott. A selyemfonál alkalmazása tette ezt lehetővé. A selyemhernyó gubójából lefejthető selyemszál viszonylag erős, hajlékony és fénylően színezhető volt. A selyemmel készült hímzés csillogó fényű képet adott a zászlókon, kazulákon (miseruhákon), a palástokon és a vélumokon (vállterítőkön).

A selyem alkalmazása azután vált lehetővé, amikor a selyemhernyó petéit kicsempészték Kínából, ahol a selyem készítését féltékenyen őrizték, mert fontos kereskedelmi áru volt. A selyem készítése időszámításunk 550. éve körül terjedt el előbb Bizáncban, majd Angliában, Itáliában és franciaországban. Hazánkban Lippay jános említi először a Posoni kert című, 1664-ben megjelent művében. Ő írja le elsőnek a selyemhernyó tenyésztését és a selyem készítési módját.

A TŰFESTÉS MŰVELÉSE MAGYARORSZÁGON

Már az 1700-as évekből ismerjük azokat az írott feljegyzéseket, amelyek a tűfestés műtárgyaira utalnak. Rendszerint a kánoni vizitációk hívják fel ezek gondos védelmére a figyelmet. megemlítjük, hogy az egyházi előírások kötelezik a megyéspüspököket, hogy vagy ők, vagy magasabb hivatalt vezető megbízottjuk az egyházmegye plébániáit évente, de legalább ötévenként meglátogassák, ellenőrizzék az intézményeket, a templom állapotát és "szent dolgait", tehát felszereltségét és leltárát. E látogatásokról jegyzőkönyvek készültek, amelyekben a plébánia házáról, a templom állapotáról, a hívek számáról, a szertartások rendjéről fontos adatokat találunk. E jegyzőkönyvek őrzik az egyházi ruhákról, a zászlókról és egyéb textíliák állapotáról és a képi megjelenítésről való adatokat is. A vizitátor rendszerint külön felhívja a figyelmet a tűfestés műkincseire, amelyek templomok kincstáraiban sok évtizedeken át ránk maradtak.

Az 1920-as évektől figyelemre méltó lendületet vett a tűfestés gyakorlata, ezért kell felfigyelnünk arra a műhelyre, amelyben a Szombathelyi Egyházmegye plébániáinak ma is meglévő tűfestett műtárgyai készültek.

A KARMELITA NŐVÉREK TŰFESTŐ MŰHELYE

A Szent Keresztről elnevezett Kálvária-templom mellett felépült kolostor adott helyet annak az iparművészi szinten működő műhelynek, amelyben a karmelita nővérek tevékenykedtek. Néhány szempontot említünk e szerzetesi közösségről, mert jelenlétük és fáradozásuk a tűfestés művészi szintű alkotásaival gazdagította Vas megye templomait.

A karmelita női rend 1452-ben alakult meg és nyerte el a katolikus Egyház jóváhagyását.

Konstitúciójuk, vagyis szabályzatuk szerint a karmelita férfi szerzetesrend testvér intézményeként a megyéspüspökök irányítása alatt szerveződtek. E szigorú szerzetesi közösségnek két rendháza volt országunkban, az egyik Szombathelyen. tagjai szigorúan zárt közösségben éltek, szemlélődő életformájuk volt, az "imádkozzál és dolgozzál" eszményét valósíthatták meg. A polgári élettől teljesen elhatárolódva teltek napjaik.

Szombathelyen a női karmelita rendi közösség az 1906. évben települt le. Az 1930-as, 40-es években Varga Anna főnöknő vezetésével általában 16 nővér élt a rendházban, ők dolgoztak a hímző műhelyben. úgy értesültünk az életüket ismerő személyektől, hogy alkotásaikról és a megrendelő intézményekről leltárkönyvet vezettek, ebben az elkészült műtárgyakat nyilvántartották. Sajnos, ez a nyilvántartást tartalmazó könyv elkallódott. Közismert tény, hogy a kommunista diktatúra idején a szerzetesi közösségeket feloszlatták, a szombathelyi karmelita nővéreket 1950-ben Nyíregyházára deportálták. Amikor a kényszer-lakhelyet elhagyhatták, szerzetesi közösségüket a diktatúra tiltó rendelkezése okán nem alapították meg újra. Könyvtáruk, irattáruk, amelyben feljegyzéseiket őrizték, gazdátlanul szétszóródott. A tűfestés általuk készített műtárgyai azonban a plébániatemplomok ruhatáraiban ma is megtalálhatók. fontos feladat lenne ezeket a műkincseket összeírni, állapotukat szakszerűen felmérni, esetleg restaurálni, mert az utókor számára megmentésük közérdek. A tűfestés alkotásait, mint egészen sajátos műveket a kulturális örökség védelméről szóló törvény hatálya alá kellene helyezni. Olyan iparművészi tevékenységnek emlékei ezek, amelynek százados múltja van, de folytatása esetleg nem lesz.

A festői képeket megjelenítő hímzés a "hasított öltés" vagy a "lapos öltés" technikájával készült, és a legapróbb részleteket, az emberi arc finom árnyalatait tudja szemléltetni. A selyemszálak gazdag színezése, ezek kiválasztása és tűvel való aprólékos öltése tette a tűhímzett műtárgyakat értékessé. A műhelyben dolgozó karmelita nővérek rendkívül kifinomult színérzékkel végezték munkájukat. Ez az iparművészi tevékenység a nővérek deportálásával, műhelyük felszámolásával – úgy látszik – itt Szombathelyen végleg megszűnt. Emlékét őriznünk kell, mert alkotásaik Szombathely művészetet pártoló múltjának bizonyságai.

                        A SZOMBATHELYI KARMELITA NŐVÉREK MŰHELYÉBŐL



Az előbbi miseruhán lévő kép közelről
Miseruha
Miseruha
Szent Erzsébetet ábrázoló zászló
Magyarok Nagyasszonya-kép

Miseruha

                           

2019. január 6., vasárnap

Hagyományos római rítusú Szentmise-2019 Január 13

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában.

Várjuk a kedves Híveket!

Vigyázó szemetek Jézusra vessétek!

Írta: Dióssy Iván
Megjelent: sobrius95.blogspot.com

                                Vízkereszt

Giotto-Háromkirályok imádása


Mai nappal véget ér a karácsonyi ünnepkör. Liturgikus előírás szerint holnap már le kellene szedni a karácsonyfát, fel kellene készülni az évközi időre, de nálunk, Magyarországon sajátos szokás alakult ki. Nehezen tudunk beletörődni abba, hogy véget ért a Karácsony, hiszen hosszú előkészület előzte meg, olyan jó volna, ha még tartana! 

Ezért aztán kialakult az a szokás, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszonyig – ez február 2-án lesz -, nem bántjuk a fát és a betlehemi barlangot. E jámbor engedetlenség mögött az húzódhat meg, hogy a vidéken élő ember számára sokkal nagyobb kihívásokat ad a tél, mint a városban élőknek. Olyan jó, hogy még velünk van az Úr! Még velünk van a Szent Család! 

A kinti rideg, csupasz természet ellenpólusaként, itt bent a templomban égnek a gyertyák, meleget sugároz a jászol. 

Pedig az Úr Karácsony után is velünk van, csak hisszük –e ezt? Karácsonyfa-díszítésünk mögött nem egy olyan magatartás húzódhat –e meg, amely jellemezte az ószövetségi, messiás – váró népet? Hogy történetesen csillogó, glóriás fények eljöveteléhez kötötték a Megváltó eljövetelét. Miként a napkeleti bölcsek, akik hosszú utat tettek meg, forró sivatagokon keltek át, sziklás hegyeket másztak meg, követve a fényes csillagot, hogy találkozhassanak a megjövendölt Királlyal? Bizonyára. És ez nem is baj, addig, amíg készek vagyunk dolgozni magunkon. Amíg nem szép, jámbor mesének hisszük Jézus Krisztus születését, hanem kemény valóságnak, és megpróbálunk ennek megfelelően alakítani mindennapi életünket. 

A miséző pap a Mennyei Atyát szólítja meg, Jézus Krisztusban, a Szentlélek által minden misén. Ma is hallottátok a könyörgést,: „Istenünk, te a mai napon a betlehemi csillag fényével vezetted a nemzeteket, és kinyilatkoztattad nekik Egyszülöttedet.”

Ez a fény vezette a napkeleti bölcseket, ez a fény vezeti, azóta is minden korok hívő népét Jézushoz. Csakhogy amikor odaérünk, bizony meglepődünk. 
A megjövendölt király nem várt meglepetést okoz. Hol a korona? Hol a jogar, hol a súlyos palást? Hol a hatalmas udvartartás? Milyen király az, aki istállóban születik, hidegben, szegénységben, egyszerűségben? 

Ezt a tényt még ma sem tudja elfogadni a világ. Ez az értetlenség húzódik meg a mögött, hogy alig több mint egy évszázada karácsonyfát díszít a jámbor hívősereg, csillagszórókkal világítja be a sötétséget, a városok üzleteinek kirakatai ragyognak.
Pedig nem erről a fényről szól a Karácsony. Itt belső ragyogásról van szó, nem csak külsőségekről. 

Mert a várva várt Fény, aki beragyogja lelki sötétségünket, az maga a Kisded. A Fény, maga Jézus Krisztus.

Van a mai ünnepnek egy üzenete a mi korunk számára is.

A napkeleti bölcsek nem akárkik voltak.

Valószínűleg jómódú, nemes emberek, aki hosszabb ideje foglalkoztak már csillagászattal, jóslásokkal, horoszkópokkal, olyan dolgokkal, amelyeket ma ezoterikának nevezhetnénk. 

Ezen dolgokkal való foglalkozást szigorúan tiltja a Szentírás és hasonló szigorral jár el velük szemben az Anyaszentegyház is. Azokat, aki jósoltattak maguknak, horoszkópokat nézegettek, halállal büntették az ószövetség világában. Talán első pillantásra érthetetlen ez a kíméletlen szigor. De hát, mi rossz van abban? – kérdezhetné, és bizony kérdezi is a mai ember. Nos, a legsúlyosabb bűn, nevezetesen a bálványimádás van mögöttük. Nekünk hívő embereknek Istenre, az Ő kinyilatkoztatott szavaira kell figyelnünk, nem gyanús jósnőkre, horoszkópos bulvár újságokra, ingákra, varázsgömbökre. Ez a fajta viselkedés, méltatlan egy komoly keresztény emberhez, aki életét a Megváltó Krisztus oltalmába helyezte, és tőle, egyedül Tőle várja élete jobbra fordulását.

Ezek a napkeleti bölcsek jósok voltak. Olyan emberek, akiket a hívő zsidó nép megkövezett volna, de Heródes, a hitetlen, hatalommániás diktátor még vendégül is látott. 

Mégis, mi történt?

Ezek a bölcsek – vagy, ahogyan mi hívjuk őket: három királyok -, letérdeltek a Mária karján ringatózó csecsemő előtt. Még ezek az ezoterikus polihisztorok is tudták, ki valójában ez a gyermek, csak a mai világ felfuvalkodott, beteg, önző embere nem képes tudomásul venni. Abban a jelenetben, ahol a bölcsek aranyat, tömjént és mirrhát ajándékoznak a Mindenség Királyának, a sátáni ezoterika, a reinkarnációs zavarodott tévtanai, a jóslások, a New Age, a materializmus, az ateista filozófiák és minden ideológia egyszer és mindenkorra térdet hajt a Szent és Erősséges Isten előtt. Szent Pál apostol szavaival: 

Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse Isten, az Atya dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr”

A három királyok alázatos gesztusától, a Filippi – levél idézett soraitól dührohamot kap a sátán. Ahogyan dührohamot kapnak Jézus mai ellenségei is, akik magukat képzelik a világ mindenható urainak. Izmusokkal, különféle beteg, deviáns politikai ideológiákkal azt akarják elhitetni velünk, hogy nincs Isten. Hogy a Biblia jámbor mese a buta, műveletlen népnek. Hogy a vallás a nép ópiuma.

A keresztény ellenségszeretet nem azt jelenti, hogy birka módjára hagyjuk magunkat kisemmizni. Nekünk egyetlen Istenünk van, Aki Betlehemben megtestesül Jézus Krisztusban. Mi nem hajtunk térdet politikai áramlatoknak! Mi nem hajtunk térdet semmiféle izmusnak,
 hitetlen kommunistáknak és vad liberálisoknak. Mi Krisztus népe vagyunk. Mi Mária gyermekei vagyunk. Mi hallatlanul nagy méltóságot kaptunk avval, hogy Isten gyermekeinek hívnak bennünket! 

De különbséget is tudunk tenni. 

A mi alázatunk nem a három királyok alázata, vagy a korabeli, megfélemlített nép hamis alázata. Mi keresztények, Jézustól és édesanyjától, Máriától tanulunk alázatot nap – mint nap. Mi is térdet hajtunk. 
Mi is leborulunk, de kizárólag Jézus Krisztus előtt! Senki más nem tarthat igényt a mi hódolatunkra. Egyetlen politikai, gazdasági csoportosulás, egyetlen földi hatalmasság sem.

Nagy sötétség van ma időnként Mária Országában, de nekünk irányt mutat maga a Fény. Mi az Ő kegyelméből hiszünk, remélünk és mindenek ellenére szeretünk.

Akkor is, ha olyan szegények vagyunk, mint a jászolban meghúzódó Szent Család, akkor is, ha el akarják venni a lelkünket, hazánkat, ha szét akarják rombolni családjainkat, ha bezárják iskoláinkat, el akarják tüntetni feszületeinket.

A mi kincsünk az a remény, amelyet Jézus Krisztus élt elénk. Egy izgága jakobinus azt mondta valamikor: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” 

Nekem van egy jobb ajánlatom: Vigyázó szemetek Jézusra vessétek! 

Ameddig rajta tartjuk a szemünket, addig él bennünk a remény, addig boldogok és hálásak is lehetünk itt a földön.



2019. január 5., szombat

5 dolog, amit nem biztos, hogy tudsz a házszentelésről


1. Minden házszenteléskor azért könyörgünk, hogy ”Maradj velünk, Urunk”, mert szeretnénk érezni, tapasztalni az Úr jelenlétét, nem csak a templomban, hanem a házunkban is. Ez a hit, hogy nem vagyunk egyedül, megerősít és örömmel tölt el bennünket. A ház soha nem üres, mert betölti Isten Jelenléte. Ezért szenteljük meg a házakat.

2. A házszentelés egy újévi lelkesítő, jószándékot, egységet és szeretetet megújító családi áldás. Istenre bízzuk otthonunkat, éjjeli álmunkat, magunkat, gyermekeinket és szeretteinket újra, Isten gondviselésébe ajánljuk az újévben kibontakozódó élettörténetünket, melynek jó része az otthon falai között alakulgat és történik meg, tehát ez közösségi imádság is, hívő elcsendesülés.

3. Mivel hitünk nem magánügy, hiszen jelentős és jótékony következményei vannak saját életünkre és szeretetteink életére, vagy arra a “mikrotársadalomra”, amelyben élünk, a házszentelés egyben egy kifelé megvalósuló hitvallás is, és látható nyoma is marad az ajtófélfán: 20 + C (esetleg G) + M + B + 18 . Ez különleges jelentést és tartalmat hordoz, mégpedig Krisztus áldásának hitelesítését a lakás ezévi betérő vendégei előtt, amire az ezt nem ismerők biztosan rá is fognak kérdezni… A rövidítés értelme: Christus Mansionem Benedicat!, azaz “Krisztus áldja meg az otthont!” (mások a három bölcs, Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevének kezdőbetüihez ragaszkodnak).


4. Mivel a nem látható világ társadalma, a szellemi lények és fejedelemségek, jó és bukott angyalok is látják a házszentelés nyomait – persze nemcsak az ajtófélfán, hanem a szellemi világban is -, így a lakásszentelésnek van egy ördögűző vetülete is. Védelmet ad a lelki kísértésekkel szemben, tisztítja otthonunk életterét, egyfajta nagytakarítás a szellemi tartományban. Hivatalos ördögűzéskor is elvégzik.

5. Maga a szertartás kb negyed óra, a pap vagy a diákónus imákat mond, mi felelgetünk a kérdéseire, de ez nem igényel előképzettséget vagy speciális tudást. Majd szobáról szobára jár és meghinti az otthon minden részét szentelt vízzel.
Tehát: már tárcsázd is a papod, és kérj házszentelést, amit általában Vízkereszt idején (Szilveszter és Nagyböjt között) szoktak elvégezni.

Írta Világos Miklós atya


Forrás: A Metropolita Egyesület többféle céljához adományokat gyűjtünk, hogy újabb keresztény médiafelületeket hozhassunk létre. Tervünk egy papi hivatásról szóló oldal, egy online imaközösségi felület létrehozása, és szeretnénk a nagy keresztény misztikusokat hangoskönyvben elérhetővé tenni. Ebben kérjük anyagi segítségeteket.

Az adományt paypal-on keresztül (ha a linkre kattintasz) és közvetlen utalással is be tudjuk fogadni.

Metropolita Egyesület
Nyilvántartási szám: 01-02-0016428
Adószám: 18876842-1-41
HUF Számlaszám: 10700598-69996096-51100005
Köszönjük!!!

Metropolita Egyesület

1024 Budapest
Ezredes utca 13.