Szent György Alapítvány

2011-11-28T10:40:00.000+01:00

Az első parancs -1. Áhítat, jámborság (Evetovics: Erkölcstan. 1940)

2011-10-15T09:16:00.003+02:00

Fra Bartolomeo: Az isteni gyermek imádása.

Fa, tempera. 1499 k. Róma, Galleria Borghese

Istentől való függésünk, Isten fönségének tudata s a tőle kapott nagy kegyelmi javak készséges hódolatot és odaadást ébresztenek lelkünkben. Ez a készség és odaadás a vallásosság erényének első s legközvetlenebb megnyilvánulásában, az áhítatban, jámborságban jelentkezik. Az áhítat ugyanis készséges akarat az istentisztelet szolgálatában.

Az áhítat (ájtatosság) szót különféle értelemben használjuk. Értünk alatta bizonyos lelkigyakorlatokat, azaz ájtatossági gyakorlatokat pl. Jézus Szíve ájtatosság; lelkigyakorlatainkban, imádságainkban kifejtett benső elmélyedést; lelki buzgóságot, buzgalmat, mely a lelkigyakorlatok végzésére és általában istentisztelet gyakorlására sarkal, ösztönöz. A devociónak, ennek az áhítatnak, jámborságnak eredeti jelentését leginkább 'a vallásos buzgalom' kifejezése közelítí meg.

Ez az áhítat, vallásos buzgalom hatással van lelki életünk helyes, szép kialakítására, sőt bizonyos mértékben, mint egyéb lelki tulajdonság, az ember egész magatartására is.

Ebből a vallásos buzgalomból, áhítatból fakad a többi istentiszteleti erénygyakorlat: általában a hódoló tisztelet, különösképpen az imádság, imádás, áldozat, Isten nevének tisztelete, fogadalom, eskü, szentségek használata, egyes ünnepnapok megszentelése stb.

Régi Rítusú Közösségek Találkozója 2011

2011-10-08T17:18:00.002+02:00

Szeptember utolsó és október első napján első alkalommal rendeztük meg Gödöllőn a Régi Rítusú Közösségek Találkozóját (RRKT), a magyarországi és felvidéki régi római rítushoz kötődő laikus káptalanok ill. a hozzájuk csatlakozni igyekvő hívek találkozóját. A vendéglátó Szent Mihály Laikus Káptalan tagjai mellett eljöttek a galántai ill. nagymácsédi Keresztelő Szent János Laikus Káptalan tagjai Ft. Józsa Attila galántai esperes-plébános vezetésével, a Kecskeméti Liturgikus Kör képviselője és a szegedi régi rítusú közösség néhány tagja.

A találkozás első napjának estéjén, pénteken közös vacsorával indult a program, melyet kötetlen beszélgetés, ill. lefekvés előtt a kompletórium elimádkozása követett, természetesen az esztergomi hagyományt tartalmazó pálos diurnáléból.

Szombaton reggel közös laudessel kezdtünk, majd reggeli után régi rítusú énekelt szentmisén vettünk részt a Fácán sori premontrei plébániatemplomban. Rövid beszélgetési lehetőség után –a résztvevő gyermekek nagy örömére– hosszú sétát tettünk a város közeli parkjában, majd ebédelni mentünk. Délután a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium épületében rendkívül megragadó dokumentumfilmet tekintettünk meg a Le Barroux-i Szent Magdolna Bencés Apátság régi rítusú szerzeteseinek egy teljes liturgikus napjáról (Veilleurs dans la nuit — Une journée monastique à l’abbaye Sainte-Madeleine du Barroux). A film után Földváry Miklós, a CLSMA dékánja vitaindító előadást tartott, sok megjegyzést fűzve a film képkockáihoz, hangjaihoz.

Ebben elhangzott, hogy valamiképpen a laikus káptalanok tagjai is szerzetessé válhatnak, a liturgia folyamatos végzése és a katolikus lelkiség (manapság kevéssé hangsúlyozott) elsajátítása révén. A hívek általános papságáról sok szó esik, de gyakorolják-e ezt a papságot? S nem lenne erősebb ez a tudat az egyes emberben, ha pl. a nap nyugvópontján a család közösen imádkozná a vesperást a családfő, mint celebráns vezetésével? Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a hit elsajátítása nem az iskolában történik, hanem legelőször a mindennapokban, otthon: a gyermek látja, hogy szülei imádkoznak, kérdéseket tesz fel, a szent szövegek megragadnak az agyában stb..

Az otthon tisztelete is nagyobb odafigyelést igényel. Otthonunk nem csupán az a hely, ahová esténként hullafáradtan visszatérünk, és gyors vacsora után bevetjük magunkat az ágyba, hogy reggel előlről kezdjük az egészet... Az otthon, családi körben végzett zsolozsma megszenteli az épületet, s ahogyan a templom falai megukba szívják az imádságot és érzékelhetővé válik az épületben annak Istentől nyert szentsége, úgy otthonunk is megszentelődik a benne végzett imádság által, ez a megszenteltség pedig visszahat a ház lakóira is.

Mindannyiunknak, akiknek van lakásunk és munkahelyünk, vannak fölöslegesen felhalmozott anyagi javaink, amelyek rátapadnak az életünkre és csökkentik, ha meg nem szüntetik éleslátásunkat és a lényegre való összpontosításunkat. E feleslegek közé tartoznak mindazon dolgok, amelyekre valójában nincs szükség (a "valójában" itt azt jelenti: "az üdvösség szempontjából"). Jól példázza ezt az említett filmben látott építészeti terek nemes egyszerűsége, amelyek nem voltak fölöslegesen terhelve semmi haszontalannal, mégsem nevezhetjük őket fantáziátlannak vagy sivárnak... S ezek a terek segítik, tartják meg a szerzetest a mindennapi életben. Amikor ezeket a felesleges dolgokat "levakarjuk" magunkról, zenévé válik a ruhák suhogása, képzőművészeti alkotássá a zöld fű, dallammá a cipőkopogás.

Otthonunk, életünk akkor nyeri vissza természetességét, ha időnk és alkalmunk van az imádságra. Ebből következik, hogy az az élet, az a munkahely, az a városi lét, amely nem engedi meg egy világi ember (vagy egy pap) számára a nap zsolozsmával való megszentelését, igazából nem jó, s ha mód van rá, másikat kell keresni...

A találkozó vesperással zárult. Gloria Patri, et Filio, et Spiritui Sancto. Sicut erat in principio, et nunc, et semper, et in saecula saeculorum. Amen.

Az első parancs (Evetovics: Erkölcstan, 1940)

2011-10-03T23:34:00.000+02:00

"Én az Úr vagyok, a te Istened." (Ex. 20, 2)

Sandro Botticelli: Szentháromság.

Tempera fatáblán, 1491–93. Courtould Intézet Képtára, London

A) Az általános vallásos tisztelet megnyilvánulásai

Istentől függünk létünkben, fönnmaradásunkban, jövő életünk kialakításában. Ez a függésünk az Isten iránti hódolat kötelezettségét, a vallásosság erényének gyakorlását rója ránk.

A vallásosság erkölcsi erény, mely Istennek, mint legfőbb Urunknak kijáró hódoló tisztelet megadására ösztönöz.

E vallásosság erényének alanyi forrása és székhelye az akarat ugyan, mert a hódolatnyilvánítás akarati meghajlás; de föltételezi az értelem részéről Istentől való függésünk ismeretét.

Távolabbi alanya minden ember, –mint ember, Krisztus is,– továbbá a tisztítótűzben szenvedő lelkek és az angyalok az égben.

Nincs meg a vallásosság erénye a gonosz lélekben és az elkárhozott lelkekben, valamint azokban, akik Istentől teljesen elfordulnak, vallástalanságban, pogányságban élnek.

A vallásosság erényének tárgya az Isten iránti hódoló tisztelet külső és belső megnyilvánítása s ennek különböző módozata pl. imádság, eskü, fogadalom, szentmisehallgatás.

Mivel az ember testből és lélekből álló szociális lény, vallásosságának bensőben, külsőben, sőt nyilvános közösségben is meg kell nyilvánulnia.

Óh, be szép...

2011-09-21T06:13:00.000+02:00

Jól tudjuk, hogy a negatív reklám is reklám, de bizton tudva, hogy jelen sorok szűkkörű olvasótáborának tagjai nem fognak meginogni a valódi Szépbe, Jóba és Igazba, azaz Istenbe vetett hitükben, minden további esztétikai megjegyzés nélkül "közkinccsé" tesszük a híres belga Slabbinck cég néhány kazula-modelljének fényképét. Ezeket a darabokat Magyarországon is meg lehet vásárolni. Vegye, aki akarja...

A Különleges modellek fiókból. Ára 192.000 Ft.

A Master Collection egyik darabja. Ára 156.000 Ft.

Ugyanonnan. Tied lehet 255.000 Ft-ért.

Master Collection. 280.000 Ft.

A mesteri gyűjtemény legbecsesebb darabja. 427.000 Ft.

Gyorsan hozzáfűzném, hogy akinek ez utóbbi darab megtetszett, gyorsan keresse meg e sorok íróját. Ígérem, hogy fele ennyi pénzért elkészítem neki saját kezemmel, és a színvilága is változatosabb lesz.

Végül, ingadozóknak ajánlom a következő sorokat elolvasásra.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/5 (Pázmány Péter fordítása)

2011-09-21T05:51:00.001+02:00

5. A szent könyvek olvasásáról

1. Igazságot kell a szent iratokban keresni, nem ékesenszólást vadászni.

Minden jámbor könyvet azon lélekkel kell olvasni, a mellyel elkészült.

Hasznot kell inkább a szent könyvekben keresni, mint czifra beszédet.

Szintoly örömest kell olvasnunk az ájtatos egyszerű könyveket, mint ama nagy tudományú és mély értelmű írásokat.

Ne ütközzél meg az író személyén, se ne nézz arra, mély vagy csekély tudománya volt-e; hanem csak az egy tiszta igazság szeretete édesítsen az olvasásra.

Ne kérdezd, ki mondotta ezt vagy amazt, hanem arra figyelmezz, mit mondott.

2. Elmúlnak az emberek, de az Úr igazsága örökké megmarad.

Személyválogatás nélkül sokképen szól nekünk az Úr Isten.

A mi szemfüles, nyughatatlan kíváncsiságunk gyakorta meg-megakaszt a szent könyvek olvasásában, midőn ott akarunk tövéről-hegyére mindent tudni s meghányni, a hol együgyűen kellene rajta általmenni.

Ha hasznot akarsz nyerni, alázatosan, együgyűen és őszinte szívvel olvass, soha pedig tudós névre ne vágyódjál.

Örömest kérdezkedjél és csendesen figyelmezz a szent emberek mondásaira.

A vének példabeszédét ne vedd fél kedvvel mert ok nélkül nem szólanak.

Ezt el kell olvasni...

2011-09-07T08:15:00.000+02:00

Szeretettel ajánljuk a Kedves Blogolvasónak Alácsi Ervin János atya alábbi két bejegyzését:

http://strigonium.blogspot.com/2011/08/formula-intentionis.html

ill.

http://strigonium.blogspot.com/2011/09/korporale.html

Csak úgy miheztartás végett...

VÉGET ÉRT A 2011-ES LAKITELEKI IKONFESTŐ MŰHELY

2011-09-06T22:28:00.005+02:00

Immár második alkalommal gyűltek össze az érdeklődők Lakitelken, a Népfőiskola Alapítvány épület-együttesében, hogy 10 napot töltsenek együtt a hagyományos ikonfestészeti technikák elsajátításában ill. művelésében. Manapság a "hagyományos" szó elsősorban a fatáblára és gipszalapra tojástemperával végzett munkát jelenti, bár a legősibb ránk maradt ikonok enkausztikával készültek, azaz a festék-pigmenteket meleg viaszban oldották, s úgy vitték fel a felületre. Szép példája az enkausztikus ikonoknak a Sínai Szent Katalin Kolostorban őrzött Pantokrátor a VI. század közepéről (lásd e bekezdés fölött...).

A hagyományos ikonfestészet védelmezői technikai szempontból teljességgel elvetik az olajfestékkel végzett munkát, és tegyük hozzá gyorsan, hogy bár a technikai szabályoktól való eltérések kevéssé tűnnek lényegbevágónak, sajnos sok esetben az ikonográfiai kánontól való eltérést is maguk után vonják.

Az ikonfestészetnek ugyanis szigorú szabályai vannak, amelyeket az idők folyamán rögzíteni kellett. Amíg az ikonfestészet élő művészet volt, a szerzetesi és vallási központokban azt gyakorolták, a szabályok nemzedékről-nemzedékre öröklődtek. Az utóbbi 500 esztendőben azonban olyannyira elkorcsosult a festők gyakorlata, hogy a kánont már nem minden esetben tartották be, sőt, jelentős módosításokat is eszközöltek, ezért volt szükség a szabályok pontos rögzítésére. A leghíresebb festőkönyv Dionüsziosz da Furná gyűjteménye, amelyet mindenki az Áthosz-hegyi festőkönyv néven emleget (Hermeneia tész zographikész technész, 1700-as évek eleje)

Miért ilyen fontos az ikonográfiai szabályok betartása? Nos, nem csupán valamilyen ábrázolási hűséghez való romantikus ragaszkodás miatt, hanem azért, mert az ikon maga a hit, maga a liturgia, aki pedig a hitet és a liturgiát meghamisítja, az Isten igazságát hamisítja meg. Az ikonok nagy többsége nem érthető a bizánci liturgikus szövegek ismerete nélkül, ráadásul a keleti teológia szerint a képen szereplő személy mintegy valóságosan jelen van ott, ahol az ábrázolás. Így ír erről a IX. században az ikontisztelet nagy harcosa, Damaszkuszi Szent János: "Ha a király képmása király, akkor Krisztus képmása is Krisztus, és a szent képmása is szent, és sem erejük nem szakad ketté, sem dicsőségük nem oszlik meg, hanem a képmást érő dicsősége az ábrázolt személyé lesz. A démonok félnek a szentektől, és menekülnek még árnyékuk elől is. A képmás pedig árnyék, és azért készítem, hogy elűzze a démonokat. Ha pedig azt találnád mondani, hogy az Istennel csak elménkben kell érintkeznünk, szüntesd meg az összes testi eszközt: a fényeket, a jó illatú füstölőket, sőt magát a fennhangon mondott imádságot, az anyagból szentelt isteni misztériumokat - a kenyeret, a bort, a bérmálás olaját, a kereszt ábrázolását. Mindez anyag: a kereszt, a szivacs és a nád, az életet hozó oldalt átszúró lándzsa. Vagy szüntesd meg a vallásos tiszteletadást mindezek iránt - ami lehetetlen -, vagy a képek tiszteletét se gyalázd! Az anyag ugyanis isteni kegyelemben részesül az ábrázolt megnevezése révén. Ahogyan ugyanis önmagában a bíborcsiga meg a selyem, valamint az e kettő felhasználásával szőtt palást közönséges, és önmagában nem érdemel semmiféle megbecsülést, ha a király ölti fel, az azt felöltő személyt illető tiszteletben részesül az öltözet is. Így az anyagi alkotórészek önmagukban nem érdemelnek hódolatot, ha azonban az ábrázolt személy kegyelemmel teljes, a hitnek megfelelően részesülnek a kegyelemben azok is. Látták az Urat testi szemeikkel az apostolok, őket pedig mások, s a mártírokat ismét mások. Én is vágyom arra, hogy lelkem és testem szemeivel lássam őket, és bennük gyógyszerre tegyek szert, mivel kettősnek teremtett az Isten - s amikor látom, nem mint Istennek hódolok annak, amit látok, hanem mint tiszteletre méltó személyek tiszteletre méltó ábrázolásának. Te talán emelkedett és anyagtalan lény vagy, felülemelkedtél a testen, és testetlenként leköpöd mindazt, ami látható, én azonban, minthogy ember vagyok, testtel vagyok körülvéve, testileg is látni kívánom mindazt, ami szent, s társalogni akarok azzal. Ereszkedj le az én alacsony rendű gondolkodásomhoz, te fennkölt, hogy fennköltséged megőrizhesd. Krisztus elfogadja iránta, s hozzátartozói iránt égő vágyamat, és örül az Úr, ha tiszta szándékú szolgáját dicséret éri..."

A lakiteleki ikonfestő tábort Rausz Szilveszter ikonfestő, nyugalmazott rajztanár vezette. Jelenlétével és előadásával megtisztelte a résztvevőket Nagy Márta bizantinológus (Korai ikonfestészet. V. - VII. sz-i ikonok.), a Debreceni Egyetem docense és Feczák László kecskeméti görög katolikus paróchus (Az ikon az egyes ember és a család életében). Az elkészült műveket Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek áldotta meg a tábor utolsó előtti napján.

Megjegyzés: az ikonok mögötti falon a kiállítók egy nagy zöld színű függönyt helyeztek el, ennek színe verődik vissza ilyen sajátosan a képek aranyozott részeiről.

Gyermekek a templomban

2011-08-29T08:03:00.007+02:00

Giovanni Battista Foggini: (Corsini) Szent András első szentmiséje

Márvány. 1685-87. Firenze, Santa Maria del Carmine

Szomorú eset történt a minap az egyik szegedi templomban, egy hétköznap esti szentmisén. Egy édesanya 20 hónapos gyermekével is jelen volt, s a gyermek -kortársai szokásának megfelelően- hangoskodott. Egy tiszteletreméltó korú úriember a szentmise alatt felszólította őket, hogy távozzanak, mert ő nem tud figyelni és máskor nincs alkalma eljönni a templomba.

Ez esetben természetesen mindenkinek igaza van. Annak, aki nem tud figyelni, joga van a megfelelő körülményekhez. Az édesanyának, aki nincs kire hagyja gyermekét, úgyszintén joga van jelen lenni. A gyermek pedig gyermek, ő így imádkozik, mondták a régiek, így ő is jelen lehet.

Sokszor elgondolkodom azon, hogy hol van az a sok gyerek, akiket a templomban az év végi beszámoló alkalmával számszerűsítenek hitoktatói adatok alapján: "450 gyermeket oktattunk az idén a hittanórákon". Akkor miért csak 15-en jöttek el a vasárnapi misére?

Mielőtt még bárki azt hinné, a hitoktatók a hibásak, elárulom: nem. Az elsődleges példa ugyanis a szülő. Ha pedig a szülő nem jön templomba, a kérdés el is van rendezve.

Csakhogy eljön, mégpedig gyermekei nélkül. (Sajnos ugyanez érvényes a hasonlóképpen zúgolódó, mélyen vallásos nagymamákra is...) Pedig a házassági eskü része a kérdés: "Ígéred-e, hogy Anyaszentegyházunk törvényei szerint neveled őket?" A válasz mindig ez: "Ígérem!" Az Anyaszentegyház törvényeit lásd korábbi bejegyzésünkben.

Kedves Olvasó, a gyermekek templomi jelenléte életbevágó kérdés! Vagy azt hiszed talán, hogy a megszállott szülők és nagyszülők abban lelik örömüket, hogy a templom az ő gyermekük visításától visszhangozzék? A katolikus szülő köteles gyermekét vallásosan nevelni, s ez nem csupán abban áll, hogy Barbie-baba helyett angyalkákat akasztunk a karácsonyfára...

Igen, a gyermeknek rá kell kapnia a misztérium ízére és illatára, mert jól tudjuk, az üdvösség Isten ingyenes kegyelmén múlik, amelyet az Egyház közvetít szentségei által. Hiába tanítod gyermekedet imádkozni, ha mise helyett a TV-t bámulja vagy fagyizni megy a nagypapával... A gyermekeknek a templomban a helye! Vagy elfelejtettük Krisztus szavait: "Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket..."?

Ha jártál már a csíksomlyói kegytemplomban pünkösd előtti péntek éjjel, megízlelhetted, milyen volt egy szentmise évszázadokon keresztül a kulturált Európában. Kókadozó zarándokok, kicsik és nagyok; a mellékoltár lépcsőjén szalonnát szeletelő bácsika; a földön fekvő, nem túl szalonképes, éppen a másik oldalára forduló asszony; álmos katolikusok, akik a kényelmes alvásra alkalmatlan templomban egymás hegyén-hátán keresik a lehető legkellemesebb fekvőhelyet; gyermeküket pelenkázó vagy szoptató anyák, szaladgáló nagyobbak, verekedő kisebbek...

Ne gondold, Kedves Olvasó, hogy gúnyolódom, ez tényleg így történik Csíksomlyón és így történt sokszáz éven keresztül. S ha egy zenetörténeti könyvet felütsz, megtudhatod, hogy bizony a hangversenyek is így zajlottak, még 250 esztendővel ezelőtt is... Ettek, ittak, beszélgettek stb. A zenekar meg játszott: a legújabb Bachot vagy Mozartot, európai szokás szerint, így.

Az első és a harmadik parancsolatnak teszünk eleget, amikor elmegyünk a templomba. Vigyük magunkkal gyermekeinket is, hogy kedvesek legyenek az Úr szemében.

Hogy pedig a tiszteletre méltó korú úriember cselekedete is tiszteletre méltó volt-e, azt döntse el a Kegyes Olvasó...

Kedves Olvasó! Ajánlom figyelmedbe Foggini domborművének égi szférájában a trónoló Istenszülőt a gyermek Krisztussal, és a földi-mennyei szférában, a szentmisén imádkozó kisgyermekes édesanyát. Hát el kell őket kergetni?

In memoriam Dobszay László

2011-08-26T11:41:00.004+02:00

Dobszay tanár úr azt mondta egyszer újságírói kérdésre válaszolva, amikor a kérdező életművének jelentőségéről vallatta, hogy mint mindig a világtörténelemben, az ő esetében is életében végzett munkájának értéke csupán halála után fog igazán megmutatkozni, az idő lesz az, ami eldönti, hogy valóban tett-e le valamit az asztalra, vagy ez csak napjaink illúziója, amely gyorsan tovarepül.

És íme, a Mindenható Isten akaratából 2011. augusztus 26-án, pénteken hajnalban Dobszay László zenetörténész, karnagy, a Magyar Egyházzenei Társaság alapítója és sokáig elnöke, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszakának újbóli életre hívója és annak professor emeritusa, a MTA Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténeti Osztályának vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke, számos könyv, tanulmány és írás szerzője, számtalan lemez társkarnagya, a XX-XXI. század magyar és nemzetközi egyházzenéjének ill. liturgikus életének minden szerénysége ellenére is meghatározó alakja visszaadta lelkét annak, aki megengedte, hogy életének e 76 esztendejét teljesen Őneki szentelje.

Számszerűen nehéz lenne megmondani, hogy hányan vagyunk ebben az országban és a világon, akik liturgikus szemléletünk alakulását, egyházzenei irányultságunkat, tudásunkat tanár úrnak, az ő fáradhatatlan munkálkodásának, kérlelhetetlen egyenességének, meg nem alkuvó igényességének, halálig tartó példamutatásának köszönhetjük, de nem is ez a lényeg. Sokan vagyunk és kimondhatatlanul sokat köszönhetünk neki. És sokat köszönhet neki a Magyar Katolikus Egyház, mert üldözve bár, félretéve és (látszólag) katakombákban elrejtőzve, de élő lelkiismerete volt évtizedekig a magyar liturgikus életnek, és azoknak, akik szavát nem szégyellték meghallani.

Tanár úrnak igaza volt. Most történt meg a fordulópont. Most mutassa meg az, akinek ez feladata, hogy van-e füle a hallásra és keze a cselekvésre! Vége a személyes sérelmeknek, az ujjal mutogatásnak, az arra legkevésbé méltó nyilvános megszólásának, a Dobszay-társasághoz való tartozás sokak számára áldott, mások számára átkozott bélyegének...

Tanár úr imádságait másutt folytatja. Olyan helyen, ahol a liturgiát nem sumákolják el sem hivatalosak, sem világiak. Ott, ahol ráérnek vég nélkül zengeni a dicséretet, anélkül, hogy kényszerűen az órájukra pillantgatnának. Ott, ahol a liturgia igazságát nem hamisítják meg, ahol tökéletes az elkötelezettség, és ott, ahol végre felteheti azokat a kérdéseket, amelyekre nem kapott választ több évtized kitartó kutatómunkája ellenére sem, s amelyeket régóta oly igen óhajtott megtudni...

Doctor Ladislae, ora pro nobis!

Egy 1500 esztendeje lejegyzett történet...

2011-08-26T07:55:00.002+02:00

Szent atyánknak, Szófroniosznak, Jeruzsálem érsekének Gyümölcsöskertjéből:

Ailiai Theodor abba mesélte, hogy volt egy szerzetes az Olajfák‑hegyének kolostorában, aki keményen küzdött az aszkézisben, de a paráznaság démona ostromolta. Egy napon, amikor hevesen rátámadt, a szent öreg jajveszékelni kezdett, és így szólt a démonhoz: „Meddig nem adod még meg magad nekem? Távozz már tőlem, hiszen velem együtt öregedtél meg.” Erre megjelent neki a démon látható alakban, és így felelt: „Esküdj meg nekem, hogy senkinek nem árulod el, amit most mondani fogok neked, és többé nem háborgatlak.” Az öreg így megesküdött neki: „a magasságban lakozóra, senkinek nem mondom el, amit mondasz.” Akkor a démon így szólt hozzá: „Ne hódolj ennek a képmásnak, és többé nem háborgatlak.” Az ikon pedig Úrnőnket, az Istenszülő szent Máriát ábrázolta, ahogy Urunkat, Jézus Krisztust hordozza karján. Mire az öreg: „Hagyj most, hadd gondolkozzam rajta.” Másnap aztán meggyónta Ailiai Theodór abbának, aki akkor a Fárán lavrában időzött: az eljött hozzá, ő pedig mindent elbeszélt. „Igazán bolondot csináltál magadból, abba, hogy esküt tettél a démonnak, mindazonáltal jól tetted, hogy megvallottad. Ám jobb neked, hogy ha nem hagysz ki egyetlen bordélyt sem ebben a városban, mintha nem hódolsz Urunknak és Istenünknek, Jézus Krisztusnak édesanyjával együtt.” Miután megerősítette és felbátorította még más szavakkal is, hazatért. A démon aztán ismét megjelent a szerzetesnek, és így szólt hozzá: „Na mi az, te hitvány? Nemde megesküdtél nekem, hogy senkinek nem mondod el? Hát hogy beszélhetted ki annak, aki nálad járt? Mondom neked, te hitvány, mint esküszegő fognak elítélni az ítélet napján!”. Mire a szerzetes azt válaszolta: „Amiről megesküdtem, megesküdtem. Hogy pedig eskümet megszegtem, tudom. Mindenesetre az én Uram és Teremtőm előtt tett eskümet szegtem meg, téged azonban meg nem hallgatlak.”

Moszkhosz János (kb. 550 - 634) Pratum Spirituale c., tanulságos történeteket tartalmazó gyűjteményéből idézi Damaszkuszi Szent János (650 - 750), az ikontisztelet nagy védelmezője. Bugár M. István korai képtisztelettel foglalkozó szöveggyűjteményéből (Szakrális képzőművészet a keresztény ókorban. Kairosz Kiadó, 2004.)

A Magyar Egyházzene folyóiratról

2011-08-24T22:34:00.002+02:00

Nincs semmilyen kerek évforduló. Annyi történt, hogy a napokban újra kézbe vettem a Magyar Egyházzene c. folyóirat XI. évfolyamának 1. számát, hogy egy értékes tanulmány után kutassak (ez a szám tartalmazza tematikus sorrendben az első tíz évfolyam valamennyi megjelent írásának szerzőjét és címét, mégpedig nagyon használható módon). Aztán lekerült a polcról a teljes II. évfolyam, aztán a X., majd az V. is. Ez a folyóirat ugyanis letehetetlen.

Nem csupán a cím által sugallt témában nyújt hasznos és kellemes "szórakozást", hanem a keresztény (ezen belül a katolikus) liturgia számos témáját érinti, és melegen ajánlható akár egyszerű, érdeklődő katolikus híveknek, papoknak is, nyugalmas délutáni olvasgatásra.

Ízelítőül:

Odo Casel: A liturgikus ünneplésről

Barsi Balázs: Az ünnep katolikus teológiájának bibliai alapjai

Liturgia és zene a szakrális térben (kerekasztal-beszélgetés)

Mezey László: A magyar szakrális nyelv problémájához

Adamik Tamás: Szent Ambrus, a szónok

Franz Karl Praßl: Az alleluja és a húsvétot ünneplő keresztény. A zene mint a húsvéti ötven nap liturgiájának meghatározó eleme

Dobszay László: A római offícium

Földváry Miklós István: Ordináriuskönyvek Magyarországon

Godfried Daneels: A liturgia 30 évvel a zsinat után

Michel Saint Pierre: Templom romokban - Egyház veszélyben

...és ez a töredéke annak, ami ebben a lapban olvasható. És milyen színvonalon!

Aki tehát teheti, rendelje meg a még megmaradt számokat az első évfolyamtól kezdve. Megrendelhető a fent jelzett honlapon, az oldal alján található elérhetőségek valamelyikén. (Amikor én rendeltem meg az első nyolc évfolyamot egyben, az induló évfolyamok lapszámai kb. 50 Ft-os darabáron jutottak el hozzám...)

(Megjegyzés: ha a kegyes olvasó a kedvcsináló sorok után kézbe veszi a folyóiratot, és arra a következtetésre jut, hogy az "nyugalmas délutáni olvasgatásra" nem éppen megfelelő, ne feledje, hogy a folyóiratot a Magyar Egyházzenei Társaság adja ki, a magyar szerzők többsége egyetemi oktató, egyházzenész, liturgikus szakember, a külföldiek pedig sokfélék: a bíborostól az egyházmegyei zeneigazgatón keresztül a filozófusig. Éppen ez szavatolja, hogy az érdeklődő valódi értéket tart a kezében. Kár lenne hát olyan nyomdaterméket kézbe venni, amely ennél ugyan könnyebb, de annál haszontalanabb tartalmat hordoz...)

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/4 (Pázmány Péter fordítása)

2011-08-23T22:10:00.001+02:00

4. Az óvatosságról

1. Nem kell sem minden szónak, sem minden indulatnak hinni, hanem okosan tapogatva és hosszú várakozással Isten szerint kell minden dolgot megfontolni.

Jaj, gyakran s hamarabb mondunk és hiszünk gonoszat másokról, hogysem jót, oly gyarlók vagyunk!

De a tökéletes ember nem egy könnyen hisz minden csacsogásnak, mert tudja, hogy az emberi gyarlóság hajlandó a gonoszra és könnyen botlik beszédében.

2. Nagy bölcsesség a cselekedetekben, nem hebehurgyálkodni és makacsul a maga tetszéséhez nem ragaszkodni.

Az is bölcsesség, el nem hinni akárkinek szavát, sem a hallott és elhitt dolgokat legott más ember fülébe nem röpíteni.

Bölcs és lelkismeretes emberrel tarts tanácsot, és inkább náladnál jobbtól iparkodjál tanulni, mint a magad agyának koholmányai után járni.

A jámbor élet Isten szerint bölccsé, és sokban látottá-forgottá teszi az embert.

Minél alázatosabb valaki magában és Istenhez engedelmesebb, annál bölcsebb és csöndesebb szívű lesz mindenben.

Így miséztek ti... II.

2011-08-22T13:19:00.002+02:00

Magyarország, 2010.: Esküvő, misén kívül. A szertartás elején, a köszöntés és a bevezető könyörgés után a menyasszony megáll valahol az egykori áldoztatórács környékén, a papi szék közelében. Nyomtatott papírlapról felolvassa Márai Sándor novelláját, amely a szeretetről szól. Amikor végez, zavartan körülnéz, mire a szertartást végző kegyesrendi atya emelt hangon megszólal: "Ez az Isten igéje." Semmi válasz. A pap így önmagának válaszol: "Istennek legyen hála."

Beszélgetés Barsi Balázs atyával a Kossuth Rádióban

2011-08-21T19:21:00.003+02:00

2011. augusztus 20-án, szombaton A templomépítő címmel beszélgetés hangzott el a Kossuth Rádióban Fr. Barsi Balázs OFM ferences szerzetessel a Boldog John Henry Newman bíboros tiszteletére épült sümegcsehi kápolnáról és sok minden másról. A műsor meghallgatható a Magyar Rádió hangtárában a 16:04-es időpontra kattintva. Három héttel a műsor elhangzása után a felvételt törlik az elérhető műsorok listájáról!!! Érdemes 30 nyugodt percet szánni rá...

Így miséztek ti... I.

2011-08-21T17:15:00.004+02:00


Németországi miniátor: Weingarteni Missale. Részlet, 1216 k. New York, Pierpont Morgan Könyvtár

Magyarország, 2011.: Kántor nincs. A celebráns távirányítóval a kezében misézik, a megfelelő pillanatban megnyomja a gombot, mire megszólal hangfelvételről... az orgona és a kántor. Az olvasmányok elhangzása előtt egy öltönyös, civil úriember gondolatokat közöl a hívekkel, erről-arról. Egyszer az olvasmány előtt, még egyszer a szentlecke előtt. És tartalmasan teszi ezt. A papról és "szentbeszédéről" ez már nem mondható el.

Belgium, 2011.: Szentmise. Elfogy a szentostya. Bemennek az előkészítő helyiségbe és behoznak valamit, amit már nem konszekrálnak. Ezt osztják ki a hívek között.

A pap a szentmise alatt egyszer sem hajt térdet.

Durva félretájékoztatás egy hatezer példányban megjelenő katolikus havilapban...

2011-08-18T08:15:00.003+02:00

A jezsuita Szív újság 2011. július-augusztusi számában több, bennünket közelebbről is érintő írás található. Szoros értelemben kettő, amelyekhez további, a "keresztény könnyűzenéről" szóló cikkek csatlakoznak.

Az első írás Szilvay Gergő Új katolicizmus-régi módra c. cikke, amelyben a szerző igyekszik objektív képet nyújtani olvasóinak, belülről próbálva meg szemlélni tárgyát. Úgy tűnik, ez sikerül is neki: a tradicionalizmus által sarokproblémáknak tekintett dolgokról (az Egyház szekularizációja, klerikusok és világiak közötti különbségek elmosódása, az Oltáriszentség tiszteletének elhomályosulása stb.) lényeges idézeteket hoz Molnár Tamás filozófustól és a nagy Jacques Maritain-től. A feszültségek okait világosan látja, a két tábor (az egyszerűség kedvéért ő is konzervatívoknak és liberálisoknak nevezi őket) álláspontját tárgyilagosan ismerteti, bár a cikk végére kiderül, hogy szíve mélyén talán ő is kicsit konzervatív. Összességében tehát korrekt, minden részében tisztességes írásról van szó, amely nem próbálja egyik vagy másik nézetet az olvasóra erőltetni, mégsem lavírozik a mindenkinek megfelelni akarás relativista vizein.

A második írás Nemeshegyi Péter SJ Új szentmise-régi szentmise c. cikke. Ennek utolsó szavai a következők: "Ágoston szerint az eucharisztia a jóság szakramentuma, az egység jele, a szeretet köteléke. Isten mentsen, Isten mentsen, hogy szeretetlen vitatkozás alakuljon ki körülötte." Jelen sorok íróját éppen a szeretet, és nem a szeretetlenség vezeti, amikor megjegyzéseket fűz Nemeshegyi Péter cikkéhez.

Giotto di Bondone: Caritas.

1306. Capella Scrovegni, Padova.

Kezdjük mindjárt a szeretet fogalmának értelmezésével. A cikk utolsó előtti bekezdéséből a szerző azon vélekedése tűnik ki, hogy akkor szeretjük protestáns testvéreinket, ha nem állítunk olyasmit, ami az ő hitüket sérti. "...egy lutheránus teológiai tanár, akit Tokióban meghívtunk egy szentmisénkre, kérdésünkre azt válaszolta, hogy ez ellen az újfajta módon celebrált mise ellen semmi kifogása sincs. Ha tudjuk, hogy Luther és társai mennyire dörgedelmeztek az akkori misézés módja ellen, megdöbbentő ez a változás." Már a gyermekeknek szóló katekizmus legelején az áll, hogy "A végett vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk és ez által üdvözüljünk, vagyis a mennyországba jussunk." Ha pedig Istennek kell szolgálnunk, az Isten által kinyilatkoztatott igazságot kell megismernünk és elfogadnunk. Ez az igazság a mi hitünk szerint az, hogy Jézus Krisztus az utolsó vacsorán hatalmat és parancsot adott tanítványainak a kenyér és a bor valóságos átváltoztatására úgy, hogy amikor az apostolutódok és azok megbízottai szájából az átváltoztatás szavai a szentmisében elhangzanak, Jézus Krisztus valóságosan jelenvalóvá lesz, a kenyér és a bor igazán, valóságosan és lényegileg Krisztus testévé és vérévé változik (nem a kenyérben és borban van jelen, ez a lutheri álláspont, hiszen a kenyér és a bor – kivéve a külső jegyeket – megszűnik létezni). Amikor Krisztus szavait, amelyek ma is a szentmise legfontosabb szavai, protestáns testvéreink szimbolikusan értelmezik, a mi hitünk szerint félremagyarázzák azokat, tévednek. Katolikusként tehát nem az a feladatunk, hogy elfedjük az őket sértő részeket, hiszen ezzel éppen az igazságot fedjük el előlük, vagyis hátráltatjuk őket az üdvösségre vezető úton; hanem az a feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmüket az igazságra, amely hitünk szerint az üdvösségre vezet minket, Isten boldogító színelátására. Az ágostoni kijelentés nem akkor lesz érvényes, ha különböző hitűekként járunk egymás templomaiba és közösen imádkozunk, hanem csak akkor, ha kitartunk az igazságban és arra másokat is igyekszünk elvezetni. Hiszen kötelességünk felebarátainknak a legnagyobb jót kívánnunk, ez pedig nem más, mint maga Isten, azaz a mennyország elérése. (Gyorsan tegyük hozzá, hogy az említett példa egy a sok tévedés közül, amely a keresztény felekezeteket megtéveszti.)

Pieter Pauwel Rubens:

Az Eucharisztia igazságának győzelme az eretnekség fölött.

1626, Prado, Madrid.

Tudjuk jól, hogy a Hittani Kongregáció Dominus Iesus kezdetű nyilatkozata miként vélekedik a többi keresztény egyházakról, és természetesen azt is, hogy Egyházunk évszázadok óta tanítja: azok is üdvözülhetnek, akik nem katolikusok, ha teljesítik lelkiismeretük szava alapján Isten parancsait. Nagyon lényegesek azonban Jean Guitton francia katolikus filozófus szavai, aki VI. Pál pápa személyes jó barátja volt és a Szentatya kérésére a II. Vatikáni Zsinaton is felszólalt: "Manapság úgy mondják, hogy (az Egyház) elvesztette identitását. (...) Ez a jelenség ténylegesen elkerülhetetlen amiatt, amit ökumenizmusnak nevezünk. Az egyházak, ahelyett, hogy kölcsönösen és becsületesen elítélnék egymást, most ölelkeznek.

Nem lehet csodálni, hogy az emberek többé valójában nem látják a különbségeket és továbbállnak. Tudja, én, aki a XX. századot a maga majdnem teljes terjedelmében végigéltem, megmondom, miként változtak meg nagyon gyorsan a dolgok. Gyakran, majdnem mindig, a nem katolikus ember olyas valaki volt, akivel a katolikusok nem házasodtak, akivel csak ritkán beszéltek, s akit sokan idegennek tartottak, úgy, amint a görögök a barbárokat.

Most ez a valaki testvér, és érthető, ha mindannyian testvérek vagyunk, nem működnek többé a barátságtalanság szelepei. S ebben az esetben azt állítani, hogy mi mindannyian testvérek vagyunk, a leggyakrabban blöff, és valójában senki sem számít testvérnek. Mindenki úgy tesz, mintha ez igaz lenne, noha tudja, hogy nem így van. Azt állítani, hogy mindnyájan testvérek vagyunk, képmutatás. Azt mondani, hogy mindannyiunknak testvérekké kell válni, ez követelmény, s ehhez a kereszténység az alap.

(...) Az a toleráns, aki tud beszélni a másik emberrel, (noha az nem osztja az ő véleményét), anélkül, hogy ő a másikat elítélné. A tolerancia így mindig a vallási területre visszatéréssel végződik: a másikat soha nem szabad ellenségnek tekinteni, hanem lehetséges barátnak, majdhogynem – de csak majdhogynem! – szövetségesnek."

Távol álljon az Olvasótól, hogy Guittonnak a vallások megkülönböztetése iránti igényét pusztán lélektani szükségességgel magyarázza. A Dominus Iesus-ban világosan áll, hogy Krisztus egyetlen Egyháza a katolikus Egyház. Ezt az éles körvonalat pedig nem szabad elmaszatolni...

Azonban álljunk itt meg, hiszen az eddig tárgyaltak Nemeshegyi Péter cikkének csak kis, mondhatni, mellékes részét képezik. A szerző elköveti azt, amit oly sokan már őelőtte: a római rítus rendkívüli formáját a legkülsőségesebb, ilyenformán – kis túlzással – a leglényegtelenebb tulajdonságairól ítéli meg. Az első egy tudományosnak látszó érv, mely szerint a "tridenti" mise az V. Piusz-féle reform szakembereinek tudatlansága miatt egy több forrásból összeollózott szertartás, amely "olyan volt, mintha egy duzzasztógáttal szabályoztak volna egy hegyi patakot: sikerült elhárítani a vadvizek által okozott károkat, de a völgy romantikus szépsége is eltűnt." Természetesen ebben a kijelentésben sok igazság van, hiszen vessünk egy pillantást a középkori magyar liturgiára, s máris nagy különbségeket fedezhetünk fel a régi rítushoz viszonyítva, ám a szerzőnek akkor volna igaza, ha az 1970. óta használatos miserend, naptár, liturgia helyreállította volna ezt a pár száz éves tévedést. Csakhogy nem tette, sőt...

Sebastiano Ricci:

V. Szent Piusz pápa Aquinói Szent Tamás és Veronai Szent Péter társaságában.

1730-33. Santa Maria del Rosario, Velence.

Aztán a szokásos érv: a régi liturgia "aktív szereplője szinte kizárólag a pap". Ebben is sok az igazság. Úgy látszik, pár évtizeddel ezelőtt nem törődtek az atyák eléggé azzal, hogy a híveket liturgikus oktatásban részesítsék, s így azok ne ásítozva és malmozva, jó esetben rózsafüzéreiket morzsolgatva térdeljék végig a szent szertartásokat. Manapság azokban a körökben, ahol a régi rítust végzik, ez nem így megy. Tessék eljönni és megnézni!

Latin nyelv: ez már nagyon unalmas ellenérv. A magyar Egyház nagy (és a hivatalosak által meg nem értett) liturgiakutatója, Dobszay László fejti ki egy helyen, hogy a "tridenti" mise nem attól "tridenti", hogy latinul van, mint ahogy nem is attól, hogy a pap az oltár felé fordulva misézik. Ezek a rítus felületi, bár nem lényegtelen elemei; a rítus a szövegek, szertartások, mozdulatok összességében áll, nem a nyelvben. A vitatott kézbeáldozás sem kardinális kérdés, persze hitünk szempontjából (és a mai társadalmi, kulturális, vallási helyzetet figyelembe véve) sokatmondó, hogy térdelve vesszük azt magunkhoz azt, akit Istenünknek vallunk...

Adriaen Isenbrant (+1551): Szent Gergely miséje.

Prado, Madrid

Nemeshegyi atya híres, tudós, tekintélyes ember. Éppen ezért nem mindegy, hogy magánvéleményével, amelynek sokan hitelt adnak, milyen irányban befolyásol vagy téveszt meg embereket. A média felelőssége igen nagy, mint tudjuk. Kár lenne, hogy az Egyházban fészkelődő hívek, akik számára a Szentatya felkínálja ezt a lehetőséget, s akik a tapsolós-zajos-hátveregetős-összekapaszkodós misén valahogy nem találják a helyüket, egy ilyen nagy tekintélyű ember elítélő szavaira ne leljék meg azt a lelki otthont, amelyet Egyházunk bizonyíthatóan legalább 1500 esztendeje szán a hívek lelki táplálékául, a mennyei boldogság előízéül...

Alsóvárosi búcsú - Szeged, 2011

2011-08-16T08:18:00.004+02:00

2011. augusztus 7-én a szeged-alsóvárosi ferences templomban fr. Barsi Balázs OFM szentmisét mutatott be a római rítus rendkívüli formája szerint. A Szegeden nagy hagyományokkal bíró Havas Boldogasszony búcsú számunkra nagy eseménye ez, hiszen a ferences testvérek jóvoltából immár másodszor lehetett alkalma a szegedi híveknek arra, hogy a sok hívőt vonzó alsóvárosi búcsú szertartás-sorozatának részeként az Egyház hagyományos liturgikus rendje szerinti szentmisén vegyenek részt.

Ahogyan Barsi atya közvetlenül megérkezése után kihirdette, mi, katolikusok, próbálunk kapcsolatot találni mellettünk élő protestáns testvéreinkkel, és ugyanígy kell megpróbálnunk kapcsolatot teremteni saját történelmünkkel, saját hagyományainkkal; ezért végzi az Egyház azt a szertartást, amely évszázadokon keresztül a sajátja volt, és amely Őszentsége XVI. Benedek pápa 2007-ben kiadott motu proprioja jóvoltából újra szabadon az egész Egyház közös kincsévé válhat.

Nem lehet említés nélkül hagyni azt, ahogyan Balázs atya közvetlenül megérkezése után megállt a hívek előtt és a fenti gondolatokat elmondta. Éppen úgy tette ezt, mint Szent Ferenc vagy Szent Antal annak idején. Egyszerűen megállt az emberek között, csuhában, az út porától meggyötörve, és szólt. Nem várt külön fogadóbizottságot, vörös szőnyeget, még csak a mikrofon közelében sem körülményeskedett. A fél évszázados templom építőmesterei által megtervezett, jótállási jegy nélkül máig is kitűnően működő "hangtechnika" segítségével a hívek minden bizonnyal kitűnően hallották őt, ezt bizonyítja az is, hogy amikor a kórusban elhelyezkedő üres stallumok elfoglalására invitálta az embereket, azonnal hömpölyögni kezdett a tömeg, hogy Krisztus áldozatához testileg is közelebb legyen.

A szentmise Jézus Krisztus keresztáldozatának vértelen jelenvalóvá tétele; Krisztus áldozata a kereszten és a szentmise-áldozat egy és ugyanazon áldozat. Mégis azt kell mondanunk, hogy ez a szentmise szép volt.

Egyfelől minden hívő édesanyja, a Boldogságos Szűz tiszteletére mutattuk be ezt a szentmisét, akinek tisztelete mindannyiunk lelkébe örömet áraszt. Jól megadja az öröm alaphangját Sedulius Introitus-szövege ("Szent Anya, üdvözlégy! Te szülted a Királyt, ki földet-eget tart századokon át birodalmas erővel"), hiszen hitünk egyik legnagyobb titka és keresztény életünk egyik sarokköve Isten Fiának világra születése. (Mennyire nagy áldás a magyar Egyháznak, hogy a szentmise latin nyelvű énekszövegeit saját anyanyelvünkön is énekelhetjük! Imádkozzunk azokért a szakemberekért, akik ezeknek a szövegeknek a fordításán és méltó dallamra ültetésén fáradoztak Isten nagyobb dicsőségére és a hívek lelki javára...)

Másfelől a régi liturgiának megvan az a sajátossága –amit oly nagyon szeretünk benne–, hogy csendes, mély, elmélyülésre alkalmat adó, imádságos lelkületű. Ugyanez már nem mondható el az 1970. óta végzett formáról, amelynek már első pillanataiban a pap köszönt(het)i az egybegyűlteket, ezzel zökkentve ki őket az alig sarjadó misztériumos légkörből, s ez sajnos a legtöbb esetben sikerül is... Itt nincsenek fölösleges megjegyzések, magyarázatok, mozdulatok, itt egyedül a Mindenható Isten imádása van.

Harmadfelől bizonyára nem véletlenül érlelődött ki a liturgiának éppen ez a szerkezete az évszázadok folyamán. Mintha a szertartás fokozatosan, az emberi lélek dramatikus igényeihez alkalmazkodva vezetne mind beljebb és beljebb a hit legmélyebb titkaiba; ez pedig könnyen magával ragadja a hívő lelket: a jelenlévő úgy érzi, hogy itt és most a legjobb helyen van, ahonnan nem is kívánkozik el. Hiszen "jobb a te házadban egy nap, mint ezer máshol" (Zsolt 83, 10) Olyan a liturgia és benne a gregorián ének, mint egy spirál, mint egy jótékony örvény, amely lépcsőzetesen von magába, fájdalommentesen és könnyedén, hogy aztán soha többé ne engedjen el...

Aztán a szentbeszéd... Igen, ez a beszéd valóban szent volt, nem csupán elmélkedés, nem csupán a gondolatok megosztása, hanem homília, evangélium-magyarázat. Szűz Mária miséjének evangéliuma: "Az időben: Jézus a sereghez szólván, fölemelé szavát egy asszony a seregből, mondá neki: Boldog a méh, mely téged hordozott és az emlők, melyeket szoptál. Ő pedig mondá: Sőt inkább boldogok, kik az Isten igéjét hallgatják és megőrzik azt." (Lk 11, 27-28)

Balázs atya mondanivalójának lényege: mint Isten teremtményei, mint Isten gyermekei egy közösségbe tartozunk, és ez a közösség Máriát, Isten anyját is magába foglalja. Számunkra ez a legnagyobb dolog: Isten gyermeke, Jézus Krisztus testvére lenni. Mária számára a legnagyobb dolog: Istent a világra szülni. S bár boldog Mária, mint istenszülő, mennyivel inkább boldogabbak Isten gyermekei, akik teljesítik Atyjuk akaratát...

A templom pedig tele volt. Ahogy éppen Balázs atya írja valahol, az emberek szeretik, ha a pap Istenről beszél nekik. Nem politikáról, pénzről, TV-műsorokról, hanem egyedül Istenről! Milyen igaz: az emberek nem azért jöttek el ezen a vasárnapon, mert Balázs atya híres ember. Ez legfeljebb másodlagos dolog. Azért jöttek el, mert Balázs atya Istenről beszélt nekünk, jól ismert modorában, magával ragadóan, mély meggyőződéssel. Mennyire hiányzik ez a beszédmód ma templomainkból!

És még valami: bizony, a térdelve áldozásnak megvan a maga varázsa, hiszen kijár ez az Istennek, aki saját testét adja nekünk az örök élet eledeléül, nem? Ezt a csodát pedig nem szabad elrejteni a hívek elől, mert bármennyire is modern lett az Egyház, azért mi, emberek nem vagyunk Krisztussal egyenrangúak. Ő valóban leereszkedett hozzánk, de mi nem emelkedtünk fel őhozzá, csupán próbálkozunk, s ha sikerül, mindez az ő ingyenes kegyelmének köszönhető... Térdeljünk le bátran, s ne szégyelljük, hogy kicsik vagyunk. Krisztus sem szégyellte ezt a szolgai alakot magára ölteni. A térdelés bizonyos értelemben a világ rendjéhez tartozik, melynek során a szolga, a teremtmény, az Isten irgalmára folytonosan rászoruló ember kifejezi valóságos viszonyát Teremtőjével szemben. Hacsak le nem esik a karikagyűrű az ujjáról...

Hála legyen Istennek ezért a nagyszerű lelki táplálékért! Köszönet a ferences testvéreknek, elsősorban Varga Kamill OFM plébános atyának, hogy befogadott bennünket ezen a szép ünnepen, és lehetőséget ad hétről hétre, hogy a régi liturgiához ragaszkodó hívek szentmisén vehessenek részt a Havas Boldogasszony templomban! Köszönet Surinás Istvánnak, a templom kántorának, hogy ez alkalommal kis énekkarát méltó módon állította a régi liturgia szolgálatába.

Glória Patri, et Fílio, et Spirítui Sancto, sicut erat in princípio, et nunc, et semper et in saécula saeculórum. Amen.

Latintábor 2011 (Perbete, Felvidék)

2011-08-10T08:47:00.002+02:00

Az Úr 2011. esztendejében a Szent Mihály Laikus Káptalan (CLSMA) hagyományos latintáborát Balogh Károly atya jóvoltából a felvidéki Perbete plébániáján tarthattuk meg július 25–31. között, a hónap utolsó teljes hetében.

Mivel a káptalan célja a hagyományos római liturgia életben tartása és megőrzése, a zsolozsma nyilvános istentiszteletként való imádkozása és a hiteles, az Egyház hagyományainak szellemében fogant liturgia végzése, nyilvánvaló, hogy ennek gyakorlása közben az imádkozó gyakran találkozik latin nyelvű szövegekkel. Ezek megértését segíti a tábor évről évre, a nyelvi szempontot túlhaladva liturgikus, lelkiségi és történeti kontextust is figyelembe véve.

A tábor a szokásos napirend szerint zajlott: napjainkat az Egyház zsolozsmájának énekelt hórái tagolták: laudes (reggel), sexta (délben), vesperás (este), kompletórium (lefekvés előtt), melyeket a Diurnale Paulinum c. kiadványból végeztünk. Ez tartalmazza a középkori pálos zsolozsma nappali hóráinak anyagát. A pálos zsolozsma megbízható forrása a középkori magyar liturgiának, mivel a pálos rend (magyar alapítású rend révén) a helyi liturgia legjellegzetesebb változatát, az esztergomi rítust használta a XVII. századig.

Délelőtt és délután stúdiumot tartottunk, mindkettőt kiváló oktatók segítségével: a kezdők csoportját Rihmer Zoltán latin filológus, jogtörténész, nyelvész irányítgatta a latin nyelvtannal való megismerkedés rögös útjain; a haladók csoportját Földváry Miklós István, az ELTE Bölcsészettudományi Karának és a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének oktatója, nyelvész és liturgiatörténész vezette.

A perbetei napi rendszerességű énekes- ill. oltárszolgálat mellett szerdán, Szent Pantaleon emléknapján lehetőségünk volt a Komárom-Északvárosi Szent András Templomban ünnepélyes szentmise bemutatására ill. az azon való részvételre. Ezt követően vendégül láttak bennünket a plébánián. Köszönjük a lehetőséget Elek László plébános úrnak!

Vendéglátónk templomában, a perbetei Szentháromság templomban szerdán reggel teljes ünnepélyességgel Requiem-misét énekeltünk elhunyt Habsburg Ottóért, az utolsó magyar trónörökösért, Boldog IV. Károly apostoli magyar király legidősebb fiáért.

Pénteken, Szent Márta emléknapján Galántán, a Szent István király templomban vettünk részt énekes szentmisén, amelyet követően a CLSMA társaskáptalanja, a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan (CLSIB) tagjai fejedelmi vacsorával kínáltak minket, majd a plébánián jóízű beszélgetés és falatozás mellett ismerkedtünk, beszélgettünk. Házigazdánk, Józsa Attila atya, galántai esperes-plébános, a pozsonyi Comenius Tudományegyetem Szent Cirill és Metód Hittudományi Karának liturgika-tanára a hallgatók kérésére és az érdeklődők nagy száma miatt szeptembertől szemináriumot indít a régi rítusról.

Külön öröm, hogy a Perbetén, Komáromban és Galántán bemutatott szentmiséken a tábor kis lakói, a káptalani tagok kiskorú gyermekei énekes szolgálatot láttak el. Mennyire gazdag az Egyház, amely magában foglalja a mennybéli megdicsőült egyházat, a tisztítóhelyen várakozó szenvedő egyházat és a földön harcoló küzdő egyházat! Jézus Krisztus végtelen értékű keresztáldozata válik jelenvalóvá a szentmisében, és a tudatlan gyermekek énekes szolgálata egyáltalán nem méltatlan ehhez a felfoghatatlan titokhoz. Hiszen éppen "ilyeneké a mennyek országa"...

A programban szereplő stúdiumokon kívül módunk volt meghallgatni Rihmer Zoltán vetítéssel egybekötött előadását egy neves spanyol zenekar több CD-t tartalmazó, tudományosnak kikiáltott kiadványáról, amelyben egy, a kutatások szerint állítólag VI. Sándor pápa beiktatásán elhangzott zeneműről derültek ki izgalmas dolgok, többek között az, hogy a korabeli szöveg XXI. századi átírója nem túl jó latinból...

Örömmel vettünk részt Kovács Ervin Gellért OPraem atya előadásán, amelyben ismertetett egy általa nemrég lefordított tanulmányt a római rítus két formája közötti hasonlóságokról és különbségekről. Sajnos az összehasonlításnak korántsem értünk a végére...

A tábor résztvevői vegyes érzelmekkel élték meg Gárdos Péter Tréfa c. filmjének amúgy közös felkiáltással megszavazott esti vetítését. A film a XX. század elején, egy szerzetesek által vezetett kollégiumban játszódik, és a nevelési módszerek különbözőségéről ill. az egyes nevelők jelleméről ad rendkívül sarkított képet. Alapja Kosztolányi Dezső azonos című novellája. (Itt tesszük hozzá, hogy a film 2009-ben a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat. A fényképezése pedig gyönyörű...)

Érdekes volt, ahogyan az egyik szabad délutánon egy kis projektor segítségével az interneten elérhető, a római rítus rendkívüli formájával kapcsolatos videofelvételekre vadásztunk. Különösen az oltárszolgálatot ellátók számára volt tanulságos látni, hogy különböző helyeken hogyan végzik azt. Igen szép az az 1941-ben készült felvétel, amely Chicagoban készült a húsvéti nagymisén, és amelyhez Isten Szolgája, Fulton Sheen érsek fűz magyarázatokat. Kora híres rádiós és televíziós személyisége sokat tett a katolikus hit terjesztéséért. Boldoggá avatási eljárása 2002-ben indult el.

Felvidéki vendéglátóink igazán kitettek magukért. Perbete plébánosa, Balogh Károly atya a plébánia épületét teljes egészében rendelkezésünkre bocsátotta konyhástól, fürdőszobástól, átrendezte az egyes szobákat a mi kényelmünk szolgálatába állítva azokat, sikerrel. Eltűrte, hogy 22–30 felnőtt és 7–12 kisgyerek borítsa fel az amúgy csendesnek látszó vidéki plébánia nyugalmát. Mindezeken túl stabil lelki hátteret biztosított, tanított és támogatott bennünket. Ha valakire lehet azt mondani, hogy az Egyház ügyeiben elkötelezett pap, Balogh Károly atyára mindenképpen. Mindent összevetve az egyik káptalani tag pontatlanul idézett szavait említhetjük: "Károly atya örökre beírta magát a szívünkbe". Nincs mese, ez a helyzet.

Károly atya hívei elláttak bennünket kertjük termésével: paradicsomban, paprikában nem volt hiány; a plébánia udvarán fosztogatható szilvafák pedig folytonos testi táplálékot jelentettek felnőttnek-gyermeknek egyaránt. Hogy milyen élmény volt a plébánia tőszomszédságában lakó egyházközségi tagok pár hetes kisnyulait látogatni, arról inkább a gyermeksereget kellene megkérdezni...

Bármilyen furcsa, a káptalani tagoknak leginkább ilyen alkalmakkor van arra lehetősége, hogy beszélgessenek egymással. Az esti közös vacsorák, borozgatások alkalmával nagyon komoly témák merültek fel, jól esik ilyenkor a nagy közösség dolgait megvitatni, a közös érdeklődésre számot tartó dolgokról elmélkedni.

A táborban időnként a vendégek vendégei voltak a galántai Keresztelő Szent János Laikus Káptalan tagjai családostól az előadások, a szentmisék és a zsolozsmahórák alatt, ebből adódik a fent említett ingadozó felnőtt- és gyermek-létszám.

Hála legyen Istennek a Felvidéken eltöltött szép napokért, köszönet a szervezőknek a tartalmas programokért. A nagy érdeklődésre való tekintettel valószínű, hogy jövőre egy egész kollégiumnyi épületet kell majd kibérelnünk, hogy mindenki elférjen. A tárgyalások már elkezdődtek...

A régi liturgia mozdulatlanságban tartotta a híveket?

2011-08-05T12:33:00.005+02:00


A Szent György-kódex mestere: Missale. A kánon első lapja. 1320 k. New York, Pierpont Morgan Könyvtár

Az Új Ember hetilap 2011. július 31-i számában Örsy László SJ a következőket nyilatkozta:

"A II. vatikáni zsinat a régi hagyományt kutatva olyan mély belátásokra jutott, amelyek elfogadása nem megy egyik pillanatról a másikra. Ha egy kisebb, sebes sodrású folyó egy hatalmas, nyugodt méltósággal haladó folyamba ömlik, elkerülhetetlenül örvények keletkeznek. A kisebb friss vizet, új életet, új halakat hoz, és megtermékenyíti a nagyobbat - de közben meg is zavarja annak nyugalmát. Mi a két folyó e találkozási pontjában élünk.

A zsinat előtti liturgia visszaállítása jól tükrözi a helyzetet. A zsinat soha nem ajánlott kétféle liturgiát! Ami volt, abba akart új életet önteni régi forrásokból. Nem elsősorban a nyelven és azon van a hangsúly, hogy a pap merre néz, hanem a hívek részvételéről. A korábbi liturgia a híveket mozdulatlanságban és szótlanságban tartotta, míg a zsinat után aktív részvételüket kéri szavakkal, énekekkel, mozdulatokkal. Ez kétféle egyházképről tanúskodik, amely a liturgián túl is érezteti hatását. Az egyik passzív befogadás, a másik cselekvés. A II. vatikáni zsinat azt tűzte ki célul, hogy minden hívő aktív legyen a maga körében, ne csak várja felülről a rendelkezéseket. Azt szorgalmazta, hogy az egyház minden tagja élettel teljen meg. A zsinaton papok és hívek nagyobb egységének víziója fogalmazódott meg, amelynek beteljesítésétől még messze vagyunk."

Egyik olvasat szerint tehát az új liturgia az a friss víz, amely a posványos régi liturgiát megtermékenyíti. A másik olvasatban most azért állították vissza a régi liturgiát, mert az újtól várt megtermékenyítés mégsem jött létre; hátha a régi fogja mégiscsak megtermékenyíteni az újat. Hogy a nyilatkozó itt pontosan mire gondol, nem világos. Lássuk azonban állításonként:

1. "Ami volt, abba akart új életet önteni régi forrásokból." Ez ugyan igaz, de sikerült-e valójában? A szentmise és a zsolozsma szövegeit nagyrészt átírták, átköltötték, a zsolozsmából eltűntek a régi, veretes, teológiai és költői kincseket rejtő szövegek (himnuszok, antifónák, könyörgések), helyükre megkérdőjelezhető, a régiek értékétől messze elmaradó alkotmányok (tákolmányok) kerültek. A ceremóniák (a liturgia egyes cselekményeinek szertartásai) végtelenül leegyszerűsödtek, lásd a virágvasárnapra ajánlott körmeneti formákat, a nagyhét szertartásait, a gyertyaszentelő körmenetet, a lelkipásztori szempontból állandóan ajánlott egyszerűsítéseket, amelyeknek köszönhetően éppen a tartalom vész el stb. A régi források elenyésző mértékben kerültek beépítésre. Bár a zsinat szándéka ez volt, megvalósulás nem követte. Ezeket a sorokat pedig nem mint a pápa és a II. vatikáni zsinat gyűlöletétől elvakult tradicionalista írom (léteznek ilyenek is), hanem mint a liturgiában naponként részt vevő katolikus hívő, akit mélyen felháborít az is, ha az új liturgiát veszik félvállra, és az is, ami a katolikus hittel napjainkban történik. Itt nem a zsinat szidalmazásáról van szó, hanem annak a ténynek a felismeréséről, hogy pl. egy Szent Ambrus által írt himnusz minden tekinteteben sokkal különb, mint egy 20. század közepén élt szerző tollából született vers (aki példákat akar látni, üsse fel az Imaórák Liturgiája címet viselő kötetek valamelyikét).

2. "Nem elsősorban a nyelven és azon van a hangsúly, hogy a pap merre néz, hanem a hívek részvételéről." (Az apró fogalmazási bakitól tekintsünk el.)
a) Ami a népnyelvet illeti, Szent Cirill és Metód óta az orthodox egyházban minden probléma nélkül használják azt, csaknem 1100 esztendeje; tegyük hozzá, hogy nagyon gondos, pontos, az eredeti tartalmat hűen követő fordítások segítségével. Ilyen módon ott nem fordulhat elő az, ami nálunk igen, hogy a szentmise leglényegesebb mondatait pontatlanul fordítják le (pro multis - pro omnibus). Egy zsinat előtti liturgika-könyv szerint az ilyen krisztusi származású szöveg hibás elmondása érvénytelenné teszi a szertartást. Vagy megváltozott volna a katolikus tanítás?

Egyszóval a pontatlanul "tridenti"-nek nevezett forma még "tridenti" maradna attól, hogy az egészet magyarul végzik, mint ahogyan Aranyszájú Szent János liturgiája is önmaga maradt a használt nyelvtől függetlenül.

b) A versus populum ill. versus orientem misézési iránnyal kapcsolatban magyarul igen jó összefoglalás jelent meg 2006-ban az Ecclesia Kiadó gondozásában, Uwe Michael Lang: Az Úr felé fordulva című könyve, ezt érdemes elolvasni. Beszerezhető a Magyar Egyházzenei Társaság honlapján keresztül. A magunk részéről ennyit: nagy különbséget érzünk aközött, hogy a pap a hívek felé fordulva elnököl (sok esetben viccel, poénkodik, megjegyzéseket tesz, társadalmi életet él stb.) az oltárasztalnál, ill. aközött, hogy kelet felé fordulva, a hívekkel egy irányban imádja Krisztust és alter Christus-ként mutatja be újra és újra az Ő szent áldozatát. Sokatmondó az is, hogy az új liturgia a pap személyének nagy jelentőséget tulajdonít, míg a régi már a beöltözési imádságok alatt "eltünteti" a pap személyét, aki az oltárhoz már nem mint ő maga lép oda, hanem mint Krisztus.

c) X. Szent Piusz pápa Inter sollicitudines kezdetű motu proprioja világosan beszél a nép részvételéről. Ebből egyáltalán nem bizonyítható az, ami az interjúban elhangzik, sőt, ellenkezőleg, az egyházzene tekintetében a Szentatya éppen arról ír, hogy a hívek ne más énekeket énekeljenek a misén, hanem éppen azt, amit a misén kell. Ehhez képest a Szent Vagy, Uram népénektár használatára a Katolikus Püspöki Kar annak idején Rómából kért és kapott engedély, így azt liturgikus könyvként használják még ma is, a liturgia saját szövegei helyett csak nagy jóindulattal odaillőnek, cantus aptus-nak nevezhető énekeket énekelnek (és propagálnak), miközben a világon egyedülálló módon éppen Magyarországon vannak olyan szakemberek, akik gyakorlatilag az egész évi mise-propriumot elérhetővé tették magyar nyelven, hiteles gregorián dallamokon. Ha van hely, ahol akár már holnaptól be lehetne vezetni hivatalos egyházi rendelkezésekkel azt, amit X. Szent Piusz 1903-ban óhajtott, Magyarország az. Az Erdélyi Egyházmegyében, Gyulafehérváron volt erre vonatkozó alázat, szándék és tetterő.

3. "A korábbi liturgia a híveket mozdulatlanságban és szótlanságban tartotta, míg a zsinat után aktív részvételüket kéri szavakkal, énekekkel, mozdulatokkal." Nos, ezt nehéz szó nélkül megállni...

a) Nézzünk egy nagy zsolozsmahórát, a vesperást a régi rítusban: az elejétől állunk, Deus in adiutorium-ra keresztet vetünk, a zsoltár antifónája és az első félvers után leülünk, Gloria Patri-ra derékból mélyen meghajolunk (ezt lehet ülve ill. a zsoltár utolsó félverse előtt felállva is). A responzóriumban és a himnuszban a kis doxológiára megint meghajolunk, a Magnificat első szavaira keresztet vetünk, hasonlóképpen a Benedicamusra is, hacsak nincs áldás. A mai gyakorlat ezekből csak a keresztvetéseket tartotta meg, a Szentháromság említésekor állnak, mint a cövek.

Aztán: a régi gyakorlat szerint a Credo "megtestesült a Szentlélek erejéből..." szavaira le kellett térdelni a megtestesülés titka miatt (minden misén, nem csupán évente kétszer!). Mára a meghajlás maradt. Kedves Olvasó, nézz végig a templomon, amelybe jársz, és örülj, ha nálatok mindenki mélyen meghajol az említett szavakra. Nálunk senki. Az évi két alkalom pedig annyira ritka, hogy akkor is legtöbbször elmarad a térdelés. Az Úrangyalával ugyanez a helyzet, a harmadik verzikulusnál régen letérdeltek ("És az Ige testté lőn") hasonló okból. Ma meg sem hajolnak, pedig ez az előírás.

A szentmisében: a régi rítusban vasár- és ünnepnap volt Asperges, melynek során a híveket szenteltvízzel hintették meg, ekkor keresztet kell vetni. A szertartás tele van főhajtásokkal, térdelésekkel, mellveréssel (a Confiteor alatt háromszor, nem egyszer!). Én nem mondanám erre, hogy mozdulatlanságban tartja akár a papot, akár a híveket. Az énekekről már röviden írtunk. Most itt volna a nagy alkalom, hogy bekapcsolják a híveket az igazi liturgiába, mégsem teszik meg, sőt, aki ezt megkísérli, azt mindenféle mondvacsinált okkal akadályozzák. Ezek közül a legnépszerűbb: "A hívek nem ismerik ezeket az énekeket."

b) A szótlansággal hasonló a helyzet: a régi liturgia sok helyen igényli a hívek részvételét, válaszait stb., meg kell azonban jegyeznünk, hogy az olvasott mise valóban nem sok teret enged az eképpen értelmezett aktivitásnak. Ámbár talán éppen XVI. Benedek pápa jegyzi meg valahol, hogy rosszul értelmezett az az aktivitás, amely szerint állandóan tenni kell valamit. A befogadó aktivitás, a hallgatás, odafigyelés, valaminek a magunkévá tétele, átelmélkedése ugyanolyan, látszólag semmittevő, valójában nagyon is tevékeny részvételt eredményez.

Megalakult a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan

2011-08-04T13:09:00.000+02:00

Örömmel adjuk tudtul mindazok számára, akik a régi liturgia elkötelezett hívei, hogy Felvidéken, a Nagyszombati Egyházmegyéhez tartozó Galántán Ft. Józsa Attila esperes-plébános, liturgiatörténész vezetésével, a Szent Mihály Laikus Káptalan társaskáptalanjaként létrejött a Keresztelő Szent János Laikus Káptalan (CLSIB).

Bővebb információ itt.

Ugyanakkor jelezzük, hogy Attila atya beszámolója szerint az egyházmegye papnevelő intézetében nagy az érdeklődés a hagyományos liturgia iránt, így szeminárium indul a régi rítusról, amelyet az illető évfolyam huszonegy hallgatójából heten szeretnének látogatni.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/3 (Pázmány Péter fordítása)

2011-08-04T12:25:00.002+02:00

3. Az igazság tanításáról


Albrecht Altdorfer. Krisztus a kereszten. 1520 körül. Szépművészeti Múzeum, Budapest.

1. Boldog, a kit az Igazság maga tanít, nem árnyékok és elmúlandó szózatok által, hanem voltaképen, a mint magában van.

A mi vélekedésünk és érzelmünk gyakran megcsal minket és rövidet lát.

Mit használ a titkos és homályos dolgokban akadozó sok szőrszálhasogatás, a melyeket ha nem tudsz sem pirulsz érettök az utolsó napon?

Nagy esztelenség, hogy a hasznos és szükséges dolgok kárával magunk kényén haszontalan, sőt ártalmas dolgokba avatkozunk. Van szemünk, de nem látunk.

2. Valjon mi gondunk, a teremtett dolgok nemére és különböző természetére?

A kinek az örök Ige szól, sokféle vélekedésekből kifesel.

Egy Igétől van eredete mindennek, ezt hirdeti minden teremtmény, és ez ama Kezdet, mely nekünk is szól.

Senki nála nélkül értelmes nem lehet, semmit igazán meg nem ítélhet.

A kinek ez az egy a mindene, a ki mindent ebbe az egybe foglal, mindent erre igazít és ebben szemlél, annak állhatatos lehet a szíve, és Istenben csöndesen nyugodhatik.

Oh Istenem, te tökéletes igazság, tégy eggyé engem te veled az örökkévaló szeretetben.

Unalmas nekem nagy gyakorta a sok dolgok olvasása és hallása; mert csak te benned van mind, a mit én szeretek és kívánok.

Hallgassanak minden bölcsek, csöndben legyenek minden teremtmények a te színed előtt, és csak te egyedül szólj nekem.

3. Mentül inkább megvonja magát az ember, és minél egyszerűbb a lelke, annál több és mélyebb dolgoknak mehet végére fáradság nélkül, mert mennyből veszi az értelem világosságát.

A tiszta, együgyű és állhatatos lélek sokféle tennivalója közt el nem szórakozik, mert mindent Isten dicsőségére cselekszik, és azon igyekezik, hogy mindenben tulajdon kedve keresésétől ment legyen.

Ki bánt, ki háborgat téged egyéb, mint a tenszívednek meg nem tört indulatja?

A jámbor és ájtatos ember elrendeli előbb magában minden dolgát, a melyet külsőkép véghez akar vinni.

Nem is ezek vonják őt valami vétkes hajlam kívánságaira, hanem inkább ő igazítja ezeket az igaz okosság rámájára.

Kinek van keményebb bajvívása, mint annak, a ki magát meg akarja győzni?

Pedig bezzeg ez volna a mi dolgunk, hogy magunkon diadalmat aratnánk, naponkint magunkon nagyobb erőt vennénk, és a jóban előbbre haladnánk.

4. E világi életben minden tökéletességhez valami fogyatkozás tapad, és nincs vizsgálódás homály nélkül.

Az alázatos magadismerete bizonyosabb út Istenhez, mint a világi tudományok mély fürkészése.

Nem vétek a tudomány vagy akármely dolognak közönséges ismerete, mert ez magában jó és Isten ajándéka; de azért mindenkor föllebb kell becsülni a jó lelkiismeretet és a szent életet.

Mivel pedig sokan inkább igyekeznek tudósok lenni, mint szentül élni, innen van, hogy gyakran csalódnak és vagy semmi hasznot sem tesznek, vagy igen keveset.

5. Vajha olyan szorgalmatosak volnának a bűnök kiírtásában és a jó erkölcsök beoltásában, mint a mély kérdések indításában, bezzeg nem volna annyi gonoszság és botránykozás a községben, a klastromokban sem volna annyi feslettség.

Bizon ha eljő az ítélet, nem kérdik, mit olvastunk, hanem mit cselekedtünk; sem azt nem vizsgálják, mily szépen beszéltünk, hanem mily szentül éltünk.

Ugyan mondd meg, kérlek, hol vannak most azok az urak és tanítók, a kiket jól ismertél, mikor még éltek és tudományukban virágoztak.

Immár az ő konczuk egyebekre szállott, és nem tudom, vannak-e csak emlékezetben is. Életökben látszottak valaminek, most mindenki hallgat róluk.

6. Jaj, mily hamar elmúlik e világ dicsősége. Vajha az ő életök egy nyomban járt volna tudományukkal, bezzeg jól tanultak s jól olvastak volna!

Mily sokan vesznek el gonoszul e világon a hiúságos tudomány által, a kik az isteni szolgálattal keveset gondolnak!

De mivel inkább szeretnek nagyuraskodni, mint alázatosságban maradni, azért semmivé lesz minden gondolkodásuk.

Valóban nagy, a kiben nagy szeretet vagyon.

Valóban nagy, a ki maga előtt kicsiny, és semmire sem becsül minden magas hivatalt és méltóságot.

Ha valóban eszes, a ki szemétnek tartja, valami e földön van, csak Krisztust megnyerhesse.

Valóban tudós, a ki Isten akaratját cselekszi és maga kívánságával fölhagy.

A parancsolatok (Evetovics: Erkölcstan, 1940)

2011-07-23T15:46:00.002+02:00

Philippe de Champaigne: Mózes a Tízparancsolattal (1648)
Ermitázs, Szentpétervár

A tízparancs a természeti törvénynek részletesebb kifejtése, amelynek érvényét, kötelező erejét maga Isten is megerősítette a kinyilatkoztatásban (Ex. 20, 2-17; Deut. 5, 6-21). A közhasználat parancsoknak, parancsolatoknak mondja, mert parancsoló, azaz lelkiismeretben kötelező erkölcsi törvényeket tartalmaznak. Mint a természetből fakadó megnyilatkozások, magukban foglalják az emberi élet minden erkölcsi vonatkozását: jelzik kötelességeinket Istennel, az ég és föld föltétlen urával, létünk adójával és fönntartójával szemben, rendezik az emberi közösségi élet alapsejtje, a család tagjainak erkölcsi vonásait, védelmezik az emberi életet, az életfakadás szentélyét, a házasság intézményét, biztosítják az ember külső személyi és anyagi javait, és mindezekben az emberi természet minden irányú szolgálatával az emberiség vallási, társadalmi életének biztonságát. A tízparancs rövid foglalatát a katekizmus tartalmazza.

I. Én vagyok a te Urad, Istened; Uradat, Istenedet imádjad és csak neki szolgálj.

II. Istennek nevét hiába ne vegyed.

III. Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját megszenteljed.

IV. Atyádat és anyádat tiszteljed.

V. Ne ölj.

VI. Ne paráználkodjál.

VII. Ne lopj.

VIII. Hamis tanúságot ne szólj felebarátod ellen.

IX. Felebarátod feleségét ne kívánjad.

X. Se házát, se mezejét, se másféle jószágát ne kívánjad.

A hívek természetfölötti életét gondozó Egyház a természeti törvény s Krisztus természetfölötti parancsainak jegyében hozta a maga törvényeit, amelyeket az Anyaszentegyház öt parancsában ismerünk. Céljuk az emberek minél tökéletesebb önmegszentelése, de e mellett alkalmasan simulnak az istentiszteleti megnyilvánulásokhoz. A vasárnapok és ünnepnapok megszentelésének parancsa kifejezetten szabályozza az újszövetségi külső istentiszteletet; a húsvéti szentáldozás előírása s a bűnbánati időben a zajos ünneplések kerülése illő alkalmazkodás az Egyház nagy ünnepeihez, ezért ezek alkalmasan tárgyalhatók a harmadik parancs keretében; mivel pedig a böjt a mértékletesség jegyében szolgálja a természetfölötti indítóokokkal is sürgetett önmegszentelést, ezért legalkalmasabban az ötödik parancsolatban szólunk róla.

Az Anyaszentegyház öt parancsa:

1. Az Anyaszentegyháznak szokott ünnepnapjait megüljed.

2. Ünnepnap misét becsületesen hallgass.

3. Bizonyos napokon a parancsolt böjtöket megtartsad és a húseledelektől magadat megtartóztassad.

4. Bűneidet minden esztendőben meggyónjad és legalább húsvét táján az Oltáriszentséget magadhoz vegyed.

5. Tiltott napokon (zajos) menyegzőt ne tarts.

A mellverés (Romano Guardini: Örökmécs)

2011-07-21T08:14:00.004+02:00

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei


Joos van Wassenhove: Az Oltáriszentség alapítása (részlet). 1473-75. Marche Nemzeti Galéria, Urbino

Megkezdődött a szentmise. A pap ott áll az oltár lépcsője előtt. A hívők, vagy az ő nevükben a ministránsok imádkozzák: ,,Gyónom a mindenható Istennek... hogy fölötte vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem...'' És valahányszor kimondják e szót: ,,vétkem'', mellüket verik.

Mit jelent a mellverés?

Éljük csak bele egyszer magunkat! De ehhez elengedhetetlen, hogy a mellverést helyesen végezzük. Nemcsak ujjunk hegyével kell megérintenünk, hanem zárt ököllel kell vernünk mellünket. Talán láttad már képen Szent Jeromost, amint a pusztában térdel és kezében kővel megrendülten veri a mellét. Ez azután igazi mellverés és nem csak afféle finomkodó mozdulat. A mellverésnek belső világunk kapuja ellen kell irányulnia, és meg kell remegtetnie a lelket.

Több életet kell vinnünk ebbe a belső világba, meg kell töltenünk azt világossággal, erővel, kemény tenniakarással. Hogy fest ezzel szemben a valóság? Sok komoly követelmény áll előttünk: kötelességek, szükségletek, döntő elhatározásra való felszólítások, azonban alig akad közöttük olyan, amely megmozgatná belső világunkat. Mennyi bűnterhet vettünk magunkra, de íme, nem aggódunk miattuk. ,,Az élet közepette halál vesz körül bennünket,'' de mi nem gondolunk rá. Ekkor felhangzik Isten szava: ,,Ember, ébredj! Nézz körül! Szállj magadba! Térj meg! Tarts bűnbánatot!'' Ez a felszólítás a mellverésben ölt testet. Ennek egészen át kell téged hatnia, fel kell ráznia belső világodat, hogy felébredjen, látni kezdjen és Istenhez térjen.

De ha aztán egyszer az ember magába száll, világossá válik előtte, hogy mennyire elpocsékolta az értékes életet, mily sokszor áthágta Isten törvényeit, mennyire elhanyagolta kötelességeit ,,az ő vétke, az ő vétke, az ő igen nagy vétke'' által. Ez a vétek körülfogja, és nincs más kiút, mint az, hogy elismerje fönntartás nélkül: ,,Vétkeztem gondolattal, szóval és cselekedettel a szent Isten és a szentek közössége ellen.'' A lélek ekkor Isten pártjára áll és állást foglal mellette önmaga ellen. Úgy gondolkozik most önmagáról, mint ahogy Isten nézi őt. Haragszik önmagára bűnei miatt és mellét verve bünteti magát.

A mellverés tehát annyit jelent: Az ember felébreszti önmagát. Felrázza belső világát, hogy meghallja Isten hívását. Isten oldalára áll és megbünteti önmagát. Vagyis magábaszállás, bánat, megtérés.

Ezért veri a mellét a pap és a nép is, amikor a lépcsőimádságban bűnvallomást tesznek; ezt teszik akkor is, amidőn a pap az áldozás előtt az Úr testét mutatja föl és mondja: ,,Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj.'' Hasonlóképpen a litániában, amidőn bűnösnek valljuk magunkat: ,,Mi bűnösök, kérünk téged, hallgass meg minket!''

Az idők folyamán a mellverés sokat vesztett eredeti értelméből. A hívők most már sok helyütt úrfelmutatáskor is verik a mellüket, sőt az Úrangyala közben is, midőn azt mondják: És az Ige testté lőn. Az eredeti jelentés itt már szétfoszlott, és a mellverés általánosságban csak a tisztelet és az alázatosság kifejezője akar lenni. De nekünk meg kell őriznünk az eredeti nyers komolyságot is: hogy Isten szólítja vele magábatérésre a lelket, és a bánatos lélek bünteti vele önmagát.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/2 (Pázmány Péter fordítása)

2011-07-21T06:37:00.008+02:00

2. Az alázatos magaismeretről

Pantokrátor.
Áthosz-hegyi Sztavronikita Monostor, 1546.

1. Minden ember természet szerint tudós kíván lenni, de isteni félelem nélkül mi haszna a tudománynak?

Bizon sokkal jobb rendén van dolga az alázatos pórnak, ki Istennek szolgál, mint a felfuvalkodott tudósnak, a ki magáról elfeledkezve az ég forgásán töri a fejét.

A ki önnönmagát voltaképen ismeri, nem tartja magát nagyra és az emberi dicséretben nem gyönyörködik.

Tudnám bár e világ minden titkait, ha Isten szeretetében nem vagyok, mi hasznom Isten előtt, ki engem cselekedetemből fog ítélni.

2. Hagyj föl a tudomány szertelen kívánságával; mert ebben nagy elme-csavargás és csalódás leledzik.

A kik valamihez tudnak, mások szeme előtt szeretnek forogni és tudós hírben állni.

Sok dolog van, a minek tudása vajmi keveset vagy épen semmit sem használ a léleknek.

Pedig nagy balgatag, a ki egyebet vesz szemre, mint a mi üdvösségére szolgál.

A szószaporítás nem tölti be lelkedet, de a jámbor élet megnyugtatja szívedet, és a tiszta lelkiismeret nagy bizalmat ad az Istenhez való folyamodásra.

3. Mennél többet és jobban tudsz, annál keményebb ítéleted lesz belőle, ha szentebb életet nem élsz.

Tehát föl ne fuvalkodjál semminemű mesterségedben vagy tudományodban, hanem inkább rettegj a neked jutott tudományért.

Ha neked úgy tetszik, hogy sokat tudsz és elég mélyen értesz, tudva legyen előtted, hogy sokkal több van hátra, a mihez nem értesz.

Azért fenn ne héjázz, hanem inkább valld meg tudatlanságodat. Ugyan miért akarod magadat valakinél nagyobbnak tartani, holott találkozik sok bölcsebb és a törvényben tudósabb náladnál?

Ha hasznosan akarsz valamit tudni és tanulni, azt szeresd, ha ismeretlen vagy és semminek sem tartanak.

4. Ez a legnagyobb és leghasznosabb leczke, hogy az ember magát igazán megismerje és semmibe sem vegye.

Nem bölcsesség és tökéletesség, midőn az ember maga felől semmit sem állít, egyebek felől mindenkor jót és nagyot tart.

Ha másnak nyilvánvaló botlását vagy súlyos bűnbe esését látnád is, magadat nálánál jobbnak nem kellene vélned, mert nem tudod, meddig leszesz állhatatos a jóban.

Mindnyájan gyarlók vagyunk, de te senkit magadnál gyarlóbbnak ne tarts.

Fél év Szarajevóban

2011-07-18T07:17:00.002+02:00

E hét szerdáján távozik fél éves katonai misszióba Dr. Alácsi Ervin János tábori lelkész, százados, a szegedi régi rítusú szentmisék celebránsa. 140 katonatársát kíséri Szarajevóba, ahol hat hónapig fogja ellátni lelki szolgálatukat. Imádkozunk érte, hogy tettei mindenkor Isten akarata szerintiek legyenek, s hogy legyen gyümölcsöző ez a szolgálata is...

Ervin atyát egy héttel távozása előtt "szűk családi körben" búcsúztattuk immár rendszeressé vált hittanóráink helyszínén, kis evés-ivással, beszélgetéssel.

Hála legyen Istennek, hogy ily tudós lelki vezetőnk van, aki biztos kézzel irányítja sokszor botladozó híveit. Szentbeszédeiben egyértelmű, félreérthetetlen, a katolikus tanítást szigorúan, komolyan közvetíti. Külön öröm, hogy az egyházatyák iránymutatása mindig szerepel beszédeiben. Hittanóráinkon olyan témákat választ, amelyek amellett, hogy érdekesek, a mai katolikus közbeszédben szinte soha nem szerepelnek, ha pedig mégis, úgy igényességük, teológiai megalapozottságuk és kidolgozottságuk kívánnivalót hagy maga után. Ilyen volt: a kézbe áldozás története és szempontjai; a házasság teológiája; a Boldogságos Szűz Mária tisztelete (megkezdett sorozat) stb.

Várunk vissza, Ervin Atya!

Fr. Barsi Balázs régi rítusú szentmiséje Szegeden

2011-07-09T10:03:00.006+02:00

Örömmel tudatjuk, hogy 2011. augusztus 7-én, vasárnap 16:00 órakor Szegeden, az alsóvárosi ferences templomban a Havas Boldogasszony búcsú alkalmából Fr. BARSI BALÁZS OFM ferences atya, a sümegi Sarlós Boldogasszony Ferences Kegytemplom és Kolostor elöljárója latin nyelvű szentmisét mutat be a római rítus rendkívüli formája (ú.n. tridenti rítus) szerint és szentbeszédet mond.

Plakát innen letölthető.

Kempis Tamás: Krisztus követéséről I/1 (Pázmány Péter fordítása)

2011-07-09T07:05:00.004+02:00

Első könyv

Oktatás a lelki életre

1. Krisztus követéséről és a világ minden hiúságának megutálásáról.

1. A ki engem követ, nem jár sötétségben, úgymond az Úr. Ezek Krisztus szavai, mellyekkel int, hogy az ő szent életét és erkölcsét kövessük, ha valóban meg akarunk világosodni, és minden lelki vakságtól megszabadulni.

Fő törekvésünk legyen tehát a Úr Jézus életéről elmélkedni.

2. Krisztus tanítása a szentek minden tanítását fölülmúlja, és a kiben a Szentlélek ajándéka volna, abban elrejtett mannát találna.

De sokszor megesik, hogy némelyek az evangélium gyakori hallásából kevés ájtatosságot és lelki gerjedezést éreznek, mert nincs bennök Krisztus lelke.

A ki pedig Krisztus igéjét teljesen és édesdeden meg akarja érteni, annak szükséges, hogy egész élete folyását ahhoz szabni és alkalmazni igyekezzék.

3. Mi haszon a Szentháromságról nagy tudósan vitatkoznod, ha nincs alázatosságod, a miért aztán a Szentháromságnak kelletlen vagy.

Bizon, bizon nagy szavak szentté és igazzá nem tesznek, hanem a tökéletes élet tesz Isten előtt kedvessé.

Inkább kívánom magamban a töredelmességet érezni, mint mivoltát érteni.

Ha az egész bibliát könyv nélkül tudnád, és minden bölcsek mondásit elmédben tartanád is; mit használna mind ez Isten szeretete és malasztja nélkül?

Hiúságok hiúsága és minden csak hiúság, kivéve Istent szeretni és egyedül neki szolgálni.

Ez az igaz bölcsesség veleje, hogy e világot megutáljuk, és a mennyei boldogságra áhítozzunk.

4. Csak merő hiúság azért veszendő gazdagságot keresni, és abban reménységet helyezni.

Hiúság tisztségeket vadászni és magas polczokra fölemelkedni.

Hiúság a test kívánságát követni és olyanra vágyódni, a miért végre kemény kínokkal kell lakolni.

Hiúság hosszú életet óhajtani és a szent életre kevés gondot viselni.

Hiúság csak a jelen életre figyelmezni, és a következőre nem tekinteni.

Hiúság csak azt szeretni, a mi hirtelen elmúlik, és oda nem sietni, a hol örökkévaló öröm lakik.

5. Emlékezzél meg gyakorta azon közmondásról, hogy meg nem elégszik a szem látással, a fül sem telik be hallással.

Azon igyekezzél tehát, hogy szívedet a látható dolgok szerelmétől elfogd és a láthatatlanokra fordítsd. Mert a kik az érzékiségnek eresztik magukat, beszennyezik lelkiismeretöket és Isten kedvéből kiesnek.

A járás (Romano Guardini: Örökmécs)

2011-07-07T07:07:00.003+02:00

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei

Hányan tudnak igazán járni? Mert a járás nem sietés és futás, hanem nyugodt mozgás. Nem csúszás-mászás, hanem biztos előrehaladás. Aki jár, ruganyosan lép, nem vonszolja magát. A törzs egyenesen áll, nem meghajolva. Nem bizonytalanul mozog, hanem biztos egyformasággal.

Igazán jól járni nem közönséges dolog. Szabadon, és mégis nemes fegyelemmel. Könnyen és erősen, egyenesen és teherbíróan, nyugodtan és előretörő lendülettel. És aszerint, hogy férfi, vagy nő jár-e, a járásban van valami katonásság, vagy kecsesség; az egyik külső terhet hordoz, a másik derűs, nyugodt, bensőséges világot.

És milyen széppé válik a járás, ha vallásos lelkület hatja át! Istentiszteletté nemesedhetik. Már egyszerűen a tudatos és hódolatos előrehaladás is az Isten színe előtt, mint pl. ha valaki a templomban, a legfőbb Úr házában, és főként az Ő szeme láttára jár. De járásunkkal Isten kísérőivé is szegődhetünk: így pl. a körmenetek alkalmával. Te persze most talán arra gondolsz, hogy a körmenetek résztvevői gyakran milyen fegyelmezetlenül lökdösődnek, milyen unottan vonszolják magukat és hogyan bámészkodnak szerteszét? Pedig milyen ünnepélyessé és lélekemelővé válhat a körmenet, amelyben az Urat kísérjük a város utcáin, vagy az ,,Ő mezőin,'' ha mindenki imádságos lélekkel jár: a férfiak katonás fegyelemmel, a nők anyai méltósággal, a leányok a maguk fiatalos vidám bájával, az ifjak fegyelmezett erővel!

Ily módon a bűnbánati körmenet is testet öltött imádsággá alakulhat át. Megtestesült tudata lehet bűneinknek és nyomorúságunknak, és mégis telve keresztényi bizalommal, amely meg van győződve arról, hogy miként az emberben van egy erő, a nyugodt, önmagában biztos akarat, mely fölötte áll minden többi erejének, azonképpen van egy legfőbb Hatalom is, mely felette áll minden nyomorúságnak és bűnnek, és ez a Hatalom az élő Isten.

Nemde a járás az emberi természet nemességének is egyik tényezője? Egyedül az embernek kiváltsága az egyenes testalkat, melyen maga uralkodik, és amellyel nyugodtan, biztosan viszi tovább önmagát. Egyenesen járni annyit jelent, mint embernek lenni.

De mi nem vagyunk egyszerűen csak emberek. ,,Isten ivadékai vagytok'', mondja az Írás. Istenből új életre születtünk. Krisztus él mibennünk, különösen bensőséges módon az Oltáriszentség által: az Ő teste van testünkben, az Ő vére kering vérünkben. Mert ,,aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne'', mondja az Úr. Krisztus növekszik bennünk és mi növekszünk benne, és egyre jobban Őbelé, s rajta át fölfelé, míg végre ,,el nem jutunk a Jézus Krisztusban való nagykorúságig'', amíg csak ,,ki nem alakul'' Ő mibennünk s míg csak minden lét és tevékenység, ,,akár eszünk, akár alszunk s bármit is cselekszünk'': a munka, a játék, az öröm és a könnyek, minden-minden Krisztus-életté nem változik át.

Ennek a titoknak a tudata milyen örömteljes, szépséggel és erővel áthatott kifejezést nyerhetne a helyes járásban! Az Úr parancsának mélységes értelmű teljesedésévé válhatna: ,,Járj előttem, és légy tökéletes.''

De csak akkor, ha teljes igazlelkűséggel végezzük! Csakis igazságból és nem hiú erőlködésből fakadhat ennek szépsége.

Az állás (Romano Guardini: Örökmécs)

2011-06-18T15:39:00.004+02:00

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei

Már szóltunk arról, hogy az Istennek kijáró tisztelet bizonyos meghatározott testtartást kíván. Isten olyan végtelenül nagy, mi pedig oly parányiak vagyunk, hogy e tudat külsőleg is megnyilvánul: megkicsinyít, térdre kényszerít bennünket.

A hódolatos lelkület azonban még másképpen is megmutatkozhat. Képzeld el, hogy ülsz, és pihensz vagy beszélgetsz valakivel. Most olyan személy jön, akit nagyon tisztelsz, és hozzád fordul. Ugye ilyen esetben rögtön fölkelnél, egyenes állásban hallgatnád meg szavait és válaszolnál neki? Mit jelent ez? Az állás mindenekelőtt összeszedettséget jelent, mert ilyenkor az ülés kényelmes testtartásával szemben fegyelmezett, feszes testállást veszünk fel. Annyit is jelent, hogy figyelünk, mert az állásban van valami feszültség, éberség. És végül azt is jelenti, hogy készen állunk, mert aki áll, minden további nélkül útnak is indulhat. Haladéktalanul végrehajthat egy megbízatást, hozzáfoghat valamilyen munkához, mihelyt erre parancsot kap.

Az állás tehát az Isten iránti hódolatnak másik oldalát mutatja meg. A térdelésben kifejezésre jutott az imádás, nyugodt kitartás, -- itt pedig az éber, tevékeny lelkület. Ilyen tisztelet tölti el a készenlétben álló szolgát, a harcrakész katonát. Az ilyen hódolatos tisztelet állást kíván.

Fölállunk, midőn fölhangzik a szentmisében az örömhír, az evangélium. Állnak a keresztszülők, amikor a gyermek helyett leteszik a keresztségi fogadást. Állnak a gyermekek is, midőn első áldozásuk alkalmával megújítják ezt a fogadást. Állnak a jegyesek, amikor az oltár előtt örök hűséget fogadnak egymásnak. És állunk még sok más szertartásnál is.

Némelykor a magánimádságban is igen kifejező lehet az állás. Az első keresztények szívesen imádkoztak állva. Bizonyára ismered a katakombák Orante-képét: egyenes tartású alak, nemesen leomló ruhában, kitárt karokkal. Szabadon és fegyelmezetten áll, hallgatva az igét és készen arra, hogy vidám lélekkel lásson a teljesítéséhez.

Van úgy is, hogy nem megy a térdelés, az ember feszélyezve érzi magát általa. Ilyenkor jót tesz az állás: felszabadít. De csakis a helyes állás! Akkor, ha mindkét lábunkon állunk, és nem támaszkodunk. Egyenes térdekkel, nem pedig hanyagul, meghajlítva azokat. Ki kell húznunk magunkat, uralkodnunk kell önmagunkon.

Ezzel az imádság fegyelmezett, de ugyanakkor szabad is lesz, telve hódolattal és tettrekészséggel.

Assisi Szent Ferenc: Az erények üdvözlése (Salutatio virtutum)

2011-06-17T08:34:00.002+02:00

Üdvözlégy Bölcsesség Királyné,
tartson meg téged az Úr nővéreddel,
a szent tiszta egyszerűséggel egyetemben.

Szent Szegénység Úrnő, tartson meg téged az Úr
nővéreddel, a szent alázatossággal egyetemben.

Szent Szeretet Úrnő, tartson meg téged az Úr
nővéreddel, a szent engedelmességgel egyetemben.

Mindnyájan ti, szent erények,
tartson meg benneteket az Úr,
kiből eredtetek és közénk jöttetek.

Nincs ember a földkerekségen,
aki csak egyet is meg tudna közületek magának szerezni,
ha előbb meg nem hal.

Aki csak egyet is bír közületek,
és a többi ellen nem vét,
valamennyiőtöket birtokolja;

És aki csak egyikőtök ellen vét,
egyikőtöket sem mondhatja magáénak
és valamennyiőtök ellen vét.

És mindegyikőtök megszégyeníti
a bűnöket és vétkeket.

A szent Bölcsesség megszégyeníti a
sátánt és minden gonoszságát.

A szent tiszta egyszerűség megszégyeníti
e világ minden bölcsességét
és a test bölcsességét.

A szent szegénység megszégyeníti
a világ minden kapzsiságát, fukarságát és aggályait.

A szent alázatosság megszégyeníti
a gőgöt, és a világban élő embereket
s általában mindent, ami a világban van.

A szent szeretet megszégyenít
minden ördögi és a testi kísértést,
úgyszintén minden testi félelmet.

A szent engedelmesség megfékez
minden testi és érzékies vágyat.

Az engedelmes ember megfegyelmezett testét
kész alárendelni a lélek szolgálatának,
alávetni testvére akaratának
és a világ minden emberének,
sőt nemcsak az embereknek,
hanem a szelíd és vad állatoknak is,
hogy azt tehessék vele, amit akarnak,
már amennyire az Úr onnét felülről megengedi ezt nekik.

A Szentlélek hét ajándéka

2011-06-12T06:27:00.000+02:00

A Római Katolikus Anyaszentegyház alapvető tanítása szemelvényekben.

A tudás, amely a hétköznapi életben segít bennünket.

bölcsesség
értelem
tanács
jámborság
tudomány
lelkierősség
istenfélelem

CLSMA: Capitulum Generale

2011-06-11T07:07:00.002+02:00

Testvérközösségünk, a Szent Mihály Laikus Káptalan (Capitulum Laicorum Sancti Michaelis Archangeli) ezen a hétvégén tartja kétévente esedékes általános közgyűlését. Imádkozunk értük!

Jöjj el, Lélek, Életadó, örök BÖLCSESSÉG!

Végcélunkat mindig lássuk: szállj le népedre!

Léptünk előtt Te világolj, Bölcsesség Lelke!

Jöjj el, Lélek, Életadó örök ÉRTELEM!

Hitünket hogy jól érthessük: szállj le népedre!

Hadd érezzünk Egyházaddal, Értelem Lelke!

Jöjj el, Lélek, Életadó, örök JÓTANÁCS!

Dolgainkban jól dönthessünk: szállj le népedre!

Hadd kövessük sugalmadat, Jótanács Lelke!

Jöjj el, Lélek, Életadó, örök ERŐSSÉG!

Lendületet te adj nékünk: szállj le népedre!

Szívünket tedd kitartóvá, Erősség Lelke!

Jöjj el, Lélek, Életadó örök TUDOMÁNY!

Szent tudásunk gyarapítsad: szállj le népedre!

Hadd hirdessük igazságod, Tudomány Lelke!

Jöjj el, Lélek, Életadó, örök JÁMBORSÁG!

Járj át minket szellemeddel: szállj le népedre!

Krisztus szerint alakítsál, Jámborság Lelke!

Jöjj el Lélek, Életadó, ISTENFÉLELEM!

Imádjuk a Legszentebbet: szállj le népedre!

Tiszteletre nevelj minket, Félelem Lelke!

A térdelés (Romano Guardini: Örökmécs)

2011-06-10T08:22:00.004+02:00

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei

Mit tesz az ember, ha elragadja a gőg? Kihúzza magát, fölvágja a fejét, kifeszíti mellét és egész termetét. Minden azt harsogja benne: ,,Több vagyok, mint te!'' De ha valaki alázatos lelkű, kicsinynek érzi magát, lehajtja a fejét s összezsugorodik: ,,megalázza magát''. És pedig annál mélyebben, minél nagyobb az, aki előtt áll, s minél kisebbnek tűnik fel ő önmaga előtt.

De mikor érezzük világosabban, milyen kicsinyek vagyunk, mint akkor, ha az Isten előtt állunk? A hatalmas Isten, aki épp úgy volt tegnap mint ma, és épp úgy lesz száz meg ezer év múlva is! Aki betölti ezt a szobát és az egész várost, a földkerekséget és a mérhetetlen csillagos eget. S mindez csak annyi előtte, mint egy porszem. A szent Isten, a tiszta, igazságos és végtelenül fönséges... Milyen nagy is Ő... és milyen kicsiny vagyok én! Olyan kicsiny, hogy egyáltalán nem is hasonlíthatom magamat Őhozzá, olyan kicsiny, hogy semmi sem vagyok Őelőtte. Ha az ember ezt jól meggondolja, egészen természetesnek érzi, hogy nem állhat meg büszkén Őelőtte. Az ember ,,megalázkodik'', szeretné alacsonyabbá tenni termetét, hogy ne álljon ott olyan kihívóan, -- és íme, máris föláldozta magasságának felét: letérdelt. S ha ez még nem volna elég a lelkének, meg is hajolhat hozzá. És ez a meghajolt alak azt mondja: ,,Te vagy a végtelen Isten, én pedig a semmi.''

Ha térdet hajtasz, légy rajta, hogy ne legyen az elsietett, üres mozdulat. Önts lelket belé! A térdhajtásnak lelke pedig az, hogy a szív mélységes tisztelettel belsőleg is meghajol Isten előtt. Ha a templomba jössz, vagy onnét távozol, vagy ha elhaladsz az oltár előtt, hajtsd meg térdedet szép nyugodtan egészen a földig, s vidd bele ebbe a térdhajtásba egész lelkedet, mely így szóljon: ,,Én véghetetlen Istenem...!

Ez azután alázat, ez igazság, és mindannyiszor jót fog tenni lelkednek.

Teológiai erények

2011-06-10T08:10:00.002+02:00

A Római Katolikus Anyaszentegyház alapvető tanítása szemelvényekben.

A tudás, amely a hétköznapi életben segít bennünket.

hit
remény
szeretet

Magyar Kurír: A régi rítusban nem ministrálhatnak lányok

2011-06-09T14:02:00.003+02:00

Örvendetes hír a Magyar Kurír katolikus internetes hírportálon. Egy vitatott kérdés választ kapott a Vatikánból. Az Ecclesia Dei pápai bizottság közölte: a római rítus rendkívüli formájában csak a fiúk oltárszolgálata megengedett.

További részletek itt.

Sarkalatos erények

2011-06-06T14:40:00.003+02:00

A Római Katolikus Anyaszentegyház alapvető tanítása szemelvényekben.

A tudás, amely a hétköznapi életben segít bennünket.

okosság
igazságosság
lelkierősség
mértékletesség

A kéz (Romano Guardini: Örökmécs)

2011-06-03T13:40:00.006+02:00

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei

Az egész test a lélek eszköze és kifejezője. A lélek nem csupán ott lakik a testben, miként az ember a házában, hanem benne van és tevékenykedik minden tagban és minden idegrostban. Ez a lélek szól a testnek minden vonalából, formájából és mozdulatából. Elsősorban azonban az arc és a kéz a lélek eszköze és tükre.

Hogy ez így van az arcnál, mindenki előtt nyilvánvaló. De figyelj csak meg egyszer egy embert -- akárcsak magadat is --, hogy a kéztartásban miként nyilvánul meg valamely kedélymozgalom, pl. az öröm, a meglepetés, a várakozás! A kéz hirtelen fölemelése vagy enyhe megrándulása nem mond-e sokszor többet, mint maga a szó? Közben-közben nem úgy érezzük-e, hogy a kimondott szó jóval durvább, mint a kéznek finom, sokatmondó beszéde?

Az arc után a kéz a legszellemibb része a testnek. Mint a munka eszköze, mint támadó- és védőeszköz természetesen kemény és erős, de ugyanakkor igen finoman kiképzett, gazdagon tagolt is, és mozgékony, érzékeny idegek járják át. Ezért kiválóan alkalmas arra, hogy kifejezhessük vele saját lelkünket. De arra is jó, hogy segítségével másnak a lelkét fogjuk föl. Hiszen nem másnak a lelkét fogja-e föl az, aki megragadja a feléje nyújtott kezet? Nem annak a lelke szól-e ebből a kézből minden bizalmával, örömével, igenlésével, fájdalmával?

Ezért egészen természetes, hogy a kéz ott is beszél, ahol a léleknek oly sok a mondanivalója és fölfognivalója: az Isten előtt. Ahol önmagát akarja adni, s ahol Istent akarja fogadni: az imádságban.

Ha valaki összeszedi magát s lelkében egyedül van Istennel, akkor a két kéz szorosan egymásba kulcsolódik, az egymásközé illesztett ujjak összeszorulnak, mintha a belső áramlásnak, amely szeretne kicsapni, most az egyik kézből a másikba kellene átömlenie, visszaáradnia a belsőbe, hogy minden ott bent maradjon Istennél. Önmagunk összeszedése ez, mellyel védjük az elrejtett Istent. És ez azt mondja: ,,Isten az enyém, én meg az övé, és mi ketten ott bent magunkban vagyunk.''

Hasonlóképpen tesz a kéz akkor is, amikor valami belső feszültség, valami nagy ínség, fájdalom fenyeget kitöréssel. Ismét szorosra kulcsolódnak a kezek, és a kéztördelésben a lélek küszködik önmagával, mígcsak önmagát legyőzve el nem csöndesedik.

Ha azonban valaki alázatos, tisztelettudó lélekkel áll Isten előtt, akkor két kezét kiegyenesítve egymáshoz illeszti. Ez a tartás szilárd fegyelmezettséget, öntudatos tiszteletadást jelent. Alázatosan és jól rendezetten szól ebből a mi szavunk Istenhez, és e helyzetben figyelmes készséggel hallgatjuk Isten szavát. De ez a kéztartás kifejezhet megadást és odaadást is, ha kezeinket, melyekkel védekezünk, most mintegy összekötözve az Ő kezébe helyezzük.

Előfordulhat az is, hogy a lélek nagy örömében vagy hálájában egészen megnyílik Isten előtt, hogy orgonaként minden regiszterét megnyitja s kiárad belső gazdagsága. Vagy a vágy feszíti a lelket s azért kiált. Ilyenkor kitárjuk karjainkat és szétterjesztjük kezünket, hogy szabadjára engedjük a lélek áramát, vagy, hogy a lélek teljes egészében fölfoghassa azt, amire vágyik.

És végre megtörténhetik, hogy valaki egészen átfogja önmagát mindazzal, ami ő és amije van, hogy teljesen átadja magát Istennek, tudva, hogy ez áldozatot jelent. És ekkor keresztbe teszi a mellén karjait és kezeit.

Szép és nagyszerű a kezek beszéde. Az Egyház azt mondja róla: Isten azért adta nekünk, hogy ,,lelkünket hordjuk benne.''

Azért nagyon becsüld meg ezt a szent beszédet. Isten hallgat reá. Hiszen a lélek legmélyéből szól. De szólhat a szív lustaságáról, szórakozottságáról és egyéb rosszról is. Tartsd hát jól a kezed, de légy rajta, hogy bensőd valóban megfeleljen ennek a külsőnek!

Igen finom dolgokról beszéltünk eddig. Tulajdonképpen nem is szól az ember szívesen ilyesmiről. Valami belső szózat tiltakozik ellene. Legyünk hát annál gondosabbak a gyakorlatban. Ne csináljunk a kéztartásból üres, mesterkélt játékot, hanem legyen az olyan nyelv, amellyel a test tiszta igazságban elmondja Istennek azt, ami a lelket eltölti.

Ez most komoly???

2011-06-02T13:07:00.003+02:00

Koch bíboros jobb oldalon

Napokkal ezelőtt jelent meg az a cikk a Magyar Kurír katolikus hírportálon, amely a Summorum Pontificum pápai motu proprio kapcsán rendezett római konferencián elhangzottakról számol be.

Ezek szerint a nemrégiben a Hittani Kongregáció tagjává kinevezett Kurt Koch bíboros, aki Walter Kaspert követte a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanács elnöki székében, a következőket nyilatkozta: "XVI. Benedek nagyon jól tudja, hogy hosszú távon nem állhatunk meg a 'tridenti' rítus és a novus ordo (a római rítus rendkívüli és rendes formája) együttélésénél, hanem a jövőben az egyháznak természetes módon egy, közös rítusa kell, hogy legyen."

Nagyon kellemetlen, hogy úgy tűnik, mintha a bíboros a Szentatya hivatalos nyilatkozatainak mondana ellent. Azt sugallja, hogy XVI. Benedek csak álcázza valódi szándékait, amelyek nem a római rítus két formájának együttélését képzelik el, hanem valami mást, amelyet még titokban tart. A motu proprio felkínálja a hívek számára a római rítus régi formáját, nem gondolhatunk tehát arra, hogy XVI. Benedeknek hátsó szándékai lennének.

Még várjuk a visszhangokat...

Magyar Kurír: Száz éves a Pápai Egyházzenei Intézet

2011-06-01T12:03:00.003+02:00

A Bakócz-graduale Ádvent I. vasárnapjának Introitusával

Május 26-tól június 1-ig tart egyházzenével foglalkozó nemzetközi kongresszus. Az alkalomból a Szentatya levelet küldött Grocholewski bíborosnak, az intézet nagykancellárjának.

A liturgia valódi alanya az egyház és ilyen értelemben az egyházzene feladata, hogy megérintse a hallgatóságot visszatükrözve a szertartás imáinak, méltóságának és szépségének értelmét – írja a pápa. Ma talán a popzene befolyásolja negatívan a liturgikus zenét, száz évvel ezelőtt az opera áriák töltöttek be hasonló szerepet. X. Piusz pápa úgy döntött, hogy az egyházzene nem adhat teret a nem hozzáillő zenei partitúráknak, amelyek nem tudják kifejezni a szoros kapcsolatot a hangjegyek és a liturgia isteni értelme között. Ezért hozta létre X. Piusz 1911-ben az Egyházzenei Főiskolát, amelyet 20 évvel később XI. Piusz pápai intézeti rangra emelt. A X. Piusz által elindított átfogó reform felismerhető abban, hogy az egyháznak szüksége van egy tanulmányi és oktatási központra, amely képes hűséggel és szakértelemmel közvetíteni a zeneszerzőknek, a liturgia-szakértőknek és a kórusvezetőknek a pápa által kijelölt irányelveket.

VI. Pál és II. János Pál hangsúlyozták az egyházzene célját és a hagyomány alapvető kritériumait, a nyelvezet egyetemességét, a liturgikus szövegekhez és gesztusokhoz való hűséget, a helyi kultúrához való alkalmazkodást, a gregorián zene prioritását, amely az egyházzene legmagasabb fokú modellje. Hangsúlyozták az egyház liturgikus örökségét képező különböző kifejezési formákat, mint pl. a polifóniát, valamint a „schola cantorum” jelentőségét, különösen a székesegyházakban.

Majd XVI. Benedek felteszi a kérdést: mi a liturgia hiteles alanya? A válasz egyszerű: az egyház. Nem az egyén vagy a közösség, amely a liturgiát bemutatja, hanem elsősorban Isten tevékenysége, amely az egyházon keresztül nyilvánul meg, amely gazdag történettel, hagyománnyal és kreativitással rendelkezik. A liturgia, így az egyházzene is az egészséges hagyomány és a legitim fejlődés közötti helyes és állandó kapcsolatból él. Ez a két koncepció kölcsönösen áthatja egymást, mert a hagyomány egy élő valóság, amely magába foglalja a fejlődés alapelvét, ahogy ezt a zsinati atyák világosan hangsúlyozták – mutat rá levelében XVI. Benedek.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

A keresztvetés (Romano Guardini: Örökmécs)

2011-05-26T10:42:00.005+02:00

A XIX.sz. végén kibontakozott liturgikus mozgalom nagy alakja, Romano Guardini elgondolkodtató könyvecskéjének fejezetei

Romano Guardini (1885-1968)

Te most keresztet vetsz, még pedig szépen. Nem olyan elnyomorított, összekapott keresztet, amelynél nem lehet tudni, hogy mit akar jelenteni. Nem. Te szépen veted a keresztet, nyugodtan, megadva a módját: a homlokodtól a melledig, egyik válladtól a másikig. Megérezted-e, miként fogja át egész lényedet? Szedd össze magad egészen: minden gondolatodat és egész érzelemvilágodat foglald bele ebbe az egy jelbe, miközben homlokodtól melledig, egyik válladtól a másikig formálod. Akkor majd megtapasztalod, hogy egészen átölel téged, a testedet és lelkedet is: összefog, fölavat, megszentel.

Honnan van ez? Onnan, hogy a kereszt mindenünk, a kereszt megváltásunk jele. A kereszten váltott meg minden embert a mi Urunk. A kereszt által szenteli meg az embert lényének legparányibb ízéig. Imádság előtt azért vetünk keresztet, hogy elrendezzen és összefogjon minket, hogy fogja össze Istenben gondolatainkat, szívünket és akaratunkat. Imádság után pedig azért, hogy megmaradjon bennünk Isten ajándéka. A kísértés idején, hogy megerősítsen. A veszélyben, hogy oltalmazzon. Áldáskor, hogy Isten életének teljességét fogadjuk lelkünkbe, és ez ott bent mindent megtermékenyítsen és megszenteljen.

Gondolj erre, valahányszor keresztet vetsz. Ez a legeslegszentebb jel. Éppen azért vesd szépen: nyugodtan, teljes nagyságában és arra gondolva, amit cselekszel. Akkor azután egész valódat átfogja: külsődet, belsődet, gondolataidat, akaratodat, érzés- és kedélyvilágodat, jártodat-keltedet, és mindent megerősít, lefoglal, megszentel Krisztus erejében, a szentháromságú Isten nevében.

XVI. Benedek és a "liturgikus béke"

2011-05-22T08:22:00.004+02:00

A magyarszéki Sarutlan Kármelita Nővérek kiadásában kapható Christophe Geffroy: XVI. Benedek és a "liturgikus béke" c. könyve. A szerző a Summorum Pontificum motu proprio kiadásának indokairól, szükségességéről, a Szentatya liturgikus gondolkodásmódjáról értekezik.

A könyv megrendelhető a Sarutlan Kármelita Nővérek honlapján.

Kommentárok az "Universae Ecclesiae" instrukcióhoz

2011-05-21T08:49:00.005+02:00

2011. május 13-án az Ecclesia Dei pápai bizottság megjelentette az Universae Ecclesiae instrukciót, amely a 2007. szeptember 14-én hatályba lépett Summorum Pontificum pápai motu proprio helyes értelmezését hivatott szolgálni. A hivatalos magyar fordítás elkészült, a Magyar Liturgikus Egyházzenei Intézet vezetője szerint kiadásának módjáról a Püspöki Konferencia dönt június elején.

Az instrukció a Vatikán honlapján olvasható.

A magyar fordítás közreadásáig elolvasható az Ecclesia Dei pápai bizottság titkára, Mons. Guido Pozzo kommentárja a Szent Mihály Laikus Káptalan honlapjának május 15-i bejegyzésében, Rihmer Zoltán fordításában, valamint Alácsi Ervin János kommentárja a szerző blogján.

Támogatjuk a hagyományos rítusokat

2011-05-19T08:13:00.004+02:00

Az amerikai New Liturgical Movement felhívására, a 2007-ben kiadott Summorum Pontificum motu propriohoz megjelent instrukció, az Universae Ecclesiae közvetlen következményeképpen, alapítványunk is támogatja minden törvényes tradicionális rítus szabad és széleskörű használatát.

Magyarországon elsősorban az ún. esztergomi rítus sajátos szépségére szeretnénk felhívni a figyelmet, amely a Magyar Katolikus Egyház saját liturgiája volt évszázadokon keresztül, nemzetünk egyedülálló, sok tekintetben művészi, költői kincse.

A róla szóló irodalom egyre gazdagabb. Ajánljuk elolvasásra Dobszay László Az esztergomi rítus c. népszerűsítő könyvét, valamint a könnyebben hozzáférhető Éneklő Egyház népénektár liturgikus énekeket tartalmazó részét, amelybe sok tradicionális esztergomi elem is került. Hasonlóképpen történt a gödöllői premontreiek által kiadott Graduale Hungaricum esetében is. A Magyar Egyházzenei Társaságnál beszerezhető, a Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom által kiadott kis zsolozsmakötetek szintén az esztergomi zsolozsma rendjét, dallamait és szövegeit követik. Hozzáférhető a MTA Zenetudományi Intézetének kiadásában a Musicalia danubiana sorozat, benne az esztergomi liturgikus könyvek facsimile kiadásai: Graduale Strigoniense (Esztergomi graduale), a Missale notatum Strigoniense (Esztergomi kottás misszále) és a Breviarium notatum Strigoniense (Esztergomi kottás zsolozsma).

Sokat megtudhatunk az esztergomi rítusról a Szent Mihály Laikus Káptalan (Capitulum Laicorum Sancti Michaelis Archangeli) honlapjáról.

„Hogyan ne veszítsd el a hitedet a szentmisén?”

2011-03-07T10:47:00.001+01:00

"A liturgikus visszaélések és a nem kellő áhítattal bemutatott szentmise is oka az Istenbe vetett hit visszaszorulásának, az önzés előretörésének és annak, hogy egyre kevesebben járnak misére – nyilatkozta Raymond Burke bíboros, a Vatikán legfelsőbb bíróságának vezetője és Antonio Cañizares Llovera bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa egy, a szentmiséről szóló könyv római bemutatóján, melynek címe: Hogyan ne veszítsd el a hitedet a misén?"

A cikk folytatása

Könyvajánló

2011-03-04T12:47:00.000+01:00

Martin Mosebach: A formabontás eretneksége
A római liturgia és annak ellensége

A Bába és Társa Kiadó által Szegeden 2009-ben megjelentetett kötet első kiadása 2002-ben jelent meg Münchenben, jelentős visszhangot kiváltva Németországban. A miértre részben választ ad az ajánlóként alább közölt bevezetés. A fordítás a második, bővített kiadás alapján készült, a kötet ára 1890 Ft. Kapható a kiadó könyvesboltjában Szegeden a Pulcz u. 14. sz alatt.

A könyv terjesztéséhez és propagálásához a Szent György Vértanú Kulturális Közhasznú Alapítványnak semmilyen anyagi érdeke nem fűződik.

Bevezetés

A II. Vatikáni Zsinat atyái VI. Pál pápa pontifikációja alatt a katolikus egyház egyik legradikálisabb reformmozgalmát indították újra. Ezen, eredetileg jószándékú reformokat, melyeket gyakorlati megvalósításuk folyamán részben félreértették, részben tudatosan elferdítették, néhány évtized elteltével szemügyre véve feltűnik, hogy a létrejött következmények sok esetben megsemmisítő hatásúnak bizonyultak. Az eredeti feltevés szerint a katolikus hitigazságokat és a rituális gyakorlatot a reformáció, a felvilágosodás és a szekularizáció által létrehozott változások figyelembe vételével népszerűbbé és érthetőbbé kellene tenni, mert különben az egyház visszakényszerül a katakombák elszigeteltségébe. A kijózanító felismerés csak évtizedek múltával következett be? Végre nyilvánvalóvá vált, hogy az elüldözött helyére lépő, felhígított liturgia és kikasztrált Katekizmus nem képes a hívőket, főleg a fiatalokat becsalogatni a templomba. De lehet ezen csodálkozni?

Ebben a kötetben, melyet az érdeklődő olvasó kezében tart a Bücher díjas német író, Martin Mosebach, a maga kétségkívül polarizáló és polémikus módján felteszi a kérdést: még mindig nem eszméltünk rá arra, hogy a szekularizált világa magasztos eszmékkel foglalkozó és identifikációt teremtő esztétikát szisztematikusan elferdítette, eltorzította és nagyrészt kiírtotta? Az egyházon belül lejátszódó, zsinat-utáni rombolás a szekuláris elbutulással párhuzamosan halad a maga útján. A mindennapi életben és a profán művészetek terén a valótlanság, a visszataszító tartalom mindenkor a bombasztikus színfalak és talmi csillogású álarcok mögé rejtőzik. Úgy tűnik, hogy Nyugat-Európa népessége, sőt, megdöbbentő módon még a katolikus Egyház klérusa nagy részének ítélőképessége is oly nagy mértékben erejét vesztette, hogy már nem képes, vagy nem hajlandó felismerni , hogy a szentmise minden egyes alkalommal Krisztus megtestesülését, önfeláldozó halálát és feltámadását valósítja meg, minek következtében egy „felülről jövő mennyei eredetű” liturgiára van szüksége, funkcióját tekintve ezért nem válhat laikus színészi attrakcióvá, óvodai születésnapi ünnepséggé, vagy idősek otthonába illő délutáni társalgássá. Az első Nagycsütörtök estéjén maga Krisztus által alapított, majd az Ő felhatalmazott apostolaira és ezeknek utódaira átszármaztatott isteni Eucharisztia nem egy úrvacsora, emlékünnepség, nem puszta kenyérszaporítás, hanem egy szentségi cselekvés. Milyen szerencse, hogy az orthodox Egyház az 1054-ben végbement első egyházszakadás óta mindmáig tévedhetetlenül szem előtt tartja, hogy a forma nem választható el a tartalomtól. A kereszténység központi gondolatának, Krisztus megtestesülésének legmagasabb fokon megformált, maradandó, személytelen és szubjektivitás nélküli liturgiára van szüksége. Az egyház rítusai, melynek ősi formáit az apostolok és vértanúk alakították ki, magukba szívták a zsidóság és pogányság vallási tudásának egészét. Az Egyház nyelve, a hit kincseinek megőrzésére született latin, egyedülállóan alkalmas a hitigazságok defínícióinak egyértelmű megfogalmazására. A latin, mint a kereszténység „hivatalos” és szent nyelve, az Ótestamentum és az Újszövetség közti átmenetet és az univerzalitás kifejezési eszközét képezi. Figyelemre méltó módon minden más világvallásnak is megvan a saját és mindmáig ápolt kultikus nyelve. A szentségi nyelv mellett a gregorián korálok is hozzájárulnak a forma és tartalom egységének kialakításához, mivel bennük az ének szigorúan a szöveg értelméhez igazodik.

Időközben a nyelvi, zenei, képzőművészeti és építészeti giccs teljesen hatalmába kerítette az Egyház nyilvános tevékenységének aktusait. Ezen folyamat tragikuma nem is annyira a jelenség külsőségeiben rejlik, hanem abban a tényben, hogy az ujjongó hívők seregének elvárt áramlása nem következett be, hanem a korábban hűségesek közül is sokan eltávolodtak, az ismeretek alámerültek. Mindenki abban hisz, ami neki tetszik, és akkor imádkozik, ha bajba került. A kifejező erő nélküli templomépületek már nem azért üresek, mert a klasszikus liturgia elavult, vagy érthetetlen lett volna, hanem azért, mert a hívők a jelenkori hízelkedő teológiát, a bohóckodást és tetszőlegességet ösztönösen elutasítják.

A tanácstalanság évei után jelenleg úgy tűnik, hogy a Szentlélek mégsem hagyta magára Krisztus egyházát. A szentmise a II. Vatikáni Zsinat óta háttérbe szorított, de XVI. Benedek pápa Motu proprio „Summorum Pontificuma” által 2007 július 7-én ismét érvénybe helyezett klasszikus tridenti, vagy helyesebben ősi római rítusa világszerte ismét újraéled. Mosebach ezen régi, latin tradíció mellett tör lándzsát. A kötet összesen tizenhárom előadás, sajtóközlemény és egy regényrészlet szövegeit tartalmazza, így műfaját tekintve „csak” egy válogatás, azonban „a szentmise és a mai Egyház” alapgondolata a látszólag különböző témákat egy szerves egységgé fűzi össze.

A könyv mondanivalójával feltehetőleg nem fognak sokan egyet érteni, egy valamiben azonban megegyezhetünk: ne elegendő a legmagasabbrendű emberi kultúra hamvait megőriznünk, hanem fényesen világító lángjait kell ápolnunk.

Szentmise időpontok Hódmezővásárhelyen

2011-01-22T15:34:00.002+01:00

Minden héten kedden és csütörtökön 18:00 órai kezdettel hagyományos római rítusú szentmise a hódmezővásárhelyi Szentháromság templomban. Celebráns: Alácsi Ervin János tábori lelkész, százados

Cím: Hódmezővásárhely, Andrássy út 11.

Karácsonyi szentmise

2010-12-20T13:14:00.000+01:00

2010. december 25-én 15 óra 30 perces kezdettel a szeged -alsóvárosi ferences templomban hagyományos (ún tridenti) római rítusú énekelt karácsonyi szentmise lesz! A szentmisét celebrálja Alácsi Ervin János tábori lelkész.

Gregorián énekekkel kísért szentmise

2010-11-26T20:32:00.003+01:00

December 12-én vasárnap 15 óra 30 perces kezdettel gregorián énekekkel kísért hagyományos római rítusú szentmise lesz a az alsóvárosi ferences templomban. A szentmisét celebrálja Alácsi Ervin János tábori lelkész. Közreműködik A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Gregorián együttese. Művészeti vezető: Szudi Mária

Egész testtel

2010-10-19T15:35:00.000+02:00

Világhírű lett a gördeszkázó rédicsi plébános
Látszólag könnyed, mégis tanúságos részletek a Magyar Nemzet cikkéből

Ami a hazai médiacelebeknek egész élet munkájával sem sikerül, azt Lendvai Zoltán rédicsi plébános néhány perces gördeszkázással elérte: világhírű lett. A legnagyobb videomegosztóra felkerült reverendás mutatvány az augusztusi uborkaszezonban bombaként hatott, a felvételt néhány nap alatt több százezren nézték meg világszerte, és a CNN, a BBC, a Reuters előkelő helyen számolt be a nevezetes gördülésről.

Lendvai Zoltán, amerre csak megfordul gyerekek között, szívesen megmutatja, hogyan kell irányítani a deszkát. Híveitől azt is megtudom, hogy nemcsak otthon és az általa ellátott tizenkét faluban tanítgatja a „tudományát”, hanem ahol csak fiatalokkal találkozik. Ha Olaszországban vagy Lengyelországban egy-egy plébániai zarándoklat során utcán játszó gyerekeket lát, odalép hozzájuk, kölcsönkéri a deszkájukat, és mutat egy-két lélegzetelállító trükköt. A siker persze sose marad el: viszonylag ritkán lehet deszkán gördülő reverendás papot látni.

– Sok pap testvérem nem is gondolná, milyen fontos a reverenda viselése – magyarázza Lendvai Zoltán. – Kispapként megdöbbentett, hogy társaim közül nagyon kevesen hordták az utcán. Eleinte én is csak házon belül, a szemináriumban vettem föl. Egy alkalommal másik szemináriumból látogatók jöttek hozzánk Győrbe, és reverendában sétáltak az utcán. Megkérdeztem tőlük, miért teszik ezt, nem feltűnősködés-e, ha így jelennek meg az utca forgatagában. És akkor elmondták, hogy Szent Ferenc is „egész testtel” prédikált, a reverenda viselése bizony tanúságtétel. Azóta, ha csak lehet, én is reverendában vagyok. 1987–88-ban sokaknak könny szökött a szemükbe, amikor megláttak. Hogy ezt is megérhették negyven év kommunizmus után. Másokból, akik haragban vannak a Jóistennel, szitkozódást, káromkodást vált ki. Próbálok segíteni nekik, de nem mindig lehet. Kispap koromban reverendában mentem a gyerekek közé, játszóterekre, iskolákhoz, és a hitoktatástól, templomtól elszakadt fiatalok rákérdeztek, miért vagyok ebben a furcsa ruhában. Elmagyaráztam nekik. Elkezdődött a párbeszéd. Jól megértettük egymást, amikor látták, hogy ugyanolyan ember vagyok én is, mint ők. Kézen álltam, szaltóztam, gördeszkáztam, a gyerekek szájtátva nézték. Ha gördeszkás gyerekeket látok, először megkérdezem, mit tudnak a deszkával. Aztán, ha kérik, megmutatom én is, hogy mit tudok. Persze általában hatalmas esést szeretnének látni a reverendás pap bácsitól, amire van is esély az ismeretlen deszkák miatt, de többnyire nem sülök föl. Az ilyen mutatványoknak hamar megvan a hatásuk.

Egyszerű módszernek tűnik, Szent Páltól Bosco Szent Jánosig sokan térítettek ehhez hasonló módon, alkalmazkodva az emberek életéhez, hétköznapi szokásaihoz. Ám éppen az eredményessége miatt 1990 előtt egészen elszoktunk az ilyesmitől.

Fáy Zoltán 2010 szeptember 04.

Magyar Hírlap cikke - Haág Zalán tollából

2010-09-14T18:06:00.003+02:00

Terjedőben a tradicionális katolikus szentmisék

Az elmúlt negyven évben először fordult elő a magyarországi katolikus egyházban, hogy egy búcsú miserendjébe illesztve a hagyományos, „régi” módon celebrált szentmisét is bemutassák. A szeged-alsóvárosi Havi Boldogasszony búcsúja keretében nemrégiben ez is bekövetkezett. A sokak által csak „tridenti misének” nevezett liturgia bemutatását többek között XVI. Benedek pápa rendelkezései könnyítették meg.

Tridenti mise, latinul

Ami ma már kuriózum, az nem is oly rég még általános volt: 1970-ig a régi (tridenti) formában miséztek szerte Magyarországon és a nagyvilágban. A díszes, liturgikus ruhákban miséző pap az oltár felé fordulva végzi szent cselekményeit a hívek éneklő kórusától kísérve. Az általános nyelv a latin, de a népénekek, az evangélium, a ministráns közgyónása és a szentbeszéd magyarul hangzanak el.

„Sok a félreértés és a rosszindulatú tévképzet a hagyományos római rítussal kapcsolatban” – mondja Nagy László, a tradicionális szentmisék rendszeres látogatója. „A latin a történelmi múltban nem volt kizárólagos az egyházban – gondoljunk csak a Halotti Beszédre. Ez a megragadó liturgia és az énekek szépsége abszolút az istenit helyezi a középpontba. Nem időutazás, hanem maradandó lelki élmény” – teszi hozzá.

A régi rítust a napjainkban általános, 1970 után kihirdetett szertartáskönyvek szerinti misézéstől alapvetően szövegeinek és gesztusainak évszázadok alatt kiérlelt, ősi kompozíciója különbözteti meg. Legszembeötlőbb vonatkozásai azonban a következők: a latin nyelv használata, a gregorián ének, a térdelve és nyelvre történő szentáldozás, valamint a pap és a hívek azonos irányba fordulása a szertartás alatt. Ezt a négy tulajdonságot elméletileg az 1970 utáni új katolikus rítus sem zárja ki, gyakorlatilag azonban szinte sehol nem látni őket.

Újraéledő tradíció

Három éve mind több helyen mutatnak be – főleg fiatal katolikus lelkészek – ilyen típusú szentmisét. „Szinte minden egyházmegyéből tudunk olyan papokról, akik szívesen miséznek így, illetve olyan hívekről, akik igénylik a misének ezt a formáját” – mondja Kohári Nándor, a közelmúltban alakult Szent György Vértanú Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az alapítványt Alácsi Ervin János tábori lelkész hozta létre a hagyományos liturgia és a hagyományhű katolikus tanítás pártolására.

A nyugati, latin nyelvű liturgia római rítusa Nagy Szent Gergely pápa alatt az 5. században nyerte el végső formáját. Ez lényegében változatlanul élt tovább az úgynevezett kuriális változatában, vagyis azon a módon, ahogy a pápai udvar a liturgiát végezte. A 16. századi tridenti zsinaton a római liturgia e kuriális változatát tették általánossá – számos engedménnyel – az egész római katolikus egyházban.

A II. vatikáni zsinat (1962–65) után – a népnyelvűség jegyében – a modern kor emberének könnyebben érthetőnek gondolt, reformált és a mai magyar egyházban is általánosan használatos misekönyvet VI. Pál pápa adta ki. Jelenleg ez jelenti a római rítus rendes formáját. A régi, lényegében Nagy Szent Gergely pápa óta használatos másfél ezer éves mise pedig a római rítus úgynevezett rendkívüli formájaként használatos. Fontos tudni, hogy ez utóbbi sohasem lett – s az egyház apostoli folytonosságából fakadóan nem is lehetett – eltörölve: Róma által hivatalosan jóváhagyva mindmáig használatos a világegyházban. Amellett tehát, hogy a római rítus megreformált új formája a latin szertartású katolikusok rendes liturgiája, a római rítus régi (tridenti) formáját is ápolni szükséges – vélik egyre többen az egyházban.

A fiatalok szívét is megérinti

„Szimbólumai, szövegei, szertartásai ma is ugyanúgy lángra gyújtják szívünket, mint az elmúlt korok keresztényeinek” – vallják ismertetőjükben. Tapasztalatuk szerint rohanó világunkban is egyre több hívőt, köztük sok fiatalt szólít meg a misézés eme tradicionális formája. A néhány héttel ezelőtti, szeged-alsóvárosi szentmisén – amelyet Juhász Csaba atya celebrált – is több mint másfél százan vettek részt.

Haág Zalán

A cikk eredetiben itt tekinthető meg

Miklós Péter: Hit és hagyomány - A szeged-alsóvárosi búcsú

2010-07-26T16:20:00.001+02:00

A szeged-alsóvárosi búcsú évszázados ünnepe a délvidéki katolicizmusnak. Szeged-Alsóváros a középkorban – amikor még a zabolátlan Tisza vízjárásos területei között jöttek létre a települések – önálló városka volt Alszeged néven. Saját önkormányzattal, élén a választott bíróval. Alszeged akkoriban elkülönült a Vártól (nagyjából a mai szegedi Belvárostól), amely akkoriban a királyi hatalom és az uralkodónak a sókereskedelem fölötti monopóliumának biztosítására hivatott erősség volt (hiszen az erdélyi só szállításának utat adó Maros Szeged fölött folyik a Tiszába) éppúgy, mint Asszonyfalvától – ami a mai Szeged-Fölsőváros területén volt –, ahol többnyire kereskedők, kézművesek, halászok, vízi emberek éltek.

Szeged-Alsóvárosnak – Alszegednek – a középkorban Szent Péter tiszteletére szentelt temploma volt, amely mellett a johannita rendnek működött kórháza és szegényháza (ispotálya). Ez a templom azonban a török időkben elpusztult. A mai szeged-alsóvárosi templom a tizenötödik–tizenhatodik századi magyar gótika sajátos remeke. A templom patrónája Szűz Mária, búcsúünnepe pedig augusztus ötödike, Havi Boldogasszony (újabb kori, elterjedt nevén Havas Boldogasszony) napja. Az 1503-ra elkészült templomot hat évvel később, augusztus ötödikén szentelték föl.

Augusztus ötödike eredetileg a híres római Mária-templom, a Santa Maria Maggiore bazilika fölszentelésének napja volt. A székesegyház hagyománya, hogy alapítói – egy előkelő és gazdag, de gyermektelen római házaspár – templom akartak építeni. Egy meleg augusztusi éjszakán álmukban megjelent nekik Szűz Mária és azt mondta, hogy ott építtessenek templomot, ahová reggelre hó esik. Erre emlékezve a középkorban a Mária-ünnepeken a Santa Mária Maggiore templomban mise közben fehér rózsaszirmokat szórtak a hívek közé.

A csodatévőnek tartott Fekete Mária-kegykép (amely a lengyel katolicizmus jelképének tekintett czestochowa-i Fekete Madonna alapján készült) vonzotta Szegedre a délvidéki búcsújárókat. De a Havi Boldogasszony alsóvárosi búcsúja nemcsak spirituális esemény volt. A török utáni újjáéledés idején a Délvidék számos településére került szegedi kirajzás – a Bálint Sándor által olyan csodásan leírt szögedi nemzet – számára az összetartozás ünnepe, s a szegedi eredet és a szegedi származás kifejezésének alkalma lett. A búcsúsok – legtöbben egykor szegedi családok sarjai – már szombaton délután megérkeztek, a templom körül a parkban (az egykori temetőben) keresztaljanként elkülönültek és énekeltek, imádkoztak, másnap pedig részt vettek a búcsú szentmiséjén. Ezt a szegedi rokonokkal és ismerősökkel való találkozás követte, vagy ebédet és szegedi borokat fogyasztottak valamelyik alkalmi borkimérésben – duttyánban. Ezeket az alsóvárosi házak szárazkapui alatt a búcsú idején még a huszadik század közepén is működtették a hagyományőrző családok.

A nagy szegedi költő, Juhász Gyula Havi Boldogasszony (1928) című versében így írt a virrasztó búcsúsokról:

Az öreg templom füvellő tövében
A nyári éjben ott hevernek ők,
Parasztok, barnák, csöndes és komoly nép,
Mint hajdan őseik, a bessenyők.

Móricz Zsigmond pedig Rózsa Sándor a lovát ugratja (1941) című regényében a következő szavakkal örökítette meg a Havi Boldogasszony napi búcsút.

„Erre a napra megindult a tanyák népe, a puszták túró, törő, nyüzsgő lakossága, és tízezres tömegben vándorol be gyalogszerrel a városba. Ahogy a görög kolóniák népe, ahogy a keleti vallások hívei mindig az anyafészek után esengenek: a szegedi pásztor, gazda és munkásnép minden tagja ide vágyik be, a havi búcsúra, az ős otthonba, ahonnan jöttek, ahova hazamenni egyértelmű a földi boldogsággal, üdvösséggel: Szegedre. Szent énekeket énekelve gyalogolnak a puszta avarjában, torzsájában, forróságában s éjszakájában. Mert a távolról jövők már előtte való este indulnak, s egész éjszaka rójják mezítlábbal még ebben az időben az utat. Toronyiránt. Ha lehet. Ha nem állja útjukat a vadvíz.

Keresztet visznek magukkal. Elöl megy a keresztvivő. A keresztet legtöbbször maga faragta. Különös alkotások ezek. Az idvességre vezető akasztófának csodálatosan egyszerű és szimbolikus emléke.

És énekeket énekelnek, amelyek ezerévesek, s ha újabban költek is, teljesen az ezer és másfélezer év előtti énekek szellemében.”

Miklós Péter

A hagyományos római szentmiséről

2010-06-20T17:38:00.000+02:00

A szentmise legtökéletesebb istentisztelet, mivel elsődleges bemutatója és alapítója maga Krisztus, aki nekünk a szentmisét az Utolsó Vacsorán elrendelte (másodlagos bemutatója a pap, harmadlagos bemutatója pedig az egész egyház, így mi magunk is, amennyiben a szentmisében a magunk áldozatát lélekben Krisztuséval egyesítjük). Ez az Egyház legnagyobb kincse: ezért ünnepli nap mint nap az apostolok ideje óta, ezért ápolták, őrizték, gazdagították, vették körül a legszebb imádságokkal, rítusokkal ezt az áldozatot, és ezért fontos, hogy mi is méltó módon vegyünk részt benne és mind jobban megértsük, hogy gazdagon részesülhessünk azokból a végtelen kegyelmekből, amelyeket a szentmise közvetít.

A nyugati latin nyelvű liturgia római rítusa Nagy Szent Gergely pápa alatt az V. században nyerte el végső formáját, mely lényegét tekintve változatlanul élt tovább az úgynevezett kuriális változatában, azaz azon a módon, ahogy a pápai udvar a liturgiát végezte. Emellett szerzetesrendi és székesegyházi rítusváltozatok jöttek létre, Magyarországon az esztergomi rítus. Ezek eltérései egyes imádságok szövegeiben, dallamokban és liturgikus gesztusokban jelentkeztek. A tridenti zsinaton a római liturgia kuriális változatát tették általánossá – számos engedménnyel - az egész Egyházban. Ezen kisebb módosításokat több pápa is tett, jelenleg érvényben lévő misekönyvét XXIII. János pápa adta ki 1962-ben. A II. vatikáni zsinat után, a népnyelvűség jegyében, a modern kor embere számára könnyebben érthetőnek gondolt reformált és ma a magyar egyházban is általánosan használatos misekönyvet VI. Pál pápa adta ki. Jelenleg ez jelenti a római rítus rendes formáját, míg a régi ’tridentinek’ mondott lényegében Nagy Szent Gergely pápa óta használatos másfélezer éves mise a római rítus un. rendkívüli formájaként érvényes és használatos napjainkban is. Fontos tudni, hogy ez utóbbi soha nem lett, az egyház apostoli folytonosságából fakadóan nem is lehetett eltörölve, Róma által hivatalosan jóváhagyva mindmáig folyamatosan használatos volt a világegyházban.

A II. Vatikáni Zsinat szerint az egyház „anyanyelve” a latin, mely holt nyelv lévén romolhatatlanul képes megőrizni a szent szövegek jelentését. A liturgia századok során gyönyörű imádságokkal, énekekkel, szertartásokkal gazdagodott, olyan kincs tehát, amelyből egy darab sem szabad, hogy elvesszen. Szentek ezreinek volt mindennapi lelki tápláléka, ifjak és férfiak sokaságában ébresztette fel a lélek tüzét a papi hivatás iránt, hitetlenek serege tért meg hatására az Anyaszentegyházba, misztikusok ragadtak el ebben az isteni fölségű drámában. Pápák, püspökök, tudósok és zsinatok őrködtek évszázadokon keresztül tisztasága és épsége felett, a vadhajtásokat lenyesegették, szépségében gazdagították. Amellett tehát, hogy a római rítus megreformált új formája a latin szertartású katolikusok rendes liturgiája, a római rítus régi formáját is ápolni szükséges. Szimbólumai, szövegei, szertartásai ma is ugyanúgy lángra gyújtják szívünket, mint az elmúlt korok keresztényeinek.

Szentmisék Szegeden: minden vasárnap 15.30-kor az alsóvárosi ferences templomban