Néhány gondolat egy templom lerombolása kapcsán.
A francia ellenforradalmi gondolkodó Joseph de Maistre azt írja: „Ahol egy oltár található, ott még van civilizáció.” Valóban: Az európai települések természetes központja immár több, mint ezer éve a keresztény templom. A falvaktól a nagyvárosokig bárhová megy az utazó, óhatatlanul szembesül azzal a ma sokat tagadott ténnyel, hogy Európa keresztény alapokra épült. Templomaink a keresztény vallási élet liturgikus terei, a kontinuitás szimbólumai, melyek városaink életét összekötik a transzcendenssel.
A templomban már 2013-óta nem mutattak be szentmisét, ami a lerombolás
tényénél is jobban (csak kevésbé szemléletesen) rámutat a válság
gyökerére.
A tekintélyes neoromán épület helyett a környékbeliek szerény vallásos igényeit kielégítendő építettek egy másikat,
ami szintén Szent Lambert püspök nevét viseli: egy ormótlan, szürke
épület-szörnyeteget, amely puszta létével tagadja építészeti kultúránk
és keresztény vallásunk formákat ihlető tartalmát. Az új templom leírása
szerint hívogató és otthonos látványt nyújt az épület. A kedves olvasó alább meggyőződhet róla, mennyire hívogató az újdonsült monstrum:
A modern művészet bálványait kritizáló Hans Sedlmayr német művészettörténész a középpont elvesztéseként jellemezte azt a kulturális hanyatlást, amelyben az egyre kötetlenebb formák az igazság relativizálásával párhuzamosan egészen a formátlanságig bomlottak. A mérték, az alak és a rend semmivé foszlott: elveszítettük a középpontot, ami az emberiség Istenhez fűződő viszonyában bekövetkezett gyökeres változás nélkül nem történhetett volna meg.
Tegyük fel magunknak a kérdést: mi a saját életünkben a „barnakőszén bányászatát”, vagy a „templomot” tesszük az első helyre? Ezen múlik Európa jövője.
Ez az építészeti merénylet önmagában is árulkodó lenne a formáktól naiv
örömmel megváló keresztények hanyatlásáról, de csak úgy nyeri el valódi
jelentését, ha figyelembe vesszük, hogy egy neoromán templomot romboltak
le és ahelyett építették fel.
A modern művészet bálványait kritizáló Hans Sedlmayr német művészettörténész a középpont elvesztéseként jellemezte azt a kulturális hanyatlást, amelyben az egyre kötetlenebb formák az igazság relativizálásával párhuzamosan egészen a formátlanságig bomlottak. A mérték, az alak és a rend semmivé foszlott: elveszítettük a középpontot, ami az emberiség Istenhez fűződő viszonyában bekövetkezett gyökeres változás nélkül nem történhetett volna meg.
Tegyük fel magunknak a kérdést: mi a saját életünkben a „barnakőszén bányászatát”, vagy a „templomot” tesszük az első helyre? Ezen múlik Európa jövője.
Colonel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése