Az Imaórák Liturgiájának IV. kötetében a XXVII. évközi hét péntekjére rendelt egyik olvasmány az V. századi gall hitvalló, Lerini Szent Vince írásaiból való. Érdemes elgondolkodni rajta...
Lerini Szent Vince áldozópap „Első emlékeztető”
című művéből
(Cap. 23: PL 50, 667-668)
Azt kérdezhetné
valaki: Semmi se fejlődik Krisztus Egyházának tanításában? Dehogynem! Sőt,
egészen jelentős a fejlődés.
Ki lenne ugyanis
annyira ellensége az embereknek, és ki gyűlölné annyira Istent, hogy
megakadályozni merészelné ezt a fejlődést? Csakhogy valóban fejlődése legyen ez
a hitnek, és ne megváltoztatása. A fejlődés ugyanis azt jelenti, hogy magának
az igazságnak ismerete teljesebbé válik; a megváltoztatás pedig azt, hogy az
igazságot valami egészen megmásítja.
Szükséges tehát, hogy
igenis növekedjék, sőt lendületesen fejlődjék az egyénnek és a közösségnek, az
egyes embernek és az egész Egyháznak a felfogóképessége, tudása és bölcsessége,
az egyes emberi életkor és az egymás után következő évszázadok előrehaladásának
megfelelően. De mindig ugyanannak maradjon meg a tanítás, azaz megmaradjon maga
a dogma ugyanabban a jelentésben és ugyanabban a tartalomban.
Tehát az emberi lélekben élő vallásosság ugyanazt
a törvényt követi, mint ami a test életét szabályozza. A test ugyanis az évek
múlásával fejlődik és tökéletesedik, mégis megmarad ugyanaz a test. Nagy
különbség van a virágzó gyermekkor és az érett öregkor között, mégis ugyanaz az
ember az öreg is, aki az ifjú volt. Mert megváltozhat egy embernek az életkora,
megváltozhatnak a külső körülményei is, mégis kétségkívül ugyanolyan természetű
lény és ugyanaz a személy marad.
A csecsemő végtagjai
kicsik, nagyobbak már az ifjúé, de azok mégis ugyanazok. Ahány ízület van a
kisgyermek testében, ugyanannyi van a felnőtt testében is. És ha az ember
testében valami csak érettebb korában mutatkozik, csírájában az már megvolt
benne előzőleg is, úgyhogy semmi új sem lesz utólag az idős emberben, ami nem
lett volna meg már — ha rejtett formában is — a gyermekben.
Ez tehát a szerves
fejlődés igazi és meghatározott törvénye. A teremtő Isten végtelen bölcsessége
szabta meg a fejlődésnek azt a meghatározott és csodálatos rendjét, hogy az
érettebb korban tökéletesebb formában jelenik meg az emberben mindaz, ami már
megvolt a kisgyermekben.
Ha tehát az idő
múlásával az emberi test úgy változnék meg, hogy felépítettsége különböznék az
eredetitől, azaz valamilyen új tagot kapna, vagy a meglevőkből valamelyiket
elveszítené, akkor szükségszerűen vagy elpusztulna az egész emberi test, vagy
torz szörny lenne, vagy legalábbis nyomorékká válnék. A keresztény vallás
dogmájának ugyanígy követnie kell ezt a fejlődési törvényt azért, hogy az évek
múltával a hit tanítása egyre szilárdabb legyen, és idők folytán jobban
kifejlődjék, és az emberi életkor haladtával megvilágosodva ragyogjon.
Őseink ennek az
Egyháznak a szántóföldjébe már régen elvetették a hit tiszta búzáját. Nagyon
oktalan és következetlen dolog lenne, ha mi, késői utódok, az igazság tiszta
búzája helyett a titkon belehintett tévtanítás konkolyát gyűjtenénk össze.
Sokkal okosabb és
következetesebb dolog, hogy — miután semmi ellentét sincs a kezdeti értelem és
a későbbi fejlődés között — a tiszta búzavetésnek kifejlődött kalászaiból
learassuk a dogma tiszta búzatermését is, hogy ami abból az ősi kezdeti
vetésből idők folyamán kifejlődött, most szintén örömmel töltsön el, és
tisztelettel becsüljük meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése