 |
| (1858–1927) |
1858. október 10. Nyitra, Nyitra vármegye - 1927. április 2. Budapest
Székesfehérvári püspök, egyházi író, szónok, filozófus, a magyar egyháztörténet XX. századi egyik legkiemelkedőbb alakja. 1909-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1921-től állandó tagja. Az I. világháborút követően 1919-től az újkonzervatív politikai mozgalom vezetője és a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnöke. Politikai gondolkodása erősen a hatott a Horthy korszak állami ideológiájának alakulására. A főrendiház (1905-18) és a felsőház képviselője, 1920-tól nemzetgyűlési képviselő. A Szent István Akadémia (1916), a Petőfi Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia (1921), a Kisfaludy Társaság tagja (1926). Kortársai és az utókor is egyaránt a magyar keresztényszocializmus meghatározó személyiségének tartják.
Apja, Procháska Domokos, cseh-morva családból származott, útfelügyelő, míg édesanyja, Filberger Anna Mária, egy nyitrai elismert család lánya volt. 1857-ben házasodtak meg, három gyermekük született: Ottokár, Irma (1860) és Gusztáv (1862). Az ifjú Prohászka Rózsahegyen végezte elemi tanulmányainak első három osztályát, ahol megismerkedett a világnézetét megalapozó Maisch iskolamesterrel. 1866-ban már Losoncon végezte a negyedik osztályt, majd itt kezdte el a reformátusgimnáziumot is. Édesapja újbóli áthelyezése következtében tanulmányait Nyitrán, a piaristák gimnáziumában folytatta, ahol elsajátította a fegyelem, a tanulás és a munkavégzés hármas értékét. 1869-ben családja Vorarlbergbe költözött, azonban Ottokár már nem tartott velük. Mozgalmas életútjának köszönhetően folyékonyan beszélt németül, szlovákul, illetve latinul (a későbbi években elsajátította a franciát, a hébert és a görögöt is). 1871-ben a kalocsai jezsuita internátusban kezdte meg az ötödik osztályt, ezen időszakban határozta el, hogy felnőtt korában belép a jezsuita rendbe és papi hivatást választ majd. 1873-ban felvették az esztergomi kisszemináriumba, 1875-ben kitüntetéssel letette érettségijét. Teológiai tanulmányait Rómában a Collegium Germanico-Hungaricumban folytatta 1875 és 1882 között. A Collegium mellett a római pápai egyetem, a Gregoriana, hallgatója lett, ahol 3 évig bölcsészetfilozófiát, 4 évig teológiát tanult. 1878-ban a filozófiai tudományok doktorává, 1882-ben teológiai doktorrá vált. 1881. október 30-án szentelték pappá, 1882 júliusában, lelkészként tért haza Magyarországra.
A hazatérte utáni időszakban lefordította magyar nyelvre XIII. Leó pápai enciklikáit, beszédeit és leveleit. Ő volt a Rerum Novarum (Rerum Novarum lefordítása (link is external)) első magyar fordítója is. 1904-ig Esztergomban élt, a plébánián lelkipásztorként szolgált, emellett az Esztergom című politikai lap szerkesztője (1895-1904). 1887-1904-ig a Magyar Sion társszerkesztője, a keresztény sajtó állandó munkatársa (Katholikus Szemle, Magyar Szemle, Egyházi Közlöny, Alkotmány, Élet). Az 1890-es évektől pályája felfelé ívelt: az esztergomi érseki szeminárium latin-görög szakos tanára, az Érseki Hittudományi Főiskola morális és pasztorális tanszékének vezetője, dogmatikai professzor, a szeminárium spirituálisa, végül 1905. október 17.-én székesfehérvári püspök lett. Ezek az évek tekinthetőek legkiemelkedőbb szellemi időszakának, ugyanakkor a szentszék által túlzottan újítónak vélt, az egyház megreformálását célzó művei 1911-ben indexre kerültek. Prohászka gondolkodása megelőzte korát, 50 évvel később, a II. vatikáni zsinaton fogadták el hivatalosan az általa megfogalmazott reformokat (demokratikus reformok az egyházban, tudomány és hit viszonyának újragondolása). 1909-től MTA tag, 1912-ben Székesfehérvár díszpolgára, majd a háború alatt Ferenc József belső tanácsadója volt. Tanácsadóként felismerte, hogy a Monarchia és a kormányzó liberális politika a pusztulás felé halad, ezért a forradalmak kezdetén tisztító erőként várta az új politikai változásokat. A Tanácsköztársaságot kezdetben nem utasította el, azonban annak antiklerikalizmusa, a rendszer korruptsága és a társadalommal szembeni romboló intézkedései miatt végül elhatárolódott tőle.
A baloldali forradalmak után 1919-ben politikai szerepet vállalt, célja volt a keresztény magatartás bevitele a gazdasági, társadalmi és politikai életbe. Prohászka kiállt az ellenforradalom és az új rendszer mellett, melytől stabilitást várt és esélyt az újkonzervatív politika megvalósítására. A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának létrehozásával, melynek elnökei is lett, egy korszerű, szociálisan érzékeny és válaszképes erőt kívánt a magyar politikai élet élére helyezni. 1920-tól nemzetgyűlési képviselő, (mandátumát a székesfehérvári körzetben szerezte), de a parlamentben rá kellett jönnie, hogy a képviselőtársai csak programjukban keresztények. Kifejtette álláspontját a zsidókérdésben is a Numerus Clausus törvény elfogadásakor, annak szükségességét hangsúlyozva. Ugyanakkor – az antiszemitákkal ellentétben – nem faji alapon, hanem a keresztény-magyar középosztály érdekeinek védelme miatt utasította el a zsidóságot.
A politikából 1921-ben kiábrándult és visszavonult. Ennek okai között szerepelt a a KNEP elszigetelése, majd kiszorulása a hatalmi centrumból. 1921-ben az MTA állandó tagjává választották, azonban a nyilvános szerepléstől szinte teljesen elidegenedett, magába fordult. Utolsó előadását, „A Pilis hegyén” (link is external) címmel, a Kisfaludy Társaság 1926. október 6-i ülésén tartotta. 1927. április 2.-án, Budapesten hunyt el a XIX-XX. századi magyar katolicizmus és a katolikus politikai gondolkodás egyik legnagyobb alakja, kinek életműve már kortársai szerint is Pázmány Péteréhez hasonlítható.
„Olyan nagy elme, hogy milliókra fog hatni”[1]
Fiatalon még erősen konzervatív nézeteket vallott, így elutasított mindenféle újítást, változást, mely a tradíciókkal szemben született. Római tartózkodása során 1878-tól megismerte XIII. Leó pápa gondolkodását, ami nagy hatást gyakorolt nézetei további alakulására. Az 1890-es évekre elfogadta, hogy az egyháznak meg kell újulnia, alkalmazkodnia kell a gazdasági, politikai és társadalmi realitásokhoz, szerepet kell vállalnia a problémák megoldásában. Korszakalkotó felismerése volt a szociális kihívásokra való válaszadás szükségességének belátása, amit fontosnak tartott nemcsak az anyagi, hanem a lelki és szellemi dimenziókban is. Fő célja volt az egyház és a dinamikusan változó világ közötti kapcsolat rendezése, a hit és a tudomány összeegyeztetése.
Kezdeményezésére alakult meg 1894-ben a Zichy Nándor és Esterházy Móric vezette Katolikus Néppárt. Dualizmus-kori értékrendjére jellemző, hogy szembehelyezkedett a szocializmussal, annak ateista jellege miatt. A társadalmi problémák, a szociális kérdés és a munkáskérdés rendezését a vallás feladatának tartotta, ehhez pedig nem fogadta el az osztályharcot, mint válságkezelési eszközt. 1918-ban a következőket írta (Kultúra és terror) (link is external) Prohászka a szociális kérdésről: „A lényege a szociális evolúciónak jellegzetesen krisztusi és én nem tudom elég hangsúllyal kimondani, mennyire nagy nemzeti érdek fűződik a szociális igények végsőkig való kielégítéséhez. Politikai formula el sem képzelhető anélkül, hogy annak élvonalában ne a társadalomsegítő kérdések álljanak.” Liberalizmus utópia című cikkében elutasította a kormányzó liberális erőt válaszképtelensége, a túlzott kapitalizmus, a szociális szabadság hiánya és demoralizáló hatása miatt. Úgy látta, hogy az egyháznak a modern eszmék mellett kell kiállnia, nem szabad a feudalizmusba és az arisztokratikus társadalmi berendezkedésbe „kapaszkodnia”. Szociális érzékenysége nemcsak a munkásság, hanem a vidéki parasztság felé is irányult, vallotta a földosztás szükségességét. 1916-ban nemzeti demokratikus földosztás javaslatot nyújtott be az Országos Magyar Gazdasági Egyesületbe a fronton harcoló földnélküli kisparasztok megsegítésére. Két évvel Károlyi Mihály előtt meg is kezdte a földosztást saját egyházmegyéjében. A székesfehérvári püspökség tési birtokából osztottak földet a helybélieknek, azonban országos szinten Prohászka nem talált követőkre, kezdeményezése megrekedt helyi szinten.
A két forradalom után aktívan részt vett a berendezkedő új rendszer legitimálásában. Bár írásaiban rendszeresen szót emelt a gyűlölködéssel és az erőszakkal szemben, a keresztény-magyar középosztály érdekeinek védelmében maga is fellépett a zsidóság befolyásának csökkentéséért és támogatta a Numerus Clausus törvény meghozatalát (link is external): „A numerus clausus ügyében az az álláspontom, hogy ne evezzünk ki e kérdéssel a közönséges antiszemitizmusnak indulatos utcai árjára. Mi nem antiszemitizmust akarunk, hanem igen, biztosítani kívánjuk a zsidóknak jogát a felsőbb műveltségre éppen úgy, mint a keresztényekét s ezt a jogot a lakosság számarányának rőfjén mérjük. A statisztika szerint ugyanis napnál világosabb, hogy az úgynevezett értelmiségi pályák túlzsúfoltak, a nagy egyetemekre beiratkozó ifjúság nem találja a helyét, sem az egyetemen, ahová be sem fér, se az életben, a hol az értelmiségi proletariátust szaporítja. E túltengés ellen valamit tenni kell, a szellemi proletariátus árjával szemben le kell ereszteni a zsilipeket, az ifjúságot ki kell válogatni nemcsak tehetség a szorgalom, hanem megbízhatóság, hazafiság, erkölcsi sajátságok szerinti is.” Ezen időszakban született írásaira jellemző a támadó, olykor kirekesztő stílus a kisebbségekkel szemben. A nemzeti újjászületést hirdető Horthy rendszerből 1921 –ben ábrándult ki, amikor – sok más kortársához hasonlóan – felismerte, lényegében a régi elit hatalmának restaurálása folyik, a parlamentben „szavakban, de nem tettekben” megnyilvánuló keresztények ülnek.
Az Új Nemzedék (link is external) a következő szavakkal búcsúztatta Prohászkát: „Prohászka Ottokár szelleme tovább is élni fog köztünk s a lélek nemcsak ünnepi alkalmakkor, nemcsak a karácsonyok misztikus világításában, nemcsak a nagyhétnek tompa lilájában, nemcsak a Pünkösdök tüzes-piros lobogásában, hanem hétköznapokon is mindig itt fog közöttünk maradni, úgy, mint Szent István király, Hunyadi János vagy Pázmány Péter szelleme. Hangjának harangszavát mindig fogjuk hallani a nagy magyar temetők határán, ahová annyi magyar nagyság után elköltözött ő is, ő lesz a halhatatlan élet Memnon-szobra, amely alkonyi szellők és zengő viharok szavára örökké énekelni fog.”
Az 1940-es években Székesfehérvárról kezdeményezték boldoggá avatását, de sem a magyar klérus, sem pedig Róma nem állt ki az ügy mellett, a korábbi indexre tétel miatt. Személye napjainkban is megosztja a közéletet. A közgondolkodásban többféle kép (link is external) él a püspökről. A Prohászka személyét ellenzők főképp a hungarizmusát és a zsidókérdésben foglalt álláspontját hozzák fel ellene vádként, míg az értékrendjét magáénak valló tábor a progresszív teológust, szociális reformert és pacifistát látja benne kiemelve mély hitét, humanizmusát és a magyar kereszténységhez való ragaszkodását.
Legkiemelkedőbb művei
Életművének nagysága számos értekezésében, elmélkedésében, levelében (pásztorlevelek), szónoklatában és a sajtóban megjelent írásaiban mérhető fel. Közvetlenül halála után, 1927-1928-ban jelent meg egy a műveit összefoglaló sorozat 25 kötetben, a Szent István Társulat kiadásában és Schütz Antal, piarista professzor szerkesztésében. A szocializmus alatt műveit nem adhatták ki. Változást csak 1989 hozott, mikortól újra szabadon lehetett beszélni Prohászkáról és eszméiről. Naplóját, a Soliloquiat, a Prohászka kiadó 2002-ben és 2004-ben publikálta. Életműve több, mint 100 tétel, elérhető az Országos Széchenyi Könyvtár (link is external) adatbázisában.
Liberalizmus utópia, Elmélkedések az evangéliumról, Az elme útjain, Hit és ész, Az intellektualizmus túlhajtásai
Prohászka további művei elérhetőek a gondola.hu (link is external) oldalon.
Felhasznált irodalom, források
Kapcsolódó anyagok:
Sarnyai Csaba Máté: "... de minden körülmények között meg lesz az a megnyugtató vigasztalásunk, hogy a dolog nem rajtunk múlt". Prohászka Ottokár és Giessweis Sándor a katolikus autonómiáról
Markó Csaba: Prohászka Ottokár modern katolicizmusa és reformtörekvései a 18-19. század fordulóján
„Hiszen – s ezt könnyű belátni – a munkának,
amit azok vállalnak, akik valamilyen kenyérkereső foglalkozást űznek,
magától értetődő célja és értelme, ami a munkásnak legközvetlenebbül
szeme előtt lebeg, az, hogy magának anyagi javakat szerezzen, és ezeket
magánjogon, saját tulajdonaként birtokolja. Amikor ugyanis erejét és
szorgalmát másvalakinek a rendelkezésére bocsátja, ezt azzal a céllal
teszi, hogy a létfenntartásához szükséges eszközöket megszerezze, s a
végzett munkáért teljes jogot nyer nemcsak arra, hogy bérét követelje,
hanem arra is, hogy azt tetszése szerint befektesse. (…)A szocialisták
tehát, amikor az egyének javait köztulajdonná akarják tenni, valójában
valamennyi bérmunkás helyzetét is rosszabbra fordítják, mert
megszüntetik a munkabér befektetésének szabadságát, s ezáltal
megfosztják a munkásokat családi vagyonuk növelésének, és a
haszonszerzésnek a reményétől és lehetőségétől.”
„Ó Krisztus-arc! Homályban állunk; a sötétség
végtelen perspektívái nyílnak körülöttünk, mit nézzünk ki belőlük? (...)
Ez éjben légy te a mi víziónk, dicsőséges és szép Krisztus! Halljuk a
zűrzavarnak éjében a küzdő, törtető géniuszok harci kiáltását, mely azt
üvölti: keressük a jobbat! De mi azt feleljük: éljen a legjobb, s
leborulunk előtted s imádunk téged!”
„A magyar népben antiszemitizmus egyáltalában
nincs. (Úgy van! Úgy van!) Nem abban van a hiba, hogy a zsidóság a
gettóból kiszabadul, hiszen a humanizmus ideája, a humánus eszmék
hatalma mindnyájunk eszméje. Következőleg, ha a zsidóságot onnan
kiemeltük, ha azt az európai kultúrába beállítottuk, ha Mendelsohn Mózes
e részben igazán Mózese volt annak a német gettói zsidóságnak, ezen mi
nem botránkozunk meg, ezt mi nem kifogásoljuk. Ha annak a zsidóságnak
szimatja volt arra, hogy a sajtó, a betű presztízse óriási hatalom, és
rávetette erős intelligenciáját és munkaképességét a sajtóra, ezt nem
kifogásoljuk, sőt ha az a zsidóság egyes családjaiban asszimilálódott,
ha felszüremkezett a magyar társadalomba, ha ebben a vérkeringésben
tényleg egy erőteljes meleg hullám lett, – amint mi is tisztelünk sok
családot, amelyek tényleg beolvadtak teljesen a magyarságba –, ez nem
hiba, nem ebben van a mi antiszemitizmusunk – ha ugyan
antiszemitizmusról szó lehet –, hanem abban van a hiba, hogy a zsidóság
nemcsak integráló résszé lett, hanem túlsúlyba került, (Úgy van! Úgy
van!) nemcsak egyik feltörő résszé lett, hanem minket leszorító résszé.”
Prohászka első főpásztori beszéde: „Dolgozni jöttem. Dolgozni akarok a züllésnek indult magyar nép megmentésének nagy napszámában, a kor bágyadtságától beteg lelkeknek meggyógyításában, a szenvedélyek lázától elgyötört bűnösök megtérítésén. Mindezt Jézus nevében. Jézus erejével. (…) Legszentebb kötelességünk, hogy a XX. század igényei és feladatai közt érvényesítsük a kereszténység kimeríthetetlen, el nem gyöngülő erőit egy erős keresztény Magyarország megteremtésére, mint ahogy Szent István tette 900 évvel ezelőtt.” Forrás: Némethy Ernő – Prohászka Ottokár életrajza (link is external)
„Lehetnek mások, jöhetnek mások, de őt, a
magyar katholicizmus Beethovenjét, nem fogja túlszárnyalni senki.
Énekelheti más is Isten dicsőségét, hirdetheti más is Krisztus szavát,
de minden énekesnek és minden hirdetőnek szava Prohászka Ottokár szava
lesz. Koporsójára rádobjuk az emberi megemlékezés földi göröngyeit,
ráhintjük a szeretet virágait és amikor letöröljük a síró könnyeket,
magunk sem vesszük észre, de mégis tudjuk, hogy Prohászka Ottokár él. Él
a szívekben, él hangjának harangszavában, alkotásainak melegségében,
szellemének örök ragyogásában, amíg csak magyarul imádkozzak az Úr
Imádságát magyar földön...”
Index: [1] Mazella bíboros, Prohászka egyetemi tanára.
Index: [1] Mazella bíboros, Prohászka egyetemi tanára.
Köszönet a Barankovics István Alapítványnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése