Szeptember utolsó és október első napján első alkalommal rendeztük meg Gödöllőn a Régi Rítusú Közösségek Találkozóját (RRKT), a magyarországi és felvidéki régi római rítushoz kötődő laikus káptalanok ill. a hozzájuk csatlakozni igyekvő hívek találkozóját. A vendéglátó Szent Mihály Laikus Káptalan tagjai mellett eljöttek a galántai ill. nagymácsédi Keresztelő Szent János Laikus Káptalan tagjai Ft. Józsa Attila galántai esperes-plébános vezetésével, a Kecskeméti Liturgikus Kör képviselője és a szegedi régi rítusú közösség néhány tagja.
A találkozás első napjának estéjén, pénteken közös vacsorával indult a program, melyet kötetlen beszélgetés, ill. lefekvés előtt a kompletórium elimádkozása követett, természetesen az esztergomi hagyományt tartalmazó pálos diurnáléból.
Szombaton reggel közös laudessel kezdtünk, majd reggeli után régi rítusú énekelt szentmisén vettünk részt a Fácán sori premontrei plébániatemplomban. Rövid beszélgetési lehetőség után –a résztvevő gyermekek nagy örömére– hosszú sétát tettünk a város közeli parkjában, majd ebédelni mentünk. Délután a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium épületében rendkívül megragadó dokumentumfilmet tekintettünk meg a Le Barroux-i Szent Magdolna Bencés Apátság régi rítusú szerzeteseinek egy teljes liturgikus napjáról (Veilleurs dans la nuit — Une journée monastique à l’abbaye Sainte-Madeleine du Barroux). A film után Földváry Miklós, a CLSMA dékánja vitaindító előadást tartott, sok megjegyzést fűzve a film képkockáihoz, hangjaihoz.
Ebben elhangzott, hogy valamiképpen a laikus káptalanok tagjai is szerzetessé válhatnak, a liturgia folyamatos végzése és a katolikus lelkiség (manapság kevéssé hangsúlyozott) elsajátítása révén. A hívek általános papságáról sok szó esik, de gyakorolják-e ezt a papságot? S nem lenne erősebb ez a tudat az egyes emberben, ha pl. a nap nyugvópontján a család közösen imádkozná a vesperást a családfő, mint celebráns vezetésével? Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a hit elsajátítása nem az iskolában történik, hanem legelőször a mindennapokban, otthon: a gyermek látja, hogy szülei imádkoznak, kérdéseket tesz fel, a szent szövegek megragadnak az agyában stb..
Az otthon tisztelete is nagyobb odafigyelést igényel. Otthonunk nem csupán az a hely, ahová esténként hullafáradtan visszatérünk, és gyors vacsora után bevetjük magunkat az ágyba, hogy reggel előlről kezdjük az egészet... Az otthon, családi körben végzett zsolozsma megszenteli az épületet, s ahogyan a templom falai megukba szívják az imádságot és érzékelhetővé válik az épületben annak Istentől nyert szentsége, úgy otthonunk is megszentelődik a benne végzett imádság által, ez a megszenteltség pedig visszahat a ház lakóira is.
Mindannyiunknak, akiknek van lakásunk és munkahelyünk, vannak fölöslegesen felhalmozott anyagi javaink, amelyek rátapadnak az életünkre és csökkentik, ha meg nem szüntetik éleslátásunkat és a lényegre való összpontosításunkat. E feleslegek közé tartoznak mindazon dolgok, amelyekre valójában nincs szükség (a "valójában" itt azt jelenti: "az üdvösség szempontjából"). Jól példázza ezt az említett filmben látott építészeti terek nemes egyszerűsége, amelyek nem voltak fölöslegesen terhelve semmi haszontalannal, mégsem nevezhetjük őket fantáziátlannak vagy sivárnak... S ezek a terek segítik, tartják meg a szerzetest a mindennapi életben. Amikor ezeket a felesleges dolgokat "levakarjuk" magunkról, zenévé válik a ruhák suhogása, képzőművészeti alkotássá a zöld fű, dallammá a cipőkopogás.
Otthonunk, életünk akkor nyeri vissza természetességét, ha időnk és alkalmunk van az imádságra. Ebből következik, hogy az az élet, az a munkahely, az a városi lét, amely nem engedi meg egy világi ember (vagy egy pap) számára a nap zsolozsmával való megszentelését, igazából nem jó, s ha mód van rá, másikat kell keresni...
A találkozó vesperással zárult. Gloria Patri, et Filio, et Spiritui Sancto. Sicut erat in principio, et nunc, et semper, et in saecula saeculorum. Amen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése