Korzenszky Richárd: Az európaiságról – Szent Benedek Atyánk ünnepén

Korzenszky Richárd bencés szerzetes írását adjuk közre Szent Benedek, Európa fővédőszentjének ünnepén.

Mennyit beszélünk, beszélnek manapság Európáról! De vajon tudjuk-e, mi Európa? Földrajzi fogalom? Kultúrtörténeti jelenség? Politikai szövetség? Szabványok egysége?

Kevesen vannak – bár többen lennének! –, akik számára Európa értékrendet jelent. Sokan elfelejtették (vagy meg sem tanulták), hogy az európai kultúra az antikvitás és a kereszténység kettős pillérére épül. S ebben a pillanatban kitágul a látóhatár, mert az antikvitás és a Szentírás világa a mai szűk földrajzi európai keretekbe nem fér bele. Az antikvitás jelenti számomra azt az értékrendet, amely megfogalmazódik az igaz, a jó és a szép világában (Platon, Arisztotelész), s jelenti a választani tudást jó és rossz, – mi több: jó és még jobb között. Így tudott választani Antigoné, Szophoklész drámájának a hőse, aki tudja, hogy az isteni parancs fontosabb minden emberi parancsnál. S azonnal eszembe jut Szent Benedek Regulájából a következő figyelmeztetés: „Vajon valóban az Istent keresi-e?” És: „Krisztus szeretetének semmit elébe ne tegyenek.”

Európa védőszentjei között kiemelkedő, első helyet foglal el Szent Benedek, akit mi, bencések Atyánknak tisztelünk. Az a Szent Benedek, akinek követői a bontakozó európai kultúra képviselői, formálói voltak az Evangélium hirdetésével, az antikvitás értékeinek továbbadásával Itáliából indulva frank földön, az angolok, a germánok között, és – bár nem létezett még az európai unió gondolatának csírája sem – európai és keresztény kultúrát hozott a velencei apát, a bencés Szent Gellért Szent István udvarába is Szent Imre nevelőjeként. 996 óta él a pannonhalmi monostor, és meghatározták a mi magyar kultúránkat – európaiságukkal és kereszténységükkel – magyarországi bencés őseink, határokon és nemzeteken átívelő kapcsolataikkal Pécsváradon, Bakonybélben, Somogyváron, a többi bencés apátságban, és a 963 éves Tihanyban is. Számomra a tihanyi alapítólevél európaiságunk és magyarságunk jelképe: az európai kultúrát jelentő latin szövegben megjelennek első magyar írott szavaink: fuk, kurtuelfa, feheru uaru rea meneh hodu utu rea (a fok – Sió-fok, a körtefa, a fehérvárra menő hadiút) és a többi, idegeneknek talán nem sokat mondó magyar szó és nyelvtani elem. Nekem, nekünk azonban kincseket érnek: mert azt jelentik, hogy mi is létezünk, és nem olvadunk föl semmiféle olvasztótégelyben.

Szent Benedek Regulája kézikönyv lehetne mindenkinek, aki az európai gondolattal foglalkozik. Sőt: kötelező olvasmányként írnám elő. Mert nem ismer különbséget ember és ember között: mindannyian ugyanannak az Úrnak szolgálunk, ugyanannak a katonáskodásnak terhét viseljük. Nincs különbség a szabad vagy rabszolga sorból származó között a monostorban. Ugyanakkor nincs a személyiséget megsemmisítő egyenlőség sem: énekelni, felolvasni ne merjen akárki, csak az, aki erre megbízást kap, és a közösség épülésére szolgál. Vagy micsoda emberismeret: amikor az étkezés rendjéről van szó, azt írja, hogy főtt ételből legyen elég kettő, mert ha valaki testi gyöngesége miatt az egyikből nem tudna enni, a másikból vegyen és lakjék jól. Vannak öregek és fiatalok: a fiatalok az idősebbeket tiszteljék, az idősebbek a fiatalabbakat pedig szeressék.

Az európai demokrácia kezdeteit ebben a szerzeteseknek szóló szabálykönyvben találjuk meg, ahol szó van az elöljáró megválasztásáról, ugyanakkor szó van arról is, hogy az elöljáró mindent tanácskéréssel tegyen. „A testvéreket meg kell hívni a tanácskozásra” – külön fejezet foglalkozik ezzel a témával. Vagy nem szabad, hogy figyelmen kívül hagyjuk: ha nagyobb a közösség, ossza meg az elöljáró, az apát a feladatát, és jelöljön ki „dékánokat”, akik külön törődjenek a rájuk bízottakkal.

„Imádkozzál és dolgozzál” – szokták mondani Szent Benedek szerzeteseiről. A Regulának kulcsszava azonban számunkra, bencések számára a béke, a Pax: „Keresd a békét és járj utána!” Régi meghatározás jut eszembe: a béke az a nyugalom, ami a rendezettségből származik („tranquillitas ordinis”). Vajon nem ez a célja minden igazi politikának, a köz ügyeivel való törődésnek? „Az Isten Országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélek által” – olvassuk a Rómaiakhoz írott levélben (14,17).

Mit jelent európainak lenni? – tehetjük föl a kérdést. Jelenti a felelősségvállalást egymásért. És jelenti a gyökereink vállalását. Azt, hogy tudjuk, kik vagyunk. VI. Pál pápa 1964. október 24-én ünnepélyesen Európa védőszentjévé nyilvánította Szent Benedeket, akit már korábban is Európa atyjának tiszteltek. Az ősi bencés szentélyt, Monte Cassino monostorát, templomát elpusztította a második világháború. Újjáépítették, és ezen a napon újra fölszentelték. Nagy kihívás mindannyiunk számára egy olyan korszakban, amikor Európai Unióról beszélünk, amikor helyünket keressük egy szétesőben levő, de mégis egységet kereső világban, nagy kihívás és feladat, hogy újra szentnek tekintsük azokat az értékeket, amelyek pusztulóban vannak Európában: szentnek tekintsük az igazság keresését, a személyiség méltóságát, a különbözőségek elrendezéséből származó békét, az egymás iránti felelősséget, az Isten törvényeinek tiszteletben tartását.

Európa védőszentjének ünnepén föltehetjük magunknak a kérdést: van-e bátorságunk, hogy Európában sajátosságainkat megőrizve legyünk keresztények, és keresztényként európaiak? Életünkkel kell újraírnunk az Európai Unió alkotmányát. Most, amikor úgy érezzük, hogy recseg-ropog körülöttünk minden. Ehhez segít bennünket Szent Benedek Regulája: „Hallgasd meg, fiam, a Mester parancsait…” És: „Krisztus szeretetének semmit elébe ne tegyél!”

Forrás és fotó: Tihanyi Bencés Apátság Facebook-oldala
Magyar Kurír

Prófétai figyelmeztetés egy bíborostól, akiből sajnos nem lett pápa

Részlet Giacomo Biffi bíboros, bolognai érsek (1928–2015) beszédéből, ami 1991. augusztus 29-én Riminiben hangzott el egy Szolovjev-kongresszuson.

  
Nos tehát, mi az a prófétai figyelmeztetés, amiről az elején beszéltünk? Én éppen ezért fogadtam el a meghívást; azért jöttem, hogy erről a prófétai figyelmeztetésről beszéljek! „Lesznek napok” – mondja Szolovjev, és valójában már el is jöttek, mondjuk mi (legalábbis én ezt mondom, nem akarlak titeket is belekeverni) –, „lesznek tehát napok, amikor a kereszténység hajlamossá válik felhígítani az üdvösség tényét” – melyet nem lehet befogadni, csak a hit nehéz, bátor és észszerű megvallásával – egy sor olyan értékben, ami könnyen eladható a világ piacterein. „A kereszténység a tisztán humanitárius fellépésre korlátozódik majd; a segítségnyújtás, a szolidaritás, a filantrópia és a kultúra különböző területein. Az evangéliumi üzenetet azonosítják…” – vigyázzatok, mert ezek mind jó dolgok, és fontosak, de ez a fajta azonosítás tört döf a kereszténység szívébe! „Az evangéliumi üzenetet azonosítják a népek és vallások közötti párbeszéd iránti elkötelezettséggel, a jólét és a fejlődés előmozdításával, a természet tiszteletére való ösztönzésével.” Az élő Isten Egyházát – mely az igazság pillére és alapja, ahogy Szt. Pál mondja – egy jótékonysági, esztétikai és szociális jellegű intézménnyé teszik. Ez az a halálos fondorlat, amely ma a Krisztus vérével megváltottak családjában terjed!

Ettől a veszélytől – figyelmeztet bennünket a legnagyobb az orosz filozófusok között –, őrizkednünk kell. Még akkor is, ha egy tolsztoji kereszténység sokkal elfogadhatóbbá tenne minket a szalonokban, a társadalmi és politikai közösségekben, a televíziós műsorokban. De nekünk nem kell, nem szabad lemondani Jézus Krisztus kereszténységéről! Arról a kereszténységről, amelynek középpontjában a kereszt botránya és az Úr feltámadásának zavarba ejtő valósága van. Jézus Krisztus, az Atyaistennek keresztre feszített és feltámadott Fia, az emberiség egyetlen Megváltója, nem beváltható olyan jó projektek és jó sugallatok sorozatára, melyek összeegyeztethetők az uralkodó világi gondolkodásmóddal! Jézus Krisztus egy kő – amint azt maga mondta önmagáról –, és ha valaki átadja magát neki, akkor építhet rá, vagy ha nem, hát összetöri magát rajta. Ezek az ő saját szavai: olyan szavak, melyeket ritkán idéznek nektek, pedig megtalálhatók Szent Máté evangéliumának 21. fejezetében. Aki ráesik erre a kőre, összezúzza magát. És ha valakire ráesik, akkor azt porrá zúzza.

Itt azonban van egy probléma, és szeretnék – bár csak igen gyorsan és nagy vonalakban – mondani valamit a lehetséges félreértések elkerülése végett: tagadhatatlan, hogy a kereszténység –- minden mást megelőzően – egy esemény. Ugyanakkor nem kétséges, hogy ez az esemény olyan értékeket képvisel és védelmez, amelyekről nem lehet lemondani. Nem szabad a párbeszéd kedvéért a kereszténység lényegét felhígítani egy sor olyan értékben, amiben a többség osztozik, de nem is becsülhetünk le hiteles értékeket, mintha figyelmen kívül hagyhatók lennének. Óvatosnak kell lennünk tehát, hogy ne vitassunk el olyan értékeket, amelyek igazából valami hiteles és lényeges dolgot érintenek. Ezért hát szükség van egy bizonyos megkülönböztetésre.

Szeretném most felsorolni e megkülönböztetés néhány elemét. Vannak abszolút, vagy ahogy a filozófusok mondják, transzcendentális értékek. Ilyen például az igaz, a jó és a szép. Aki felfogja őket, tiszteli őket és szereti őket, mindig felfogja, tiszteli, szereti Jézus Krisztust, még ha nem is ismeri őt; és talán még akkor is, ha istentagadónak hiszi magát! Mert a dolgok lényegi mélységében Krisztus maga az Igazság, az Igazságosság és a Szépség!

Ezután vannak relatív értékek vagy kategorikus értékek: olyan értékek, mint a szolidaritás kultúrája, a béke szeretete, a természet tisztelete, a párbeszédre való hajlam stb. Ezek az értékek pontosabban megformált ítéletet érdemelnek, amely kizár minden kétértelműséget a megfontolásban. A szolidaritás, a természet, a béke, a párbeszéd, a nem-keresztény emberben a Krisztushoz és az ő misztériumához való kezdeti és informális megközelítés konkrét lehetőségeivé válhatnak. De ha az ember szemében ezek az értékek abszolutizálódnak, egészen addig, hogy teljesen elszakadnak az objektív gyökerüktől, vagy ami még rosszabb, szembe helyezkednek – mint Tolsztoj esetében – az üdvösség evangéliumával, a bálványimádás ösztönzőivé válnak, és akadályokká az üdvösség útján.

Hasonlóképpen, a keresztény emberben ugyanezek az értékek – a szolidaritás, a béke, a természet, a párbeszéd – értékes impulzusokat adhatnak a Jézushoz, a világegyetem és a történelem Urához való teljes és szenvedélyes ragaszkodás megvalósulásában. Ez történt, például, Assisi Szent Ferenc esetében. Assisi Szent Ferencről túl sok karikatúra létezik, de Ferencnek nagyon is világos gondolatai vannak: neki Jézus Krisztus volt a valóság! Teljesen eltelt ezzel a gondolattal: vagyis Jézus Krisztussal! Előtte világos, hogy minden más csak azért létezik, mert minden teremtmény az ő köpenyének szegénye! Ez azért van, mert hozzá kötődnek, őt tükrözik vissza! Ez a Krisztus-központúság azután a ferences teológiai iskola jellemzőjévé válik.

De ha a keresztény ember a világ iránti nyitottság kedvéért, vagy azért, hogy a jó szomszédságot mindenkivel fenntartsa – szinte anélkül, hogy felfogná – a lényeget tekintve felhígítja az üdvösség tényét e másodlagos célok felmagasztalásában és elérésében, akkor kizárja a személyes kapcsolatot a keresztre feszített és feltámadott Isten Fiával, fokozatosan eljut a hitehagyás bűnéig, és végül az Antikrisztus oldalán találja magát.

Bejegyezte: Alácsi Ervin János
Forrás: http://strigonium.blogspot.com
Quantum potes, tantum aude - Alácsi Ervin blogja

Megjelent angolul az „Őrizni a lángot - Beszélgetés Erdő Péter bíborossal” című könyv

Megjelent az USA-ban az "Őrizni a lángot" interjúkötet

Négy évvel az olasz nyelvű kiadást követőn most angol nyelven is elérhető az interjúkötet. 2015-ben "A hit lángja" címmel került az olaszországi könyvesboltokba a Vatikáni Könyvkiadó (LEV) gondozásában a beszélgetésgyűjtemény. Most az Egyesült Államokban adta ki a TAN Books Kiadó.

Sajtóközlemény

Hová tart a katolikus egyház? Hogyan néz szembe a XXI. század kihívásaival? A modern technológia fejlődése veszélyt jelent-e az emberi lélekre? Ebben a sok témát felölelő, őszinte beszélgetésben Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapest érseke, a katolikus egyház egyik legelismertebb bíborosa Robert Moynihannel, az Inside the Vatican magazin alapítójával és főszerkesztőjével beszélget a katolikus egyház helyéről az egyre szekularizáltabbá váló világban.

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának két mandátumot kitöltő elnöke, Erdő Péter bíboros Európa egyik vezető püspöke. Amint Európa egyre szekularizáltabbá válik - erőteljesebben és gyorsabban, mint az Egyesült Államok - Erdő Péter egyedülálló helyzetben van és felkészült arra, hogy azonosítsa és kezelje azokat a kérdéseket, amelyeket a szekularizáció felszínre hoz.

A bíboros nyíltan beszél arról, hogy szükség van a hagyományos katolikus hit "lángjának őrzésére" minden kísértés és akadály ellenére. Az "őrizni a lángot" bátor felhívás arra, hogy hűségesek maradjunk az apostoloktól ránk hagyott hithez bármi áron is - olvasható az amerikai TAN Books kiadó sajtóközleményében.

Erdő Péter bíboros, Esztergom-Budapest érseke, Magyarország prímása 1952. június 25-én született elsőként egy hatgyermekes családban Budapesten. II. János Pál pápa kreálta bíborossá 2003-ban. Több mint 250 cikket és 25 könyvet jelentetett meg az egyházjog témakörében és más spirituális kérdésben.

A könyv egyik szerzője az amerikai Robert Moynihan, aki a Harvard Egyetemen szerzett diplomát, majd a Yale Egyetemen doktorált. 1993-ban alapította az "Inside the Vatican" katolikus havilapot. Több mint 30 éve ír a Vatikánról és egyházi témákról, továbbá megjelentetett kötetet XVI. Benedekről és Ferenc pápáról. A könyv másik szerzője Somogyi Viktória, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa.

Forrás: www.vaticannews.va/hu.html

A szegedi Ünnepi Könyvhéten egy somogyi atya hagyatékának a részeként,engedélyezési száma alapján 1929-es kiadású Missáléra hívta fel a figyelmünket egyik kedves testvérünk.

Jelenleg is a Katedrális Bt. készletében van, ára 40000 ft.

Ha valakit komolyan érdekel,akkor Alapítványunk közvetítésével,egy előre megbeszélt időpontban személyesen megtekinthető Szegeden,a Bokor utcai antikváriumban.

E-mail: szentgyorgyalapitvany@gmail.com

Sarlós Boldogasszony ünnepe

Magyarországon hagyományosan július 2-án ünnepeljük Szűz Mária látogatását Erzsébetnél. Az aratási munkálatok miatt Sarlós Boldogasszony az ünnep népies neve.

Mária az angyali üdvözlet alkalmával Gábriel főangyaltól tudta meg, hogy idős rokona, Erzsébet, Keresztelő Szent János leendő anyja már hat hónapja gyermeket vár. Azonnal útra kelt, hogy a nehéz napokban segítségére lehessen.

Ehhez a látogatáshoz kapcsolódik Mária csodaszép hálaéneke, a Magnificat.

„Lelkem magasztalja az Urat és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.” (Lk 1,46-55)

Sarlós Boldogasszony aránylag kései Mária-ünnep. A ferencesek kezdték ünnepelni és terjeszteni a 13. század folyamán július 2-án, a Keresztelő Szent János születésének nyolcadát követő napon. Az egész egyházra VI. Urbán pápa terjesztette ki, majd IX. Bonifác 1389-ben vigíliával és nyolcaddal egészítette ki. IX. Pius az ünnepet május 31-re helyezte, a világegyház ma is ezen a napon üli meg.

Magyarországon a 15. századtól vált Sarlós Boldogasszony tiszteltté, majd a barokk időkben teljesedett ki.

Sarlós Boldogasszony áldott állapotában a várandós édesanyák oltalma.

Az ünnep jellegzetes magyar neve – Sarlós Boldogasszony – nem függ össze az eredeti egyházi elnevezéssel: Szűz Mária látogatása Erzsébetnél, hanem az aratás kezdetére utal.

Az aratás a parasztember életében és munkájában a legnagyobb események egyike volt, amelyre még a gépesített munkatechnika korszakában is bizonyos áhítattal és komolysággal készült. Az élet, vagyis a mindennapi kenyér Isten ajándéka. A Miatyánkban is ezért könyörögnek a hívek.

Mindenható, örök Isten, a te sugallatodra indult útnak a Boldogságos Szűz Mária, hogy szent Fiadat méhében hordozva, Erzsébetet meglátogassa. Add, hogy a Szentlélek indításait hűségesen kövessük, és Máriával együtt mindig magasztaljunk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Forrás: Magyar Kurír, Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. II. kötet

Ismeretlen spanyol mester: Mária és Erzsébet találkozása (1480–1500)