Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. február 15-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.
LELKI ÚTRAVALÓ:
Tiszteletreméltó Szent Béda magyarázata a jerikói vak meggyógyításához (In Lucae ev., lib. V, cap. 18; PL 92:558–559). In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 113–116. o.
„Lőn pedig, mikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült vala az útfélen kéregetvén. És amint hallotta az átvonuló sereget, tudakozódék, micsoda az. Mondák neki, hogy a Názáreti Jézus megyen arra.” Ez a vak képletesen az emberiséget jelenti, amely az ősszülőkben a paradicsom örömeiből kiűzetve az égi fény világosságát nem ismeri, hanem kárhozatának sötétségében szenved. De mikor Jézus Jerikóhoz közeledik, a vak szemei megnyílnak. Jerikó ugyanis annyit jelent, mint hold. A hold pedig a Szentírás szóhasználata szerint a test romlandóságát jelenti, amennyiben minden hónapban elfogy, s így testi életünk mulandóságát jelzi. Midőn tehát Teremtőnk Jerikóhoz közeledik, a vak visszakapja a világosságot, mert mikor az Isten romlandó testünket fölvette, az emberi nem az elvesztett fényt visszakapta. És méltán mondja róla, hogy ez a vak az út mellett ült, és azt, hogy koldult. Mert maga az Igazság mondta: „Én vagyok az út” (Jn 14,6). Tehát, ki nem ismeri az örök fény ragyogását, vak az. De ha már hisz a Megváltóban: az út mellett ül. Ha azonban már hisz, de az örök világosságért nem akar könyörögni, nem akar imádkozni, akkor vakon az út mentén ül ugyan, de nem koldul. Ha pedig hisz is és könyörög is, akkor az út mentén ül a vak és koldul.
„És kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Az elöl menők pedig inték őt, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozék: Dávidnak Fia, könyörül rajtam.” Mit jelentenek azok, akik a közeledő Jézus előtt mennek, hacsak nem a testi vágyak tömegeit és a bűnök sokaságát, amelyek, mielőtt Jézus a szívünkhöz jutna, kísértéseikkel összeszedettségünket szétszórják és a szív szavát az imádságban megzavarják? Mert gyakran, amikor az elkövetett bűnök után vissza akarunk térni az Úrhoz, mi ugyanezen bűnök miatt bocsánatért esedezünk, szívünkben fölbukkannak az elkövetett bűnök emlékei, elménk összeszedettségét lerontják, összezavarják, és lelkünket és könyörgő szavunkat elnyomják. De akit a tömeg fedd, hogy hallgasson, annál inkább kiált, mivel az érzéki gondolatok minél inkább háborgatnak minket, annál forróbban kell az imádságban kitartanunk.
„Megállván tehát Jézus, parancsolá, hogy vezessék őt hozzá.” Íme áll, aki az előbb még elment mellette, mivel míg a fantáziaképek tömege miatt az imádságban szenvedünk, úgy látjuk, hogy Jézus elmegy mellettünk. De ha aztán még buzgóbban imádkozunk, Jézus megáll és visszaadja a világosságot, mivel Isten a szívünkhöz nyúl és az elvesztett világosságot visszakapjuk. „Mikor aztán közel jött, kérdezé őt mondván: mit akarsz, hogy veled cselekedjem? Amaz pedig mondá: Uram, hogy lássak!” Talán az, aki a világosságot vissza tudta adni, azt nem tudta, hogy mit akar a vak? De igen; hanem azt akarta, hogy ezt kérjék tőle, mert előre tudta, hogy mi is kérni fogjuk és ő meg fogja adni. Folyton az imádságra int minket és mégis azt mondja: „Tudja a ti Atyátok, hogy mire van szükségtek, mielőtt kérnétek őt” (Mt 6, 8). Azért kérdi tehát, hogy kérjük. Azért kérdi, hogy a szívet imádságra ösztönözze. Ezért a vak is rögtön felel: „Uram, hogy lássak!" Íme, a vak az Úrtól nem aranyat, hanem világosságot kér, mindent kevésre becsül a világosság mellett. Mert ha a vaknak bármije is lenne, világosság nélkül nem láthatná, amije van.
Utánozzuk tehát őt, akiről azt hallottuk, hogy testben, lélekben meggyógyult, és ne csalárd kincseket, ne földi jókat, ne múlékony dicsőséget kérjünk az Úrtól, hanem világosságot: azt a világosságot tudniillik, amelyet csak az angyalokkal együtt láthatunk, amelynek nincs kezdete és nem lesz vége. Ehhez a világossághoz a hit az út, és ezért a vak meggyógyításánál mindjárt hozzá teszi: „És Jézus mondá neki: láss; a te hited megszabadított téged! És azonnal láta és követé őt, magasztalván az Istent”. Lát és követ az, aki a jót, amelyet megismert, meg is teszi. Viszont lát, de nem követ az, aki bár megismeri a jót, de azt tenni nem akarja. Jézust követi az, aki őt utánozza. Ezért mondja: „Aki nekem szolgál, engem kövessen!” (Jn 12,26) Figyeljük meg tehát, merre megy, hogy követhessük! És így majd elérjük azt, hogy nemcsak a mi életünk halad Isten felé, hanem viselkedésünk Isten dicsőségére lesz és másokat is föllelkesít, amiért így folytatja: „És az egész nép, mely ezt látta, dicséretet monda Istennek”.
Dicséretet mondott a nép Istennek, nemcsak a világosság ajándékáért, de a kérő hitének érdeméért is. Dicséretet adott Istennek, mert látta egyrészt, hogy Jézus irgalmasan és hatalmasan a világosságot visszaadta az azt kérőnek, és másrészt, mert megtudta, hogy a kitartó hit kiáltását, mely igazságos dolgot kér, hamarosan meg is hallgatja Isten. Ebből meg kell jegyeznünk, hogy az Úr testben megjelenvén, mindent, amit szavával tanított, példájával meg is erősített. Aki ugyanis megparancsolta nekünk: „úgy világoskodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jó tetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, ki mennyekben vagyon!” (Mt 5,16), ő is mindenben, amit tett és tanított, az emberektől nem a saját, hanem az Atya dicsőségét kereste.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése