"Könnyebb lenne a világnak napfény nélkül létezni, mintsem szentmise nélkül." - Pietrelcinai Szent Pio atya (Emléknapja: szeptember 23.)

Kiemelt ajánlások a Szentmiséről

- Egyetlen szentmise, melyen részt vettél, többet használ neked – mint számos –, melyet halálod után ajánlanak fel érted mások.
- A szentmise sok mulasztásodat és hanyagságodat pótolja.
- A szentmise eltörli bocsánatos bűneidet, melyeket sohasem gyóntál meg. Mikor jelen vagy a szentmisén és odafigyelsz, a legnagyobb hódolatot mutatod be az Úr Jézus szent Emberségének.
- Minden szentmisével buzgóságod szerint többé-kevésbé csökkentheted ideiglenes földi büntetéseidet.
- Sok veszélytől és szerencsétlenségtől szabadulsz meg, amit különben nem kerülhetnél ki.
- Halálod óráján lesz a legnagyobb vigasztalásod, hogy szentmisét hallgattál. Minden szentmisét magaddal viszel az ítéletre és ezek lesznek közbenjáróid.
- Minden szentmise új dicsőséget szerez számodra az égben.
- Minden szentmisén való részvételeddel megrövidíted a tisztítótűzben viselendő szenvedéseidet, melyek különben reád várnak.
- A szentmisén való részvételeddel a lehető legnagyobb segítséget nyújtod a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek - különösen, ha értük ajánlod fel részvételedet.
- A szentmise alatt az angyalok seregei között térdelsz, akik félő tisztelettel vannak jelen az isteni áldozatnál.
- A szentáldozás során felbecsülhetetlen értékű kegyelemben részesülsz!
- A sátán gyengébb lesz veled szemben.
- A szentmisében a pap áldásában részesülsz, amit Isten megerősít az égben is. (Várd meg az áldást türelemmel!)
- A szentmiséről Isten áldását viszed haza anyagi ügyeidre is.

Szeretettel ajánlom átelmélkedésre! fr. Barsi Balázs OFM

Fulton J. Sheen érsek: A kommunizmus a keresztet választotta, a Nyugat a sebek nélküli Krisztust

Az alábbiakban Tiszteletreméltó Fulton J. Sheen érseket idézzük, az 1958-ban megjelent "Krisztus élete" című könyvének előszavából.

***

A modern világ, amely tagadja a személy bűnösségét, és csakis társadalmi bűnöket ismer el, ahol nincs helye a személyes bűnbánatnak, csakis a közösségi reformoknak, elválasztotta Krisztust a keresztjétől, eltávolította a Vőlegényt a Menyasszonyától. Amit Isten egybekötött, az ember szétválasztotta. Ennek eredményeként balra került a kereszt, jobbra Krisztus. Mindegyikre új társ várt, hogy felkarolják és egyfajta második, házasságtörő kapcsolatba vonják be őket. És jött a kommunizmus, és felkarolta a jelentés nélküli keresztet; a nyugati poszt-keresztény civilizáció pedig felkarolta a sebek nélküli Krisztust.

A kommunizmus a keresztet választotta, amennyiben egy énközpontú világba visszahozta a fegyelmet, az önmegtagadást, az önátadást, a kemény munkát, a tanulást, és az elköteleződést az egyént meghaladó célok mellett. A kereszt Krisztus nélkül azonban csak áldozat, szeretet nélkül. A kommunizmus így egy tekintélyelvű, kegyetlen, az emberi szabadságot elnyomó társadalmat eredményezett, tele koncentrációs táborokkal, kivégzőosztagokkal, és agymosással.

A nyugati poszt-keresztény civilizáció Krisztust karolta fel, a keresztje nélkül. De egy Krisztus az Istennel megbékítő áldozat nélkül csupán olcsó és feminizált vándorprédikátor, aki népszerűséget érdemel a Hegyi Beszéde miatt, de népszerűtlenséget azért, amit egyrészt a saját istenségéről, másrészt a válásról, az ítéletről, és a pokolról mondott. Ezt a szentimentális Krisztust részben ezernyi közhelyből foltozták össze, időnként olyan etimológus kutatók által megerősítve, akik képtelenek meglátni az Igét a szavakban; részben a felismerhetetlenségig torzították Krisztust egy olyan dogmatikai elvvel, ami szerint minden, ami isteni, szükségszerűen mítosz is kell, hogy legyen. A keresztje nélkül Krisztus nem több, mint a demokrácia ragyogó előfutára, vagy egy humanista, aki testvériségre tanított, könnyek nélkül.

A probléma most tehát ez: vajon a kereszt, amit a kommunizmus tart magánál, előbb talál-e Krisztusra, mint hogy a Nyugat szentimentális Krisztusa találná meg a keresztet? Mi úgy hisszük, Oroszország előbb fogja megtalálni Krisztust, mint hogy a nyugati világ egyesítené Krisztust az Ő megváltó keresztjével.

írta: Katolikus Válasz
www.katolikusvalasz.blog.hu

2019. szeptember 22. - Pünkösd utáni XV. vasárnap

2019. szeptember 22-én szentmise lesz 15:30-kor a Szeged-Felsővárorsi Szent Miklós minorita templomban (Munkácsy u. 6.).

Jó Pásztor - romantikus képzelgések és a kemény evangéliumi valóság

A mi Urunknak, mint Jó Pásztornak alakja mind az Ószövetség, mind az Újszövetség könyveiben megjelenik: ott van a zsoltárokban (22.), a prófétai irodalomban (Izajásnál és Ezekielnél), az evangéliumokban (Lukácsnál és Jánosnál) és az apostoli levelekben (Pálnál és Péternél). De vajon értjük-e, hogy ezzel a lelki szemeink elé állított képpel mit akar nekünk mondani az isteni kinyilatkoztatás? Ez a kép legtöbbünknek bizony csak egyfajta negédes, csöpögős barokk szentimentalizmust képvisel, vagy a 19. század végének jólfésült, szőke fürtökkel, csillogó szemekkel és rózsapiros orcával ábrázolt Krisztusát idézi föl, aki egy tündéri aranyos, bolyhos kisbárányt cipel a vállán. Ennek a giccses figurának azonban semmi köze sincs az evangéliumok Krisztusához!

Jó Pásztor alakja ugyanis az előbb elhangzott prófétai jövendölés fényében nézve fontos messiási cím, krisztológiai titulus, amelyet isteni Üdvözítőnk nyilvános működése során tudatosan vállal föl és alkalmaz magára. Valójában, amikor Krisztus az evangéliumokban kijelenti magáról, hogy ő a Jó Pásztor, akkor igen kemény beszédet mond, mert arra mutat rá, hogy benne végre beteljesedett Ezekiel vigasztaló szózata (34,11-16): az Úristen nem egyszerű prófétákat küld népéhez, hanem ő maga fogja személyesen fölkeresni és meglátogatni szeretett nyáját, hogy szétszóródott juhait megmentse, összegyűjtse, megerősítse és táplálja. Akkor majd juhai fölismerik az ő hívó szavát és megtudják, hogy ő az Úr, az Izajás által is megígért Emánuel, vagyis a velük és közöttük élő Isten.

Az is súlyosan téved, aki a Jó Pásztor alakját az ókori hellenisztikus költészet kedvelt műfajából, az ún. bukolikus, vagy pásztori költészetből akarja magyarázni. A Vergilius eklogáiból is ismert idilli pásztorvilágnak nyomát sem találjuk abban a krisztusi beszédben, amelyben Ezekiel jövendölésének beteljesítőjeként határozza meg önmagát, és a próféciát saját küldetésének éleivel árnyalja. Krisztus Urunk a Jó Pásztorral kapcsolatban tolvajokról, rablókról, nemtörődöm béresekről, báránybőrbe bújt farkasokról beszél, ami egyrészt az írástudókkal való konfliktusának kiéleződésére, valamint az általa meghívottak belső veszedelmeire utal. A szövegkörnyezetből kiderül, hogy Krisztus e kijelentéseket a farizeusok gyűlölködése közepette teszi; példabeszédének mintegy keretét képezi, hogy a Megtestesült Istenfiút a nép világtalan vezetői nem átallottak bűnös embernek és ördögtől megszállottnak mondani (vö. Jn 9,24; 10,20).

Ezt figyelembe véve azonnal érthetővé válik, hogy a Megváltó a jó pásztor és az engedelmes juhok mellett miért emlegeti saját önfeláldozó halálát: „és én életemet adom juhaimért”. Az Emberfia lelki szemeit már ekkor a keresztfára szegezi, és gondolatait az ő engedelmes életáldozatának drámája tölti be. A Jó Pásztor, aki teljes sorsközösséget vállal juhaival, érettük és helyettük áldozza föl magát hibátlan húsvéti bárányként, megízleli a szenvedés és kínhalál minden keserűségét, hogy nekik életük legyen, és bőségben legyen. Mi ez, ha nem a húsvéti misztérium, a tökéletes pászka foglalata? Ez még egyértelműbbé válik, ha tovább olvassuk az evangélium szövegét: „Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem életemet, hogy ismét fölvegyem. Senki sem veszi el tőlem, hanem én teszem azt le magamtól, és hatalmam vagyon annak letételére, és ismét hatalmam vagyon annak fölvételére. E parancsolatot vettem Atyámtól.” (Jn 10,17-18).

A Jó Pásztor tehát nem csupán engedelmes, önfeláldozó halálát jövendöli meg, amelyet önszántából vállal juhaiért, hanem azt is, hogy hatalma van letett életét újra fölvenni, sírba szállt emberségét föltámasztani a halálból. Az Örök Ige szólott a próféták ajka által, amikor megígérte, hogy nem hagyja magára a hamis pásztoroktól és mihaszna béresektől szenvedő nyájat. Jó Pásztorként gyűjtötte össze az egyetlen akolba, az Egyházba azokat a juhait, akik hallgattak szavára. Nem riadt vissza a farkasoktól, akik életére törtek, hanem készakarva letette életét engesztelő áldozatul bűneinkért, váltságul a rábízott nyáj üdvösségéért. De hatalma volt rá, hogy életét harmadnapra újra fölvegye, és ezt az életet meg akarja osztani övéivel!

Adjunk hálát az Istennek, hogy lelkünknek ilyen jó pásztora van, nem elpuhult, csillagszemű álmodozó, nem idealizált, súlytalan irodalmi figura, hanem kemény, harcos vezér, aki félelem nélkül megküzd értünk az alvilág erőivel, és annyira szeret minket, hogy még az életét is föláldozza értünk, a mi üdvösségünkért! Egy ilyen pásztor mögé nem kínos, nem dicstelen dolog beállni. Legyen neki dicsőség, aki az Atyával és a Szentlélekkel együtt Isten, mindörökkön örökké! Ámen.

Bejegyezte: Alácsi Ervin János - http://strigonium.blogspot.com

Hagyományos római rítusú Szentmise-2019 Szeptember 8

Értesítjük kedves híveinket hogy 15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában.

Várjuk kedves híveinket!