Néhány szó a pálos diurnáléról
A római liturgia, amióta egyáltalán források tanúskodnak róla, szövegek, dallamok és gesztusok egységes készletét rendezte egységes szerkezetbe. Ami a zsolozsmát illeti, ez a készlet és szerkezet — Szent Benedek Regulájának közvetett tanúsága szerint — a VI. századra már hagyományossá szilárdult, és változatlanul maradt egészen a XX. századi reformok 1911-ben megkezdődött sorozatáig. Az egyes egyházmegyék, majd a szerzetesrendek mégis rítusváltozatokat alakítottak ki aszerint, hogy a római liturgia bővebb készletéből mit és milyen elrendezésben illesztettek e szerkezetbe. A különbségek — bármily jelentéktelenek is az azonosságokhoz képest — tudatosan vállalt és őrzött sajátosságai lettek az adott rítusváltozatnak, és az évszázados használat során egyre szorosabban kapcsolódtak össze a hordozó közösséggel.
A pálosok mint magyar alapítású szerzetesrend a római rítus sajátosan magyarországi változatát, annak is legjellegzetesebb megnyilvánulását, az úgynevezett esztergomi rítust őrizték rendi liturgiájukként a XVII. század elejéig, sőt a dallamok szintjén sokáig még azután is. Így a pálos források tanulmányozása és használatba vétele nemcsak egy rendi közösség, hanem az egész magyar egyház gyökereivel, általuk a teljes középkori és kora újkori Európával, végső soron pedig a római bazilikák ősi szokásrendjével köti össze az imádkozót.
A jelen kiadvány célja, hogy a pálos-esztergomi zsolozsmát történetileg minden részletében hiteles alakban, de a mai használatot megkönnyítő, modern elrendezésben és tipográfiával adja közre. Ahol lehetett, közvetlenül pálos forrásokat használtunk. Az antifónák és responzóriumok szövegét és dallamát a legjobb pálos kéziratnak tartott XV. századi antifonáléból, a zágrábi egyetemi könyvtár MR 8 jelzetű kódexéből vettük. A himnuszdallamok a częstochowai kolostorkönyvtár szintén XV. századi, R. I. 215 jelzetű pálos kantuáléjából származnak, és ugyanitt található a zsoltártónusoknak az a közlése, amelynek megfelelően a zsoltárokat kijelöltük. Maguk a himnuszszövegek az 1540-ben Velencében kinyomtatott pálos breviáriumot követik. A többi szöveget a legjellemzőbb esztergomi forrásokból írtuk át. Ahol sem pálos, sem esztergomi dokumentum nem állt rendelkezésünkre, az azonos szerkezetű római könyveket hívtuk segítségül, amelyeket a XVII. századtól kezdve mind a rend, mind a magyar egyházmegyék magukévá tettek.
A diurnále a zsolozsma hétköznapi és közvasárnapi tételeivel kiegészített nappali zsoltároskönyvet (pszaltériumot) jelent, azaz olyan breviáriumot, amelyből a matutínum kivételével minden hóra elvégezhető a vízkereszt, illetve pünkösd utáni (évközi) — vagy középkori szóhasználattal „nyári” — időszakban, és nagyrészt azon kívül is. Ez az anyag a zsolozsma fundamentuma, amelyre egyfelől az egyházi év rendjét követő időszaki (de tempore), másfelől a szentek ünnepeihez alkalmazkodó (de sanctis) rész rétegződik. De önmagában is teljes, így alkalmas arra, hogy akár az egyházi év figyelembe vétele nélkül biztosítsa a zsolozsma elsődleges szerepét, a nap és a hét megszentelését, később pedig fokozatosan bővíthető az időszaki és a szentekről szóló tételek bevonásával. Jóllehet a pálos-esztergomi pszaltérium néhány pontján változó tételekre is szükség lenne, kiadványunkat úgy alakítottuk ki, hogy az imádkozónak — ezek hiányában — helyettesítő tételek álljanak rendelkezésére. A kiegészítő tételeket a római breviáriumból, az évközi időszak kezdetét jelentő, és ezért emblematikus vízkereszt nyolcada utáni vasárnapról vagy népzsolozsma-gyűjteményekből válogattuk.
A diurnále egyetlen hiánya a forrásokhoz képest a vasárnapi tercia, szexta és nóna saját anyaga, de ezek veszteség nélkül helyettesíthetők a hétköznapi megfelelővel. A vasárnapi prímát — amelynek végzését az átlagos gyakorlatban így sem javasoljuk — azért adtuk meg, mert jelentős zsoltártöbbletet foglal magába.
A pálos diurnále jelen formájában ideiglenes, laikus híveknek szánt kiadvány. Előkészületei egy évekkel ezelőtti, hivatalos, ám folytatás nélkül maradt rendi fölkérésre nyúlnak vissza, de még mindig sok hiányzik a véglegesedéséhez. A tervezett kötet végig párhuzamosan közölné a latin és a magyar változatot: egyelőre csak a zsoltárok magyar fordításának liturgikus rendbe szedett, függelékes közléséig jutottunk. Szintén ki szeretnénk egészíteni az anyagot a végzés módját ceremoniális szinten is szabályozó rubrikákkal és a recitáló tónusokat rögzítő dallamtáblázatokkal.
Külön említést érdemel a zsolozsmavégzés mértéke. A hórák nagy részének a XX–XXI. századi zsolozsmáskönyvekhez viszonyított terjedelme elriaszthatja a mai embert, ha kellő előismeretek híján nem tud tájékozódni az anyagban. A végleges változatban erre vonatkozólag is részletes tájékoztatást kívánunk adni. Addig azonban elég arra fölhívnunk a figyelmet, hogy a zsolozsma egyes összetevői nem azonos jelentőségűek. Tulajdonképpeni vázát az antifónákkal énekelt zsoltárok és kantikumok sajátos …
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése