szenteltviz


KATOLIKUS LÉLEK!


Ne nézz a szenteltvízre azzal a fölényes gondolattal, hogy ennek használata a múlt üres szokása, mely a mai modern emberhez már nem méltó.


De helytelenül értékelve babonás varázserőt se tulajdoníts neki. Ha az egyház szándéka szerint használod, sok kegyelemnek és lelki megújhodásnak lehet a forrása. 


A SZENTELTVÍZ megszentelt dolog, vagyis SZENTELMÉNY, mely a megszentelés erejénél fogva nemcsak külső jelképe a belső lelki megtisztulásnak, hanem ennek előkészítője és segítője is. 


Ha hittel és az egyház szellemében használjuk, természetfeletti javakat közvetíthet számunkra: a gonosz lelket tőlünk távol tartja, és különböző segítő kegyelmeket hozhat létre. 


Így értékeld és használd a szenteltvizet, mellyel hitedről, ősi keresztény szokásunk megbecsüléséről teszel bizonyságot. 

MIKOR HASZNÁLJUK?


– keresztvetéskor,

– ha a templomba lépsz,
– ha onnan távozol,
– lefekvéskor,
– betegségben (haldoklónál)
– és főképpen kísértés idején.

MINDEN KATOLIKUS HÁZNÁL LEGYEN SZENTELTVÍZ!


Ezzel a kiírással találkozom nap mint nap a helyi ferences templom szenteltvíztartójánál. Ez ösztönzött arra, hogy beszerezzek egy szenteltvíztartót, és vigyek haza a vízből időszakonként.

Elkezdtük használni úgy, mint ahogyan ajánlják. Érezhetően kegyelmeket hordoz. Esti ima előtt, lefekvéskor a gyerekek is keresztet vetnek vele. (Elég gyorsan fogy.) A kicsinek elmúltak az utóbbi időben sorozatos rémálmai. Persze nem igazolhatom, hogy ettől, de furcsa véletlenséggel egybeesik a kettő.

A szenteltvíz az Egyház, exorcizmussal egybekötött vízszentelő imájából meríti erejét és hatását, amelyet a pap mond a víz megáldásakor Vízkereszt ünnepén:

„Áraszd erre a megtisztulást jelképező vízre áldásodat! Add, hogy ez a teremtményed mennyei ajándékaid szolgálatában űzze el a gonosz lelkeket, tartsa távol a betegségeket és hordozza magában az isteni kegyelem hatékony erejét! A hívek házában vagy bármely helyen akármit is érint vagy meghint ezen víznek cseppje, az legyen egészen tisztává, minden ártó hatalomtól mentessé! Ne üthessen tanyát ott a gonosz lélek, ne verjen gyökeret a rontás szelleme! Szűnjék meg a belopakodó sátán minden cselszövése! E a víznek hintése által távozzék és szűnjék meg minden titkos kór, ami a ház lakóinak épségét vagy nyugalmát veszélyezteti. Add, hogy Szent Neved segítségül hívásával kért épségük és üdvösségük minden támadással szemben védelmet nyerjen! Krisztus, a mi Urunk által. Amen.”


Ezen ima felszáll a mennybe valahányszor valaki a Szentháromság nevében 3x meghinti magát vagy másokat a jelen- vagy távollévőket (akár a tisztítótűzben szenvedő lelkeket is) szenteltvízzel. Isten áldása száll testükre-lelkükre. Az ördög gyűlöli a szenteltvizet, melynek hatalma van felette.

Fontos megjegyezni, hogy a szenteltvíz nem egy babonás csodaszer, nem szórhatjuk szét gondolkodás nélkül összevissza, hogy majd segít és mindent megold. Megfelelő tisztelettel, alázattal és imádságosan kell kezelni, – aki így tesz, annak környezetében igaz tisztulást és szentelést idéz elő. Ugyanez igaz a szentelményekre: pl. szentelt gyertyára, tömjénre, szentírásra, rózsafüzérre. Szeressük, tiszteljük és használjuk őket mindennapi életünkben, amikor tudjuk.

Palánki Ferenc püspök atya gondolatai még szebben kifejezik a lényeget:
“A szenteltvíz nem mágikus csodaszer, nem a babona eszköze, hanem egy szentelmény, egy jel. Jelzi, hogy a bűn által megszentségtelenített, profán világ újra felszentelése megkezdődött. Éppen azáltal, hogy az Isten Fia emberré lett. Ő mindenkit meghívott a vele való közösségre, a szentségre.
Amikor megkereszteltek bennünket, szentelt vízzel öntötték le a fejünket, s ekkor Krisztushoz tartozók lettünk. Erre emlékezünk, amikor a szenteltvízzel keresztet vetünk.
A keresztény ember ezért kéri az Egyháztól, hogy szentelje meg a lakását, az eszközeit, vagy pl. húsvétkor az élelmét stb., mert azt szeretné, hogy az egész élete, élettere a „Szent”-hez tartozzék.
Azért viszünk haza szenteltvizet, hogy amikor elindulunk otthonról valahová, a szenteltvizet érintve vessünk keresztet, és kérjük az Urat, hogy életünkkel, szeretetünkkel lehessünk az Ő munkatársai a világ megszentelésében.
Emlékezünk keresztény hivatásunkra, hogy nekünk is „betlehemi csillagokká” kell válnunk, olyan jellé, mely segít másoknak rátalálni Krisztusra.”

Fotó és szöveg: tr1n1ty
Forrás: www.lampagyujtogato.hu