Mi a teendő, ha kiömlik a Szent Vér vagy földre hull a Szent Test?

Megtörténhetik az is, hogy a kehelyből kifreccsen egy-két csepp konszekrált bor, sőt megtörténhetik az is, hogy az egész kehely feldől s a szent vér szétfolyik.[1]

Ha a szent vér a földre vagy az oltár keretére (de nem az oltárkőre) cseppen, ezt amint észreveszi a pap, nyelvével fölnyalja s a helyet megjelöli. Mise után késsel vagy más szerszámmal azt a helyet fölvakarja s az így fölvakart forgácsot elégeti, ennek hamuját a sacrariumba dobja; a kést, melyet használt, vízzel leöblíti s ezen vizet is a sacrariumba önti. Ha a szent vér az oltárkőre cseppent, a vércseppet fölnyalja s később az oltárkövet jól megmossa, a vizet a sacrariumba önti. Ugyanígy jár el, ha a szent vér a kehely lábára vagy a patenára cseppent, ez esetben a vizet, mellyel a patenát vagy a kehely lábát megmossa, magához is veheti.

Ha a szent vér valamely ruhára cseppen, a corporaléra, oltárterítőre, a miseruhára, oltárszőnyegre – ez esetben is föl kell azt nyalni ( ha ez lehetséges és undort nem kelt); az illető ruhát pedig háromszor kell egy kehely fölött megmosni s a víz a sacrariumba öntendő.

A rubrika ezen intézkedései lényegében súlyos bűn terhe alatt köteleznek; aki tehát, ha a szent vér kifreccsent, semmi gondot nem fordít arra, hogy a szent vér minden tiszteletlenségtől megóvassék, mindenesetre súlyos bűnt követ el; míg, aki az illető ruhát csak egyszer és nem háromszor mosná meg, vagy a padlót nem vakarná föl, hanem csak megmosná, nem követne el súlyos bűnt. Ha a kehely feldől, a kifolyt szent vérrel úgy kell eljárni, mint föntebb mondottuk, t.i. azt a nyelvvel kell fölnyalni; ha maradt a kehelyben a szent vérből, azzal a misét folytatni kell; ha azonban nem marad benne semmi, a kelyhet újból kell konszekrálni.

Ha a szentostya a földre esik, a helyet, ahová esett, föl kell mosni vagy vakarni s a vizet vagy forgácsot a sacrariumba dobni. Éppígy meg kell mosni az oltárterítőt, szőnyeget, ruhát stb., amire a szentostya esett s a víz a sacrariumba öntendő.

________
[1] A nyilvános bűnbánat idejében 40 napi bűnbánat volt azon papra kiróva, akinek hanyagsága folytán, a szent vérből egy csepp a földre hullott, háromnapi, ha az oltárra, négynapi, ha az első oltárterítőre, kilencnapi, ha még alább és 20 napi, ha a legalsó oltárterítőre is átivódott. V.ö. De Herdt, Sacrae liturgiae praxis II. nr. 186.

(Forrás: Dr. Mihályfi Ákos: A nyilvános istentisztelet, egyetemi előadások a lelkipásztorkodástan köréből. Szent István Társulat, Budapest, 1923.)

Átvéve: katolikusvalasz.blog.hu

Szent Flórián - a tűzoltók védőszentje

Május 4.
+Lorch (Felső-Ausztria), 304. május 4.

Magas rangú katonatiszti családból származott, s maga is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, s mint sok más katona, ő is keresztény lett. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodalmasok voltak az Egyház számára, így Flórián kitöltvén a szolgálat éveit, békességben vehetett búcsút a hadseregtől, s mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban (Krems mellett) telepedett le.
Diocletianus császár alatt, 303-ban ismét kitört az egyházüldözés. Amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy amiben csak tud, segítségére legyen a foglyoknak. Mielőtt még beért volna a városba, önként föltárta keresztény voltát. Elfogták és Aquilinus bíró elé vitték, aki megbotoztatta, és arra ítélte, hogy nyakában kővel vessék a folyóba. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt.
Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette. A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Magyarországon terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen védő szent.
                                                                          🔥
A 17. sz. óta alig van olyan magyar helység, ahol Szent Flórián képét vagy szobrát meg ne találnánk templomokban, házakon, utak mentén. Katonaruhában, égő házzal ábrázolják, melyre dézsából vizet önt. Erre az ábrázolásmódra legendája két magyarázatot is kínál. Az egyik szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságára csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik magyarázat szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már izzott, egy nagy szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető próbálta újra befödni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy veszedelmében így fohászkodott: ,,Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!'' Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült.
Legendája szerint amikor Lorchba indult, a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: ,,Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.''
Aquilinus először nyájasan beszélt az elébe állított Flóriánhoz: ,,Jöjj velem, és bajtársaiddal együtt áldozz az isteneknek, s velük együtt ismét élvezni fogod a császár kegyelmét''. Flórián ezt megtagadta, s mikor Aquilinus kínpaddal fenyegette, így imádkozott: ,,Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent nevedet.''
Aquilinus ennek hallatára rákiáltott: ,,Micsoda badarságot beszélsz, hogy dacolni akarsz a császár parancsával!'' Mire Flórián: ,,Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet, és a sátán soha nem bírt elidegeníteni tőle. Most a testem ugyan hatalmadban van, de a lelkemnek nem árthatsz, mert az egyedül Istené. Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!'' Miközben botozták, ezt mondta: ,,Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.''
Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.                             
                                                                          🔥
Kérünk, Urunk, Szent Flórián érdemeiért és könyörgésére oltalmazz bennünket minden lelki és testi veszedelem, főként a tűz pusztításai és gonosz vágyaink lelket emésztőlángjai ellen!
                                                                          🔥
Forrás: www.katolikus.hu/szentek

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 Május 7†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!

SZŰZ MÁRIA AZ Ó-SZÖVETSÉGBEN 2.

II.
A PARADICSOM

ZAVARTALANUL boldognak akarta Isten az embert, s úgy teremtette, hogy az ember, az ő képmása, boldog legyen földi életében, s e földi élet után halál nélkül költözzék át az örök boldogság honába. E föld maga a boldogság helye volt. »Az Úr kezdetben – mondja a Szentírás – megalkotta a gyönyörűség paradicsomát... s az embert a paradicsomba helyezte.« (Mózes 1, 12, 2, 8.) Minő lehetett ez a paradicsom, a boldogság helye, melyben az egész természet az ember boldogítására, örömére szolgált! Ha a szentatyákat kérdezzük, például nagy szent Vazult, azt mondják: a paradicsomban az egész természet, ég és föld, virág, növény, állat, a legnagyobb összhangban törekedett az ember boldogítására. A paradicsomban nem volt vihar, nem volt dermesztő hideg, vagy égető meleg; az állatok nem voltak elvadulva, hogy tőlük félni kellett volna; a föld nem termett tüskét, kórót, mindez csak a bűnbeesés óta van. Egy szellemes újkori író, Stolz Albán, következő gondolatot írja le naplójában: »Isten azzal is büntette az embernek a föld királyának bűnét, aki Ura ellen lázadott fel, hogy szétdúlta országát, a földet, s fellázította ellene a természetet.«
Miért röppen el félénken a kis madár, ha ember közelít feléje? Miért iramlik a dámvad, a szarvas az ember elől az erdők mélyébe? Miért nem közelítenek ezek az emberhez, hisz az ember az ő királyuk? Miért merészli a tigris, az oroszlán megtámadni az embert, ahelyett, hogy hódolva simulna hozzá? Az egész természeten, még az állatvilágban is észrevehető, mondja Stolz Albán, a bűn lehelete, a bűn átka.
Mindez nem volt a paradicsomban; ott az egész természet hódolt az Isten kegyelmében levő embernek, a föld királyának; a természet összes jelenségeiben az embert boldogította, s Istenhez vezérelte.
Ebben a paradicsomban látják a szentatyák szűz Mária első előképét. »Te vagy a paradicsom – mondja a boldogságos Szűzről szent Efrem –, te vagy az ártatlanság és szentség földje.« (Sermo de Laudibus B. M. V.) A boldogságos Szűz, mint a paradicsom, ment volt a bűn átkától; az ő szíve, mint a paradicsom, ment volt minden vihartól, a szenvedélyek viharaitól; az ő szíve telve volt az erény legszebb virágaival. »Üdvözlégy, mondja damaskusi szent János, üdvözlégy te paradicsom; boldogabb vagy te amaz ős édennél, mert benned az erény virágai virágoztak és belőled az élet fája fakadt.« (Oratio 2. in Deiparae nativitate.) És szent Germán püspök nem talál elég szavat e második paradicsom szépségének leírására: »Üdvözlégy – mondja e szent püspök – Istennek legkedvesebb s eszes paradicsoma..., melyben szép virágzó liliom s hervadhatatlan rózsa terem.« (Oratio in Deip. nativ.)
Mennyire különbözik Szűz Mária szívétől a mi szívünk! Szívünket hányszor korbácsolták fel a szenvedélyek viharai; hányszor járta át szívünket a bűnös vágyak s indulatok égető heve, vagy a közönyösség dermesztő hidege! Ha a boldogságos Szűzhöz akarunk hasonlók lenni, ha az ő képét akarjuk szívünkbe vésni, akkor küzdenünk kell a közöny, a szenvedély s a bűn ellen.
Mint az ember egykor a paradicsomban csak boldogságot s gyönyört talált, s őt ott minden az éghez, Istenhez vezette: úgy ez a második paradicsom is, ez a »gyönyörűség kertje«, mint őt egy régi egyházi ének nevezi, az embert Istenre emlékezteti, Istenhez vezeti; itt Szűz Máriánál, ez élő paradicsomnál boldogságot talál az emberi szív. A szenvedő Szűz Máriához siet, mert nála enyhülést talál a szív keservében, bánatában; Szűz Mária, e paradicsom, közelében jól érzi magát, boldognak érzi magát az ember: ezért van annyira elterjedve a Mária-tisztelet.
Az első paradicsomban nem tűrte meg Isten a bűnt; amint Ádám és Éva vétkeztek, Isten kiűzte őket a paradicsomból, s kérubot állított lángoló karddal a paradicsom elé, hogy ebben a bűn többé be ne férkőzzék. A második paradicsom, a boldogságos Szűz, még jobban ment a bűntől: ezt a bűnnek érintenie sem volt szabad.
Ezért mondja Szűz Máriáról Proklus (Oratio 4. in Dom. nativitate.): »a paradicsomnál is dicsőbb vagy»«, s damaskusi szent János: »amaz ős paradicsomnál is szentebb s istenibb vagy te«. (Oratio 1. in Deip. Dormitione.)
A boldogságos Szűz, Isten ez élő paradicsoma meg volt kímélve fogantatása első percétől fogva a bűn leheletétől – ebbe a paradicsomba nem férkőzhetett kígyó alakjában a sátán, a bűn. »Ebbe a paradicsomba – mondja damaskusi János – a sátán nem talált utat.« Azért, ha mi e paradicsomhoz akarunk közeledni, hogy itt boldogságot s örömet szerezzünk lelkünknek, ki kell szívünkből vetni mindent bűnt és bűnös hajlamot.
De miért őrizte Isten oly nagyon a bűn leheletétől is e második paradicsomot? Minden ember bűnben fogantatik, bűnben születik, csak Szűz Mária nem; miért e kiváltság? Azért őrizte Isten Szűz Máriát még a bűn árnyékától is, mert az ő szívéből kellett az Üdvözítőnek fakadnia. »Te – mondja damaskusi szent János –, Te vagy a lelki paradicsom, ama égi szentebb és istenibb. Abban csak Ádám tartózkodott, míg benned maga az Úr, ki az égből szállt alá.« (Oratio 2. in Deiparae nativ.)
Akik Isten szolgálatára szentelik magukat, azoknak folyton e szép hasonlatot, előképet kellene szemeik előtt tartaniok. Ha azt akarjuk, hogy Isten lakozzék szívünkben, szívünket tisztává, szentté, a paradicsomhoz hasonlóvá kell tennünk. Isten csak oly szívben foglal helyet, melyből a bűn száműzve van.

(Dr. Mihályfi Ákos cisztercita, villersi apát, egyetemi ny. r. tanár: Szűz Mária az ó-szövetségben. Májusi elmélkedések. Második, átdolgozott kiadás. Budapest, 1929. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó Rt. Nihil obstat. Dr. Nicolaus Töttössy censor dioecesanus. Nr. 875. Imprimatur. Strigonii, die 5. Martii, 1929. Dr. Julius Walter el. Episc., vic. gen. Imprimi permittitur. Zircii, die 18. Martii, 1929. Dr. Adolphus Werner O. Cist. Abbas. 10-15. old.)

SZŰZ MÁRIA AZ Ó-SZÖVETSÉGBEN 1.

ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ

EZEKET az elmélkedéseket mint fiatal pap írtam 1890-ben a Mária Kert számára. A szerkesztő Tóth Mike S. J. atya külön kötetben is kiadta. Ez volt első könyvem. A kiadás csakhamar elfogyott. Többször kértek, hogy adjam ki újra. Neki is fogtam egyszer-kétszer az átdolgozásnak, de egyéb elfoglaltságom miatt soha sem értem a munka végére. Majd el is felejtettem ezt a kis munkámat. A múlt év nyarán egy falusi plébánostól kaptam levelet, aki azt írja, öreg papok dicsérték előtte ezt a könyvet, de nem tud hozzájutni. Kér, hogy adjam ki újra. Ez a levél annyira meghatott, hogy rászántam magamat a közel 40 évvel ezelőtt megjelent kis munka kiadására.
Munkám nagyrészt Zschokke Die biblischen Frauen műve alapján készült; a szentatyák idézeteit is részint Zschokke említett művéből, résziont a Migne kiadásában megjelent Summa aurea de laudibus B. Mariae Virginis gyűjteményes munkából vettem.
Az első kiadáson alig változtattam, csak a szentatyákból vett idézeteket bővítettem.
Budapest, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, 1929-ben.
MIHÁLYFI ÁKOS

I.
BEVEZETÉS

ISTEN öröktől fogva előre látta az ember bűnbe esését, de egyszersmind végtelen irgalma öröktől fogva gondolt az ember megváltására is. Isten magára hagyhatta volna a bűnbe esett, a tőle elszakadt embert, ki a szívébe lehelt isteni képmást bűne által lerombolta, magára hagyhatta volna anélkül, hogy igazságossága ezáltal a legparányibb csorbát szenvedte volna – de végtelen irgalma megkönyörült a bűnbe esett s ennek súlya alatt görnyedő emberen. Öröktől fogva elhatározta, hogy egyszülött Fia emberré lesz, ki ismét felemelje, s az éghez, a boldogsághoz visszavezesse a bűn posványában vergődő boldogtalan embert. A megváltás emez isteni tervében a Szentháromság öröktől fogva gondolt a boldogságos Szűzre is, mert neki a magasztos terv megvalósításában jelentékeny szerepet jelölt ki. Öröktől fogva gondolt tehát Isten a boldogságos Szűzre, s ezért a boldogságos Szűzre is alkalmazza az egyház a szentírás következő szavait, melyek közvetlenül Jézus Krisztusra vonatkoznak: »Az Úr bírt engem utai kezdetén (azaz, mielőtt teremteni kezdett volna, tehát öröktől fogva), rólam öröktől fogva határozott; még nem létezett a föld, nem a mélységek, s én már fogantattam.« (Példabeszédek k. 8. f.)
A Szentháromság az ószövetséget, a bűnbeesést követő több mint 4000 esztendőt arra használta, hogy előkészítse az emberiséget a megváltás nagy művére. Ennek a több mint 4000 évnek története volt a megváltás előszava, előjátéka, előképe. Az ószövetség történetében Isten lerajzolta nagy vonásokban irgalmasságának tervét, melyet az idők teljében szándékozott megvalósítani. A pátriárkák s a zsidó nép történetének egyes nevezetesebb mozzanatai, kiválóbb személyei, szertartásai egy-egy vonás ezen az isteni Gondviselés által rajzolt képen, mely a megváltás nagy művét tünteti fel előttünk. Természetes, hogy az egyes vonások magukban tekintve homályosak, de ha a kép eredetijét láttuk, az egyes legkisebb vonásban is ráismerünk az eredeti utánzatára, s ha az egyes vonásokból összeállítjuk az egész képet, ebben mintegy tükörben látjuk az eredetit visszasugározni. – Minthogy Szűz Máriának oly kiváló része van a megváltás művében, Isten lerajzolta az ő képét, az ő vonásait is az ószövetség történetében. Eleinte,a pátriárkák s bírák korszakában homályos e kép, de később mindig világosabb, fényesebb, határozottabb körvonalokban tűnik fel; a próféták látomásaiban mindig tündöklőbb lesz a Szűzanya képe s az ószövetség evangélistája, Izaiás próféta, már látja az isteni tervet teljes valóságában, midőn Achaz király előtt kijelenti, hogy Isten rendkívüli csodát fog művelni: »Íme, mondja a próféta, ez elsz az a rendkívüli csoda, íme egy Szűz méhébe fogant, gyermeket fog szülni, s e gyermeknek neve Emanuel lesz.«
Ezért mondja Sofronius: »Téged Szűzanya, a próféták megjövendöltek, a pátriárkák jelképeztek, az ő jövendöléseiket s jelképeiket az evangélisták bebizonyították.« (Sermo de Deipara assumpta)
Amit Isten az ószövetségben tett, azt kell minden egyes kereszténynek saját szívében tennie. Szívébe kell vésnie a Megváltó képét, hogy így helyreállítsa a bűn által szétdúlt, eltorzított isteni képmást. Aki azonban a Megváltó képét akarja szívébe rajzolni, az bevési Mária képét is: mert amint Mária közreműködésével ment végbe a megváltás nagy műve, úgy csakis Mária közbejöttével fog az egyes ember a megváltás hatásaiban részesülni. Minél ragyogóbb s fényesebb Mária képe szívünkben, annál fényesebben fogja lelkünk Jézus Krisztus képét visszatükrözni, s annál bizonyosabban fogunk a megváltás gyümölcseiben részesülni. S ez annyira igaz, hogy szent Anzelm, szent Bonaventura, szent Antonin azt merik állítani, hogy aki a boldogságos Szüzet kellően s buzgón tiszteli, az biztos lehet arról, hogy el fogja nyerni az örök boldogságot: »Aki e jellel bír, mondja szent Bonaventura, az az élet könyvébe fog jegyeztetni.«
Ezt a jelet, ezt a képet, a boldogságos Szűz képét igyekezzünk mi is szívünkbe vésni, elmélkedve azon képekről, melyekben Isten szűz Máriát már az ószövetségben jelképezte. Szép, ha a boldogságos Szűz oltárait, szobrait, képeit virágokkal ékesítjük, de minden virág s ékítmény dacára a szobor, a kép, az oltár csak hideg kő, élettelen vászon, elkorhadó fa. Áhítatunk akkor lesz teljes, ha Mária képét az élő s érző szív oltárára véssük, s ezt díszítjük fel az erény el nem hervadó virágaival.
A szülő is azon gyermekét szereti legjobban, aki nemcsak testi külsőben, hanem lelkében, szellemében is ő hozzá hasonló, akiben felleli egyéniségének képmását, aki nemcsak vérét, hanem szellemét is örökölte.
Mi is akkor fogunk a boldogságos Szűznek valódi örömet okozni, ha szívünk s életünk, s nemcsak egyes külsőségek fogják azt mutatni, hogy Mária gyermekei vagyunk.

(Dr. Mihályfi Ákos cisztercita, villersi apát, egyetemi ny. r. tanár: Szűz Mária az ó-szövetségben. Májusi elmélkedések. Második, átdolgozott kiadás. Budapest, 1929. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó Rt. Nihil obstat. Dr. Nicolaus Töttössy censor dioecesanus. Nr. 875. Imprimatur. Strigonii, die 5. Martii, 1929. Dr. Julius Walter el. Episc., vic. gen. Imprimi permittitur. Zircii, die 18. Martii, 1929. Dr. Adolphus Werner O. Cist. abbas. 3-9. old.)

Folytatása következik.....