Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy 2026. február 22-én 16:30 órakor a szegedi Szent József jezsuita templomban (Szeged, Dáni u. 3.) hagyományos római rítusú szentmise lesz.
LELKI ÚTRAVALÓ:
Aranyszájú Szent János homíliája Krisztus megkísértéséről a pusztában, In Matthaeum hom. 13,1–4; PG 57:207–213. In: Az egyházatyák beszédeiből, VI. köt. (Szent István Társulat, Budapest, 1944), 122–132. o.
Akkor Jézust a pusztába vivé a Lélek, hogy megkísértse az ördög. Akkor; mikor? A Lélek leszállása után, miután a fölülről jövő szózat azt mondotta, „Ez az én szerelmes fiam, kiben nekem kedvem telt” (Mt 3,17). S az a csodálatos, hogy ugyanaz a Szentlélek által, mert azt mondja, hogy az vitte őt oda. Minthogy pedig mindent a mi okulásunkért tett és szenvedett, azért vállalta az odavitetést és az ördöggel szemben való küzdelmet, hogy mindaz, aki már megkeresztelkedett és esetleg a keresztség után még nagyobb kísértéseket kell elszenvednie, ne zavarodjék meg, mint az, kivel nem várt dolog történik, hanem maradjon férfias, mindent elviselvén, mint midőn a dolgok rendben következnek egymásra.
Hiszen azért kaptad a fegyvereket, nem tétlenkedésre, hanem harcra. Ezért nem szünteti meg Isten a föltámadó kísértéseket sem, mindenekelőtt pedig, hogy megtudd, hogy erősebb lettél, azután, hogy tudj szerény lenni, és az adományok nagysága se tegyen fölfuvalkodottá, midőn látod magadat a kísértések súlya alatt vergődni, ezenkívül, hogy az a gonosz ördög, amelyik esetleg még kételkedik abban, hogy elpártoltál tőle, a kísértésekből végleg megtapasztalhassa, hogy te végérvényesen elhagytad és szakítottál vele, negyedszer, hogy erősebbé és vasnál is szilárdabbá válj ezáltal, ötödször, hogy világosan megismerd a rád bízott kincseket.
Mert nem támadna már az ördög, ha nem tudná, hogy még nagyobb dicsőségben vagy. Ádám ellen is azért támadott föl mindjárt kezdettől fogva, mert tudta róla, hogy nagy méltóságot élvez. Jób ellen is azért lépett csatasorba, mert látta, hogy a mindenség Istene is megkoszorúzta és magasztalta. De miért mondja akkor: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek”? (Mt 26,41) Ezért nem úgy mutatja be Jézust, mint, aki egyszerűen ment, hanem az isteni terv szerint ragadtatott, hogy jelezze ezáltal, hogy nem kell magunkat belevetnünk, de ha beleesünk, férfiasan meg kell állnunk a helyünket.
S fontold meg, hová viszi öt a lélek, nem városba - nem a köztérre, hanem a pusztába. Mivel a gonosz lelket akarja odacsalni, azért nemcsak a böjttel, hanem már magával a hellyel is alkalmat szolgáltatott neki. Mert leginkább akkor támad az ördög, midőn egyedülállókat és magányosokat lát. Kezdetben is így támadta meg az asszonyt, mikor észrevette, hogy egyedül van és férje nélkül találta őt. Amikor azonban másokkal együtt és egybegyűlteket lát, nem ilyen merész és meg sem jelenik. Ezért kell s leginkább ezért szükséges, hogy gyakran összejöjjünk, nehogy kezére járjunk az ördögnek.
Tehát a pusztában találta meg őt, mégpedig az úttalan pusztában, mert hogy ilyen volt a puszta; azt Márk jelzi mondván, hogy „a vadállatokkal volt” (Mk 5,13). Fontold meg, mily gonoszsággal és hitványsággal közeledett hozzá, s milyen időt választott. Nem megy ugyanis a böjtölőhöz, hanem az éhezőhöz, hogy megtanuld, milyen jó dolog az a böjt és mily hatalmas fegyver az ördöggel szemben, és hogy a keresztség után már ne legyen helye az élvezetnek, a részegségnek és a telt asztal örömeinek, hanem a böjtnek. Hisz ő is ezért böjtölt, nem mintha neki a böjtre szüksége lett volna, hanem, hogy minket neveljen. Minthogy ugyanis a keresztség előtti bűnöket a gyomornak való szolgálat idézte elő, azért amiként a meggyógyítottnak a gyógyító azt parancsolja, hogy ne tegye többé azt, ami betegségét okozta, ugyanúgy ő is a keresztség után a böjtöt vezette be. Hisz Ádámot is a gyomor meg nem fékezése vetette ki a paradicsomból és Noé idejében is ez idézte föl a vízözönt, s a szodomaiakra is ez sújtotta a villámokat. Mert ha a paráznaság volt is a bűnük, mégis mindkét utóbbinak a bűne itt gyökerezett, amint Ezekiel jelzi is, midőn mondja: „Íme, ez volt a gonoszsága Szodoma nővérednek: a kevélység, a kenyér bősége és a gazdagság ...” (Ez 16,49).
A zsidókra is ezek hozták a legnagyobb bajokat, a részegség és a dőzsölés vitte őket a törvényszegésbe. Azért böjtölt tehát ő is 40 napig, hogy megmutassa nekünk üdvösségünk orvosságát, hosszabbra azonban nem nyújtotta, nehogy a csoda túlhajtásával veszélyeztesse eljárásának valódiságába vetett hitünket. Most ez ugyanis egyáltalán nem történt meg, hiszen Mózes és Illés is Isten erejével megerősítve ugyanilyen hosszú böjtre tudott vállalkozni. Ha pedig tovább ment volna, akkor sokan kétségbe is vonták volna, hogy testet vett föl. Tehát „miután 40 nap és 40 éjjel böjtölt, azután megéhezék”: alkalmat szolgáltatott neki, hogy hozzá jöjjön, hogy vele szembeszállván megmutassa, miképpen kell helytállani és győzni. Az atléták is így tesznek, mert midőn tanítványaikat arra tanítják, hogyan kell helytállani és győzni, a gyakorlótereken önként szállnak szembe másokkal s ellenfeleik testén mutatják meg nekik azt, hogyan tanulhatják meg és sajátíthatják el a győzelem módját. Akkor is ez történt. Minthogy azt (az ördögöt) erre akarta rábírni és megéhezését is ismertté tette előtte s mikor megjelent, fogadta és fogadván egyszer, majd másodszor, sőt harmadszor is a hozzá illő szelídséggel leterítette őt.
De nehogy ezeket a győzelmeket csak úgy mellékesen érintvén a ti hasznotokat csökkentsük, az első összecsapástól indulunk ki, de aztán mindegyiket pontosan megvizsgáljuk. Mivel megéhezett, mondja: „Hozzájárulván a kísértő, mondá neki: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek kenyerekké váljanak!” Minthogy ugyanis hallotta az égből jövő szózatot: „Ez az én szeretett Fiam” (Mt 3,17). S hallotta azt is, hogy János milyen tanúságot tett felőle, ezek után pedig éhezni látta: teljes bizonytalanságban volt, a róla mondottak miatt nem hihette, hogy pusztán csak ember, de mivel éhezni látta, lsten Fiának sem merte tartani. Ilyen tanácstalanságban lévén, kétkedő szavakat használ. S miként kezdetben, midőn Ádámhoz közeledett, nem létező dolgokat talált ki, hogy a létezőket megtudja: ugyanúgy most is, minthogy világosan nem ismerte üdvözítésünk nagyszerű titkát s hogy kivel áll szemben, más hálókat igyekszik szőni, hogy azokkal megtudhassa azt, ami számára rejtély és homályos volt.
Mit is mond tehát? „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek kenyerekké váljanak!” Nem azt mondta, mivel megéheztél, hanem „"ha Isten Fia vagy”, mert azt hitte, hogy ezekkel a magasztalásokkal rászedheti őt. A megéhezést pedig azért hallgatja el, nehogy úgy tűnjék, mintha azért hozná ezt föl, hogy ócsárolja őt. Minthogy ugyanis nem ismerte az itt végbemenő dolgok magasztosságát, azt gondolta, hogy ez szégyenére válik. S ezért a hízelgőnek alattomosságával csupán csak méltóságát említi. Mit tesz tehát Krisztus? Visszautasítja esztelenségét és kimutatja, hogy nem szégyenletes dolog az, ami történt vele, s nem méltatlan az ő bölcsességéhez az, amit hízelegve (az ördög) elhallgatott, ő éppen ezt állítja előtérbe, s ezt a megállapítást teszi: „Nemcsak kenyérrel él az ember”. Így tehát a gyomornak az igényességéből indul ki. Te pedig vedd észre annak a gonosz léleknek a gazságát is, hogyan kezdi meg cselvetését s miképp emlékszik még mindig megszabott mesterségére. Mert amivel az első embert kivetette és sok más bajba keverte, ugyanazzal szövi most is cselvetését: a gyomor mértéktelenségével.
Még most is számos esztelenről lehet hallani, akik mondják ugyan, hogy a gyomor számtalan rossznak a forrása. De Krisztus meg is mutatja, hogy az erényes embert még ez a zsarnok sem tudja nem illő dolgok véghezvitelére kényszeríteni és böjtöl és parancsának nem engedelmeskedik, hogy ráneveljen minket arra, hogy az ördögnek semmiben sem engedelmeskedjünk. Mivel ugyanis az első ember ily módon sértette meg Istent törvényszegéssel, bőségesen kioktat arra, hogy még ha olyant parancsolna is az, ami nem törvényszegés, még így se engedelmeskedj neki. De mit is beszélek törvényszegésről? Hiszen még ha valami hasznosat mondanának neked a gonosz lelkek – így szól –, még akkor se hallgass rá! Így hallgattatta el ő is azokat az ördögöket, melyek hirdették, hogy ő Istennek Fia (Lk 4,35).
Pál is megfeddette őket, mikor ugyanazt kiabálták, bár hasznos lett volna az, amit mondottak. De hogy azokat teljesen megvesse és ellenünk irányuló cselvetéseiket egészen elhárítsa, még midőn hasznos tanokat hirdettek, akkor is visszautasította őket, szájukat befogatta és hallgatást parancsolt nekik (ApCsel 16,18). Már csak ezért sem egyezett bele szavaiba, hanem mit mondott? „Nemcsak kenyérrel él az ember.” Ez pedig körülbelül azt jelenti, hogy igével is tudja táplálni az Isten az éhezőt és bizonyítékot is tud erre fölhozni az Ószövetségből, s így ránevel bennünket arra, hogy még ha éhezünk és bármi más szenvedés is ér bennünket, akkor sem szabad elpártolnunk az Úrtól.
Ha pedig valaki azt mondaná, hogy mégis meg kellett volna azt mutatnia (tudniillik, hogy a köveket kenyerekké tudja változtatni), kérdezem: miért s milyen oknál fogva? Hiszen nem azért mondta az ezeket, mert hinni akart, hanem azért, mert úgy gondolta, hogy hűtlenségbe viheti. Mivel az első embereket is így szedte rá s megmutatta, hogy nem igen hittek Istennek. Mert ellenkező dolgokat ígért, mint amiket Isten mondott, s hiú reményeket táplálván bennük, a hitetlenségbe döntötte őket, és így azokból a javakból kivetette őket, amelyeknek eddig birtokában voltak. Krisztus ellenben megmutatta, hogy ő sem akkor annak (az ördögnek), sem pedig később az ugyanúgy gondolkodó s tőle jelet kérő zsidóknak nem engedelmeskedik, s mindezzel nevel bennünket, hogy még ha meg is tudnánk tenni valamit, semmit se tegyünk hiúságból és ok nélkül s még kényszerűségből se engedelmeskedjünk az ördögnek.
Mit tesz már most ez az átkozott? Nem tudván rábeszélni annak megtételére, amit parancsolt, ámbár olyan nagy éhség gyötörte őt, másra tér át mondván: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva, hogy angyalainak parancsolt felőled, és kezeikben hordoznak téged” (Zsolt 91, 11). Miért teszi oda minden egyes kísértése elé: „Ha Isten Fia vagy”? Mert amit régen tett, most is azt teszi. Mert amint akkor megrágalmazta Istent mondván: „Azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik szemetek” (Ter 3,5), így akarván kimutatni, hogy rászedettek és félrevezettettek és semmi jóban sem részesültek, ugyanígy itt is azt jelzi, s mintegy alattomban mondja is: Hiába nevezett téged Fiúnak és megcsalt az ajándékkal, mert ha nem így volna, meg kellene mutatnod, hogy van ilyen hatalmad.
Minthogy pedig az Írásokból vette bizonyítékát (tudniillik, az ördög), ő is a próféta tanúságát hozza föl. Hogyan viselkedett tehát Krisztus? Nem méltatlankodott. Nem gerjedt haragra, hanem nagy szelídséggel ismét az Írásokból szól hozzá: „Ne kísértsd a te Uradat, Istenedet”, oktatván minket, hogy az ördögöt nem csodajelekkel, hanem türelemmel és kitartással kell legyőzni és egyáltalán semmit sem kell tenni a fitogtatás kedvéért és dicsőségvágyból. Annak (az ördögnek) az ostobaságát pedig már a tőle fölhozott bizonyítékból is kiveheted. Az Úrtól fölhozott mindkét bizonyíték ugyanis nagyon megfelelően van egybehangolva, az övéi pedig együgyűen és mintegy tetszés szerint vannak elővéve a nélkül, hogy az előterjesztett dologhoz vágynának.
Mert biztosan nem azért íratott meg, „hogy angyalaidnak parancsolt felőled”, hogy önmagunk levetésére és veszélybe rohanására buzdítson, s egyébként se az Úrról mondatott ez. Ezt azonban meg se cáfolja, bár nagyon arcátlanul és teljesen ellenkező értelemben használja föl az ördög az igét. Hiszen senki sem kéri ezeket az Isten Fiától, hanem csak az ördögnek és sátánnak tanácsa lehet, hogy levesse magát a mélységbe, Istené pedig az, hogy a fekvőket is talpra állítsa. Mert ha hatalmát kell megmutatnia, akkor ne magát vesse le és ő bukjék le, hanem másokat mentsen meg. Hisz önmagát a mélységbe és szakadékba vetni, az ő harcmodorához tartozik. Így szokott tenni mindenütt az a csábító. Krisztus pedig midőn ezeket mondja, akkor sem nyilatkoztatja ki magát előtte, hanem úgy beszél hozzá, mintha csak ember lenne, mert azt mondani, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember” és hogy „ne kísértsd a te Uradat, Istenedet”, nem annyira önmaga elrejtésére irányult, mint inkább arra, hogy magát úgy mutassa, mint aki egy a sok közül.
S ne csodálkozzál azon se, hogy mikor Krisztushoz beszél, gyakran fordít a dolgon. Mert miként az ökölvívók, midőn halálos csapásokat kapnak sok vértől elöntve és homályba borulva elszédülnek, ugyanúgy ő is az első és második csapástól elhomályosodva, egyszerűen csak azt mondja, ami éppen eszébe jut, és kész a harmadik összecsapásra is. „És egy igen magas hegyre vivé őt (az ördög) és megmutatta neki a világ minden országait és mondá neki: mindezeket neked adom, ha leborulva imádasz engem. Akkor mondá (Jézus): Távozzál sátán, mert írva vagyon: a te Uradat és Istenedet imádjad és csak neki szolgálj.” Minthogy pedig már az Atya ellen is vétkezett, mert mindarról ami azé, azt mondta, hogy az övé és magát Istennek akarta vallani, mintha ő lenne a mindenség alkotója, ekkor megfeddette, de ekkor sem túlságosan, hanem egyszerűen így: „Távozzál sátán!”, ami inkább parancs, mint dorgálás. Mert amint kimondta neki: „Távozzál”, már meg is futamította, mással ugyanis már nem is kísértette meg.
És hogyan mondhatja Lukács azt, hogy elvégezett minden kísértést (az ördög). Én úgy hiszem, hogy a kísértések kútfőiről mondja ezt, mindet említi, mivel ezekben a többi is mind benne foglaltatik, hiszen számtalan rossznak a foglalatai ezek: a gyomornak szolgálni, a hiú dicsőségre törekedni, a földi dolgok szenvedélyes szeretetének alávetve lenni. Minthogy pedig ez az átkozott is tudta, hogy mindezek között a legsúlyosabb a gazdagság utáni vágy, ezt tette a legutolsó helyre: már elejétől kezdve ott vajúdott, de mindvégig tartogatta és csak utoljára került sorra, mivel súlyosabb a többinél. Hiszen ez az ő küzdelmének a törvénye, hogy ami az elbuktatásra legalkalmasabbnak látszik, azt a végére hagyja. Jóbbal is így tett. Azért itt is azokkal kezdte, amik legyőzhetőbbeknek és gyöngébbeknek látszottak, és úgy ment át a súlyosabbakra.
Hogyan kell tehát vele szembeszállni? Úgy, amint Krisztus megmutatta nekünk. Istenhez kell menekülnünk, hogy se az éhség ne sújtson le bennünket, kik hisszük, hogy igéjével is tud táplálni bennünket, és azokkal a javakkal se kísértsük meg az adományozót, melyeket tőle kapunk, hanem megelégedve a fölülről jövő dicsőséggel, az emberi dicsőséget ne vegyük semmibe, s mindenütt mint fölösleges dolgot vessük meg. Mert semmi sem tesz bennünket annyira az ördög alattvalóivá, mint a gazdagság utáni vágy és a kapzsiságnak a szenvedélye. És ezt a most történőkben is meg lehet látni.
Hiszen most is vannak, kik így beszélnek: mindezeket neked adjuk, ha leborulva imádasz minket, kik ugyan természetszerű emberek vagyunk, de annak (az ördögnek) eszközeivé lettünk. Hisz akkor is nem csupán egyedül, hanem mások által is megtámadta, mint Lukács világosan ki is mondta, hogy: „Elhagyá őt egy időre” (Lk 4,13), és ezzel kijelentette, hogy ezek után tulajdon eszközeivel támadta meg. „És íme, angyalok jövének, és szolgálának neki:” Míg a küzdelem folyt, nem engedte, hogy megjelenjenek, nehogy azonnal elijesszék a zsákmányt. Mikor azonban már mindennel megcáfolta és megszalasztotta, akkor jelennek meg azok, hogy megtanuld, hogy téged is csak akkor fogadnak tapsoló és minden oldalról körülvevő angyalok, ha őt követve győzedelmeskedsz is. Hiszen Lázárért is csak a szegénység, éhség és mindenféle gyötrelem tüzes kemencéje után mentek el az angyalok. Sőt amint már mondtam is, most is sok olyant mutat nekünk Krisztus, ami hasznunkra válik. De ezeket is mind érted művelte, hogy utánozzad őt és te is győzedelmeskedjél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése