Hagyományos római rítusú Szentmise-2019 Június 23

Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja: Parancsolt Főünnep /Megjelenés kötelező,elmulasztása halálos bűn/

Értesítjük kedves híveinket hogy 15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában.

Várjuk kedves híveinket!

A sátán négy kedvelt taktikája

Minden mérkőzésben, így a szellemi harcban is fontos, hogy kiismerjük az ellenfél taktikáját.

1. Megtévesztés

Jézus figyelmeztetése szerint a sátán „hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). Üres ígéretekkel ámítja az embert. Azt hazudja, hogy boldogabbak leszünk, ha elkövetünk valamilyen bűnt vagy megtagadjuk az igazságot. Ám bármilyen örömet hoz is a bűn, az öröm csak egy ideig tart, azután elmúlik. Viszont szinte minden bűnös cselekvésből súlyos szenvedések fakadnak. Sokszor tapasztaljuk ezt, mégis felülünk a hitegetésnek.

Megtéveszt azzal is, hogy bonyolítja a dolgokat, különösen a gondolatainkban. Így próbálja elhomályosítani az alapvető igazságot kétes tetteinkkel kapcsolatban. Sugallatára körmönfont kibúvókat keresünk: különféle nehézségeket, kivételeket, esetleges szívfacsaró következményeket hozunk fel annak igazolására, hogy amit teszünk, helyes és jó.

A szavak manipulálásával is megtéveszt. Így lesz a magzat feldarabolása és megölése „reproduktív szabadság”, a paráznaság „együttélés”, a fajtalanság „meleg életstílus”. Ragyogó hitünk ősi bölcsessége így válik „sötétséggé” és „tudatlansággá”, a házasság több ezer éves intézményének újradefiniálása pedig a „házasság szabadságává”. A sátán csúsztatásai nyomán könnyebben mondjuk, hogy „nem olyan súlyos” az, amit Isten bűnnek nevez.

Az infomációözön is a sátáni megtévesztés eszköze. Az információ nem azonos az igazsággal. Lehet adatokat ravaszul úgy összeállítani, hogy hamis megállapításokat támasszanak alá. Lehet tényeket és számokat úgy hangsúlyozni, hogy elsikkadjanak a másik oldal igazságai. Így az önmagában igaz információ is a megtévesztés eszköze lehet. A hírközlő média és más hírforrások sokszor azzal gyakorolják leginkább a hatalmukat, amiről hallgatnak.

2. Megosztás

A sátán neve görögül diabolosz, a diaballein igéből, ami azt jelenti: szétdobálni. Jézus viszont szenvedése előestéjén azért könyörgött, hogy egyek legyünk (ld. Jn 17,22). Imája és a kereszten véghezvitt műve arra irányult, hogy megszüntesse a sátántól eredő széthúzást.

A sátán megosztó tevékenysége a saját lelkünkben kezdődik. Egymásnak feszülnek nemes, alkotó, jó szándékaink és alantas, bűnös, romboló indulataink. E küzdelemben sokszor úgy érezzük, kettészakadunk – ahogy Pál apostol írja: „nem a jót teszem, amit akarok… bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen.” (Róm 7,19-21) A benső megosztás a sátán műve. Jézus pedig a Lélek szerinti élettel ajándékoz meg, amelyben megszűnik a meghasonlás (Róm 8).

A belső egységünk elleni támadás számos külső megosztottságban gyűrűzik tovább. A széthúzást sok minden táplálja: harag, régi sérülések, neheztelés, félelelmek, félreértések, kapzsiság, gőg, erőszakosság, türelmetlenség – s a sátán alaposan kihasználja valamennyit. Azt sugallja, hogy tökéletesebb, kívánatosabb embereket keressünk; ezért aztán sokan elhagyják házastársukat, családjukat, templomi közösségüket, abban a hiú reményben, hogy máshol tökéletesebb embereket és helyzeteket találnak.

A sátán célja mindig az, hogy széthúzást idézzen elő bennünk és körülöttünk. Jó, ha felismerjük, hogy bármi miatt küzdünk másokkal, valójában egyetlen közös ellenségünk van, aki egymás ellen akar fordítani és tönkre akar tenni valamennyiünket. „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6,12) A torzsalkodók mindjárt kibékülnek, ha az ajtajuknál fegyveres rabló motoz. Vegyük észre a rablót, és tegyük félre a jelentéktelenebb viszálykodásokat!

3. Elterelés

Legfőbb célunk Isten és a ránk váró mennyei boldogság. A sátán mindent megtesz, hogy e legfőbb, igazi célunktól eltereljen. Egyeseket túlzottan a világ mulandó dolgai felé fordít: olyan elfoglaltak, hogy nincs idejük imádkozni, templomba menni, lelkileg táplálkozni, a ránk váró örök valóságra gondolni.

Másokat mulandó dolgok miatti félelelmre késztet. Ezer földi dolog miatt nyugtalankodnak, ám közben megfeledkeznek az egyetlen félnivalótól: a ránk váró ítélettől. Jézus így int: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10,28). Vagyis ha egyetlen félelmünk az, hogy el ne veszítsük Istent, akkor egyéb félelmeink megfelelő perspektívába kerülnek, sőt talán meg is szűnnek.

A sátáni elterelés lényege: jelentéktelenebb dologokra irányítja a figyelmünket, hogy ne azzal foglalkozzunk, ami igazán fontos, vagyis erkölcsi döntéseinkkel és egész életünk irányával. Mindig a legfontosabbat tartsuk hát szem előtt, és ne engedjük, hogy lényegtelen dolgokra terelődjön a figyelmünk!

4. Elkedvetlenítés

Jó, ha a keresztény ember magas célokat tűz maga elé. A sátán azonban ezt a jót is mérgezni próbálja. A magas célokhoz ugyanis hosszú út vezet. Nem jönnek azonnal a kívánt eredmények. Így a sátán kísértése nyomán könnyen türelmetlenné és szeretetlenné válunk magunkkal és másokkal szemben. Egyesek annyira elkeserednek saját maguk vagy mások miatt, hogy feladják a megszentelődésért folytatott küzdelmet. Mások elhagyják az Egyházat, amiért oly sok hibát látnak tagjaiban. (Mintha valaki otthagyná az edzőtermet, mert ott sok kövér embert lát.)

A sátán azért is tudja kedvünket szegni, mert céljaink általában nem végesek. Mindig lehet tovább fejlődni, többet tenni. Itt lép közbe a sátán. Ha ugyanis lehet többet tenni, azt úgy is felfoghatjuk, hogy mindeddig nem tettünk eleget. Ezzel próbál letörni: azt sugallja, hogy teljesíthetetlen követelményeket állítsunk magunk elé.

Olyan egyszerű dolgokkal is próbálja elvenni a kedvünket, mint a kimerültség, a mindannyiunk által megtapasztalt személyes kudarcok, gyengeségek és sok más akadály, ami hozzátartozik emberi állapotunkhoz és ahhoz, hogy bukott világban élünk, ahol korlátozottak az erőforrások.

A sátán azért akar kedvetlenné tenni és elkeseríteni, hogy feladjuk a küzdelmet. Mesterkedése ellen egyedül az alázat vértez fel. Az alázat az önmagunkkal kapcsolatos igazság elfogadása. Megtanít, hogy lassan, lépésenként haladunk előre; hogy tényleg vannak hibáink, és hogy olyan világban élünk, amely messze nem tökéletes.

Érdemes mindezt alázattal átgondolnunk. Erősebben fogunk Istenre támaszkodni, és egyre jobban fogunk bízni gondviselő segítségében. És érdemes megjegyeznünk a sátán négy gyakori taktikáját. Ha felismerjük, megtettük az első lépést, hogy le is győzzük.

párKatt.hu

Msgr. Charles Pope-nak Fr. Louis Cameli: The Devil You Don’t Know (A sátán, akit nem ismersz) című, 2011-ben megjelent könyvéről írt összefoglalója alapján

BECKET SZENT TAMÁS ÜNNEPÉN

Becket Tamás tisztelete a középkori Magyarországon igen korán elterjedt (l. erről az esztergomi Szent Tamás-prépostság történetét), ezért ereklyéi nálunk azután is megmaradtak, hogy a szent Canterburyben nyugvó csontjait VIII. Henrik 1538-ban elégettette, más emlékeit pedig megsemmisíttette.


T r i p l u m

Thomas, gemma Cantuarie primula,
fide pro tuenda cesus in ecclesia,
a divina repentina mira caritate fulgens
matutina vespertina lucis increate gratia
late tibi nova reparate;
sublimaris curia regis pro fidelitate tua;
a ruina leti bina per te liberate sunt a fece
et ab amaro malo frivolo,
a sentina serpentina gentes expiate et a viciis;
singularis nuncuparis, gratia ditatus,
super hinc perfectos et electos tu es sublimatus;
rivulo madido pie sanans egros,
preciosis generosis gemmis tumulatus aureis
modulo tumulo;
cum decore vel honore pie laureatus in celis,
inter cives celicos digne veneratus;
Thoma, nunc pro populo
stimulo tempestatis caritate fervida rogatus.


D u p l u m

Thomas, cesus in Doveria emulo lesus,
a divina repentina mira caritate fulgens
matutina vespertina lucis increate gratia;
rivulo patulo
sublimaris curia, manens in eternitate Patris;
a ruina repentina per te liberate sunt sane,
tu doctrina, medicina, serva sanitate
tremulo sub dolo,
purga a sentina serpentina gentes expiate dirige;
singularis nuncuparis, gratia ditatus,
super Remo atque Romulo tremulo
tu per sanctos et electos pie sublimatus;
merito peris, in ecclesia decora tumulatus
stimulo primulo de sancto;
in honore et decore pie laureatus,
gaudiis inter cives celicos summe veneratus;
querulo celo
sine fine manens tam beatus.

Magyar fordításban:

„Tamás, Canterbury kiváló ékköve,
aki a hit védelmezéséért ölettél meg a templomban,
aki Isten váratlan, csodás szeretetéből messze tündökölsz
reggel-este a neked visszaadott teremtetlen fény
új kegyelmével;
hűségedért felemagasztaltatol a [mennyei] király udvarába;
a halál kettős romlásából megszabadultak általad
a söpredéktől és a keserű, ízetlen almától,
megtisztultak a népek a kígyó mocskától és a bűnöktől;
különlegesnek neveztetel, kegyelemben gazdagnak,
ezért a tökéletesek és kiválasztottak fölé magasztaltattál;
aki teli patakkal kegyesen gyógyítod a betegeket,
nagyszerű, értékes ékkövekkel [díszített és] aranyozott,
tetszetős síremlékedbe eltemetve;
aki ékességgel vagy tisztelettel kegyesen megkoronáztattál a mennyben,
[s] méltó módon tiszteltetel a mennyei polgárok között;
Tamás, akit most a népért
a viharos szenvedések idején hő szeretettel kérlelünk.”

„Tamás, akit az ellenség megsebesített és megölt Doverben,
aki Isten váratlan, csodás szeretetéből tündökölsz
reggel-este a teremtetlen fény kegyelmével;
aki [véred] áradó patakja miatt
felmagasztaltatol a [mennyei] udvarba, az Atya örökkévalóságában lakozol;
a váratlan romlásából bizony megszabadultak általad,
te tudásoddal, orvosságoddal, gyógyító [erőddel] őrizd meg
a [gonosz] cselvetésétől reszkető[ket],
tisztítsd meg a népeket a kígyó mocskától [s] megtisztulva vezesd [őket];
különlegesnek neveztetel, kegyelemben gazdagnak,
te Remus és a reszkető Romulus fölé
a szentek és a kiválasztottak által kegyesen felmagasztaltattál;
méltósággal halsz meg, ékes templomban vagy eltemetve
kiváló szent kínszenvedésed alapján;
aki tiszteletben és ékességben kegyesen megkoronáztattál,
[s] örömben a mennyei polgárok között a legjobban tiszteltetel;
aki a hangzatos mennyben
örökké lakozol, oly boldogan.”

Ahhoz képest, hogy ez a rövid kis darab alig egy évszázada ismeretes, meglepően sok előadása, felvétele, sőt feldolgozása létezik (Michael Schndeiderétől vagy Gabriel Jacksonétól egészen a YouTube-on elérhető ízléstelen színházi performance-ig). Az elmúlt két évtizedben olyan együttesek vették föl repertoárjukba, mint a Hilliard Ensemble, az Orlando Consort, a Theatre of Voices és az Opus Anglicanum, a Naxos cég egy dupla CD-je pedig egyenesen az angol zenetörténet első mérföldköveként népszerűsíti Tallis, Byrd vagy Purcell művei mellett. Itt most a Hilliard Ensemble klasszikus előadásában idézzük.

Forrás: CLSMA Cancellarius

10 ÉVVEL EZELŐTT TÖRTÉNT... P. KOVÁCS ERVIN GELLÉRT SZENTBESZÉDE DR.ALÁCSI ERVIN JÁNOS LELKÉSZÜNKRŐL

Dominica in Albis, die XIII Kalendas Maii (XIX Aprilis) anno Domini MMIX, in civitate Hódmezővásárhely, cum neomysta R. D. Ervinus Iohannes Alácsi Primum Sacrificium Missae litavit

Dicsértessék
a Jézus Krisztus.
Kedves Testvéreim!

Húsvét nyolcadának örömnapjai után, ma, fehérvasárnap felidézzük a feltámadt Krisztus megjelenését apostolai előtt, mely egy héttel a feltámadás után történt, és amely megalapozta nekünk a vasárnap Úr napjaként való ünneplését. Amikor ugyanis az Egyház együtt van a feltámadás napján, ott megjelenik a Feltámadott, eloszlat minden félelmet és bánatot és Szentlelkével új erőt önt tanítványaiba. A feltámadt Urat már nem kötik a földi tér és idő törvényei, áthatol az épületek és a szívek zárt ajtaján, és még a kételkedőknek és kicsinyhitűeknek is, mint Tamásnak, felkínálja a vele való közvetlen találkozás lehetőségét. Ezért adja apostolainak a Szentlelket, hogy az ő szavának hirdetői, az ő megjelenítői legyenek minden korok és minden népek számára a világ végezetéig. „Aki titeket hallgat, engem hallgat, akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer”, továbbá az utolsó vacsorán kimondott szavai: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, nemcsak az apostolok földi életének idejére szólnak, hanem ez az isteni küldetés, ez az élő emlékezet tovább kell, hogy folytatódjék minden századokon át a föld végső határáig: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”

Ezért nagy öröm nekünk, hogy tegnap az apostolok egyik utódjának kézrátétele és imája által a mi kedves barátunk és testvérünk, főtisztelendő Alácsi Ervin János atya is részesült ebben az ajándékban, és most úgy állhat előttünk, mint második Krisztus, akinek ajka által maga az Úr szól hozzánk, és akinek kezei között újítja meg világmegváltó áldozatát a kenyér és a bor színe alatt. Ma, amikor életében először bemutatja a legszentebb áldozatot, sokévi küzdelem, szenvedés és várakozás után, sokunk imái és reményei teljesülnek. A mi Istenünk irgalmának, szeretetének és nagy hatalmának bizonyítéka a mai nap, aki minden akadályt el tud távolítani, és mindent javukra fordít azoknak, akik Benne bíznak és Őt szeretik. „Jóllaknak a te házad bőségével, és gyönyörűséged patakjából itatod őket. Mert nálad van az élet forrása, és a te világosságodban látjuk meg a világosságot” – így vall erről Ervin atya újmisés jelmondatában, a 35. zsoltár szavait idézve.


Hosszú és kalandos út megkoronázása ez a mai ünnep, amelyre visszatekintve újra meg újra megfigyelhetjük nemcsak az emberi gyarlóság és törékenység jeleit, de sokkal inkább az ezeken győzedelmeskedő isteni kegyelem legyőzhetetlen erejét, amely nem engedte Ervin atyánkat ellankadni és az Isten által neki kijelölt útról letérni. Az isteni Gondviselés elsődleges eszköze ezen az úton pedig a hagyományos római liturgia volt számára, amely által világosan megtapasztalhatta és átélhette mindazt, amit teológiai tanulmányai során hallott és olvasott az Istenről, Jézus Krisztusról, az Egyházról, a szentmiseáldozatról, a papságról, Krisztus valóságos jelenlétéről az Oltáriszentségben. Mindezek a hitigazságok ugyanis nem pusztán elméleti tételek, nem ideológia, nem elég őket értelemmel felfogni, hanem meg is kell tapasztalni, át is kell élni a liturgia szakrális légkörében, mély értelmű és ősi szimbólumaiban, gesztusaiban, szavaiban és dallamaiban. A hiteles katolikus hittartalmat nem közvetítheti bármely tetszőleges, emberek által kitalált forma, hanem csak olyan, amely a keresztény évszázadok folyamán a szent apostolok, szentéletű főpapok és teológusok munkálkodása révén szervesen jött létre, tisztult le és kristályosodott ki. Ma ünnepeljük a Szentatya megválasztásának évfordulóját. Jó alkalom ez arra, hogy hálát adjunk az Egyház és a történelem Urának, hogy Szentatyánk, XVI. Benedek pápa ezt a hagyományos liturgiát ismét felszabadította, minden papnak biztosítva a lehetőséget annak végzésére, hiszen ezt a liturgiát soha nem tiltották be. Az Egyház soha nem tiltja és nem is tilthatja be az emberemlékezetet meghaladó hagyományt. A Szentatya továbbá azt óhajtja, hogy minden pap megismerkedjék e rítussal, és hogy az a hívek számára is széleskörűen hozzáférhető legyen: e rítus, mely az elmúlt másfél évezred során annyi szentet nevelt, annyi teológiai, irodalmi, zenei, építészeti és képzőművészeti remekművet ihletett meg, hogy nélküle elképzelhetetlen lenne az európai kultúra. Ami őseinknek szent volt, az nekünk is szent kell, hogy legyen, ami nagyapáink lelki életét oly hatékonyan táplálta, az a miénket is képes lesz táplálni.


Ezért mutatja be Ervin atya első szentmiséjét ebben a rítusban, és ezért érzi magát egész papi életére vonatkozóan elkötelezve e liturgikus forma iránt, hiszen e nélkül nem indult volna meg a papi hivatás útján, és nem jutott volna el a mai napig, az Úr oltáráig. Szemináriumi neveltetése is olyan közösségben történt, amelyet az ősi rítus ápolására és terjesztésére alapított II. János Pál pápa; ennek keretében részesült az összes hagyományos, kisebb papi rendben. Negyvenévi szünet után újmisésünk volt az első magyar papnövendék, aki megkapta a tonzúrát: a hajkoronát, akit felszenteltek ajtónállóvá, felolvasóvá, ördögűzővé, akolitussá, szubdiakónussá, majd csak ezek után következett a két nagyobb rend: a diakonátus és az áldozópapság. Ugyanakkor sajnos nagyon nehéznek bizonyult neki egyszerre ragaszkodni az ősi liturgiához és a magyar hazához, hiszen végezhette volna szabadon a régi liturgiát bárhol külföldön, ha nem ragaszkodott volna annyira szeretett szülőföldjéhez, a magyar hívek között végzett lelkipásztori szolgálathoz. Itthon azonban még mindig nagyon nehezen fogadnak el egy olyan papot, aki Nagy Szent Gergely és V. Szent Pius pápa rítusához ragaszkodik, annak ellenére, hogy a fájó paphiány már veszélyezteti egyházközségeink puszta megmaradását, annak ellenére, hogy oly sokszor hangsúlyozzuk a testvériséget, a közösséget és párbeszédet, a kisebbségek és a másság elfogadását. Úgy tűnik, hogy ebben a párbeszédben és toleranciában nem minden kisebbség részesülhet. Annál nagyobb köszönet és hála illeti mindnyájunk részéről a tábori püspökséget, annak püspökét msgr. Bíró Lászlót és papjait, akik nem hagytak veszni egy értékes papi hivatást, és testvéri szeretettel felkarolták újmisésünket.

Kedves Ervin atya, Te most célba értél egy hosszú, küzdelmes út után, méltó most egy kicsit megpihennünk és ünnepelnünk. Ám ugyanekkor egy másik, még sokkal küzdelmesebb és fáradságosabb kaland kezdődik a mai napon. Ma is érvényes, hogy nem lehet nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Ha a mi örök Főpapunknak küzdenie kellett és odaadnia önmagát áldozatul a világ üdvösségéért, ezt mi sem kerülhetjük el, akik az ő papságában részesültünk. Ne kíméld hát magadat, légy pap és áldozat a rád bízott halhatatlan lelkekért, hiszen Te már nem vagy a magadé, hanem Krisztusé, aki azért tett papjává, hogy az ő népét szolgáld, hogy Róla tégy tanúságot az emberek előtt, ha kell, egészen életed odaadásáig! Mi, akik ismerünk, tanúsíthatjuk, hogy számos természetes és természetfeletti ajándékkal áldott meg a Mindenható. Ezek közül az egyik legnagyobb az, hogy mindig is fáradhatatlanul kerested az igazságot, és soha nem nyugodtál bele holmi féligazságokba, álértékekbe, mellébeszélésbe. Ezért is választottad a dogmatikát szakterületednek és szereztél belőle legmagasabb szintű képzettséget Rómában, a pápai Gergely Egyetemen. Miután a szent katolikus hitben felismerted az abszolút igazságot, („a Te fényedben látjuk az igazi fényt”) különös képességet kaptál arra is, hogy ezt a hitet érthető és világos módon továbbadd a hívőknek, de a hittől még távol járó keresőknek is. A hit igazága megszabadít és legyőz minden rosszat. Ezért mondja ma védőszented, Szent János evangélista: „Ezek megírattak, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus az Isten Fia, és hogy hívén, életetek legyen az ő nevében; mert boldogok, akik nem láttak és hittek.” Ugyancsak János mondja első levelében: „Minden, ami Istentől született, meggyőzi a világot; és ez a győzelem, mely meggyőzi a világot, a mi hitünk. Ki az, aki meggyőzi a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” Győzd meg hát a világot hiteddel, életeddel, világos tanításoddal, de leginkább a Krisztus által alapított szentségek buzgó kiszolgáltatásával, és mindenekelőtt a szentmiseáldozat napi bemutatásával. A papnak, bár önmagában bűnös és gyarló ember, olyan méltóság és hatalom adatott, mely az angyalokét is felülmúlja: ő meg tudja jeleníteni Krisztust a földön. Meg tudja újítani az ő áldozatát. Meg tudja szabadítani embertársait a legszörnyűbb bajtól: a kárhozatra vivő bűntől, hiszen Krisztus megígérte neki: „akinek megbocsátod bűneit, az bocsánatot nyer”. Bármilyen messzi sivatagba küld a sors, bármilyen nyomorúságos körülmények közé, ahol megjelensz Te, Krisztus papja, ott lehullnak a bűn bilincsei, onnan menekül a pokol, és a feltámadott Krisztus megjelenése a legszentebb áldozatban virágzó kertté varázsolja az emberi szívek sivatagját. A pap feladata lehozni a mennyet a földre. Ezért mondhatjuk Szent Pio atya szavaival, hogy a világ inkább meg tudna lenni nap nélkül, mint szentmise és az azt bemutató pap nélkül. A szentmise a világmindenség legértékesebb kincse, és ezt a kincset tegnap Rád bízta Teremtő Istened. Légy méltó erre az ajándékra és légy mindig hálás érte! Ne félj hát a tövisektől, az előtted álló szakadékoktól és a rád leselkedő vadállatoktól, hiszen Veled van Az, akinek megadatott minden hatalom a mennyben és a földön, a Bárány, akit megöltek, de él, Aki önmaga feláldozásával legyőzte a világot! Az ő szeretete feltétel nélküli, az ő hűsége örökké megmarad. Hiszen megesküdött az Úr, és meg nem bánja: „Pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint.”

Az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.


Bejegyezte: Szent Mihály Laikus Káptalan római katolikus világiak oldala - http://capitulumlaicorum.blogspot.com/

SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA - főünnep

SZENT ATANÁZ HITVALLÁSA

A legalapvetőbb katolikus imádságok közé tartozott, mára mégis szinte teljesen feledésbe merült a Szent Atanáz alexandriai püspöknek tulajdonított, de máig vitatott eredetű hitvallás, az ún. Quicumque vagy Symbolum Athanasianum/sancti Athanasii. A zsinati dokumentumok stílusában megfogalmazott szöveg a Szentháromság és a megtestesülés misztériumát tárgyalja. Az V. században valószínűleg már létezett, első közvetlen bizonyságunk róla a 633-as Toledói Zsinatról való. A teológiai kontextusnál is nagyobb jelentőséget adott neki, hogy a római zsolozsma reggeli hórájában, a prímában több mint ezer éven át minden vasár- és ünnepnap elénekelték. Éneklése a pszalmódia lezárásaképpen úgy történt, mint a többi zsoltáré, azaz antifóna alatt, zsoltártónuson. Tudunk olyan rítusról (Sarum), amelyben nemcsak különlegesen hosszú és díszes antifónája emelte ki, hanem az is, hogy a Benedictushoz és a Magnificathoz hasonlóan ünnepélyes tónuson énekelték. Az Atanáz-hitvallás annyira alapvetőnek számított, hogy a reformáció idején a protestáns felekezetek is átvették, számos hagyományos fordítása és parafrázisa készült. Az imádság sorsa akkor pecsételődött meg, amikor XXIII. János pápa 1960-as rubrikareformja során kiiktatta a vasárnapi príma szokott rendjéből, és egyedül Szentháromság vasárnapján tartotta meg (vö. Novus Codex Rubricarum 203). Két évvel később a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű liturgikus konstitúciója kifejezetten megszüntette a prímát, így a Quicumque is eltűnt a liturgiából. Kevesen tudják, hogy az Éneklő Egyház római katolikus népénektár, amelynek a közelmúlt nehéz évtizedeiben a katolikus hagyomány annyi értékének nyílt vagy leplezett átmentését köszönhettük, az Atanáz-hitvallást is fönntartotta. A könyv szinte elrejtve, a tartalomjegyzékből és a mutatókból sem azonosítható helyen, az „Imádságok és elmélkedések az egyházi évre és az ünnepekre” című rész évközi szakaszának elején (1132—1135.) közli a hitvallás Pázmány Péter imakönyvéből vett fordítását. Hogy e lappangó, mégis létező szövegre fölhívjuk a figyelmet és használatát különösen a mai napon mindenkinek ajánljuk, alább közöljük ezt a magyar változatot, utána pedig latin eredetijét, mindkét esetben a liturgikus megszólaltatásnak megfelelő, zsoltárszerű tagolásban.

Aki üdvözülni akar, *
mindenekelőtt szükséges, hogy a katolikus hitet tartsa;
Melyet ha valaki épen és felbonthatatlanul nem tart, *
kétségkívül örökre elvész.
Ez pedig a katolikus hit: *
hogy tiszteljünk egy Istent a Szent Háromságban
és Szent Háromságot az egyességben;
Sem a személyeket egybe nem elegyítvén, *
sem a természetet el nem választván.
Mert más az Atyának személye, más a Fiúé, *
más a Szentléleké;
De az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek egy az istensége, *
egyenlő a dicsősége, egyenlőképpen örökkévaló a felsége.
Amilyen az Atya, olyan a Fiú, *
olyan a Szentlélek.
Nem-teremtett az Atya, nem-teremtett a Fiú, *
nem-teremtett a Szentlélek.
Mérhetetlen az Atya, mérhetetlen a Fiú, *
mérhetetlen a Szentlélek.
Örökkévaló az Atya, örökkévaló a Fiú, *
örökkévaló a Szentlélek;
És mindazonáltal nem három örökkévaló, *
hanem egy örökkévaló;
Miképpen nem három nem-teremtett, sem három mérhetetlen, *
hanem egy nem-teremtett és egy mérhetetlen.
Hasonlóképpen: mindenható az Atya, mindenható a Fiú, *
mindenható a Szentlélek;
És mindazonáltal: nem hárman a mindenhatók, *
hanem egy a mindenható.
Azonképpen: Isten az Atya, Isten a Fiú, *
Isten a Szentlélek;
És mindazonáltal: nem hárman istenek, *
hanem egy az Isten.
Azonképpen: Úr az Atya, Úr a Fiú, *
Úr a Szentlélek;
És mindazonáltal: nem három úr, *
hanem egy Úr;
Mert miképpen a keresztényi igazság kényszerít,
hogy külön mindenik személyt Istennek és Úrnak valljuk, *
úgy a katolikus isteni tudomány tiltja,
hogy három istent vagy három urat mondjunk.
Az Atya senkitől sem alkottatott, *
sem teremtetett, sem született.
A Fiú csak az Atyától vagyon: *
nem alkottatott, sem teremtetett, hanem született.
A Szentlélek az Atyától és a Fiútól vagyon: *
nem alkottatott, sem teremtetett, sem született, hanem származott.
Egy azért az Atya, és nem hárman vannak atyák,
egy a Fiú, nem hárman vannak Fiúk, *
egy a Szentlélek, nem hárman vannak a lelkek;
És ebben a Szent Háromságban semmi sincs elébb vagy utóbb,
sem nagyobb és kisebb, *
hanem a három személy egyenlőképpen örökkévaló
és egymáshoz képest egyenlő.
Úgy, hogy amint előbb mondtuk: *
mindenikben az egység a háromságban,
és a háromság az egységben tisztelendő legyen.
Aki azért üdvözülni akar, *
ilyen értelemben gondolkodjék a Szentháromságról;
De szükséges az örök üdvösséghez az is, *
hogy igaz hittel higgyen Urunk, Jézus Krisztus megtestesüléséről is.
Ez azért az igaz hit: hogy higgyük és valljuk, *
hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus Istennek Fia, Isten és ember.
Isten: időnek előtte, az Atyának lényegi valójából született, *
és ember: az anyának valójából időben született.
Tökéletes Isten, tökéletes ember: *
értelmes lélekből és emberi testből áll.
Egyenlő az Atyával istensége szerint, *
kisebb az Atyánál embersége szerint;
Noha Isten és ember, *
mindazonáltal nem kettő, hanem csak egy a Krisztus.
Egy pedig: nem az istenségnek testté változásával, *
hanem az emberi természetnek Istenhez való felvételével.
Egy nem a természeteknek egybeelegyítése által, *
hanem az egy személyben való egysége által.
Mert miképpen az értelemmel bíró lélek és test egy ember, *
úgy az Isten és ember: egy Krisztus.
Ő üdvösségünkért szenvedett, poklokra szállott, *
harmadnapra halottaiból feltámadott.
Felment mennyekbe, ül a mindenható Atyaistennek jobbján, *
onnan leszen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat;
Kinek eljövetelére minden embernek fel kell kelni testükkel együtt, *
és számot kell adni tulajdon cselekedeteikről;
És akik jót cselekedtek, örök életre mennek, *
akik pedig gonoszt, örök tűzre.
Ez a katolikus hit, *
melyet ha valaki híven és állhatatosan nem hisz,
üdvösségre nem juthat.

Quicúmque vult salvus esse, *
ante ómnia opus est, ut téneat cathólicam fidem;
Quam nisi quisque íntegram inviolatámque serváverit, *
absque dúbio in ætérnum períbit.
Fides autem cathólica hæc est: *
ut unum Deum in Trinitáte et Trinitátem in Unitáte venerémur;
Neque confundéntes persónas, *
neque substántiam separántes.
Alia est enim persóna Patris, ália Fílii, *
ália Spíritus Sancti;
Sed Patris et Fílii et Spíritus Sancti una est divínitas, *
æquális glória, coætérna maiéstas.
Qualis Pater, talis Fílius, *
talis Spíritus Sanctus.
Increátus Pater, increátus Fílius, *
increátus Spíritus Sanctus.
Imménsus Pater, imménsus Fílius, *
imménsus Spíritus Sanctus.
Ætérnus Pater, ætérnus Fílius, *
ætérnus Spíritus Sanctus;
Et tamen non tres ætérni, *
sed unus ætérnus;
Sicut non tres increáti nec tres imménsi, *
sed unus increátus et unus imménsus.
Simíliter omnípotens Pater, omnípotens Fílius, *
omnípotens Spíritus Sanctus;
Et tamen non tres omnipoténtes, *
sed unus omnípotens.
Ita Deus Pater, Deus Fílius, *
Deus Spíritus Sanctus;
Et tamen non tres Dii, *
sed unus est Deus.
Ita Dóminus Pater, Dóminus Fílius, *
Dóminus Spíritus Sanctus;
Et tamen non tres Dómini, *
sed unus est Dóminus;
Quia sicut singillátim unamquámque persónam Deum ac Dóminum confitéri Christiána veritáte compéllimur, *
ita tres Deos aut Dóminos dícere cathólica religióne prohibémur.
Pater a nullo est factus, *
nec creátus nec génitus.
Fílius a Patre solo est, *
non factus nec creátus, sed génitus.
Spíritus Sanctus a Patre et Fílio, *
non factus nec creátus nec génitus, sed procédens.
Unus ergo Pater, non tres Patres, unus Fílius, non tres Fílii, *
unus Spíritus Sanctus, non tres Spíritus Sancti;
Et in hac Trinitáte nihil prius aut postérius, nihil maius aut minus, *
sed totæ tres persónæ coætérnæ sibi sunt et coæquáles.
Ita, ut per ómnia, sicut iam supra dictum est, *
et Unitas in Trinitáte et Trínitas in Unitáte veneránda sit.
Qui vult ergo salvus esse, *
ita de Trinitáte séntiat;
Sed necessárium est ad ætérnam salútem, *
ut incarnatiónem quoque Dómini nostri Iesu Christi fidéliter cre­dat!
Est ergo fides recta, ut credámus et confiteámur, *
quia Dóminus noster Iesus Christus, Dei Fílius, Deus et homo est.
Deus est ex substántia Patris ante sǽcula génitus, *
et homo est ex substántia matris in sǽculo natus.
Perféctus Deus, perféctus homo *
ex ánima rationáli et humána carne subsístens.
Æquális Patri secúndum divinitátem, *
minor Patre secúndum humanitátem;
Qui licet Deus sit et homo, *
non duo tamen, sed unus est Christus.
Unus autem non conversióne divinitátis in carnem, *
sed assumptióne humanitátis in Deum.
Unus omníno non confusióne substántiæ, *
sed unitáte persónæ.
Nam sicut ánima rationális et caro unus est homo, *
ita Deus et homo unus est Christus;
Qui passus est pro salúte nostra, descéndit ad ínferos, *
tértia die resurréxit a mórtuis.
Ascéndit ad cælos, sedet ad déxteram Dei Patris omnipoténtis, *
inde ventúrus est iudicáre vivos et mórtuos;
Ad cuius advéntum omnes hómines resúrgere habent
cum corpó­ri­bus suis, *
et redditúri sunt de factis própriis ratiónem;
Et qui bona egérunt, ibunt in vitam ætérnam, *
qui vero mala, in ignem ætérnum.
Hæc est fides cathólica, *
quam nisi quisque fidéliter firmitérque credíderit,
salvus esse non póte­rit.

Forrás: Szent Mihály Laikus Káptalan - http://capitulumlaicorum.blogspot.com