Morbus latens

Elhúzódó,tartós betegség miatt a blogbejegyzések átmenetileg szünetelnek!

Szíves türelmüket és megértésüket köszönjük.
                                                                          /A Szerkesztő/

A gyógyító Batthyány-Strattmann László

Kép forrása: www.kormend.plebania.hu

Nincs kedved imádkozni? - próbáld ki XI. Kelemen pápa imáját

Az alábbi, XI. Kelemen pápának tulajdonított imádság segít szavakat találni azokban az időkben, amikor valami akadályoz minket ebben.

Amikor valamiért nehezedre esik imádkozni, esetleg bár nekikészülsz az imádságnak, odatérdelsz (vagy odaülsz), és mégsem jönnek szavak az ajkadra, akkor megpróbálkozhatsz XI. Kelemen pápa 1721-ben írt imájával. A kötött imák – melyekből bőven áll rendelkezésünkre – egyébként is inspirálóak lehetnek, növelhetik bennünk a vágyat, hogy jobban Istenbe ágyazottan éljünk. XI. Kelemen pápa imája a keresztény élet számos területét, fontos témakörét érinti, akár reggeli imádságként is mondhatjuk (olvashatjuk).

* * *

Uram, hiszek benned – növeld a hitemet; bízom benned – erősítsd meg bizalmamat; szeretlek – add, hogy egyre jobban szeresselek; bánom bűneimet – erősítsd bánatomat.
Imádlak téged, életem teremtője, sóvárgok utánad, legvégső célom; dicsérlek téged, szüntelen segítőm; szólítalak, szerető védelmezőm.
Vezess bölcsességeddel, fenyíts meg igazságosságodban; vigasztalj meg irgalmasságodban, védelmezz erőddel.
Felajánlom neked, Uram, gondolataimat – rád irányuljanak; szavaimat – terólad szóljanak; tetteimet – tükrözzék irántad való szeretetemet; szenvedéseimet – viseljem őket a te nagyobb dicsőségedre.
Azt akarom, amit te akarsz, azért, mert te akarod, úgy, ahogy te akarod, addig, ameddig te akarod.
Uram, világosítsd meg értelmemet, erősítsd meg akaratomat, tisztítsd meg szívemet, tegyél szentté engem.
Segíts megbánni múltbeli bűneimet, és ellenállni a jövendő kísértéseknek; segíts emberi gyengeségeim fölé emelkedni, és megerősödni kereszténységemben.
Add, hogy szeretni tudjalak, én Uram, én Istenem, és hogy annak lássam magam, ami valójában vagyok: zarándok ebben a világban, keresztény, akinek tisztelnie és szeretnie kell azokat, akikkel kapcsolatba kerül, akikért felelősséget visel, barátaimat és ellenségeimet egyaránt.
Segíts, hogy szelídséggel úrrá legyek a dühön, nagylelkűséggel a kapzsiságon, lelkesedéssel a kedvetlenségen. Segíts, hogy magamról elfeledkezzem, és kinyújtsam a kezem mások felé.
Tégy körültekintővé a tervezésben, bátorrá a kockázatvállalásban. Tégy türelmessé a szenvedésben, szerénnyé a jómódban.
Tégy figyelmessé az imában, mértéktartóvá az evésben-ivásban, szorgalmassá a munkában, kitartóvá a jó szándékban.
Legyen tiszta a lelkiismeretem, a magaviseletem hibátlan, a beszédem feddhetetlen, az életem rendezett. Segíts észrevenni gyengeségeimet. Add, hogy megbecsüljem irántam való szeretetedet, megtartsam törvényeidet, és végül eljussak az üdvösségre.
Taníts meg rá, hogy ez a világ elmúlik, hogy a valódi jövőm a mennyország boldogsága, hogy földi életünk nem sokáig, az eljövendő élet pedig örökké tart.
Segíts, hogy az ítélettől való illő félelemmel, de a jóságodba vetett nagy bizalommal készüljek a halálra. Vezess biztosan át a halálon a menny végtelen örömébe.
Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.


Forrás: Aleteia.org; Catholic.org
Fotó: Wikipédia, CBN.com

Bejegyezte: D.K. József

Te mit keresel itt?

Macedonius, a remete már 45 éve élt az erdő sűrűjében, az egyedül épített kunyhójában. Csak a madarak éneke törte meg az erdő mély csendjét. Egy nap azonban zaj ütötte meg a remete fülét. Egy vadász állt előtte, aki nézte-nézte ezt a szegényes otthont és lakóját, és nem tudott betelni vele. Mikor meglepetéséből magához tért, megkérdezte a remetétől: „Te Isten embere, mit keresel itt a vadonban?” Macedonius jóságosan ránézett a vadászra, majd így szólt:  - „Szívesen megmondom, de először te mondd meg, mit keresel itt?” – „Vad után szaladok, és addig nem nyugszom, amíg el nem kapom.” – „Én meg az Isten után szaladok és addig nem nyugszom, amíg el nem érem. Nos, ki cselekszik bölcsebben?” A vadász elgondolkozott, és beszélgetésük után Macedoniushoz szegődött.

Korunk embere szenvedélyektől űzve, délibábokat kergetve rohan. Időhiányra, fáradtságra hivatkozva nem ér el a templomig. Nem hallja meg a szentmisére hívó harang szavát. Ma az élet lett olyan sűrű, mint egykor a vadon. Ha temetésre mégy vagy eltalálsz egy ünnepi misére, ott Isten teszi fel az élet bölcs kérdését neked: Jó irányba halad-e életed? - Felelj!

Bejegyezte: D.K. József

Forrás: https://dkjozsef.blogspot.hu

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)

Balázsolás
(fotó: Legeza Dénes István)

     „Volt egyszer egy ember, szakálla volt kender”

Február 3-a a kultuszban, névadásban, népszokásokban oly népszerű legendás Szent Balázs napja. A hagyomány szerint örmény volt, a kisázsiai Szebaszté püspöke. Számos csodája ismeretes. Egy nap egy rémült anya kereste fel, mert fia a torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút, és a szálkát eltávolította a torkából. Más alkalommal egy asszonynak visszaadta a disznaját, melyet egy farkas rabolt el. Az asszony hálából gyertyát adott neki és „kóstolót” a disznó húsából. A szent püspök az üldöztetések idején egy hegyi barlangba húzódott, ahol vadállatok őrizték, melyek kezes bárányként hajlottak szavára. A római helytartó azonban ott sem hagyta békén a remete püspököt, s oroszlánokból, medvékből, farkasokból álló testőrsége sem menthette meg, mert nem engedte harcolni őket. 316 táján végezték ki. Előbb kenderrost-fésülésre szolgáló gerebennel vagy a len, gyapjú kifésülésére való vasfésűvel kínozták félholtra, majd vízbe fojtották: belefojtották a szuszt.

Legendáinak minden mozzanata – de kultusza és a nevéhez fűződő szokások is – a téli ünnepkörrel kapcsolatos ősi hiedelmeket tükröznek. Szent Balázs elsősorban a torok, a kikiáltók, énekesek védőszentje (keleten a VI., nyugaton a IX. századtól). Erre utal a halszálkától megmentett gyermek legendája. A gyermekhalandóság okai közt régen az élenjáró torokgyík (diftéria) ellen a katolikus és görög vallású anyák Szent Balázshoz fordultak. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek a torkához a pap két keresztbe tett, vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a balázsáldás szavait mormolta. Ez volt a balázsolás. Ezért szokták a szent püspököt keresztbe tett gyertyákkal is ábrázolni. A legenda azonban halszálkát említ, nem betegséget, és ez arra utal, hogy Balázs már a nagyböjt szentje, a hal ugyanis böjti étel. Való igaz, hogy a böjt kezdőnapjának, hamvazószerdának legkorábbi időpontja Balázs napjára következik.

Szent Balázs
Diós István: A szentek élete
Magyar Katolikus Egyház

Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_balazs

A jelentősebb középkori lovagrendek: Szent Sír Lovagrend

A rend jelvénye: fehér alapon vérvörös talpaskereszt, melyhez négy, hasonló színű kisebb talpaskereszt csatlakozik. Az öt kereszt Jézus öt sebét jelképezi. A Szent Sír Lovagrend eredete visszanyúlik egészen 1099-re, amikor arab, perzsa és török dúlások után, Jeruzsálemet keresztény kézre kerülésekor megkezdődött Jézus sírhelyének a Szent Sír templomának helyreállítása, majd újjáépítése. Bouillon Gottfried (sz. 1060 körül) volt a keresztes hadjáratok vezére 1095-től 1099-ig. Jeruzsálem visszafoglalása után felajánlották neki a királyi címet, mint a városállam első keresztény uralkodójának. Ő a címet nem, csak a hatalmat fogadta el, és felvette az Advocatus Sancti Sepulchri: a Szent Sír Védelmezője címet. Bouillon 1100. július 18-án halt meg, a Szent Sír templomában temették el. Még halála előtt lovagokat állított a Szent Sír őrzésére. A rend alapításának pontos idejét nem ismerjük, létrejöttében szerepet játszott a johannita és a templomos lovagrend megalakítása. A lovagrend már 1103-as forrásokban előfordul, 1114-ben pedig már Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend néven említik. A pápa hivatalosan 1122-ben ismerte el a Rendet. A Rend Hippói Szent Ágoston reguláját követi, fő feladatuk a Szent Sír őrzése, illetve a szentföldi zarándokok védelme. A lovagok felavatása mindig a Szent Sírnál történik. 1160-ban a pápa együttesen határozta meg a Szent Sír Lovagrend, a Templomos Lovagrend és a Johannita Lovagrend jogait.

1291-ben, amikor Jeruzsálem megszűnt mint latin királyság, a keresztes lovagrendek maradványai Európába húzódtak vissza, főként Spanyolországba. Még az 1400-as években is virágzott a Rend, annak ellenére, hogy eredeti célja, a Szent Sír őrzése tulajdonképpen megszűnt. 1459-ben a pápa fel is oszlatta a Rendet, majd 1489-ben a Rendből már kiszakított Szent Sírról Nevezett Szabályozott Kanonokok Rendjét egybeolvasztotta a Máltai Lovagrenddel, és a Nagymesteri címet is a Máltaiakra ruházta át. 1496-ban aztán a következő pápa újjáélesztette a Szent Sír Lovagrendet, Nagymesteréül a mindenkori pápát jelölve meg. 847-ben, miután visszaállt a Jeruzsálemi Latin Patriarkátus, a pápa átszervezte a Szent Sír Lovagrendet is, és 1868-ban három osztályra osztotta: nyakékes lovagok és dámák, lovagok, dámák. 1928-tól a Rend nagymesteri széke Rómában, nagyperjeli széke pedig Jeruzsálemben jelölődött ki. 1994. január 21. Pápai bulla hirdette ki, miszerint a Rend védőszentje: Szűz Mária. 2004-ben negyven országban több mint huszonegyezer lovag és dáma fejt ki kulturális és szociális tevékenységet.

✍Harmat Árpád Péter✍

Forrás: http://tortenelemcikkek.hu

AZ IDŐMILLIOMOS

                                                    Hivatás – Kardos Mihály atya választásai

✍Romhányi Tamás
📬 2018. január 27. szombat 16:00

Miután az altatásból felébredt, Kardos Mihály korábbi szegedi plébános arcán békés mosollyal hallgatta végig a főorvos beszámolóját a műtétről, melynek során tőből eltávolították a jobb lábát. Tizenkét évvel korábban a bal lábát kellett amputálni, majd állapota súlyosbodásával menthetetlenné vált a másik is. Amikor a főorvos kiment, egyik betegtársa megjegyezte: ha mindkét lábát elveszítette volna, ő megkérné egy barátját, hogy inkább lője főbe. Hát nekem nincs ilyen barátom, mondta neki az idős pap. Azt hiszem, kénytelen leszek másik utat választani.

Felépülésének hetei alatt azzal kellett szembesülnie, hogy most már nem tud saját magáról gondoskodni, ezután mások segítségére szorul. Amíg műlábbal és járókerettel önállóan közlekedni tudott, reggelenként eljárt a misére, délelőttönként a gyóntatófülkében ülve fogadta az embereket. Ennek vége.

Fotó: Havran Zoltán

Kardos Mihály hajléktalanok közé költözött, a szegények életét választotta

Várják őt az egyházi elöljárók által ajánlott szeretetotthonban. Jó hírű és méltó intézményben, ahol sokan szeretnék elhelyezni idős, ápolásra szoruló hozzátartozóikat. Ahol tiszta a szoba, kényelmes fotelek állnak a tévé előtt, és a nővérek mindenkivel türelmesek. Ahol az étkezések és a tévésorozatok között észrevétlenül csorognak el a napok, míg végleg el nem kopik a hátralévő idő. Elég volt rágondolnia, és máris úgy érezte, fogyatkozni kezd körülötte a levegő.

Újra elolvasta a könyvet, a drámát, amelyet maga II. János Pál pápa írt a később általa szentté avatott Albert testvér történetéről. Albert testvér hajléktalan emberek közé költözve alapított új szerzetesi közösségeket, és szülőhazájában, Lengyelországban második Szent Ferenc néven emlegették. Élete azt követően változott meg, hogy egy háborús sérülés következtében amputálni kellett a lábát.

Kardos Mihály atya úgy érezte, a gondviselés adta kezébe újra ezt a könyvet. Elvitette magát a Máltai Szeretetszolgálat szegedi egészségügyi centrumába, és megkérdezte, befogadnának-e egy idős férfit, akinek mindkét lábát amputálták. Az egészségügyi centrum kicsi intézmény, mindössze tizennyolc ágya van, ezeken a városban és a környező településeken élő súlyos beteg hajléktalan embereket ápolnak. Van, aki csak néhány hetet tölt itt, van, aki éveket. Kardos atya a középső, hétágyas terembe költözött be, az ablak melletti középső ágyat kapta. Ennek csaknem három éve.

Az idős pap a hajléktalan emberek között új feladatot talált magának. Időt szentel nekik, odafigyel rájuk, meghallgatja őket. A városban a többség elkerüli a hajléktalan embereket. Kardos atya kifejezetten keresi az alkalmat, hogy beszélgessen velük. Akinek arra van igénye, a személyzeti mosdó előtti félreeső zugban meg is gyónhat nála.

Délután háromkor szentmisét mond az ebédlő belső asztalánál, ami ehhez szükséges, azt mindent magánál tart egy kicsiny kartondobozban, a radiátor csövére akasztott szatyrában. Néha egy ember ül vele az asztalnál, néha három. Van, amikor nemcsak az intézmény lakói vesznek részt a misén, hanem a városból is bejönnek néhányan.

Fotó: Havran Zoltán

Nyugdíjából lakást bérel, ahol egy ideje két hajléktalan férfi él, őket a máltai intézményben ismerte meg. Miután csak egyikük tud dolgozni, ő fizeti a közüzemi számláikat is. Ha valaki megkérdezi, miért, azt válaszolja, mert így érzi helyesnek. A szegények életét választotta, neki magának nincs szüksége pénzre.
*
Kardos Mihály 1946-ban született. Édesapjának festékkereskedése és egy kisebb vegyipari üzeme is volt Szegeden, amelyet nem sokkal később államosítottak. Szülei művésznek szánták, sokáig zongorázni tanult. A templomba egy barátját kísérte el, azután ott maradt ő is a hittanórákon. Hatévesen volt elsőáldozó, tízévesen bérmálkozott.

Abban az évben az egyházi vezetők börtönben voltak, tudomása szerint három püspök volt szabadlábon az egész országban, az ünnepre készülő fiataloknak nem sok lehetőségük volt, hogy magas rangú egyházi személy előtt vallják meg hitüket. 1956 pünkösdjén több mint 300 bérmálkozó gyűlt össze a szegedi székesegyházban. Kardos Mihály akkor első alkalommal érezte úgy, hogy megtalálta a saját útját.

Az 56-os forradalom napjait a szegedi utcákon töltötte barátaival, ott voltak a közelben, amikor a Takarékbank utcában lelőttek egy embert. Értette is, nem is, mi történik az országban. Amikor az orosz sereg bevonult a városba, odamentek megbámulni a híd lábához állított tankot. Fiatal orosz katona álldogált a tank előtt, barátságosan rámosolygott a gyerekekre, azután a géppisztoly csövével a Tiszára mutatott: „Vot Szuez.” Eltartott egy ideig, amíg megfejtették, hogy az orosz katona azt hiszi, a Szuezi-csatornánál áll őrséget, mintha úgy tudná, hogy nem is Magyarországot, hanem Egyiptomot szállták volna meg.

Az ötvenes években édesapját mint a rendszer ellenségét minden állami ünnep előtt bevitték a fogdába. Kardos Mihály egyre több időt töltött a templomban, rendszeresen ministrált a miséken. Az iskolában eljött az úttörőavatás ideje, a csapatvezető félrehívta a különös fiút, és az mondta neki: nem lehet egyszerre ministráns és úttörő is, választania kell a kettő között. Akkor ministráns leszek – vágta rá gondolkodás nélkül.

A tanárok egy része kifejezetten utazott rá, a fizikatanár például rendszerint úgy hívta ki a táblához: jöjjön, plébános úr, nézzük, hogyan boldogul ezzel a példával. (Évtizedekkel később a fizikatanár immár idős, beteg emberként bocsánatot kért Kardos Mihálytól, és azt kérdezte, megkérheti-e, hogy majd ő temesse el. Kardos Mihály megígérte neki.)
*
Érettségit Kecskeméten a piarista iskolában tett, utána papnevelő intézetbe jelentkezett. Szeptemberben megkezdte a tanulmányait, novemberben bevonultatták katonának. A behívó nem érte váratlanul, a hatvanas években a papi hivatásra készülő fiatalokat rendszerint tanulmányuk megkezdése után sorozták be a seregbe. Az iskolában azt mondták, a szocialista állam így kedveskedik a püspöki karnak. Kardos Mihály újonc honvédnak 1965. november 18-án Pécsett kellett jelentkeznie két év sorkatonai szolgálatra.

Az egyik napon őrségből ugrasztották, a tiszt másik alegységhez szalasztotta őt valamilyen üzenettel. Az ottani tiszt kérdéssel várta: Maga fiatal, egészséges ember, hogyan lesz meg nő nélkül? Ahogy eddig is megvoltam – mondta egyszerűen. A tiszt továbbküldte egy másik egységhez, ott újabb kérdéssel várták: Hogyan egyezteti össze a hitet a tudással? Ahogy nálam okosabbak is tették, például Waltner Károly gyermekgyógyász-professzor.

A következő alegységnél a tiszt arra volt kíváncsi, vajon papként ő is megáldja-e majd a fegyvereket. Neki azt felelte, hogy nem a fegyvereket, hanem a katonákat szokta az Isten figyelmébe ajánlani az egyház. A laktanyában húsz alegység volt, mind a húszhoz elküldték, mindenhol feltettek neki egy kérdést. A végén kihallgatásra idézték, elismételtették vele minden kérdésre adott válaszát. Ezzel eltelt az egész nap.

Vasárnap délután az egyik kihallgató tiszt arra nyitott be a körletükbe, hogy Kardos Mihály négy-öt honvédnek a teremtés történetéről mesél, amit a többiek átszellemült arccal hallgatnak. Mit művel itt, Kardos honvéd? – ordította a tiszt. Ő pedig szabályosan jelentette, hogy a többi katona nagyon kíváncsi lett, amikor megtudták, hogy papnak készül, ő csak a kérdéseikre válaszolt. Jó, hogy nem akarja mindjárt az egész századot megtéríteni, dühöngött a tiszt, de a történetnek akkor és ott nem volt folytatása. Kardos Mihályt viszont három hónap sorkatonaság után leszerelték.

Mielőtt visszaküldték volna a papnevelő intézetbe, a rendőrségen kihallgatták. Ha a kihallgató nem figyelt, a fiókban forgó magnókészülék hangos kattanással jelezte, hogy a kazetta végére ért. Akkor a civil ruhás rendőr rágyújtott, miközben a gyufát kereste, mindig hosszan vacakolt a fiókban, majd folytatta a kérdezősködést.

Arra célozgatott, hogy a rendőrséget nagyon érdekelné, mi történik a papnevelő intézetben. Ő úgy tett, mint aki nem érti az alig burkolt kérdéseket, és az egyházügyi hivatalt meg az iskola rektorát ajánlgatta a másik figyelmébe. A végén a rendőr azzal állt fel az asztaltól: úgy látom, magával nem sok dolgunk lesz.
*
Kardos Mihályt 1969. november 23-án szentelték pappá. Az első szolgálati helye Endrőd (mai nevén Gyomaendrőd) volt. Sorra látogatta a környező kistelepüléseket, volt, ahová egy 94 éves vak ember kedvéért utazott el. Nagylaposon öt ház állt, ott tizenkét gyerek élt, őket kezdte hittanra oktatni. Néha követték őt, volt, amikor autóból fényképezték. Egy év után áthelyezték Szarvasra, onnan Rókusra.

Szegeden a Dugonics téren vágott át az egyik este, a szökőkútnál több fiatal ült, az egyikük halkan gitározott. Amikor melléjük ért, a gitározó fiú ráköszönt:
– Szia, atya!
Megállt, végignézett rajtuk. Azután azt kérdezte: jó barátok vagytok?
– Szeretünk együtt lenni – vont vállat a gitáros –, így jobban telik az idő.
– Mitől jó együtt lenni? – fordult feléjük. Nem sokkal később arról beszélgettek, mit jelent odafigyelni a másikra, azt tesszük-e a másik emberrel, amit más embertől szeretnénk mi is kapni, majd óvatosan szóba hozta, hogy mit tanított erről Jézus. Amikor fél óra múlva továbbindult, a fiatalok azt mondták, nagyon jót beszélgettek.
– Akkor gyertek el csütörtök este a templomba, ott folytathatjuk – búcsúzott tőlük. Nem sokkal később több mint harminc fiatal járt hozzá, a legfiatalabb tizenhat éves volt, a legidősebb negyvenhat.
*
Papi szolgálatát egy rövid mondattal jellemzi: „A Jóisten megadta, hogy szót értsek mindenkivel.” Ez többnyire azt jelentette, hogy a problémákra gyors megoldást talált. Egyszerű kérdéseivel néha sikerült komoly meglepetéseket okoznia. A nyolcvanas évek elején Ásotthalmon szolgált, ott a kultúrház igazgatója a hittanos fiatalok bérmálásának kitűzött időpontjára időzítette az úttörőavatást.

Amikor meghallotta, elment az igazgatóhoz, és megkérdezte, milyen időpontra helyezze át a bérmálást, hogy a két esemény ne zavarja egymást. Az igazgató hallgatott egy darabig, azután azt mondta neki, több pap került már hasonló helyzetbe, de eddig mindegyik vitatkozni jött ide. Szó szót követett, végül az úttörőavatást tették át egy héttel későbbre.

De amilyen könnyen szót értett a kívülállókkal, olyan nehezen jött ki paptársaival. 1984-ben úgy érezte, teljesen elmagányosodott egyházában, bármit csinál, a többiek elutasítják. Amikor közvetlen elöljárója ágynak esett, udvariasan megérdeklődte, mikor látogathatja meg. Nem szükséges, hogy meglátogasson – jött a rideg válasz. Életében először érezte magát fáradtnak. Olyan nagyon fáradtnak, amit nem lehet egy éjszakai alvással kipihenni.

– Egy hideg februári reggelen az újszegedi templomban miséztem – meséli. – Öt-hat idős hívő ült a padsorokban, álltam az oltár előtt, úgy éreztem, bármit teszek, minden hiábavaló. Megszédültem, lassan forogni kezdett velem a templom. Akkor felnéztem: az oltár és a hívek között, közvetlenül előttem ott áll Jézus. Azt mondta: csak engem nézz! Azután eltűnt, de a szavai sokáig visszhangoztak bennem. Csak engem nézz!

A hívők nem látták őt, csak az oltárt és engem, ahogy állok ott a meglepetéstől kővé dermedve. De én tudom, hogy nem képzelődtem, hanem megkaptam a tökéletes megerősítést. Harmincnyolc éves voltam akkor. Azóta nincsenek kételyeim, hogyha válaszúthoz érkezem.
*
Amikor Algyőre helyezték, a püspöke feladatként adta neki, hogy szerezzen jogosítványt, és vegyen autót magának, hogy a környező bokortelepülésekre ki tudjon járni. Ő azonban inkább busszal és gyalog járt, mondván, a hívek sem autóval járnak a templomba. A miséket a menetrendhez igazította, ha 9 óra 50 perckor indult a busz, 9.45-re befejezte a szertartást, hogy a tanyasiak haza tudjanak menni.
*
Kétezerkettőben mise közben eszméletét vesztette. A kórházban 18-as vércukorszintet mértek, szigorú diétát és tudatos táplálkozást írtak elő. Azt mondták, figyeljen kicsit jobban magára, váltson életmódot, ismerkedjen meg a reformkonyhával. Neki azonban nem volt ideje saját magával törődni, továbbra is a tótkomlósi idősotthonban étkezett, azt és annyit, amennyit a menzán a nénik a tányérjára szedtek. Betegsége rövid idő alatt annyira súlyosbodott, hogy bal lábán trombózis alakult ki, ezért amputálni kellett.

Felmentették a plébánosi szolgálat alól, kényelmes idősotthonban helyezték el, de ott nem érezte jól magát. Amikor megkapta a nyugdíját és a lába elvesztése után megállapított járadékot, albérletbe költözött, műlábbal, járókeretre támaszkodva járt be a templomba. 2015-ben le kellett vágni a másik lábát is. Akkor új lakóhelyet választott magának.

A hajléktalan emberek között jól érzi magát. Azt mondja, ott senki sem rohan, mindenki olyan, mint ő. Időmilliomos. Az egyik délelőtt például a Dél keresztje című filmet nézték a tévében, és valaki azt mondta, a főszereplő milyen talpraesett teremtmény.

– Könnyű neki – mondta Kardos atya –, de milyen legyen az, akinek nincs semmilyen talpa?

Forrás: http://magyaridok.hu

JANUÁR 31. – BOSCO SZENT JÁNOS

BOSCO SZENT JÁNOS (Becchi, Torino mellett, 1815. aug. 16. – Torino 1888. jan. 31.) kilenc éves korában álmot látott, amely meghívásának első jele volt. Kezdte maga köré gyűjteni a környékbeli fiúkat. Tanította őket a katekizmusra, elismételte nekik a templomban hallott prédikációt. Belépett a chieti szemináriumba, majd 1841-ben pappá szentelték. Utána még két évig továbbtanult egy torinói konviktusban, itt erkölcstani és szónoki tudását mélyíthette. Közben rabokat, betegeket, szegényeket gondozott. Egy templomba tévedő fiút megtanított keresztet vetni és beszélt neki a Teremtőről. A fiú egy hét múlva öt társát is elhozta magával; majd egyre többen és többen jöttek és hallgatták Don Bosco tanítását, sőt vele is maradtak. Öt évvel később már négyszáz fiú vette körül. Szentmisén, katekizmus-oktatáson, versenyeken vettek részt, énekeltek. Don Bosco később elvállalta egy kórház lelki irányítását, s kialakított egy kis kápolnát, amelyet Szalézi Szent Ferenc tiszteletére szenteltek. A mi fogalmaink szerint napközi otthonként működő intézmény lassan éjszakai menedékhellyé vált, alamizsnából éltek. Az 1854. évi kolerajárvány idején ő és fiai segítettek a betegek ápolásában. Megalapította a Szalézi Szent Ferenc Társulatot, az egyháztörténelem egyik leghatásosabb szerzetesrendjét. Közben egy egész iskolarendszer fejlődött ki a kezdeményezésből. Műhelyeket is kialakítottak, hogy a fiatalok különböző mesterséget is elsajátíthassanak. 1872-ben megalapította a rend női ágát is, amelyet a Segítő Szűzanyáról nevezett el. Halála után találták meg naplóját: „Oratóriumbeli emlékek 1825–1855. Csak a szalézi tagoknak. A Szalézi Társaságnak.”

A szalézi rend hihetetlen gyorsasággal terjedt Itáliában és külföldön is. Don Bosco halála évében, 1888-ban a szalézieknek 250 háza volt 130 000 növendékkel. Élete folyamán hatezer pap került ki intézeteiből, akik közül 1200 szalézi szerzetes lett.
XI. Pius pápa 1929-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatta. A római kalendáriumba 1936-ban vették föl ünnepét.

Forrás: http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/bosco_szent_janos_

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2018 Február 4†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. 

Várjuk a kedves Híveket!