Általánosságban igaz, hogy a tudatosan keresztény ember bármilyen evilági társadalmi berendezkedés és működési mechanizmus közepette képes kell, hogy legyen tanúságot tenni Krisztus tanításáról. Igazságként hisszük, hogy az Anyaszentegyház és maga a katolicizmus sem evilági fogalom, amelyet valamely politikai világnézet szintjén kellene időszerűvé tenni.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vallás magánügy — ellenkezőleg: hitünket ebben a világban kell megélnünk, és a hitbeli tanításoknak itt kell érvényt szereznünk, hiszen ebben a világban készülünk a mennyek országára. Az ún. „világnézeti semlegesség” nem erény a katolikus ember számára, és hitetlen vélekedés az, hogy az Egyház a társadalom, a közösség és az egyén dolgaiban illetéktelen lenne.
A világban megmutatkozó válság gyökere az, hogy az ember saját magát állította Isten helyébe, ezáltal a világ középpontjába. Minket ez a válság arra ösztönöz, hogy a lehető legnagyobb nyomatékkal hangoztassuk az igazság és a béke iránti ragaszkodásunkat.
Az Anyaszentegyház hitet és erkölcsöt érintő szolgálata mellett nem elhanyagolható az sem, hogy miközben liturgiájával biztosítja a szentségi életet és tanításában sértetlenül őrzi, sőt kifejti a hitletéteményt, olyan viszony kialakítására törekszik a társadalmi rendszerekkel és e rendszerekben, amely a lelkek üdvösségének elősegítését szolgálja.
A nem evilági renddel való érintkezést ebben a világban legjobban a hierarchiában (szent rend) való létezés segíti az egyén nagyon is anyagi környezetében. A profán, természetes világ önmagában tökéletlen: metafizikai távlatokat és értelmet csak azzal a természetfölötti tartalommal kap, amelyet az Egyház közvetít neki. Ehhez képest a nyugati kultúra mai, keresztényietlen állapotában a hedonizmus, az individualizmus, a materializmus kivételes erővel kísért, általuk a mindennapi élet esetlegességei szakralizálódnak, a szentséget közvetíteni hivatott Egyház helyzete pedig deszakralizálódik és egy „társadalmi lobbi” szintjére süllyed. A jelenleg érvényesülő szabadelvű tömeguralom törékenységét és képmutatását jelzi, hogy a korlátlan emberi jogokra és a tömeges fogyasztásra mint társadalmi értékmérőre és kohéziós erőre hivatkozik, és valamiféle erkölcsi emancipációra alapozza uralma fenntartásának eszközeit. Jelenleg egyetlen államban, egyetlen evilági társadalmi berendezkedésben sincsenek meg a metafizikai, természetfölöttit szolgáló keretek, a modern Európát katolicizmus és kereszténység nélküli, vagy egyenesen katolikus- vagy keresztényellenes tartalmak és vezérlő elvek működtetik.
A katolikus hívő erkölcsi feladata a respiritualizáció a jelenleg normaként ható hétköznapi materializmus ellenében. A katolikus hívő célja nem a népszerűség és biztosan nem a korszerűség, hanem a hűség Egyházához, katolikus hitéhez. A szentségek vétele által, az igaz tanítás megvallásában és az egyházi hierarchiába illeszkedve akkor is tagja Jézus Krisztus titokzatos testének, ha a társadalmi berendezkedés nem ösztönzi, sőt ellentétes értékrend keretei közé kényszeríti. Az állam soha nem tudja biztosítani azt, hogy a mennyek országa már e világon bekövetkezzék, de meg kell gátolnia, hogy egy infernális, ember alatti mérce érvényesüljön a mindennapokban. Különösen találóak a Megváltó szavai ezekben a napokban: „Ha a világból volnátok, a világ, mint övéit szeretne titeket. De mivel nem vagytok e világból valóak — hanem kiválasztottalak titeket a világból —, gyűlöl titeket a világ.” (Jn 15,19)
Folytatjuk...
Quantum potes, tantum aude - Alácsi Ervin blogja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése