A PARADICSOM
ZAVARTALANUL boldognak akarta Isten az embert, s úgy teremtette, hogy az ember, az ő képmása, boldog legyen földi életében, s e földi élet után halál nélkül költözzék át az örök boldogság honába. E föld maga a boldogság helye volt. »Az Úr kezdetben – mondja a Szentírás – megalkotta a gyönyörűség paradicsomát... s az embert a paradicsomba helyezte.« (Mózes 1, 12, 2, 8.) Minő lehetett ez a paradicsom, a boldogság helye, melyben az egész természet az ember boldogítására, örömére szolgált! Ha a szentatyákat kérdezzük, például nagy szent Vazult, azt mondják: a paradicsomban az egész természet, ég és föld, virág, növény, állat, a legnagyobb összhangban törekedett az ember boldogítására. A paradicsomban nem volt vihar, nem volt dermesztő hideg, vagy égető meleg; az állatok nem voltak elvadulva, hogy tőlük félni kellett volna; a föld nem termett tüskét, kórót, mindez csak a bűnbeesés óta van. Egy szellemes újkori író, Stolz Albán, következő gondolatot írja le naplójában: »Isten azzal is büntette az embernek a föld királyának bűnét, aki Ura ellen lázadott fel, hogy szétdúlta országát, a földet, s fellázította ellene a természetet.«
Miért röppen el félénken a kis madár, ha ember közelít feléje? Miért iramlik a dámvad, a szarvas az ember elől az erdők mélyébe? Miért nem közelítenek ezek az emberhez, hisz az ember az ő királyuk? Miért merészli a tigris, az oroszlán megtámadni az embert, ahelyett, hogy hódolva simulna hozzá? Az egész természeten, még az állatvilágban is észrevehető, mondja Stolz Albán, a bűn lehelete, a bűn átka.
Mindez nem volt a paradicsomban; ott az egész természet hódolt az Isten kegyelmében levő embernek, a föld királyának; a természet összes jelenségeiben az embert boldogította, s Istenhez vezérelte.
Ebben a paradicsomban látják a szentatyák szűz Mária első előképét. »Te vagy a paradicsom – mondja a boldogságos Szűzről szent Efrem –, te vagy az ártatlanság és szentség földje.« (Sermo de Laudibus B. M. V.) A boldogságos Szűz, mint a paradicsom, ment volt a bűn átkától; az ő szíve, mint a paradicsom, ment volt minden vihartól, a szenvedélyek viharaitól; az ő szíve telve volt az erény legszebb virágaival. »Üdvözlégy, mondja damaskusi szent János, üdvözlégy te paradicsom; boldogabb vagy te amaz ős édennél, mert benned az erény virágai virágoztak és belőled az élet fája fakadt.« (Oratio 2. in Deiparae nativitate.) És szent Germán püspök nem talál elég szavat e második paradicsom szépségének leírására: »Üdvözlégy – mondja e szent püspök – Istennek legkedvesebb s eszes paradicsoma..., melyben szép virágzó liliom s hervadhatatlan rózsa terem.« (Oratio in Deip. nativ.)
Mennyire különbözik Szűz Mária szívétől a mi szívünk! Szívünket hányszor korbácsolták fel a szenvedélyek viharai; hányszor járta át szívünket a bűnös vágyak s indulatok égető heve, vagy a közönyösség dermesztő hidege! Ha a boldogságos Szűzhöz akarunk hasonlók lenni, ha az ő képét akarjuk szívünkbe vésni, akkor küzdenünk kell a közöny, a szenvedély s a bűn ellen.
Mint az ember egykor a paradicsomban csak boldogságot s gyönyört talált, s őt ott minden az éghez, Istenhez vezette: úgy ez a második paradicsom is, ez a »gyönyörűség kertje«, mint őt egy régi egyházi ének nevezi, az embert Istenre emlékezteti, Istenhez vezeti; itt Szűz Máriánál, ez élő paradicsomnál boldogságot talál az emberi szív. A szenvedő Szűz Máriához siet, mert nála enyhülést talál a szív keservében, bánatában; Szűz Mária, e paradicsom, közelében jól érzi magát, boldognak érzi magát az ember: ezért van annyira elterjedve a Mária-tisztelet.
Az első paradicsomban nem tűrte meg Isten a bűnt; amint Ádám és Éva vétkeztek, Isten kiűzte őket a paradicsomból, s kérubot állított lángoló karddal a paradicsom elé, hogy ebben a bűn többé be ne férkőzzék. A második paradicsom, a boldogságos Szűz, még jobban ment a bűntől: ezt a bűnnek érintenie sem volt szabad.
Ezért mondja Szűz Máriáról Proklus (Oratio 4. in Dom. nativitate.): »a paradicsomnál is dicsőbb vagy»«, s damaskusi szent János: »amaz ős paradicsomnál is szentebb s istenibb vagy te«. (Oratio 1. in Deip. Dormitione.)
A boldogságos Szűz, Isten ez élő paradicsoma meg volt kímélve fogantatása első percétől fogva a bűn leheletétől – ebbe a paradicsomba nem férkőzhetett kígyó alakjában a sátán, a bűn. »Ebbe a paradicsomba – mondja damaskusi János – a sátán nem talált utat.« Azért, ha mi e paradicsomhoz akarunk közeledni, hogy itt boldogságot s örömet szerezzünk lelkünknek, ki kell szívünkből vetni mindent bűnt és bűnös hajlamot.
De miért őrizte Isten oly nagyon a bűn leheletétől is e második paradicsomot? Minden ember bűnben fogantatik, bűnben születik, csak Szűz Mária nem; miért e kiváltság? Azért őrizte Isten Szűz Máriát még a bűn árnyékától is, mert az ő szívéből kellett az Üdvözítőnek fakadnia. »Te – mondja damaskusi szent János –, Te vagy a lelki paradicsom, ama égi szentebb és istenibb. Abban csak Ádám tartózkodott, míg benned maga az Úr, ki az égből szállt alá.« (Oratio 2. in Deiparae nativ.)
Akik Isten szolgálatára szentelik magukat, azoknak folyton e szép hasonlatot, előképet kellene szemeik előtt tartaniok. Ha azt akarjuk, hogy Isten lakozzék szívünkben, szívünket tisztává, szentté, a paradicsomhoz hasonlóvá kell tennünk. Isten csak oly szívben foglal helyet, melyből a bűn száműzve van.
(Dr. Mihályfi Ákos cisztercita, villersi apát, egyetemi ny. r. tanár: Szűz Mária az ó-szövetségben. Májusi elmélkedések. Második, átdolgozott kiadás. Budapest, 1929. Szent István Társulat-Stephaneum Nyomda és Könyvkiadó Rt. Nihil obstat. Dr. Nicolaus Töttössy censor dioecesanus. Nr. 875. Imprimatur. Strigonii, die 5. Martii, 1929. Dr. Julius Walter el. Episc., vic. gen. Imprimi permittitur. Zircii, die 18. Martii, 1929. Dr. Adolphus Werner O. Cist. Abbas. 10-15. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése