2026. május 19., kedd

Szentmise pünkösdvasárnapon

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. május 24-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.

LELKI ÚTRAVALÓ:

Aranyszájú Szent János II. homíliája pünkösd ünnepére, PG 50:463470, rövidítve). In: Az egyházatyák beszédeiből, V. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 145–151. o.

Mérhetetlenek és emberi szóval ki nem fejezhetők, Szeretteim, azok a kegyelmi ajándékok, melyekkel az emberszerető Isten elhalmozott ma bennünket. Örvendjünk mindnyájan és ujjongva magasztaljuk Urunkat, mert ünnep számunkra a mai nap. Amint az esztendő forgásában négy évszak váltja egymást, Isten Egyházában is ünnep ünnepet vált föl. A minap ünnepeltük a szent Keresztet, a szenvedést, a föltámadást, majd ezek után a mi Urunk, Jézus Krisztus mennybemenetelét; végül ma a javak végső teljességéhez, az ünnepek középpontjához, ma az Úr ígéretének gyümölcséhez érkeztünk. „Ha pedig elmegyek – mondja az Üdvözítő –, más Vigasztalót küldök nektek és nem hagylak árván benneteket (Jn 14,16–18).

Látjuk ezt a szerető gondoskodást, látjuk ezt a kimondhatatlan emberszeretetet? Néhány nappal ez előtt emelkedett csak az égbe, hogy újra elfoglalja királyi trónusát, néhány napja foglalt helyet az Atya jobbján és ma a Szentlélek elküldésével és általa az égi ajándékok végtelen sokaságával halmoz el bennünket. Mert mondjátok, mindabból, ami üdvösségünkre közreműködik, mit nem a Szentlélek által kaptunk? Az ő közreműködésével szabadultunk meg a szolgaságból, szabadságot nyertünk, Isten fogadott fiaivá lettünk; bűneink súlyos rút terhét levetettük.

A Szentlélek ereje termi a papok seregét, az egyháztanítók sorait. Ebből a forrásból fakadnak a kinyilatkoztatások és gyógyulások és minden, ami Isten Egyházának éke és dísze. Ez az, amit Szent Pál ezekkel a szavakkal fejez ki: „Mindezeket pedig egy és ugyanazon Lélek műveli, kinek-kinek úgy adván részt, ahogy akarja” (1Kor 12,11). Ahogy a Szentlélek akarja és nem ahogy követelik: ajándékait soha nem fogyó bőséggel osztva. Teremtő, aki nincs alávetve a teremtésnek. Azt a hatalmat, melyet az Atyáról tanúsított Szent Pál, a Szentléleknek is tulajdonítja. Amit az Atyáról állított: „Ugyanaz az Isten, ki mindezt mindenkiben cselekszi” (1Kor 12, 6); ugyanezt mondja a Szentlélekről is: „Mindezeket pedig egy és ugyanaz a Lélek műveli, kinek-kinek úgy adván részt, ahogy akarja” (1Kor 12,11).

Látod a hatalom teljességét? Mert akiknek egy a természetük, kétségtelenül egy az erejük, akiknek egyenlő a tiszteletük, azok hatalma is egy. A Szentlélek által nyertük a bűnök bocsánatát, eltörülte minden vétkünket, kegyelmével emberekből angyalok lettünk; akik kegyelmét nyertük, bár természetünk nem változott, hanem ami még csodálatosabb, emberi természetünkben maradva, angyalok életét éljük. Ilyen nagy a Szentlélek ereje! Mint a tűz a lágy agyagot kemény cseréppé égeti, a Szentlélek is mikor lefoglal egy lelket, bár agyagnál lágyabbnak találja azt, vasnál keményebbé teszi. Aki bűnöktől volt homályos, napnál fényesebbé teszi. És ez az, amire Szent Pál felhívja figyelmünket: „Ne ejtsétek tévedésbe önmagatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem elpuhultak, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, sem tolvajok, sem fösvények, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem fogják bírni az Isten országát!” (1Kor 6, 9–10). És mikor a gonoszságnak már majdnem minden fajtáját fölsorolta és megmutatta, hogy akik ezekben a bűnökben vannak, távol vannak az lsten országától, azonnal hozzáfűzi: „Bizony ilyenek voltatok egyesek; de megmosattatok; de megszentelést nyertetek, de megigazultatok” (1Kor 6,11). Hogyan és mi módon? Éppen ezt vizsgáljuk! „Ami Urunk Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által” (1Kor 6,11). Látod a Szentlélek erejét, Testvérem? Látod, hogy mindezt a bűnt a Szentlélek törölte el? És azokat, akik előbb bűnök elárultjai voltak, azonnal legnagyobb tisztelettel vette körül?

A Szentlélek nyelvek alakjában jött, nemcsak azért, hogy feledtesse velünk a régi eseményt. Hajdan, amikor a gőgtől vezetett emberek tornyot akartak építeni, amely egészen az égig érjen, Isten nyelvük megzavarásával szétszórta őket. Ezért most nyelvek alakjában szállt le a Szentlélek, hogy a szétszórtakat újra egybekapcsolja. Szokatlan és csodálatos dolog történt. Akkor nyelvek osztották meg a földet és a gonosz vállalkozás széthúzásra vezetett: most az egész földkerekséget nyelvek kapcsolják egybe és amit szétszakítottak, egyetértésbe hozzák össze. Nyelvek alakjában jött, mert nyelvek által burjánzott föl lelkünkben a bűn tövise. Mert mint a nem művelt kövér és termékeny föld gazdagon terem töviseket, természetünk is, melyet teremtője jónak és erény gyümölcseinek termésére alkalmasnak teremtett, mivel nem szántotta az istenfélelem ekéje és nem vetették Isten ismeretének magjával, bűnök tövisét és más hasonló gonoszság erdejét termette. Amint tövisek és más káros növények sűrűsége miatt a föld nem is látszik; lelkünk nemessége és szépsége sem látszott, míg az emberi természet földmívese el nem jött és a Szentlélek tüzével meg nem tisztította és alkalmassá nem tette a mennyei mag befogadására. Ez, sőt ennél sokkal nagyobb az a sok ajándék, amelyet a mai napon kaptunk.

Nagyon kérlek benneteket, Testvéreim, a kapott jóhoz megfelelően és illően ünnepeljük a mai napot, ne külső fénnyel, hanem fölékesített lélekkel, ne a várost öltöztessük szőnyegdíszbe, hanem lelkünk öltözzék az erények ragyogó köntösébe, hogy méltó módon fogadhassuk a Szentlélek kegyelmét, és a belőle fakadó gyümölcsöket magunkévá tehessük. Melyek ezek a gyümölcsök? Halljuk magát Szent Pál apostolt: „A Lélek gyümölcse pedig szeretet, öröm, békesség” (Gal 5,22). Figyeled a kifejezés szabatosságát, a szavak következetes alkalmazását? Első helyen említi a szeretetet, s csak utána a többit. Először megnevezi a gyökeret és utána elsorolja a gyümölcsöket. Először alapot vet, utána építi fel a házat. A forrásból indul ki és tér át a folyóra. Nem tudunk örülni addig, míg mások örömét magunkévá tenni nem tudjuk és az ő javukat sajátunké elé nem tesszük; mindez azonban csak a szeretet forrásából származhatik, csak akkor, ha a szeretet ereje fölülkerekedik és uralomra jut.

A szeretet gyökere, forrása és anyja minden jónak. Mint gyökér az erény ezerszeres gyümölcsét termi, mint forrás bővizűen ömlik, anyaként magához öleli a hozzá sietőket Szent Pál jól tudta ezt és a Szentlélek gyümölcsének nevezte, sőt akkora előjogot biztosít neki, hogy a törvény teljességének tartotta. „A szeretet a törvény teljessége” (Róm 13,10). Maga a mindenség Ura mint biztos jelet, hitelt érdemlő vonást, amiről meg lehet ismerni az ő tanítványait, a szeretetet említi, mikor mondta: „Arról fogja mindenki megismerni, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymáshoz” (Jn 13,35).

Testvéreim, siessünk mind a szeretethez, ragaszkodjunk hozzá, vele kezdjük a mai ünnep megülését is! Mert ahol szeretet van, ott megszűnnek a lélek hibái, onnan a szeretet elűzi a keserű gyűlöletet, ahol a szeretet uralkodik, elcsendesednek a lélek föltörő indulatai. „A szeretet türelmes – mondja az Apostol –, nyájas; a szeretet nem féltékeny, nem cselekszik rosszat, nem fuvalkodik föl, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszat.” (1Kor 13,4–5) A szeretet nem okoz felebarátjának rosszat! Ahol a szeretet uralkodik, sohasem akad testvérgyilkos Káin. Oltsd ki a gyűlölködés forrását és minden gonosznak elejét vetted, vágd ki a gyökeret és megszabadultál a rossz gyümölcstől! Ezeket azért mondom, hogy nagyobb figyelemmel legyünk a gyűlölködök iránt, mint azok iránt, akiket gyűlölnek. Mert azok szenvedik a legnagyobb veszteséget, nagy veszedelembe sodorják magukat, mert a gyűlölködés azoknak, akik ellen irányul, ha akarják, dicsőséget szerez. Láthatod, ünnepeljük az igaz Ábelt, és minden nap magasztaljuk. Számára is a gyilkosság hozta a dicsőséget. Halála után is végre keményen beszél, és nagy szóval vádolja gyilkosát. Káin pedig tette gyümölcsét, tette méltó bérét kapta és félve, rettegve élt a földón. Ábel halála után is bátran és szabadon szól, Káint a bűn életében is halottakénál szerencsétlenebb életre kárhoztatta. Ábelt az erény halála után is ragyogó színekkel mutatja.

Mi is, hogy itt és odaát igaz örömöt élvezhessünk, hogy a mai ünnep igazi örömét megízleljük, vessük le a lélek hétköznapi ruháit, különösen vessük le a gyűlölet öltönyét! Lehet, hogy látszólag ezernyi jótettet halmozunk föl, de ha tetteinknek is ez a rút és keserű hiba az indítója, minden fáradozásunk hiábavaló. Adja Isten, hogy mindebből soha semmit se ismerjünk, különösen pedig azok, akik a mai napon a keresztségben a bűnök régi köntösét levetették és a nap sugárözönével vetélkedő fényben tündökölnek! Ti pedig, akik ma lsten fogadott fiaivá lettetek, akik ezt a ragyogó köntöst felöltöttétek, teljes erőtökkel törekedjetek megőrizni ezt a fényt, amelybe ma öltöztetek! Az ördögnek soha, sehol ajtót ne nyissatok, hogy a Szentlélek bőségesebb ajándékát kapva, gyümölcsöt teremjetek! Ki harmincat, ki hatvanat, ki százat, hogy méltók lehessetek bizalommal sietni az ég Királya elé, mikor eljön, hogy minden emberi kifejezést meghaladó javakat osszon azoknak, akik ezt az életet erényekben gazdagon élték át a mi Urunk-, Jézus Krisztusban, akinek dicsőség és hatalom most és mindig és örökön örökké. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése