2018. december 8., szombat

AZ ANGYALI ÜDVÖZLET. Részlet a Szent Lukács evangéliuma teológiai és üdvtörténeti szempontból című könyvből

írta: Josef Dillersberger
(Megjelent a Szent Margit Lap 32. számában)
„Hat hónap múlva elküldte Isten Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz. A szűz egy Dávid családjából való férfinek, Józsefnek volt a jegyese és Máriának hívták Az angyal bement hozzá, és így köszöntötte: ‘Üdvözlégy, kegyelemmel teljes. Az Úr veled van. Áldottabb vagy te minden asszonynál!’” (Luk 1,26-28)

E jelenést összehasonlítva az angyalnak Zakariásnál tett (Luk 1,5-20) látogatásával, a két esemény közti különbségek azonnal szembe ötlenek. Ugyanakkor e különbségeknek komolyabb jelentősége is van, melyet nagyon pontosan ki kell emelni. Zakariásnál az angyal „megjelent”, méghozzá rögtön „az áldozati oltár jobb oldalán”. Ez az a hely, ahol a zsidók hite szerint az angyal láthatatlanul egyébként is mindig jelen volt. Mindenesetre nem esik szó az angyal valamilyen „cselekvéséről”, hanem csak arról, hogy egyszerűen ott van. A „bemenetelt” Zakariásnak kellett előbb megtennie – az angyal egy lépést sem tett feléje.

Egészen másképp történik ez Máriánál! Isten itt az angyalt valóban mint egy emberi küldöncöt először „elküldte”. Utána az angyalnak „be kell menni hozzá”. Végezetül az angyal még a legnagyobb tisztelettel köszönti is Máriát. Az eszébe sem jutott, hogy Zakariást az üzenet átadása előtt még üdvözölje is; ott azonnal, minden fajta ceremónia, bevezetés nélkül rátért küldetése céljára.
Csak itt, a Szűz előtt mond köszöntőt, mely világosan elválasztható a két tényleges üzenettől, melyet előbb Zakariásnak és most Máriának kell átadnia. Csak a Szűz előtt szólal meg háromszor, ezáltal kerül jelentésébe az a szent hármas felosztás, mely mondandóját oly szépen és érthetően tagolja.

E különbségek értelme azonnal világos. Zakariásnál az angyal kétségen kívül megőrizte teljes méltóságát a pap előtt. Ott az angyal fogadta a papot, és hogy felsőbbrendűsége ne szenvedjen semmilyen csorbát, Isten szent hajlékában, az oltár jobb oldalán, az esti tömjénáldozat szent órájában tette magát láthatóvá. Hagyta, hogy a pap lépjen be őhozzá, hogy – köszönés nélkül – átadja neki az üzenetet. Világos tehát, hogy itt az alacsonyabban álló jött a magasabban állóhoz, a szolga az úrhoz vagy legalábbis az urak Urának magasabbrendű szolgájához. Mindenesetre a választott nép papja életének legszentebb órájában mélyen alatta állt Isten küldöncének, aki benne félelmet keltve hirtelen előtte termett.

Máriánál ez fordítva van. Itt az angyal az, aki belép. Itt tehát Mária az, aki az angyalt „fogadja”. Az angyal nem áll elé jelenésként, hanem belép hozzá, mint olyan, akinek érkezését előbb jelenteni kell. Az ugyan nem áll a szövegben, hogy az angyal belépése előtt az ajtón kopogott volna, de a történet úgy hangzik, hogy ezt a benyomást kelti. Hiszen Isten az angyalt előbb „a városba” küldte, tehát Gábriel már itt emberi alakot öltött, és csak ezután, úgy mint egy ember ment Mária házához, hogy oda belépjen. És ehhez még hozzájön a köszöntés. Az angyal az, aki először köszön. Elsőként nem küldetése és megbízatása okát közli Máriával, hanem mindenek előtt a formát, az illemet tartja be, elsőként köszönti őt!

Nem fér hozzá tehát kétség, hogy Mária a magasabb és az angyal az alacsonyabb rendű. Ez annál is inkább elcsodálkoztató, mert ez a magasabbrendű egy lány, aki ráadásul még el is van jegyezve, tehát valójában már valakinek alá van rendelve; tehát rangban, és tiszteletadásban a legcsekélyebb mértékben sem egyenértékű egy Isten szolgálatában megőszült pappal. Mégis, az angyal még arra sem várhatott, hogy ez a lány a templomba jöjjön vagy legalább a zsidók názáreti imaházába. Már a lány kamrácskája olyan szent hely volt, hogy Isten hírnökének kellett betérnie oda, mely tény Máriát mint az angyal úrnőjét mutatja be!
     Így már az a kérdés is megengedett, hogy a hely, ahol Mária lakik, nem szentebb-e, mint a régi templom Jeruzsálemben?

Szabad legyen e helyütt egy másik, egy még mélyebb titkot is érinteni. A tény, hogy az angyal belépésével és még inkább köszöntésével hódolatteljesen Mária alá rendelte magát, a messze régmúltba mutat. Az emberiség történelmének kezdete előtt történt az angyalok megmérettetése és bukása. A kinyilatkoztatásból csak azt tudjuk, hogy sok angyal elbukott, és hogy a gonosz ezekkel a bukott angyalokkal jött a világba. Arról, hogy mely próbatételt kellett az angyaloknak kiállniuk a keresztény hagyomány csak feltevésekre szorítkozik. A vélekedések azonban kitartóan egy irányba mutatnak, mégpedig abba, mely szerint Isten valahogyan tudatta az angyalokkal, hogy egy ember – talán egy asszony, kiről Mózes könyve beszél (Móz 3,15) – fog egykoron föléjük emeltetni és fölöttük uralkodni. Ezeknek a tisztán szellemi lényeknek felfoghatatlan volt, miként magasodhatna feléjük egy szellemből és anyagból álló képződmény. A jó angyalok mégis alávetették magukat ennek a felfoghatatlannak, a rosszak azonban nem akartak maguk fölött egy embert úrnőjükként elfogadni.

Ha ez valóban így volt, akkor most itt, ebben az órában, Názáretben jött el a jó angyalok nagy, kozmikus órája. Gábriel köszöntésével most tették le a tisztán szellemi lények hűségesküjüket ez előtt a szűz előtt. Ezzel a hódolatteljes meghajlással az angyal valóban azt teljesítette, amit az idők kezdete előtt azon a vizsgán a jó angyalok akaratukkal eldöntöttek: azaz azt, hogy ez az ember uralkodhat felettük! A tiszta szellemek lénye kizárja, hogy „történelmük” legyen. Történelmük csak az embereknek van. Annál nagyszerűbb a názáreti esemény! Hiszen ez a történelmi óra, melyben az angyal a szűz elé lépett, az angyalok sorsát is magában foglalta!

Az angyal köszöntésében tehát benne volt az az egyszeri, döntő lépés, mely a jó angyaloknak az örök üdvösséget kiérdemelte! És így ez a köszöntés egyetlen látható jele annak a vizsgának, mely a szellemek megkülönböztetését eldöntötte. Lényüket tekintve az angyalok és ördögök egyformák. Mindketten tisztán szellemi lények test és anyag nélkül. De itt, a szűz előtt elváltak egymástól, olyannyira, hogy olyan szakadék került közéjük, mely már soha többé nem hidalható át. És a döntő, „kis” jel ez: a jók köszöntek, míg a többiek megtagadták a köszöntést. Az angyal köszöntése Máriához tehát a szellemek harcának mindent eldöntő jele lett! És mivel az emberiség történelme ezeknek a harcoknak immár egyetlen színtere, e köszöntés az emberek számára is döntő jellé vált. Az ember a Máriához intézett köszöntés által mond a legtömörebben és legvilágosabban ellent az ördögnek és az ő műveinek, és ugyanezzel foglalja el helyét a legegyértelműbben a jó szellemek csapatában!

Giorgio Vasari: Angyali üdvözlet


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése