2017. augusztus 26., szombat

Missziós történetek: Egy tábori lelkész élete a missziókban

Kálinger atya egy rendkívül érdekes témába enged betekintést, amiről eddig elég kevés információval rendelkeztek azok, akik nem látták belülről egy misszió működését. Az itt szolgálatot teljesítő katonák óriási stressznek és lelki nyomásnak vannak kitéve, egyrészt a halál közelsége, másrészt a család és a szeretteik hiánya miatt. A pszichológus mellett egy lelkész is mindig jelen van velük, aki segít feldolgozni és könnyebbé tenni a kint töltött hónapokat. Előadásunkból megtudhatják, hogy mi is egy tábori lelkész feladata, milyen szerepet tölt be a vallás a katonák életében, illetve arról is mesélni fog, hogy milyen nehezebb szituációkat kellett missziója alatt kezelnie.

Helyszín:


Időpont: 
2017. szeptember 28., 17:3019:00


A belépés díjtalan!

2017. augusztus 21., hétfő

Krisztusban kedves Testvérek!

Dr. Alácsi Ervin János atya 3 hétig a  "Népek Olvasztótégelyébe"(USA) tett látogatása miatt a hagyományos, római rítusú szentmisék elmaradnak!
Legközelebbi szentmise 2017.09.17-én
15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) lesz,melyre várjuk kedves Híveinket!

Helyettes és helyi római rítusú szentmise híján,lehetőség szerint vegyünk részt akár a Szent Miklós minorita templom új rítusú nagymiséjén vagy bármelyik katolikus templomban tartandó Szentmisén. Ezzel kapcsolatos információkról érdeklődjenek a Plébániákon vagy a templomi faliújságok hirdetésein keresztül.

Dicsértessék a Jézus Krisztus†

2017. augusztus 15., kedd

A II. Vatikáni Zsinat a liturgia reformjáról folytatása

4. A liturgiában nincs helye papi innovációknak

A szent liturgia irányítása egyedül az egyházi tekintélytől függ: az Apostoli Szentszékre és a jogszabályok szerint a püspökre tartozik. A jogtól megállapított mértékben a liturgia irányítása a ... püspöki karokra is tartozik a körülírt határokon belül. Éppen ezért egyáltalán senki másnak, még a papnak sincs megengedve, hogy saját elgondolása szerint a liturgiához valamit hozzáadjon, abból valamit elvegyen, vagy abban valamit megváltoztasson. (SC 22.)

5. Újításokat nem igény, hanem szükség szerint, és a hagyománnyal összhangban lehet bevezetni

[C]sak akkor vezessenek be újításokat, ha azokat az Egyház lelki haszna valóban és biztosan követeli; de akkor is ügyelni kell arra, hogy az új formák a már meglévő formákból szervesen nőjjenek ki. (SC 23.)

6. Mit jelent a hívek tevékeny részvétele?

A tevékeny részvétel előmozdítása érdekében gondot kell fordítani a nép akklamációira, feleleteire, zsoltározására, antifónáira, énekeire, cselekményeire, mozdulataira és testtartására. A maga idejében szent csendet is kell tartani. (SC 30.)
Amikor a SC 21. pontja azt írja, hogy "a szertartásokat úgy kell rendezni, hogy világosabban fejezzék ki a jelzett szent valóságokat", érdemes hozzátennünk, melyek azok az egyházi dogmák és hitigazságok, amelyeket a mise világosan ki kell, hogy fejezzen:
1. A szolgálati papság megkülönböztetett szerepe
Az Egyházban maga Jézus Krisztus állandó és eltörölhetetlen különbséget rendelt a hívők és elöljárók között (általános és szolgálati papság).
Biztos, hogy az eltávolított áldoztatórácsok, a laikus hívektől hemzsegő szentélyek, a tévesen "világi áldoztatóknak" nevezett laikus szolgálattevők* világosabban fejezik ki ezt a szent valóságot? (*vö. "a szentáldozás rendkívüli kiszolgálói"; Egyházi Törvénykönyv 910. kánon
2. Az átlényegülés és Krisztus valóságos jelenléte az Oltáriszentségben
Krisztus az Oltáriszentségben átlényegülés útján jelenül meg. Az Oltáriszentségnek bármely színe alatt jelen van az egész Krisztus. Az egész Krisztus jelen van mindegyik színnek bármely része alatt. Krisztus az Eucharisztiában jelen van a vétel előtt is, és jelen marad a szentmise szertartása után is.
Biztos, hogy a kézbe áldozás gyakorlata világosabban fejezi ki ezt a szent valóságot?

3. Az Eucharisztia készítése Jézus Krisztus rendeléséből az Ő egyszeri és megismételhetetlen áldozatát jeleníti meg
Jézus Krisztus a keresztfán az Újszövetség igazi és egyetlen áldozataként föláldozta magát. Az Eucharisztia készítése a szentmisében valóságos áldozat, melyet Krisztus rendelt az Újszövetség számára. A szentmise nemcsak imádó és hálaadó, hanem egyúttal engesztelő áldozat.
Biztos, hogy az áldozat előtti vidám béke-kézfogás, a templomi tapsok, a mise alatti gitárkoncertek világosabban fejezik ki az áldozat szent valóságát?
A II. Vatikáni Zsinat hamis abszolutizálása vagy kritizálása helyett érdemes elolvasni és megismerni annak dokumentumait és tényleges rendelkezéseit. Érdemes megfigyelni és átgondolni, mi az, ami a szentmiséinken a zsinat rendelkezéseinek megfelel, és mi az, ami nem. És leginkább: érdemes visszatérni a zsinat rendelkezései iránti engedelmességhez, ahelyett, hogy "a zsinat szellemére" való hivatkozással valójában visszaéléseket legitimálnánk.


Forrás: http://katolikusvalasz.blog.hu

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2017 Augusztus 20†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. Várjuk a kedves Híveket!

2017. augusztus 11., péntek

Barsi Balázs atya: Mire megoldás a nős férfiak pappá szentelése?

írta: Katolikus Válasz
Válasz Beer Miklós püspök atyának

Az alábbiakban Barsi Balázs ferences szerzetes atya írását közöljük, amelyet Beer Miklós püspök atyának szán, nyílt válaszként. A cölibátus témájában ajánljuk még ezt a korábbi bejegyzésünket.

Beer Miklós püspök nős férfiak pappászentelésében látja a paphiány megoldását.
Európában általában, és nálunk, Magyarországon, nem paphiány van, hanem hívőhiány. Ha egy-egy fíliában tíz-húsz ember, vagy annyi sem jön össze vasárnaponként szentmisére, akkor hazánk missziós terület lett. Egy évtizeddel ezelőtt a verbiták (missziós atyák) térképén Magyarország a választható missziós országok között szerepelt. Argentína őserdeiben nem a papok számát növelték, hanem remekül felkészített, Istennek szentelt (coelibatust vállaló) papok számára nagyszerű missziós programot dolgoztak ki, és katekétákat neveltek melléjük.
Valóban el kellene hagyni azt a fajta, a fölszentelt nős diakónusok által néha gyakorolt „csonkamise”-szerű liturgiákat, és az Isteni Ige hatékony hirdetését kellene bevezetni helyette. A szemináriumokban arra kellene nevelni a papságra készülő fiatalokat, hogy felkészített katekétákkal és diakónusokkal dolgozzanak együtt.
Helyes, amit a püspök atya mond, hogy nem a papok megházasodásáról van szó, hiszen arról szó sem lehet, mert a coelibatus fogadalmában visszavonhatatlanul átadták magukat a szűz Krisztus Főpap szolgálatára.
Inkább a papok nevelésében az egyéni életszentségre való törekvést kellene a középpontba állítani, bemutatva, hogy éppen ennek a kisugárzása az igazi pasztoráció: „Ti vagytok a föld sója.", "Ti vagytok a világ világossága." (Mt 5,13-14), ld. Vianney Szent Jánost.
Amikor szent buzgalomtól elragadtatva megoldásokon törjük a fejünket, néha elhanyagoljuk megkérdezni magát az Úr Jézust.
Ő, amikor a házasság felbonthatatlanságáról szólt, és az őt hallgató apostolok azon megütköztek (hogy a mózesi felmentéseket nem Isten akaratának tartja), akkor ezen megütközés után nem egy új témát hozott elő, a coelibatust, hanem a házasság kontextusában maradva kijelenti, hogy van, aki lemond a házasságról a Mennyek Országáért. Tehát nem arról volt szó, hogy valaki eleve nem nősül meg, hanem arról, hogy a Mennyek Országa úgy érkezhet el az életébe, hogy abbahagyja a nemi életet a feleségével. Nyilván nem a feleség beleegyezése nélkül.
Ez volt az ősi gyakorlat. Pappá vagy püspökké szentelés előtt éppen a papság vállalásáért mondtak le a házasság gyakorlásáról, a feleségük beleegyezésével.
Az Egyház később, hogy ezt a nehézséget elkerülje (ti. a házasságban élő férj és feleség közös döntését), eleve azon férfiak közül választotta ki papjait és püspökeit, akik a Mennyek Országáért már lemondtak a házasságról.
A trullói zsinat (nem egyetemes zsinat) tévedett abban, hogy ősi szokásra hivatkozva a nős férfiak felszentelését úgy értette, hogy azok továbbra is gyakorlatilag gyermeket nemzhettek. A keleti rítusú püspök miért nem lehet férj? Mert ez az ősi szokás (amely Krisztus szavára hivatkozik) maradványa.
Hogy ezt vállalni nehéz? Az egynejű házasság vállalása sem könnyű a romlott természetnek, de vállalható a kegyelemmel.
Minderről bővebben olvashatunk Stickler bíboros tanulmányában (a Központi Szeminárium adta ki), és Jáki Szaniszló "A coelibatus teológiája" című művében, valamint Jean-Pierre Batut bibliai elemzésében ("Feltámadás, cölibátus, nemiség", Communio 1995/III. évf./III.). Ezek elolvasása nélkül sajnos kiüresedhet az a hitben folytatandó párbeszéd, amely a coelibatust érinti.
A nős papság elterjedésével a coelibatusban élő papság gyakorlatilag megszűnne (ld. a keleti egyházakban). Így aki mégis a coelibatust választaná isteni sugallatra, az nem kerülne-e abba a gyanúba, hogy püspök akar lenni? Illetve: jó volna-e, ha csak szerzetesek köréből kerülnének ki a püspökök?
Természetesen nemcsak a coelibatus úgymond külsődleges betartásáról van szó, hanem az egyetlen Főpap, Jézus Krisztus követéséről mindenben, egészen addig, hogy a papnak a teljesen osztatlan, Jézus Szívével egyesült szíve képes legyen az Ő szeretetével szeretni a rábízottakat.
Ha ez Krisztus akarata, akkor van-e egyházi hatalom, amely efölött áll? Tehát az eljövendő időkben ebben a kérdésben sem csupán egy pasztorális probléma megoldása vezessen bennünket, hanem Krisztus akaratának kutatása.
A kutatás tudományos része mellett a coelibatusban élő szentéletű papok életének és tanításának kutatása, valamint a lincolni egyházmegye példájának és hasonló példáknak a figyelembe vétele is fontos. És természetesen mindezeket meg kell, hogy előzze a mélységes imádság.