Krisztusban szeretett testvérek!
Előre mondom: Hűséges vagyok Őszentségéhez, Ferenc pápához. Hűséges vagyok a mindenkori pápához, mert Isten rendelése szerint ő Szent Péter utóda, és ahol Péter, ott az Egyház. De ez nem jelenti azt, hogy nem állok értetlenül az elmúlt bő hat év történései előtt! Hiszen az ember sokáig keresi a szavakat, amikor látja, hogy Róma püspöke, "vicarius Christi", Szent Péter utóda, "servus servorum Dei" milyen döntéseket hoz, milyen nyilatkozatokat tesz. Keresem a miérteket? Neki a legfontosabb feladata - amiért egyszerre néz rá egymilliárd ember -, hogy erősítse a hitben a katolikus testvéreket, őrízze és tanítsa a Jézus Krisztusba vetett hitet! Ezért nézek felé én is, ezért figyelek rá akkor, amikor a hitet támadás éri! Figyelek és várom, hogy erősítsen meg a hitben, és kiállásával is adjon erőt a tanítás védelmezésére! Figyelek rá, és várom, hogy adjon határozott megerősítést nekünk! Lámpásként világítson, őrízze és óvja a krisztusi tanítást! Krisztus helytartójaként, a hit legfőbb védelmezőjeként adjon világos irányt, mutassa meg a világnak, hogy a katolikus hit, katolikus tanítás nem változott, mert időtlen! Figyelek és várom, hogy mit tesz Őszentsége! Ahogy választott jelmondatom is tanítja: "Kiállok őrhelyemre, megvetem lábamat a sáncon, és figyelek, hogy lássam: mit szól majd hozzám." (Hab 2,1) Ahogy a próféta várta Isten válaszát, úgy én is várom Őszentsége válaszát a hitet ért támadások esetén! Várom, hogy rendet tegyen a hitbéli és liturgikus eltévelyedések között! Várom, hogy határozottan utat mutasson abban a kuszaságban, ami manapság a Katolikus Egyházon belül tapasztalható! És még sorolhatnám, hogy miért tekintek Őszentségére és, hogy mit vár tőle a hívő katolikus lélek! Addig is mi tudunk tenni?
Hívő katolikusként először is minden nap többször tudatosítom magamban bűnös voltomat. Ez nem pesszimizmus, és korántsem jelenti, hogy életúnt lennék! Sőt, hitem alapja, hogy úgy imádkozom a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, hogy először is az irgalmát kérem, mint bűnös ember. Imádkozzuk minden nap a rózsafüzért! Én is ezt teszem. Ezen kívül naponta többszázszor elmondom a Jézus-imát: Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!
A Jézus-ima ebben a formában ortodox testvéreink és a keleti rítúsú katolikus testvéreink ősi imája. Ám ortodox testvéreink mégsem tulajdonítják csak a magukénak, egyáltalán nem sajátítják ki! Sőt, ez az ima a nyugati kereszténységben is létezett kb. a XIV. századig. Tehát ez az ima nagyon nagy kincse a kereszténységnek! Ez egy olyan hitvallás, amelynek alapja annak a beismerése, hogy bűnös ember vagyok! Ha egy katolikus keresztény embernek nem ez az első, és nem erről a talajról akar "elrugaszkodni" a Szentháromság felé, akkor baj van a lélekkel, baj van a hitével. Már az elején...
Hiszek abban - katolikusként, de főleg kármelitaként is! -, hogy a katolikus embernek, léleknek szemlélődőnek kell lennie! Ezért is tölt el mély fájdalommal és nagy zavarodottsággal Őszentségének a magatartása, mellyel a szemlélődő rendekbe jelenkező fiatalok lelkületét pellagianus (nem igazán érzem az ő kontextusában a "pellagianus" jelzőt odaillőnek, de értem mire gondolt) merevségnek minősítette. Egy nagy gondolkodó mondta, hogy ha a szemlélődő, remete rendek elvesznek, vagy mert kihalásra ítélik őket, vagy mert nem lesz utánpótlás, akkor az a vég lesz a Római Katolikus Egyház számára (Itt nem Karl Rahner híressé vált mondatára gondolok!). Pedig Jézus világosan és egyértelműen megfogalmazta és kimondta: "Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha." (Lk 10, 42) Egyébként eleinte értetlenül, majd kissé megbotránkozva, aztán lehiggadva már inkább keserédes egykedvűséggel "szemlélem" azokat a papokat, teológusokat, akik valamilyen megfogalmazhatatlan egyenlőségesdi kedvéért igazolni próbálják teológiájukat. "Mária a jobbik részt választotta." Ez annyira egyértelmű, hogy nem is kell tovább ragozni. Bármilyen kísérlet, mellyel Jézus egyértelmű szavait kifordítják, mellyel teljesen egyenértékűnek állítanák be a két cselekvésformát, teljesen értelmetlen.
A II. Vatikáni Zsinat óta folyik a Római Katolikus Egyházban a deszakralizálás, a szekularizáció. Igyekeznek eltűntetni a szent dolgokat, főleg úgy, hogy amit csak lehet profanizálnak.
Például hogy történhet meg az, hogy olyan embernek is kiszolgáltatjuk az Oltáriszentséget, aki nem katolikus (Látjuk ezt, amikor a német papok egy része, súlyos törvénytelenséget, abúzust elkövetve, a szentárldozáshoz engedik a katolikus fél evangélikus házastársát!)?! Egészen egyszerűen nem vesznek tudomást arról, hogy a szóban forgó evangélikus házastárs nem járult a bűnbánat szentségéhez, nem hiszi Jézus Krisztus valóságos jelenlétét a Szentostyában (Valamilyen módon csak a vétel pillanatában hiszik a valóságos jelenlétet az evangélikusok.)!!! Tehát egy ember, a pap, szubjektív módon dönt arról, amiben objektív módon kellene eljárnia! Úgy, ahogy azt a dogmáink, hitigazságaink tanítják és ahogy azt a liturgikus előírások is követelik! De nem, ő úgy gondolja - hiszen a pápa is ezt mondja -, hogy kiszolgáltathatja minden további nélkül az Oltáriszentséget ennek az evangélikus embernek! Csak mert a házastársa katolikus, és annyira fáj a szívük azért, hogy együtt áldozhassanak. Olyan aranyosan kérik, és annyira cuki, hogy együtt akarnak áldozni! Vagy ki tudja mi jár a pap fejében? Egyszerre millió kérdés tolódik fel a hívő katolikusban: Miért van a hitünk, miért kell éveket várni a katolikusoknak is az első áldozásra, ha az evangélikusoknak csak úgy lazán kiszolgáltathatjuk? Mi ez, ha nem gyengítése a szakrálisnak? Mi ez, ha nem komolytalanná tétele, kiüresítése a legnagyobb szentségünknek?! Miért tette ezt az, akinek a hit legfőbb védelmezőjének kellene lennie?
Azt mondja Szíriai Szent Izsák, hogy a bölcsességnek két vége van: az egyik vége az istenfélelem, a másik vége pedig az istenszeretet. Istenfélelem, szemlélődés, eggyéválás Istennel. Ez a misztika útja. Ám, ha nem féljük az Istent, ha nem "rendülünk meg " Tőle, ahogy egyik nagy példakép, Barsi Balázs atya mondja, akkor nem értjük a helyes és valós kapcsolatot Isten és ember között! Nem értjük a lényeget! Ráadásul ott az ember a saját igényeihez alakítja a hitet! És így abban a hitben hiába keressük Istent, mert nincs benne! Nincs ott!
Nekünk tisztában kell lennünk Isten felfoghatatlanságával, azzal a ténnyel - és ez dogma, tehát hisszük teljes erőnkból, teljes szívünkből katolikus hittel -, hogy Isten mindig több mint amit megismertünk róla, vagy elgondolunk felőle. Szent Tamás szerint e felfoghatatlanság a hit titka!
Ám, ha valaki emberi szinten kezeli ezeket a valóságokat, ha valaki az ember igényeihez faragja, alakítja a katolikus tanítást és liturgiát, akkor az már nem istenhit, az már nem katolikus hit, hanem egy emberi gesztus lesz a márik ember felé. Akkor azt már csak emberi gesztusok, szívességek, udvariasságok - és sorolhatnám - sorozatának, folyamatának nevezhetjük!
Kedves Testvérek! Ma ezt látjuk és tapasztaljuk minden nap! Emberi igények, társadalmi folyamatok élére állnak papok, vatikáni szóvívők, pűspökök, bíborosok! Az igazi, mély, katolikus hit a hallgatásból, az Isten előtti megrendülésből, istenfélelemből, csendes (!) szentségimádásokból, mély, Istennel egyesülő imákból, a hitigazságok megvallásából, megéléséből ered és építkezik!!! Nem pedig az emberi igényekhez történő alkalmazkodásokból, nem a rossz értelemben gyakorolt szeretetből, nem a hangos, dicsőítésnek álcázott magamutogatásból!!!
Hiszem, hogy hamarosan véget ér az Egyházon belüli liberális, relativista, progresszív vonal befolyása és újra a katolikus hithez hűséges vonal befolyása fog érvényesülni. Hiszem, hogy akkor majd rövid időn belül helyre állítjuk a károkat és csak rossz álom lesz ez az eszement protestantizáló, elvilágíasító, liberális, relativista időszak!
Ámen
Forrás: Őrangyal- Katolikus hitvédelem FB oldal
Előre mondom: Hűséges vagyok Őszentségéhez, Ferenc pápához. Hűséges vagyok a mindenkori pápához, mert Isten rendelése szerint ő Szent Péter utóda, és ahol Péter, ott az Egyház. De ez nem jelenti azt, hogy nem állok értetlenül az elmúlt bő hat év történései előtt! Hiszen az ember sokáig keresi a szavakat, amikor látja, hogy Róma püspöke, "vicarius Christi", Szent Péter utóda, "servus servorum Dei" milyen döntéseket hoz, milyen nyilatkozatokat tesz. Keresem a miérteket? Neki a legfontosabb feladata - amiért egyszerre néz rá egymilliárd ember -, hogy erősítse a hitben a katolikus testvéreket, őrízze és tanítsa a Jézus Krisztusba vetett hitet! Ezért nézek felé én is, ezért figyelek rá akkor, amikor a hitet támadás éri! Figyelek és várom, hogy erősítsen meg a hitben, és kiállásával is adjon erőt a tanítás védelmezésére! Figyelek rá, és várom, hogy adjon határozott megerősítést nekünk! Lámpásként világítson, őrízze és óvja a krisztusi tanítást! Krisztus helytartójaként, a hit legfőbb védelmezőjeként adjon világos irányt, mutassa meg a világnak, hogy a katolikus hit, katolikus tanítás nem változott, mert időtlen! Figyelek és várom, hogy mit tesz Őszentsége! Ahogy választott jelmondatom is tanítja: "Kiállok őrhelyemre, megvetem lábamat a sáncon, és figyelek, hogy lássam: mit szól majd hozzám." (Hab 2,1) Ahogy a próféta várta Isten válaszát, úgy én is várom Őszentsége válaszát a hitet ért támadások esetén! Várom, hogy rendet tegyen a hitbéli és liturgikus eltévelyedések között! Várom, hogy határozottan utat mutasson abban a kuszaságban, ami manapság a Katolikus Egyházon belül tapasztalható! És még sorolhatnám, hogy miért tekintek Őszentségére és, hogy mit vár tőle a hívő katolikus lélek! Addig is mi tudunk tenni?
Hívő katolikusként először is minden nap többször tudatosítom magamban bűnös voltomat. Ez nem pesszimizmus, és korántsem jelenti, hogy életúnt lennék! Sőt, hitem alapja, hogy úgy imádkozom a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, hogy először is az irgalmát kérem, mint bűnös ember. Imádkozzuk minden nap a rózsafüzért! Én is ezt teszem. Ezen kívül naponta többszázszor elmondom a Jézus-imát: Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!
A Jézus-ima ebben a formában ortodox testvéreink és a keleti rítúsú katolikus testvéreink ősi imája. Ám ortodox testvéreink mégsem tulajdonítják csak a magukénak, egyáltalán nem sajátítják ki! Sőt, ez az ima a nyugati kereszténységben is létezett kb. a XIV. századig. Tehát ez az ima nagyon nagy kincse a kereszténységnek! Ez egy olyan hitvallás, amelynek alapja annak a beismerése, hogy bűnös ember vagyok! Ha egy katolikus keresztény embernek nem ez az első, és nem erről a talajról akar "elrugaszkodni" a Szentháromság felé, akkor baj van a lélekkel, baj van a hitével. Már az elején...
Hiszek abban - katolikusként, de főleg kármelitaként is! -, hogy a katolikus embernek, léleknek szemlélődőnek kell lennie! Ezért is tölt el mély fájdalommal és nagy zavarodottsággal Őszentségének a magatartása, mellyel a szemlélődő rendekbe jelenkező fiatalok lelkületét pellagianus (nem igazán érzem az ő kontextusában a "pellagianus" jelzőt odaillőnek, de értem mire gondolt) merevségnek minősítette. Egy nagy gondolkodó mondta, hogy ha a szemlélődő, remete rendek elvesznek, vagy mert kihalásra ítélik őket, vagy mert nem lesz utánpótlás, akkor az a vég lesz a Római Katolikus Egyház számára (Itt nem Karl Rahner híressé vált mondatára gondolok!). Pedig Jézus világosan és egyértelműen megfogalmazta és kimondta: "Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha." (Lk 10, 42) Egyébként eleinte értetlenül, majd kissé megbotránkozva, aztán lehiggadva már inkább keserédes egykedvűséggel "szemlélem" azokat a papokat, teológusokat, akik valamilyen megfogalmazhatatlan egyenlőségesdi kedvéért igazolni próbálják teológiájukat. "Mária a jobbik részt választotta." Ez annyira egyértelmű, hogy nem is kell tovább ragozni. Bármilyen kísérlet, mellyel Jézus egyértelmű szavait kifordítják, mellyel teljesen egyenértékűnek állítanák be a két cselekvésformát, teljesen értelmetlen.
A II. Vatikáni Zsinat óta folyik a Római Katolikus Egyházban a deszakralizálás, a szekularizáció. Igyekeznek eltűntetni a szent dolgokat, főleg úgy, hogy amit csak lehet profanizálnak.
Például hogy történhet meg az, hogy olyan embernek is kiszolgáltatjuk az Oltáriszentséget, aki nem katolikus (Látjuk ezt, amikor a német papok egy része, súlyos törvénytelenséget, abúzust elkövetve, a szentárldozáshoz engedik a katolikus fél evangélikus házastársát!)?! Egészen egyszerűen nem vesznek tudomást arról, hogy a szóban forgó evangélikus házastárs nem járult a bűnbánat szentségéhez, nem hiszi Jézus Krisztus valóságos jelenlétét a Szentostyában (Valamilyen módon csak a vétel pillanatában hiszik a valóságos jelenlétet az evangélikusok.)!!! Tehát egy ember, a pap, szubjektív módon dönt arról, amiben objektív módon kellene eljárnia! Úgy, ahogy azt a dogmáink, hitigazságaink tanítják és ahogy azt a liturgikus előírások is követelik! De nem, ő úgy gondolja - hiszen a pápa is ezt mondja -, hogy kiszolgáltathatja minden további nélkül az Oltáriszentséget ennek az evangélikus embernek! Csak mert a házastársa katolikus, és annyira fáj a szívük azért, hogy együtt áldozhassanak. Olyan aranyosan kérik, és annyira cuki, hogy együtt akarnak áldozni! Vagy ki tudja mi jár a pap fejében? Egyszerre millió kérdés tolódik fel a hívő katolikusban: Miért van a hitünk, miért kell éveket várni a katolikusoknak is az első áldozásra, ha az evangélikusoknak csak úgy lazán kiszolgáltathatjuk? Mi ez, ha nem gyengítése a szakrálisnak? Mi ez, ha nem komolytalanná tétele, kiüresítése a legnagyobb szentségünknek?! Miért tette ezt az, akinek a hit legfőbb védelmezőjének kellene lennie?
Azt mondja Szíriai Szent Izsák, hogy a bölcsességnek két vége van: az egyik vége az istenfélelem, a másik vége pedig az istenszeretet. Istenfélelem, szemlélődés, eggyéválás Istennel. Ez a misztika útja. Ám, ha nem féljük az Istent, ha nem "rendülünk meg " Tőle, ahogy egyik nagy példakép, Barsi Balázs atya mondja, akkor nem értjük a helyes és valós kapcsolatot Isten és ember között! Nem értjük a lényeget! Ráadásul ott az ember a saját igényeihez alakítja a hitet! És így abban a hitben hiába keressük Istent, mert nincs benne! Nincs ott!
Nekünk tisztában kell lennünk Isten felfoghatatlanságával, azzal a ténnyel - és ez dogma, tehát hisszük teljes erőnkból, teljes szívünkből katolikus hittel -, hogy Isten mindig több mint amit megismertünk róla, vagy elgondolunk felőle. Szent Tamás szerint e felfoghatatlanság a hit titka!
Ám, ha valaki emberi szinten kezeli ezeket a valóságokat, ha valaki az ember igényeihez faragja, alakítja a katolikus tanítást és liturgiát, akkor az már nem istenhit, az már nem katolikus hit, hanem egy emberi gesztus lesz a márik ember felé. Akkor azt már csak emberi gesztusok, szívességek, udvariasságok - és sorolhatnám - sorozatának, folyamatának nevezhetjük!
Kedves Testvérek! Ma ezt látjuk és tapasztaljuk minden nap! Emberi igények, társadalmi folyamatok élére állnak papok, vatikáni szóvívők, pűspökök, bíborosok! Az igazi, mély, katolikus hit a hallgatásból, az Isten előtti megrendülésből, istenfélelemből, csendes (!) szentségimádásokból, mély, Istennel egyesülő imákból, a hitigazságok megvallásából, megéléséből ered és építkezik!!! Nem pedig az emberi igényekhez történő alkalmazkodásokból, nem a rossz értelemben gyakorolt szeretetből, nem a hangos, dicsőítésnek álcázott magamutogatásból!!!
Hiszem, hogy hamarosan véget ér az Egyházon belüli liberális, relativista, progresszív vonal befolyása és újra a katolikus hithez hűséges vonal befolyása fog érvényesülni. Hiszem, hogy akkor majd rövid időn belül helyre állítjuk a károkat és csak rossz álom lesz ez az eszement protestantizáló, elvilágíasító, liberális, relativista időszak!
Ámen
Forrás: Őrangyal- Katolikus hitvédelem FB oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése