2018. január 16., kedd

†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2018 Január 21†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. 

Várjuk a kedves Híveket!

A jelentősebb középkori lovagrendek: Szent János (Johannita, vagy Máltai) Lovagrend

A rend egy már működő egyházi intézményből bontakozott ki Jeruzsálemben. A Sancta Maria Latina bencés monostor fenntartott egy ispotályt (azaz kórházat és menhelyet) és benne az Alamizsnás Szent Jánosról elnevezett kápolnát, az alapítványt, amiből az ispotály működött, dél-itáliai kereskedők tették zarándokok befogadására 1070 táján. Az alapító Provanci (vagy Amlafi) Gérard Hippói Szent Ágoston reguláját szem előtt tartva szerkesztett szabályzatot a közösségnek és ezt 1113-ban II. Paszkál jóváhagyta, az Ispotályos Házat a Szentszék közvetlen oltalma alá helyezte.

Gérard 1120-ban bekövetkezett halála után a rend katonai feladatokat is ellátott. Sok keresztes vitéz csatlakozott hozzájuk.Ők védték a zarándokokat. – Egyébként az Ibér-félszigeten álltak csatasorba először a johanniták. Gérard egyszerű fekete köpeny viselését írta elő a rendtagoknak, amit a bal vállon fehér kereszt díszített. A „johannita” elnevezés Keresztelő Szent János tiszteletéből fakad, míg az itáliai johanniták Alamizsnás Szent Jánost tartották névadójuknak, aki 6. századi alexandriai pátriárka volt. A lovagrend számára II. Paszkál pápa 1113. február 15-én kelt bullája biztosította a függetlenséget. A johanniták vagy ispotályosok eleinte kizárólag az általuk fenntartott kórházak betegeinek ápolásával foglalkoztak. Ám hamarosan ők is bekapcsolódtak a zarándokok védelmébe és a muszlimok elleni harcokba. A század közepére alakult ki a rend kettős betegápoló és katonai jellege, valamint hierarchikus szervezete, amelyet az 1155 táján szerkesztett rendi regula rögzített. Jeruzsálem eleste (1187) után a rend Akkóba költözött. A kereszténység térhódítása a Közel-Keleten a keresztes lovagok 1291-es vereségével végleg kudarcot szenvedett, ezért a lovagrend előbb Ciprusra költözött át, majd 1310-ben Rodosz szigetén telepedett le. A lovagrend függetlenségét más államok is elismerték, és tiszteletben tartották azon jogát is, hogy saját fegyveres erőt tartson fenn. A lovagrendet a nagymester vezetésével a Tanács irányította, saját pénzt veretett (scudo), több állammal diplomáciai kapcsolatot tartott fenn.

Rodosz szigetét 1522-ben Szulejmán török szultán nyomására el kellett hagyniuk, így saját terület nélkül maradtak. V. Károly császár Málta szigeteit ajánlotta nekik, ám a lovagok követei a szigeteket alkalmatlannak találták a letelepedésre. Végül hat évi siracusai tartózkodás után 1530-ban mégis birtokba vették Máltát az észak-afrikai Tripolival együtt. A sziget erődítéseinek megerősítése után 1565-ben visszaverték a török ostromot. Mintegy kétszázötven éves függetlenség után 1798-ban előbb Napoléon, majd a franciák elleni küzdelembe beszállva a britek foglalták el a szigeteket. Mivel a lovagrend tagjai számára tiltott volt más keresztény állam ellen háborút vívni, ezért el kellett hagyniuk Málta szigetét, a rend Triesztbe tette át székhelyét. A lovagok egy csoportja ekkor a nagymesteri címet I. Pál orosz cárnak ajánlotta fel. I. Sándor cár viszont erre már nem tartott igényt. Az 1802-es amiens-i szerződés ugyan elismerte a Máltai Lovagrend fennhatóságát a sziget felett, ennek ellenére sohasem térhettek vissza oda. Giovanni Battista Tommasi nagymester a lovagokat először Messinába, majd Catániába telepítette át és 1834-ben a Máltai Lovagrend végleg Rómában telepedett le, a Via Condotti 68. szám alatti ún. Máltai Palotában, amely azóta is területenkívüliséget élvez. IV. Frigyes Vilmos porosz király 1852-ben felállította a rend protestáns ágát is. 1991-ben a rend lehetőséget kapott arra, hogy visszatérjen Máltára.


Harmat Árpád Péter✍


Forrás:
http://tortenelemcikkek.hu

2018. január 11., csütörtök

A középpont elvesztése: templomrombolás Németországban


Néhány gondolat egy templom lerombolása kapcsán.

A francia ellenforradalmi gondolkodó Joseph de Maistre azt írja: „Ahol egy oltár található, ott még van civilizáció.” Valóban: Az európai települések természetes központja immár több, mint ezer éve a keresztény templom. A falvaktól a nagyvárosokig bárhová megy az utazó, óhatatlanul szembesül azzal a ma sokat tagadott ténnyel, hogy Európa keresztény alapokra épült. Templomaink a keresztény vallási élet liturgikus terei, a kontinuitás szimbólumai, melyek városaink életét összekötik a transzcendenssel.
Európa nagy részében (s így hazánkban is) üresek a templomok, ami azt jelenti, hogy a társadalom elszakadt saját éltető forrásától. Ami nemrég Németországban történt, az még inkább erről árulkodik: egy Immerath nevű észak-rajna-vesztfáliai német város főtemplomát a Szent Lambert-templomot azért rombolták le, hogy hozzájussanak az alatta lévő barnakőszén készletekhez. Van-e a materialista szemléletnek ennél éktelenebb megnyilvánulása?

A templomban már 2013-óta nem mutattak be szentmisét, ami a lerombolás tényénél is jobban (csak kevésbé szemléletesen) rámutat a válság gyökerére.
A tekintélyes neoromán épület helyett a környékbeliek szerény vallásos igényeit kielégítendő építettek egy másikat, ami szintén Szent Lambert püspök nevét viseli: egy ormótlan, szürke épület-szörnyeteget, amely puszta létével tagadja építészeti kultúránk és keresztény vallásunk formákat ihlető tartalmát. Az új templom leírása szerint hívogató és otthonos látványt nyújt az épület. A kedves olvasó alább meggyőződhet róla, mennyire hívogató az újdonsült monstrum:


Ez az építészeti merénylet önmagában is árulkodó lenne a formáktól naiv örömmel megváló keresztények hanyatlásáról, de csak úgy nyeri el valódi jelentését, ha figyelembe vesszük, hogy egy neoromán templomot romboltak le és ahelyett építették fel.

A modern művészet bálványait kritizáló Hans Sedlmayr német művészettörténész a középpont elvesztéseként jellemezte azt a kulturális hanyatlást, amelyben az egyre kötetlenebb formák az igazság relativizálásával párhuzamosan egészen a formátlanságig bomlottak. A mérték, az alak és a rend semmivé foszlott: elveszítettük a középpontot, ami az emberiség Istenhez fűződő viszonyában bekövetkezett gyökeres változás nélkül nem történhetett volna meg.

Tegyük fel magunknak a kérdést: mi a saját életünkben a „barnakőszén bányászatát”, vagy a „templomot” tesszük az első helyre? Ezen múlik Európa jövője.
Colonel

2018. január 9., kedd

A jelentősebb középkori lovagrendek


ÚJ SOROZATOT indít a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítvány!

Ezúton köszönjük a szerzőnek Harmat Árpád Péter történész, történelemtanár, főszerkesztő úrnak és a http://tortenelemcikkek.hu oldalnak a sorozat közreadását blogoldalunkon!

Az egyházi lovagrendek (latinul religio militaris) tagjai az evangéliumi tanácsokra tettek fogadalmat, feladatuk pedig többnyire betegápolás, zarándokok fegyveres védelme, és a kereszténység ellenségeivel szemben katonai beavatkozás volt. Egy lovagrend teljes jogú lovagokból, káplánokból, szolgáló testvérekből, nővérekből és testvérületi tagokból állt. A kereszténység határterületein (Palesztina, Szíria, Ibériai-félsziget, Keleti-tenger térsége) kiépített várrendszerük a gyors katonai beavatkozás lehetőségét is biztosította. A lovagrend őstípusa a Templomos Lovagrend, ehhez hasonlóan szerveződött a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend, (később Johannita, vagy Máltai lovagrend), a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend, a Német Lovagrend, a Szent Lázár Lovagrend, a magyar alapítású Szent István Lovagrend (stefaniták). A legjelentősebbek:

  • Szent János, (Johannita vagy Máltai) Lovagrend, alapítva: 1080, Jeruzsálem
  • Templomos Lovagrend, alapítva: 1118, Szentföld
  • Szent Sír Lovagrend, pápai elismerése: 1122
  • Szent Lázár Lovagrend, alapítva: 1142, Jeruzsálem
  • Német Lovagrend, alapítva: 1199, Akkó

A keresztes hadjáratok idején (11-12. sz.) a lovagrendek a szentföldi zarándokutak védelmére, az iszlám elleni harc céljából jöttek létre. Tagjai szerzetesi fogadalmat tettek. E lovagrendek elsősorban kórházi szolgálatot végeztek, és csak néha katonáskodtak. Az Ibériai-félszigeten 1150 után alakult lovagrendek (pl. Évorai, Calatravai, Alkantarai, …stb.) eleinte szorosan kapcsolódtak a monasztikus és kanonokrendekhez, de hamarosan széleskörű autonómiát nyertek. Tagjaik egyszínű köpenyt viseltek meghatározott színű kereszttel. Gazdagságuk heves bírálatokat váltott ki, főként amikor a lovagrendek elveszítették eredeti rendeltetésüket. Ennek lett végeredménye 1312-ben a templomosok föloszlatása. Míg a spanyol és portugál lovagrendek egyre inkább a király befolyása alá kerültek, addig a Német Lovagrend 1225-ben Poroszországban, a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend 1310-ben Rhodoszon, majd 1530-ban Málta szigetén önálló államot alkotott. A világi lovagrendek nagy része arisztokratákból álló, kis létszámú társaság. volt. Magyarországon Zsigmond király korában a Sárkány Lovagrend képviselte a világi lovagrendeket. A legrégebbi világi lovagrend az 1326. április 24-én, Szent György napján Károly Róbert király által alapított Szent György Lovagrend. Mária Terézia alapította 1764-ben a Magyar Királyi Szent István-rendet.

Következő alkalommal a Szent János (Johannita, vagy Máltai) Lovagrenddel fogunk megismerkedni.


†Hagyományos római rítusú Szentmise - 2018 Január 14†

15:30 perces kezdettel a felsővárosi Szent Miklós minorita templomban (Szeged, Munkácsy u. 6) ,hagyományos római rítusú szentmise lesz P. Alácsi Ervin János celebrálásában. 
Várjuk a kedves Híveket!