A Dr.
Batthyány-Strattmann László Orvoskör Közhasznú Egyesület vállalva
névadója szellemi és lelki örökségének megőrzését, ápolását, meghirdeti a
"BOLDOG LÁSZLÓ ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATOT".
Boldog Batthyány-Strattmann László a "szegények orvosa" időt és pénzt nem sajnálva önzetlenül gyógyította és segítette a betegeit. Napjainkban egyre inkább szükség van olyan elkötelezett, az egészségügyben tanuló fiatalokra, akik vállalják azt a szellemiséget, ami Boldog László orvosi és családi életében példásan megmutatkozott. Ezért lehetőséget kívánunk adni azoknak a fiataloknak, akik meg akarják ismerni Boldog László életét és az ő
nyomdokaiban járva kívánnak hasznos tagjaivá válni az egészségügyben dolgozók nagy családjának.
Az ösztöndíj elnyerésére pályázatot nyújthat be, aki a következő feltételeknek együttesen megfelel:
●
Államilag elismert magyar egészségügyi felsőoktatási intézmény teljes
idejű nappali egységes osztatlan képzésben résztvevő orvos, fogorvos
vagy gyógyszerész hallgató
●
Tanulmányait legalább a pályázat beadása előtt egy éve már megkezdte,
tehát a félévi és az év végi tanulmányi eredményeiről fénymásolatban
számot tud adni, hagyományos átlag tekintetében pedig mindkét félévben
legalább jó (4,00) minősítéssel bír
● Plébánosi (katolikus) / lelkészi (protestáns) és szaktanári / oktatói ajánlással rendelkezik
●
Motivációs levél elkészítése, amelyben leírja a pályázó, hogy mit
jelent neki Batthyány-Strattmann László példája; az egészségügy
területén hol és miben látja a fontosabb teendőket; milyen karitatív
szerepet vállalna a betegek ellátásában stb.
● Sikeres pályázat elnyerése esetén a Pályázó vállalja, hogy
a
Dr. Batthyány-Strattmann László Orvoskör Közhasznú Egyesület által
szervezett programokon évente legalább háromszor részt vesz, és legalább
egyszer választott témában rövid beszámolót tart
A pályázathoz kötelezően csatolandó dokumentumok:
● Aktív hallgatói jogviszony igazolása
● Az elmúlt 2 félév tanulmányi eredményének igazolása
● Plébánosi / lelkészi ajánlás
● Felsőoktatási szaktanári / oktatói ajánlás
● Motivációs levél
Ebben az évben a következő ösztöndíjakat hirdetjük:
● Első díj: 150.000 Ft
● Második díj: 100.000 Ft
● Harmadik díj: 50.000 Ft
A pályázat beadási határideje: 2025. december 15.
A nyerteseket 2026. január 15-ig írásban értesítjük.
Az ünnepélyes eredményhirdetés és az ösztöndíjak átadása várhatóan februárban történik.
A pályázatot elektronikus levél formában kell beadni a következő címre:

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése