2018. március 20., kedd

Templomséta a Szegedi Tourisma szervezésében


Egy „ökumenikus” templomsétára hívjuk Önöket, amelynek során négy vallással ismerkedünk meg úgy, hogy nem csak kívülről, hanem belülről is megcsodálunk egy katolikus, egy evangélikus, egy református és egy görög katolikus templomot. Miközben az épületekről mesélünk, igyekszünk a különböző vallások kialakulásának történetét, a liturgikus szokásokat és sajátosságokat és természetesen ezek szegedi vonatkozásait is megismertetni Önökkel. A másfél órás séta során, sorra vesszük a kevésbé közismert szegedi templomokat és egy igazi „vándortemplomnál”, a Lechner téren fejezzük be utunkat.

Találkozási hely: Novotel Hotel bejárata Március 25 15.00 óra
Részvételi díj: 1200 Ft/fő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése