A szegedi városrészek története: Felsőváros, a legősibb városrész

Ismeretes, hogy Szeged egészen a 19. századig egymástól eléggé elkülönült városrészekből, sőt önálló, autonóm városegységekből állott. Felsőváros, Alsóváros, Palánk, azaz Belváros múltja mélyen belenyúlik a középkorba. Rókus a 18. században, Móraváros és Újszeged a 19. század folyamán, a környező telepek pedig már szinte szemünk láttára bontakoztak ki.
Történelmi adataink szerint talán a Felsőváros tetszik valamennyi között a legrégibbnek, illetőleg legjelentősebbnek, Már a bronzkorból vannak a Sándor utcából leleteink, amelyek a mezőgazdasági élet ősrégi virágzásáról tanúskodnak.

A történelmi kutatás csak a legújabb időkben derítette föl, hogy az Árpád-korban Felsővároson Szent Miklós tiszteletére bencés apátság virágzott. Más országos analógiákból következtetve, valamelyik uralkodónk, talán éppen István első királyunk alapította. Mármost tudjuk, hogy Miklós püspök a középkorban az útonjárók, kereskedők, hajósok védőszentje volt. Ha az apátság patrónusául őt választották, akkor ez nyilvánvalóan, azt is bizonyítja, hogy Szegednek legkésőbb a 12. században a sószállítás révén jelentős víziforgalma, kereskedelmi élete is volt. Egyébként ismeretes, hogy a szegedi sóra vonatkozó első adatunk 1183-ból való.
Visszatérve az apátsághoz, életéről nincs is több adatunk. A virágzását tanúsító oklevél (1225) a szegedi latinbetűs íráskultúra legrégibb emléke. A tatárjárás után nem támadt föl. Amikor ugyanis IV. Béla Szegedet városi rangra emeli, és Tápét adományozza neki, a birtokba iktatást Leontius szőregi apát kénytelen a király nevében elvégezni. A Miklós-hagyomány szívósságára, gazdaságtörténeti és társadalmi jelentőségére azonban jellemző, hogy a következő században (1318) Szegedre, Felsővárosra települt dominikánusok templomuk titulusául szintén Miklóst választják, nyilván a hajdani apátság romjain. Ő különben a védőszentje a mostani, 18. században emelt templomnak is, amelyben minoriták szolgáltak, és amely a tanács egykori szigorú kikötése szerint szintén a középkori maradványokra épült.
Felsőváros másik, szintén Árpád-kori egyháza a Szent György tiszteletére emelt plébániatemplom, amelynek maradványai megérték századunk első évtizedét.

A középkorban a templomok elnevezései a társadalmi állapotokat, gazdasági helyzetet is legtöbbször hűségesen tükrözik. Ezt a Miklós-apátságnál is láttuk. Miután Szent György vitéz évszázadokon át katonák, lovagok patrónusa volt, egyáltalán nem alaptalan az a feltételezés, hogy a szegedi várnép itt Felsővároson, a vártól 5-10 percnyi járásra telepedett meg. Polgárosodása azonban nyilván hamar bekövetkezett, hiszen a tiszai közlekedés, marosi sószállítás már a 13. században virágjában volt.
Az urbanizáció gyors ütemét, a pénzgazdaság bontakozását mi sem igazolja tanulságosabban, mint az a pápai adójegyzék, amely Jakab csanádi püspök (1332-1343) felügyelete alatt készült. A benne említett pénznemek között előfordul a parva moneta chegediensis, vagyis a szegedi aprópénz, amely eddigi adataink szerint a kalocsai főegyházmegye területen volt használatos. Ismeretes, hogy ebben az időben Szeged is ide tartozott. Tudjuk, hogy a középkorban egyes gazdaságilag különösen fejlett városok pénzverést jogot is nyertek az uralkodótól. Nyilván ez magyarázza a szegedi ötvösség kivételes alföldi virágzását is a középkor folyamán.
Hogy e fejlődésben éppen Felsőváros járt az élen, az is bizonyítja, hogy a szegedi főesperesség két plébániájának pápai tizede legmagasabb az egész Alföldön: 1332-1337 között a palánki Dömötör-plébánia átlag 501, a felsővárosi Szent György-plébánia pedig 549 báni dénárral adózik. Felsőváros középkori autonómiájának bizonysága Zsigmond király oklevele (1431), melyben Felsősziget (Felsewzygeth) számára csütörtöki napokra szabad hetivásárt engedélyez.
Felsőváros középkori műveltségéről és gazdasági életéről tesz tanúbizonyságot például a premontrei apácák Szentlélekről elnevezett felsővárosi monostora (1511), amelynek emlékezetét az 1522. évi tizedjegyzékben előforduló Szentlélek utca (plathea S. Spiritus) is őrzi. A monostor magyar nyelvű kódexirodalmunk nagy jelentőségű, Margitszigethez fogható műhelye, birtokában volt az Apor-kódex, a hangjegyes, 1516-ban már meglevő, egyelőre kiadatlan Szegedi-kódex, itt íródott a Lányi-kódex (1519), szellemi hatására született a Pozsonyi-kódex (1520).

Köszönjük a SZEGED Panoráma oldalnak!