Templomaink lakói: a Hegyesorrú denevérek

A hegyesorrú denevér (Myotis blythii) igazi templomlakó bőregér. Leggyakrabban tágas, sötét és zavartalan padlásokon, tornyokban esetleg pincékben tanyázik, ahol nem ritkán 100-200 példányból álló kolóniát alkot.
A nőstények gyülekeznek ezekbe a népes csoportokba, ahol minden anya évente egy-egy kölyköt hoz a világra.
A hímek elkülönülten élnek magányosan vagy néhány fős csoportokban, fali hasadékokban és faodvakban.
A kölykök májusban születnek, de júliusban már a fiatalok is együtt repülnek és vadászgatnak az őket gondozó anyákkal.
A hazai denevéreink rovarokat fogyasztanak, ezért hasznunk legalább oly jelentős, mint az énekesmadaraknak.
A hegyesorrú denevérek csak nyáron tartózkodnak az Alföldön, ősszel vándorútra indulnak, s távoli barlangokat keresnek fel, hogy ott alusszák át a telet.
Októbertől március közepéig mély álomban pihennek. Tavasszal azonban újra felkerekednek, hogy ismét visszatérhessenek a jól megszokott nyári tanyahelyükre.
Magyarországon minden denevér védett, a hegyesorrú denevér természeti értéke 50.000 Ft!!!
Az Európai Unió által is védelmezett, úgynevezett közösségi jelentőségű faj.

Vigyázzunk mi is rájuk, s örüljünk, hogy templomunk lakói ezek a hasznos és kedves állatok!

Forrás: http://www.hajosiplebania.hu

A nővér, aki tanúja volt Pio atya és Mindszenty bíboros találkozásának

(Az eseményt megörökítő mozaik a Pio atya síremlékéhez vezető folyosón látható San Giovanni Rotondóban.)

Pietrelcinai Szent Pio szentté avatási eljárásának dokumentumaiban olvasható, hogy Pio atya egy
alkalommal megjelent Mindszenty bíboros cellájában, ahol a két pap együtt misézett és beszélgetett.

Egybehangzó tanúvallomások százai igazolják (150 eset), hogy Szent Pio atya a bilokáció különleges isteni ajándékával rendelkezett, vagyis egyszerre két helyen is jelen tudott lenni. Ismeretes az is, hogy Szent Pio atya és Mindszenty bíboros között erős lelki kapcsolat volt. (Érdekesség, hogy Mindszenty álmát, a római magyar zarándokház létrehozását első adományozóként Pio atya támogatta.) Titokzatos, börtönbeli találkozásuk tényét maga Szent Pio atya erősítette meg.

„Amikor Mindszentyt kiszabadulása után erről különböző helyeken kerdezték, sohasem nyilatkozott ezzel kapcsolatban” – írja Mészáros István történész. Legalább egy személynek mégis beszélhetett róla bizalmasan, mivel Pio atya szentté avatási irataiból kiderül, hogy az eljárás során tanúvallomást tevő Angelo Battisti egy Budapestről érkezett paptól értesült az esetről. (Forrás)

A Positio 2. kötetének 1638. oldalán olvasható vallomásában Angelo Battisti, Pio atya közvetlen munkatársa elmondja, hogy évekig nem merte megkérdezni Pio atyától, valóban megtörtént-e az eset. 1965 márciusában azután rákérdezett: „Atyám, Mindszenty bíboros felismerte önt?” – „Találkoztunk és beszélgettünk, gondolod, hogy nem ismert föl?” – idézi Pio atya válaszát a dokumentum.

A rendkívüli találkozás kevésbé ismert tanúja Rita Montella ágostonrendi nővér volt.

Rita (világi nevén Christina) Montella a Nápoly környéki Cèrcolában született 1920. április 3-án.

Már gyermekkorában voltak természetfeletti élményei. 1940 augusztusától 1992 novemberében bekövetkezett haláláig a toscanai Santa Croce sull’Arnó-i ágostonrendi nővérek közösségében élt. Számos tanúvallomás igazolja mély lelkiségét és rendkívüli karizmáit, köztük a bilokáció képességét. Boldoggá avatási eljárása folyamatban van.

Rita nővér Pio atya lelki leánya volt. A negyvenes években több ízben teljesített engesztelő „missziókat” bilokációban. A második világháború éveiben a rászorulókat és a rabokat segítette, hol egyedül, hol Pio atyával együtt. Többször járt Mindszenty bíborosnál. Első alkalommal, 1949-ben Pio atyával együtt látogatta meg: ő vitte a szentmiséhez szükséges felszerelést. A látogatásról előre szólt lelkivezetőjének, Teofilo dal Pozzo atyának. Életrajzában a következőket olvashatjuk az esetről:

„A negyvenes évek vége felé egyik nap Rita nővér odament elöljárójához, Matilde Gazzarini anyához, és azt mondta: „Pio atya megkért, hogy kísérjem el Mindszenty bíboroshoz a börtönbe, és vigyem el neki a szentmiséhez szükséges kellékeket.” Az elöljáró anya azt felelte: „Talán az engedélyemre van szükséged?!” Kérdésére, hogy mikor kell menniük, azonnal azt felelte, hogy másnap este. Ekkor az elöljáró anya engedélyezte, hogy Rita nővér összeszedje és előre vigye be a szobájába a kellékeket. Induláskor pedig bemehet hozzá, és mindent elvihet.

Másnap este Gazzarini kulcsra zárta a szobáját, és imádkozva várakozott. Erős szorongás és izgatottság vett erőt rajta, szíve a torkában vert. Egyszer csak kopogtatást hallott. „Tessék!” – mondta rögtön, noha tudta, hogy zárva az ajtó. Rita nővér belépett a szobába, odament az előkészített asztalkához, fogta a kellékeket, majd ahogy jött, távozott. Az ajtó nyitva maradt; a főnöknő próbálta követni és figyelni a távolodót. Rita nővér egyszerre eltűnt a szeme elől. Ekkor sietve odament a szobájához, hogy megnézze, ott van-e testileg: ott látta az ágyában. Kissé elámulva tért vissza cellájába, melyet megmagyarázhatatlan módon zárva talált. Kulccsal kellett kinyitnia, majd ismét kulcsra zárta. Imádkozva várta a nővér visszatérését. Sokára érkezett meg, s megismétlődött ugyanaz a jelenet, mint első érkezésekor: kopogott, bejött a zárt ajtón keresztül, és mindent visszatett az asztalkára. Azután jó éjszakát kívánt, és távozott.

Teofilo atya meghagyta Rita nővérnek, hogy valamelyik „állítólagos” látogatása alkalmával kérje meg a bíborost, hogy írjon egy üdvözlőlapot a pápának. A különleges kérés hamarosan teljesült. Következő alkalommal, amikor a lelkivezető a kolostorba látogatott, megkapta a nővértől, amit a bíborostól kért: egy kis szentképet, rajta a Szűzanya a Gyermekkel. Hátoldalán latinul írott üzenet Pacelli (XII. Piusz) pápának: ‘Deo gratias. Me benedic. Additissimus filius Joseph Mindszenty. XXVI–V–MCMXLIX’ (Istennek hála. Áldjon meg. Legodaadóbb fia, Mindszenty József. 1949. május 26.)”

Forrás: Ménesi Krisztina/christianae.wordpress.com

A jelentősebb középkori lovagrendek: Szent Lázár Lovagrend

Kedves olvasóközönség! Folytatjuk a  Jelentősebb középkori lovagrendek c. sorozatunkat.

             Ma a Szent Lázár Lovagrend-del ismerkedhetünk meg.

A Szent Lázár Lovagrendet bélpoklosok (leprások) ápolására 1142-ben alapítottak Jeruzsálemben. Alapítói a Jeruzsálemi Szent János Lovagrendből váltak ki, és alázatból eleinte bélpoklost választottak nagymesterüknek. Fehér köpenyen zöld keresztet viseltek. Európában a keresztes hadjáratokkal elterjedt bélpoklosság gyógyítására leprosoriumokat alapítottak. Bizonyos források szerint a rend elődszerve már a IV. században is létezett, amikor görög és örmény bazilita (Szt.Bazil reguláját követő) szerzetesek kórházként működtették Jeruzsálem falain kívül. Specialitásuk volt leprások és más bőrbetegségben szenvedők ápolása és kezelése. Később, a keresztes háborúk idején, amikor a különböző, Szentföldön harcoló lovagrendek esetlegesen leprában megbetegedő tagjai kerültek falaik közé, váltak Szent Lázár Renddé és alakult ki a Katonai és Kórházi Lovagrend.

A megbetegedett lovagokat így el lehetett különíteni az egészségesektől, ugyanakkor a jól szervezett testületben továbbra is hasznosíthatták harci képességeiket, hiszen a lepra mint lassú, hosszú lefolyású betegség, nem akadályozta meg, hogy továbbra is kitunő katonák maradjanak. A lovagok meg tudták védeni a szerzeteseket a szaracénokkal szemben, viszont a szerzetesek is biztosították a lovagok részére az akkor lehetséges legjobb orvosi ellátást. (A képes Sain Lazarus)

Miközben a Rend muködését inkább a kórházi tevékenység dominálta, a Szt.Lázár lovagok számos csatában is részt vettek. A Rend minden egyes tagja elesett 1291- ben az Akko (Acre) melletti nagy csatában, amikor hátvédként fedezték a keresztény csapatok visszavonulását. Ez az esemény késztette a pápát egy dekrétum kiadására, amely kimondta, hogy a nemes Rend Nagymesterének nem kell többé az addigi hagyományok szerint, leprásnak lennie. A rend annyira megbecsült volt ebben az időben még ellenfelei által is, hogy Szaladin szultán, miután a keresztesek vereségét követően elfoglalta a Szentföldet, a Rend kórházait személyes védelme alá helyezte. Ez az oka annak, amiért a tisztelet és hála jeléül, az arabok (a próféta) zöld színét választották a Rend hivatalos színének.

A XIII. században a Rend megtalálta útját Európába és gyökeret vert Franciaországban, az akkori Németföldön, Sziciliában, Itáliában és a Brit Szigeteken. Angliában István király uralkodása alatt jelentek meg először, amikor Lancashire grófság Burton városában alapítottak kórházat, innen nevezték később őket „burtoni lazaristáknak" (Burton Lazars). 1177-ben II.Henrik 5 angol király kiváltságoslevelet állított ki a Rend részére, amelynek egy másolata ma is megvan. A Rend virágzott az ezt követő időszakban, számos kórház és kommenda jött létre Angliában, volt idő, amikor 95 leprosium (lepra kórház) is volt a Rend birtokában. Az akkor még független Skóciában is nagy tekintélynek örvendtek I.Róbert király uralkodása idején. VIII. Henrik, miután megszüntette a szerzetesrendeket Angliában, nem kerülték el figyelmét a kórházi rendek sem, megtiltotta mind a Szt.Lázár, mind a Szt.János Lovagrend tagjainak a rendi öltözék és bármilyen más megkülönböztető rendi cím viselését. Ezt követően angol és skót lovagok a kontinentális Európában nyertek felvételt továbbra is a Rendbe.

A Rend mindig jó viszonyt ápolt a francia uralkodóházzal, ezt példázza, hogy VII.Lajos francia uralkodó Boigny-ban, Orleans közelében egy királyi kastélyt adományozott a Rendnek. Ugyanakkor, a rendi felvételeket korlátozta az a körülmény, hogy a Nagymester tisztségét a mindenkori francia trónörökös (dauphin) töltötte be. Az 1780-as években a Francia Királyság súlyos válsága miatt a király második legidősebb fiát Provence grófját nevezte ki a Rend Nagymesterévé. Miután 1791 júniusában a király fogságba került, júliusban a francia rendi gyulés betiltotta az összes lovagrendet.

1795-ben Provence grófja XVIII.Lajos néven francia uralkodó lett, ezáltal ismét francia koronás fő lett a Rend Nagymestere. Miután Franciaországból menekülnie kellett és Oroszországban talált menedéket, 1798 és 1801 között nagymesteri mivoltában számos orosz nemesnek adományozott lovagi címet. Attól kezdve 1814-ig kevés újabb jelölés volt, de a Nagymester néhány lovagot felvett a Rendbe, számukat körülbelül harminc főben jelölte meg, a „betiltás" óta.

Miután trónra lépett, XVIII.Lajos lemondott nagymesteri címéről, helyette a Rend Védnöke lett és ezt követően Nagymester hiányában, a Rendet előkelőségek és tisztségviselők tanácsa kormányozta, a király védnöksége alatt. 1830 elején újabb forradalom a királyt számüzetésbe kényszerítette. Ebben az időben a rendi kormányzatot 23 lovag képviselte, akik között számos ősrégi és jeles család leszármazottja volt. Ezenkívül több külföldi, nevezetesen mintegy 20 orosz és néhány svéd lovag is tagja volt a Rendnek. Egyre nehezebb volt újabb tagok toborzása miután vagy a spirituális vagy a tényleges vezetés hiánya miatt nem volt megfelelő garancia a lehetséges jelöltek részére. Ennek folyományaként a Rend Vezetősége (Council of Officers) elhatározta, hogy Jeruzsálem Pátrarkájának védnökségéért folyamodik. A pátriárka készségesen tett eleget a kérésnek, magát a Jeruzsálemi Szt.Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Spirituális Védnökének jelentette ki és ezt a címet és tisztséget minden utóda viseli és vállalja azóta is. Rendelkezésre álló dokumentumok szerint 1858 és 1917 között számos tiszteletreméltó katonai parancsnok és nemes családok tagjai váltak a Rend tagjaivá, de a patriarkátus levéltárának az I.világháború alatt történt elpusztulása miatt, lehetetlen a pontos lista összeállítása az akkori rendtagokról.

1927-ben a Rend növekedése arra késztette a Vezetőséget, hogy visszaállítsák a Nagymester tisztségét és hivatalát. Az utolsó Nagymester Bourbon Lajos, kezdetben Provence grófja, majd Franciaország királya volt, személyében folytatódott az a régi hagyomány, amely a Rendet a Bourbon Házzal összekötötte. Természetes volt a Vezetőség részéről, hogy ismét ennek a háznak hercegét kérje fel a Rend fejének. őfensége, Francisco de Borbon, Sevilla hercege, XIV.Lajos 9 francia király egyenesági leszármazottja, XIII.Alfonz 10 spanyol király unokaöccse, aki elfogadta a felkérést, ezután a Rend Generálisává 11 avatták, majd 1935 decemberében a Rendi Káptalan

Nagymesterré kiáltotta ki, amely címet családja azóta is viseli. A modern időkben a Rend kiterjesztette tevékenységét Franciországon túlra és jelen van Olaszországban, Magyarországon, Ausztriában, Portugáliában, Skandináviában és Máltán. 1961-ben, négy évszázadnyi szünet után az angol nyevterület is újraéledt a Nagymester parancsára, rendtartományok alakultak Angliában, Skóciában, Wales-ben, Írországban, Ászak-Amerikában, Ausztráliában, Dél-Afrikában és Újzélandon. Független kommendák találhatók Indiában, Thaiföldön és Nigériában (korábbi angol korona-gyarmatok).

A Szent Lázár Lovagrend történelmi folytonossága jól követhető a Nagymesterek utódlás rendje alapján. A jelenlegi, 48. Nagymester, őfensége Francisco de Borbon y de Escasany, Sevilla hercege, Spanyolország Grandja. A Rend Főkancellári Hivatala Máltán van. A Rend továbbra is feladatának érzi a törődést a leprásokkal és más bőrbetegségben szenvedőkkel, gyógyszerek gyujtésével és eljuttatásával segítve olyan országoknak, ahol még mindíg vannak leprások. Kórházakat alapított Kongóban, Szenegálban és Francaiország hathatós segítségével lepra kórházakat Szíriában, Libanonban, Izraelben, Dahomeyben, Malajziában és Törökországban. Személy szerint, aki híres volt a jótékonykodás ezen területén és a Rend tagjává is vált, nem más mint dr.Albert Schweitzer. A Rend önkéntes mentő szolgálatokat is muködtet különböző országokban. Egy másik, egyenrangú aspektusa a Rend muködésének az egyetemes tanuvallomás a keresztény hit mellett.

Valamennyi ősi lovagrend lényegében vallásos és lovagi testület volt és a Rend elkötelezett abban, hogy a társadalomban fenntartsa ennek eszméjét, magáénak vallva az udvariasság, a szolgálat, a becsület, a huség és a jótékonyság lovagi erényeit. A rendi alkotmány jelenlegi szövegezése szerint mint ökumenikus rend, egyedülállóan nyitott minden érdemes férfi és nő számára keresztény felekezetétől függetlenül, ha együttérez a Rend eszményeivel. Bár sok prominens személy van tagjai között, mégis a tagok nagyrésze egyszerű ember, akik büszkék arra, hogy fenntartják és vallják az ősi lovagi tradiciókat. Ennek az elit Keresztény Rendnek csak szigorúan vett ajánlások rendszerén keresztül lehet a tagságát megszerezni. Pusztán a tagság iránti kérelem nem jelenti a jogot a csatlakozáshoz, és ha őfensége elfogadta kérelmezőt, az a megtiszteltetés jelének tekindendő. A frissen belépett tag rendszerint a tagtárs (member companion, MLJ) rangot kapja, kivételes esetben tiszt-társ (officer companion OLJ). A Szent Lázár Lovagrend valódi „lovag"-rend a szó katonai értelmében is, következésképpen a tagok csak a Rend és eszményeinek kiemelkedő szolgálatával emelkednek magasabb rangra. Ilyen magasabb rangok: parancsnok (Commander, CLJ), lovag (Knight, KLJ), lovag parancsnok (Knight Commander, KCLJ) nagykeresztes lovag (Knight Grand Cross), ez utóbbi a legmagasabb rang. Minden rangnak külön jelvényei vannak, amelyet tulajdonosai megfelelő alkalmakkor viselnek és jogosultak a rövidítés betűit a nevük után írva használni. A magasabb rangúak ugyancsak jogosultak címüket, mint Parancsnok, Lovag vagy Dáma, őexcellenciája Lovag, őexcellenciája Dáma használni olyan országokban, ahol ezek a címek elismertek. A Rend az egyes országokban delegátusok, kommendák és rendtartományi keretekben szerveződik, a tagság számosságától függően. A tagok szerény évi felajánlással járulnak hozzá a Rend adminisztrációs költségeihez és az elvárásoknak megfelelően támogatják a saját tartományban szervezett gyűjtéseket.

Első magyarországi házuk 1181-ben Esztergomban már létezett, Csurgón, Kolozsvárt, Füzítőn, Szentén, Szemenyén és Bozsán ispotályaikról tudunk. A baranyai Kőrös vize közrefogta, 1262 előtt említett insula Lazari premontrei prépság korábban a Lovagrendé lehetett. Az első csoportban betelepülők az 1241-42. évi tatárdúlást valószínűleg nem élték túl, mert IV. Béla 1256-ban birtokaikat elajándékozta. A 13. századtól Franciaországban kb. 2 ezer, Európában kb. 19 ezer leprosoriumban gyógyítottak. Azokat a betegeket, akik ezekbe nem fértek el, a településeken kívül helyezték el; fehér kesztyűkkel és kereplőkkel látták el őket, hogy a fertőzést elkerülhessék. Az elkülönített bélpoklost egyházilag halottnak tekintették („élő halott”). 1355-ben Budán létező intézményük összefügghet I. (Nagy) Lajos király betegségével. A 13. század végén tagjai fölhagytak a betegápolással. Emlékezetüket a járványkórházak lazarethum, lazarett neve, jelvényüket (fehér alapon zöld kereszt) az 1930-tól 1949-ig létezett zöldkereszt mozgalom újította föl.

✍Harmat Árpád Péter✍

Forrás: http://tortenelemcikkek.hu

† Hagyományos római rítusú Szentmise - 2018 Április 15 †

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. 

Várjuk a kedves Híveket!

Aquinói Szent Tamás – az Angyali Doktor

Írta/Szerkesztette: Száraz György

Aquinói Szent Tamás, Tommaso d`Aquino nem csak olasz teológus, skolasztikus filozófus, Domonkos-rendi szerzetes, hanem a keresztény misztika egyik képviselője is volt, akit sokan az Angyali Doktor (Doctor Angelicus) néven tiszteltek. Ismerkedjünk meg az igaz tanítások tudójával, aki rengeteg ellenlábasával szemben igaz hittel és szeretettel próbálta művelni azt, amit művelt.

Ha nincs Aquinói Tamás, akkor Arisztotelész eszméi csak jóval később békültek volna ki a keresztény filozófiával. Számunkra, magyarok számára különösen kedves ő, hiszen jó szolgálatot tett a Pálos Rend pápai jóváhagyása és engedélyezése ügyében, miután Orvietóban találkozott Boldog Özsébbel. Ebből az okból kifolyólag Aquinói Tamás tiszteletére később szobrot állítottak vagy képet szenteltek kolostoraikban a pálosok.

Tamás valószínűleg 1225 legelején született Roccaseccában egy aquinói grófi család sarjaként. Már öt éves korától a Monte Cassino-i bencések közé állt. Később Nápolyban járt egyetemre és ott csatlakozott a domonkos rendbe.

Családja, illetve testvérei ekkor szinte már minden eszközt bevetnek, hogy Tamás ne tudja teljesíteni vágyait. Például fivérei szó szerint elrabolják és fogságban tartják legalább egy éven át. Ezután végre eljut Párizsba, majd Kölnbe, ahol Albertus Magnus tanítványául szegődik.

Pályafutásáról még annyit érdemes megjegyezni, hogy IV. Kelemen pápa udvari teológusa lett.

A pápa őt kérte fel a görög császárral folytatott tárgyalásokhoz. 1267–1269 között írta fő műveit, köztük a Summa Theologiae-t.

1274-ben indult el a lyoni zsinatra, s útközben érte a halál. Ezután nem sokkal, 1323-ban avatták szentté.

Bár az averroisták több tételét is elítélték, mégis felbecsülhetetlen életművet hagyott maga után. Legkiemelkedőbb művei Summa contra gentiles, Summa Theologica és De ente et essentia (A létezőről és a lényegről)

Aquinói Szent Tamás behatóan foglalkozott alkímiával és asztrológiával is. A róla elnevezett tomizmus az arisztotelészi filozófiának, az iszlám misztikának, Hippói Szent Ágoston tanításainak és a keresztény misztikának a szintézise és összhangba hozatala. Hatalmas vállalkozás ez, miként a tudomány és a hit viszonyának összebékéltetése is az volt. A tomizmus e tekintetben a tudást a tudomány, a hitet a teológia területéhez sorolja oly módon, hogy egyiktől sem vitatja el az igazsághoz vezető út lehetőségét. Aquinói Tamás szerint e két diszciplína csupán a megismerési és vizsgálódási módjában tér el egymástól, mivel a filozófia a teremtett dolgokon keresztül, míg a teológia a kész isteni kinyilatkoztatásokon át vezeti el az embert Istenhez. Az értelem és a hittételek tehát nem egymást kizáró fogalmak az igazság keresésében.

A hit igazságainak esetében a bizonyosság hiányát a hívő akaratának kell pótolnia. A tudásnál más a helyzet. De bárhogy is, mindkettő Istentől ered, ezért a kettő igazságai nem mondhatnak ellent egymásnak.

Szent Tamás egész munkássága alatt rengeteget foglalkozott azzal, hogy ne a parasztság legyen az, akire ráerőltetnek mindent, s az arisztokraták legyenek éppúgy munkás és dolgos emberek, vagy pedig a parasztság legyen éppolyan hívő, mint a többi, akik hozzájuthattak a művészeteken, a dalokon, a szórakozáson keresztül a hit megannyi boldogságához.

Ami Szent Tamás ontológiáját illeti, a természetfeletti, transzcendens világot elkülöníti az érzékekkel felfogható immanens szférától. A dolgokban elkülönítette egymástól az actus (a ténylegesség) és a potentia (lehetőség) állapotát. A mozgást és a változást a potentiából az actus állapotba való átalakulásnak tekintette. Így keletkeznek szerinte a formák.

Szent Tamás szerint a lét és a lényeg, vagyis az essentia és az existentia csak Istenben nem válik szét, aki örökkévaló és tökéletes, így minden ember célja. Nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy racionális érvekkel igazolja Isten létét.

Szent Tamás a teremtett világból, mint okozatból kiindulva következtet az okra. A bizonyítás:

• a kérdés-felvetés
• a későbbi válasszal szembeni ellenérvek felvonultatása
• az ellenérvek cáfolata tekintélyérvekkel
• a saját tanítás és problémamegoldás
• az ellenérvek pontról pontra történő cáfolata

Tamás szerint minden testnek van valamilyen végső anyaga, amelyet ősanyagnak nevez. Ez az ősanyag állandó változásoknak van kitéve és belőle alakul ki a test. A forma (actus) tiszta ténylegesség. Sem a forma, sem az anyag nem létezik önállóan, hanem általuk van a létező.

Isten szellemisége ugyanakkor mentes minden anyagi korláttól és potencialitástól, a létet minden teremtménnyel együtt tartja fenn.

Tamás öt érve Isten létezése mellett a Summa Theologiae című műve alapján:

Érvelése során a tapasztalatot teszi meg alapnak és a „végtelenbe való visszahaladás” elvét alkalmazza.

Az első istenérv az arisztotelészi mozdulatlan mozgató problémáját veti fel. A második ennek analógiájára tételez fel egy első okot, azaz Istent. A harmadik istenérv a dolgok esetleges voltából következtet egy szükségszerű és abszolút valóságra, azaz Istenre. A negyedik a szükségszerű tökéletességhez vezet el a létfokozatokon keresztül. Az ötödik kifejezetten teológiai istenérv: az értelem nélküli dolgok nem létezhetnek egy célt kijelölő megismerő nélkül, ergo szükségszerű egy olyan lény létezése, aki célt ad a dolgoknak. Ő Isten.

Aquinói Szent Tamás istenérvei által így jut el Istenhez.

Részletesebben:

Az első út a változásból adódik: a változtatni annyi, mint a potentiából átvinni valamit az actusba. Lehetetlen önmagát változtatnia valaminek, mivel nem lehet egyszerre actusban és potentiában is. Ebből következik, hogy ami változik, azt valami más változtatja. Könnyen belátható, hogy a változtatót és a változtatottat nem lehet a végtelenségig visszavezetni, így szükségszerűen kell lennie egy első változtatónak, akit semmi nem változtat.

Minden, ami mozog, szükségképpen valami más által mozog, azaz minden mozgásnak megvan az oka. Mivel azonban ez a sor nem vezethető vissza a végtelenbe, kell, hogy legyen egy első mozgató, aki önmaga mozdulatlan, „és ezt mindenki Istennek gondolja”.

A második út a létesítő okságból indul ki, vagyis abból a tapasztalati tényből, hogy a világban létesítő okok vannak: minden okozatnak van oka. Lehetetlen, hogy valaki önmaga létesítő oka legyen, hiszen ha ez megtörténne, akkor előbb lenne önmagánál. Ezt az ok-okozat sorozatot sem vezethetjük vissza a végtelenségig, mivel minden ok egyben okozat is, kivéve az első okot, aminek ily módon léteznie kell.

Az okozat mindig másodlagos, ok nélkül nem létezik, de a fizikai valóságban az okozat oka egy másik ok okozata is. Ugyanakkor az okok sora nem mehet a végtelenbe, ennélfogva kell, hogy legyen egy első ok, ami minden mást okoz, „akit mindenki Istennek nevez”.

A harmadik út a létezők esetlegességéből adódik. Ez abból a tapasztalati tényből indul ki, hogy a világban a dolgok keletkeznek és pusztulnak, vagyis képesek létezni és nem létezni. Ha minden ilyen lenne, akkor előfordulhatna, hogy egyszerre legyen minden és akkor nem lenne keletkezés és pusztulás. A pusztulás mindig másodlagos, egy létállapotnak mindig meg kell előznie. Tehát minden valamiből ered, és mivel ez nem mehet visszafele a végtelenségig, fel kell tételezni egy első eredetet, „és ez az Isten, minthogy ő az első ok, amint erre rámutattunk”.

Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy szükségszerűen léteznie kell egy lénynek, aki nem esetleges. Ennek vagy egy másik lény az oka, vagy önmaga lényege a magyarázata. Az okokhoz hasonlóan itt sem mehetünk visszafelé a végtelenségig azon lények sorában, akiknek szükségszerűségét más lény okozza. Így léteznie kell egy olyan szükségszerű lénynek, aki szükségszerűségének oka nem más lény. Ő Isten.

A negyedik út a léttökéletességi fokokat veszi alapul. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy a világban a különböző dolgok különféle fokokban rendelkeznek minőségekkel. Minden dologban van több és kevesebb jó, igaz stb. Léteznie kell egy olyan létezőnek, aki az adott nemben a legjobb, legnagyobb és legtökéletesebb. Nyílván ő lehet az oka minden olyan lénynek, amely ugyanahhoz a nemhez tartozik. „Van tehát valami, ami valamennyi létező létének, jóságának és mindenféle tökéletességének oka: és ezt Istennek nevezzük.”

Az ötödik út a létezők célra irányultságára támaszkodik. Mindenki tapasztalhatja, hogy a világban az értelem nélküli természeti lények célszerűen működnek. Az értelmetlen dolgoknak egy célkitűző megismerőre van szükségük ahhoz, hogy egy célt képesek legyenek elérni, vagyis aki őket a célra irányítja. Mint ahogyan a nyílvesszőt is irányítani kell a nyilazónak. „Tehát van valamiféle intelligens lény, aki minden természeti dolgot célra irányít, és ezt mondjuk Istennek.”

Boldog napot!

Forrás: http://boldognapot.hu/blog