2019. április 19., péntek

NAGYPÉNTEK


Az Üdvözítő Krisztus Keresztútja
    
Kaifástól tehát elvezették Jézust a római helytartóságra. Kora reggel volt. A zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk és megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna a kezedbe!” Pilátus ezt mondta: „Vigyétek akkor el és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, a szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét  való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!”

The-Flagellation-of-Christ-by-Bouguerreau-1880.jpg

Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rablógyilkos volt.
     Ekkor Pilátus fogta Jézust és megostoroztatta. Az ostorozás oly dühödt és számolatlan volt, hogy úgy kellett leállítani a pribékeket. Ezt követően a katonák tövisből koszorút nyomtak a talpig véres Krisztus fejére és bíborszínű köntöst adtak rá és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya”! Így vezették vissza Pilátus elé, aki maga is megdöbbent a kínzatások rendkívüliségétől.

ECCE HOMO2c0.jpg    

A helytartó ezután újra kiment, és így szólt a zsidók népéhez: „Íme, az Ember!" És rámutatott a töviskoronás, vértől áztatott bíborruhában remegő Krisztusra. A főpapok és a nép mihelyt meglátták Őt, nem rendültek meg, hanem még hangosabban kezdtek kiáltozni: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Vére rajtunk és utódainkon!” Pilátus azt mondta erre: 
„Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!” Amikor Pilátus látva ezt a végtelen gyűlöletet, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „De hát, honnan való vagy te?” De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”
     Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust, már azért is, mert felesége előző álmára hivatkozva figyelmeztette: ne legyen dolga ezzel az emberrel. A zsidók közben untalan ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus még egyszer kivezettette Jézust, maga pedig a bírói székbe ülve így szólt: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban galádul ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.



     Ekkor a zsidó katonák átvették Jézust és római pribékek kíséretében, Jézussal vitették a keresztet, egészen az úgynevezett Koponyák dombjára, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették Őt. Két bűnözőt jobb és bal felől, Jézust meg középen. Jézus Krisztus keresztre szögezése valóban megfeszítés volt, mert a keresztfán előre ki volt fúrva a láb-szeg helye, s mivel a karokat oly erősen széthúzták, Krisztus lába nem ért a furatig. Ezért kötéllel húzatva kellett megfeszíteni a testet, s így a váll és más izületei kiugrottak helyükről.
     Pilátus három nyelvű feliratot is készített, és a keresztfára szegeztette, hogy mindenki lássa: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit  írtam, megírtam.”
titulus-damnationis-jezusa-chrystusa-przechowywany-jest-w-bazylice-c2a0c59bwic499tego-krzyc5bca-w-jerozolimie_-fot-janusz-rosikoc_530.jpg
(A képen az eredeti INRI tábla megmaradt középső része.)
    

A katonák, miután Jézust keresztre feszítették, ruháit szétosztották egymás közt. Amikor a köntöse következett, mely varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. 
Amikor Jézus látta, hogy ott áll Anyja és a Tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te  fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány. Jézus szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a  szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
     A zsidók pedig, mivel a szombat ugyanis nagy ünnep volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. De Jézusról látták, hogy már meghalt ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz.
     Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való félelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloé-keveréket. Fogták Jézus  testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. A közelben volt Arimateai Józsefnek egy sírboltja, ahova még nem temettek senkit. Jézust oda temették. (A Szent Evangélium nyomán)
Tekintsd meg Szent Pio atya keresztúti elmélkedését: https://www.youtube.com/watch?v=IH1HLk6ybfg
 
IMÁDUNK TÉGED KRISZTUS ÉS ÁLDUNK TÉGED, MERT SZENT KERESZTED ÁLTAL MEGVÁLTOTTAD A VILÁGOT!passion_of_the_christ 1.jpg

Forrás: szeretetlang.blog.hu

2019. április 17., szerda

A keresztények néma holokausztja

Czeglédi Andrea Szilvia
Írta: Czeglédi Andrea Szilvia



Alig múlt el Virágvasárnap és a keresztények, keresztyének a Feltámadás előtti napokat, Nagyhetet élik meg, ki-ki a saját belső hite erejével.

Húsvétot mindenképpen várakozás előzi meg. Egyesek templomokban, vagy az imákban keresik a lelki megnyugvást, buzgón, vagy kevésbé buzgón a gyakorolva a bűnbánatot. Mások az anyagi dolgok bűvöletének rabláncán vergődve tülekednek, vásárolnak, idegeskednek és egymással perlekednek. Ők inkább a pénz hatalmának hódolnak, semmint Istennek.

Nagyon sok hívő ember, gyarlóságában és emiatt érzett elégedetlenségében a világot, a környezetét, embertársát vádolja.

Mélyen és igazán őszintén csupán kevesen tekintenek a saját lelkükbe, kevesen fedezik fel magukban és másokban a valódi, krisztusi szeretetet. Épp ezért, ma nagy szükség volna az útmutatásra.

Manapság azonban oly kevés az igaz útmutatás, hogy a hívő nép úgy tévelyeg, mint a nyáj, amelyet a pásztorai cserbenhagytak.

Romlott világban élünk – mondhatnánk – ezért vagyunk boldogtalanok, elégedetlenek és ingerlékenyek manapság, ám sokunknak fogalma sincs az igazi hitről és a szenvedésről. A napi rohanásban meg sem fordul a fejünkben, hogy mennyi keresztény ember vált és válik vértanúvá, mert soha nem válik hitehagyottá, minden nehézség, de akár az élete árán is hűséges marad Krisztushoz.

A keresztények üldöztetése és mártíromsága a Római Birodalomban kezdődött. Nem számított, hogy rabszolga, vagy éppen kormányzó, esetleg a római hadsereg parancsnoka… Hozzávetőleg 2 millió keresztény vértanú halt meg az első három században Krisztus tanítását őrizve a lelkében és az Ő nevével az ajkán.

Ám az igazi keresztényüldözés napjainkban zajlik. A XX. században körülbelül 40 millió keresztény szenvedett mártírhalált. Ez több mint a fele annak a 70 millió embernek, akiket a történelem során a Krisztusba vetett hitük miatt öltek meg. Ez az igazi holocaust…

Lássuk azonban, mi történik ma a keresztényekkel szerte a világban…

Kereszténynek lenni a mai Észak-Koreában nemzetellenes bűntettnek számít. A kommunista rezsim nem tolerálja Krisztust, úgy vélik, az ő tanítása közösségellenes. Sok keresztényt bebörtönöztek csupán a Biblia birtoklásáért, egyeseket ki is végeztek. Ezzel együtt nagyjából fél millió keresztény kockáztatja folyamatosan az életét, és összegyűlnek illegálisan, hogy együtt imádkozzanak.

Afganisztánban
a keresztények kiszolgáltatottjai a közösség és a kormányzat nyomásának, üldözésének, vagy a tálib milíciák támadásának.

Iránban
bebörtönzik a keresztényeket.

Szaud-Arábiában
a muzulmán valláson kívül bármilyen más vallás nyilvános kinyilatkoztatása tilos, a keresztény hitre való áttérés pedig hitelhagyásnak számít és főbenjáró bűn, amelyért kivégzés jár. Sok vendégmunkást a hite miatt deportáltak.

Szomáliában
anarchia uralkodik, egyes milíciák fő célkitűzése a kereszténység eltörlése.

A Maldív-szigetek összlakosságának kötelezően muzulmán hitűnek kell lennie, a keresztény templomokat bezárták, illetve betiltották azok használatát. Az utóbbi években érezhető a nyomás a túrizmuson, valamint a turistákkal szemben is.

Üzbegisztánban
, vagy Laoszban kereszténynek lenni azt jelenti, hogy bármikor pénzbüntetéssel sújtható az illető, elveszítheti a munkahelyét, korrekt eljárás nélkül is bármikor bebörtönözhető, kivégezhető.

Jemenben, Szíriában
vagy Irakban a kereszténység a kihalás útjára lépett.

Egyiptomban
, ahonnan a szerzetesség alapgondolata is származik, már csak a lakosság 17%-a keresztény, a templomaik pedig gyakran válnak merényletek célpontjaivá.

Egy korabeli történész feljegyzése alapján a VII. században a mediterrán térségtől keletre és délre a lakosság 95%-a keresztény volt. Mára ez az arány 6%-ra csökkent, de alig három éven belül már csak 3% lesz.

Létezik egy diszkrét cenzúra Nyugaton, mind a politika, mind a média számára kerülendő probléma ez, mert úgy vélik, – azzal magyarázzák – hogy káros volna diplomáciai szempontból. Probléma számukra, ha a demokrácia politikailag korrekt szimbóluma érintett, mint például a szólásszabadság ellen irányuló merénylet a Charlie Hedbo ügyében.

A média azonban vak és néma marad a több tízezer megölt keresztény esetében, akiket iszlám és hindu fundamentalisták, vagy éppen a kínai és észak-koreai kommunisták gyilkolnak halomra.

Ha nem is a CNN, vagy a BBC szalagcímében szerepel, íme, Nagyhét kegyetlen valósága: ebben az órában 11 öreg, fiatal, gyermek vesztette életét a világon hitéért Krisztusban.

Gondoljunk tehát erre, amikor egy pillanatra megállunk a nagy rohanásban. Vessük össze a mi szenvedésünket a cserbenhagyott keresztények és az elfeledett vértanúk szenvedéseivel. Ők nem várnak világi ajnározást, nem várnak – hiába – segélyszervezetekre, és nem vágynak lábaik csókolgatására.

Mi, ne feledjünk el egy imát mondani értük, ha mások, akiknek kötelességük volna ez –, nem teszik…

Forrás: https://andrea78.blogstar.hu


Hazám, keresztény Európa


                                   Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa


"Útálom és arcába vágom:
– Száz év, de tán kétezer óta
őrült, mocskos, aljas világ ez,
ez a farizeus Európa!

Kenyér s jog helyett a szegényt
csitítja karddal, üres éggel
és cinkos lelkiismeretét
avatag és modern mesékkel;


száz év, de már kétezer óta
hány szent vágy halt meg gaz szivében!
Hazám, keresztény Európa,
mi lesz, ha bukására döbben,


mi lesz, ha újra földre száll
a Megcsúfolt és Megfeszített,
s mert jósága, hite, imája
egyszer már mindent elveszített:


mi lesz, ha megjő pokoli
lángszórókkal, gépfegyverekkel,
vassisakos, pestishozó,
bosszúálló angyalsereggel?


Mi lesz, ha megjő Krisztus és
új országot teremt a földön,
ha elhullanak a banditák
s nem lesz több harc, se kard, se börtön,


ha égi szerelmét a földi
szükséghez szabja ama Bárány
s újra megvált – óh, nem a jók,
de a gonoszok vére árán:


hazám, boldogtalan Európa,
ha túléled a harcok végét,
elbírod-e még te az Istent,
a Szeretetet és a Békét?"

1923

Elszavalja Eperjes Károly: https://www.youtube.com/watch?v=etqR3TQJfmQ



2019. április 12., péntek

Keresztet állítottak a Maros torkolatánál

Fotó: Török János

Ez a kereszt egyben tisztelgés is a város részéről a Maros felé, amelynek kereskedelmi hajózása révén gazdagodott, épült, szépült a város.

A szegedi Rotary tanösvény végén, amely a Bertalan hídtól egészen a Maros torkolatáig tart, felállítottak egy keresztet – ezt szentelte fel péntek délután Kiss-Rigó László szeged–csanádi püspök. 

"– A víz is szimbólum és a kereszt is. A víz a tisztaságot és az életet jelképezi. Itt, a Maros és a Tisza összefolyásánál a kereszt pedig sajátos szimbólum. Mindazoknak a közösségeknek az együttélését, testvéri összefogását, vagy legalábbis ennek szükségességét szimbolizálja, akik e két folyó mentén élnek. Kívánom, hogy az itt felállított kereszt emlékeztessen mindenkit a természet szépségére is
– mondta a püspök."

Emlékeztek arra is, hogy a Maros mentén olyan településekre juthatunk el, mint Csanád, Arad vagy Déva. Ezen a több mint 180 településen főként magyarok élnek évszázadok óta, jelentős vallási és kulturális múlttal. Ez a kereszt egyben tisztelgés is a város részéről a Maros felé, amelynek kereskedelmi hajózása révén gazdagodott, épült, szépült a város.

Fotó: Török János

Forrás: www.delmagyar.hu


“Nyugaton Isten egy kisebbség magánügye lett” – nagyon fontos elemzést írt XVI. Benedek


A helyzet komoly, ezért megfelelő választ igényel. A gonosz abból szerzi erejét, hogy mi visszautasítjuk Isten szeretetét. Megtanulni szeretni Istent: ez tehát az út, mely az embert a megváltáshoz viszi. Így ír XVI. Benedek abban a 15 oldalas, átfogó elemzésben, amelyet a Klerusblatt című német folyóirat jelentetett meg és a CNA hírügynökség tett közzé – mi pedig a Vatican News oldalának köszönhetően magyarul is olvashatjuk.

Köszönet Ferenc pápának
XVI. Benedek a februárban megtartott találkozóból indul ki, amelyet a kiskorúak egyházi körökben való védelmének szenteltek. Ezzel Ferenc pápa erős jelzést akart adni és újra hitelessé tenni az egyházat, amely utat mutat az embereknek, és harcol a pusztító erők ellen. Az emeritus pápának nincs közvetlen felelőssége már a péteri küldetésben, ugyanakkor szeretne hozzájárulni néhány megfontolással. Köszönetet mond Ferenc pápának mindazért, amit tesz, hogy folyton megmutassa Isten világosságát előttünk, mely ma sem alkonyult le.
Az 1968-as szexuális forradalom
A szöveg három részből áll. Az első részben XVI. Benedek a társadalmi folyamatokat elemzi. Rámutat a 68-as szexuális forradalom káros hatásaira és vadhajtásaira. Ennek egyik következménye, hogy a pedofíliát nemcsak megengedhetőnek, hanem előnyösnek tartották. Erre az időszakra tehető a papi hivatások drasztikus csökkenése, a rengeteg laicizálás, és a katolikus erkölcsteológia összeomlása, mely kezd utat engedni a relativista kísértéseknek. Bizonyos teológiai irányzatok azt tanították, hogy nem létezik abszolút jó és rossz, csupán viszonylagos értelmezések, amit az adott pillanat dönt el. 1989-ben az ún. kölni nyilatkozatban 15 katolikus teológus felszólalt az egyház tanítása és II. János Pál pápa ellen. Ebből született a Veritatis splendor – kezdetű enciklika 1993-ban, amely éppen a relativizmus ellen irányul. Bizonyos cselekedetek ugyanis soha nem lehetnek jók. Az erkölcsteológia széles skáláján megjelent az elmélet, miszerint az egyháznak nincs és nem is lehet saját erkölcse. Ez a felfogás pedig gyökereiben vonja kétségbe az egyház erkölcsi tekintélyét, és odavezet, hogy hallgatásra kényszeríti azokban az esetekben, ahol határt kellene húzni igazság és hazugság között.
Válság a papság és a szemináriumok körében
A szöveg második részében a nyugalmazott pápa ennek a folyamatnak a hatásait vizsgálja a papság körében. Sok szemináriumban homoszexuális klubok alakultak, melyek többé-kevésbé nyíltan működtek. A Szentszék tudott ezekről a gondokról, bár nem részletekbe menően. A II. vatikáni zsinatnak való megfelelést az addig uralkodó hagyomány elleni kritikaként értelmezték, ezért egy új, modern katolicizmust igyekeztek kidolgozni.
Ennek egyik példája, hogy a teológus Ratzinger könyveit egyes szemináriumokban csak titokban lehetett olvasni.
A pedofília gyökerei mélyre nyúlnak
XVI. Benedek aláhúzza, hogy a pedofília kérdése csak a nyolcvanas évek második felében vált égető problémává. Először csak lanyhán kezelték, a megvádolt papok jogait védték olyannyira, hogy az lehetetlenné tette az elkövetők elítélését. Mivel az egymás fedezésére kiépült rendszer túl erős volt, a kiskorúak elleni visszaélések ügyeinek kezelését átutalták a Hittani Kongregáció hatáskörébe. Így lehetővé vált a legsúlyosabb bűnök miatt kiszabható legnagyobb büntetés, a laicizálás alkalmazása. Ugyanakkor további késlekedéseket tapasztaltak, ezért Ferenc pápa újabb reformok mellett döntött.


A gonosz ellen Istenhez kell fordulnunk


Az elemzés harmadik részében XVI. Benedek a lehetséges válaszokat keresi. A minket és a körülöttünk lévő világot fenyegető rossznak egyetlen ellenszere van: ha ráhagyatkozunk Istenre. Egy Isten nélküli világ értelmetlen. Megszűnik a rossz és a jó kritériuma, csak az erősebb törvénye uralkodik, a hatalom lesz az egyetlen vezérelv. Az igazság nem számít, sőt nem is létezik. A nyugati világ a magánszférába száműzte Istent, fokozatosan elveszítve az emberség ismertetőjegyét és mércéjét. Ennek pedig az embert pusztító rossz a következménye, mint amilyen a pedofília. Az a pedofília, amit nemrég még teljesen helyénvalónak gondoltak és egyre inkább elterjedt. Ma pedig döbbenten és megbotránkozva jövünk rá, hogy olyasmit követnek el gyermekeink és fiataljaink ellen, ami félő, hogy tönkreteszi őket.
Az pedig, hogy mindez az egyházban és a papok körében is elterjedhetett, még jobban föl kell, hogy rázzon és megbotránkoztasson bennünket.
Isten hiánya a társadalomban és az egyházban
Miként ölthetett ekkora mértéket a pedofília? – teszi föl a kérdést a nyugalmazott pápa. A válasz végső értelmezésben Isten hiányában rejlik. Még mi, keresztények és papok sem szívesen beszélünk Istenről, mert nem tűnik gyakorlatilag hasznosnak. A II. világháború utáni Németország alkotmánya egyértelműen hivatkozott Istenre. Ötven évvel később már az európai alkotmány előszavában sem szerepelhetett az utalás Istenre. Istenre úgy tekintenek, mint egy kis csoport pártügyére, mely nem szolgálhat mércéül az egész közösség számára. Ebben a döntésben tükröződik a nyugat helyzete, amelyben Isten egy kisebbség magánügye lett.
Az eucharisztiához vissza kell találni
Mi a teendő akkor? XVI. Benedek szerint vissza kell találnunk Istenhez, engedelmeskednünk kell neki. Újra benne kell fölismernünk életünk alapját. Az Eucharisztiának vissza kell adnunk az őt megillető, központi helyet. Nem redukálhatjuk le az Oltáriszentséget puszta formalitássá, amit a csupán keresztelőkkor, esküvőkkor és temetésekkor templomba menő katolikusok rutinszerűen vesznek magukhoz. Nem egy általunk kreált új egyházra van szükség, hanem a hit megújítására, mely a szentségben nekünk ajándékozott Jézus Krisztus valóságában gyökerezik. Az egyházban elkövetett papi visszaélési botrányok odavezettek, hogy az egyházat egy rosszul sikerült dolognak tekintik, amit saját kezűleg kell újra formálni. Ez azonban hiba, mert a magunk gyártotta egyház nem képviselhet semmilyen reményt. Az egyház ma meghal a lelkekben – utalt Romano Guardini egyik mondatára a nyugalmazott pápa. Ma nagyrészt úgy tekintenek az egyházra, mint egy politikai apparátusra. Gyakran maguk a püspökök is politikai értelemben beszélnek az egyház jövőjéről.
Az ördög kísértése a saját gyártmányú egyház
Az ördög műve, hogy bebizonyítsa, csak rossz emberek vannak az egyházban, ezzel befeketítve magát Istent is. Ugyanakkor nemcsak rossz halak vannak és konkoly, hanem az Isten által elvetett jó magvak és jó halak is. Ezért fontos egyformán hangsúlyozni mindkettőt, hogy az igazságot szolgáljuk. Az általunk kreált jobb egyház valójában az ördög ötlete, aki el akar távolítani minket Istentől. Az egyház ma is szent és elpusztíthatatlan. Ma is sok ember hisz, szenved és szeret alázatosan, akikben megmutatkozik az igaz Isten, a szerető Isten.
Ma is vannak tanúságtevők a világon, csak észre kell vennünk és meg kell hallgatnunk őket.
Helyet kell teremtenünk a hitélet számára. Ezek ma az igehirdetés nagy feladatai.
XVI. Benedek írása köszönetnyilvánítással zárul a jelenlegi pápa felé.

Forrás: Vatican News