Európának nem a pénzügyi válság, hanem az erkölcsi, etikai válság a
legnagyobb gondja – mondja az első meglepő mondatot Lakatos Zsolt, a
Széchenyi Bank üzleti vezérigazgató–helyettese. Aztán jön a következő:
a gyermekvállalás cseppet sem anyagi kérdés, de a boldogság sem az.Ismer más olyan bankárt, akinek hasonló méretű családja van?Olyat éppen nem, akinek 13, de nagycsaládost többet is, nem olyan nagy ritkaság ez.
Eredetileg is így tervezték, vagy menet közben alakult így?Soha
nem terveztük. Katolikusok vagyunk, egy döntésünk volt mindössze: akit
Isten ad, azt elfogadjuk. Nem vagyunk „gyerekgyárosok”.
Nagycsaládból jönnek?Nekem
egy húgon van, a nejemék viszont kilencen voltak testvérek, ő nyilván
látta, mi a sok gyermek előnye illetve hátránya, de nem a gyermekszámon
van a hangsúly, hanem az elven, hogy elfogadjuk a gyermekeket.
Kórházban szültek?Persze.
Ebben nagyon konzervatívak vagyunk, eszünkbe sem jutott, nem is fog az
otthonszülés. Nekem az I. kerületből is stresszt jelent eljutni a
János-kórházba, nemhogy otthon szüljünk.
Volt apás szülés?Ha apásnak lehet tekinteni, hogy kint várakoztam, akkor igen.
Mennyire más az első és a tizenkettedik gyerek születése?Huszonnégy
évesen az ember még gyerek, fel sem nagyon fogtam akkor, később azt
hiszem, sokkal jobban örültem annak, hogy van egy új élet, egy új
teremtmény.
Ma finoman szólva sem divat a nagycsalád, sokan ezt a gazdasági válsággal, a kiszámíthatatlansággal magyarázzák. Ön mivel?Nekünk az a tapasztalatunk, hogy
minél több gyermekünk született, annál jobban éltünk.
Fél panelben – egyik fele a miénk, a másik a húgomé volt – kezdtem a
feleségemmel, ma egy szép, tágas lakásban élünk az I. kerületben. Mindig
volt, ami tovább lendített.
Folyamatosan tapasztaltuk az Isten gondoskodását.Bankárként
talán furcsa ezt mondani, de azt gondolom, óriási baj, hogy minden az
anyagiakon mérünk le. Van egy gazdasági válság Európában, de ez a válság
valójában erkölcsi. Ebből fakad a gazdasági válság. Pénz, pénz, pénz,
ennyit hallani, de nagyon kevesen boldogok, mert a pénz miatt mindenki
magának él, holott az embert az Isten arra teremtette, hogy szeresse a
másikat és ebben a szeretetben valósul meg az ember. ezt nagyon
tapasztalom saját magamon is, de ebben is segít a nagycsalád, hogy
kizökkentsen ebből a magam körül forgok és csak az üzlet a fontos
mentalitásból. Amire egyébként könnyen hajlamos vagyok.
Hajlamosak
vagyunk azt hinni, milyen nehéz nekünk most, nem tudjuk felnevelni a
gyerekeket, de gondoljunk már bele: a világháborúk alatt például sokkal
több gyerek született, pedig akkor nem a bankok vették el a lakásokat,
hanem egyszerűen lebombázták őket. Nem volt kecmec, akár 13 évesen
dolgozni kellett.
A gyerekei egyetértenek ezzel, amikor például nem kapják meg a legújabb focicipőt?Persze,
ha a gyerekeimet megkérdezi, feltehetően azt mondják majd, nem lesz sok
gyerekük, de ez teljesen normális. Természetes, hogy egy tizenhat éves
gyerek nem arra készül, hogy tizenkét gyereke lesz, nem is kell neki
ilyeneken gondolkodnia. Egész nap azt hallja, hogy valaki sír, valakit
be kell pelenkázni, de a hit átadásával megkapja a fontos értékeket.
Ezek nem most, kamaszkorban fognak „meglátszani” rajta, hanem később.
Soha nem fordult meg a fejében, mi lesz, ha nem tud enni adni a gyerekeinek?Nem.
Ezen agyalni kár. Megpróbálunk a mában élni, ma ez van és kész. Ha nem
lenne jó munkám, akkor is ennyi gyerekünk lenne, mert ez korántsem
anyagi kérdés. Aki pénzben méri a lehetőségeit, az sohasem válhat
boldoggá, az arra vágyik, hogy több és több legyen, mert majd akkor lesz
jó. Ez nem így működik: most, a jelenben kell jónak lennie.
Mi a munkamegosztás a családban?A
nejem végzi a nehéz munkát. Otthon lenni a gyerekekkel sokszor nagyon
monoton, embert próbáló feladat: etetni, pelenkázni, szervezni
mindenkinek az életét, az ovit, a sulit, a különórát stb.
Megtörténik, hogy mindenki egyszerre otthon van?Most
még viszonylag gyakori, általában kora reggel és késő este, illetve a
hétvégéken. Ez nyilván ritkulni fog, ahogy egyre nagyobbak lesznek, de
ez normális.
Jut elég idő minden gyermekükre?
Nem tudom, mi az elég.
Ma hajlamos mindenki agyonfoglalkozni és agyonfoglalkoztatni a gyerekét, de ez nem jó. Foglalkoznak
egymással is eleget, szociálisan érzékenyek, nagyon nyitottak lesznek.
Egy gyerek, aki azt látja, minden az övé, mindenki vele foglalkozik,
nagyon meg fog lepődni, amikor rájön, a világ nem ilyen. Amit mi nem
tudunk időben rájuk fordítani, azt egymástól megkapják. Van harc
rendesen, de szükségben összezárnak. Így volt ez, amikor Barnabás fiunk
leukémiás volt, mindenki izgult érte.
Ha reklámoznia kellene a nagycsaládot, mit mondana?Nem
nagyon tudnék mást mondani, mint hogy a legnagyobb boldogság élni az
Isten akaratában, tapasztalni, hogy van Valaki, az Isten, aki úgy
szeret, ahogy vagyok és ezt a szeretetet tovább kell adni. Nem a sok, és
nem a kevés gyerektől lesz valaki boldog. A férjnek és a feleségnek
kell boldognak lennie, ha ez egy gyerekkel megy, akkor úgy, ha
tucatnyival, akkor úgy.
Maguk párként is boldogok?Igen.
Az biztos, hogy össze kellett csiszolódnunk. Mindketten elég impulzív
személyiségek vagyunk, a nejem sem egy „igen-igen”–típusú nő, hanem
kőkemény, meg kellett értenünk egymást. Meg kellett tanulnunk
megbocsátani, azaz tapasztalni, hogy Krisztus jelen van a házasságunkban
és mindegyikünknek megbocsát. Mert e nélkül képtelenek vagyunk a
másiknak megbocsátani, ha nem tapasztalod, hogy neked is, mint bűnösnek
megbocsátottak, akkor te sem leszel képes megbocsátani.
Mert a
házasság csak megbocsátással működik. Nem úgy, hogy nagylelkűen azt
mondom, hogy igazad van, de közben tartom magam a véleményemhez, hanem
úgy, hogy valóban belátom, hogy nem vagyok jobb a másiknál, sőt nagyon
sokszor rosszabb vagyok. De ez egy nagy harc, ami életünk végéig tart.