Magyar Kurír: A régi rítusban nem ministrálhatnak lányok

Örvendetes hír a Magyar Kurír katolikus internetes hírportálon. Egy vitatott kérdés választ kapott a Vatikánból. Az Ecclesia Dei pápai bizottság közölte: a római rítus rendkívüli formájában csak a fiúk oltárszolgálata megengedett.

További részletek itt.

Sarkalatos erények

A Római Katolikus Anyaszentegyház alapvető tanítása szemelvényekben. 

A tudás, amely a hétköznapi életben segít bennünket.

• okosság
• igazságosság
• lelkierősség
• mértékletesség

A kéz (Romano Guardini: Örökmécs)

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei 

Az egész test a lélek eszköze és kifejezője. A lélek nem csupán ott lakik a testben, miként az ember a házában, hanem benne van és tevékenykedik minden tagban és minden idegrostban. Ez a lélek szól a testnek minden vonalából, formájából és mozdulatából. Elsősorban azonban az arc és a kéz a lélek eszköze és tükre.

Hogy ez így van az arcnál, mindenki előtt nyilvánvaló. De figyelj csak meg egyszer egy embert -- akárcsak magadat is --, hogy a kéztartásban miként nyilvánul meg valamely kedélymozgalom, pl. az öröm, a meglepetés, a várakozás! A kéz hirtelen fölemelése vagy enyhe megrándulása nem mond-e sokszor többet, mint maga a szó? Közben-közben nem úgy érezzük-e, hogy a kimondott szó jóval durvább, mint a kéznek finom, sokatmondó beszéde?

Az arc után a kéz a legszellemibb része a testnek. Mint a munka eszköze, mint támadó- és védőeszköz természetesen kemény és erős, de ugyanakkor igen finoman kiképzett, gazdagon tagolt is, és mozgékony, érzékeny idegek járják át. Ezért kiválóan alkalmas arra, hogy kifejezhessük vele saját lelkünket. De arra is jó, hogy segítségével másnak a lelkét fogjuk föl. Hiszen nem másnak a lelkét fogja-e föl az, aki megragadja a feléje nyújtott kezet? Nem annak a lelke szól-e ebből a kézből minden bizalmával, örömével, igenlésével, fájdalmával?

Ezért egészen természetes, hogy a kéz ott is beszél, ahol a léleknek oly sok a mondanivalója és fölfognivalója: az Isten előtt. Ahol önmagát akarja adni, s ahol Istent akarja fogadni: az imádságban.

Ha valaki összeszedi magát s lelkében egyedül van Istennel, akkor a két kéz szorosan egymásba kulcsolódik, az egymásközé illesztett ujjak összeszorulnak, mintha a belső áramlásnak, amely szeretne kicsapni, most az egyik kézből a másikba kellene átömlenie, visszaáradnia a belsőbe, hogy minden ott bent maradjon Istennél. Önmagunk összeszedése ez, mellyel védjük az elrejtett Istent. És ez azt mondja: ,,Isten az enyém, én meg az övé, és mi ketten ott bent magunkban vagyunk.''

Hasonlóképpen tesz a kéz akkor is, amikor valami belső feszültség, valami nagy ínség, fájdalom fenyeget kitöréssel. Ismét szorosra kulcsolódnak a kezek, és a kéztördelésben a lélek küszködik önmagával, mígcsak önmagát legyőzve el nem csöndesedik.

Ha azonban valaki alázatos, tisztelettudó lélekkel áll Isten előtt, akkor két kezét kiegyenesítve egymáshoz illeszti. Ez a tartás szilárd fegyelmezettséget, öntudatos tiszteletadást jelent. Alázatosan és jól rendezetten szól ebből a mi szavunk Istenhez, és e helyzetben figyelmes készséggel hallgatjuk Isten szavát. De ez a kéztartás kifejezhet megadást és odaadást is, ha kezeinket, melyekkel védekezünk, most mintegy összekötözve az Ő kezébe helyezzük.

Előfordulhat az is, hogy a lélek nagy örömében vagy hálájában egészen megnyílik Isten előtt, hogy orgonaként minden regiszterét megnyitja s kiárad belső gazdagsága. Vagy a vágy feszíti a lelket s azért kiált. Ilyenkor kitárjuk karjainkat és szétterjesztjük kezünket, hogy szabadjára engedjük a lélek áramát, vagy, hogy a lélek teljes egészében fölfoghassa azt, amire vágyik.

És végre megtörténhetik, hogy valaki egészen átfogja önmagát mindazzal, ami ő és amije van, hogy teljesen átadja magát Istennek, tudva, hogy ez áldozatot jelent. És ekkor keresztbe teszi a mellén karjait és kezeit.

Szép és nagyszerű a kezek beszéde. Az Egyház azt mondja róla: Isten azért adta nekünk, hogy ,,lelkünket hordjuk benne.''

Azért nagyon becsüld meg ezt a szent beszédet. Isten hallgat reá. Hiszen a lélek legmélyéből szól. De szólhat a szív lustaságáról, szórakozottságáról és egyéb rosszról is. Tartsd hát jól a kezed, de légy rajta, hogy bensőd valóban megfeleljen ennek a külsőnek!

Igen finom dolgokról beszéltünk eddig. Tulajdonképpen nem is szól az ember szívesen ilyesmiről. Valami belső szózat tiltakozik ellene. Legyünk hát annál gondosabbak a gyakorlatban. Ne csináljunk a kéztartásból üres, mesterkélt játékot, hanem legyen az olyan nyelv, amellyel a test tiszta igazságban elmondja Istennek azt, ami a lelket eltölti.

Ez most komoly???

Koch bíboros jobb oldalon

Napokkal ezelőtt jelent meg az a cikk a Magyar Kurír katolikus hírportálon, amely a Summorum Pontificum pápai motu proprio kapcsán rendezett római konferencián elhangzottakról számol be.

Ezek szerint a nemrégiben a Hittani Kongregáció tagjává kinevezett Kurt Koch bíboros, aki Walter Kaspert követte a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanács elnöki székében, a következőket nyilatkozta: "XVI. Benedek nagyon jól tudja, hogy hosszú távon nem állhatunk meg a 'tridenti' rítus és a novus ordo (a római rítus rendkívüli és rendes formája) együttélésénél, hanem a jövőben az egyháznak természetes módon egy, közös rítusa kell, hogy legyen."

Nagyon kellemetlen, hogy úgy tűnik, mintha a bíboros a Szentatya hivatalos nyilatkozatainak mondana ellent. Azt sugallja, hogy XVI. Benedek csak álcázza valódi szándékait, amelyek nem a római rítus két formájának együttélését képzelik el, hanem valami mást, amelyet még titokban tart. A motu proprio felkínálja a hívek számára a római rítus régi formáját, nem gondolhatunk tehát arra, hogy XVI. Benedeknek hátsó szándékai lennének.

Még várjuk a visszhangokat...

Magyar Kurír: Száz éves a Pápai Egyházzenei Intézet

A Bakócz-graduale Ádvent I. vasárnapjának Introitusával

Május 26-tól június 1-ig tart egyházzenével foglalkozó nemzetközi kongresszus. Az alkalomból a Szentatya levelet küldött Grocholewski bíborosnak, az intézet nagykancellárjának.

A liturgia valódi alanya az egyház és ilyen értelemben az egyházzene feladata, hogy megérintse a hallgatóságot visszatükrözve a szertartás imáinak, méltóságának és szépségének értelmét – írja a pápa. Ma talán a popzene befolyásolja negatívan a liturgikus zenét, száz évvel ezelőtt az opera áriák töltöttek be hasonló szerepet. X. Piusz pápa úgy döntött, hogy az egyházzene nem adhat teret a nem hozzáillő zenei partitúráknak, amelyek nem tudják kifejezni a szoros kapcsolatot a hangjegyek és a liturgia isteni értelme között. Ezért hozta létre X. Piusz 1911-ben az Egyházzenei Főiskolát, amelyet 20 évvel később XI. Piusz pápai intézeti rangra emelt. A X. Piusz által elindított átfogó reform felismerhető abban, hogy az egyháznak szüksége van egy tanulmányi és oktatási központra, amely képes hűséggel és szakértelemmel közvetíteni a zeneszerzőknek, a liturgia-szakértőknek és a kórusvezetőknek a pápa által kijelölt irányelveket.

VI. Pál és II. János Pál hangsúlyozták az egyházzene célját és a hagyomány alapvető kritériumait, a nyelvezet egyetemességét, a liturgikus szövegekhez és gesztusokhoz való hűséget, a helyi kultúrához való alkalmazkodást, a gregorián zene prioritását, amely az egyházzene legmagasabb fokú modellje. Hangsúlyozták az egyház liturgikus örökségét képező különböző kifejezési formákat, mint pl. a polifóniát, valamint a „schola cantorum” jelentőségét, különösen a székesegyházakban.

Majd XVI. Benedek felteszi a kérdést: mi a liturgia hiteles alanya? A válasz egyszerű: az egyház. Nem az egyén vagy a közösség, amely a liturgiát bemutatja, hanem elsősorban Isten tevékenysége, amely az egyházon keresztül nyilvánul meg, amely gazdag történettel, hagyománnyal és kreativitással rendelkezik. A liturgia, így az egyházzene is az egészséges hagyomány és a legitim fejlődés közötti helyes és állandó kapcsolatból él. Ez a két koncepció kölcsönösen áthatja egymást, mert a hagyomány egy élő valóság, amely magába foglalja a fejlődés alapelvét, ahogy ezt a zsinati atyák világosan hangsúlyozták – mutat rá levelében XVI. Benedek.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír