VÉGET ÉRT A 2011-ES LAKITELEKI IKONFESTŐ MŰHELY

Immár második alkalommal gyűltek össze az érdeklődők Lakitelken, a Népfőiskola Alapítvány épület-együttesében, hogy 10 napot töltsenek együtt a hagyományos ikonfestészeti technikák elsajátításában ill. művelésében. Manapság a "hagyományos" szó elsősorban a fatáblára és gipszalapra tojástemperával végzett munkát jelenti, bár a legősibb ránk maradt ikonok enkausztikával készültek, azaz a festék-pigmenteket meleg viaszban oldották, s úgy vitték fel a felületre. Szép példája az enkausztikus ikonoknak a Sínai Szent Katalin Kolostorban őrzött Pantokrátor a VI. század közepéről (lásd e bekezdés fölött...).

A hagyományos ikonfestészet védelmezői technikai szempontból teljességgel elvetik az olajfestékkel végzett munkát, és tegyük hozzá gyorsan, hogy bár a technikai szabályoktól való eltérések kevéssé tűnnek lényegbevágónak, sajnos sok esetben az ikonográfiai kánontól való eltérést is maguk után vonják.

Az ikonfestészetnek ugyanis szigorú szabályai vannak, amelyeket az idők folyamán rögzíteni kellett. Amíg az ikonfestészet élő művészet volt, a szerzetesi és vallási központokban azt gyakorolták, a szabályok nemzedékről-nemzedékre öröklődtek. Az utóbbi 500 esztendőben azonban olyannyira elkorcsosult a festők gyakorlata, hogy a kánont már nem minden esetben tartották be, sőt, jelentős módosításokat is eszközöltek, ezért volt szükség a szabályok pontos rögzítésére. A leghíresebb festőkönyv Dionüsziosz da Furná gyűjteménye, amelyet mindenki az Áthosz-hegyi festőkönyv néven emleget (Hermeneia tész zographikész technész, 1700-as évek eleje)

 Miért ilyen fontos az ikonográfiai szabályok betartása? Nos, nem csupán valamilyen ábrázolási hűséghez való romantikus ragaszkodás miatt, hanem azért, mert az ikon maga a hit, maga a liturgia, aki pedig a hitet és a liturgiát meghamisítja, az Isten igazságát hamisítja meg. Az ikonok nagy többsége nem érthető a bizánci liturgikus szövegek ismerete nélkül, ráadásul a keleti teológia szerint a képen szereplő személy mintegy valóságosan jelen van ott, ahol az ábrázolás. Így ír erről a IX. században az ikontisztelet nagy harcosa, Damaszkuszi Szent János: "Ha a király képmása király, akkor Krisztus képmása is Krisztus, és a szent képmása is szent, és sem erejük nem szakad ketté, sem dicsőségük nem oszlik meg, hanem a képmást érő dicsősége az ábrázolt személyé lesz. A démonok félnek a szentektől, és menekülnek még árnyékuk elől is. A képmás pedig árnyék, és azért készítem, hogy elűzze a démonokat. Ha pedig azt találnád mondani, hogy az Istennel csak elménkben kell érintkeznünk, szüntesd meg az összes testi eszközt: a fényeket, a jó illatú füstölőket, sőt magát a fennhangon mondott imádságot, az anyagból szentelt isteni misztériumokat - a kenyeret, a bort, a bérmálás olaját, a kereszt ábrázolását. Mindez anyag: a kereszt, a szivacs és a nád, az életet hozó oldalt átszúró lándzsa. Vagy szüntesd meg a vallásos tiszteletadást mindezek iránt - ami lehetetlen -, vagy a képek tiszteletét se gyalázd! Az anyag ugyanis isteni kegyelemben részesül az ábrázolt megnevezése révén. Ahogyan ugyanis önmagában a bíborcsiga meg a selyem, valamint az e kettő felhasználásával szőtt palást közönséges, és önmagában nem érdemel semmiféle megbecsülést, ha a király ölti fel, az azt felöltő személyt illető tiszteletben részesül az öltözet is. Így az anyagi alkotórészek önmagukban nem érdemelnek hódolatot, ha azonban az ábrázolt személy kegyelemmel teljes, a hitnek megfelelően részesülnek a kegyelemben azok is. Látták az Urat testi szemeikkel az apostolok, őket pedig mások, s a mártírokat ismét mások. Én is vágyom arra, hogy lelkem és testem szemeivel lássam őket, és bennük gyógyszerre tegyek szert, mivel kettősnek teremtett az Isten - s amikor látom, nem mint Istennek hódolok annak, amit látok, hanem mint tiszteletre méltó személyek tiszteletre méltó ábrázolásának. Te talán emelkedett és anyagtalan lény vagy, felülemelkedtél a testen, és testetlenként leköpöd mindazt, ami látható, én azonban, minthogy ember vagyok, testtel vagyok körülvéve, testileg is látni kívánom mindazt, ami szent, s társalogni akarok azzal. Ereszkedj le az én alacsony rendű gondolkodásomhoz, te fennkölt, hogy fennköltséged megőrizhesd. Krisztus elfogadja iránta, s hozzátartozói iránt égő vágyamat, és örül az Úr, ha tiszta szándékú szolgáját dicséret éri..."

A lakiteleki ikonfestő tábort Rausz Szilveszter ikonfestő, nyugalmazott rajztanár vezette. Jelenlétével és előadásával megtisztelte a résztvevőket Nagy Márta bizantinológus (Korai ikonfestészet. V. - VII. sz-i ikonok.), a Debreceni Egyetem docense és Feczák László kecskeméti görög katolikus paróchus (Az ikon az egyes ember és a család életében). Az elkészült műveket Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek áldotta meg a tábor utolsó előtti napján.

Megjegyzés: az ikonok mögötti falon a kiállítók egy nagy zöld színű függönyt helyeztek el, ennek színe verődik vissza ilyen sajátosan a képek aranyozott részeiről.